Yin és Yang - 12.rész

Sziasztok! Mint látjátok, még nem haltunk meg. Sok dolgunk volt. Ez a rész is már mióta "porosodik" a mappájában javításra várva, de így is csak átfutottam. Remélem azért tetszeni fog nektek. Jó olvasgatást.

Jaebum:

Hát ez gáz! Devla eldobott gyereke épp az az ördög, akibe beleszerettem. És mi az, hogy én ördög voltam? Nekem ez kimaradt. Tisztán emlékszem arra, hogy már kibaszott régóta angyal vagyok, mégis hogy lehetne az, hogy Jackson születése óta vagyok csak az? Nekem ez magas… S vannak ennél nagyobb gondjaim is. Szorosan öleltem magamhoz Jr-t, akiből megint előtört a hisztérikus nevetés, s egy könnycsepp folyt végig az arcán. Abból már tudtam, hogy semmi sincs rendben. Maga alatt volt, de esélytelen, hogy ezt kimutassa a szülei felé, akik eldobták maguktól. A büszkeségét egy az egyben az anyjától örökölte. Már ha ilyesmit lehet örökölni…

- Tesó keblemreeeee! – trappolt oda Zelo, majd magához szorított engem is Jinyounggal együtt. Nagyszerű… A nyálas egymásra találásból pedig úgyse lesz semmi, ahogy elnézem. És igazam is lett. Jr orrba vágta ellökte magától Zelot, majd felsóhajtott.

- Akkor is idegesítesz.

- Hurrá! – vigyorgott Zelo. Ez se volt soha normális…

- Omma, akkor csinálok helyet a lakrészemben, meg… – lelkesült be a fiatalabb, mire Jr felmorrant, hogy ő oda biztos nem megy, s abban a pillanatban s semmiből belevágott egy villám a ház előtti parkolóba, s a föld is remegni kezdett. Elképedve nézett mindenki a páromra, aki csak megrémülve bújt hozzám.

- Ez így nagyon nem lesz jó. – gondolkodott el Do.

- Miért? – érdeklődött Jackson.

- Most, hogy Jr tisztában van vele ki is ő előtört az ereje. – mondta Bang.

- Jinyoung, nyugodj meg! – fogta meg az említett kezét Himchan.

- Na, most lett elegem. – kapta el a kezét, s idegesen pattant fel mellőlem a kanapéról. – Kifelé!- kiáltott fel.

- De… – szólalt volna meg a másik sötét angyal, de Jr fogta magát és bevonult a szobájába.

- Omma… – sietett utána Bambam, s azt még hallottam, hogy becsukja maga után az ajtót.

- Szerintem jobb, ha én is omma után megyek.- mondta Yugyeom, és ő is bevonult.

- Az egész a te hibád!- csapta vállba Zelo az apját. – És vagy akkora taho, hogy elnézést sem kérsz tőle. Ne gyere azzal, hogy nem tudsz mit mondani, mert nem hiszek neked. – duzzogott.

- Szerintem, mi most lépünk. – kelt fel Jackson, s magával rángatta Markot is, de megállt Kyungsoo előtt és egy tipikus Wangos vigyort ejtett meg felé. – Nem azt mondom, hogy sűrű vendég leszek a pokolban, de örülök, hogy te vagy az apám.

Soo hirtelen nem tudott, mit mondani. Jacks benne akasztotta a szót.

- Majd még dumálunk, meg egyszer velem jöhetnél sörözni is. – vigyorgott Wang, Zelo meg felröhögött.

- Ja de akkor megyek veled és itatlak. – vihogott.

- Megdumáltuk. – karolta át Wang a magasabb nyakát, majd meghívta magukhoz, amit Zelo örömmel fogadott el. De azt mondták bármi van, szóljak nekik.

Aggódnak Jinyoungie miatt, amit meg is értek, de azt hiszem jobb, ha egy ideig a kölykökre bízom. Bambam is és Yugyeom is imádják Jrt, még ha Gyeom nem is mutatja ki, de tudom, hogy így van. Most pedig pont erre van szüksége.

