Ismerlek 2.rész

Sziasztok! Megint kicsit hosszabb idő után hoztam egy új részt, de remélem, azért valaki örülni fog neki. A szokásos továbbra is fennáll ezzel a ficcel kapcsolatban. Jó olvasgatást a bátraknak!

Kyungsoo:

Alig, hogy láttuk a képeket meg is fejtettem – jobban mondva fejtettük, az új sráccal ­– a rejtélyt. Kapásból tudni lehetett ki az elkövető. Nem végzett gondos munkát. Minden nyom ott volt. A gyilkosság módja pedig olyan volt, akár egy ujjlenyomat.

- Az ügy ezennel le is van zárva. – dobta le az aktát Hyuna asztalára Bbomb.

- Akkor hivatalosan is én nyertem. – mosolyodtam el bugyután.

- Nem. – rázta a fejét az idősebb.

- Mi? De miért?

- Mert Chanyeol előbb mondta. – jelentette ki, nekem pedig felforrt az agyvizem attól, hogyan próbálja menteni a pénzét az a hülye suttyó.

- Legyen. De ha véletlenül hiányozni fog a pénz a számládról ne lepődj meg. Hidd el, könnyebben kicselezlek, mint gondolnád. – mosolyogtam rá.

- Ez elég vészjósló. – fintorodott el Niel.

- Nem kell hozzá semmi. – álltam meg előttük készen a színészkedésre. – Csak egy bájos mosoly, nagy szemek és kedves szavak. – magyaráztam és közben mutattam is, milyen lennék úgy. – Asszonyom, a fia tartozik nekem és nem hajlandó megadni. Szükségen van a pénzre. A családom éhezik. – folyt le egy könnycsepp az arcomon. – Kérem. Én segítettem maguknak, most… Önök is segítsenek nekem. – letöröltem az arcomról a kis cseppet, majd a többiekre pillantottam. Bbomb szája egyenesen tátva maradt.

- Te képes lennél megvezetni egy védtelen nőt? – kérdezte indulatosan.

- Az én megvezetésem nem árulás?

- Miért nem mentél színésznek? – kérdezte Hyuna minden rossz szándék nélkül.

- Mert a bűnözés vonzott.

- Az látszik. – vicsorgott rám Minhyuk.

- A te hibád. – vontam vállat. – Egy fogadás ezzel jár. Viselned kell a következményeit.

- Tudod mit, Soo. – kezdett bele Chanyeol. – Mivel miattam maradtál le a nyereményedről, meghívlak kajálni. – vigyorgott rám.

- Mondták már, hogy olyan vagy, mint egy nagyra nőtt gyerek?

- Mondták már, hogy olyan vagy, mint egy japán figura? – vágott vissza.

- Meghívás elfogadva. – bólintottam felé.

- Akkor egy óra múlva az ajtónál.

- Oké. – egyeztem bele. – Egyébként, Niel, ki csinálta a képeket? – kérdeztem.

- Miért?

- Meglepően jók.

- Valami fényképész fiú csinálta őket. – válaszolta rám sem nézve. Csak tovább pötyögött a gépén. Hamar meguntam állni mögötte és nézni, mit csinál, így inkább letettem a seggem a helyemre, ahol folytattam a könyvem.

- Mit olvasol? – halottam meg Chan mély hangját magam mögül.

- Jack Ketchumtól A szomszéd lányt. Ismered? – dőltem hátrébb a széken, hogy láthassam az arcát.

- Nem hiszem. Miről szól?

- Nem hiszem, hogy a te világod lenne. Ez egy lélektani horrorregény. – mosolyogtam rá.

- Nem csak a munkádban, de a magánéletedben is rajongsz az ilyenekért?

- Engem nem tántorít vissza a halál. A szüleim az orrom előtt véreztek el. – ráztam a fejem. – Kb tíz éves lehettem. A szomszéd nő ölte meg őket, mert apámnak viszonya volt vele. A nő féltékeny volt, apám viszont nem akarta elhagyni a családot. Valahol úgy érzem, ő megérdemelte. Anyám pedig amúgy is folyton csak bántott.

- Bántott? – kérdezett vissza.

- Aha, tudod, meg szokott verni. Néha egy két edényt eltört rajtam, ilyenek. – vontam vállat. Hát igen, az, hogy érzelmileg megragadtam egy robot szintjén nagy valószínűséggel annak köszönhető.

- Az én szüleim is meghaltak kiskoromban. – mondta.

