Ismerlek - Találkozások 1.rész

Sziasztok! Kemény másfél hónap semmi után visszatértem egy új ficcel. /Nem kell megijedni, a régiek is folytatva lesznek!/  A fanficcel kapcsolatban: Ismételten megcsillogtattuk beteg elménk legbelső bugyrait. Talán krimi kategóriába sorolható, hemzseg a 18+-os részekben (és itt most nem feltétlenül a testiségre gondolok), stb. A főszereplők Sehun és Kyungsoo. Tömören ennyit. A többit majd elolvassátok, ha érdekel :D Kellemes karácsonyt minden olvasónknak! 

Kyungsoo:

Ha azt mondanák neked, hogy ölj meg egy embert, te mit mondanál? Az emberek többsége kapásból rávágná, hogy nem. De miért? Mert ezt várja el tőlük a társadalom, a normák, erre tanították. Mégis ezeknek az embereknek legalább egyharmada eljátszott már a gondolattal, hogy szívesen elvenné valaki életét. Vagy ha nem is megölni, de megverni, már biztos szeretett volna valakit. Az emberek álszentek. Ha valaki hezitál, nem biztos saját magában, a döntéseiben. Előbb utóbb biztos, hogy veszélyessé válik maga, vagy a környezete számára. Több bűnöző nem azért lesz az, mert az akart lenni, hanem mert a rossz körülmények így hozták. Ebből kivételek a gyilkosok. Jó persze itt is vannak önvédelmi támadások, de én nem róluk beszélek. Volt egy ismerősöm, aki azért ölt, mert viccesnek találta a haldokló nők szenvedő arcát. Valaki más olyan gyerekeket fojtott vízbe, akik hasonlóak voltak a fiához, mindezt azért, mert az ő fia is így halt meg. Az ilyen embereket utálom a legjobban, hiszen… A gyilkolás művészet. Azt nem indokkal kell csinálni, hanem érzéssel. Ez az, ami megkülönbözteti embereket egymástól.

- Kyungsoo, egy pillanatra velem tudnál jönni? – kérdezte Hyuna, aki annak a nyomozócsoportnak az egyetlen női tagja, amibe száműztek.

- Persze. – keltem fel az asztaltól és a lány után mentem.

- Meghoztam. – ült le Niel asztalának sarkára.

- Mi a baj? – néztem rájuk. – Azt hittem én csak különleges esetekkor kerülök szóba.

- Nyugi, semmi komoly. Csak új kollégát kaptunk és neked is be akartuk mutatni, hisz te is majdnem a csapat része vagy.

- Mindennek mondanám magam csak a részének nem. – húztam fel egyik szemöldököm. – Komolyan. Attól mert segítek még nem vagyok a társatok. Ugyan úgy segítenék annak ott – mutattam egy épp arra haladó férfire – vagy annak a vörösnek ott, bár ő ha jól látom eltévedt a kávézóba menet. Nem is tudtam, hogy pincérek is járnak ide.

- Öm, nem akarom elrontani a kedved, - kezdett bele Minhyuk, becenevén Bbomb – de ő az új társunk.

- Srácok, nincs április. Ez még viccnek is szörnyű! Még egy kávét sem tudott lefőzni. – hadonásztam. Igen, rossz szokásom.

- Ki nem tud kávét főzni? – szólalt meg mögöttem valaki hihetetlenül mély hangon.

- Te. – mutattam rá kertelés nélkül a srácra, aki az előbb még a kávéfőzőnél matatott.

- De tudok, csak ez nem olyan, amilyet eddig használtam.

- Ja, a döglött ló meg alszik. Még akkor is, ha ki van véreztetve. – feleltem szigorúan nézve rá.

- Ne is törődj vele. Soo nem az a megértő fajta.

- Akkor milyen vagyok?

- Okos? – kérdezett visszakézből Bbomb.

- Ha csak szimplán okos lennék, nem itt tartana a csoportotok. – fordultam meg egy gúnyos mosollyal az arcomon, majd elindultam vissza a helyemre, hogy olvashassam tovább a könyvet, amiben megszakítottak. Ám még hallottam, ahogy az újfiút vigasztalják, hogy ne vegye a szívére a bunkóságom, mert én mindig ilyen rideg vagyok. Ez nem ridegség, csak nem bírom elviselni az ilyen tesze-tosza embereket, mint amilyen ő is. Egyszerűen az agyamra mennek és kiráz tőlük a hideg.

Ebédszünet után még mindig a könyvemmel ütöttem el az időm, mikor odaállt mellém valaki.

- Soo, tudnál nekem segíteni?

- Három dolgot jegyezz meg. Nem szeretem, ha idegenek becézgetnek, utálom, ha valaki megzavar olvasás közben és a legutolsó – álltam fel, hogy közelebb hajoljak. – itt nincs olyan, hogy TE. – mondtam. – Olyan van csak, hogy MI. Ez egy csapat, akként is kell kezelni.

- Az előbb még azt mondtad, hogy nem vagy a része. – állt meg mellettem Hyuna is.

- Ki mondta, hogy nem lehetek skizofrén? – vontam vállat. – A munkaszerződésem nem tiltja.

- Hyuna, Kyungsooval nem érdemes kötekedni. Úgyis mindig kihúzza magát. – kiabált át a fél szobán Minhyuk.

- Nem értem miért nem mentél ügyvédnek. – rázta a fejét a lány is. – Az eszed meglenne hozzá.

- Á, - legyintettem. – ez számomra sokkal jövedelmezőbb. – mosolyogtam.

- Sosem foglak megérteni.

- Srácok, most kaptam egy fülest egy új esetről. – kiabálta Niel.

- Hm… Új eset. – mosolyodtam el, majd tettem egy könyvjelzőt az oldalhoz, ahol tartottam és végre letettem a kezemből.

- Soo belelkesült. – vigyorgott a lány.

- Mint mindig, ha új eset van. Majd úgyis alább hagy. – jelentette ki a legidősebb.

- Mert unalmassá válik… – fancsalodtam el. – Sosem jöttök rá semmire időben. Sokkal viccesebb nézni.

- Vicces? – tátotta el a száját az újfiú.

- Kyungsoonak elég bizarr humora van. – vágott pofákat Niel.

- Mi az, hogy furcsa? A körülményekhez képest szerintem teljesen normális vagyok. – feleltem diplomatikusan.

- Milyen körülmények? – billentette oldalra fejét Hyuna.

- Azok, amik közrejátszottak abban, hogy ilyen legyek. – kocogtattam meg mutatóujjammal a fejem.

- Bevallotta, hogy nem teljesen komplett. – röhögött fel Bbomb.

- Sosem tagadtam.

- Mi lenne, ha az ügyre koncentrálnánk? – szakított félbe minket Niel, akin már látszott, hogy kezd ideges lenni.

- Akkor talán időben megoldanátok. – mosolyogtam a fiatalabb felé. – De… az úgy sem fog menni. – ráztam a fejem.

- Fogadunk? – vigyorgott rám Minhyuk.

- Végül is, nincs veszteni valóm. – mosolyodtam el én is - azzal az általuk csak vérfagyasztónak nevezett mosolyommal. – Ha előbb megoldom, mint ti, akkor buktad. Ha nem tiéd a havi fizum. – mondtam tenyeremet felé nyújtva.

- Legyen, tartom. – csapott bele tenyerembe, ezzel szentesítve a fogadásunkat.

- Mit tudunk róla? – fordultam egyből Niel felé.

- Kiről? – kérdezett vissza értetlenül nézve rám, majd a többiekre.

- A nagyanyámról. – forgattam meg a szemeim.

- Azt, hogy öreg. – tolt be egy poént az új srác.

- Téged… hogy is hívnak? – pillantottam rá.

- Chanyeol. – vigyorgott rám.

- Olyan vagy, mint egy kibaszott bohóc. Ne vigyorogj már ilyen banbán. Jobb lett volna, ha maradsz a kávézóban. – lapogattam meg a vállánál.

- Ezt…

- Mindenki olyan helyen kezdi. Mindez csak emberismeret. – vágtam be egy debil fejet.

- Ya…, Soo megint elbohóckodod. – vágott hátba Hyuna.

- Mit tehetnék. Vegyem komolyan? – húztam fel az egyik szemöldököm, mire Hyuna bokán rúgott. – Na, azért csak ésszel. – hurrogtam le.

- Lássunk is neki a feladatunknak. – lökdösött Niel asztalához a lány. A legfiatalabb már vitte be a gépbe az ismert információkat.

- Van képünk az áldozatról? – kérdeztem az államat vakargatva.

- Persze. – felelt Niel. Amíg ő előkotorta a gépén a képeket, addig én jól végig mértem az új srácot.

- Mi ez a borzalmas nadrág? – fintorogtam.

- Ez? – mutatott magára. – A legújabb divat. – mosolyodott el.

- Koncentrálj a feladatodra. – hunyorgott rám Hyuna. – Mostanában nagyon szétszórt vagy.

- Nem, az nem én vagyok. – kacsintottam rá. Jobban mondva erősen próbálkoztam, de az ilyesféle mimika kölyökkorom óta a gyenge pontomnak számított.

- Kyungsoonak igaza van. – grimaszolt Bbomb. – Jól szétmarcangolták.

- Ez pont olyan, mint gyerekkoromban… – kezdtem bele, de Chanyeol félbeszakított.

- Én ismerem ezt a típust. – mondta ki azt, amit akartam.

- Hogy mi? – kérdezték a többiek kórusban. Hozzá voltak szokva, hogy ezt én mondom először. Úgy tűnik, az újfiú mégsem véletlenül került ide. Lehet, hogy ügyefogyott, de eszes. Persze csak ha tényleg azt fogja mondani, akire gondolok.

- Ez egy régebbi orosz banda módszere volt. Anno a kilencvenes években voltak aktívak. – ecsetelte a teóriáját.

- Mit gondolsz Soo? – néztek felém a többiek. Vajon most megerősítést várnak? Én kíváncsi vagyok folytatja-e.

- Folytasd! – dőltem Niel asztalának, miközben a srácot hallgattam. Tetszik, hogy nem olyan, mint a többiek.

- Mostanában szabadult ki a bandából két tag is. Valószínűleg közülük lesz valamelyik. – mutatott rá a tényre. Amint befejezte a csapat szinte egy emberként fordult újra felém.

- Most mi van. Tök jó dolgokat mondott. – vontam vállat.

- De lenne mivel kiegészítened, nem igaz? – kortyolt az eddig szorongatott kávéjába Minhyuk.

- Ühüm. – bólintottam.

- És el is mondod? – türelmetlenkedett Hyuna.

