Yin és Yang - 7.rész

Sziasztok! Úgy érzem ez egy igazán termékeny hét volt. Bizony, ez a harmadik fic, ami elég nagy szó. Hm, a résszel kapcsolatban Kirinél ismét felbukkan a perverzség, és Jackson anyjának a neve kitalált. Ezt azért írtam ide, hogy később ne lehessen belekötni :) Jó olvasgatást!

Jaebum:

A kölyköket bevágtam Bambam szobájába, hogy kipihenhessék a nap fáradalmait, plusz egy fél üveg bor után – mert megittam Jackson részét – nem volt kedvem őrangyalt játszani. Sokkal inkább ördögös kedvembe voltam. Pont ezért engedtem meg Jacksonnak és Marknak, hogy aludjanak az én ágyamban. Mark még szárnyakkal is bőven elfér rajta, bár gőzöm sincs hogy akarják csinálni, vagy hogy egyáltalán terveztek-e ilyesmit. Nos ha ők nem is, én igen. Be is rontottam Jr-hez, de ő nem volt egyedül.

- Mi a farkam hegyét műveltek? – pislogtam Jr-re és az alvilági kísértőre.

- Ó, a jóképű démonocska a kocsmából. Hellóka. – intett nekem a kígyó, mire betoltam egy fintort.

- Te meg ki a fasz vagy, és miért állsz egy… Véres körben…? Jinyoung! – vontam fel a szemöldökömet.

- Most mi van? – nézett rám kérdőn, mire az alkoholtól felbátorodva kimondtam, amit gondoltam.

- Az van, hogy áll a farkam, te meg egy idegen szöszivel szeánszozol a szoba közepén. – sétáltam el mellettük, majd belevágódtam az ágyába.

- Akkor azt hiszem én nem zavarok tovább. – mosolygott a kígyó.

- Nem zavarsz, gyere nyomjuk hármasban, juhú! – mondtam unottan, majd amint a kígyó eltűnt, Jinyoung kiakadt.

- Mi volt ez? – tette csípőre a kezét, mire felültem, és konkrétan magamra rántottam.

- Kanos vagyok. – mondtam a szemébe a probléma forrását.

- Akkor miért nem mész a helyedre és hívod át Youngjaet? – vigyorgott gonoszan.

- Mert egy a Markson kitúrt, kettő dugni akarok, nem megdögleni ijedtemben. Mert Youngjaet az ágyban… Még a hideg is kiráz. Elviselhetetlen, és irritáló. – magyaráztam. – Viszont te a farkamra való vagy.

- Te meg részeg. – állapította meg.

- Ez csak a misebor hatása. Maga vagyok a szentlélek. – vigyorogtam.

- Vettem észre. – forgatta meg a szemeit. – És most mit vársz?

- Azt hogy kezdeményezz. – haraptam be az alsó ajkam.

- Persze és akkor az angyalka lesz az áldozat. Nem játszunk ilyet, ha meg akarsz csókolni, akkor csókolj! – szólt rám határozottan, mire megvontam a vállam.

- Nem csókolózni akarok, hanem dugni. – paskoltam meg a fenekét.

- Én nem akarok! – vágta rá, majd lefordult rólam. Na, ez most meglepett, de nem rossz értelemben. Lehet, hogy ő is érzi amit én? Hát ezt csak egyfelé képpen tudhatom meg. Elkaptam a derekát és magam mellé húzva adtam egy finom csókot az ajkaira. Karjait egyből a nyakam köré fonva húzott közelebb magához, s éreztem az egyre gyorsuló szívverését. Nem vadul csókoltam, de szenvedéllyel. Majd amikor már fölötte térdelve csókoltam, és húztam fel a pólóját, valami hihetetlen erő végig söpört a szobán. Kirázott a hideg, szinte megmerevedtem, és most nem odalent.

- Jb, ez mi az isten volt? – rémült meg Jinyoung.

- Ilyen sötét erőt devla ha akar se tud produkálni. – mondtam semmit nem értve, majd ahogy rátelepedett a csend a szobára, Mark hangos nyögésére lettünk figyelmesek. Hirtelen néztünk egymásra, s már le is ugrottam róla, hogy átrohanhassunk a szomszédba.

- Azonnal hagyjátok abba! – nyitott be Jr engem beelőzve.

- Basszátok már meg! – káromkodott Jackson és magukra rántotta a takarómat. Ekkor láttam meg, hogy Mark már nem emberi alakban van, hanem a szárnyait összehúzva bújt Jacksonhoz, teljesen elpirulva. Jackson pedig…

- Jr jól látok vagy, jól látok…? – motyogtam Jacksont figyelve akinek, szarvai lettek? Nem túl nagyok, de szabad szemmel jól láthatóak.

- Szerintem jól látsz. – mondta Jr, s a padlóra mutatott, ahol… Jackson feküdt??? Oké ez már nekem is sok.

- Mi ez a kiabááááá… – nyitott be Yugyeom, majd a tekintete megakadt a két Jacksonon. – Vegyük úgy, hogy én ezt nem láttam és akkor talán életbe maradok. – mutogatott mindenre.

- Yugyeom, mi van itt? – hallottam Bambam közeledő lépteit.

- Gyere, csak Mark behányt. – tessékelte vissza a fiatalabbat a szobájába, s magukra csukták az ajtót.

- Ömm, miért fekszem döglötten a padlón? – mutatott, a testére rémülten.

- Jb most mit csináltunk? – esett kétségbe Mark is, mire fújtattam egyet. Komolyan miért mindenki tőlem várja a megoldást?

- Látod, te paraszt! – csapott vállba Jinyoung. – Ha nem zavarod el Rent, már meglenne a pecsét, amivel elzárhatjuk Jackson erejét. Most már az egész világ tud a létezéséről. – túrt a hajába. – És ha idejönnek érte… – motyogott idegesen. Na, nem! Azt nem! Akkor Markot kinyírják, Bambamet pedig veszélynek tesszük ki. Azt pedig nem fogom hagyni.

- Mit akart a kígyó a pecsétért, vagy miért? – kérdeztem elszánt arccal.

- Nem mindegy? Nincs alku. – morgott idegesen.

- De van, mindig van! – akadtam ki. – Ha nem zárjuk el az erejét, rátalálnak. Devla a tisztítóba veteti Markot, mint minden angyalt, aki egy alvilágival hetyeg. Ráadásul valószínűleg téged és Yugyeomot is megölnének. Bambamet meg újra a sorsára hagynák. Nem fogom hagyni, hogy mindez megtörténjen. Amióta élek most először érzem azt, hogy nem csak egy nagyra nőtt galamb vagyok, hanem egy érző lény. Megvédelek titeket, még akkor is, ha nem tetszik. Szóval ki vele mi volt a pecsét ára?

- De Jb, a tisztító nem öl meg senkit. – jött Mark a szokásos szent maszlaggal, amiről már rég tudtam, hogy nem más csak hazugság. – A tisztító tűz csak megtisztítja a lelket a bűnök mocskától.

- Ja és a lelkedet addig égeti, míg minden érzelem kiveszik belőled. Pontosan tudom milyen érzés. Semmi nem marad belőled. Semmi, ami te voltál. Az emlékeid, a vágyaid, az érzéseid, a szeretteid. Minden eltűnik. ­– mondtam egyre inkább elszorult torokkal. – A végén úgy érzed magad, mint akit kiszipolyoztak. Nem vagy több csak egy porszem. Semmit nem érzel, és semmit nem tudsz. Csak vagy.

- Jaebum… – motyogott Jr, majd az arcomra simította a kezét.

- Te voltál már ott? – pislogott rám Mark, mire sóhajtottam.

- Ja kétszer is. – válaszoltam. – Egyszer azért mert, segítettem elbújtatni egy bűnbe esett angyalt, egyszer meg szárny fehérítésre, mert gyilkoltam. De egyszer sem tudtak megtörni.

- Szóval valójában a mennyben sincs harmónia. – fintorgott Jackson.

- Nincs. Olyan, mint a pokol csak kihipózva. – ültem le az ágy végébe, Jr pedig elém lépve ölelte át a nyakam, miközben a fejemet a hasfalának döntöttem. Lágyan simogatta a hajamat, miközben én a derekára csimpaszkodva próbáltam erőt gyűjteni.

- De tulajdonképpen mi is lenne az a pecsét? – puhatolózott Mark. – Mert ha veszélyes Jacksonra, akkor csak a holttestemen át pecsételhetitek le.

- Nem veszélyes, csak a testébe zárja, hogy ne történjenek ilyenek. – mutatott a földre, Jackson tetemére, mert lélek nélkül tényleg csak egy hulla.

- De befejezhetjük amit elkezdtünk, vagy… – érdeklődött Jackson, mire felmorrantam.

- Nem hallottad, amit az előbb mondtam? Ha tovább csináljátok, ki tudja mi tör elő belőled. Plusz lehet, hogy Mark terhes lesz. – mondtam mindezt idegesen.

- Hogy mi? – akadt ki Jackson, mire Mark megrázta a fejét.

- Csak szivat, nyugi. – nyugtatgatta a párját.

- Viszont akkor sem maradhatsz így. – dünnyögtem, majd felnéztem Jinyoungra.

- Kell az a pecsét. – motyogtam. – Mi nem tudjuk lezárni az erejét.

- De Ren feltételének nem tehetünk eleget… – mondta, s lecsordult egy könnycsepp az arcán. Még hogy nincs egy könnycseppes sírás. Az az egy csepp több szomorúságot tartalmazott, mint Youngjae bármelyik hisztije.

- Na jó, ne sírj. – keltem fel, majd magamhoz öleltem. Nem tudom mi volt a feltétel, de ha ennyire kiakad tőle, nem lehet kellemes neki. – Öltözzetek fel, mindjárt jövünk. Jackson, valahogy próbálj visszamászni a testedbe. – mondtam, majd kimentünk, de még hallottam Jackson hangját, hogy azt mégis hogy csinálja. Amint átértünk, Jinyoung a falhoz nyomott és mélyen csókolt, miközben remegő kezeivel egyre közelebb húzott magához, mintha bármelyik pillanatban elveszíthetne. Éreztem, hogy fél valamitől. De mégis mitől?

- Jr itt vagyok, ne szoríts ennyire, nem fogok eltűnni. – motyogtam az ajkaira és még szorosabban húztam magamhoz.

- De ha elfogadom Ren feltételét, akkor elveszítelek. – folytak a könnyei. – És amilyen makacs vagy tudom, hogy egyből rábólintanál.

- Hogy érted ez? – toltam el picit, hogy a szemébe nézhessek, de még mindig szorosan húztam magamhoz.

- Ren téged akar a pecsétért cserébe. Nem foglak odaadni neki. – mondta, és a nyakamhoz bújt. Mindent megértettem. Ezért ellenkezett annyira.

