Káoszközpont - V.rész

Halihó! meghoztam az új részt, VISZONT készüljetek fel, hogy nagyon fárasztó. Jó olvasgatást.

Egyébként kösz, hogy felhasználtátok a régi címet. Nagyon jól esik :(

Kris:

- Lay hova lett? – pislogott rám az útitársam Luhan, jelezve, hogy elhagytuk a gyógyítónkat. Ami gond. Pont olyan embereket szereztem magam mellé, akiknek hasznos az ereje. Luhan telekinézise és Lay gyógyító ereje igencsak nagy fegyver lenne. Erre nem lelép az a drogos köcsög?

- Hát ez kurva jó. – ráztam a fejem.

Amint elértük a kastélyt, egyből ismerkedni kezdtem. Bár a hírem megelőzött, szóval gondolom gyorsan találok magam mellé pár erős harcost. Ki is szúrtam magamnak egy ígéretes tehetséget, a jeges tekintetű Xiumint. Elvileg vidám srác, de én még nem láttam nevetni. Sőt már van is vele négy ember, így meg is lennénk hatan. Ez az én formám! Győzelemre fel!

Xiumin nagyjából leszarta, hogy csatlakoztunk hozzájuk. Csak azzal a Sehun nevű sráccal baromkodtak egész este.

- Kris. – lépett hozzám a vizes gyerek… ja, tényleg! Suhonak hívják. Hallomásból tudom, hogy Minseokkal remek csapatot alkotnak és erős is. A probléma csak az vele, hogy feleslegesen nem használja a képességeit. A kis felelősségtudatos…

- Holnap korán kéne indulni, és Xiuminnal úgy véltük… - kezdett bele, azonban azt leshetik, hogy én majd követem az utasításaikat. Született vezéregyéniség vagyok! Nem fognak nekem dirigálni!

- Én vagyok a főnök. – jelentem ki hangosan, mire mindenki felém kapta a tekintetét. – Kezdésre megyünk a kapuhoz. Addig mindenki pihenje ki magát. Amúgy jó lenne megtárgyalni kinek mik a képességei, hogy el tudjuk osztani a feladatokat. – osztottam a parancsot. Ezt követően Suho egyből a hörcsögre nézett. Már most utálom Minseokot. Hogy lehet ekkora tekintélye? Felháborító!

- Ne nézz rám! – emelte fel a kezeit a fotelban ücsörgő jég elemű. – Ő a főnök. – ásított egy nagyot. Visszavonom, amit mondtam. Bírom a gyereket.

Joonmyun, a víz, Xiumin, a jég, Sehun, a szél elemet birtokolja. Csupa hasznos képesség. Na és ott van Myungsoo, aki képes lenyúlni az ellenfele támadását, és azzal visszatámadni. Alattomos egy erő, de jól használható. Az én repülő hatalmam és Luhan telekinézise remekül kiegészíti ezt a csapatot.

Másnap minden a tervek szerint haladt. az erdőbe érve egyből láttunk néhány nagy szemű lényt. Suho felvilágosított minket, hogy ezek a lények ártatlannak tűnnek, éjszaka szörnyekké változnak.

- Olyan édesek – vigyorgott Luhan.

- Azok bizony. – nevetett fel Minseok, majd a vállára vett egy kis dinget.

- Mondd, te nem hallottad, amit Joonmyun pofázott? – flegmáztam a kölyökkel.

- Hagyd! – legyintett Sehun. – Tudja, mit csinál. Nem lesz baj. – mosolygott.

- Hová kerültem?! – ráztam a fejem.

- Nyugodj meg, Kris. Xiumin ugyen fura, de szokott gondolkodni. Ráadásul nem most először jár itt. – mondta Myungsoo.

- Mi az, hogy nem először jár itt? – akadtam ki.

- Ja? Mi már egy éve átestünk a vizsgán. Csak Sehunt akarjuk életben tartani. Szegénynek elég gyenge az ereje. – nevetett L picit gonoszan.

- És ez szabályos? – érdeklődtem.

- Nem, de le van szarva. – vont vállat. Egy picit féltékeny vagyok Xiuminra. Csak nézem, ahogy a húszabáló dinget babusgatja. Komolyan! Nem hiszem el, hogy nem fél.

