Ismerlek - Találkozások 1.rész

Sziasztok! Kemény másfél hónap semmi után visszatértem egy új ficcel. /Nem kell megijedni, a régiek is folytatva lesznek!/  A fanficcel kapcsolatban: Ismételten megcsillogtattuk beteg elménk legbelső bugyrait. Talán krimi kategóriába sorolható, hemzseg a 18+-os részekben (és itt most nem feltétlenül a testiségre gondolok), stb. A főszereplők Sehun és Kyungsoo. Tömören ennyit. A többit majd elolvassátok, ha érdekel :D Kellemes karácsonyt minden olvasónknak! 

Kyungsoo:

Ha azt mondanák neked, hogy ölj meg egy embert, te mit mondanál? Az emberek többsége kapásból rávágná, hogy nem. De miért? Mert ezt várja el tőlük a társadalom, a normák, erre tanították. Mégis ezeknek az embereknek legalább egyharmada eljátszott már a gondolattal, hogy szívesen elvenné valaki életét. Vagy ha nem is megölni, de megverni, már biztos szeretett volna valakit. Az emberek álszentek. Ha valaki hezitál, nem biztos saját magában, a döntéseiben. Előbb utóbb biztos, hogy veszélyessé válik maga, vagy a környezete számára. Több bűnöző nem azért lesz az, mert az akart lenni, hanem mert a rossz körülmények így hozták. Ebből kivételek a gyilkosok. Jó persze itt is vannak önvédelmi támadások, de én nem róluk beszélek. Volt egy ismerősöm, aki azért ölt, mert viccesnek találta a haldokló nők szenvedő arcát. Valaki más olyan gyerekeket fojtott vízbe, akik hasonlóak voltak a fiához, mindezt azért, mert az ő fia is így halt meg. Az ilyen embereket utálom a legjobban, hiszen… A gyilkolás művészet. Azt nem indokkal kell csinálni, hanem érzéssel. Ez az, ami megkülönbözteti embereket egymástól.

- Kyungsoo, egy pillanatra velem tudnál jönni? – kérdezte Hyuna, aki annak a nyomozócsoportnak az egyetlen női tagja, amibe száműztek.

- Persze. – keltem fel az asztaltól és a lány után mentem.

- Meghoztam. – ült le Niel asztalának sarkára.

- Mi a baj? – néztem rájuk. – Azt hittem én csak különleges esetekkor kerülök szóba.

- Nyugi, semmi komoly. Csak új kollégát kaptunk és neked is be akartuk mutatni, hisz te is majdnem a csapat része vagy.

- Mindennek mondanám magam csak a részének nem. – húztam fel egyik szemöldököm. – Komolyan. Attól mert segítek még nem vagyok a társatok. Ugyan úgy segítenék annak ott – mutattam egy épp arra haladó férfire – vagy annak a vörösnek ott, bár ő ha jól látom eltévedt a kávézóba menet. Nem is tudtam, hogy pincérek is járnak ide.

- Öm, nem akarom elrontani a kedved, - kezdett bele Minhyuk, becenevén Bbomb – de ő az új társunk.

- Srácok, nincs április. Ez még viccnek is szörnyű! Még egy kávét sem tudott lefőzni. – hadonásztam. Igen, rossz szokásom.

- Ki nem tud kávét főzni? – szólalt meg mögöttem valaki hihetetlenül mély hangon.

- Te. – mutattam rá kertelés nélkül a srácra, aki az előbb még a kávéfőzőnél matatott.

- De tudok, csak ez nem olyan, amilyet eddig használtam.

- Ja, a döglött ló meg alszik. Még akkor is, ha ki van véreztetve. – feleltem szigorúan nézve rá.

- Ne is törődj vele. Soo nem az a megértő fajta.

- Akkor milyen vagyok?

- Okos? – kérdezett visszakézből Bbomb.

- Ha csak szimplán okos lennék, nem itt tartana a csoportotok. – fordultam meg egy gúnyos mosollyal az arcomon, majd elindultam vissza a helyemre, hogy olvashassam tovább a könyvet, amiben megszakítottak. Ám még hallottam, ahogy az újfiút vigasztalják, hogy ne vegye a szívére a bunkóságom, mert én mindig ilyen rideg vagyok. Ez nem ridegség, csak nem bírom elviselni az ilyen tesze-tosza embereket, mint amilyen ő is. Egyszerűen az agyamra mennek és kiráz tőlük a hideg.