- Devla. Menjetek ti is. – szóltam rájuk, mire Bang felsóhajtott, s elindult kifelé. Himchan nem akart menni, de meggyőztem, hogy ha Jr lenyugszik, majd értesítem. De ne reméljen semmit…

Soo vidáman ment vissza az alvilágba, mert a megtalálta a fiát. Fura, hogy alvilágban van a happy end, míg a mennyben a dráma. Amint becsuktam az ajtót, én is Jr után mentem. Az ajtóban megállva vártam pár pillanatot, mikor meghallottam Jinyoung már sokkal nyugodtabb és boldogabb hangját, benyitottam.

- Egy család vagyunk. – vigyorgott Yugyeom és Bambam vállára dőlt aki Jrt ölelgette.

- Látom, jobban vagy. – mosolyodtam el, mire Jr bólintott egyet.

- Hála a kölykeinknek. – szorította magához Bambamet, Yugyeommal együtt, aki ennek annyira nem örült, mert Jr ölelése a nyakán felért egy fojtogatással.

- Kinyírod a kölyköt! – ugrottam hozzájuk nevetve, hogy kimentsem a krampuszt a szerető Ommája karjaiból.

- Yugyeom, csinálunk Ommának vigasz palacsintát? – lelkesedett Bambam, de a krampusz hamar lelombozta.

- Majd én sütöm, mert te csak odaégeted. – húzta fel az ágyról az elszomorodott kölyköt, majd megsimogatta a fejét. – Te majd ízesíted, jó? – vigyorgott, s a kölyök rosszkedve egyből elpárolgott. Yugyeom nyakába ugorva vitette ki magát a szobából, mindeközben bebújtam Jinyoung mellé az ágyba, s szorosan magamhoz húztam. Egy ideig nem szóltunk egymáshoz, csak hallgattuk, ahogy az a kettő veszekszik a konyhában. A csendet végül Jr törte meg.

- Jaebum, mégis ki a fene vagyok? – suttogta miközben a vállamat simogatta.

- Ugyan az, aki pár órája leüvöltötte Jacksont. – mosolyodtam el.

- Nem úgy értem. Amikor villámlott, az… azt tudom, hogy én csináltam.- motyogta.

- Félig isten vagy, félig pedig ördög. Az erőd durva akár csak Jacksonnak. Csak nálad a csalódottság és a fájdalom hozta felszínre, nem pedig az élvezet. Aminek mondjuk örülök, mert nem lett volna vicces, ha akció közben belém vág egy villám.- mosolyogtam rá.

- Komolyan elviccelsz mindent? – nevetett fel.

- Tudsz jobbat?- csókoltam meg.

A következő egy hét viszonylag nyugodtan telt. Senki nem zavargolódott a felsőbb és alsóbb körökből se, csak a szokásos Jackson-Mark-Zelo kombó trappolt be minden nap délben, hogy egyenek. Semmi gond nem is volt ezzel, mert hát megszoktuk, de Zelo a lelkesedésével át nem lépte Jr tűrés határát.

- Olyan király lenne, ha hazajönnél velem. Omma tuti örülne neked, appa már berendeztetett neked egy külön szobát, bár omma szerint a büdös életben nem jössz haza.- darálta, mire Jr olyan erő hullámot szabadított el, ami szó szerint felkent a falra.

- Úr isten omma közveszélyes! – mászott le a hűtő tetejéről Yugyeom.

- Ne haragudjatok! – sietett hozzám és levakart a falról.- Nem tudom, hogy működik.

- Akkor tanuld meg használni! – morrant fel Jackson, a vállát fogva.

- Bagoly mondja.  – forgattam a szemeimet.

- Omma… – hallottam meg Bambam nyöszörgését a kanapé mögül, mire egyből ott termettünk, hogy kiszedjük. De akadt egy kisebb probléma. A kölyök iszonyatosan fájlalta a kezét, amire rá esett. Mark és Jackson kijelentették, hogy beviszik röntgenre, addig Zelo, menjen fel és keressen valamit amivel Jr erejét el lehet zárni, mert ez így rosszabb, mint Wang esete. Jinyoung kétségbe esett, egyáltalán nem akarta a kölyköt bántani.

