Yin és Yang - 9.rész

Sziasztok! Tudom, hogy múlt héten csak egy fanficet kaptatok, de nagyon el vagyok kapva :) Szóval kérlek, egyenlőre elégedjetek meg ezzel... Ha tudok, majd többet is felrakok. Jó olvasgatást!

Jaebum:

Devla és Soo között szinte megfagyott a levegő. Nem értettem mi ez a légkör, amely a szobára telepedett, de nagyon nem tetszett.

Kérdőn pillantottam Himchan felé, hátha tudja mi a helyzet. Amióta ismerem, mindig sikerült kitalálnia valamit, a szorult helyzetekben. Mondhatnám, amolyan mesterként tekintek rá. Viszont amint ránéztem az állam a padlón koppant és vissza is pattant, hogy orrba vágjon.

- Mi a…? – hebegtem tátott szájjal, Himchan szárnyait bámulva, melyek a megszokottól eltérően feketék voltak.

- Te vagy a másik? – suttogtam magam elé, szinte én is alig hallottam magam. A következő pillanatban pedig megragadtam Jr karját és magam mögé húztam. Egy pillanatra se véve le a szemeimet Bangről, és a sötét szárnyúról. A fejemben bekattant a vészjelző. Gőzöm sincs mi a fasz van, de Bang sosem csinál semmit önzetlenül. Az emberek erre a legjobb bizonyítékok, hisz Isten a saját képére formálta őket…

- JB? – fogta meg a karom Jinyoung, s alig hallottam mikor a nevemet mondta mert csak suttogott. Nem néztem rá, mert nem akartam, hogy megijedjen. Elég, ha én érzem a közelgő veszélyt. De esküszöm, ha Devla be akarja dobatni Jr-t a tűzbe, nem tudom mit fogok művelni vele. Az itteni légkör erősen rásegít a gonosz énemre.

Jó pár percig álltunk a szobában mozdulatlanul, míg Soo és Bang egymást fixírozták, s már láttam Himchan arcán, hogy ha valaki nem szólal meg hamarosan, elkezd gyerekkori történeteket mesélni az ő pici Zelojáról, mint mindig mikor ki kell, hogy vágja magát valamiből. Isten fia legnagyobb bánatára. Hát igen, a feltámadásos sztori még oké, de mikor megemlítik a keresztet kicsit kiakad…

Végül az alvilág urának hangos és nagyon beteges nevetése törte meg a csendet, bár nekem a csend jobban tetszett, mint ami ezután jött…

- A hatalmas Bang Yongguk, az én pincémben. A padlás huzatos és lejöttetek melegedni? – villantak meg Kyungsoo dühös szemei, mire a padló perzselni kezdett a lábunk alatt. Én felreppentem, s gyors pillantást vetettem a mögöttem álló Jr-re, aki rezzenéstelen arccal tűrte a parázsló padlófűtést. Akaratlanul is mosoly kúszott az arcomra. Kifogtam a legmenőbb démont…

Bár azért még számolok vele, hogy képes lett volna a tisztítóba menni értem! De jól esik a lelkemnek, hogy itt van, a gyomromnak meg az ökle, mert most már egyáltalán nem émelygek.

A valóságba Bang Devla Yongguk mély hangja rángatott vissza, s mikor rájuk néztem annyit láttam, hogy devla a levegőben lebeg, Himchan a nagy feka szárnyaival pedig mellette. Az angyal szerelés pedig valóban furcsa a fekete szárnyakkal, nem csodálom, hogy Jacksonnak is be kellett rá szólni…

- Nem önszántamból jöttem, de ezt gondolom tudod. – kezdett bele Devla, a fejemben a riasztó már nem csak vinnyogott, hanem ütötte az üstdobot is mellé. Minél előbb el kell tűnnünk innen.

- Csak nem a sötét angyalkádért jöttél? – vigyorodott el a sátán, már megint azzal a hátborzongató mosollyal. Engem meg megint kirázott a hideg.