Ebédszünet után még mindig a könyvemmel ütöttem el az időm, mikor odaállt mellém valaki.

- Soo, tudnál nekem segíteni?

- Három dolgot jegyezz meg. Nem szeretem, ha idegenek becézgetnek, utálom, ha valaki megzavar olvasás közben és a legutolsó – álltam fel, hogy közelebb hajoljak. – itt nincs olyan, hogy TE. – mondtam. – Olyan van csak, hogy MI. Ez egy csapat, akként is kell kezelni.

- Az előbb még azt mondtad, hogy nem vagy a része. – állt meg mellettem Hyuna is.

- Ki mondta, hogy nem lehetek skizofrén? – vontam vállat. – A munkaszerződésem nem tiltja.

- Hyuna, Kyungsooval nem érdemes kötekedni. Úgyis mindig kihúzza magát. – kiabált át a fél szobán Minhyuk.

- Nem értem miért nem mentél ügyvédnek. – rázta a fejét a lány is. – Az eszed meglenne hozzá.

- Á, - legyintettem. – ez számomra sokkal jövedelmezőbb. – mosolyogtam.

- Sosem foglak megérteni.

- Srácok, most kaptam egy fülest egy új esetről. – kiabálta Niel.

- Hm… Új eset. – mosolyodtam el, majd tettem egy könyvjelzőt az oldalhoz, ahol tartottam és végre letettem a kezemből.

- Soo belelkesült. – vigyorgott a lány.

- Mint mindig, ha új eset van. Majd úgyis alább hagy. – jelentette ki a legidősebb.

- Mert unalmassá válik… – fancsalodtam el. – Sosem jöttök rá semmire időben. Sokkal viccesebb nézni.

- Vicces? – tátotta el a száját az újfiú.

- Kyungsoonak elég bizarr humora van. – vágott pofákat Niel.

- Mi az, hogy furcsa? A körülményekhez képest szerintem teljesen normális vagyok. – feleltem diplomatikusan.

- Milyen körülmények? – billentette oldalra fejét Hyuna.

- Azok, amik közrejátszottak abban, hogy ilyen legyek. – kocogtattam meg mutatóujjammal a fejem.

- Bevallotta, hogy nem teljesen komplett. – röhögött fel Bbomb.

- Sosem tagadtam.

- Mi lenne, ha az ügyre koncentrálnánk? – szakított félbe minket Niel, akin már látszott, hogy kezd ideges lenni.

- Akkor talán időben megoldanátok. – mosolyogtam a fiatalabb felé. – De… az úgy sem fog menni. – ráztam a fejem.

- Fogadunk? – vigyorgott rám Minhyuk.

- Végül is, nincs veszteni valóm. – mosolyodtam el én is - azzal az általuk csak vérfagyasztónak nevezett mosolyommal. – Ha előbb megoldom, mint ti, akkor buktad. Ha nem tiéd a havi fizum. – mondtam tenyeremet felé nyújtva.

- Legyen, tartom. – csapott bele tenyerembe, ezzel szentesítve a fogadásunkat.

- Mit tudunk róla? – fordultam egyből Niel felé.

- Kiről? – kérdezett vissza értetlenül nézve rám, majd a többiekre.

- A nagyanyámról. – forgattam meg a szemeim.

- Azt, hogy öreg. – tolt be egy poént az új srác.

- Téged… hogy is hívnak? – pillantottam rá.

- Chanyeol. – vigyorgott rám.

- Olyan vagy, mint egy kibaszott bohóc. Ne vigyorogj már ilyen banbán. Jobb lett volna, ha maradsz a kávézóban. – lapogattam meg a vállánál.

- Ezt…

- Mindenki olyan helyen kezdi. Mindez csak emberismeret. – vágtam be egy debil fejet.

- Ya…, Soo megint elbohóckodod. – vágott hátba Hyuna.

- Mit tehetnék. Vegyem komolyan? – húztam fel az egyik szemöldököm, mire Hyuna bokán rúgott. – Na, azért csak ésszel. – hurrogtam le.