- Szeretlek. – suttogtam a fülébe, minek hatására, csak még jobban hozzám bújt. Tudom, hogy tudja mire készülök, mert ahogy ő is mondta makacs vagyok.

- Ne is gondolj rá. – csapkodta a mellkasom. – Szeretlek és nem engedlek le a pokolba. Az alvilágban egy angyal se bírja sokáig.

- Most már nem fogok visszatáncolni, főleg mert tettem egy ígéretet valakinek… – mondtam, mire Jr egyből kapcsolt.

- Jackson anyja. Miatta mentél a tisztítóba, igaz? – nézett a szemembe mire bólintottam.

- Meg ígértem neki, hogy ha esetleg előkerül a fia, nem fogom hagyni, hogy Devla megkaparintsa. Azt mondta, hogy a sátán nem az, akinek mindenki hiszi. Ő tényleg szerette. És tele volt gyűlölettel, mikor elszakították tőle és a fiától. Ő nem jutott ki élve onnan. – mondtam lehajtott fejjel. És harmadszorra valószínűleg én se jutnék ki, de ezt nem mondtam hangosan. Ennél jobban nem szomoríthattam el. Jr nem szólt semmit, csak a kezemet szorította.

- Hogy hívták? – érdeklődött.

- Lei Zhou. – válaszoltam.

- Jó. Majd mond el Jacksonnak, hogy ismerted az anyját. – motyogta.

- Azt majd neked kell… – mosolyodtam el kínomban. – Hívd ide, és pecsételjétek le Jacksont. Velem ne törődj. – Mondtam, s nagyon reméltem, hogy megteszi amit kérek. Ha ennyi az ára annak, hogy őket mindenki békén hagyja, ám legyen, nem bánom. Úgyse jártam még a pokolban. De Jr-t és a többieket senki nem bánthatja. Főleg őt és Bambamet hagyják békén. Nem érdekel velem mi lesz, csak a családomról szálljanak le.

Jinyoung:

- Jr, szállj ki a kádból! – kiabált be a fürdőbe Yugyeom.

- Mi van, ha eret vágott? – motyogott Bambam.

- Még élek. – morogtam. Elég nehezen viselem, hogy Jb csak úgy „elment”. Konkrétan az engedélyem nélkül használta az idézőkört. Legalábbis szerintem. Ugyanis, mire reggel felkeltünk, csak hűlt nyoma volt. Meg a nappaliba a papírra rajzolt pentagramm. Én nem ezt akartam.

- Omma, nyisd ki! – dörömbölt az ajtón Bambam.

- Hányszor mondjam még, hogy nem vagyok az anyád! – kiáltottam vissza dühösen.

- Attól, mert frusztrált vagy nem Bambammel kéne kiabálnod. – mordult rám Yugyeom. Bevallom igaza is van.

- Akkor mit csináljak, te is tudod, hogy csak egy kibaszott ördög vagyok. – mondtam ki hangosan, már mit sem törődve azzal, ha a kölyök is meghallja.

- Találj ki valamit te idióta. Mark nemsokára visszajön, hogy segítsen kieszelni valamit.

~*~

Két nappal ez előtt, amint észrevettem, hogy eltűnt Jaebum akkora hisztit rendeztem, hogy szerintem az egész háztömb felkelt rá. Mark és Jackson – aki idő közben valamilyen úton-módon visszatalált a testébe – úgy ugrottak ki a szobaajtón, mintha legalább egy t-rex lett volna Jb hálójában.

- Mi van, Jinyoung? – néztek rám értetlenül, én pedig csak az idézőköre helyezett pecsétet nézegettem.

- Ezt nem hiszem el. – motyogtam folyamatosan az ajkamba harapva, nehogy elbőgjem magam. – Itt a hülye pecsétetek. Remélem boldogok vagytok. – nyomtam Mark mellkasához a pecsétet, amit a fiú rögtön le is dobott.

- Au, ez forró.  – rázta a kezét, amivel megpróbálta megfogni.

- Ne butáskodj. – vette fel Jackson lazán a földről. – Mit kell vele tenni? – nézett rám értetlenül. Én csak visszavettem a pecsétet, majd jól homlokon basztam vele.

- Ezt! – sziszegtem.

- Ez fájt, te gyökér.

- Érdekel is engem… Takarodj haza. – morogtam.

- Neked is feltűnt, hogy amióta nincs itt Jae, azóta sokkal durvábban viselkedik? – suttogott Jackson.

- Aha, mert ő volt a jó oldala. – motyogta Mark.

- Hallok ám! – háborodtam fel.

- Két dolog miatt. – dőlt Yugyeom a félfának.

- Na? – nézett rá kíváncsian Jacks.

- Az egyik az, hogy Jae eltűnésével esélye sincs a földön normális párkapcsolatra a habitusa miatt. A másik pedig az a töméntelen émelyítő cucc, ami a tollaiból áradt. – magyarázta. – Az eltűnésével a párnákba tömködötteknek is megy el a hatása, így nem csoda, ha Jr is ideges. Érzi, a kettőjük között kialakult hatalmas távolságot.

- Ne analizálj már mint valami pszichomókus.

- De ha egyszer ez az igazság? – vont vállat.

- Szóval az igazi probléma az, hogy Jr kanos, és Jb nem hagyta itt egyetlen cuccát sem amit szaglászhatna, amíg kiveri magának?

- Jackson. – rázta a fejét Mark. – Hogy lehetsz ennyire tapintatlan.

- Hogy te mekkora egy tirpák vagy. – háborodtam fel. – Takarodj el innét. – kezdtem el löködni az ajtó felé.

~*~

- Kétlem, hogy idejönnének a múltkori után. – ráztam a fejemet.

- Mark nem az a nem megbocsátó fajta. – kuncogott. Érdekes, hogy ez a szituáció mutatta meg, hogy a kis Yugyeom, már nem is olyan kicsi. Örülök neki, hogy ilyen komoly. Sokat segít, mert amíg én depiztem, addig ő rendezte Bambamet, aki bár nehezen, de tette amit kell.

- Hát most nagyon remélem, mert kérdeznem kell tőle.

- Mégis mit forgatsz a fejedben? – ráncolta szemöldökét.

- Majd megtudod. – mosolyodtam el. – Ne csináld ezt. – Böktem a két szemöldöke közé. – Neked az áll jól, ha vigyorogsz.

Beszélgetésünket a csengő hangja szakította félbe.

- Mégis csak eljöttek. – röhögött Gyeom. – Mondtam.

Én csak a fejemet ráztam. Amíg a kölyök beengedte őket, letettem magam a kanapéra.

- Te kisajátítottad magadnak a nappalit? – kérdezte Mark, ahogy belépett. Utalva arra, hogy elfoglaltam az egész hatalmas kanapét.

- Csüccs. – keltem fel, hogy ők is le tudjanak ülni. – Kösz, hogy jöttetek.

- Szóra sem érdemes. – mosolyodott el halványan az idősebb. – Sokat segítettetek.

- Te Mark, mintha nem lenne annyira harapós ma. – mutogatott felém Jackson.

- Alig hogy elmentetek jobb lett. – rázta a fejét Yugyeom. – Valamit forgat a fejében, de nem mondja el.

- Mark, tudom, hogy elfogult vagy egy kicsit, de… mégis milyen a ti Istenetek? – tettem fel a számomra legfontosabb kérdést.

- Hát, néha szigorú, de amúgy jófej.

- Szerinted lehet vele tárgyalni? – puhatolóztam, hátha sejt valamit, vagy legalább a nagyfőnök személyiségébe betekintést nyerhetek.

- Iiiijjjj… Ahhoz előbb Himchanon kéne túljutnod, de ő tuti kapásból berakat a tisztítóba.

- Ez érdekes. – motyogtam. – Tehát nem is Isten a kemény dió…

- Nem az Soo. – Röhögött fel Gyeom saját idióta szóviccén.

- Olyan vicces, hogy olyan fejet vág, mint Sherlock Holmes. – kuncogott visszafojtottan Jackson is. – „Igazán érdekes”. – utánzott.

- Megtennétek, hogy nem szórakozzátok el? – forgattam a szemeimet. – Még egy utolsó kérdésem van. Tudsz lehetőséget arra, hogy egy magamfajta feljusson?

- Halál. – vágta rá Yugyeom és Jackson is.

- Beszéltek itt hülyeséget. – fintorogtam. – Ha nem rémlene, ördög vagyok, esélyem sincs halállal a menybe kerülni.

- Hát, - húzta el a száját Yugyeom. – szerintem van.

- Mi? – kerekedtek el szemeim.

- Emlékszel a másik mondára, amit gyakran meséltek az öregek? Tudod, az amelyik nem a sá… Jacksonról szólt.

- A madaras?

- Aha. – bólintott. – Az a monda igazából nem a madarakról szól. Még régebben egyszer beszöktem a tiltott könyvtárba és volt ott egy erről szóló könyv. Izgalmasnak tűn, így elolvastam. Tudod, mi volt benne? A sötét angyalokról szólt.

- Mi? – kiáltott fel hirtelen Mark. – De… az lehetetlen, még nekünk sincs róluk könyvünk! – háborodott fel.

- Ezek szerint Soo sokkal kegyelmesebb, mint a ti Uratok. Rengeteg dolog volt benne és tegnap óta fontolgattam már, hogy elmondjam-e, de szerintem nem csak Jb sötét angyal…

- Miről… beszélsz? – kérdeztem lélegzet-visszafojtva.

- Á, tudod mit, lényegtelen, majd úgy is rájössz. Hisz kezdesz „normális” lenni. Mark, milyen úton juthat fel a mi hős szerelmesünk?

- Hát a létrán. – felelte úgy, mintha ez már magunktól tudnunk kellett volna. – Ti nem olvastatok sose bibliát?

- Bibliát. – kezdtem el röhögni. – Ne feledkezz meg róla kik vagyunk. Három ördög… jobban mondva két ördög és egy kezdő sátán társaságában olyat mondani, hogy Biblia… elég nagy vakmerőségre vall. – kuncogtam. – No de, hol találom azt a létrát?

- Nincs messze innen. Ha gondolod, elkísérlek.

- Oké, csak megvárom Bambamet, hogy rendesen elbúcsúzhassak tőle.

- Szerintem az nem a legjobb ötlet. Akkor a kölyök sosem engedne el.

- Igazad van. – feleltem. – Akkor induljunk. – bólintottam Mark felé, hogy mutassa az utat.