- Bocs, de részvétben nem vagyok jó. – dőltem vissza előre, hogy arcomat tenyerembe fektessem.

- Nem gáz. Én vigasztalásból vagyok pocsék. – vigyorgott.

- Tejbetök. – felkeltem, majd mutatóujjam a homlokának nyomtam.

- Csak hangulatos. Megyünk kajálni?

- Aha. Hova mászunk el? Ugye nincs messze. Nem akarok ilyen dög melegbe a napon szaladgálni.

- Nincs nyugi.

- Nem zavar, ha viszem ezt is? – mutattam a könyvre.

- Dehogy.

Az ebéd alatt találkoztunk a colos egy barátjával. Fura srác volt. Kedves meg minden, de ő nem az az ember, akiben feltétel nélkül megbíznék. A kapitányság felé ezt meg is jegyzem Chanyeolnak.

- Szóval az a srác egy haverod?

- Ühüm, a lakótársam. Már kölyökkorunk óta ismerjük egymást.

- Olyan furcsa.

- Mi? Miért? – nézett rám meglepetten.

- Ne sértődj meg, de olyan „szűz lányok vérében fürdöm” feje van.

- Ne röhögtess! – csapott a vállamra. – Akkor te is olyan vagy?

- Honnan tudod, hogy igazából nem vagyok pszichopata?

- A rendőrségen dolgozol, azt csak észrevették volna.

- Az emberek tudatlanok. – motyogtam.

- Tessék?

- Azt mondtam nem feltétlenül…

- Azt hogy?

- Ismered a pszichopaták vonásait?

- Nem igazán.

- Látszik. – mosolyogtam rá.

- Akkor avass be.

- Dehogy is! – játszottam vele. – Még a végén lebuktatnál.

- Téged? – nézett rám játékos, nagy szemekkel. – Ugyan, ha eddig nem buktál le, miattam nem fogsz.

- Azért Chan, valljuk be, hogy te valamit jobban tudsz, mint a többiek.

- Köszönöm. – mondta meghatott hangon.

- Ezt nem bóknak szántam. Hozzám képest még sehol sem vagy. – öltötem rá nyelvet.

A délután további részében nem történt semmi említésre méltó. Kaptunk némi papírmunkát Hyunától, hogy azért csináljunk is valamit. Este felé felhívtam telefonon egy új ismerősömet, Jaejoongot, hogy találkozzunk végre. Kell egy jó éjszaka.

Azon az éjjelen furcsa álmom volt. Eufórikus érzéssel. Bár nem biztos, hogy ez a legjobb dolog, hisz tele volt vérrel, még több vérrel, majd hatalmas lángok nyeltek el egy testet, amit végül magam dobtam a vízbe.

Reggel saját ágyamban ébredtem egy dezodorral a kezemben. Rohadt büdös lehettem, ha elfújtam az egész dobozt, amit tegnapelőtt vettem. Valóban furcsa szagom volt. Füstszag. De ezt betudtam annak, hogy Jaejoong dohányzott a hotelszobában, úgy meg azért átveheti a ruhám.

Gyorsan lefürödtem, átöltöztem, és elindultam dolgozni. Odabent nagy volt a felfordulás.

- Jó… reggelt. – köszöntem volna, de Hyuna úgy elhajtott mellettem, mintha ott sem lettem volna. Na jó, ez azért fájt. Az én noonám mindig szokott legalább köszönni és egy kávét adni. Lelombozódva mentem az asztalomhoz, velem szemben megláttam Yeolt, ahogy pakolászott.

- Szia. – köszöntem rá. – Te sem tudod mi történt? – pillogtam felé.

- Szia. Kaptunk egy új ügyet. Valami politikus fia eltűnt és az egész rendőrég őt keresi.

- Politikus? – billentettem oldalra a fejem.

- Van kedved járőrözni velem? – kérdezte. – Mehetnénk együtt keresni a csávót nem?

- Akár…

- Csak azért, mert tegnap is jól megvoltunk, meg a többiek totál meg vannak vadulva.

- Bezzeg neked olyan másnapos fejed van. – nevettem.

- Tegnap a lakótársaimmal megünnepeltük az új állásom.

- Az jó. – küldtem felé egy barátságos mosolyt.

- Do Kyungsoo! Te csak ne mosolyogj itt, inkább keresd meg azt a kibaszott kölyköt. – ripakodott rám Hyuna.