- De igen! – vágta rá. – És most el is viszem!

- Csak ha menni akar. – mondta Soo, majd mindketten rám néztek.

- Hát még jó, hogy megyek! – mosolyodtam el, majd így folytattam – Imádom mikor láncra vernek és bevágnak a tisztítóba. – néztem Bang szemébe, majd Himchanéba is aki egyből el is kapta a tekintetét.

- Mégis mikor akartátok megmondani? He? – kiabáltam devláékra.

- Na várjunk, te emlékszel a tisztítóra? – pislogott Bang összevont szemöldökkel.

- Nem baszd meg, csak képzelgek… – forgattam meg a szemeimet, majd a levegőből leugorva sétáltam Himchan elé, s megragadtam a fehér ingét a nyakánál. – Én egész életemben azt hittem velem van a hiba! Próbáltam mindig úgy tenni, ahogy ti mondtátok! Betartottam a mocskos játékszabályaitokat. Erre a pokolba kell megtudnom, hogy nem én vagyok az egyetlen nyomorult fekete galamb? Legalább elmondhattad volna!!! – kiabáltam vele, ő pedig a mondandóm végén lesütött szemekkel fogta meg a kezem, s szedett le magáról. Kétségbeesetten nézett Bangre. Devla nagyot sóhajtott, majd haragosan nézett Kyungsoora.

- Gratulálok… Ő már a tiéd! – nézett végül rám, én pedig semmit nem értve bámultam az égiekre.

- Jaebum… – fogta meg a karom Jinyoung, majd a fejével a padlóra nézett, ahol álltam. A parketta még mindig perzselt, viszont az én lábamat egy cseppet sem égette.

- Mi a…? – akadt el a lélegzetem.

- Nem éget? – kérdezte, mire megráztam a fejem. Jr kétségbeesetten pillantott Soora, majd Bangre is, ilyen valaki csináljon valamit arccal. Viszont egyre többször állt egyik lábáról a másikra, majd egyszer fel is szisszent.

Baszki őt viszont égeti! – világosodtam meg, majd felkaptam az ölembe.

- Úgy tűnik megegyeztünk. – mondta Soo.

- Megegyeztetek? Miben? – akadtam ki.

- Egy angyal egy ördögért. – hangzott Bang válasza. Neee! Ne! NEEEEE!

Mikor legközelebb Jr-re néztem láttam, hogy a szarvai mennek össze. Mi a kibaszott faszt művel velünk ez a kettő? – estem kétségbe. Az elmémet elborították a legkülönbözőbb sötét gondolatok, mikor láttam, hogy Jinyoungot egyre jobban bántja a hőség. Mi most komolyan szerepet cserélünk? De, ha Jr angyal lesz, akkor tuti bevágják a tűzbe, de azt nem hagyhatom! Ha kell még devlát is kinyíro… – fordult meg a gondolat a fejemben, mikor Jr enyhe csókja ragadta meg a figyelmem.

- Mit művelnek ezek? – hallottam Kyungsoo hangját. De elkezdett tompulni a külvilág, és csak Jr-t éreztem… Mindenét! Egy pillanatra, mintha a része lettem volna. Az érzései szétáradtak az egész testemben. Nyugodt volt, ami kompenzálta a bennem tomboló dühöt, s visszarepített a kis panellakásba Bambamhez. Boldogság öntötte el a szívem, a kölyök és az otthoni légkör gondolatától. Jr közelségétől. Éreztem, ahogy a meleg elönti az ő testét, majd fokozatosan hűlni kezd, ezt követően, pedig csak az égő érzés tűnt fel a talpamon.

- Forrróóóóóóóó! – röppentem fel a plafonig, majd ahogy felértem a füstölgő csizmámat kezdtem fújkodni.

- Mi a szar volt ez? – kiabáltam le Jr-nek.