- Figyelj, ennél bonyolultabb dolgokat is megoldottunk már. Ne parázz, érzem a kölyköt. Túl fogja élni. – simogattam az arcát, mire ellökte a kezem.

- Ez nem bonyolult, hanem veszélyes. A kölyökre nézve nagy gondot jelentek. Ő halandó. Könnyebben sérül. – harapott az alsó ajkába és láttam, hogy a sírás kerülgeti.

Nem sokkal ez után Bambam hívott. Kificamodott, de semmi komoly. Yugyeommal elmentek moziba, szóval, majd csak később jön. Jr ez után ledőlt pihenni, ami igencsak rá fért. Én meg felhívtam Zelot, hogy mit tudott meg, de eddig semmi.

Szóval, jelenleg semmivel nem lettem okosabb.

Egy ideig csak kapcsolgattam a tévét, és nem tetszett semmi, de azért néztem, hogy lefoglaljam magam. Egy csomó hülyeség megy benne. Nem is értem az emberek hogy tudják nézni ezt a szart.

Szerencsémre nem kellett sokáig bámulnom, mert a csengő hangja felkeltett a kényelmetlen kanapéról. Kinyitottam az ajtót és…

- Nem veszünk semmit! – néztem a két idegent, akik az ajtóban álltak.

- Jb! – kiáltott fel a magasabb, majd megölelt. – Ezer éve nem láttalak.

- Akkor tényleg jó rég volt, mert fogalmam sincs ki vagy. – toltam el magamtól.

- Most ezt nem mondod komolyan. – képedt el. – Én vagyok az Kris! A haverod. Odafentről. – mutogatott az ég felé.

- Hmm. – színleltem gondolkodást. – Nem nem rémlik, hogy valaha is láttalak volna.

- He? – sápadt el, mert szegénykének az egójába gázoltam, amire nagyon érzékeny.

A másik panda arcú sráccal össze néztünk, majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

- Hahahaha! Nagyon viccesek vagytok.- forgatta a szemeit Kris, aki csak úgy, mint én és a panda arcú srác egy angyal. Vagyis azt hiszem én kiestem ebből az elnevezésből, mert én eredetileg ördög voltam vagy mi.

- Bocsi Kris, de Taoval megdumáltuk, hogy eltiporjuk az egódat. – nevettem, mire kaptam egy tockost. – Áu! OKOSAN! – morrantam rá.

- Te ne keménykedj velem! – rántotta fel az öklét Kris, mire Tao, alkalmazta rajta a bámulatos bénító technikáját, minek hatására Kris pár pillanatra lefagyott.

- Hagyjátok abba! Hivatalos ügyben jöttünk. – jelentette ki Tao, mire karba tett kézzel dőltem neki a ház falának.

- Ki vele, mi olyan fontos? – sóhajtottam.

- A mennyben gondok vannak. Himchan beteg lett. Zelo nem tud róla, de megmérgezték. – vázolta a tényeket Tao.

- Hogy miii? – kerekedtek el a szemeim, nem értve a dolgokat.

- Csukd be a szád! – szólt rám Kris, majd becsukta a nyitva felejtett számat.

- De ez hogy történhetett. Vagy ki tett ilyet? Kyungsoo biztos nem. Esetleg… – gondolkodtam.

- Ren! A kígyó nem járt ott? – érdeklődtem, mire Tao csak megrázta a fejét.

- Ha egy alvilági lett volna, Himchan kiszúrja. Hisz tudod, milyen. Mindenről tud. – sóhajtott Kris, majd a korlátnak dőlt. – Valaki közülünk tette. Egy angyal egy másik angyal életére tör. Ha sikerül neki sötét angyal lesz.