- Mi van veled, menstruálsz? – fintorodtam el.

- Ha nem vetted volna észre, ez nem vicc. Az állásunk a tét.

- Akkor én már megyek is. – állt vigyázzba Chanyeol.

- Puhány. – morogtam az orrom alatt. – Várj már meg te hülye. – szaladtam Yeol után, aki az egyik járőrkocsi felé vette az irányt. Hogy elindulhassunk és megtalálhassunk még egy felesleges gazdag ficsúrt.

Sehun:

Reggel a mobilom csörrenése ébresztett fel. A kijelzőre pillantva Changmin nevét láttam meg, így tudtam, hogy a mai tervem máris a szemétben landolt. Melóznom kell, mert valaki meghalt.

Gyorsan felvettem, és igazam lett. Egy hulla kikötőben. Azt mondta készüljek lekileg, mert a hallottak alapján durvább, mint a tegnapi. Megnézetem az órámat, és még csak hajnali négy óra volt. A kikötőben egy óra múlva találkozom egy futársráccal, aki az engedélyemet hozza. Naná, hogy Changmin nem kelne fel, hogy személyesen hozza ki, de mindegy. Írtam Minhyuknak, hogy nem fog menni a találkozó, mert valaki megint megszívta, mire visszaírt, hogy az én voltam ezzel az idióta munkabeosztással, mellesleg a meglepetésem majd feladja postán. Csodás, reggel fél öt és a barátom már haragszik rám. Pontosan ötre ki is értem a kikötőhöz, ahol Hoseok várt a papírjaimmal, majd tovább is állt.  Eléggé sápadt volt de betudtam annak, hogy kómás. A helyszínen csak néhány rendőr volt. Talán a járőrözők. A szemtanút éppen vallatták, ezért bekapcsoltam a diktafont a zsebemben, hogy minél többet megtudjak a halál körülményeiről. Viszont amikor megpillantottam az égett emberi maradványt, ami az áldozatból megmaradt, különös érzés kerített hatalmába. Borzongás. Hogy ölhet meg valaki ennyire brutálisan és mégis játékos könnyedséggel valakit. Ez a gyilkos profi volt. A ruhák egészen ráégtek néhol a csontokra, máshol az égett hús látszódott ki. A mellkason még az égéstől függetlenül is jól látható a szúrásnyom, ami nem volt mély, de nem is ez volt a célja. Az áldozat így lett először megszúrva, majd jött a többi és a végén az égetés, meg a vízbedobás. Ahogy elnézem a cipőjét, mely nem sérült meg annyira, elég márkás darab. Kainak is van belőle vagy három pár. Szóval most egy gazdag srácot ért utol a végzet, valami okból kifolyólag.

Amint mindent alaposan dokumentáltam, felhívtam a főnököt, hogy remélem leléphetek még, mert alig múlt el 7 óra, és csak 8-kor kezdődik a munkaidőm. Papíron…

- Hoseok látta a hullát szóval mára szabadnapot vett ki. Neked kell átküldened a képeket a rendőrségre, mert a nyomozók sok hasznát vették tegnap az alapos megfigyelésednek. – mondta, és hallottam, hogy mosolyog.

- De hogyan? A szerkesztőség zárva, nekem nincs kulcsom, és gépem sincs, amire feltölthetem a képeket. – akadtam ki.

- Akkor marad a személyes szállítás. – mondta, mire felsóhajtottam.

- Naná, hogy pont ma nem jönnek össze a dolgaim. Ha miattad dob Minhyuk, felmondok! – morogtam.

- Na azt soha, túl jó munkaerő vagy. – szólt rám határozottan.

- Jó legyen de akkor ma is csak délig vagyok, és nem írok cikket. – mondtam, majd letettem a telefont. De alig hogy ezt megtettem, Chan száma jelent meg a kijelzőn, mire automatikusan felvettem.

- Hali. – szóltam bele.

- Minden rendben? Kai most hívott, hogy eltűntél otthonról. – szólt bele idegesen.

- Ja mert Min négykor kirángatott a kikötőbe melózni. – válaszoltam egy oszlopnak dőlve, a fényképezőgépemet szorongatva, mert most a saját gépemet kellett hoznom, amire nagyon vigyázok.

- A kikötőben vagy? Ne mozdulj, én is épp oda tartok. – mondta, kissé megnyugodva.