- Nem. Egyedül akarom elkapni. – morogtam. – Hát persze, hogy elmondom. Chanyeol jól vázolta a helyzetet. Az elkövető szerintem Kang Yeongsu.

- De ez egy koreai név! Az előbb Chan egy orosz bandát emlegetett.

- A módszer az övüké. – mutattam a képre. – A kalapáccsal való péppé verés, tipikus orosz mentalításra vall. Jobban mondva, a banda, amiről szó volt, minden tagja más-más különleges módszerrel hajtotta végre bűntetteit. A fotókon lévő sérülés elég egyértelmű. Ha valaki jól ismeri a bűnözőket.

Ahogy befejeztem a mondatom Yeol közelebb hajolt hozzám és suttogni kezdett.

- Te is többet tudsz, mint kéne. – motyogta. – Nem hiszem, hogy te is a rendőrségi archvumot böngészgetted volna.

- Neked ehhez semmi közöd. – sziszegtem. – Én sokkal többet megéltem nálad. Ezt jól jegyezd meg.

- Úgy csinálsz, mintha tehetnél ellenem valamit. Attól, mert újonc vagyok, még nem leszek ostoba.

- Ne játszd meg a meg nem értett zsenit, nem áll jól. Ja, és figyelmeztetlek. Ne üsd bele az orrod a dolgaimba világos? Vagy különben kicsinállak. – böktem erőteljesen mellkasára, majd otthagytam.

Sehun

Vér! De még mennyi, vér. Egy nő az utcán, akit brutális módon meggyilkoltak. A teste egy lámpaoszlop mellett hevert, melyben egy lőtt golyó fúródott. Ez lehetett a halál oka. Azonban a gyilkos, nem elégedett meg ennyivel. Az áldozat teste mellett heverő kalapáccsal ütötték szilánkosra a csontjait, és trancsírozták pépessé a belső szerveit. A test cafatok, a majdnem 4 liternyi vörös vértengerben úsztak.  A vértócsa már rászáradt a betonra. Az áldozat már jó ideje halott. S erre nem sokan járnak, akik segíthettek volna neki. Szegény asszony egyedül volt, védtelenül. Otthon valószínűleg várta volna a férje, a gyerekei, hogy esti mesét olvasson nekik, azonban ők még nem tudják, hogy szeretett anyjuk többé nem megy haza. Vajon, miért pont ezt a nőt ölték meg? Mit követhetett el, hogy ilyen sorsot érdemelt? És, ha csak rabló gyilkos volt, miért marcangolták szét?

Ez olyan módszer, amivel a filmekben a sorozatgyilkosok ölnek. És ha vele is egy szívtelen szörny végzett, vajon tudta kit öl meg és a családja mit veszít? Vagy érdekelte volna egyáltalán? Miért gyilkolnak az emberek? Soha nem fogom megérteni, mások elméjét. Bár ez nem is hiányzik, a saját démonaimmal is nehéz elbánni, nemhogy másokéval.

Egy nagy villanás, s egy fényképezőgép zárjának hangja zavarta meg az áldozat körül sürgő –forgó embereket.  Páran, a rendőrségtől furcsán néztek rám, amiért a hullát fotóztam, de nem tehetek róla, ez a munkám.  Minden szögből készítettem felvételeket, majd pár rendőr mellett elhaladva hallottam amint azonosítják az elhunytat. Igazam volt. Házas asszony volt két szép kislánynak adott életet, akik alig hat évesek lehettek. A férje egy rendőr volt, aki üveges tekintettel nézte az elhunytat, már azóta, hogy megérkeztem. A felszerelésemet összeszedve siettem vissza a munkahelyemre, hogy a főnököm, ne akarja majd leharapni a fejemet, amiért sokáig maradtam távol. Mert neki már öt perc késés is az ebédszünetem kárára megy. Pedig, ma nem csúszhatok meg az időrendemmel.

- Sehun! – talált meg a főszerkesztő, amint betettem a lábamat az szerkesztőségre.

- Na, megcsináltad a képeket? Remélem a zsaruk nem akadékoskodtak. – morgott a főnököm, Changmin.

- Nem, csak az irataimat nézték át. Ráadásul, megtudtam azt is ki volt az áldozat, szóval parancsolj. Fél óra és a gépeden vannak a helyszínről készült képek, de cikket nem én írom meg. – mondtam, s leültem az asztalomhoz, a memória kártyáról feltölteni az adatokat.

- Sehun, jól érzed magad? – hajolt át az asztala felett a munkatársam Hoseok.

- Persze, csak nem lettek a legjobbak a képek. Eddig még nem találkoztam olyan esettel, hogy azt se tudjam, mit fotózzak… – mondtam kissé feszülten.

- És ezért vagy fal fehér?- érdeklődött. – Megmondhatod a főnöknek, hogy sok neked a helyszíni tudósítás. Fotóriporterként, választhatnál rendezvény fotózást is.

- Ja, de az nem fizet még annyira jól se, hogy vehessek egy pizzát a sarki büfében. – morogtam, a munkába merülve. Seok látta rajtam, hogy jobb, ha nem piszkál, így engedte had retusáljam a képeimet, majd pont délre el is készültem mindennel, így Changmin időben megkapta a gépére a friss fotókat a belvárosban történt brutális gyilkosságról.

- Sehun. – lépett mellém a főnök, mikor az utolsó objektívet is gondosan betettem a szekrénybe.

- Hoseokkal beszéltem és mondta, hogy aggódik érted. Bevallom én magam is. Ilyen fiatalon, ilyen riportképeket készíteni, nem lehet könnyű. Főleg ahogy téged ismerlek. Hogy milyen kedves és önzetlen vagy. Biztos megbirkózol mindezzel? – kérdezte aggódva. Elmosolyodva néztem a főnököm szemébe.

- Ha nagyon megterhelőnek érezném, esküszöm, felkeresem a pszichológust, akit ajánlott. De szükségem van a magasabb fizetésre. – mondtam határozottan.

- Rendben. Egyébként a képek remekek lettek, a körülményekhez képest. Nagyszerű karrier áll előtted. – veregetett vállba, majd utamra engedett. Az épület előtt pedig már várt rám egy autó, melyet az egyik lakótársam vezetett.

- Pontos vagy, mint mindig. – mosolygott rám Kai, s beletaposott a gázba.

- Buli kellékek a hátsó ülésen, pia és nasi a csomagtartóban. – jelentette büszkén Jongin. Gyorsan hátra is pillantottam, hogy ellenőrizzem a bulikellékeket, mikor feltűnt egy igencsak érdekes felirat a bulizászlón.

- Mi az hogy boldog születésnapot Baekhyun? – néztem felvont szemöldökkel Kaira, aki bugyután elvigyorodott.

- Hát, ezt még akkor vettem mikor Chanyeol és Baekhyun együtt voltak, de mivel Baekit végül nem köszöntöttük fel, gondoltam újrahasznosítok.- vigyorgott.

- Még ha születésnapi bulin dolgoznánk, esetleg elmenne ez a kifogás. De remélem a tortára nem azt írattattad, hogy boldog újévet. – néztem rá rosszallóan.

- Nyugalom, nem rontok el több dolgot. – mondta és reméltem komolyan is gondolja.

- Oké. Hiszek neked, mert nincs más választásom. Minhyukkal csomó megbeszélni valónk van.- jelentettem ki.

- Megbaszélni való nem? – vigyorgott kajánul.

- Közöd? Neked nem mindegy mit csinálok a barátommal? – morogtam rá.

Amint elértük az éttermet, ahol Minhyuk dolgozik, kiszálltam a kocsiból és meghagytam Jonginnek, hogy kezdjen valamit azzal az istenverte zászlóval, mert ha Chanyeol meglátja Baekhyun nevét, minimum kiakad.

Az étterem még mindig nagyon hangulatos, a hatalmas utcára néző sötétített ablakokkal. A pultnál egyből Wonhoba botlottam, aki egy nagy vigyorral, mutatott egy asztalhoz, ahol Minhyuk éppen törölgette a berendezést. Mögé osontam és szorosan átöleltem a derekát.

- Kaphatnék egy csókot előételnek? – mosolyogtam rá.

- Ha enni akarsz rossz helyen jársz, de a csókodat megkaphatod. – fordult meg a karjaimban, s ajkaimra mart.

- Minden rendben ment a fotózással? – ült le a székre, én pedig vele szembe a még kissé vizes asztalhoz. Így tökéletesen kiláttam az ablakon.

- Ja, az áldozatot eléggé helyben hagyták. – könyököltem az asztalra, mire Minhyuk megforgatta a szemeit.

- Ne légy ilyen puhány. Annyira biztos nem lehetett durva látvány, hogy tönkretegye azt a levakarhatatlan mosolyod. Gondolj csak bele a példaképed sokkal csúnyább haláleseteket látott. – emlékeztetett arra miért is lettem fotóriporter.

- Ja, igaz! Robert Capa háborús képei még mindig inspirálnak. – mosolyodtam el.

- Hát hogyne. – forgatta meg a szemeit. –  Amúgy Chanyeollal beszéltél? Jön délben kávézni? – érdeklődött.

- Ja, gondolom. – vontam vállat. – Remélem tetszett neki az első napja a rendőrségen. Akkor biztos örülni fog az esti „de örülünk, hogy zsaru lettél” bulinknak.

- Jesszus. Elvetemültek vagytok. – nevetett fel. – Szóval ezért nem alszol nálam. Na mindegy. Megyek és hozom a péksütidet, meg a teádat, de remélem van apród, mert ma mindenki nagy pénzel füzetett. – kelt fel morogva, s a pulthoz sietett.

Amíg vártam a rendelésemre, előkaptam a mobilom és fotózni kezdtem a nyúzott fejemet. Minden nap készítek magamról egy szelfit, vagy többet. Mániám a fotózás, vagy magamat örökítem meg, vagy minden mást körülöttem. A szemben lévő emeletes házon, van egy szép erkélyes lakás. Azt a lakást már rengetegszer fotóztam innen, akárcsak az utcán az embereket. Hangulatos városi képeket tudtam produkálni, amiért büszke vagyok magamra.

- Tedd el a telefont és egyél. – hallottam meg Chanyeol hangját magam mögött, majd ahogy hátranéztem meg is láttam a vörös fejét. Majd megpillantottam egy alacsony, tőlem idősebb nagy szemű srácot. Aki rám se bagózva olvasott valami könyvet.

- Chanyeol! – vigyorogtam rá, majd fejbiccentéssel jeleztem, hogy huppanjon le.

- Köszi a helyet. – mosolygott és letette a mellettem lévő székre a kabátját.

- Ő itt a munkatársam Kyungsoo, nem valami társasági lény. – mutatott a nagyszeműre, aki végre becsukta a könyvet, és rám nézett.