- Elnevezlek, mondjuk Dingónak. – mosolygott Minseok, közben folyamatosan simogatta a lényike bolyhos testét.

- Egy húsevő szörnyecske lesz a háziállatod? – akadtam ki.

- Naná!

- Merre lesz a séta, Kris nagyfőnök? – emelgette a szemöldökét a legfiatalabb.

- Sehun! Tiszteletet az idősebbnek. – morgott Suho, a fiú gúnyos hansulyán.

- Ne bántsd a kölyköt. – szállt le a beszélgetésbe Xiumin. – Hisz hivatalosan mi itt sem vagyunk.

- Na jó, menjünk tovább… – ráztam meg a fejem.

- Civilizáció! – ugrott elénk egy magas szőke a bokrok közül.

- Te meg ki a faszom vagy? – fintorogtam a jövevényre.

- Zelo, a villámok ura. – mondta önelégült mosollyal az arcán.

- Zelo! – ugrott Sehun a „villámok urához”, s szorosan a karjai közé zárta a fiút.

- Az idősebbek mit keresnek itt? – akadt ki a fiatalabb. – Te kis csaló. – vigyorgott, s a következő pillanatban egy lófejű srác menekült ki egy csomó dinggel a hátán, sikítozva.

- Állj már meg Seok! – kiabált utána egy magas fekete, gonosz tekintettel.

- Dingek! – vigyorodott el Xiumin, és gyorsan összeszedte a lényeket.

- Idiótákkal vagyok körülvéve. – sóhajtottam nagyot.

Egész délután a három nyomorékkal ismerkedtünk. Mármint a többiek, én csak figyeltem. A képességeik majdnem hasznosak. Zelo villámai kissé random csapnak bele a földbe, aminek nem kimondottan örülök. főleg mikor mellettem csapott bele a fűbe. Hoseok, aki ért a dingek nyelvén, folyamatosan tolmácsolta az állatbarát Minseoknak miről csipognak. Tényleg durva lények… Meg akarják zabálni Xiumin végtagjait. És ami még durvább, hogy neki ez tetszett. A kibaszott szőrcsomót haza akarja vinni! Ennyiből miért nem egy tigrist vagy egy sárkányt? Hibbant… Az a Leo srác meg csak Luhannal volt hajlandó társalogni. De azt hallottam, hogy a képessége alapján életre kelnek a rajzai. Furcsa, de jól hangzik. Így egyetlen társaságom L volt. Ő az az ember, akivel el tudok beszélgetni.

- A ringben még sosem láttalak. – elmélkedtem.

- Nem szeretem fitogtatni az erőmet. – mondta egyszerűen.

- Az én képességemet hogy tudnád ellenem fordítani?- érdeklődtem.

- Sehogy. – nevetett fel. – Azért nekem is megvannak a korlátaim.

- Értem. – vágtam rá. – A tiéd hasznos képesség, a helyedben kihasználnám.

- Ne aggódj, kihasználom. – vigyorgott.

- Kezd sötétedni, szóval jobb lenne elhessegetni a dingeket. – jelentette ki Suho.

- Dingó marad! – pattant fel Xiumin. – Csináljunk neki ketrecet.

- Aztán miből? Ezek a fát is elrágják. – rémüldözött a félős Seok.

- Természetesen jégből. – vigyorgott, majd Joonmyun segítségével csináltak egy fagyos börtönt a szőrcsomónak.

- Keressünk búvóhelyet. – gondolkodtam hangosan.

- Nekünk még elő kéne kerítenünk a haverunkat Jint. Szóval mi tovább is állunk. – kelt fel a földről Zelo, majd a többiek is. Elköszöntek, majd távoztak.

- Suho. – nézett Zeloék után Sehun.

- Ugye nem lesz bajuk?

- A dingek annyira nem veszélyesek, mint amennyire hiszed. – lépett mellé Xiumin, s ahogy fokozatosan ment le a nap, úgy lett pillanatról pillanatra egyre sötétebb. Minseok mellett a jégketrecbe zárt ding pedig megőrült, ahogy leszállt az éj. Szemei fennakadtak, apró száját hatalmasra nyitotta, ráadásul harapni is akart a hegye fogaival.