- Majdnem angyalt csináltál belőlem, te sült galamb! – háborodott fel. – Fogd vissza a dühödet, mert ha nem, esküszöm én magam öllek meg. – asszem amíg ilyen dühös, maradok a biztonságos plafon közelében. Még képes és egyesével kitépkedi a fekete… – vetettem egy pillantást a tollazatomra, majd elakadt a lélegzetem. A szárnyam olyan fehér volt, mint a frissen esett hó.

- Ilyen nincs! – ámult Himchan.

- Ez a démon tényleg érdekes. – tűnődött Bang.

- Ez nem lehetséges. – morgott Kyungsoo. – Visszafordították a folyamatot. – nézett hol rám, hol a páromra.

- Devla mi volt ez az előbb? – kiabáltam Bangre.

- Soo téged akart, és én át is adtalak neki, mert olyan mértékű harag áradt szét benned, hogy abban a pillanatban hogy a nekiestél Himchannak, már menthetetlen voltál. De Kyungsoo pont ezért hozott ide. Jól mondom? – nézett a sátánra.

- Nos, igen! De Én fizetségnek adtam volna Jr-t. Hisz őt meg sikerült olyan reményekkel teletömnöd, mint a boldog élet, meg hasonlók, pedig ezek a remények csak gyengeségek. – morgott.

- Nem, ami elgyengít az a harag, mely lassan felemészti a szíved! – mondta devla, lesajnálóan pillantva Kyungsoora, mire a házigazda egy hatalmasat kiáltott.

- Elég! – zengett tőle az egész alvilág.

- Bang! Te elvetted tőlem azt, ami fontos volt nekem. De most azt hiszem, ezt viszonozni fogom. – mosolyodott el.

- Ha hozzá akarsz érni Himchanhoz, ahhoz engem kell megölnöd. – mondta határozottan.

- Ó! A tollas csak arra kellett, hogy a mészáros angyalt magam mellé állítsam, de így már eszem ágában sincs bajlódni vele. Ó! Nem. – csóválta meg a fejét, miközben még mindig vigyorgott. – Én olyan ponton foglak megsebezni, ami még fájóbb mint egy nő, és kisbaba elvesztése. Hogy van mostanában a fiatok? – tette fel a költői kérdést, mire egy szisszenő hang csapta meg a fülem, majd egy nagy füst, és Zelo állt a szoba közepén a bőrcimmel a teste körül. Az a mocskos kígyó! Elkapta a kis istent.

- Soo! Ez őrültség! Nem ölheted meg a kölyköt! – csattant fel Jr. És egyből tudtam, hogy Bambamre gondol, mert nekem is ő jutott eszembe. Hogy én hogy küzdenék azokért, akiket szeretek, és fáj, de valahol mélyen megértem Soo-t, sajnos nagyon is. De Jackson… Nem mondhatom azt a sátánnak, hogy a fia még él és szabadidejében az őrangyalát kefélgeti. Belegondolva, ezt a fétist is az apjától örökölte.

- Engedd el Zelot! – indult volna meg Chani, de devla nem engedte neki.

- Kyungsoo. Beszéljük meg! – próbálta érvekkel meggyőzni, de a sátán bosszúszomjas lelkének nem lesz elegendő a beszélgetés. Neki az kell, hogy láthassa Bang arcát összetörve. Bár én megelégednék Himchan jelenlegi arckifejezésével. Egy anya arcához, aki a gyermekét félti, nem hasonlítható semmi.

- Devla engedj oda! – kapálózott Himchan.

-  Devla? – rökönyödött meg Yongguk arca.

- Egyszer már végig néztem, ahogy megölik a fiam, többször nem fogom! – mondta könnyes szemekkel, de továbbra is a szabadulásért küzdve.

- Végig nézted? – vontam fel a szemöldököm.

- SzűzMária? – vonta fel a szemöldökét Jr, mire egy reflex válasz tört fel belőlem.