- Sehun vagyok. Örvendek! – mosolyogtam rá. – Amúgy nem mintha én nagyon társasági ember lennék. Csak azokkal vagyok felszabadult akiket ismerek. – mosolyogtam Yeolra.

- Na és milyen volt az első napod? Vannak csinos kollégáid? – vigyorogtam rá, mire elmosolyodott.

- A főnök asszony egész csinos. – mosolyodott el.

- Jesszus. Ki ne találd, hogy tetszik neked Hyuna! – forgatta a szemeit Kyungsoo.

- Azt hittem dolgozni mész, nem flörtölni. – nevettem fel, majd csináltam egy fotót Chanyeolról és a munkatársáról.

- Minek fotózol? – értetlenkedett a nagy szemű.

- Ez a szenvedélye. Egy fényképezőgépen keresztül szebbnek látja világot. – válaszolt Chanyeol.

- Pontosabban csak annyit látok a világból amennyit én akarok. Felesleges információkkal nem terhelem a memória tárat, vagy analóg módszereket nézve a filmet. – mosolyogtam.

- És szerintem váltsunk is témát, ha csak Kyungsoo nem szeretné meghallgatni a háborús fényképészek élettörténeteit és munkásságait. Huni órákig tud a munkájáról beszélni. – mutatott be Chanyeol Kyungsoonak.

- Fényképész vagy? –érdeklődött, mire bólintottam.

- Pontosabban fotó riporter. Gyilkossági ügyekről készítek képeket. – mondtam, majd valaki hirtelen elém tett egy tálcát és megölelt.

- Minhyuk. Lehet rendelni, vagy előtte még megfujtod Sehunt? – vigyorgott a colos.

- Olyant csak a nyelvemmel szoktam. – vigyorgott, majd ellépett mellőlem és felvette Chan és Kyungsoo rendelését. Én meg nekiláttam eltűntetni a tányéramról az almás pitét.

- Tényleg, reggel hova kellet olyan korán kimenned? – érdeklődött Chan.

- Egy nőt, pár sarokra innen megöltek, majd szétverték a testét. Changmin hajnalban telefonált, hogy dokumentálnom kéne. Sőt elviekben az általam készített képeket a rendőrség is elkérte. – mondtam unottan.

- Jó ég, azokat a képeket te csináltad? – lepődött meg Chanyeol. – Nem lettél rosszul a helyszínen?

- Háborús fotókon nőttem fel, de nem volt kellemes látvány. A betonon elég nagy száraz vérfolt maradt. – mondtam fintorogva.

- Miért, vállaltad el a munkát? – érdeklődött a nagy szemű.

- Mert szükségem van a fizetésre. Egy rendezvény fotózásért nem fizetnek úgy, hogy meg lehessen élni belőle. – válaszoltam őszintén.

- Ó a jó öreg pénz. Mindenkinek, parancsol. – mondta sokat sejtető mosollyal.

- Ja főleg, ha nem akar a legjobb barátai nyakán élősködni. – mosolyogtam.

- Sehun, mehetünk? Vége a műszakomnak. – mosolygott Minhyuk.

- Akkor, mehetünk. – mosolyogtam rá, s magamhoz húztam egy csókra, de miközben a barátomat csókoltam, a tekintetemet nem tudtam elszakítani a nagy szemű Sootól. Egész aranyos feje van.

- Pápá! – keltem fel, és indultunk is Mihyuk lakására.

Nagyjából egész estig beszélgettünk, meg egyebek. Sajnos az ágyig még nem jutottunk, de már dolgozom az ügyön. Minhyukkal, már legalább 4 éve ismerjük egymást, de majdnem egy hónapja vagyunk csak egy pár. Se ő nem mert felém úgy közeledni, se én felé. Mit ne mondjak szerencsétlen vagyok a szívügyekben. Sötétedéskor indultam, haza, hogy meglessem Jongin mit alkotott még otthon.

- Kai! – léptem be a lakásba, mire a szerencsétlen, elkényeztetett lakótárasam, akinek az apja egy multimilliomos cég tulaja, ijedtében majdnem leesett a létráról.

- El ne patkolj idő előtt. – sóhajtottam, jelezve, hogy igazán lehetne óvatosabb is.

- Jó, jó. – legyintett, és befejezte az átfestett zászló felrakását nappaliba.

- Gratulálunk, hogy elérte az álmát biztos úr! – olvastam el, a plafonról lógó feliratot.

- Jobb, mint a boldog születésnapot Baekhyun. – állapítottam meg.

- Annál minden jobb. Bár… – mászott le a létráról. – Azért azt el kell ismerned, hogy egészen egymáshoz illettek a törpével.

- Leszámítva azt, hogy Chanyeol hetero, és hiába szerette Baekhyunt, nem volt elég hogy megmentsék a kapcsolatukat. – mondtam, s leültem a kanapéra.

- Ezt egész jól megcsináltad. Pedig kivételesen nem fizettél le senkit. – húztam az agyát.

- Haha, nagyon vicces. – forgatta a szemeit. – Ahogy mondani szoktad a barátokért bármit. És Chanyeol megérdemli. Felküzdötte magát a nyomozóirodáig. Már csak egy lépés a célja. – ült le mellém, majd összeborzolt a hajam. Nem is tudom mi lenne velem a két jó barátom, és Minhyuk nélkül. 100%-ig megbízom bennük, és az érzés kölcsönös is. Chanyeolt már az óvoda óta ismerem, Kait csak az általánosban ismertem meg, de nagyon jól összebarátkoztunk. Mikor Chanyeol és az én szüleimet meggyilkolták, ő megfogadta magának, hogy ha az akkori rendőrök nem is, de ő megtalálja a tettest. Na így került Chan a rendőrökhöz. Míg én az apámra hallgatva, megbékéltem a tudattal, hogy akinek eljön az ideje annak mennie kell, de az élt nem áll meg. Én is az álmomat követve lettem fotóriporter, bár a fényképezés, nem akkora álom, mint elkapni egy beteg elméjű gyilkot. De nekem ez is megfelel.

Hirtelen, hallottuk kattanni a zárat, mire lekapcsoltam a villanyt és a kezembe vettem egy bulicsákót, meg egy konfetti szórót, ami pukkanó hanggal szórja ki magából a színes papír karikákat.

Chan felkapcsolta a villanyt és jól megijedt, mikor meglátott, minket miután hangosan rákiabáltunk, hogy meglepetés, meg a konfettis cuccok is pukkantak egyet.

- Mit, mondtam az ijesztgetésről? – fújtatott, de azért elmosolyodott. A szemüvegét, megigazította, majd körbenézett a teremben.

- Kössz srácok. – lépett közelebb hozzánk, hogy egy jó férfias családi ölelésben részesítsen minket.

- Van torta is. – vigyorgott Kai.

- Ha te sütötted, nem kell. – vágta rá Yeol.

- Nyugi, rendeltük. – vigyorogtam, majd elővettem a telefonomat, és csináltam magunkról egy csoport képet.

Amíg a srácok nekiálltak a torta megkezdésének, én elmentettem a képünket, majd írtam egy SMS-t Minhyuknak.

„Megköszöntöttük Chanyeolt, holnap találkozunk a szokott helyen.” – írtam, majd oda biggyesztettem egy vigyorgó fejet. Kai, meg beszólt, hogy ne most pasizzak, hanem zabáljak velük tortát. Így is tettem, majd alig egy fél óra elteltével a barátom válaszolt is az SMS-emre.

„Szokott hely, szokott idő, ne késs! Van egy kis meglepetésem neked!” – kacsintó fej.

Na végre, Minhyuk is behozza az árát… Szép holnapnak nézek elébe.

Yin és Yang - 10.rész

Hello mindenkinek! :D Újra itt... ami egyet jelent egy új résszel, ami... hát hogy is mondjam... Kiri megalkotta ezen fanfic első "perverz" részét. Kicsit furcsa, de elsőnek megteszi. Akkor ez  egy +18-as résznek számít? :D Egyébként pedig újabb bonyodalmak bukkanak felszínre. Jó olvasgatást!

Jaebum:

Otthon édes otthon, és kényelmetlen padló. De nem zavar, aludtam már a mennybe vezető lepedőn is. Oda bújtam egyszer Youngjae elől. Belegondolva elég régóta csapja nekem a szelet, én meg küldöm el a francba. Hmm, elég egyszerű a kapcsolatunk, de mindegy. A lényeg, hogy végre Jr-rel és Bambammel lehetek, aki kezd gyanúsan közel kerülni Yugyeomhoz…

- Van egy ötletem… – suttogtam Jr fülébe, miközben a karjaim között tartva csókolgattam az észvesztően fehér nyakát.

- Igen. – válaszolt a még fel sem tett kérdésemre. Ezzel sok energiát spórolt meg nekem…

- Akkor gyere. – fogtam meg a kezét, s elkezdtem magammal húzni.

- Én azt hittem aludni megyünk, akkor miért a fürdő felé… – kezdett érdeklődni, majd megvilágosodott és vállba csapott a szabad kezével.

- Te perverz, még mindig nem cserélődtünk vissza rendesen? – érdeklődött nevetve.

- Nem perverz vagyok, hanem a pasid. – kacsintottam rá.

- És ezt honnan veszed? – lépett utánam a fürdőbe, majd bezárta mögöttünk az ajtót. Mi tagadás, a szavaink és a tetteink nagyon nincsenek összhangban. – Biztos nem fogok veled fürdeni. – mondta határozottan, majd levette a pólóját, és a földre dobta.

- Aha, látom. - nevettem fel, s megengedtem a fürdővizet. -  De a kádban nem csináljuk, oké? - érdeklődtem, mire vállat vont.

- Talán… - vigyorgott.

Hirtelen ötlettől vezérelve rántottam őt magamhoz, hogy ajkaim ismét közeli kapcsolat alakíthassanak ki Jinyoung ördögi ajkaival, de életem ezt nem így gondolta. Most ő támadta be az én nyakamat, majd a fenekembe markolt.

- Héj. Óvatosan a mancsaiddal. - akadtam ki, mert nem megszokott, hogy az én fenekemet taperolják. Most először érintett így valaki, és bár kellemes, mégis feszélyező érzés. A dominanciámból akkor se engedek, ha a pokol összes teremtménye töri a villás botját a hátamon. Jinyoung lesz alul, ha törik, ha szakad.

- Ne félj, nem harapok.- mosolygott, majd ekkor olyat harapott a nyakhajlatomba, hogy annak tuti nyoma marad.

- Faszt nem harapsz! - ütöttem picit a hátába, de csak annyira, hogy érezze a nem tetszésem.