- Lássunk is neki a feladatunknak. – lökdösött Niel asztalához a lány. A legfiatalabb már vitte be a gépbe az ismert információkat.

- Van képünk az áldozatról? – kérdeztem az államat vakargatva.

- Persze. – felelt Niel. Amíg ő előkotorta a gépén a képeket, addig én jól végig mértem az új srácot.

- Mi ez a borzalmas nadrág? – fintorogtam.

- Ez? – mutatott magára. – A legújabb divat. – mosolyodott el.

- Koncentrálj a feladatodra. – hunyorgott rám Hyuna. – Mostanában nagyon szétszórt vagy.

- Nem, az nem én vagyok. – kacsintottam rá. Jobban mondva erősen próbálkoztam, de az ilyesféle mimika kölyökkorom óta a gyenge pontomnak számított.

- Kyungsoonak igaza van. – grimaszolt Bbomb. – Jól szétmarcangolták.

- Ez pont olyan, mint gyerekkoromban… – kezdtem bele, de Chanyeol félbeszakított.

- Én ismerem ezt a típust. – mondta ki azt, amit akartam.

- Hogy mi? – kérdezték a többiek kórusban. Hozzá voltak szokva, hogy ezt én mondom először. Úgy tűnik, az újfiú mégsem véletlenül került ide. Lehet, hogy ügyefogyott, de eszes. Persze csak ha tényleg azt fogja mondani, akire gondolok.

- Ez egy régebbi orosz banda módszere volt. Anno a kilencvenes években voltak aktívak. – ecsetelte a teóriáját.

- Mit gondolsz Soo? – néztek felém a többiek. Vajon most megerősítést várnak? Én kíváncsi vagyok folytatja-e.

- Folytasd! – dőltem Niel asztalának, miközben a srácot hallgattam. Tetszik, hogy nem olyan, mint a többiek.

- Mostanában szabadult ki a bandából két tag is. Valószínűleg közülük lesz valamelyik. – mutatott rá a tényre. Amint befejezte a csapat szinte egy emberként fordult újra felém.

- Most mi van. Tök jó dolgokat mondott. – vontam vállat.

- De lenne mivel kiegészítened, nem igaz? – kortyolt az eddig szorongatott kávéjába Minhyuk.

- Ühüm. – bólintottam.

- És el is mondod? – türelmetlenkedett Hyuna.

- Nem. Egyedül akarom elkapni. – morogtam. – Hát persze, hogy elmondom. Chanyeol jól vázolta a helyzetet. Az elkövető szerintem Kang Yeongsu.

- De ez egy koreai név! Az előbb Chan egy orosz bandát emlegetett.

- A módszer az övüké. – mutattam a képre. – A kalapáccsal való péppé verés, tipikus orosz mentalításra vall. Jobban mondva, a banda, amiről szó volt, minden tagja más-más különleges módszerrel hajtotta végre bűntetteit. A fotókon lévő sérülés elég egyértelmű. Ha valaki jól ismeri a bűnözőket.

Ahogy befejeztem a mondatom Yeol közelebb hajolt hozzám és suttogni kezdett.

- Te is többet tudsz, mint kéne. – motyogta. – Nem hiszem, hogy te is a rendőrségi archvumot böngészgetted volna.

- Neked ehhez semmi közöd. – sziszegtem. – Én sokkal többet megéltem nálad. Ezt jól jegyezd meg.

- Úgy csinálsz, mintha tehetnél ellenem valamit. Attól, mert újonc vagyok, még nem leszek ostoba.

- Ne játszd meg a meg nem értett zsenit, nem áll jól. Ja, és figyelmeztetlek. Ne üsd bele az orrod a dolgaimba világos? Vagy különben kicsinállak. – böktem erőteljesen mellkasára, majd otthagytam.