- Nyugi van, Dingó! – kopogott be a ketrecbe Xiumin, majd felnézett a mellette lévő magasabb fára. – Nem tudom ti mit terveztetek, de én odafent éjszakázom. – mondta.

- Én is! – bújt Sehun karjához Luhan.

- Lu, fel tudsz minket rakni? – pillantott Luhanra a legfiatalabb.

- Kris? – pislogott rám az őzike szemeivel.

- Kapaszkodjatok. – dünnyögtem és szép sorjában felpakoltam mindenkit a nagy fa strapabíró, masszív ágaira.

- Mi volt ez? – ugrott meg Sehun egy pillanatra valami ágak reccsenésétől. Beszari…

- Nyugodj meg! – mosolygott rá kedvesen Minseok. – Megint a rémálmod? – érdeklődött, mire a fiatalabb összerezzent és egy aprót bólintott.

- Rémálmok? – dőlt Luhan Sehun vállára.

- Ne beszéljünk róla. – rázta meg a fejét a fiú.

- Egyet értek. – helyeselt L. – Jobb, ha nem gyengíted meg magad azzal, hogy utat engedsz a félelmednek.

- Myungsoonak igaza van. – mosolygott Joonmyun. -Inkább beszélgessünk vidám dolgokról.

- Játszunk egy bizalmi játékot. – vetette fel Luhan.

- Benne vagyok. – mosolyodott el Xiumin.

- Miféle játék? – vonta fel a szemöldökét L.

- El kell mondanod magadról valamit, amit senki sem tud. Így jobban megismerhetjük egymást, ami… – magyarázta Luhan.

- Javítja a csapatmunkát. – fejezte be a mondatot Suho.

- Ki kezdi? – mentem bele a játékba.

- Sehun? – érdeklődött Minseok, mire a fiatalabb nagy levegőt vett.

- Akkor mondjak olyan dolgot, amit senki nem tud rólam? – tisztázta a feltételt.

- Pontosan. – bólintott Lu.

- Jól van. – bólogatott Sehun is, majd gondolkodni kezdett. – Hát… nem tudom mit mondjak. – nevetett kínosan.

- Bármit mondhatsz nekünk, amit senki másnak nem mernél elmondani. ja, és nem ítélkezünk. – mosolygott Luhan barátságosan.

- Néha túrom az orrom. – mondta lesütött szemmel. gondolatban nem egyszer kiröhögtem a srácot, de betartva a szabályokat nem ítélkeztem. Legalábbis hangosan nem.

- Ez nem is durva. – nevetett fel Luhan.

- Akkor most te jössz. – vetette oda Sehun.

- Rágom a lábkörmömet. – mondta büszkén, mire Hunie felnevetett.

- Mi olyan vicces? – morgott Lu.

- Csak az, hogy nem nézném ki belőled. – válaszolt.

- Nem mindenki olyan, amilyennek hiszed, Sehun. – állapította meg Suho.

- Akkor hadd halljam, rólad mit nem tudok. – vigyorgott a fiatalabb.

- Lássuk csak… - elmélkedett. – Mondjuk azt, hogy a fiúkat szeretem. – jelentette be.

- Ez nem nagy dolog. – vontam vállat.

- Talán te is az vagy, Kris nagyfőnök?

- Rátok bízom, hogy ezt eldöntsétek. – húztam sunyi mosolyra a szám.

- De neked is el kell mondod valamit. – figyelmeztetett L.

- De a nemi identitásom nyílt titok. Szóval… - gondolkodtam el, majd beugrott mit mondjak. – Titokban egoista vagyok.

Erre mind felnevettek.

- Olyat mondj, ami nem nyílt titok. – jelentette ki Luhan.

- Jól van na! – nevettem én is. ezt valóban mindenki tudja rólam. – Igazából van egy fura szokásom. mégpedig, hogy imádom nézni magam a tükörben. Mert hát csak rám kell nézni és máris belém lehet szeretni. Ha lány lennék, tuti magammal akarnék járni.

- Jó, elég az önimádatodból. – nevetett a hasát fogva a ding gazdája.

- Akkor most te mondj valamit Myungsoo. – fordultam az értelmes társaság felé.

- Nem igazán tudom, mit is kéne mondanom. – szerénykedett.