- Azt nem is. - hajolt fel hozzám, hogy a számat is megharapdálja. – Arra a finomságra vigyázni kell. - kaparta végig a hátam, majd visszatért a nyakamra, hogy a másik oldalam is kapjon bőven foltokat.

- Kis hamis. - nyúltam magunk közé, s elkezdtem kicsatolni a nadrágját.

- Folyik! - kapta fel a fejét, mire meglepetten néztem rá. - A víz, te barom. - csapott vállba, majd a kádhoz lépett és elzárta a vizet.

- Nem gondoltam rosszra. - mentegetőztem, majd ledobtam a nadrágom meg a zoknim.

- Miért nem? Akkor nem vagyok elég nagy hatással rád. - szomorodott el.

- Akkor szerinted ezt - mutattam az alsógatyámban ágaskodó szervemre - mi okozta, ha nem vagy rám elég nagy hatással.

-Nem tudom, reggeli merevedés? - vigyorgott, majd visszamászott a karjaim közé, hogy még jobban ingerelje a lenti szervemet.

- Az persze. - forgattam meg a szemeimet, majd Bambam hangjára lettem figyelmes, ami az ajtó mögül szűrődött.

- Merevedés, menj haza, részeg vagy! - röhögött a kölyök.

- Bambam, te állat! - kacagott a folyosón Yugyeom.

- Hagyjátok a szülőket romantikázni. - csattant fel Mark hangja, amihez Jackson is csatlakozott. – Markie! Hova lett a… Héé! Hozom a keresztet, ha nem adod ide a boromat! Zelo, hallod! - kiabált az antikrisztus.

- A te kezedben úgyis csak víz lenne. - hahotázott Zelo.

Jr-rel egymásra néztünk és felsóhajtottunk. – Mikor lett ennyi gyerekünk? - vigyorogtam rá, mire most ő forgatta a szemeit.

- Nem tudom, de a fele rád ütött. - mosolygott.

- Persze. Főleg Jackson. Amúgy le nem tagadhatná, hogy a sátán fia. Annak is van valami segg fanatizmusa. - gondolkodtam el.

- Stírölte a segged? - háborodott fel. - Ezért még kap.

- De most… - csókoltam meg, hogy megint csak rám figyeljen. – Ideje fürdeni. - simogattam a hátát.

- Oké! - vigyorgott rám, majd a kád felé fordulva eltüntette a fele vizet és random lehúzta magát a wc. Ügyes kis trükk…

- Na, akkor levegyem a gatyám, vagy megszabadítasz tőle? - érdeklődött. Egy árva szó nélkül léptem hozzá közelebb. Levettem róla a nadrágot, alsóval együtt, s a sajátomat is eldobtam. Ezután mindketten behuppantunk a kádba, Jr nekem háttal foglalt helyet előttem, majd rám parancsolt, hogy mossam meg a hátát. Kis domina… - mosolyogtam magamban, majd teljesíttettem a kérését. Gyorsan lefürödtünk, egymást bámulva, majd ahogy végeztem Jr nekem esett, és egy kisebb csók csata vette kezdetét némi taperolással egybekötve. A baj csak az volt, hogy Jr tett magasról a kádban nincs szex kijelentésemre, és az ujjai az alsó felemen a már eléggé feszülő merevedésemen állapodtak meg.

- Most szállunk ki! - nyögtem egyet a fülére harapva. Gyorsabban kezdte húzogatni a kezét rajtam, mire hátra vetettem a fejem. - Te ki akarsz nyírni? - lihegtem, s elkaptam a kezeit, majd kiszálltam a jó meleg vízből, s őt is hoztam magammal. Testét a csempézett fürdő falának nyomva vontam az eddigi legszenvedélyesebb csókunkba, mire egyből a derekam köré kulcsolta a gyönyörű lábait, s egyik kezét a hátam felszántására, míg a másikat a hajam kitépésére használta. Szóval ilyen egy démonnal csinálni. Minél durvább vagyok, annál jobban élvezi, de ugyanakkor az angyaloktól megszokott lágy érzelmes csókok is jelen vannak. Meg se tudom mondani mikor voltam utoljára ennyire szabad. Mikor Jr-rel vagyok, elfelejtem kik vagyunk, honnan jöttünk, csak mi számítunk egymásnak.

- Gondolom… - lihegtem a fülébe. - mehet. - mosolyodtam el, majd végig csókoltam a nyakától a kulcscsontjáig, s oda csináltam egy szép nagy lila foltot, amitől olyan hangok jöttek ki belőle, hogy azt hittem attól élvezek el.

- Csináld te töltött galamb! - harapott a fülemre, mire tövig nyomtam magam benne. Ajaj… Megint érzem, hogy kezd előjönni a rossz énem.

- Na, most ki is a töltött galamb? - vigyorogtam, miközben ott simogattam ahol tudtam.

- Egyszer cserélünk és visszakapod. - morgott, majd beleharapott a vállamba, majd mikor kivette onnan a fogsorát, ami azt hiszem még a csontomba is nyomot hagyott, mozogni kezdtem. Életem egyik legjobb és legdurvább orgazmusában volt részem. A nevét nyögve mentem el benne, de ő csak egyet sikított, miközben kettőnk közé engedte a fehér anyagot.

Lihegve, remegő térdekkel támasztottam a falat, majd mikor volt annyi erőm, hogy megszólaljak, csak fájdalmasan felnyögtem. Jr szép lassan lemászott rólam, s ezután kezdtem érezni a hajam, meg a hátam. Miből vannak a körmei? Fémből? Egyből a tükör elé siettem s szemügyre vettem a hátamat. De amit ott láttam az lesokkolt.

- Ez vérzik… - állapítottam meg. Jinyoungie mögém lépett, és végig nyalt a sérült hátamon, amitől csak rosszabb lett, mert már csípett is.

- Legközelebb csak páncélban vagyok hajlandó lefeküdni veled. - fordultam vele szembe.

- Annyi bajod legyen. Azt hiszem szétrepedtem. - nevette el magát.

- Vicces leszel, ha terpeszben fogsz menekülni Devla elől. - húztam magamhoz egy újabb szenvedélyes csókra, amit a közös röhögésünk szakított félbe.

- Nem vagyunk normálisak… - nevettem.

- De nem is kell, hogy azok legyünk. - bújt a nyakhajlatomba.

- Szerinted Kyungsoo, szerette Jackson anyját? - érdeklődtem, mire kicsit eltávolodott tőlem, s karjait a nyakam köré fonva, támasztotta homlokát az enyémnek.

- Mire gondolsz? - érdeklődött.

- Mi vagyunk az élő példa, hogy van egyensúly. Amikor az egyikünk kicsit bevadul a másik visszavesz. Az angyalokat mégis arra tanítják, hogy dobd a tűzbe, ami nem elég jó. Mármint érted… - kezdtem vázolni a gondolatmenetem.

- Ne gyere ilyen világbéke maszlaggal, mert Soo nem olyan, mint én. Ő gyűlöli Devlát, csak azt nem tudom miért. Már az előtt sem kedvelte, hogy egy angyalba lett szerelmes, de utána…- motyogta.

- Féltem a fiúkat. Nem tudom mi lesz… - sóhajtottam, s a hajával kezdtem játszani.

- Majd meglátjuk. - mosolyodott el, én pedig lepke puszit adtam az arcára.

- Szeretlek. - mosolyogtam.

- Én is utállak. - vigyorgott, majd most ő kezdett bele egy igazán szív dobogtató szenvedélyes csókba.

Megérdemeltük már ez a kis nyugalmat. És aznap este boldogan aludtam el, de ami másnap jött, arra nem voltunk felkészülve…

Jinyoung:

Reggel iszonyat hangos kopogásra ébredtem.

- Jb, ha ez megint valami csöves haverod… Közlöm, nincs több hely. Így is olyanok vagyunk, mint egy hajléktalanszálló.

- Nem várok vendéget. – nyöszörgött.

- Én sem. – morogtam. – Azt ne mond, hogy ilyen hivatalosak.

- Kétlem.

Kivánszorogtam az ajtóig, fáradtan, fájó seggel – mert igen, Jb elég durva volt… – és kinéztem, hogy ki akar minket ilyen korán.

- Heeelló~! – köszönt hangosan, dallamos hangon Jiyong.

- Üdv. – pislogtam kettőt. Bambaságom levetkőztetésére csettintett egyet, így felébredtem. – Minek köszönhetjük ezt a korai látogatást?

- Ja, csak beszélgetni jöttem, de azt hiszem kicsit korán érkeztem a találkozóra.

- Miféle találkozó?

- Csak a szokásos ördög-angyal tali. Nem tudtátok, hogy itt lesz? – kérdezte, mire felkiáltottam.

- Jaebum!

- Mi van? – morgott.

- Most ne a padló miatt nyöszörögj!

- De fáj a hátam, és abszolút nem a padló, hanem egy virgonc ördög miatt.

- Minek basztattad Yugyeomot. – villantottam rá egy sunyi mosolyt.

- Basztattam, mi? – kérdezte ugyan olyan vigyorral.

- Elállnátok az ajtóból? – lökdösött minket arrébb GD.

- Mi a…

- Hé, ez az én házam! – harsogta Jb.

- Lehetne halkabban is a te házad. – bújt ki a szobájából Bambam, és azzal a lendülettel vissza is ment.

- Elrontottad… – forgatta meg a szemeit Jb.

- Most fogd rám. – mondtam, aztán becsuktam a bejárati ajtót. Nem értem… Ezek a nagyfőnökök komolyan gyűlésezni akarnak ebben a kicsi lakásban?

Jb miután ténylegesen felébredt, csinált reggelit. Azzal megkínáltuk GD-t is, aki állítása szerint nem enni jött, mégis befalt három tállal. Szó szerint. Tányérral együtt. Asszem kell majd vennünk egy új étkészletet.

Délután még mindig nem jött senki. A nappaliban ültünk, mi idősebbek iszogattunk, Bambam és Yugyeom pedig a jövőjét jósoltatta meg Jiyonggal (?). Mind jól elvoltunk, mikoris újból megszólalt a csengő.

- Nyitom! – szólt egy túlontúl ismerős hang.

- Te, Jaebum – ráztam meg a fejem egy pillanatra. – ki akar ajtót nyitni, ha mind itt vagyunk? – bizony akkor esett le, hogy az ismerős hang azért volt ismerős, mert a sátánhoz tartozott. – Apám, mi lesz itt.

- Majd kiderül, hányan veszítjük el a fejünket. Szó szerint.

- Üdvözlet a pokolból! – hallottuk meg kintről a hangos köszöntést.

- Nem vagy vicces. – hallatszott a haragos Himchan hangja is. - Nem miattad vagyunk itt. Csak a fiúnkért jöttünk.