- Az biztos nem! – vágtam rá.

- Helló! – intett nekem Zelo. – Segíts!

- Intézem. – vigyorodtam el, s úgy repültem oda, hogy a kígyó nyakát pont el tudjam kapni, s úgy megszorítottam, hogy végül elengedte Zelot.

- Gyere! – kaptam fel, majd Jr mellé röppentem.

- Nem! Nem vihetitek el! Ha az én fiam sose láthatta meg a napvilágot miattad, akkor a tiéd sem láthatja többé. – kiabált Kyungsoo, s a lángok a padlón még magasabbra csaptak.

- Jr asszem kéne egy hátsó ajtó! – mondtam már kissé pánikolva, mert nem akarok itt lenni, mikor Bang és a sátán összecsapnak.

- Ez a pokol, baszd meg. Itt olyan nincs! Ha ki és be akarsz jönni, csak Kyungsoon keresztül tudsz! – mondta kétségbeesetten.

- Van valakinek B terve? – érdeklődött Zelo, mire egy hatalmas füstgomolyag söpört végig az eddig lángoló szobán, majd ezután a padló teljes pompájával, sértetlenül feküdt a lábunk alatt. S amint felszállt a füst a szoba közepén két hatalmas fehér szárny ölelte körbe védelmezően a tulajdonosát. Még a lélegzetem is elakadt, hogy mégis ki az az angyal, aki egymaga le tudott jönni a pokolba, majd meghallottam egy ismerős hangot.

- Megjöttünk? – törte meg a szoba csendjét Jackson Wang hangja. Ne! Devla kegyelmezz! Nem mondod komolyan hogy ez az idióta önként lejött a pokolba, mikor én a szabadságom és az életem árán szereztem meg neki a nyomorult pecsétet.

- Jackson! – szűrte ki Jr a szavakat a foga között.

- Jr? – kukkantott ki Mark szárnyai közül Wang, majd Markot is felrántva a földről trappolt oda hozzánk, tudomást sem véve a minket körül vevő főmuftikról.

- Na, megvan amiért jöttünk, mehetünk haza! – csapta össze a kezeit Jackson. Én úgy voltam vele itt az alkalom elhúzni, ezért megragadtam Mark kezét. Szegény lesokkolódva nézett körbe a szobába. Gondolom otthon gigavallatás lesz, mindenki részéről.

- Te meg ki a fene vagy? És hogy jutottak be? – tombolt Kyungsoo. Mire Wang felé fordulva csak annyit mondott.

- A sátán fia! – tolt be egy mosolyt. – Én nézd, pont így jöttünk be! – válaszolt, majd hirtelen egy nagy adag vörös füst jelent meg körülöttünk, s a lábunktól a fejünk búbjáig ellepett minket. Alig néhány másodperc múlva, a füst távozott, mi pedig a nappalink közepén álltunk.

- Vége! És tessék édes, megmondtam, hogy megoldom! – tette karba a kezeit Wang, Markra vigyorogva.

- Nem Jacks, most még nagyobb szarban vagyunk, mint voltunk! – sóhajtottam, majd letettem Zelot, aki véletlenül a hátamon maradt.

- Ez meg ki –- flegmázott Jackson, s úgy méregette Zelot.

- Nem tudom, itt milyen néven vagyok ismert. De hívj, Zelonak. Isten fia vagyok! – mutatkozott be, majd bekövetkezett amitől tartottam és Markhoz lépett.

- Szia Mark! – mosolygott rá kedvesen, mint mindig.

- Öljön meg valaki! – huppant a vörike a kanapéra.

- Jézus el a mancsokkal az én őrangyalomtól, mert a sátánra mondom, kicsinállak! – kötözködött Jackson. Ezzel Mark dolgát eléggé megnehezítettem, mert nem csak Jackson, de Zelo is odavan a kis jószívű vöröskéért. Én pedig most először pillantottam a mellettem álló Jr-re, aki a fejét fogta. Közelebb lépve hozzá szorosan, magamhoz öleltem.