- Tuti van valami gázos titkod, amit ránk bíznál. – vágott közbe Xiumin.

- Hát, nem igazán egy berögződésről lenne szó. Ez inkább egy titok. – kezdet sejtelmesen.

- Mi az? – érdeklődtem, mire L nagy levegőt vett.

- Van egy különleges képességem. Képes vagyok eltűntetni a napot az égről, ezzel előrébb hozva az éjszakát. Igaz az egész csak pár másodpercig, esetleg egy percig tart. Olyasmi, mint egy napfogyatkozás. – magyarázta. Meglepődtünk. Myungsoo eléggé nyílt és őszinte srác, ráadásul ezek szerint tényleg bízni akar bennünk, ha egy ilyen titkot ránk mert bízni. Hisz ez a képesség is tiltott úgy, mint a tűz, meg még sorolhatnám… A fény, a sötétség, a tűz és az idő. A négy képesség, amely egy buta jóslat szerint az infernó erőinek győzelméhez fog majd vezetni. DE kétlem, hogy igaz lenne. A tűz klánját a háború után kiirtották, ahogy a másik hármat is. Az erők hiába jelennek meg, ha a tulajdonosa nem a klánok véréből származik, nem olyan erős. Így aggodalomra semmi ok. Annak az esélye, hogy L vagy az a srác sötét vérből származik, egyenlő a nullával.

- Akkor már csak én maradtam. – törte meg a nyomasztó csendet Xiumin. – Lássuk csak. Sok titkom van, de a legbetegebb az az, hogy imádom a lábszőrömet. Olyannyira, hogy néha samponnal mosok lábat. – vigyorgott, mire homlokon csaptam magam. És ő a legígéretesebb tehetség… a nagy lószart! Ez a srác fogyatékos. – elmélkedtem. Eközben egy hatalmas sikoly rázta meg az erdőt. A szemeim elkerekedtek. A hang valahonnan alólunk jött a földről. A fa tetején ücsörögve kémleltük az alattunk lévő sűrű lombkoronát, de nem láttunk semmit. Azonban valami furcsa, lánczörgésre emlékesztető hang csapta meg a fülem, majd minden elhalkult. Nem szóltunk egymáshoz, csak feszülten figyeltünk. Mire észbe kaptam, a nap első sugarai cirógatták az arcomat. egy dolgot viszont jól tudtam; keresnünk kell valami menedéket, mert Minseok elmondása alapján a dingek valóban nem veszélyesek annyira, és ha meg is harapnak, könnyű megölni őket. Ergo; volt valaki, vagy valami odalent az éjjel, ami a mi kis Dingó nevű szőrcsomónkat is megrémisztette. Bármi is volt az, nem kockáztathatjuk, hogy holnap mi essünk az áldozatául, tehát kell egy búvóhely. De jó gyorsan!

Xiumin:

Nagy levegőt vettem, majd előugrotta a rejtekhelyemről, s a kezemben lévő fegyvert a célpontra szegeztem. Ezt követően meghúztam a ravaszt és a bénító lövedék hatására a kis gondolatolvasó-fiú, Jungkook, a földre rogyott és fájdalmas nyögés hagyta el az ajkait. Több figyelmet nem is fordítottam rá. Már rohantam is tovább, egyenesen a befagyott tóhoz, ahol a társamat Suhot ejtették foglyul. A fogva-tartó két srácot jól ismertem. Az egyik Kangjun – képes bármit átengedni magán –, a másik Hyunseung – az árnyékán keresztül bénítja meg ellenfelét, aki jelen esetben Suho volt. Egy társunkat már elvesztettem, őt nem fogom! Nem gondolkodtam túl sokáig, puszta kézzel rontottam a Hyunseungot védő Kangjunnak. Jól tudtam, hogy mi fog történni ha odaérek hozzá. A kezemet kinyújtva mértem volna ütést a fiú arcára, azonban ahogy vártam átmentem rajta. Mintha csak egy szellem ellen küzdenék. A különbség viszont csak annyi, hogy rá hat a gravitáció. Amint haladtam rajta eltűntettem alóla a jeget egy jókora foltban, így szegény srác a vízbe esett. Mire nem jó, ha kedvem szerint szórakozhatok a jéggel. Hyunseungnak rontottam volna, azonban míg össze van kapcsolódva az árnyéka Suhoéval, addig nem tudok a közelébe jutni, ugyanis pajzsként használja társamat. Egy pillanatra megtorpantam. Joonmyun ugyan nem ura a testének, de ahogy láttam váratlan mosolyán, megértette miért álltam meg. Kezemet a magasba emeltem, s nagy lendülettel hajoltam le, tenyeremet a tükörsima jéghez érintettem. Egy pillanat alatt felolvadt, így újra csupán a hullámzó tó vizét lehetett látni. Hyunseung pedig, akárcsak Kangjun, a habok közé merült. Kizárólag magam alatt hagytam annyi jeget, hogy kényelmesen elférjek rajta. Suhot pedig nem kellett féltenem. Így, hogy már nem tartják az árnyékát rabságban, lazán fel tudta használni a saját erejét, hogy megálljon a víz tetején. Mi mást is várnék egy víz elemű sráctól? Amint tekintetünk találkozott elmosolyodtunk, és egyszerre kiáltottunk fel.