Sehun

Vér! De még mennyi, vér. Egy nő az utcán, akit brutális módon meggyilkoltak. A teste egy lámpaoszlop mellett hevert, melyben egy lőtt golyó fúródott. Ez lehetett a halál oka. Azonban a gyilkos, nem elégedett meg ennyivel. Az áldozat teste mellett heverő kalapáccsal ütötték szilánkosra a csontjait, és trancsírozták pépessé a belső szerveit. A test cafatok, a majdnem 4 liternyi vörös vértengerben úsztak.  A vértócsa már rászáradt a betonra. Az áldozat már jó ideje halott. S erre nem sokan járnak, akik segíthettek volna neki. Szegény asszony egyedül volt, védtelenül. Otthon valószínűleg várta volna a férje, a gyerekei, hogy esti mesét olvasson nekik, azonban ők még nem tudják, hogy szeretett anyjuk többé nem megy haza. Vajon, miért pont ezt a nőt ölték meg? Mit követhetett el, hogy ilyen sorsot érdemelt? És, ha csak rabló gyilkos volt, miért marcangolták szét?

Ez olyan módszer, amivel a filmekben a sorozatgyilkosok ölnek. És ha vele is egy szívtelen szörny végzett, vajon tudta kit öl meg és a családja mit veszít? Vagy érdekelte volna egyáltalán? Miért gyilkolnak az emberek? Soha nem fogom megérteni, mások elméjét. Bár ez nem is hiányzik, a saját démonaimmal is nehéz elbánni, nemhogy másokéval.

Egy nagy villanás, s egy fényképezőgép zárjának hangja zavarta meg az áldozat körül sürgő –forgó embereket.  Páran, a rendőrségtől furcsán néztek rám, amiért a hullát fotóztam, de nem tehetek róla, ez a munkám.  Minden szögből készítettem felvételeket, majd pár rendőr mellett elhaladva hallottam amint azonosítják az elhunytat. Igazam volt. Házas asszony volt két szép kislánynak adott életet, akik alig hat évesek lehettek. A férje egy rendőr volt, aki üveges tekintettel nézte az elhunytat, már azóta, hogy megérkeztem. A felszerelésemet összeszedve siettem vissza a munkahelyemre, hogy a főnököm, ne akarja majd leharapni a fejemet, amiért sokáig maradtam távol. Mert neki már öt perc késés is az ebédszünetem kárára megy. Pedig, ma nem csúszhatok meg az időrendemmel.

- Sehun! – talált meg a főszerkesztő, amint betettem a lábamat az szerkesztőségre.

- Na, megcsináltad a képeket? Remélem a zsaruk nem akadékoskodtak. – morgott a főnököm, Changmin.

- Nem, csak az irataimat nézték át. Ráadásul, megtudtam azt is ki volt az áldozat, szóval parancsolj. Fél óra és a gépeden vannak a helyszínről készült képek, de cikket nem én írom meg. – mondtam, s leültem az asztalomhoz, a memória kártyáról feltölteni az adatokat.

- Sehun, jól érzed magad? – hajolt át az asztala felett a munkatársam Hoseok.

- Persze, csak nem lettek a legjobbak a képek. Eddig még nem találkoztam olyan esettel, hogy azt se tudjam, mit fotózzak… – mondtam kissé feszülten.

- És ezért vagy fal fehér?- érdeklődött. – Megmondhatod a főnöknek, hogy sok neked a helyszíni tudósítás. Fotóriporterként, választhatnál rendezvény fotózást is.

- Ja, de az nem fizet még annyira jól se, hogy vehessek egy pizzát a sarki büfében. – morogtam, a munkába merülve. Seok látta rajtam, hogy jobb, ha nem piszkál, így engedte had retusáljam a képeimet, majd pont délre el is készültem mindennel, így Changmin időben megkapta a gépére a friss fotókat a belvárosban történt brutális gyilkosságról.

- Sehun. – lépett mellém a főnök, mikor az utolsó objektívet is gondosan betettem a szekrénybe.

- Hoseokkal beszéltem és mondta, hogy aggódik érted. Bevallom én magam is. Ilyen fiatalon, ilyen riportképeket készíteni, nem lehet könnyű. Főleg ahogy téged ismerlek. Hogy milyen kedves és önzetlen vagy. Biztos megbirkózol mindezzel? – kérdezte aggódva. Elmosolyodva néztem a főnököm szemébe.

- Ha nagyon megterhelőnek érezném, esküszöm, felkeresem a pszichológust, akit ajánlott. De szükségem van a magasabb fizetésre. – mondtam határozottan.