- Logikus… – elmélkedtem. Mert csakis olyan személy árthatott neki, akiben megbízik. Akikben nem bízik, azok nem tudnak elég közel kerülni hozzá. Hisz… olyan mint Jr.

- Van már gyanúsított? Vagy pont én volnék az? – tettem fel a kérdést, mire Tao csak megrázta a fejét.

- Nem téged gyanúsítunk, és az angyalok közül majdnem mindenki tisztázta magát, kivéve egy embert, aki azóta sem került elő. – mondta Tao, s sejtelmesen nézett rám. Utálom mikor ezt csinálja. Elvárja hogy az ember kitalálja, hogy kire gondol.

- Tao hiába nézel, nem tudom ki az áruló. – mondtam unottan.

- Youngjae. – vágta rá Kris.

Egyből levert a víz. Eszembe jutott mikor utoljára láttam az említett angyalt. Azt mondta még bosszút áll. – Ó én IDIÓTA! – kaptam a fejemhez.

- Youngjae tudott Jr-ről! Ő volt Himchan jobb keze. – fogalmazódott meg bennem.

- Jr? Na várj, te ismered a félistent? – lepődött meg Kris.

- Valahogy úgy… – vakartam a tarkóm.

- Hú, bemutatsz neki? – érdeklődött, mire Tao, megint lebénította.

- Nem ezért jöttünk. – szólt rá, majd meghagyta, ha látom Youngjaet, azonnal szóljak, majd elmentek.

Azonnal szóljak, mi? Nem! Ha meglátom, megölöm!- szorult ökölbe a kezem.

Én haragítottam magamra Youngjaet, és most miattam Jr-en akar bosszút állni. Ismerem ezt a módszert. A szeretteit bántja, hogy fájdalmat okozzon neki, és Himchan volt az első. Hiába dühös rájuk, mégiscsak az anyja, aki nem tehet semmiről. Ezt jobb, ha nem tudja egy ideig rajtam kívül senki. Jr-t nem zaklathatjuk fel. Így is bármikor előtörhet belőle, egy olyan erő, ami elpusztítja a földet. Nem szabad felizgatni.

Bassza meg! Ez is miattam van…

Jinyoung:

Az új erőm tudomásomra jutása óta nem sok idő telt el, mégis az időjárás körülöttem olyan szeszélyes volt, mint májusban. A kedvem különböző hullámait követte az a szürke felhő, ami mostanában folyamatosan a házunk körül lebeg, mint valami akasztófa. Bambam sérülésével pedig csak romlott a kezdődő depresszióm. Jaebum a nap nagyrészét próbálta velem tölteni, de szükségem volt a magányra. Azon gondolkodtam, mit tegyek. Minden kertelés nélkül fogadjam el, hogy nem is az vagyok, aki voltam, vagy éljem tovább az életem, mintha mi sem történt volna.

Az egyik nap sikerült kis időre elszakadnom otthonról. A szakadó esőben barangoltam végig a parkon. Eszembe jutott Wang, hogy ő milyen gyorsan elfogadta a száraz tényeket, akkor nekem miért nem megy?

Hallottam, ahogy az esernyőmre újabb és újabb cseppek koppannak. A monoton zaj segített elmerülnöm a gondolataimban, egészen addig, amíg valaki fel nem riasztott belőlük. Az érintés a vállamon úgy hozott vissza a való világba, mintha hátba vertek volna. Egy ismerős alak állt velem szemben.

- Te mit keresel itt kuruzsló? – nézetem a csávót, aki mindig a legrosszabb helyzetekben bukkant fel. Tehát most is egy mélyponton vagyunk.

- Hallottad a legújabb híreket? – kérdezte tőlem egészen felspannolva a férfi.

- Te miről hadoválsz nekem? – vontam fel szemöldököm semmit sem értve az egész szituációból.

- Odafent – mutatott fel az ég felé, ahonnan egyébként még mindig szakadt az eső – történtek dolgok.

- Megtennéd, hogy nem rébuszokban beszélsz? Marha idegesítő.