- Én kész vagyok! – suttogta a nyakamba, miközben viszonozta az ölelést.

- Tudom, én is. Hát még, ha Soo és Bang a fiaik után jönnek! – sóhajtottam.

- Most mi lesz? – nézett rá kérdőn, én pedig csak megvontam a vállam, majd ismét magamhoz húztam. Nem tudom mit hoz a holnap, de az biztos, hogy a java csak most jön. Zelot megint az emberek világába hoztuk, a sátán pedig tud Jacksonról. Hogy mi lesz a következő lépés, arról fingom sincs…

- Srácok! – lépett elő a folyosóról Yugyeom. – Valakinek hiányoztatok. – mosolygott, s mire észbe kaptam Bambam már ott csimpaszkodott a nyakunkba. Nagyon örültem annak, hogy a kölyök emlékszik ránk, mert normális esetben amint elhagyjuk az emberek világát, a védencünk elfelejt minket. Ugyanakkor el is fogott a rettegés, mert az hogy Bambam emlékszik ránk, ráadásul lát is minket pedig az eredeti formánkban vagyunk, azt bizonyítja, hogy ő is különleges. Viszont a legnagyobb súly amit érzek, az a felelősség. Most az ittlévők, mind tőlem és Jr-től, várják a megoldást, de nem tudjuk hogyan tovább…

Jinyoung:

Bármennyire is erőltetem a fejem, csak az az egy dolog ötlik bele, ami ki is csúszik a számon.

- Normálisak vagytok? – üvöltöttem le a Mark-Jackson páros fejét. – Veled szemben ez költői kérdés volt. – mutattam Jacksonra. – De, hogy te is? – méltatlankodtam Markon, akit azért felelőségteljesebbnek gondoltam. – Most itt vagyunk egy, két, há… veled együtt négy gyerekkel. De néha Jaebumban sem bízok. – fintorodtam el.

- Hé, én csak segíteni akartam! – háborodott fel az említett.

- Ahogy mindenki. – vetettem oda dühösen. – Megyek, megágyazok a fiúknak a szobámban. – motyogtam, majd elindultam a lakrészem felé. A szekrényből előkerestem egy lepedőt, meg egy friss ágynemű huzatot, áthuzatoltam és visszamentem a többiekhez. – Zelo, ugye? – néztem a magas fiúra.

- Igen. – bólintott.

- Jóba vagy Jb-vel? – kérdeztem, mire a válasz megint csak egy bólintás volt. – Akkor átmenetileg vele alszol. – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.

- De akkor te… ? – kerekedtek el Jae szemei.

- Gondoltál volna akkor erre, mikor ingyenes utazást szerveztél magadnak a pokolba.

- Omma, aludhatsz az ágyamban. – szólt közbe Bambam.

- Te aludj Yugyeommal. – mosolyogtam rá. – Egy harcosnak kell az erő. – borzoltam hajába.

- Milyen harcos?

- Majd meglátod.

- Én nem akarlak kitúrni a helyedről. – ágált Zelo is.

- Figyelj, van kanapé, meg padló is. Tudok hol aludni. – mondtam. Bár szerintem inkább a padló. Az a kanapé olyan, mint egy kínzópad.

- Komolyan? – háborgott Jb.

- Inkább főzz valamit enni a srácoknak. – löködtem ki, mire felvonta szemöldökét, de tette, amit mondtam. – Bambam, segítesz appának?

- Persze. – vigyorgott, majd Yugyeomot magával húzva mentek Jae után.

- Na most, hogy elzavartam a kölyköket, - kezdtem bele – vázolom a szitut.

Mark és Jackson értetlenül, Zelo pedig csodálkozva nézett rám.