- Pedig el kell beszélgetnünk. – jelentette ki a morcos hang elentmondást nem tűrően. – Ráadásul a kölykökkel is beszélnünk kell. Jobb, ha tisztázunk egy-két dolgot.

- Úgy gondolod, itt van az ideje? – kérdezte Devla-urunk.

- Amúgy is nagy a kavalkád, most már felőlem lehet nagyobb is. – röhögött fel Soo.

- Mi folyik itt? – dugtam ki a fejem. – Nem készültem ennyi teasüteménnyel. – sápadtam le. Persze hogy itt van a hisztis díva is. Ez egy hosszú délután lesz.

- Megjöttek a nagyurak? – kiáltott ki GD és kirohant személyesen üdvözölni a két főnököt. Elég jól ismerhették egymást, ugyanis egyik sem kérdezte meg, ki ez a bolond.

- Hol a fiam! – rontott be a nappaliba Himchan, ahol mindenki holt nyugodtan nézett ki a fejéből, amíg meg nem lettek zavarva.

- Omma. – virult ki Zelo feje. – Hát te? Appa is itt van?

- Hát hogy ne lenne. – forgatta meg a szemeit. – Ugye nem esett bajod? – nézegette a kölyköt minden oldalról.

- Persze. – mosolygott a férfira. – Kaptam pizzát, és Jb ágyában aludhattam. – ecsetelte.

- Most hogy mondod, kicsit mintha sokan lennétek.

- Kollégiumot nyitottunk. – feleltem szarkasztikusan.

- Ne hidd, hogy meg kedvellek, csak mert vigyáztál a fiamra. – simította meg Himchan Zelo szőke hajszálait.

- Nem kértem, ha hazaviszed, legalább egy kölyökkel kevesebb lesz. – morogtam.

- Na, omma, ne legyél ilyen szívtelen. – szállt be a beszélgetésbe Bambam.

- Nocsak, nocsak. – vonta fel bal szemöldökét. – A végén kiderül, hogy nem is vagy ördög. – nevetett cinikusan.

- Egyből a lényegre tértél, Himchanie? – kérdezte Kyungsoo. – Csak kár, hogy rossz embernek mondod.

- Te csak ne becézgess engem. – hördült fel az említett.

- Minden jogom megvan hozzá. Ismerlek, mint a tenyeremet.

- Csak ismertél. – felelt. Ahogy hallgattam a beszélgetésüket, kezdtem elveszteni a fonalat.

- Ne most veszekedjetek. – hallatszott egy mély hang a nappali ajtajából. – Nem ezért jöttünk. Mi a gyerek miatt, te pedig, ha jól tudom kérdezni jöttél.

- Kérdezni? – hökkentem meg.

- Igazság szerint… – kezdett bele Soo. – Nem értem, hogy sikerült, ki- illetve bejutnotok a pokolba.

- Ez egyszerű… – vont vállat Jackson, ölében Markkal. – Én voltam. – jelentette ki közönyösen. Én megint a homlokomra csaptam. Ez egy… argh… IDIÓTA! Direkt el lett neki pofázva, hogy tartsa a száját.

- Nem tudod befogni azt a hatalmas szádat? – csaptam magam mellett a falra.

- Titkolsz előlem valamit. – lépett elém Kyungsoo, olyan „átlátok rajtad” fejet vágva.

- Nem én.

- Igaz is. – fordult vissza a többiek felé. – Megbeszéltem a nagyságos Dev… Banggel, hogy most kitálalunk JB-nek, mivel kíváncsi volt rá.

- Tényleg elmondjátok, vagy csak hülyítetek?

- El. – válaszolta higgadtan Yongguk.

- Nos, mi a fekete szárny története?

- A pokol legmélyebb bugyraiból kerülnek fel. – felelt Himchan Bang helyett.

- Ezt most úgy mondod, mintha te nem az lennél.

- Elég rég a mennyország tagja vagyok.

- Attól még…

- Valaha te is egy voltál közülünk? – böktem a mellkasomra, mire Chan csak bólintott. – Akkor azért nem éreztelek sokkal különbnek magamnál. Hisz még Zelotól is néha borsózott a hátam. De Jaebumtól, vagy tőled mikor először találkoztunk nem.

- De mégis hogy válhat angyal egy ördögből. Ez elég irreálisan hangzik.

- Pontosan. Mégis lehetséges. Az egyetlen módszer erre, hogy túl kell élned a tisztító tűzben.

Ahogy Yongguk kiejtette azokat a szavakat a száján, leesett minden. Tehát ezért mondta azt Jb, hogy emlékezett, mikor tűzre vetették.

- Öcsém, erre inni kell! – kurjantott mindennek a közepébe Jackson. – Basszus, elfelejtettem, hogy nem tudok borozni. – vágott sírós fejet. – Nem hiszem el, hogy minden alkohol vízzé válik a kezemben. Csak pusztítani tudok. – morgott, s ahogy leesett mit mondott ez a szerencsétlen, Soora kaptam a tekintetem, aki kifürkészhetetlenül bámulta Jacksont. Ajajj, mi lesz itt…

Káoszközpont - XVII.rész

Hát sziasztok, ismét! Volt egy hét kihagyásom, pihentem kicsit. De most újult erővel próbálom hozni a frisst. Szerintem Kiri is már unta, hogy ilyen lusta dög vagyok. Hm... a részről... nem is tudom mit mondjak... Véleményem szerint rövid, de tartalmas. Szóval jó olvasgatást! 

Chanyeol:

Gőz… de még mennyi! Az egész uszodából nem látok semmit. Ráadásul Baekhyunt sem látom sehol. Váratlanul két kéz nyúlt a mellkasomhoz a víz alól, majd előbukkant a törpe is.

- Megijedtél? – ölelt át vigyorogva.

- Nem kéne itt lennünk. – bújtam a nyakához, mert látni úgy se láttam volna az arcát a gőztől. Legalább 10 perce itt vagyunk és a 2 méteres medence már csak félig van vízzel. A többi meg a levegőben. Hirtelen még a villany is lekapcsolódott.

- Hangulatvilágítás? – mosolyodtam el, azonban Baekie nem épp azt a választ adta, amit hallani akartam.

- Bukj le! – suttogta, majd lehúzott a víz alá. Épp csak az orromtól fölfelé látszottam ki a medencéből. Lépteket hallottunk, aztán megláttuk magunk előtt Jongint és az ajtónál még pár fekete alakot.

- Gyertek velem! – vigyorgott, majd elkapta a karom és elteleportált minket a fürdőszobánkba. – Ezt vegyétek fel. Itt van Do apja… és amúgy is elég nagy zűr van odakint. – adta a tudtunkra, hogy jobb lenne, ha most azt tennénk, amit mond. (Főleg, hogy full pucérak voltunk.)

Amint felöltöztünk, kiléptünk az ajtón a szobánkba, ahol egy tőlem alacsonyabb kicsit pocakos férfi állt velünk szemben.

- Jó napot! – köszöntem illedelmesen, majd az idegbajos Sungkyura pillantottam. Miért néz rám úgy, mint aki menten eltöri minden csontom? Most mi rosszat tettem, amiről nem tudok?

- Ti vagytok Chanyeol és Bakehyun? – érdeklődött az öreg, mi csak bólintottunk.

- Merre jártatok, fiúk? – kérdezte Sungkyu.

- Az uszodában. A pincében. – válaszoltam, de komolyan nem értettem mi ez a nagy vallatás.

- De nem is vizes a hajad. – lépett hozzám közelebb az ijesztő tekintetű Do apu.

- Apa! – szólta meg apját Soo, s mellénk lépett.

- Yodának sose vizes a haja, mert ő maga a tűz. – vigyorgott Kai.

- Elnézést! – szólt közbe Baekhyun. – Egész pontosan miért is vagyunk itt? – kíváncsiskodott.

- Látom vág az eszed. – mosolyodott el a pocakos férfi. – Egy fiút alig pár perce gyújtottak fel az udvaron. – érkezett a válasz. A levegő bennem rekedt. Egy pillanatra még a rettegés is elfogott, hogy valóban én tettem valami olyat, amire nem emlékszem. Azonban Bang és Baekhyun  gyorsan megnyugtattak.

- Nem tudom mi folyik itt, de Chanyeol végig velem volt az uszodában, Kai is tanúsíthatja, hisz ő hozott fel minket. – nézett a törpe az említettre, aki nyugodtan bólogatott.

- Ráadásul én engedtem be őket a medencéhez, és az érzékelő jelzett volna, ha valaki kinyitja az ajtót. – mondta Yongguk. – És az érzékelő csak egy perce kapcsolt be odalent. – állapította meg.

- Ráadásul most sem mi nyitottuk ki az ajtót. – gondolkodott el Baekie.

- Ezt meg hogy érted? – értetlenkedett Jongin.

- Akkor jöttek be valakik, amikor te megjelentél. – magyaráztam Kainak, aki egyből Kyungsoora sandított, majd mindketten eltűntek a szemem elől. – Ez az összenézés nem tetszett. – állapítottam meg. – Egyébként hogy érti azt, hogy felgyújtottak valakit? – érdeklődtem.

- Szó szerint. – lépett mellém Bang. – Luhan alig néhány perce szólt, hogy Hoseok egy fán lóg felakasztva, ráadásul öngyújtóval fel is gyújtották. – kaptam meg a választ, ami a padlóba döngölt.

- De az nem lehet… – sápadtam el.

- Seok a légynek se tudna ártani, mégis miért lógatná fel valaki? – értetlenkedett Baek is.

- Ugye jól van? – néztem Bangre, aki csupán csak megrázta a fejét. Apám elégszer adta már tudtára a hozzátartozóknak, ha valakit nem tudtak kimenteni a lángok közül, így pontosan tudtam ez mit jelent. Magamba roskadtam. Azt hittem a kastélyban biztonságban vagyunk. Nem értettem ezt az egész helyzetet. – Rögtön jövök. – motyogtam, majd bevonultam a fürdőbe, hogy arcot mossak és ekkor ismét megcsapta a fülemet az ismerős hang. egész pontosan egy ismerős szipogást hallottam magam mögött és amint megfordultam;

- Jungkook? – lepődtem meg. – Na, ne. – ugrottam hátrébb. – Már megint a fejemben vagy? – kérdeztem, ő pedig csak igenlően hümmögött.

- Bocsánat. Mindenért. – szipogott a fiatalabb. Ahogy így jobban elnéztem nagyon csúnyá néz ki. eléggé össze lett verve, sőt, mintha a karja is el lenne törve.

- Ki tette ezt veled? – érdeklődtem, mire a fiatalabb felkapta a fejét.

- Visszajöttek. – motyogta. – Oké, figyi, nincs sok időnk. – szedte össze magát.