- Nyertünk! – nevettünk nagyot, s ekkor éreztem, hogy valaki elkapja a lábamat. Ez a valaki nem volt más, mint a bőrig ázott Kangjun.

- Ezt muszáj volt? – morgott rám, mire elmosolyodtam és felhúztam magam mellé. – Most nézd meg, még az alsóm is vizes! – nyavajgott.

- Ez van, lúzer. – veregettem vállba. eközben Suho előkerítette Hyunseungot, majd kivittük őket a partra, ahol a csapatunk maradék tagja, Sehun ácsorgott a karját fájlalva. mellette pedig a sántikáló Jungkook is megjelent.

- Bocsesz srácok. – szomorkodott Sehun. – Megint én estem ki legelőször.

- Semmi gond. – vigyorogtam rá. – Így is mi nyertünk. – nevettem, majd jött egy nagy csapatölelés.

- Minseok, ismét kitettél magadért. – tapsolt meg az edzőnk, Taeyang.

- Kösz, de csapatmunka volt. – karoltam át a társaimat.

- Egymagad intéztél el minket. – értetlenkedett Hunseung.

- De ha nem kapjátok el Joonmyunt, akkor nem tudom, hogy kerültem volna aközeletekbe. Szóval ezért mondom, hogy csapatmunka volt. – nevettem.

- Na de most már menni kéne. – nézett az órájára Sehun. – Lassan kezdődik a vizsga. – mosolyogott.

- Mi még hazamegyünk átöltözni, majd később csatlakozunk. – mondta Jun és elindult az árnyékmesterrel átöltözni.

- Kookie, te jössz velünk? -fordultam a kis sebesülthöz.

- Csak ha viszel, mert a lábam még midig zsibbad. Minek kellett pont a combomat meglőnöd? – kérdezte, majd szigorú arccal kezdett szuggerálni. Előtte hiába is tagadnék le bármit… Jungkook belelát a fejembe. Tudja jól, azért lábon találtam el, hogy ne tudjon segíteni a csapattársainak. Hát igen, ha gyakorlás van nem finomkodok. Kegyetlen a harcstílusom, és ha kell áldozatot is képes vagyok hozni. Ez esetben Suho volt a csali. Megállíthattam volna Hyunseungothogy ne kapja el Joonmyunt miután befagyasztottam a tavat, de akkor Kangjunt a büdös életben nem kaptam volna el.

Gyorsan haladtunk a hegy irányába, ami a mindennapos párbajozás helyett, most egy vizsgának nyújt majd helyszínt. Mikor odaértünk, már dugig volt a hely emberekkel és mindenki ugyan arról beszélt: az inferno kölyökről. Hát igen. Elég kellemetlenül érint mindenkit a tény, miszerint a tűz elemet használók mégsem lettek teljesen kiirtva. Sajnos… Bár Suho azt az elvet vallja, hogy ismerjük meg és utána ítélkezzünk. Amivel jelen pillanatban egyet is értek.

A kastélyhoz érve Jungkook úgy döntött, hogy még visszaszalad Hyunseungékért. Hát menjen csak. Olyan kis suttyók vagyunk. Mi már tavaly letettük a vizsgát, de Kook és Sehun csak most fogja. úgy döntöttünk, hogy besurranunk mi is, csak hogy a kölyköknek tuti ne essen baja.