Ezzel megkezdődik utam egy olyan helyre, ahova ördög még nem tette be a lábát. Remélem, nem hagyom ott a bundám, és Jb-t is meg tudom menteni… Remélem…

Nem eladó

Sziasztok! Volt egy ígéretem/tünk az egyik olvasónknak, akinek ha minden igaz a héten volt a szülinapja, és már régóta nyúzott engem Layjel. Így hát írtunk neki egy OS-t. Reméljük megfelel. Kicsit béna lett, mert nem volt rá annyi időnk, hogy egy nagyon egyedi történetszálat kitaláljunk, de talán így is tetszeni fog. Kiri írta Layt, én Kyungsoot. Jó olvasgatást! :)

Lay:

Az élet szándékosan csesz ki velem állandóan? Egyszer az életben találok egy jó munkát, amit szeretek, de ki alig egy hónap után kiderül, hogy hiába szeretem, nem vagyok jó benne. Nagyon nem! Sőt, mint a napokban megtudtam a főnökömtől több kárt hozok a boltnak, mint amennyi hasznot. Az állatkereskedés nagyon a szívemhez nőtt, még akkor is, ha sok állattal nem jövök ki valami jól. Mondhatni félek a legtöbbjüktől. De ez nem szegte kedvem, mindig boldogan mentem be dolgozni kivéve ma. Ma nem egyedül megyek melózni, hanem egy tanoncot fogok betanítani, aki a helyembe lép majd. Szomorúan kerestem a kisállatkereskedés ajtajához tartozó kulcscsomómat, de az sehogy nem akart a kezembe akadni. Idegesen huppatam le a földre, s két kézzel kezdtem keresni a kulcsokat a sok hülyeségem mellett, amit a hátizsákom rejtett. Sajnos elég rendetlen vagyok így kutyakajától elkezdve minden volt abban a rohadt táskában, csak a kulcsom nem. Ekkor jöttem rá, hogy valami nyomja a hátsóm. A homlokomra csaptam, mikor rájöttem, hogy a szúró fájdalom okozója az a kulcscsomó, amiért éppen széttépem az animés hátizsákom. Nagyot fújtatva keltem fel, majd kinyitottam az ajtót, ezzel hivatalosan megkezdve a napot. Beérve a kisboltba, először a papagáj üdvözölt.

- Béna Lay! Béna Lay! – károgott hangosan, mire nagyot sóhajtva elmosolyodtam.

- Én is örülök neked te tollas rém. – vicsorogtam rá. Majd elkezdtem megetetni az állatokat először Mr Hangoskodó Pityukának adtam enni. Mert azért is károgott, hogy éhen hal. Mivel megismétli, amiket munka közben mondok, olyan mintha a lelkiismeretemmel beszélnék, kis kalitkás kiadásban. Ha kirúgnak őt tuti megveszem, mert nagyon hozzám nőtt. Aki nem fog hiányozni, az Rex. Nem, ő nem egy kutya, hanem egy rohadt nagy kígyó. Egy boa. Alapból is rettegek a kígyóktól, de Rextől főleg. Egyszer kiszökött és majdnem megfojtott. De csak engem, mikor rajtam kívül még négyen voltak a boltban és én voltam tőle legtávolabb. Na, őt nem fogom hiányolni. Amint a papagájt etettem a csengő hangja jelezte, megérkezett az újonc. Nagy lendülettel fordultam az ajtó felé, ahol az egyik ismerősöm Kyungsoo állt. Meglepetten pislogtam rá, majd leesett miért van itt. Szóval egy barátom kapja meg a munkámat? Lehet ennél nagyobb szívás a mai napom?

Kyungsoo:

Reggel korábban keltem mint szoktam, mivel ma kezdtem a betanulást a leendő munkahelyemen, ami egy állatkereskedés volt. Mikor beléptem a hely ajtaján, motoszkálást hallottam, de nem láttam senkit. Sejtettem, hogy van itt valaki, hisz egy üzlet sem nyit ki magától, de sosem gondoltam volna, hogy egy régi ismerősöm áll majd előttem.

- Yixing? – néztem rá meglepetten. – Ezer éve nem látalak.

- Hülye vagy. – szólalt meg mellettem egy papagáj. – Ő Lay. – kikerekedtek szemeim, mikor rájöttem, az állat beszélt hozzám.

- Szia. – üdvözölt a srác visszafogottan. – Szóval, te leszel az új eladó? – nézett rám egy erőltetett mosoly kíséretében.

- Úgy néz ki. – bólintottam. – De már is szereztem magamnak egy ellenséget. – böktem a papagáj felé, mire az égtelen rikácsolásba kezdett.

- Meg fog ölni, béna Lay, segíts!

- Pszt! – morogtam a madárra, mire az hangosabban kiáltozott. – Mondom elhallgass! – förmedtem a madárra, ami rögtön abba hagyta. – Na, már azt hittem, hogy sosem fogja be. – vakartam a tarkóm, hisz nem szokásom mások előtt kiabálni. Ráadásul Yixing egy átlagos embernek ismert meg és nem akarom, hogy a véleménye az idegbajos, vagy a nem normális felé hajoljon.

- Ez szép volt. – pislogott rám. – Eddig senkinek sem fogadott szót.

- Meg kell mutatni ki a főnök. – mosolyogtam rá.

- Lay béna, te vagy a király. – folytatta a papagáj.

- Pszt. – suttogtam a papagájnak. – Mondtam neked valamit. – fenyegettem az állatot.

- Mivel kezdünk? – fordultam vissza Lay felé.

- Etetünk. – vont vállat, és elindult befelé az üzletbe. Rengeteg féle állat mellett mentünk el, és etettük meg őtet, egészen, amíg el nem értünk egy hatalmas kígyóig.

- Valaki van olyan beteg, hogy boát tart háziállatnak?

- Persze. – vont vállat. – Ő itt rex. Barátkozzatok meg. – mosolygott rám, és a kezembe adta az egérrel teli dobozt.

Lay:

Nagyon meglepődtem, hogy Kyungsoo megetette azt a dögöt. Rexet! A halálos ellenségemet. Az első nap végére kiderült, hogy Donak van érzéke az állatokhoz, míg nekem nem. Pityuval is lazán elbeszélgetett, de a madár végig engem oltott.

- Lay a balfasz! – rikácsolta, mire Soo kinyitotta a kalitka ajtaját, és kivette a kék tollakkal borított madarat. Amin nem csak a madár, de én is megdöbbentem. Ez a fiú tele van meglepetésekkel.

- Na akkor mond szépen utánam.  Lay nagyon jó barát!- mondta Kyungsoo szépen artikulálva, mire a tollas lény oldalra döntötte a csöpp kis fejét, s megszólalt.

- Kurva anyád! Kurva anyád! – mondta majd felreppent és a vállamra szállt. Meglepődtem, mikor megcsípte a fülem, majd a hajammal kezdetett játszani. Most először lett kiengedve a kalitkából, és hihetetlen, hogy egyenesen rám szállt.

- Úgy tűnik legalább egy állat szeret. – mosolyodott el Kyungsoo. – Csak azért szid, mert te is folyton szidod magad, eltaláltam? – mosolygott kedvesen, mire egy pillanatra leállt a szívem. Kyungsoonak mindig ilyen édes volt a mosolya vagy ezt most fejlesztette ki?

- Lay egy hülye! – fészkelt pityu a hajamba, mire felsóhajtottam, Do pedig hangos nevetésben tört ki, ezzel szépen elrontva a pillanatot. Sosem gondoltam volna, hogy nekem tetszene Kyungsoo, de mondjuk eddig nem is töltöttem vele egy huzamba ennyi időt. Élveztem, hogy együtt dolgoztunk, s kíváncsian várom, mit hoz a holnap. Elköszöntem tőle záráskor, majd másnap reggel egyszerre értünk az üzlethez. Furcsa volt mert minél több nap telt el, annál közelebb kerültem Kyungsoohoz. S a kegyelemdöfés, az első hét végén, pénteken következett be.

- Mi a mai feladat? – érdeklődött mellém lépve, mikor végeztünk az etetéssel. A szívem örült módon kezdett kalapálni, mikor megnéztem a naptárt, s rájöttem, ma kell kitakarítani a ketreceket, beleértve Rex akváriumát is.

- Takarítás. – mutattam a kígyóra, leszegett fejjel és szomorú hangon.

- Nyugi segítek! – mosolyodott el Kyungsoo, majd megragadta a kezem, és odavonszolt. – Akkor én takarítok, te meg fogd meg a Boát oké? – nyitotta fel az akváriumot. Na, most erre mit mondjak?

Délután négy lehetett, mikor erőtlenül karmolás, harapás és egyéb foltokkal a testemen csúsztam le a kassza mellet lévő kopott fal mentén. Lehunyt szemekkel gyűjtöttem erőt, amit Do szépen megzavart. Elém guggolva tette kezeit a térdemre, s úgy meredt az arcomra. Nem láttam, de éreztem magamon a pillantását, mire már kíváncsian pislogtam fel.

- Ennyire összekarmoltak? – mutattam a sajgó képemre. Soo kinyújtotta felém a karját, s puha ujjaival óvatosan simított végig az egyik fájó karcolásomon.

- Nem hittem volna, hogy ennyire nem jössz ki az állatokkal.- dünnyögte elgondolkodva, továbbra is az arcomat simogatva. – A kígyót megértem, hogy majdnem megfojtott, de hogy még a nyúl, is megtámad, arra nem számítottam.- mosolyodott el. – Nem is értem, miért dolgozol egy ilyen helyen, ha ennyire nem jössz ki jól velük.

- Hát, már nem sokáig leszek itt. – sütöttem le a szemem, mire Do kíváncsian nézett rám, magyarázatra várva. Néhány másodperc hallgatás, és töprengés után végül elmondtam neki, hogy hogy is értettem az előző mondatomat. – Az igazság az, hogy téged venne fel a főnök a helyemre, ha lejárt a betanítási időszak. – mondtam, mire Soo szemei elkerekedtek. Ezek szerint, most hallotta először?

Kyungsoo:

Amit Lay mondott, az igazán meglepett. Sosem gondoltam volna, hogy épp az ő helyére szánnak.

- Szeretsz itt dolgozni? – kérdeztem, és kíváncsian vártam a válaszát.

- Persze. – bólintott félszegen.

- Akkor segítek neked, abban, hogyan lehess jobb munkaerő. Megmutatjuk a főnöködnek, hogy igen is alkalmas vagy erre az állásra. – lelkesültem be.

- Ezt mégis hogyan gondoltad? – kérdezte. Kivettem a zsebemből egy ragtapaszt és a homlokán levő horzsolásra ragasztottam. Nos igen, az utóbbi napokban rá kellett jönnöm, hogy az állatok leamortizálják Yixinget.

- Csak egy jó taktika kell és kész. – mondtam, majd felrántottam a földről. – A lényeg, hogy legyen több önbizalmad. Az itt a gond, hogy nem tudod megmutatni az állatoknak, hogy ki a goré. – magyaráztam.