- Mire? Nem értelek. – zavarodtam össze teljesen.

- erős leszek, amennyire tudok, de nem ígérem meg, hogy nem szállom meg megint az elmédet, viszont bármi is történjen, mindig maradj Baekie mellett. Ő majd megakadájozza, hogy bárkit bánts. – mondta határozottan.

- Te meg miről beszélsz? Mi ez az egész? – értetlenkedtem.

- Egy háború. Chanyeol, kérlek szabadíts ki, különben még többen fognak meghalni. Én nem akarok több embert megölni. egyet sem akartam bántani. – fakadt sírva, majd halványodni kezdett, végül eltűnt. De mégis honnan szabadítsam ki? – fogalmazódott meg bennem a kérdés.

- Kik halnak majd meg? – kérdeztem magamtól, majd eszembe jutott Kai. Őt már elrabolták. Akárcsak Kookiet. Ha rájövünk Jongint ki rabolta el, megvan ki vitte el Jungkookot, ki a felelős a lidércekért, és ki baszakszik az én agyammal is.

- Chanyeol. – lépett be Baekie, majd becsukta maga mögött az ajtót. – Magadban beszélsz? – kérdezte aggódva.

- Igen! Vagyis nem! Jungkookkal. – válaszoltam.

- Kookkal? – vonta föl a szemöldökét. – Mit akart tőled?

- Hogy mentsem meg. – válaszoltam. – Azt mondta, ha nem szabadítom ki, akkor még többen fognak meghalni. Hogy ő öli meg az embereket… – néztem Baekiere.

- Ő öli meg őket? – kerekedtek el a szemei. – Seokot is ő ölte meg?

- Nem tudom. Nem mondott sokat, csak annyit, hogy visszajönnek, meg hogy ez egy háború és maradjak melletted, mert akkor nem bántok senkit. Ja, meg sírva fakadt, hogy ő mindezt nem akarta. Ráadásul, nagyon meg lett kínozva. – túrtam a hajamba.

- Chan, nyugodj meg! – ölelt magához. – Do apja szeretne még feltenni néhány kérdést. Ráadásul még Jonginék sem értek vissza, meg… - magyarázott, azonban az a „még Kaiék sem értek vissza” mondatrész nagyon nem tetszett. Hol lehetnek el ilyen sokáig? Jongin általában gyorsan végez mindennel, amit meg akar nézni, szóval az, hogy még nem értek vissza, az azt jelenti… „Sokan fognak még meghalni.” – ugrottak be Kook szavai, majd egy idézet Suhotól; „Xiumin szekrényében rengeteg kép volt, köztük Kairól is.”, majd a saját észrevételem; „Kait már elrabolták…”

- Bassza meg! – pattantak ki a szemeim, majd karon ragadtam Baekhyun és kirohantam a fürdőből. – Yongguk, gyere! – szóltam a főnöknek, majd se szó, se beszéd rohantam le az uszodához.

- Yeol, mi ütött beléd? – szakította ki kezét Bak a szorításomból.

- Jonginékkal történt valami, tudom. – néztem rá könnyes szemekkel. Baekie pár másodpercig csak nézett rám, majd rohanni kezdett az uszodához, én meg utána. Az ajtóban megtorpant, ugyanis harcra utaló hangok szűrődtek ki. Lenyomtam a kilincset, majd benyitottam. Annyit láttam, hogy Kai össze-vissza teleportált GD támadásait kerülgetve, Do pedig épp közelharcot vív Junhyunggal. Egyből berohantam, hogy segítsek Kainak, azonban a semmiből felém ugrott egy kígyó, én meg ijedtemben agyon pörköltem. Mivel Baekie jött utánam, az ő védelmére szenteltem minden figyelmem, mivel a kis kígyó spanjai körbevettek minket. Ezért tűzzel vettem körbe magunkat, amíg kitaláltam, mi legyen ez után.

Hirtelen hideg fuvallat csapott meg Soo irányából, s amint arra fordítottam a fejem, annyit láttam, hogy Xiumin keze átlyukasztja Kyungsoo mellkasát, s a seb a karja körül, mindenhol jeges. Aztán Kai kétségbeesett hangját hallottam még, aztén nem tudom mi történt. Csak egy dolgot tudtam, hogy nagyon dühös vagyok. De nagyon…

Baekhyun:

Hatalmas slamasztikába kerültünk. GD, Junhyunggal karöltve harcolt a Jongin-Kyungsoo párossal, s amikor megérkeztünk GD minket is bevont a harcba. Amint a semmiből megjelenő Xiumin átszúrta Dyo mellkasát és felénk fordult, a vér megfagyott az ereimben. Hirtelen az összes közelharci technika kiment a fejemből. Álltam Minseokkal szemben, mint egy darab fa. Csakhogy ellentétben velem, Chanyeol kicsit sem volt tétlen. Olyannyira felszívta magát, hogy az egész teste tűzben égett.

- Jongin! Ki kell menekülnöd valahogy Sooval! – kiáltottam. Tudtam, mi jön most, egyszer már átéltem és nem akarom Yixing tehetségét újra tesztelni, ezért zavartam el a még épségben lévő fiút. Ő az egyetlen, aki Kyungsoot is menedékbe tudja vinni.

Ahogy ránéztem Yeolra, szinte melegem lett. És most nem a dögös kisugárzásától. Én elvileg nem éreztem a mardosó lángok forróságát, de belül, tudat alatt tudom, hogy most Chan nagyon pipa. Valahogy ki kell adnia. Meg se várta, hogy Jongin le tudjon lécelni, már támadt is. De nem Xiuminra, mint ahogy azt vártam, hanem GD-re. Azokat az idegesítő átokfajzatokat, amikkel manipulálni szokott egyből szétpörkölte. Így, erő nélkül, a „tanár” védtelen volt.  Az az értetlenség és kétségbeesettség, ami az arcáról sütött rettentő vicces volt. Ha nem ilyen szituációban lettünk volna, talán még ki is röhögöm. Ez viszont nem az az alkalom. A colos következő áldozata Junhyung – lett volna –, de a gyerek még időben eliszkolt.

Végül még is jól gondoltam. Igazából végig Minseokot akarta, csak a kisebb kártékony embereket félre akarta állítani. az idősebb pont ugyan olyan elborult tekintettel nézett Chanyeolra, mint ő rá. Mi van ezekkel? Megszállta őket a sátán? Vagy mi a tosz?

Arrébb húzódtam némileg, mivel én még nem szeretnék jégcsapot a mellkasom közepébe, és figyeltem, hogyan harcolna a pokol tornácáról szabadult ördögfiókák. Mikor Chanyeol egy kicsit jobban odapörkölt Xiuminak, az furcsán kezdett viselkedni. Gyanús volt ez nekem.

- Chanyeol, állj! – kiáltottam el magam, de a biztonság kedvéért oda is rohantam hozzá. Hátulról magamhoz öleltem, s lábujjhegyre állva próbáltam a fülébe suttogni megnyugtató szavakat. Minseoknak sikerült felébrednie, de a colos még mindig lángolt. – Baszd meg, Yeol! Ha nem hagyod abba a hisztit esküszöm itt hagylak! – szóltam rá erélyesen, mire megrázta magát, s tenyerét a fejéhez szorította. – Fáj, mi? – kérdeztem tőle.

- Aha. – bólintott.

- Kicsit túlhajszoltad magad… - fogtam meg a kezét, az idősebb fagyos fiúval mit sem törődve. – Mit szólsz egy közös vacsihoz a pancsi helyett? – villantottam rá egy huncut mosolyt.

- Csak ketten?

- Senki más.

- Akkor benne vagyok. – eresztett meg egy tipikus, kissé bárgyú Chanyeolos mosolyt.

Yin és Yang - 9.rész

Sziasztok! Tudom, hogy múlt héten csak egy fanficet kaptatok, de nagyon el vagyok kapva :) Szóval kérlek, egyenlőre elégedjetek meg ezzel... Ha tudok, majd többet is felrakok. Jó olvasgatást!

Jaebum:

Devla és Soo között szinte megfagyott a levegő. Nem értettem mi ez a légkör, amely a szobára telepedett, de nagyon nem tetszett.

Kérdőn pillantottam Himchan felé, hátha tudja mi a helyzet. Amióta ismerem, mindig sikerült kitalálnia valamit, a szorult helyzetekben. Mondhatnám, amolyan mesterként tekintek rá. Viszont amint ránéztem az állam a padlón koppant és vissza is pattant, hogy orrba vágjon.

- Mi a…? – hebegtem tátott szájjal, Himchan szárnyait bámulva, melyek a megszokottól eltérően feketék voltak.

- Te vagy a másik? – suttogtam magam elé, szinte én is alig hallottam magam. A következő pillanatban pedig megragadtam Jr karját és magam mögé húztam. Egy pillanatra se véve le a szemeimet Bangről, és a sötét szárnyúról. A fejemben bekattant a vészjelző. Gőzöm sincs mi a fasz van, de Bang sosem csinál semmit önzetlenül. Az emberek erre a legjobb bizonyítékok, hisz Isten a saját képére formálta őket…

- JB? – fogta meg a karom Jinyoung, s alig hallottam mikor a nevemet mondta mert csak suttogott. Nem néztem rá, mert nem akartam, hogy megijedjen. Elég, ha én érzem a közelgő veszélyt. De esküszöm, ha Devla be akarja dobatni Jr-t a tűzbe, nem tudom mit fogok művelni vele. Az itteni légkör erősen rásegít a gonosz énemre.

Jó pár percig álltunk a szobában mozdulatlanul, míg Soo és Bang egymást fixírozták, s már láttam Himchan arcán, hogy ha valaki nem szólal meg hamarosan, elkezd gyerekkori történeteket mesélni az ő pici Zelojáról, mint mindig mikor ki kell, hogy vágja magát valamiből. Isten fia legnagyobb bánatára. Hát igen, a feltámadásos sztori még oké, de mikor megemlítik a keresztet kicsit kiakad…

Végül az alvilág urának hangos és nagyon beteges nevetése törte meg a csendet, bár nekem a csend jobban tetszett, mint ami ezután jött…

- A hatalmas Bang Yongguk, az én pincémben. A padlás huzatos és lejöttetek melegedni? – villantak meg Kyungsoo dühös szemei, mire a padló perzselni kezdett a lábunk alatt. Én felreppentem, s gyors pillantást vetettem a mögöttem álló Jr-re, aki rezzenéstelen arccal tűrte a parázsló padlófűtést. Akaratlanul is mosoly kúszott az arcomra. Kifogtam a legmenőbb démont…

Bár azért még számolok vele, hogy képes lett volna a tisztítóba menni értem! De jól esik a lelkemnek, hogy itt van, a gyomromnak meg az ökle, mert most már egyáltalán nem émelygek.