- Dolgok, amik megváltoztathatnak mindent. Még csak most kezdődik a te igazi harcod, kölyök.

- Kölyök? – akadtam fent az egyetlen lényegtelen szón, ami elhangzott a beszélgetés folyamán. Jiyong csak tenyerébe temette arcát, amolyan „nem értem minek pofázok ennek a hülyének” arcot vágva mindeközben.

- Tudod mit, majd ha leesett a lényeg, keress meg. Fontos lehet számodra, ha tudsz a dolgokról, ha már más nem mondja el neked.

- Más? De…

- Később. – mondta, azzal ott is hagyott egyedül. Az eső még mindig monotonon kopogott az ernyőn, de most nem saját nyomoromban merültem el, hanem azon gondolkodtam, mit akarhatott a bugris. Odafent. Néztem az ég felé. Ma mintha sokkal sötétebb lenne a város felett a lepel, mint szokott. Lehet ez már nem csak én vagyok? Vajon történt fent valami? Talán az lesz a legjobb, ha kiderítem. Jaebum vagy Zelo csak tud róla valamit.

Mielőtt haza mentem volna, beugrottam Bambamet meglátogatni. Vittem neki sütit, aminek nagyon örült, ez engem is boldoggá tett. Jól megölelgettem, és elindultam haza.

Gondoltam majd minden szép és jó lesz. Ennek ellenére a lakásban, a megszokott zsongás ellentéte, síri csend fogadott.

- Hahó! – kiáltottam el magam, hátha valaki van itthon, de semmi. Vajon hova tűnt Jae? Míg ezen morfondíroztam elkezdtem ebédet készíteni. Van, ami sosem maradhat el, nem igaz? Épp a húst sütöttem, mikor Yugyeom betoppant a konyhába. – Hát te? Azt hittem senki sincs itthon.

- De, csak nagyon belemerültem egy könyvbe. Ilyet még nem olvastam. Hihetetlen mennyi rejtett információ és tudás van benne, amit nem használunk fel.

- Ó tényleg? – fordultam felé egy halvány mosollyal arcomon.

- Komolyan. Majd egyszer, ha lesz időd, olvasd el te is!

- Rendben. Egyébként nem tudod, hol van Jaebum?

- Pontosan nem. – rázta meg kócos fejét. – Csak annyit tudok, hogy jött két srác. – itt megállt egy pillanatra, ami gyanússá tette az egészet. – Velük lépett le valamerre, de nem mondta hová megy. – vont vállat.

- Milyen két srác? – tettem fel a kérdést, ami legjobban foglalkoztatott.

- Hát ilyen angyalfélék lehettek, mert elég büdösek voltak. – felelt fintorogva.

- Angyalok? – vontam össze komoran szemöldököm.

- Valami lehetett fent, mert valamit beszéltek és Jb is pont olyan fejet vágott, mint most te.

Yugyeom mondatai a fejembe véstek egy aprócska gondolatfoszlányt, amitől nem tudtam szabadulni. Főzés közben végig azon gondolkodtam. Amit Jiyong mondott… Vajon tényleg történt valami? Tudnak valamit, amit én nem?

- Jinyoung, ezt komolyan meg kéne nézned! – hallottam meg Yugyeom hangját. – Gyere már be! – kiabált tovább.

- Megyek már. – adtam meg magam és bementem a Bambamel közös szobájukba.

- Mennyit tanulmányoztad ezt a könyvet? – kérdezte őszinte kíváncsisággal szemeiben.

- Régebben többet. Mostanában nem jut időm rá. – motyogtam. – De mit találtál? Mutasd! – ültem le mellé és kicsit elhúztam tőle a vakos démonkönyvet, melyet akkor nyitottam ki utoljára, mikor az idézőkört használtuk. – Mi a fene ez? – néztem a furcsa szöveget és képeket.

- Ez kérlek szépen, egy olyan dolog, amiről odalent még sosem hallottunk, egyik tankönyv sem tanítja, sőt szerintem az elolvasói és ismerői száma is elég csekély lehet.