- Rendben. Egyébként a képek remekek lettek, a körülményekhez képest. Nagyszerű karrier áll előtted. – veregetett vállba, majd utamra engedett. Az épület előtt pedig már várt rám egy autó, melyet az egyik lakótársam vezetett.

- Pontos vagy, mint mindig. – mosolygott rám Kai, s beletaposott a gázba.

- Buli kellékek a hátsó ülésen, pia és nasi a csomagtartóban. – jelentette büszkén Jongin. Gyorsan hátra is pillantottam, hogy ellenőrizzem a bulikellékeket, mikor feltűnt egy igencsak érdekes felirat a bulizászlón.

- Mi az hogy boldog születésnapot Baekhyun? – néztem felvont szemöldökkel Kaira, aki bugyután elvigyorodott.

- Hát, ezt még akkor vettem mikor Chanyeol és Baekhyun együtt voltak, de mivel Baekit végül nem köszöntöttük fel, gondoltam újrahasznosítok.- vigyorgott.

- Még ha születésnapi bulin dolgoznánk, esetleg elmenne ez a kifogás. De remélem a tortára nem azt írattattad, hogy boldog újévet. – néztem rá rosszallóan.

- Nyugalom, nem rontok el több dolgot. – mondta és reméltem komolyan is gondolja.

- Oké. Hiszek neked, mert nincs más választásom. Minhyukkal csomó megbeszélni valónk van.- jelentettem ki.

- Megbaszélni való nem? – vigyorgott kajánul.

- Közöd? Neked nem mindegy mit csinálok a barátommal? – morogtam rá.

Amint elértük az éttermet, ahol Minhyuk dolgozik, kiszálltam a kocsiból és meghagytam Jonginnek, hogy kezdjen valamit azzal az istenverte zászlóval, mert ha Chanyeol meglátja Baekhyun nevét, minimum kiakad.

Az étterem még mindig nagyon hangulatos, a hatalmas utcára néző sötétített ablakokkal. A pultnál egyből Wonhoba botlottam, aki egy nagy vigyorral, mutatott egy asztalhoz, ahol Minhyuk éppen törölgette a berendezést. Mögé osontam és szorosan átöleltem a derekát.

- Kaphatnék egy csókot előételnek? – mosolyogtam rá.

- Ha enni akarsz rossz helyen jársz, de a csókodat megkaphatod. – fordult meg a karjaimban, s ajkaimra mart.

- Minden rendben ment a fotózással? – ült le a székre, én pedig vele szembe a még kissé vizes asztalhoz. Így tökéletesen kiláttam az ablakon.

- Ja, az áldozatot eléggé helyben hagyták. – könyököltem az asztalra, mire Minhyuk megforgatta a szemeit.

- Ne légy ilyen puhány. Annyira biztos nem lehetett durva látvány, hogy tönkretegye azt a levakarhatatlan mosolyod. Gondolj csak bele a példaképed sokkal csúnyább haláleseteket látott. – emlékeztetett arra miért is lettem fotóriporter.

- Ja, igaz! Robert Capa háborús képei még mindig inspirálnak. – mosolyodtam el.

- Hát hogyne. – forgatta meg a szemeit. –  Amúgy Chanyeollal beszéltél? Jön délben kávézni? – érdeklődött.

- Ja, gondolom. – vontam vállat. – Remélem tetszett neki az első napja a rendőrségen. Akkor biztos örülni fog az esti „de örülünk, hogy zsaru lettél” bulinknak.

- Jesszus. Elvetemültek vagytok. – nevetett fel. – Szóval ezért nem alszol nálam. Na mindegy. Megyek és hozom a péksütidet, meg a teádat, de remélem van apród, mert ma mindenki nagy pénzel füzetett. – kelt fel morogva, s a pulthoz sietett.

Amíg vártam a rendelésemre, előkaptam a mobilom és fotózni kezdtem a nyúzott fejemet. Minden nap készítek magamról egy szelfit, vagy többet. Mániám a fotózás, vagy magamat örökítem meg, vagy minden mást körülöttem. A szemben lévő emeletes házon, van egy szép erkélyes lakás. Azt a lakást már rengetegszer fotóztam innen, akárcsak az utcán az embereket. Hangulatos városi képeket tudtam produkálni, amiért büszke vagyok magamra.