- Goré? – billentette oldalra fejét.

- Te vagy a főnök. – böktem mellkason. – A többi dolgot, majd én intézem. A lényeg, hogy tűnj menőbbnek nálam. – villantottam rá egy mosolyt. – Pityuval kezdjük. – jelentettem ki, azzal a papagájhoz vonszoltam.

- És most? – vonta fel a szemöldökét kérdőn. Csak kinyitottam megint a ketrecet. Az állat persze egyből kirepült a nyitott kalitka ajtaján és Lay vállára csücsült.

- Béna Lay. – kezdett a szokásos rikácsolásába.

- Mutasd meg neki, hogy nem mondhatja ezt. – néztem szigorúan Yixingre.

- Hogy? – kérdezte, mire a homlokomra csaptam.

- Hát hogyan? – fogtam a fejem. – Ne játszd már, hogy te vagy Barney, a dinoszaurusz, aki mindent és mindenkit szeret. Mondd neki, hogy nem nevezhet bénának. Persze mindezt egy erélyesebb hangnemben.

Ő egy darabig csak nézett maga elé, majd a mutatóujjára vette a madárt, és meglepő módon viselkedett.

Lay:

Nem igazán tudtam mit is kéne csinálnom a kis tollassal. De végül az ujjamra vettem, és megsimogattam a csőre alatt.

- Okos kismadár.- mosolyogtam rá, mire megint rikácsolni kezdett, de ezúttal nem úgy, ahogy szokott.

- Okos Lay!- kiabált, s visszaszállt a vállamra. Ezen jót mosolyogtam. Sose gondoltam volna, hogy egyszer majd ezt vágja egy madár a fejemhez. Kyungsoo meglepődött, de mosolyogva nézett rám.

- Az első akadály megvolt. – lépett mellém rám kacsintva, majd valamit észrevett az arcomon, és megpróbált a bőrömhöz érni, de Pityu belecsípett a kezébe.

- Héj! – mordultam rá a madárra, mire az gondolkodás nélkül spurizott vissza a ketrecbe. Megfogtam Soo kezét, és a kissé vérző csípést vettem szemügyre. A kezembe adott egy ragtapaszt, én pedig leragasztottam, majd adtam a tapaszra egy könnyed puszit. Do meglepetten nézett a szemeimbe, s ahogy láttam elöntötte a pír. Az én számon pedig akaratlanul csúszott ki egy megjegyzés.

- Édes vagy! – mosolyogtam rá, majd elengedtem a kezét, melyet eddig a sajátjaim fogságában tartottam. A pult mögé sétálva szedtem össze a táskámat, de kulcsot megint nem találtam meg.

- Do, nem láttad valamerre a… – érdeklődtem, de még be se fejeztem a mondatot, mikor Soo felmutatta a kezében tartott kulcsokat, méghozzá egy édes mosoly kíséretében. Elindultunk kifelé, és mivel határozottan élveztem vele a mai napot, nem volt kedvem hazamenni. – Soo, lenne kedved vacsizni? Betolhatunk egy pizzát. – nyújtottam felé a kezem, amibe beletette a kulcsokat. Kíváncsian vártam a válaszát, amit egy kis hatásszünet után kaptam csak meg.

Kyungsoo:

- Persze, a pizza okés. – bólintottam rá mosolyogva. Amíg Yixing bezárta az üzletet, addig én hazacsörögtem a lakótársamnak, Baekhyunnak, hogy ne várjon a vacsival, ma nem otthon eszem. – Na és melyik pizzázóba megyünk? – tettem fel a kérdést, Lay pedig rávágta, hogy a szemköztibe. És tényleg. Eddig észre sem vettem, hogy van ott bármilyen kajálda. Mindig csak az euróst, meg a virágboltot láttam. – Amúgy, - kezdtem el fecsegni, amíg ő a kulcsokkal babrál. – mondtam, hogy megéri határozottabbnak lenned. Még a madár is elismert.

- Ch… Persze. – fintorgott. – Sőt még féltékeny is lett rád. – mosolyodott el, mire elpirultam.

- Az állatok sok mindent előbb megéreznek, mint az ember. – motyogtam a halántékom vakarva. Átslatyogtunk az út túlsó felére és bementünk a pizzázóba. Leültünk egy szabad asztalhoz és vártuk, hogy a felszolgáló kihozza az étlapot. – Holnap a nyuszikkal folytatjuk. Akarok egy képet, amin Fülessel pózolsz. – haraptam alsó ajkamba.

- Ah… – préselte össze ajkait. – Oké, de csak a te kedvedért.

Idő közben rendeltünk és kajálás közben beszélgettünk még.

- Amúgy mire utaltál azzal, hogy te majd a többit elintézed? – kérdezett rá arra a mondatomra, amit még a kereskedésben mondtam.

- Hát, segítek hogy ottmaradj. Valami olyasmire gondoltam, hogy megtanítalak egy kicsit az „állatok nyelvén”. – biccentettem oldalra a fejem. – De ha az nem válna be, akkor eljátszom a lehetetlen munkaerőt, hogy lássák, nálad is lehet rosszabb. – nevettem.

- Miért?

- Mit miért? – értetlenkedtem.

- Miért teszed ezt? – nézett rám azokkal a boci szemeivel.

- Hát, az adósod vagyok. – hajtottam le a fejem. – Nem emlékszel?

- Nem. – rázta meg a fejét bizonytalanul.

- Mindegy. – néztem félre, és hogy ne legyen kínos a szitu, inkább feldobtam egy másik témát. – Viszont úgy tűnik Pityuka igencsak kedvel téged.

- Ühüm. – mosolyodott el. – Arra gondoltam, ha leküldenek, akkor megveszem és viszem magammal. Ő az én élő lelkiismeretem.

- Na persze. – forgattam meg a szemeimet. – Csak akkor szapul, ha te is azt akarod.

- Nem is. – vágott vissza. – Igen is vannak saját gondolatai.

- Mit például?

- Például megkérdezte szeretek-e kártyázni. Azt nem tudom minek, mert amúgy ő sem tud, de ez érdekelte.

- Vicces.

- Szerintem is. – mondta én meg hirtelen nem tudtam mit mondani.

Hamar vége lett az estének és mindketten mentünk haza. Kár. Szívesen töltöttem volna még némi időt Layjel. Sebaj, majd legközelebb.

Lay:

A napok gyorsan teltek Kyungsoo mellett. Esténként beültünk pizzázni, napközben pedig rengeteget szenvedtem, hogy elfogadtassam magam az állatokkal. Szép lassan sikerült is. Hála Soonak. De arra azóta sem kaptam választ, hogy miért is segít nekem, hisz ő is a munka miatt volt ott. Vetélytársak voltunk, de a kettőnk között lévő kapcsolat, egyáltalán nem ezt tükrözte. Mondhatni csak jó munkatársak, és remek barátok lettünk az alatt a röpke egy hónap alatt. Mikor kicsit elfáradtam, Soo nyakába döntöttem a fejem, hogy pihenhessek.  Ilyenkor csak elmosolyodott vagy megsimogatta a fejem. Az utolsó napra maradt a legnehezebb feladat.

- Soo, én ezt nem akarom. Az a dög ki fog csinálni. – bújtam a fiú háta mögé, hogy ezzel is jelezzem, mennyire nem értek egyet azzal a tervel, hogy megbarátkozzak Rex-szel.

- Pedig, ha maradni akarsz muszáj lesz. Segítek, rendben? – fogta meg a kezem, s a kígyó akváriumához húzott. Leemelte a rácsot a tetejéről, majd benyúlt a Boához, hogy megsimogassa, egy kis kajáért cserébe.  Amióta itt van, mindig Ő eteti. Én csak csodálattal nézem, ahogy a kígyó a tenyeréből eszik, s titkon reméltem, hogy egyszer én is kipróbálhatom, de nem ilyen hamar. Félek. Nagyon félek tőle, hogy megint rám tekeredik.

Váratlanul kinyílt a bolt ajtaja és egy ismerős arcú srác lépett a boltba. Tekintete megakadt Kyungsoon, majd elvigyorodva szólalt meg.

- Ó hát azt hallottam itt nem kaphatok pingvint, de úgy tűnik félre lettem informálva. – húzódott perverz mosoly az ajkára, s úgy bámult Soora, mintha menten felfalná.

- Mit akarsz Jongin? – nézett lesajnálóan az alacsonyabb a perverz fickóra, aki egyre közelebb ért hozzánk.

- Arra lennék kíváncsi az eladó mennyibe kerül? – mosolygott Dora, én pedig nem bírtam elviselni, hogy így beszél vele, még ha ismerik is egymást. Kyungsoo ennél többet érdemel.

- Do nem eladó, de én egy ezresért a tiéd vagyok. – emelgettem a szemöldököm a jövevényre, aki meghökkenve pislogott rám. Még én is meglepődtem, de jó értelemben. Mintha megjött volna az önbizalmam…

Kyungsoo:

Meglepetten pislogtam Yixingre, aki most épp kiállt mellettem(?). Magam sem tudom, hogy a félénk Lay, hol van ilyenkor. Viszont Jongin megjelenése is váratlanul ért. Nem gondoltan volna rá, hogy még itt is megtalál

- Á, te nem vagy elég jó. – jelentette ki Kai. – Nekem a pingvin kell, nem az unikornis. – fintorogva hessegette el.

- Édesanyád. Tudod, ki a pingvin. – háborodtam fel.

- Te. – vigyorgott továbbra is Jongin.

- Ő még mindig nem eladó. – hördült fel még erélyesebben Yixing.

- Ne is törődj vele, ő mindig is ilyen volt. – fogtam meg Lay csuklóját és visszahúztam a boához. Most itt az alkalom. Elég céltudatosnak tűnt ahhoz is, hogy a kígyót meggyőzze.  – Tessék. – nyomtam a kezébe egy döglött egeret. – Rajtad a sor.

 Lay arcára hirtelen mindenféle érzelem kiült, csak a bátorság nem.

- Na, menni fog. – noszogattam.

- Sosem lesz olyan merész, mint én, szivi. – tolakodott oda Jongin, kivette Xing kezéből az egeret és benyúlt a terráriumba. Rossz ötlet volt. Ugyanis a Rex nem szereti az idegeneket. Első nap én is vagy negyed óráig lógattam nála a kezem, mire hajlandó volt bármiféle kölcsönösségre. Szóval a kígyó fogta és kapásból Jongin kezére tekeredett, aki ezt pozitív visszajelzésnek vette. – Látod? Kedvel. – okoskodott.

- Ügyes voltál. – paskoltam meg Lay vállát. – Ezzel Rex meg is van etetve.

- Nem hagyhatjuk, hogy megegye! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően.

- Jó. – sóhajtottam fel. – Mentsük meg azt a szerencsétlent.