- Állj, te el tudod olvasni? – hökkentem meg.

- Aha, nem bonyolult. Egy bizonyos rendszer szerint halad, betűket kever meg, hagy ki.

- És miről szól? – döntöttem oldalra a fejem érdeklődve.

- Hiszel a feljebb valókban? – kérdezte a fiú, cinkos mosollyal az arcán.

- Ismerem is őket, ahogy te is. – vigyorogtam rá.

- Mi van, ha azt mondom, ő nem a legfelső réteg? – suttogta. Ahogy kiejtette a szavakat a száján, kirázott a hideg. Az nem lehet… Üveges tekintettel meredtem magam elé, de Yugyeom azért csak folytatta. – Van valaki vagy valami. Senki sem tudja… Itt Entitás-nak hívják őt. Sokkal hatalmasabb, mint az Ördög, vagy az Isten. Ő ad és elvesz. Azt tesz, amit csak akar. És most jön a ráadás. Az ő agyából pattant elő a fekete angyalok gondolata is. Rengeteg leirat volt a teóriáiról, hogy lehetne megalkotni a „tökéletes gyermeket”, aki felér az ő nagyságával. Ha mindez igaz, és az ördögi „Leonardo” nem téved, – bökött a könyvre. – még senki sem látta, de képes manipulálni ördögöt és angyalt. Számára semmi sem akadály. Annyira izgalmas! – lelkendezett Yugyeom, aki egyáltalán nem vette komolyan a leírtakat. Én viszont tudtam, az a könyv ezeréves, a tudása tökéletes. Az a por lepte könyv sok dolgon keresztül vezetett engem, mikor bajban voltam, de ilyen komoly fejezetet eddig még sosem találtam benne.

- Tudod, ennek nem kéne ennyire örülnöd. – fintorodtam el, és éreztem, ahogy elszorul a torkom. – Gondolj csak bele. Ha a leirat igaz… A fekete angyalok száma egyre csak növekszik, ami ennyit tesz, ez az akármi készül valamire. Ő egy olyasvalaki, aki tönkre tehet mindent. Mindent, amit eddig felépítettünk. – borzongtam meg. – Fel kell készülnünk. Beszélnem kell Banggel és Sooval.

- De… – préselte össze ajkait Yugyeom. – Mi van, ha ő nem bánt minket.

- Akkor miért gyártaná ilyen buzgón a „tökéletes gyermekeit”? – tettem fel a nagy kérdést, de arra az okos gondolatmenetre, amivel a fiú felelt arra egyáltalán nem számítottam.

- Mi van, ha azért, mert egyszerűen nem jön össze neki. – vont vállat. – Kísérletezik, mert nem úgy sikerülnek, ahogy ő azt megálmodta. Talán ezért. Lehet, hogy neki is vannak érzelmei, és dühíti, hogy nem tud egy tökéletes egyedet letenni az asztalra. Az, hogy semmilyen információval nem rendelkezünk róla, önmagában sokkal félelmetesebbé teszi, de mi van, ha csak egy egyszerű lény, olyan mint mi, csak annak idején, valamit jobban csinált.

Valahol éreztem, hogy a kölyöknek igaza lehet.

- Végig olvastad az egészet?

- Még nem. Csak az elejét.

- Akkor kérlek olvasd el figyelmesen, és majd mond el, miről szólt.

- És te?

- Nekem van egy kis dolgom. – léptem ki a szobájukból és a cipőm kezdtem húzni.

- Merre mész? – kukkantott ki az ajtón. – Csak ha Jaebum kérdezné, ne legyek olyan tanácstalan, mint nálad.

- Megszerzem azokat az infókat, amiket ő már tud. – feleltem kissé bosszúsan. – Egyébként a bugrisnál leszek, de neki ezt nem kell tudnia. Légy jó és vigyázz a lakásra!

- Meglesz.

- Remélem is. – mosolyogtam rá egy pillanatra. Felvettem a kabátom, kivettem az esernyőm a mosdóból és útnak indultam.