- Tedd el a telefont és egyél. – hallottam meg Chanyeol hangját magam mögött, majd ahogy hátranéztem meg is láttam a vörös fejét. Majd megpillantottam egy alacsony, tőlem idősebb nagy szemű srácot. Aki rám se bagózva olvasott valami könyvet.

- Chanyeol! – vigyorogtam rá, majd fejbiccentéssel jeleztem, hogy huppanjon le.

- Köszi a helyet. – mosolygott és letette a mellettem lévő székre a kabátját.

- Ő itt a munkatársam Kyungsoo, nem valami társasági lény. – mutatott a nagyszeműre, aki végre becsukta a könyvet, és rám nézett.

- Sehun vagyok. Örvendek! – mosolyogtam rá. – Amúgy nem mintha én nagyon társasági ember lennék. Csak azokkal vagyok felszabadult akiket ismerek. – mosolyogtam Yeolra.

- Na és milyen volt az első napod? Vannak csinos kollégáid? – vigyorogtam rá, mire elmosolyodott.

- A főnök asszony egész csinos. – mosolyodott el.

- Jesszus. Ki ne találd, hogy tetszik neked Hyuna! – forgatta a szemeit Kyungsoo.

- Azt hittem dolgozni mész, nem flörtölni. – nevettem fel, majd csináltam egy fotót Chanyeolról és a munkatársáról.

- Minek fotózol? – értetlenkedett a nagy szemű.

- Ez a szenvedélye. Egy fényképezőgépen keresztül szebbnek látja világot. – válaszolt Chanyeol.

- Pontosabban csak annyit látok a világból amennyit én akarok. Felesleges információkkal nem terhelem a memória tárat, vagy analóg módszereket nézve a filmet. – mosolyogtam.

- És szerintem váltsunk is témát, ha csak Kyungsoo nem szeretné meghallgatni a háborús fényképészek élettörténeteit és munkásságait. Huni órákig tud a munkájáról beszélni. – mutatott be Chanyeol Kyungsoonak.

- Fényképész vagy? –érdeklődött, mire bólintottam.

- Pontosabban fotó riporter. Gyilkossági ügyekről készítek képeket. – mondtam, majd valaki hirtelen elém tett egy tálcát és megölelt.

- Minhyuk. Lehet rendelni, vagy előtte még megfujtod Sehunt? – vigyorgott a colos.

- Olyant csak a nyelvemmel szoktam. – vigyorgott, majd ellépett mellőlem és felvette Chan és Kyungsoo rendelését. Én meg nekiláttam eltűntetni a tányéramról az almás pitét.

- Tényleg, reggel hova kellet olyan korán kimenned? – érdeklődött Chan.

- Egy nőt, pár sarokra innen megöltek, majd szétverték a testét. Changmin hajnalban telefonált, hogy dokumentálnom kéne. Sőt elviekben az általam készített képeket a rendőrség is elkérte. – mondtam unottan.

- Jó ég, azokat a képeket te csináltad? – lepődött meg Chanyeol. – Nem lettél rosszul a helyszínen?

- Háborús fotókon nőttem fel, de nem volt kellemes látvány. A betonon elég nagy száraz vérfolt maradt. – mondtam fintorogva.

- Miért, vállaltad el a munkát? – érdeklődött a nagy szemű.

- Mert szükségem van a fizetésre. Egy rendezvény fotózásért nem fizetnek úgy, hogy meg lehessen élni belőle. – válaszoltam őszintén.

- Ó a jó öreg pénz. Mindenkinek, parancsol. – mondta sokat sejtető mosollyal.

- Ja főleg, ha nem akar a legjobb barátai nyakán élősködni. – mosolyogtam.

- Sehun, mehetünk? Vége a műszakomnak. – mosolygott Minhyuk.

- Akkor, mehetünk. – mosolyogtam rá, s magamhoz húztam egy csókra, de miközben a barátomat csókoltam, a tekintetemet nem tudtam elszakítani a nagy szemű Sootól. Egész aranyos feje van.

- Pápá! – keltem fel, és indultunk is Mihyuk lakására.