- Oké, úgy is oda kell adnom egy rendőrnek a helyszíni dokumentációkat. – mondtam unottan. – Ajj pedig Minhyukkal akartam lenni. Most tuti kidob a fenébe. – morogtam.

- Na, reggel de kis morgósak vagyunk. - kötözködött Chanyeol.

- Ne már! Te is tudod, hogy Minhyuk milyen lobbanékony, és pont ma akartam megfűzni, hogy végre az ágynak nyomjam. Férfi vagyok vannak szükségleteim… de asszem ez a tervem vízbe lett fojtva. – morogtam.

- Nyugi, tuti beadja a derekát előbb utóbb. – nyugtatgatott. – Amúgy te már láttad az áldozatot? Milyen? – érdeklődött.

- Ronda. – vágtam rá. – Nem… Nem tudom szavakkal leírni, de ha ideérsz, majd láthatod. Meg megkapod a képeket is. – vakartam a tarkóm.

- Sehun, már megint az én pulcsimba vagy? – érdeklődött, ami egy kicsit kizökkentett.

- Mi, ezt meg honnan tudod? – lepődtem meg, mire meghallottam a válaszát nem is olyan messziről.

- Mondjuk onnan, hogy látom. – tette zsebre a telefonját.

- Bocs, de ez akadt először a kezembe, mivel a kanapén aludtam el. – mentegetőztem.

- Hát én kivételesen nem a klotyóban ébredtem. – nevetett fel. – Azt se tudom mikor estem bele az ágyamba. Jongint reggel a kádba találtam meg, egy üveggel a kezében, amibe bele volt gyűrve egy nagy adag pénz. Azt mondta sose volt perselye, hát csinált. – nevetett.

- És én még azt hittem ti normálisabbak vagytok. – rázta a fejét Kyungsoo, Chanyeol mögül kilépve.

- Á, Kyungsoo, észre se vettelek. – néztem rá kissé kedvtelenül.

- Hova lett a mosolyod? – érdeklődött gyanakodva.

- Még nem ébredt fel. – ásítottam egyet. – Max két órát aludtam. Nem gondoltam, hogy ki kell majd jönnöm.

- Ez a munkád, nem? Mindig készen kell állnod rá, hogy hívjanak. – okoskodott.

- Jogos. De nem lehetne, hogy legalább egy nap ne öljenek meg senkit? – morogtam.

- Amúgy nektek nem a hullát kéne azonosítani? – érdeklődtem. – Valami gazdag ficsúr lehet.

- Mi? Ezt honnan veszed? – kerekedtek el az alacsony nyomozó szemei.

- Drága, márkás cipője van. Pont olyan, amilyet Jongin vett pár hete. Azt nem lehet csak úgy megvenni. – állapítottam meg.

Chan egyből megnézte a hullát, és el is fordult pár perc után. Viszont Kyungsoo alaposan végigtanulmányozta. Láttam rajta, hogy összefüggéseket keres. Eközben Yeol visszajött hozzám levegőzni.

- Minden elismerésem. Én nem tudnám ezt sokáig csinálni. – rázta meg a fejét.

- Ha simán csak a fotózásra összpontosítasz, meg lehet birkózni vele. – mondtam még mindig az oszlopnak támaszkodva, bámulva a vizet, ami szép nagy hullámokat produkál a reggeli szélben. Azonban nem élvezhettem a pillanatot, mert Chan mobilja megszólalt.

- Chanyeol. – szólt bele, s mivel le van halkítva a mobilja, szerencsére most nem hallottam a másik felet. Ilyenkor olyan, mintha Chan magában beszélne. Szerintem kicsit mókás.

- Mi? – kérdezte kissé ingerülten. –Ez biztos?

- Jó, átadom, és indulunk. – mondta, majd letette a telefont.

- Mi a gáz? – érdeklődtem.

- Kyungsoo! – intett Chan a nagyszeműnek, majd mikor odaért, Chan rossz hírekkel szolgált.

- Megtalálták az eltűnt személyt. – mondta. Na várjunk, azt hittem rossz hír lesz…

- Remek. De akkor van egy ismeretlen összeégett vízi hullánk. – gondolkodott el.

- Annyira ez sem remek, mert meghalt. – mondta Yeol. Tudtam én, hogy rossz hír lesz. Mindent le lehet olvasni az arcáról.

- Hogyan találtak rá? – érdeklődött Kyungsoo, kissé feszülten.

- Ugyan így. – pillantott a hullára. – Őt egy medencébe dobták be. – jelentette ki Chan. Kyungsoo egy pillanatra lefagyott, majd újraindult.