Időközben a haverunk L is csatlakozott hozzánk, de ő szokásához hűen csendben sétált fel velünk az emeletre.

- Biztos, hogy nem lesz baj abból, ha besurrantok? – érdeklődött Sehun.

- Elnézést könnyebb kérni, mint engedélyt. – mondtam lazán. – Amúgy is tavaly nem sikerült szereznem az erdőből cunci szőrös háziállatot. Talán majd most.

Váratlanul két srác sétált hozzám és a magasabb és azt kérdezte, hogy nem akarunk-e csatlakozni az ő duójukhoz.

- Hát miattam. – vontam vállat. Még több gyengusz srác, akiket megkéne menteni az erdőben való éhenhalástól. Sebaj. Mi tavaly nagyon menők voltunk dingekre vadásztunk a fák tetejéről éjszaka. És mivel terítettük le őket? Hát jégcsapokkal. De arra az egyre rájöttem, ha elkapunk egy dinget és foglyul ejtjük, éjszaka kisebb a valószínűsége annak, hogy elkapnak minket a fajtársaik. Anno csak négyen mentünk egy csoportban: Suho, Amber, Tao – aki amúgy csak idén fog ténylegesen vizsgázni, mert a srác Sunggyu ismerőse – és én. Amber már akkor nagy hatással volt rám, mikor megláttam. Nem mondhatnám nagyon nőiesnek, de rendkívül kedves lány. Ráadásul az kifejezetten bejött, hogy nem finnyás. Az első éjszaka az erdőben egy ding bekapta az egész cipőjét. Joonmyunnal már összenéztünk, hogy na most jön a rinya, erre Amber olyat tett, amire nem számítottam volna. Lábát a dingestől a földhöz nyomta, mire a kis szőrcsomó kipukkant, s mindent betakart a belsőség.

- Kis szar. – mondta a szemét forgatva, mire Tao nekiállt szelfizni a fán lógó béldarabkákkal. Suho csak elhányta magát a belsőségek láttán. Én meg beleszerettem ebbe az agresszív némberbe. Aki nap, mint nap a földbe döngölte a férfiegómat, mert neki Tao jött be. És én ezért utálom azt a kis pöcörőt. Nagyon remélem, hogy idén nem futok vele össze. Zabálják fel a dingek. Na jó, nem gondolkozom.

Az éjszaka gyorsan eltelt és az erdőben sem volt semmi különös, kivéve az éjszakai sikolyt. Biztos bedobtak valami új szörnyet és elfelejtettek szólni. Elég durva dolog lehetett odalent, mert még a kis, fogságba ejtett dingem is remegni kezdett. Kíváncsi vagyok mi lesz holnap este. Remélem a mai nap volt a legdurvább, de van egy olyan érzésem, hogy ennél már csak rosszabb lehet.

Tao:

Nos, a próba során találkoztam az eddigi leggagyibb erőkkel. Nem ehhez vagyok én hozzászokva. Hát igen, a szülői ráhatás(, elnyomás). Időm az úgy is volt, mint a tenger.

Direkt korán felmentem a nagy hegyre, mert érdekelt, milyenek az újoncok. Voltak borzasztóak, és egész jók is. Például a kis földes, ő nagyon tudta a dolgát. Kár, hogy olyan hamar végzett. Elnézegettem volna még, hogyan harcol egy tehetségesebb ember. Végig tisztában volt vele, hogyan tudja a legeredményesebben kihasználni az adottságait. Rajta kívül is felbukkantak még érdekességek. Többen villámokat használtak, árnyékokkal babráltak, tárgyakat mozgattak, de a legfurcsább, amit eddig láttam, az két srác volt. Az egyik a már-már eltűnt tűz klán egy tagja lehetett. Hogy micsoda látvány volt az a tűzfal, amit a kopasz, meg a kócos srác közé húzott fel… Egy élmény volt nézni, ahogy az egész tér egyemberként hökkent meg. Szinte kedvet éreztem arra, hogy megállítsam az időt egy pillanatra és random emberekkel selcázzak. De mégsem tettem. Inkább figyeltem, ahogy egy alacsony fiúcska elvonszolja a magasat, aki a tűzzel játszott, és utána bazi nagy sötétség.