Nagyjából egész estig beszélgettünk, meg egyebek. Sajnos az ágyig még nem jutottunk, de már dolgozom az ügyön. Minhyukkal, már legalább 4 éve ismerjük egymást, de majdnem egy hónapja vagyunk csak egy pár. Se ő nem mert felém úgy közeledni, se én felé. Mit ne mondjak szerencsétlen vagyok a szívügyekben. Sötétedéskor indultam, haza, hogy meglessem Jongin mit alkotott még otthon.

- Kai! – léptem be a lakásba, mire a szerencsétlen, elkényeztetett lakótárasam, akinek az apja egy multimilliomos cég tulaja, ijedtében majdnem leesett a létráról.

- El ne patkolj idő előtt. – sóhajtottam, jelezve, hogy igazán lehetne óvatosabb is.

- Jó, jó. – legyintett, és befejezte az átfestett zászló felrakását nappaliba.

- Gratulálunk, hogy elérte az álmát biztos úr! – olvastam el, a plafonról lógó feliratot.

- Jobb, mint a boldog születésnapot Baekhyun. – állapítottam meg.

- Annál minden jobb. Bár… – mászott le a létráról. – Azért azt el kell ismerned, hogy egészen egymáshoz illettek a törpével.

- Leszámítva azt, hogy Chanyeol hetero, és hiába szerette Baekhyunt, nem volt elég hogy megmentsék a kapcsolatukat. – mondtam, s leültem a kanapéra.

- Ezt egész jól megcsináltad. Pedig kivételesen nem fizettél le senkit. – húztam az agyát.

- Haha, nagyon vicces. – forgatta a szemeit. – Ahogy mondani szoktad a barátokért bármit. És Chanyeol megérdemli. Felküzdötte magát a nyomozóirodáig. Már csak egy lépés a célja. – ült le mellém, majd összeborzolt a hajam. Nem is tudom mi lenne velem a két jó barátom, és Minhyuk nélkül. 100%-ig megbízom bennük, és az érzés kölcsönös is. Chanyeolt már az óvoda óta ismerem, Kait csak az általánosban ismertem meg, de nagyon jól összebarátkoztunk. Mikor Chanyeol és az én szüleimet meggyilkolták, ő megfogadta magának, hogy ha az akkori rendőrök nem is, de ő megtalálja a tettest. Na így került Chan a rendőrökhöz. Míg én az apámra hallgatva, megbékéltem a tudattal, hogy akinek eljön az ideje annak mennie kell, de az élt nem áll meg. Én is az álmomat követve lettem fotóriporter, bár a fényképezés, nem akkora álom, mint elkapni egy beteg elméjű gyilkot. De nekem ez is megfelel.

Hirtelen, hallottuk kattanni a zárat, mire lekapcsoltam a villanyt és a kezembe vettem egy bulicsákót, meg egy konfetti szórót, ami pukkanó hanggal szórja ki magából a színes papír karikákat.

Chan felkapcsolta a villanyt és jól megijedt, mikor meglátott, minket miután hangosan rákiabáltunk, hogy meglepetés, meg a konfettis cuccok is pukkantak egyet.

- Mit, mondtam az ijesztgetésről? – fújtatott, de azért elmosolyodott. A szemüvegét, megigazította, majd körbenézett a teremben.

- Kössz srácok. – lépett közelebb hozzánk, hogy egy jó férfias családi ölelésben részesítsen minket.

- Van torta is. – vigyorgott Kai.

- Ha te sütötted, nem kell. – vágta rá Yeol.

- Nyugi, rendeltük. – vigyorogtam, majd elővettem a telefonomat, és csináltam magunkról egy csoport képet.

Amíg a srácok nekiálltak a torta megkezdésének, én elmentettem a képünket, majd írtam egy SMS-t Minhyuknak.

„Megköszöntöttük Chanyeolt, holnap találkozunk a szokott helyen.” – írtam, majd oda biggyesztettem egy vigyorgó fejet. Kai, meg beszólt, hogy ne most pasizzak, hanem zabáljak velük tortát. Így is tettem, majd alig egy fél óra elteltével a barátom válaszolt is az SMS-emre.

„Szokott hely, szokott idő, ne késs! Van egy kis meglepetésem neked!” – kacsintó fej.

Na végre, Minhyuk is behozza az árát… Szép holnapnak nézek elébe.