- Köszi. – mosolygott rám, én meg éreztem ahogy egy pillanatra félre vert a szívem. Ajajj.

Lay:

Röpke 2 perc alatt lehámoztuk Rexet a barna bőrű idiótáról, aki ahhoz képest, hogy mennyire nagyra volt magától, csak nyavalygott az agyon szorongatott keze miatt. Miután Kyungsoo kitette a srácot a boltból, visszajött hozzám, és megetetette velem a boát. Félve nyúltam be az akváriumba. A kezemben még a döglött egér s remegett, mint a nyárfalevél. Rex ugyan ma már kapott egyet, de nem habozott és az én kezemből is elfogadta a nasit. Sőt, olyant csinált amit eddig soha, a fejét a tenyerembe téve fogyasztotta el az egeret, ami egyben volt gusztustalan és igazán felemelő.

Másnap volt az utolsó közös napunk Kyungsooval. Egyszerre értünk az ajtóhoz. Do, nagy mosollyal köszönt rám, én pedig mielőtt elővettem volna a kulcsokat, magamhoz húztam és megöleltem. Tudom fiúk nem szoktak ilyet csinálni, de engem anélkül is mindig furcsának néztek, hogy ilyeneket csináltam volna nyilvánosan, így nem érdekelt ki látja, ki nem.

- Ez lesz az új üdvözlési forma? Mert nem mondom, hogy ellene vagyok, de elég egyedi. – mosolygott rám, majd elengedtem, s kinyitottam volna az ajtót de az már nyitva volt. Ez pedig csak annyit jelenthet, hogy az őszes hajú, kerekded főnököm, már itt van. Nagy sóhajjal, nyitottam be az üzletbe, mire a főnököm felénk nézett, a szemüvegét pedig megigazította.

- Szép napot! – köszöntöm neki kissé szomorkásan, mire Pityu felkiáltott.

- Lay a legjobb! Lay a legjobb! – rikácsolt én pedig Kyungsoora sandítottam, mert tuti nem tőlem hallotta ezt az a tollas jószág. Do csak sunnyogva mosolygott mögöttem. Nem mondom hálás voltam neki, de ez sem változtatott a tényen, hogy engem ma kirúgnak innen. Hiába szerettek meg az álatok, eljött a búcsú ideje. Pedig még Rex is megkedvelt, de nincs mit tenni. A főnök szava dönt, én megyek Do marad. És ennek pont így kell lennie…

Kyungsoo:

Ahogy megláttam a főnököt elszontyolodtam. Ha minden igaz, Laynek ez az utolsó napja itt, bizonyára azért jött az öreg. Én is csak tőle hallottam, hogy valószínűleg a helyére fogok kerülni. Nem hagyhattam, hogy kirúgják, így utolsó kétségbeesett próbálkozásként az öreghez fordultam.

- Elnézést, főnökúr, lenne egy kérdésem. – álltam elé, amíg Yixing megetette Pityukát.

- Mondjad bátran! – mosolygott rám.

- Miért akarja Layt kirúgni?- préseltem össze ajkaim a kérdés végén.

- Kirúgni? – ráncolta a homlokát. – Nem akartam kirúgni. – rázta a fejét.

- De ő azt mondta, hogy engem az ő helyére vett fel, mert ő kevésbé ért az állatokhoz.

- Nem, én azért vettelek, fel, mert egyre nagyobb a forgalom és több az állat. Én pedig nem tudok már annyi időt itt tölteni.

- Szóval az egész egy félreértés?

- Én sosem gondoltam, hogy ő emiatt rossz munkaerőnek véli magát. Hallgasd, hogy még az a buta madár is hogy szereti. Ekkor figyeltem fel megint pityura, aki megint azt kiabálta, hogy: Lay a legjobb. Az öreggel elnevettük magunkat a bugyuta madáron, majd egy „akkor én megyek a dolgomra” mondat után elsasszéztam az öreg mellől, vissza Yixinghez.

- Ugye tudod, hogy kicsit sem leszel kirúgva? – mosolyogtam rá.

- Tényleg? – nézett rám csillogó szemekkel. – Köszönöm. – mondta.

- Nem az én érdemem. – válaszoltam neki, miközben Rex terráriumához tartottam. Már épp elővettem az egereket, mikor éreztem, hogy egy puszi cuppan az arcomon. Reflexből hátra kaptam a fejem a hirtelen történésre, mire Lay félénken elugrott. Pityu pedig új monológot talált ki magának.

- Mondok egy titkot neked; szeretem Soot. – Yixing a mondatra fülig vörösödött, én meg csak nevettem. Végül összeszedtem minden bátorságom és nyomtam én is egy puszit az arcára.

- Szerintem én is kedvellek, állatok királya.

Káoszközpont - XIV.rész

Sziasztok! Na szóval, megszültem ezt is. És tudom hogy hétvégén kimaradt a friss, de nem volt időm. Illetve kedves névtelenük, tudom, hogy ígértünk neked egy Lay-t, de Kiri még kotlik rajta. De erőteljesen noszogatom, szóval még a héten ( hosszabb intervallumot írok, ha Kiri besokall akkor is legyen időnk) ki fogom neked rakni :D Jó olvasgatást mindenkinek!

Chanyeol:

Abban a pillanatban, mikor Kai az ölembe pottyantotta Baekhyunt – ráadásul pont úgy, ahogy(!) -, az arcunk vészesen közel volt egymáshoz, majd ránk esett egy takaró.

- Meg ne mozdulj! – kérleltem Baekhyunt, mert az ülepe pont a legjobb helyen nyom, és ha megmozdul, biztos felnyögök.

- Miért? – érdeklődött, s nem hallgatva az előbbi kérésemre helyezkedett rajtam, minek hatásásra arcomat a nyakába fúrtam és alig hallhatóan nyögtem fel. – Na jó. – motyogott, mert gondolom pontosan érzi, hogy a nadrágom lakója mennyire mereven áll a fenekénél.

- Szép lassan fel kéne kelni. – motyogtam én is zavartan.

- Én még nem szeretnék. – suttogta a fülembe, minek hatására felkaptam a fejem. Kissé sötét volt a takaró alatt, de még így is láttam a törpe tűzpiros arcát. Bezárta a kettőnk közt tátongó űrt, s ajkait az enyémekre tapasztotta. Egy pillanatra meglepődtem, de ajkaim a tudtomon kívül is mozogni kezdtek. Finoman ízlelgettem Baekie puha párnáit, majd beugrott egy kép, hogy én nem most először csókolózom vele. Különös, de valahol mélyen tudom is, hogy ez így van. Lassan elváltam tőle, s szorosan magamhoz öleltem. – Most már felkelhetünk. – motyogta, a nyakamra pedig enyhe lepkepuszit lehelt, amitől kirázott a hideg, de kellemesen.

Szép lassan kimásztunk a takarókupac alól, majd az ágyhoz léptem, amit Kai elég rendesen befoglalt. Ahogy elnéztem törött lábbal is jól tud helyezkedni, s a három ágyból kapásból kettőt el is foglalt. Elfintorodtam, majd elrángattam az ágyat a falhoz és belefeküdtem. A törpe egy ideig csak nézett rám. Megpaskoltam a helyet magam mellett, jelezve, hogy ezt csak neki tartom fent. Elmosolyodott, majd bebújt mellém, s szorosan hozzám préselte magát.

- Mintha nem most csókoltál volna meg először. – mondtam ki hangosan azt, amin már egy ideje filóztam.

- Mert nem is. – mosolyodott el. Meglepődtem.

- Nem? – néztem rá érdeklődve, erre megrázta a fejét.

- Aznap, mikor Kris rámcuppant. Aznap csókoltalak meg. – mondta, s közben folyamatosan a számat simogatta puha ujjbegyével.

- De én akkor nem csókoltalak meg. – értetlenkedtem.

- Ha Jungkook nem szakít félbe… – kezdett bele, s magába fojtotta a szót.

- Mi lett volna? – kérdeztem érdeklődve, mert van egy sejtésem, mi lehet a válasz.

- Tao visszatekerte az időt. – fintorgott. Hát erre nem számítottam. – Így nem tudom, mi lett volna.

- Visszatekerte az időt? – lepődtem meg.

- Ja. Majd megállította és elém tolta Krist, hogy engem kapjon le helyette. – morgott a törpe. – Fujj! – húzta el a száját megint.

- Krisre fújolsz, de engem lesmárolsz? – mosolyodtam el.

- Ne hasonlítsd magad ahhoz a baromhoz. Te egész más vagy. – mondta, mire most én cuppantam az ajkaira.

- Te meg finom. – mosolyogtam rá. ezt követően nem beszéltünk többet. Baekie gyorsan bealudt, de én nem tudtam. Túl sok minden történt ma ahhoz, hogy ne rágódjak a történteken. Na várjunk csak! Baekie azt mondta Jungkook zavar meg minket, amikor elméletileg csókolóztunk. Vagyis mikor Jongin eltűnt, akkor tűnhetett el a kölyök is? Apropó Jongin… Kíváncsi lennék ki tartotta fogva. Holnap megkérdezem tőle a részleteket és nem ártana szólni valakinek az ál Kairól. Mondjuk Bangnek, Woohyunnak, vagy Sungkyunak. Bár az utóbbi kettő eléggé el van foglalva a lidércekkel. Plusz Himchan a csapatvezetőnk, így neki kéne szólni. Holnap el is mondom neki, ha olyan kedve lesz.

Gondolataimból Baek nyögése szakított ki. Két lábával közre fogta az egyik combomat, arcát teljesen a nyakamba fúrta, egyik kezével pedig a pólóm alá nyúlt s az oldalamat kezdte cirógatni. Hát még álmában sem kegyelmez nekem! Teljesen fel fogok izgulni. Egész éjszaka csak vergődtem. Egy szemernyit sem aludtam. Próbáltam kiszabadítani a lábam a törpe szorításából, azonban ez nem igazán sikerült. Viszont ahogy éreztem nem csak nekem lesznek bajok lent reggelre…

Luhan:

Megijedtem, hogy baja eshet. Sehun olyan közel került a szívemhez, mint eddig talán még senki. Rövid idő alatt legjobb barátok lettünk, de ahogy láttam a lidércet mellette, leblokkoltam. mit meg nem tettem volna azért, hogy én menthessem meg. Ehelyett jött Hyuna – aki talán még fiatalabb is, mint én –, jött és megmentett minket.

Egész este azon kattogtam, mi lett volna, ha… Jobbról barla, balról jobbra forgolódtam az ágyban.

- Luhan. – szólalt meg Sehun.

- Hm?

- Nem tudsz aludni? Oppa segít. – kérdezte visszafojtott röhögéssel. Először fel sem fogtam rendesen mit mondott, így a válaszomat is eszerint fogalmaztam meg.