- Akkor meg kell várni, hogy megállapítsák a halál idejét. Lehet, hogy sorozatgyilkosról van szó. – gondolkodott. Mikor pont javasolta Channak, hogy nézzék meg azt a helyszínt is, Changmin írt egy üzenetet, hogy újabb halott van, menjek és dokumentáljam.

- Kiveszek egy nap szabadságot, esküszöm! – sóhajtottam, majd szóltam Yeolnak, hogy nekem se ártana egy fuvar, ha már egy az úti célunk. Kyungsoo nem örült neki, de nem tiltakozott. Amíg utaztunk, benyomtam a fülesem a fülembe, hogy ne halljam miről beszélnek. Kissé feszült vagyok Kyungsoo mellett, ami nem meglepő, mert nem ismerem. A munkámról lazán tudok beszélni, de egyébről nagyon nehezemre esik, ha nem bízok a másikban.

Időközbe a tanú vallomását is visszahallgattam, de sok használható dolgot nem mondott. Csak azt, hogy ő halászta ki reggel a testet a hajója mellől.

Mikor a kocsi leparkolt, kiszálltunk, én meg eltettem a telefonomat és a hangfelvevőmet.

- Nem vagy valami beszédes, igaz? – lépett mellém Kyungsoo, mire kapásból hátráltam egy fél lépést.

- Nem mondanám. – ráztam meg a fejem, majd elővettem a fényképezőmet.

- Én sem. – mondta Kyungsoo. Fogalmam sincs mi történt, amíg nem figyeltem rájuk, de Soo hirtelen barátságosabb lett. Tuti Chanyeol mondott neki valamit.

A halott ugyanúgy nézett ki, mint a kikötői hulla, annyi különbséggel, hogy őt sós helyett klóros vízbe helyezték el.

- Sorozat gyilkos végzett volna velük? – érdeklődött Chan Soo-tól, aki összeráncolt szemöldökkel nézte a halottat.

- A nyomok szerint… – mondta ki, de nagyon törte valamin a fejét. Majd ahogy körbefotóztam a testet, valami feltűnt a hulla karján.

- Ömm… Chanyeol, Kyungsoo. – szóltam nekik, majd odavittem a gépem hozzájuk, és megmutattam a képet, amit az imént lőttem. Az áldozat kaján egy sárga pillangó virított, kissé elázva.

- Ha jól emlékszem az előző áldozaton nem láttam ilyet. Bár lehet, hogy a hátán neki is volt, de mivel azon feküdt nem láttam. – gondolkodtam miközben néztem a képet. Chan és Soo alaposan szemügyre vették a lepkét és valamiről tanácskoztak, de pont letojtam miről. Jajj, de utálok morogni, viszont amíg a szervezetem nem jut kávéhoz, így maradok.

Chan becipelt magukkal a kapitányságra, majd bemutatott a munkatársainak. Mikor Hyunát is bemutatta picit elszomorodtam, mert tudom, hogy Baekhyun még mindig szereti Chant. Nem örülök, hogy Yeol ilyen gyorsan túllépett a fodrászomon. Pedig tényleg illettek egymáshoz. Chan viszont egy tévedésként élte meg a dolgot, bár szerintem csak fél elismerni, hogy vonzódott egy fiúhoz. Pedig tudhatná, hogy nem ítéljük el, hisz én se volnék hetero, Jongin meg jobban szereti, ha a csajok megmaradnak neki.

Amíg a rendőrök a fotókat nézték, én Chan gépéről átküldtem a képeket Changminnak, aki egy – „Lol, de csúnya tetemek. xd”-vel válaszolt. Hát igen. Az érzéketlen főnököm, aki a hullákban csak pénzt lát, mert így fogy az újsága.

- Itt a kávé! – lépett Niel az asztalhoz, majd adott mindenkinek kávét, s mikor már csak egy csésze volt az asztalon rám pillantott. – Csináltam neked is, ha kérsz. – mosolyogott.

- Köszönöm. – fogadtam el a kávét félénken, majd amint felhörpintettem Chan vállára döntöttem a fejem.

- Haza vigyelek? – kérdezte mosolyogva, mire egy széles vigyorral bólintottam.

- Az jó lenne! – mondtam, majd felkeltem és megpillantottam egy regényt az asztalon.

- Wow! – kaptam fel a könyvet. – Ki olvassa A szomszéd lányt? – érdeklődtem.