Ezután még lejátszottam két menetet. Az egyik egy idősebb, Daesung nevű csávó volt. Az ő ereje a szél volt, de különösebben nem fogott meg vele. A másik fiú, valami robbanószer vagy bomba? Á, nem izgat. Ő a vizet hívta segítségül… fölöslegesen. Hamar legyőztem mindkettőjüket.

Az elméleti fordulót szimplán lenéztem az okosabb, magolós diákokról. Ugyan ki tanulná már meg ezeket? Nagy részét már amúgy is tudtam magamtól.

Másnap egyedül indultam el a „nagy, mágikus hegy” tetején lévő épülethez. Annál is inkább meglepő volt, hogy idő közben ketten lettem. És nem, nem vagyok skizofrén. Csatlakozott hozzám egy gyógyító. Mint kiderült a neve Yixing és elhagyta a két fogyatékos, akikkel eddig ment. De ugyan már, hogy lehet elhagyni valakit? Ezt soha nem értettem és nem is fogom.

A kastély nem volt messze, viszonylag hamar felértünk. Sőt a tanárok egy részével már aznap találkoztunk és némelyektől még tanácsot is kaptunk. Főleg Sunggyutól; ő egy igazán kedves pasas. Még egy közös képet is csináltunk. Igen, ezt nem hagyhattam ki. Olyan dolgokat említett meg, ami felkészített az előttünk álló próbára. Beszélt az erdőben élő lényekről, illetve, hogy jó ha mindig van valami fény körülöttünk. Legyen mindig szállásunk, élelmünk és vizünk is.

Este pár random sráccal voltunk egy szobában, de olyan teljesen közömbösek voltak. Megkajáltak és már aludtak is. Mintha az olyan sokat segítene a helyzetükön. Naivak. Másnap a tényleges tájékoztatón megkaptuk egy az egyben ugyan azokat az információkat, amit előző nap már végig hallgattunk egyszer, majd elsők között léptünk be az erdőbe és indultunk el saját utunkon. Újdonsült társaságom tegnap óta mindenhová követ, de ezt nem is bánom, mert kaptam tőle finom menta teát. Nyami.

- Amúgy, ha éhes vagy, szólj bátran! Hoztam kaját. – mosolyogtam rá és rántottam egyet a hátizsákomon, melyben az ennivaló leledzett.

- Oké, köszi. – válaszolta szűkszavúan, de meglepetésemre folytatta. – Egyenlőre még megvagyok. Vannak magvaim, meg mindenféle más. Tudod, gyűjtögetek. – mosolyodott el. – Úgyhogy, ha esetleg neked is szükséged lesz valamire, én segítek.

- Akkor, ha elfogy a szendvicsem hozzád fordulok.

Talán félórányi séta után találtunk egy barlangot, ami megfelelő búvóhelynek tűnt. Végülis csak egy hetet kell túlélnünk. És úgy nézett ki, hogy a barlanggal ez menni is fog.

- Ez itt mi? – tapogattam ki egy furcsa, szokatlan felületet a barlang falán.

- Passz. Barlang? – felelt úgy Yixing, hogy közben felém sem nézett. Bár valószínűleg nem is nagyon láttam volna.

- De, ez fura. – tapogatóztam tovább, majd előkaptam a zsebemból az ajándék öngyújtót. – Ez… E… z… - dadogtam. – EZ EGY KIBASZOTT SÁRKÁNY! – üvöltöttem fel riadtan.

- Ja, csak ennyi? – pislogott Lay holt nyugodtan. – Van több nyugtató hatású cuccom is. Az tökéletes lesz.

- Látszik rajtad.

- Csakis

 Második, vagy harmadik nap estéje lehetett, mikor egy csapat csapzott srác rontott be a barlangunkba.

- Mi a …? – hallottam meg Yixing értetlenkedését.

- Foglalt! – kiabáltam ki. Épp sziesztáztam és a sárkány tökéletes fűtőtestnek mutatkozott a hűvös erdei időben.

- Kuss! – mondta egy ismerős hang.

- Xiumin? – kerekedtek el a szemeim, ahogy felkeltem, és megláttam a csipetcsapatot.

- Tao?