- Hát nem… – motyogtam, majd leesett a mondat pontos jelentése. – Te nekem nem vagy oppa! – böktem felé az ujjammal. – Csak egy kis taknyos. – morogtam. – Sőt neked kéne hyungnak hívnod!

- De nekem te csak Luhan vagy. – jött az ágyam mellé, és felhúzta a takaróm, hogy bemászhasson.

- Talán oppa sem tud aludni? – kötözködtem.

- Meglehet.

- Sehun? – lepődtem meg. Eddig is egy csomót hülyültünk, de ilyet nem csinált. Orrát a nyakamhoz nyomta, majd végig húzta rajta. Ugyan ezt az utat ajkai is megtették. – Na jó, megvolt a gyereknap. – toltam el magamtól. – Így már tudsz aludni, oppa? – nyávogtam.

- Hm… – mormogta és magához ölelt.

- Akkor jó. – suttogtam és mellkasába fúrva a fejem elaludtam.

- Hé- böködtem meg az arcát. – Hé, kelj fel! – morogtam. – Kelj fel, ha mondom! – löktem ki az ágyból.

- Hogy mi? – pattantak ki a szemei.

- Jó reggelt csipkerózsika. – mosolyodtam el, és odanyújtottam neki a kezem, hogy felsegítsem.

- Kedves ébresztő. – fintorgott.

- Tessék, kapsz egy bögre kávét, egy ölelést, meg egy jóreggelt puszit. – nyomtam volna arcára egy cuppanóst, de pont rosszkor fordult felém és arca helyett a szájára kapta. – Hupsz. – nyüsszentem fel. Sehun sunyi mosollyal beleszürcsölt a keserű lébe, de nem szólt semmit. Hát legyen Oh Sehun… Ezt még visszakapod.

Sehun:

Minden porcikám remegett, amint a lidérc megjelent mögöttem. Szerencsére az erőm nem hagyott cserben. Azonban most megtanultam, nem bízhatok mindent a szélre, mert a figyelmetlenségemnek hála az a sötét dög a padlóra küldött. Lu aggódó hangjára ébredtem fel, s a hatalmas tűzre, ami körülöttünk égett.

- Jól vagy? – érdeklődött, s közben az arcomat simogatta. Csak bólintottam, aztán arcomat a nyakába fúrtam. Olyan jó és kellemes az illata. Megnyugtat…

Az erőben történt dolgok, még az ágyban is kísértettek. Ráadásul jött Hyuna a kijárási tilalommal, meg Woohyun a kis Kook eltűnésével. Kiakadtam. egy ideig csak mereven bámultam a plafont, majd a figyelmem megragadta a szobatársam forgolódása. Ilyenkor, mikor Yoseob nem alszik a szobában, külön szoktunk aludni. De nekem most kell a társasága. Befészkeltem magam mellé, és orromat az nyakához nyomtam, mélyen belélegezve illatát. Ekkor pedig ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy ajkaim is végig vándoroljanak a nyakán. az érintés hatására kirázott a hideg, s ha nem tol el magától az ajkait is megízleltem volna. Luhan vonzz magához, ebben már biztos vagyok. A kérdés csupán az, ő hogyan érez irántam. Ezen és hasonló kérdések kavalkádjával bújok mellkasához, hogy a karjaimmal átölelve őt aludhassak el. Reggel arra ébredtem, hogy a kis erőszakos Lulu kilökött az ágyából. Kedves ébresztés. De legalább csinált kávét, majd magához ölelt, s már csattant is volna a jó reggelt puszi az arcomon, azonban azok a puha ajkak jobban vonzották az enyémet, mint a mágnes a vasat. Így az arcom helyett a számra kaptam az ébresztőt.

- Hupsz. – nyüsszent fel, minek hatásásra elmosolyodtam, majd a kávémba kortyoltam. ekkor lépett be a szobába Yoseob. A karja véres volt, mintha a hatalmas vágást épp az imént szerezte volna. Nem törődve azzal, hogy őt figyeljük, tett-vett az ágya melletti éjjeli szekrénynél.

- Yoseob? – lépett hozzá közelebb Luhan, mire az elmebajos az idősebb szemeibe pillantva elkábította. Lu a földre rogyott, én meg a kávéspoharat eldobva ugrottam érte, nehogy a padlóra essen. Azonban Yoseobbal már a tököm tele volt.

- Luhan. – ráztam meg, s szerencsémre kinyitotta a szemeit, bár kissé kótyagosan, de megnyugtatóan nézett rám.

- Ebből most lett elegem. – keltem fel Luhannal, majd az idősebbet az ágyra téve elkaptam a másik fiú karját, hogy úgy faggassam ki. Jól tudom mi a képessége. Kábítás. Ha a szemébe nézek én is ki fogok dőlni, de pont ezért csupán a száját figyeltem, amint elkeseredett mosolyra húzódott, amikor magam felé fordítottam.

- Ne pattogj, Sehun! Már semmit sem tehetsz. – vigyorgott és kitépve karját a szorításomból egy ronggyal a vérző kezén távozott. A tekintetem egyből Luhan felé fordítottam.

- Ez meg mi volt? – érdeklődött Lu, mire megráztam a fejem.

- Nem tudom, de nagyon nem tetszett. – válaszoltam. Gyorsan öltöztem fel, majd rohantam a csapatomhoz, s Luhan is eképp cselekedett. Az erdő szélén volt a megbeszélt találkozó és  mivel a két csapat mostantól együtt fog edzeni, legalább feltűnés nélkül beszélhetek Suhoval a történtekről.

- Yoseob ezt mondta? – lepődött meg Joonmyun, miután beszámoltam a reggeli kábítós, vérzős incidensről. – Aggasztó. – gondolkodott el. – Mostanában nagyon furcsám viselkedik, ahogy Xiumin is.

- Xiumin? – értetlenkedtem.

- Ja. A múltkor szándékosan támadt rátok és alig látom az utóbbi időben. Sőt Kris említette, hogy magában beszél. – magyarázta.

- Különös, de Yoseob meg álmában mormolt valamit… Talán latinul? Tököm se tudja, de felfirkált a falra valami szimbólumot és… – nyeltem nagyot – egy monogrammot is.

- Monogrammot? – képedt el.

- CL. Ez mondd neked valamit? – motyogtam. Suho reakciója nem volt meglepő. A hajába túrt, mint mindig amikor ideges.

- A kijárási tilalomról neszéltek? – lépett mellénk Chen.

- Miféle tilalom? – akadt ki teljesen Joonmyun.

- Az erdőben ránk támadtak tegnap a lidércek, meg az a kölyök, Jungkook is eltűnt. Gondolom ezért lettünk bezárva. – vontam vállat. Suhon láttam, hogy az agyában már kirajzolódott egy elmélet.

- Öm… srácok, nem akarok beleszólni a tanácskozásba, de… – lépett mellénk Luhan, majd a fejével a tőlünk nem messze lévő bokrok felé biccentett, ahol egy démonian gonosz tekintetű Minseok állt, majd hirtelen rohanni kezdett felénk kezében a kedvenc tőrjével. Időm se volt felfogni mi történik. Az idősebb elhajította a tört, ami egyenesen Suho felé repült, azonban célt tévesztve egy másik ember kezébe állt bele, aki védelmezően Joonmyun elé állt.

Jongdae:

Még mindig feldobja a napom, hogy Suhonak tetszett a bögre. Na jó, a tetszett egy erős kifejezés, de nem is korholta. Pedig én azt csak egy buta viccnek szántam. De az a fej… Talán mégsem olyan sznob fiú, mint amilyennek hittem.

Ma együtt tréningeztünk Joonmyunék csapatával. Elég furák. Olyan szedett-vedett társaságnak  tűnnek, kicsit sem illenek össze. az egyetlen hasznos bennük, hogy jó tanácsokat tudnak mondani.

Baekhyunt mostanában túlzottan lefoglalta, hogy bamba fejjel bámuljon a semmire, ráadásul még a nyála is folyt. Perverz! Így odamentem a beszélgető Suho-Sehun pároshoz.

- A kijárási tilalomról beszéltek? – kérdeztem, hogy így kapcsolódjak be a társalgásba.

- Miféle tilalom? – nézett rám értetlenül szobatársam. Erre én is kíváncsi lettem volna. Vajon megint a lidércek akadékoskodnak? De nem hiszem, hogy az akadémia emberei nem tudnák megállítani. megannyi jó képesség áll az iskola rendelkezésére, csak füttyenteni kéne, már ugranának is. Ezek meg itt tehetetlenkednek.

Ahogy Sehun kimondta valóban a lidércek azok, valahol mélyen elfogott a félelem.

- Srácok, - szólított meg minket a kis bambi. – én igazán nem akarok beleszólni semmibe, de… – hagyta félbe mondatát, s egy közeli bokor felé biccentett fejével. A bokrokból előugrott egy srác, rémisztő tekintetét ránk szegezte, majd rohanni kezdett egyenesen felénk. Egyszer csak előrántott egy tőrt és Joonmyun felé hajította.

- Suhot ne! Suhot soha! – kiáltottam afféle harci üvöltésként, és az említett elé álltam, a kezemet magam elé tartva, mintha ez bármit is segítene. Hát segített. Így most nem a lépem, vagy a májam lyukas, hanem a tenyerem. – Úgy nézek ki, mint Jézus Krisztus! – morogtam sopánkodva. – Ez rohadtul fáj. – haraptam ajkamba, ahogy vérző tenyerem nézegettem. A látvány nem csak engem fogott meg. Mind a két banda odatömörült, hogy a – most már lyukas – tenyeremben álló tőrt vizslassa. Suho már nyúlt volna, hogy kiszedje é megvizsgálja. – Meg ne próbáld! – húztam el a kezem.

- Igaza van. – motyogta Luhan. – A fém vezeti az áramot. ha most hozzá érsz, sokkot kapsz, és az nem Jongdae vonzerejétől lesz.

- Akkor add a másikat! – parancsolt rám akaratosan Joonmyun.

- Most mit akarsz, kinyomatod a véremmel a tőrt? – rémüldöztem.

- Vérbűvölő. – vihogott Luhan.

- Dehogy. Idióták! Felviszlek az orvosiba. – forgatta a szemét.

- Jongdae hercegnő készen áll, oppa! – emeltem kezem a homlokomhoz, hogy szalut álljak, csakhogy a tőrről megfeledkeztem, s a vérem az orromra csöppent. – Ez… ez vér? – kérdeztem hisztérikusan.

- Az. Eddig észre sem vetted? – vonta fel szemöldökét Sehun.

- É… én… rosszul vagyok… - mondtam, majd képszakadás.

Yin és Yang - 6.rész

Sziasztok! Ma ezt a ficet hoztam, mivel megint lassan íródik fel a másik. Úgyhogy ehhez kívánok jó olvasgatást!