A valóságba Bang Devla Yongguk mély hangja rángatott vissza, s mikor rájuk néztem annyit láttam, hogy devla a levegőben lebeg, Himchan a nagy feka szárnyaival pedig mellette. Az angyal szerelés pedig valóban furcsa a fekete szárnyakkal, nem csodálom, hogy Jacksonnak is be kellett rá szólni…

- Nem önszántamból jöttem, de ezt gondolom tudod. – kezdett bele Devla, a fejemben a riasztó már nem csak vinnyogott, hanem ütötte az üstdobot is mellé. Minél előbb el kell tűnnünk innen.

- Csak nem a sötét angyalkádért jöttél? – vigyorodott el a sátán, már megint azzal a hátborzongató mosollyal. Engem meg megint kirázott a hideg.

- De igen! – vágta rá. – És most el is viszem!

- Csak ha menni akar. – mondta Soo, majd mindketten rám néztek.

- Hát még jó, hogy megyek! – mosolyodtam el, majd így folytattam – Imádom mikor láncra vernek és bevágnak a tisztítóba. – néztem Bang szemébe, majd Himchanéba is aki egyből el is kapta a tekintetét.

- Mégis mikor akartátok megmondani? He? – kiabáltam devláékra.

- Na várjunk, te emlékszel a tisztítóra? – pislogott Bang összevont szemöldökkel.

- Nem baszd meg, csak képzelgek… – forgattam meg a szemeimet, majd a levegőből leugorva sétáltam Himchan elé, s megragadtam a fehér ingét a nyakánál. – Én egész életemben azt hittem velem van a hiba! Próbáltam mindig úgy tenni, ahogy ti mondtátok! Betartottam a mocskos játékszabályaitokat. Erre a pokolba kell megtudnom, hogy nem én vagyok az egyetlen nyomorult fekete galamb? Legalább elmondhattad volna!!! – kiabáltam vele, ő pedig a mondandóm végén lesütött szemekkel fogta meg a kezem, s szedett le magáról. Kétségbeesetten nézett Bangre. Devla nagyot sóhajtott, majd haragosan nézett Kyungsoora.

- Gratulálok… Ő már a tiéd! – nézett végül rám, én pedig semmit nem értve bámultam az égiekre.

- Jaebum… – fogta meg a karom Jinyoung, majd a fejével a padlóra nézett, ahol álltam. A parketta még mindig perzselt, viszont az én lábamat egy cseppet sem égette.

- Mi a…? – akadt el a lélegzetem.

- Nem éget? – kérdezte, mire megráztam a fejem. Jr kétségbeesetten pillantott Soora, majd Bangre is, ilyen valaki csináljon valamit arccal. Viszont egyre többször állt egyik lábáról a másikra, majd egyszer fel is szisszent.

Baszki őt viszont égeti! – világosodtam meg, majd felkaptam az ölembe.

- Úgy tűnik megegyeztünk. – mondta Soo.

- Megegyeztetek? Miben? – akadtam ki.

- Egy angyal egy ördögért. – hangzott Bang válasza. Neee! Ne! NEEEEE!

Mikor legközelebb Jr-re néztem láttam, hogy a szarvai mennek össze. Mi a kibaszott faszt művel velünk ez a kettő? – estem kétségbe. Az elmémet elborították a legkülönbözőbb sötét gondolatok, mikor láttam, hogy Jinyoungot egyre jobban bántja a hőség. Mi most komolyan szerepet cserélünk? De, ha Jr angyal lesz, akkor tuti bevágják a tűzbe, de azt nem hagyhatom! Ha kell még devlát is kinyíro… – fordult meg a gondolat a fejemben, mikor Jr enyhe csókja ragadta meg a figyelmem.

- Mit művelnek ezek? – hallottam Kyungsoo hangját. De elkezdett tompulni a külvilág, és csak Jr-t éreztem… Mindenét! Egy pillanatra, mintha a része lettem volna. Az érzései szétáradtak az egész testemben. Nyugodt volt, ami kompenzálta a bennem tomboló dühöt, s visszarepített a kis panellakásba Bambamhez. Boldogság öntötte el a szívem, a kölyök és az otthoni légkör gondolatától. Jr közelségétől. Éreztem, ahogy a meleg elönti az ő testét, majd fokozatosan hűlni kezd, ezt követően, pedig csak az égő érzés tűnt fel a talpamon.

- Forrróóóóóóóó! – röppentem fel a plafonig, majd ahogy felértem a füstölgő csizmámat kezdtem fújkodni.

- Mi a szar volt ez? – kiabáltam le Jr-nek.

- Majdnem angyalt csináltál belőlem, te sült galamb! – háborodott fel. – Fogd vissza a dühödet, mert ha nem, esküszöm én magam öllek meg. – asszem amíg ilyen dühös, maradok a biztonságos plafon közelében. Még képes és egyesével kitépkedi a fekete… – vetettem egy pillantást a tollazatomra, majd elakadt a lélegzetem. A szárnyam olyan fehér volt, mint a frissen esett hó.

- Ilyen nincs! – ámult Himchan.

- Ez a démon tényleg érdekes. – tűnődött Bang.

- Ez nem lehetséges. – morgott Kyungsoo. – Visszafordították a folyamatot. – nézett hol rám, hol a páromra.

- Devla mi volt ez az előbb? – kiabáltam Bangre.

- Soo téged akart, és én át is adtalak neki, mert olyan mértékű harag áradt szét benned, hogy abban a pillanatban hogy a nekiestél Himchannak, már menthetetlen voltál. De Kyungsoo pont ezért hozott ide. Jól mondom? – nézett a sátánra.

- Nos, igen! De Én fizetségnek adtam volna Jr-t. Hisz őt meg sikerült olyan reményekkel teletömnöd, mint a boldog élet, meg hasonlók, pedig ezek a remények csak gyengeségek. – morgott.

- Nem, ami elgyengít az a harag, mely lassan felemészti a szíved! – mondta devla, lesajnálóan pillantva Kyungsoora, mire a házigazda egy hatalmasat kiáltott.

- Elég! – zengett tőle az egész alvilág.

- Bang! Te elvetted tőlem azt, ami fontos volt nekem. De most azt hiszem, ezt viszonozni fogom. – mosolyodott el.

- Ha hozzá akarsz érni Himchanhoz, ahhoz engem kell megölnöd. – mondta határozottan.

- Ó! A tollas csak arra kellett, hogy a mészáros angyalt magam mellé állítsam, de így már eszem ágában sincs bajlódni vele. Ó! Nem. – csóválta meg a fejét, miközben még mindig vigyorgott. – Én olyan ponton foglak megsebezni, ami még fájóbb mint egy nő, és kisbaba elvesztése. Hogy van mostanában a fiatok? – tette fel a költői kérdést, mire egy szisszenő hang csapta meg a fülem, majd egy nagy füst, és Zelo állt a szoba közepén a bőrcimmel a teste körül. Az a mocskos kígyó! Elkapta a kis istent.

- Soo! Ez őrültség! Nem ölheted meg a kölyköt! – csattant fel Jr. És egyből tudtam, hogy Bambamre gondol, mert nekem is ő jutott eszembe. Hogy én hogy küzdenék azokért, akiket szeretek, és fáj, de valahol mélyen megértem Soo-t, sajnos nagyon is. De Jackson… Nem mondhatom azt a sátánnak, hogy a fia még él és szabadidejében az őrangyalát kefélgeti. Belegondolva, ezt a fétist is az apjától örökölte.

- Engedd el Zelot! – indult volna meg Chani, de devla nem engedte neki.

- Kyungsoo. Beszéljük meg! – próbálta érvekkel meggyőzni, de a sátán bosszúszomjas lelkének nem lesz elegendő a beszélgetés. Neki az kell, hogy láthassa Bang arcát összetörve. Bár én megelégednék Himchan jelenlegi arckifejezésével. Egy anya arcához, aki a gyermekét félti, nem hasonlítható semmi.

- Devla engedj oda! – kapálózott Himchan.

-  Devla? – rökönyödött meg Yongguk arca.

- Egyszer már végig néztem, ahogy megölik a fiam, többször nem fogom! – mondta könnyes szemekkel, de továbbra is a szabadulásért küzdve.

- Végig nézted? – vontam fel a szemöldököm.

- SzűzMária? – vonta fel a szemöldökét Jr, mire egy reflex válasz tört fel belőlem.

- Az biztos nem! – vágtam rá.

- Helló! – intett nekem Zelo. – Segíts!

- Intézem. – vigyorodtam el, s úgy repültem oda, hogy a kígyó nyakát pont el tudjam kapni, s úgy megszorítottam, hogy végül elengedte Zelot.

- Gyere! – kaptam fel, majd Jr mellé röppentem.

- Nem! Nem vihetitek el! Ha az én fiam sose láthatta meg a napvilágot miattad, akkor a tiéd sem láthatja többé. – kiabált Kyungsoo, s a lángok a padlón még magasabbra csaptak.

- Jr asszem kéne egy hátsó ajtó! – mondtam már kissé pánikolva, mert nem akarok itt lenni, mikor Bang és a sátán összecsapnak.

- Ez a pokol, baszd meg. Itt olyan nincs! Ha ki és be akarsz jönni, csak Kyungsoon keresztül tudsz! – mondta kétségbeesetten.

- Van valakinek B terve? – érdeklődött Zelo, mire egy hatalmas füstgomolyag söpört végig az eddig lángoló szobán, majd ezután a padló teljes pompájával, sértetlenül feküdt a lábunk alatt. S amint felszállt a füst a szoba közepén két hatalmas fehér szárny ölelte körbe védelmezően a tulajdonosát. Még a lélegzetem is elakadt, hogy mégis ki az az angyal, aki egymaga le tudott jönni a pokolba, majd meghallottam egy ismerős hangot.

- Megjöttünk? – törte meg a szoba csendjét Jackson Wang hangja. Ne! Devla kegyelmezz! Nem mondod komolyan hogy ez az idióta önként lejött a pokolba, mikor én a szabadságom és az életem árán szereztem meg neki a nyomorult pecsétet.

- Jackson! – szűrte ki Jr a szavakat a foga között.

- Jr? – kukkantott ki Mark szárnyai közül Wang, majd Markot is felrántva a földről trappolt oda hozzánk, tudomást sem véve a minket körül vevő főmuftikról.

- Na, megvan amiért jöttünk, mehetünk haza! – csapta össze a kezeit Jackson. Én úgy voltam vele itt az alkalom elhúzni, ezért megragadtam Mark kezét. Szegény lesokkolódva nézett körbe a szobába. Gondolom otthon gigavallatás lesz, mindenki részéről.