- Én, miért? Ismered? – kérdezte kíváncsian Kyungsoo.

- A történetét vágom, de nem olvastam. Nem szeretem a regényeket, de Changmin oda meg vissza van tőle. – magyaráztam most már kissé felszabadultabban.

- Nem szereted a regényeket? – érdeklődött Niel, mire bólintottam.

- Az ilyeneket nem igazán. Túl jól vannak megírva. A túl sok érzelem pedig elvonja az ember figyelmét a lényegről. Az író azt hitet el az olvasóval, amit akar. – mondtam.

- Sehun csak tényekről szeret olvasni, mint a fotós, vagy a pszichológiai könyveket. A töri volt a kedvenc tantárgya. – mosolyodott el Chan.

- Ja. Kötöszködik a matek zseni? – vigyorogtam rá.

- Jó látni, hogy vannak még hosszantartó barátságok. – mosolygott Hyuna. – Bezzeg engem minden ribi hátba szúrt, akikben megbíztam.

- Ezért vagyunk itt neked, mi! – vigyorgott Chanyeol. Kyungsoo a homlokára csapott Niel és Hyuna, csak felnevettek, én meg lehajtottam a fejem. Tudom jól, hogy Chan még mindig szereti Baekhyunt, de ha nem akarja észre venni, akkor ez van. Nem tehetek értük semmit.

Miközben mindenki nevetett megcsörrent a mobilom, mire egy hatalmas vigyorral vettem fel.

- Minhyuk! – kiabáltam a telefonba örömittasan, mert ha felhívott annyira nem utálhat.

- Mi van? – nézett felénk ijedt arccal egy pasi, aki ebben a pillanatban lépett az asztalhoz egy rakás irattal.  Chan halkan elmagyarázta, hogy telefonálok, és a barátom is Minhyuk, a többiek meg kiakadtak, hogy lazán felvállalom a dolgot. De most komolyan... Miért lenne ez gond? Az emberek ilyenkor úgy néznek rám, mintha minimum gyilkos lennék. Pedig valójában csak más lyukra játszom, mint a többi hím egyed. Minhyukal lebeszéltük, hogy este nála találkozunk, majd zsebre tettem a telefont.

- Azért ennyire nem kell kiakadni, azon hogy homoszexuális beállítottságú vagyok. – mondtam komoly arccal. – Ez a jelenség nem 21. századi találmány. A japán szamurájok körében is igen nagy tisztelet volt az, ha egy magasabb rangú tiszttel hálhatott valaki. Sőt akkor a rómaiakat meg se említem. Csak annyi a különbség, hogy pár idióta reklámozza is. Amit baromira gáznak tartok.

- És megint, ha kíváncsiak vagytok még több példával is tud szolgálni a melegek mellett. – vigyorgott Chan.

- Igen a melegek mellett, és nem a dísz buzik mellett. – nevettem fel, mire még valaki felnevetett. Kyungsoo is elnevette magát, mire mindenki meglepődve nézett rá.

- Most mi van? Sehunnak igaza van. – mondta határozottan, majd rám nézett én pedig a mosolya láttán, elvigyorodtam. Édes a mosolya…

Chan ebédszünetbe elvitt Minhyuk lakásához, majd amint elköszöntem tőle, meg Kyungsootól, aki ahhoz képest, hogy nem társasági ember, a melegeket jól kitárgyaltuk a kocsiban. De arra nem kaptam biztos információt, hogy ő is az lenne. Bár az alapján ahogy beszélt róluk, szerintem az.

Az ötödikre érve becsöngettem Minhyukhoz, majd amint kinyitotta az ajtót, vidáman rám köszönt, s egy laza mozdulattal berántott a lakásba.  Bezárta az ajtót, engem pedig a falnak nyomott.

Kicsit meglepődtem volna, ahogy vadul csókolni kezdett, majd miközben a számat tépte még a nadrágomat is bontani kezdte, ha ez nem lenne szinte mindennapos jelenség.

- Ha megint vissza akarsz fogni, közlöm, hogy nem fog menni. – vigyorgott az ajkaimba.

- Kivételesen másra se vágyom. – kaptam fel, s bevittem a szobába, ahol 18-as karikás dolgokat művelve hajszoltuk az élvezeteket. Olyan éjjel tizenegy felé kezdtem bele az öltözésbe, hogy haza induljak, de előtte volt még egy kis elintézni valóm…