JB:

Youngjae! Már megint itt van. Szerencsére most csak ölelget. Játssza itt a nagy barátot, holott mindennek mondanám, csak barátnak nem. Az egyetlen dolga engem felügyelni. Felügyelni arra, hogy nem válok-e Bambam számára veszélyessé. Pedig a kölyök az, akit a büdös életben soha nem bántanék. Ellenben vele, akit már szívem szerint megfosztottam volna a ragyogóan fehér tollaitól. Majd ahogy beszélgetem Bambammel, és Youngjae is beleszólt a kommunikációba, betelt a pohár. Sőt, össze is tört.

- Appa szerinted Yugyeom tényleg hülye vagy csak tettei? – kuncogott.

- Nem zavarok? – forgatta az említett a szemeit.

- Szerintem hülye. – válaszoltam, majd a Jr által ragtapaszként emlegetett angyal is megszólalt.

- Hallok ám! – morgott. – Ugye tudod, hogy Jb nem az apád. Nem kéne így hívnod. – mondta szinte semmi érzelmet nem mutatva.

- Youngjae, idefigyelj, ez az én lakásom, és ha én nem szólok a kölyöknek azért, hogyan nevez, akkor neked főleg semmi jogod nincs ehhez. Ha mégis szólni szeretnél, akkor kívül tágasabb. – mutattam az ajtóra.

- Ugyan nem akarsz te elzavarni, ugye? – simult a karomhoz.

- De épp azon volnék! – mordultam fel, mire nyílt az ajtó és Jr lépett be rajta, majd amint beszólt Youngjaenek a szobájába száműzte magát. Már csak arra mentem oda, hogy omma és az egyetlen fiam kiabálnak. És milyen jól tettem. Jr egy szenvedélyes csókba invitált, mire a falnak löktem, hogy úgy vegyem birtokba az ajkait. A kölyök hangjából ítélve ő jobban örült nekünk, mint mi magunknak. Amint Jinyoung elvált tőlem bocsánatot akart kérni Youngjaetől, mire az sértődötten távozott.

- Látod Appa! Omma elzavarta, ha már neked nem sikerült. – kuncogott a fiam. – Omma mindenben jobb nálad.

- Valamiben tuti nem. Ő még nem tudja hol vagy csikis. – indultam el felé, mire menekülőre fogta én meg mentem utána. Amint elkaptam jól megcsikiztem a bordáit, majd otthagytam a nappaliban, hogy Yugyeom is szórakozhasson picit.  Bár ahogy hallottam, a kis krampusz lett megcsikizve, a kölyköm helyett. Én visszamentem Jr-hez, hogy magamhoz öleljem, és ismét megcsókoljam. Ekkor pedig furcsa érzésem lett.

- Mi a baj? – vált el tőlem, mire egy fejrázással válaszoltam. – Csak eszembe jutott, hogy Bambam mostantól a családjának tekint minket. Nem akarok megint angyal lenni. Nem akarlak elveszíteni titeket.

- Ez most nyálas volt. – vigyorgott Jr, majd megcsókolt. – De ha így érzel, akkor megnyugodtam, mert én is valami ilyesmit… érzek. – hajtotta le a fejét, s közelebb bújva hozzám az arcát a nyakamba temette. – Ha tudnám, hogy lehet végleg emberré válnék. – motyogta.

- Kár hogy ez nem lehetséges. Mi azok vagyunk, akik. Ezen semmi nem változtat. – motyogtam szomorúan. Azonban valakinek még ezt a kivételesen nyugodt pillanatot is sikerült megzavarnia, ez a valaki pedig nem más volt, mint Wang.

- JB, Mark eltűnt!

- Ah. Ti folyton elhagyjátok egymást? – nevetett Jr.

- Mit tettél vele? De a részletektől kímélj meg. – sóhajtottam.

- Azt hiszem… megerőszakoltam? – húzta a száját.

- Azt hiszed?! – akadtam ki, de ezúttal nem csak én, de Jr is.

- Most megerőszakoltad vagy sem? De tekintve, azt hogy Mark milyen kis szende szűz… –gondolkodott el, majd rám pillantott. – Jobb, ha megkeresed. Addig vigyázok a srácokra. – nézett a szemembe, mire felvontam a szemöldököm.

- Te… te aggódsz Markért? – kerekedtek el a szemeim.

- Amilyen szerencsétlen tuti még nyolcan felcsinálják. – fordította el a fejét sértődötten. Elmosolyodva léptem hozzá közelebb, s egy óvatos csókot adtam a nyakára. – Az anyatigris félti a kis Mark fenekét. Pedig idősebb, mint mi ketten együtt. – nevettem fel.

- Mi? – kerekedtek el Jr szemei. – Pedig olyan kis ártatlan, azt hittem zöldfülű akárcsak Yugyeom. Ez meglepő…

- Bezony, de már megyek is és hazahozom. Ha lehet Wangot ne engedd utánam. – indultam el kifelé, majd az ajtón kiérve, be is ugrott hol keressem. Utam egyenesen a templomba vezetett, ahol az oltár előtt meg is találtam a térdelve szipogó Tuant.

- Bűnbocsánatért hiába is esedezel. Itt nincs térerő. – léptem mögé, ő pedig krokodilkönnyeket hullatva pislogott rám.

- Jackson mondta, mi történt… – vágtam magam mellé törökülésbe. – Nem néztem volna ki belőle hogy megerőszakolna… – elmélkedtem, azonban Mark értetlenül vágott a szavamba.

- Mi? Nem erőszakolt meg! Jackson nem vadállat! – kelt egyből a védelmére.

- Nem? – vontam fel a szemöldököm kérdőn.

- Nem és pont ez a bajom! – temette arcát a tenyereibe. – Én akartam, hogy… Sze… Szeretkezzünk. – mondta ki nagy nehezen, s valószínűleg a füle tövéig vörösödve.

- Pedig ő azt hiszi azért tűntél el, mert bántott. – számoltam be erről az apróságról.

- Nem, Jackson sose ártana nekem. Ismerem… A baj az, hogy én is akartam. Pedig az őrangyalaként ezt nem lenne szabad. Sőt bűntudatom sincs! – rázta meg a fejét.

- Nem is kell hogy legyen, hisz Jackson egyre jobb állapotba van. És, bár más továbbra sem érdekli, de legalább te igen. Egyből aggódva jött hozzám, hogy keresselek meg. Nem tudom feltűnt-e, de amióta itt vagy mellette, nem csinál annyi baromságot. Sőt, ahogy éreztem cigi szaga se volt. –mosolyogtam rá. Hisz sokkal jobb hatással van Jacksonra azzal, hogy emberi alakba van vele, mint akkor, amikor az angyala volt.

- Tudom, azóta nem gyújtott rá, hogy megbeszéltük, megcsókolhat, ha dohányozni lenne kedve. Az egyik hosszabb csókunk eredménye a hátsó fájdalmam is. – mosolyodott el végre.

- Szóval, nem ellenkeztél. – állapítottam meg. – De lefogadom, hogy bőgtél, mint egy gyerek.

- Tudod te hogy fáj mikor… Istenem! – pofozgatta az arcát.

- Jól van, nyugi. – böktem oldalba, majd egy ismerős hangra lettem figyelmes, s annyit láttam, hogy valaki megöleli hátulról Markot.

- Ha ennyire fájt többet nem csináljuk. – motyogta Jackson a szőke tincsek közé, az őrangyala fülébe. De ezt tuti nem gondolta komolyan. Jackson húsz éves. A farka gondolkodik helyette…

- Nem a fájdalom a gond, hanem az, hogy már a szerelem is tiltott dolog, nemhogy a testi kapcsolat… – válaszoltam a szipogó Mark helyett.

- Ó persze! Én nem szeretkezhetek az angyalommal, de te dughatod az ördögödet! – flegmázott a fiatalabb, mire Markkal kb ugyanolyan meglepett fejet vágtunk.

- Még csak a csókig jutottunk. – mentegetőztem egyből Marknak, mire aggódó arccal rázta meg a fejét.

- JB! Már így is elég gond, hogy átváltozóba vagy. Nem gondolod, hogy egy kapcsolat egy alvilágival, csak meggyorsítja a romlási folyamatot? – aggódott.

- Nem érdekel, hogy angyal vagyok-e vagy démon. – pattantam fel, majd az oltár mögé lépve felkaptam az aranyozott kelyhet, melyet a vasárnapi szentmisén a pap issza „Krisztus vérét”. Nem tudom mit szólnának, ha egyszer tényleg az kéne inniuk. Zelo vére kétlem hogy finom…

- És most kóstoljuk meg a misebort. – emeltem a számhoz a kelyhet, mire az gondolt egyet és eltűnt a kezemből, hogy Mark mancsiban találjon menedéket magának.

- Nem vedelheted meg! – morgott rám, majd visszatette a serleget a helyére.

- Jó de akkor gyertek át hozzánk és igyunk sima bort. – ajánlottam fel, mire Jackson egyből fellelkesült. Persze Mark se akart ellenkezni. Tudta, ha inni akarok, úgyis fogok. Feljöttek hozzánk, és elmesélték Jr-nek is, hogy nem kell aggódni Mark nem lett megerőszakolva.

- Omma! Én is ihatok? – termett az asztal mellett Bambam.

- Appa? – néztek rám mindketten. Te jó ég! Családfő lettem!!! Na jó! Mivel egész eddig következetesen neveltem Bambamet, most se lágyulhat meg a szívem. Tegnap is vedelt a kölyök. De olyan szépen, könyörgően néznek rám mindketten… vagyis hárman, mert Yugyeom is csatlakozott idő közben.

- Hah, legyen. De ezért egy 4-es matek doga kell. – kötöttem ki a feltételt, mire a krampusz már nyitotta is fel a boros üveget.

- Elmegyek klotyóra, töltsetek nekem is. – jelentette ki Jackson, majd távozott a mosdó irányába.

- Jó majd öntünk. – kiabáltam neki, s egy nagy pohárral öntöttem is neki, majd Jr-nek, Bambamnek és magamnak is. Mark nem iszik, Yugyeom meg amint kinyitotta az üveget töltött is magának, le se szarva a többieket.

- Egyébként nem úgy volt, hogy te nem szereted a bort? – kérdezte Jr.

- Hazudtam.

- Yugyeom, neked egy pohár is elég. – vette el tőle Jr az üveget, mikor ismét inni akart.

- Mi van? Komolyan mondtad? – pislogott. Nem akarta elhinni, hogy egy démon tiltja neki az alkoholfogyasztást.

- Fogadj szót Ommának. – kötekedett Mark, ami kicsit meglepett, mert ő nem szokott ilyen lenni.