- Te meg ki a fene vagy? És hogy jutottak be? – tombolt Kyungsoo. Mire Wang felé fordulva csak annyit mondott.

- A sátán fia! – tolt be egy mosolyt. – Én nézd, pont így jöttünk be! – válaszolt, majd hirtelen egy nagy adag vörös füst jelent meg körülöttünk, s a lábunktól a fejünk búbjáig ellepett minket. Alig néhány másodperc múlva, a füst távozott, mi pedig a nappalink közepén álltunk.

- Vége! És tessék édes, megmondtam, hogy megoldom! – tette karba a kezeit Wang, Markra vigyorogva.

- Nem Jacks, most még nagyobb szarban vagyunk, mint voltunk! – sóhajtottam, majd letettem Zelot, aki véletlenül a hátamon maradt.

- Ez meg ki –- flegmázott Jackson, s úgy méregette Zelot.

- Nem tudom, itt milyen néven vagyok ismert. De hívj, Zelonak. Isten fia vagyok! – mutatkozott be, majd bekövetkezett amitől tartottam és Markhoz lépett.

- Szia Mark! – mosolygott rá kedvesen, mint mindig.

- Öljön meg valaki! – huppant a vörike a kanapéra.

- Jézus el a mancsokkal az én őrangyalomtól, mert a sátánra mondom, kicsinállak! – kötözködött Jackson. Ezzel Mark dolgát eléggé megnehezítettem, mert nem csak Jackson, de Zelo is odavan a kis jószívű vöröskéért. Én pedig most először pillantottam a mellettem álló Jr-re, aki a fejét fogta. Közelebb lépve hozzá szorosan, magamhoz öleltem.

- Én kész vagyok! – suttogta a nyakamba, miközben viszonozta az ölelést.

- Tudom, én is. Hát még, ha Soo és Bang a fiaik után jönnek! – sóhajtottam.

- Most mi lesz? – nézett rá kérdőn, én pedig csak megvontam a vállam, majd ismét magamhoz húztam. Nem tudom mit hoz a holnap, de az biztos, hogy a java csak most jön. Zelot megint az emberek világába hoztuk, a sátán pedig tud Jacksonról. Hogy mi lesz a következő lépés, arról fingom sincs…

- Srácok! – lépett elő a folyosóról Yugyeom. – Valakinek hiányoztatok. – mosolygott, s mire észbe kaptam Bambam már ott csimpaszkodott a nyakunkba. Nagyon örültem annak, hogy a kölyök emlékszik ránk, mert normális esetben amint elhagyjuk az emberek világát, a védencünk elfelejt minket. Ugyanakkor el is fogott a rettegés, mert az hogy Bambam emlékszik ránk, ráadásul lát is minket pedig az eredeti formánkban vagyunk, azt bizonyítja, hogy ő is különleges. Viszont a legnagyobb súly amit érzek, az a felelősség. Most az ittlévők, mind tőlem és Jr-től, várják a megoldást, de nem tudjuk hogyan tovább…

Jinyoung:

Bármennyire is erőltetem a fejem, csak az az egy dolog ötlik bele, ami ki is csúszik a számon.

- Normálisak vagytok? – üvöltöttem le a Mark-Jackson páros fejét. – Veled szemben ez költői kérdés volt. – mutattam Jacksonra. – De, hogy te is? – méltatlankodtam Markon, akit azért felelőségteljesebbnek gondoltam. – Most itt vagyunk egy, két, há… veled együtt négy gyerekkel. De néha Jaebumban sem bízok. – fintorodtam el.

- Hé, én csak segíteni akartam! – háborodott fel az említett.

- Ahogy mindenki. – vetettem oda dühösen. – Megyek, megágyazok a fiúknak a szobámban. – motyogtam, majd elindultam a lakrészem felé. A szekrényből előkerestem egy lepedőt, meg egy friss ágynemű huzatot, áthuzatoltam és visszamentem a többiekhez. – Zelo, ugye? – néztem a magas fiúra.

- Igen. – bólintott.

- Jóba vagy Jb-vel? – kérdeztem, mire a válasz megint csak egy bólintás volt. – Akkor átmenetileg vele alszol. – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.

- De akkor te… ? – kerekedtek el Jae szemei.

- Gondoltál volna akkor erre, mikor ingyenes utazást szerveztél magadnak a pokolba.

- Omma, aludhatsz az ágyamban. – szólt közbe Bambam.

- Te aludj Yugyeommal. – mosolyogtam rá. – Egy harcosnak kell az erő. – borzoltam hajába.

- Milyen harcos?

- Majd meglátod.

- Én nem akarlak kitúrni a helyedről. – ágált Zelo is.

- Figyelj, van kanapé, meg padló is. Tudok hol aludni. – mondtam. Bár szerintem inkább a padló. Az a kanapé olyan, mint egy kínzópad.

- Komolyan? – háborgott Jb.

- Inkább főzz valamit enni a srácoknak. – löködtem ki, mire felvonta szemöldökét, de tette, amit mondtam. – Bambam, segítesz appának?

- Persze. – vigyorgott, majd Yugyeomot magával húzva mentek Jae után.

- Na most, hogy elzavartam a kölyköket, - kezdtem bele – vázolom a szitut.

Mark és Jackson értetlenül, Zelo pedig csodálkozva nézett rám.

- A ti kapcsolatotokban te hordod a nadrágot? – kérdezett rá Zelo, mire Jacksonból kitört a hiéna-röhögés. – Csak mert Jb olyan embernek ismertem meg, aki szeret irányítani.

- Öm… - lepődtem meg a váratlan kérdés hallatán. – Csak most… kivételesen. – nyökögtem ki.

- Nézd meg, zavarba hoztad. – cukkolt Jacks.

- Lecsaplak. – morogtam rá.

- Csendbe maradok.

- Te csak ne fenyegesd. – sziszegte Mark.

- Mondod ezt úgy, hogy lehoztad a pokolba, mikor meg lett mondva, hogy NE! – hördültem fel.

- Mit tehettem volna? – képedt el.

- Most már mindegy. – legyintettem lemondóan. – Viszont arra készülj fel, hogy apucinak nem fog tetszeni a meny. – fordultam Jacks felé.

- Nem is kell. – vont vállat.

- Azt te csak hiszed. Hamarabb itt lesz, mint hinnéd. – csaptam a hátára. – Téged pedig megvédünk, bármi áron. – néztem Zelora. – Tartozom ennyivel a faterodnak. – mosolyogtam rá bátorítóan. Ja és egy alapszabály. Nektek kettőtöknek. – mutattam a két fiatalabbra. – Markon veszekedni tilos. Ő mostantól tabu. Te meg nem mászhatsz egyből Jackson szájába, csak mert kezdeményez, oké? – állítottam fel az alapszabályokat.

- És akkor most mi lesz? – tette fel a legfontosabb kérdést Mark.

- Hát, egyelőre élünk így, ahogy vagyunk. Szűkösen. – vontam vállat. – Amíg nincs gond egyikőtökkel sem, addig nem zavar a földön alvás. – mosolyogtam rájuk.

- Túl önzetlen vagy ördög létedre. Gyanús vagy te nekem. – vágott idióta pofát Wang.

- Te csak meg ne szólal! Antikrisztus.

- Na, na, nyugi. – ölelt át háturól Jb.

- Ez nem segít semmin, ugye tudod?

- Persze.

- Akkor?

- Csak hiányoztatok.

- Nekem te nem. – könyököltem gyomron. Felszínes hazugság volt, és szerintem mindenki tudta, hogy az ellenkezője az igaz. – Vajon mikorra várható a vendégsereg?

- Passz. – vont vállat Jaebum.

- Kész a kaja?

- Aha.

- Akkor vacsi idő van. – mondtam és mindenkit a konyha felé tereltem. – Lesz ennyi hely meg evőeszköz?

- Evőeszköz még csak-csak, de hely?

- Omma, mi Yugieval ehetünk bent? – nézett a szemembe Bambam, kiskutyákat megszégyenítő tekintettel.

- Hogyne. – paskoltam vállon.

- Csak most az egyszer. – kiáltott utána JB.

- Kezdesz engedékeny szülő lenni. – eresztett meg egy mosolyt Mark.

- Csak mert Jinyoung elrontja a gyereket.

- Nem rontom el, csak más a nevelési morálom.

- Magyarul el kell rontania. – suttogta Jackson.

- És az olyan nagy baj? – kérdezte Zelo.

- Hogy mi? – pislogott Mark. Hát igen, Isten fiának ilyesmi hagyja el a száját. Biztos nem érthetett egyet a szülei nevelési szándékával.

- Hát Jr nem tűnik rossz embernek. Bocsánat, ördögnek. Ha figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy kicsit szórakozottabbá teszi a fiút, nem bántja őt, nem kínozza. Magyarán egy teljesen más nézőpontból közelíti meg a szituációt és pont ezért vannak ketten az örzők. Hogy meglegyen az egyensúly az emberben. Persze néha egyik-másik elveti a sulykot és túlzottan egyik oldalra borul a dolog, de az meg úgy van megírva.

- Sosem gondoltam volna, hogy ennyit komolyodtál, mióta utoljára láttalak.

- Vicces volt lent a pokolban. Soo jófej. – mondta vigyorogva Zelo. Mi a fasz folyik itt? – Lehet jobb lenne, ha Jackson jobban megismerné őt.

- De akkor… - Jackson félbehagyta az elkezdett mondatot és Markra pillantott. Hát igen az ő szerelmük onnantól a plátói jelzővel lenne illetendő.

- Na jó, még ne depizzetek be. Nem biztos, hogy Rómeó és Júliát kell játszanotok. – tettem eléjük egy-egy szelet pizzát. Majd kimentem a folyosóra. Jb jött utánam.

- Szerintem most teljesen kétségbe estek Zelo monológja miatt.

- Lehet. – hajtotta le ő is a fejét. – Valahol megértem őket.

- Ne légy ilyen szentimentális. – boxoltam vállába, majd közelebb hajolva hozzá megcsókoltam.

- Olyan aranyosak. – hallottam meg a kölyök hangját.

- Nektek nem bent lenne a helyetek? – néztem a két fiúra.

- Csak kihoztuk a tányérokat. Bocs, hogy zavartunk, már megyünk is. – felelt Bambam sunyi mosollyal az arcán.

- Halálos ez a gyerek.

- Az.

- Aludhatok veled?

- A padlón? – vontam fel a szemöldököm.

- Lényegtelen. Nekem bárhol jó lesz.

- Hát, ahogy gondolod, de előbb menjünk fürödjünk meg. Hosszú volt ez a kirándulás.