- Yugyeom, ha kérsz, az enyémből kaphatsz. – ajánlotta fel Bambam kedvesen, mire a krampusz vörösszínbe váltott. Szerintem most először ajánlottak fel neki valamit kedvességből.

- Kö… Köszönöm, de nem akarom meginni a tiédet. – rázta meg a fejét.

- Pedig megihatod, mert nem kérem. – erősködött a kölyök. Végül voltam olyan bunkó, hogy elvegyem tőlük és Mark kezébe nyomjam.

- Idd meg! – parancsoltam rá. Mark elvette a kezemből, majd beleszagolt és elfintorodott, de láttam rajta, hogy nagyon kíváncsi. Ő még tényleg soha nem ivott ilyesmit, szóval kíváncsi leszek milyen hatást vált ki belőle.

- Jackson, gyere Mark inni fog! – kiabált Yugyeom, mire a fiatalabb még vizes kézzel termett az asztal mellett, s kíváncsian figyelte a szöszit.

Végül Mark megitta a pohár tartalmának felét húzóra. Tuti ki fogja ütni, de az már Jackson dolga lesz. Lehet felajánlom, hogy aludjanak  a szobámba, én meg átkéretőzök Omma ágyába. Igen, ezt fogom tenni. Nem vagyok hajlandó többet nélküle aludni.

- Jaj, Jaebum, de vicces valaki. – nézett rám szúrósan Wang. – Minek öntöttél nekem vizet?

- Én bort öntöttem… – néztem értetlenül a kezében tartott poharára, amiben tényleg víz volt.

- Mark? – pillantottam kérdőn őrangyal társamra, de megadóan emelte fel a kezeit, hogy kivételesen nem ő volt.

- Na, jó akkor öntök magamnak! – öntötte a vizet a mosogatóba, majd felvette az üveget, hogy öntsön magának, de a boros üvegből is csak és kizárólag víz jött.

- Most szórakoztok velem?- morrant fel idegesen, mire Jr-rel összenéztünk.

- Vízzé változtattad a bort? – esett kétségbe Mark, majd rám nézett.

- Te vagy az antikrisztus. Többet nem látsz alkoholt. – kacagott, s egy csipszes zacskóval a kezében távozott a konyhából.

- Antikrisztus? – kérdezett vissza Wang. – Azért ennyire nem vagyok hívő… – forgatta meg a szemeit.

- Hát, pedig a mondás szerint az antikrisztus kezében minden alkohol vízzé válik, mert a szíve oly tiszta, mint az édesanyjának. ­– mondtam.

- Ne gyere ezzel, azt se tudom ki volt az anyám… És apám meg tuti nem a sátán volt. Akkor nem halt volna meg. – vágódott le Mark mellé vérig sértett arckifejezéssel.

- De lehet ebben valami… – motyogta a szöszi, kissé kómás fejjel. – Az apád nem mondta, de örökbe lettél fogadva. Egy templom bejáratánál találtam rád, újszülöttként. Akkor kértem Bangtől, hogy hadd legyek az őrangyalod. – dőlt Jackson vállára.

- Az nem lehet, hogy az alvilági mese mégis igaz… – motyogta Jr. – Te lennél Soo fia? – nézett kérdőn Jacksonra, aki egyből felháborodott a kijelentésen. Pedig józan volt még… és az is marad! Hahaha

- Én nem vagyok Sofia! – morrant fel.

- Nem Sofia, hanem SOO FIA. Mármint Sátán Soo egyszülött fia, akinek egy angyal volt az édesanyja… Jb, mi történt az anyjával? – nézett rám Jr kérdőn, mire Jacksonra pillantottam.

Láttam rajta hogy nagyon kíváncsi, de nem akarom én elmondani neki, hogy az anyját a saját fajtája küldte a halálba. Ennyit arról, hogy isten kegyelmes, könyörületes, meg megbocsátó. Nagyon nem az! De nem tudom elmondani ezt Jacksonnak. Nem tudom, milyen reakciót váltana ki belőle. –Gőzöm sincs… – nyúltam a poharamért, majd ráhúztam. Remélem beveszi.

JR:

Jb valamit titkol. Vagy legalábbis nagyon sunnyog. Gyanús nekem. Csak hogy megbizonyosodjak róla, hogy valóan igazam van, ki is hívom a konyhából.

- Mért nem mondod el neki? – néztem rá kérdőn.

- Mármint mit?

- Tudom, hogy tudod, mi történt az anyjával.

- Gondolom te is. Ha annyira akarod, mondd el te magad.

- Ugyan honnan a francból tudnám, mi történik egy angyalal. Ha nem vetted volna észre én pokollakó vagyok. – morogtam. – De ha te nem mondod el, majd megtudom és elmondom neki én.

- Nem lehetne, hogy inkább csak borozgassunk tovább, mint egy békés, boldog család?

- De lehetne, ha nem félted Markot. Ugyanis, ha ő Kyungsoo fia, előbb-utóbb tőből letépi a cuki Mark fejét.

- Hülyeség. – legyintett.

- Mosom kezeim. - azzal visszamentem. Jobban mondva nem is vissza. A szobámba. Meg kellett keresnem egy bizonyos könyvet.

- Hol lehet az a szar. – motyogtam, miközben a könyvespolcot túrtam fel azután a bizonyos kötet után.

- Mit keresünk? – lépett mellém Bambam.

- Te mikor jöttél be? – néztem rá.

- Én szóltam, de annyira fötörtél, hogy nem is figyeltél rám. Pedig tök hangosan jöttem be direkt.

- Á… bocsi csak nem találok valami fontosat.

- Mi lenne az? Hátha tudok segíteni. – kérdezte.

- Egy könyvszerűség, megsárgult papírral belül és fekete borítóval, aminek az elején egy monogramm áll. – írtam körbe a keresendő tárgyat.

- Miért pont este jut eszedbe? – dőlt az ajtófélfának Yugyeom.

- Mert eddig nem volt rá szükségem.

- Rá akarsz olvasni Jacksonra, hogy megtudd démon-e? – kérdezte, mire felé kaptam a fejem.

- Beszélsz itt baromságokat. – fintorogtam. Bambam előtt nem kéne hangoztatni ezeket a dolgokat. Így, hogy a töki is értse, erőteljesen a kölyök felé billentettem fejem.

- A… bocsi, csak mostanában tök bírom az ilyen horrorfilmeket. – vágta ki magát. – Tudod, feltúrbózzák a fantáziát. – nevetgélt erőltetetten. Ennél rosszabb aligha lehetett volna.

- Yugyeom, fiam, ne menj színésznek. – sóhajtottam fel, mire Bambam felkapta a fejét.

- Mi az, hogy ő előbb a fiad lett mint én! – háborodott fel.

- Ez csak egy szófordulat volt, nyugi. – mosolyodtam el reakcióján.

- Amúgy, - jött beljebb a szobába a legfiatalabb is. – nem ezt keresitek? – nyúlt be az ágy alá, és kihúzott egy nagyobb, vaskos könyvet.

- De! – lelkesedtem, majd lefújtam róla a port. – Oké, kölykök, innentől az én dolgom csak.

- Mondom én, hogy rá fogja olvasni a bibliát.

- De olyat ördög nem tud. – húzta fel a szemöldökét Jackson is, aki markkal együtt szintén kijött már a szobákat összekötő keskeny folyosóra.

- Az ott az, aminek tűnik? – nézett rám hirtelen kerek szemekkel Yugyeom, aki a kezemben lévő nyitott könyvet bámulta.

- Awwww – kiáltott fel Bambam lelkesen. – Ördögöt idézünk?

- Mi? – kérdeztem kicsit hangosabban a kelleténél. – De…dehogy! – dadogtam. Azt hiszem, egy szavam sem lehet Yugyeomra. Én sem tudok hazudni. – Jb! – kiáltottam el magam.

- Mondd. – állt meg ő is az ajtóban.

- Takarítsd el a kölyköket.

- De… omma… - kerekedtek el Bambam szemei.

- Omma most olyat csinál, amit neked nem kell látnod. – mondtam, aztán becsuktam az azjóm. A könyvet kinyitottam a kellő oldalon, majd fogtam egy papírt és kimásoltam az idéző kört. Ujjamat egy egyszerű tűvel megszúrtam, majd végig húztam a papíron. Hatalmas füst és a tipikus pokobéli hangok hallatszodtak, végül előbújt Ő is.

- Tudtam. Ezért voltál olyan ismerős. – mordult fel a pentagramma közepén Ren.

- Jártál itt, hogy ne tudtad volna.

- Nekem csak az angyal kell.

- Őt nem kapod meg. – vontam vállat.

- Akkor mégis miért idéztél meg?

- Mert szükségem van a segítségedre. Magával Kyungsooval kellet volna beszélnem, de ugye a lehetőségeim korlátozottak. Itt nincs annyi erőm.

- Kezdesz egyre kíváncsibbá tenni.

- Te ismered a sátán gyermekét? – kérdeztem meg tőle, mire összeráncolta a szemöldökét.

- Nem. Azt a kölyköt itt az embervilágban rejtették el. De ha egyszer feléled benne az ereje, akkor kíváncsi leszek mihez fog kezdeni a nagyságos úr.

- Van egy gyanús fiú. Tipikus jelek.

- Te megtaláltad őt? És még nem rontottad el? Ez lehetne a kulcs a győzelemhez!

- Szövetség köt minket, ezt te is jól tudod. – fintorogtam. – Sajnos nem lehet csak úgy átváltoztatni. Csak félek. Szerintem kéne egy elnyomó pecsét. – vakartam a tarkómat.- És én honnan a bús bánatból szerezzek neked olyat? Hm? – affektált. – Szerinted én vagyok a pokolbéli feketepiacos, aki effélékkel kereskedik?

- Kinézem belőled. – mosolyodtam el.

- Akkor ezt elbuktad.

Szemeimet kezdtem dözsölni és gondolkodni, vajon hogyan lehetne még máshogy megfékezni Jackson kitörni készülő erejét.

- Nincs más választás. – mormogtam. – Kell az a pecsét.

Ren ajkaira sunyi mosoly kúszott.

- Kösszünk alkut. – sziszegte. Előjött a kígyó énje, ez nem jelent semmi jót.

- Előbb mondd a feltételeket.

- Rendben. – bólintott. – Mit szólsz ahhoz, ha én elhozom neked a pecsétet, cserébe, te elmondod, hol rejtőzik a sötét szárnyas angyalka.

Amint meghallottam az alku tárgyát, éreztem kifut menten belőlem az összes vér.

- Azt… azt nem tehetem. – motyogtam.

- Miért ne tehetnéd?

- Mert szeretem őt. – vallottam be suttogva, és pont ebben a pillanatban nyílt ki az ajtó, hogy beléphessen rajta JB.