- A ti kapcsolatotokban te hordod a nadrágot? – kérdezett rá Zelo, mire Jacksonból kitört a hiéna-röhögés. – Csak mert Jb olyan embernek ismertem meg, aki szeret irányítani.

- Öm… - lepődtem meg a váratlan kérdés hallatán. – Csak most… kivételesen. – nyökögtem ki.

- Nézd meg, zavarba hoztad. – cukkolt Jacks.

- Lecsaplak. – morogtam rá.

- Csendbe maradok.

- Te csak ne fenyegesd. – sziszegte Mark.

- Mondod ezt úgy, hogy lehoztad a pokolba, mikor meg lett mondva, hogy NE! – hördültem fel.

- Mit tehettem volna? – képedt el.

- Most már mindegy. – legyintettem lemondóan. – Viszont arra készülj fel, hogy apucinak nem fog tetszeni a meny. – fordultam Jacks felé.

- Nem is kell. – vont vállat.

- Azt te csak hiszed. Hamarabb itt lesz, mint hinnéd. – csaptam a hátára. – Téged pedig megvédünk, bármi áron. – néztem Zelora. – Tartozom ennyivel a faterodnak. – mosolyogtam rá bátorítóan. Ja és egy alapszabály. Nektek kettőtöknek. – mutattam a két fiatalabbra. – Markon veszekedni tilos. Ő mostantól tabu. Te meg nem mászhatsz egyből Jackson szájába, csak mert kezdeményez, oké? – állítottam fel az alapszabályokat.

- És akkor most mi lesz? – tette fel a legfontosabb kérdést Mark.

- Hát, egyelőre élünk így, ahogy vagyunk. Szűkösen. – vontam vállat. – Amíg nincs gond egyikőtökkel sem, addig nem zavar a földön alvás. – mosolyogtam rájuk.

- Túl önzetlen vagy ördög létedre. Gyanús vagy te nekem. – vágott idióta pofát Wang.

- Te csak meg ne szólal! Antikrisztus.

- Na, na, nyugi. – ölelt át háturól Jb.

- Ez nem segít semmin, ugye tudod?

- Persze.

- Akkor?

- Csak hiányoztatok.

- Nekem te nem. – könyököltem gyomron. Felszínes hazugság volt, és szerintem mindenki tudta, hogy az ellenkezője az igaz. – Vajon mikorra várható a vendégsereg?

- Passz. – vont vállat Jaebum.

- Kész a kaja?

- Aha.

- Akkor vacsi idő van. – mondtam és mindenkit a konyha felé tereltem. – Lesz ennyi hely meg evőeszköz?

- Evőeszköz még csak-csak, de hely?

- Omma, mi Yugieval ehetünk bent? – nézett a szemembe Bambam, kiskutyákat megszégyenítő tekintettel.

- Hogyne. – paskoltam vállon.

- Csak most az egyszer. – kiáltott utána JB.

- Kezdesz engedékeny szülő lenni. – eresztett meg egy mosolyt Mark.

- Csak mert Jinyoung elrontja a gyereket.

- Nem rontom el, csak más a nevelési morálom.

- Magyarul el kell rontania. – suttogta Jackson.

- És az olyan nagy baj? – kérdezte Zelo.

- Hogy mi? – pislogott Mark. Hát igen, Isten fiának ilyesmi hagyja el a száját. Biztos nem érthetett egyet a szülei nevelési szándékával.

- Hát Jr nem tűnik rossz embernek. Bocsánat, ördögnek. Ha figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy kicsit szórakozottabbá teszi a fiút, nem bántja őt, nem kínozza. Magyarán egy teljesen más nézőpontból közelíti meg a szituációt és pont ezért vannak ketten az örzők. Hogy meglegyen az egyensúly az emberben. Persze néha egyik-másik elveti a sulykot és túlzottan egyik oldalra borul a dolog, de az meg úgy van megírva.

- Sosem gondoltam volna, hogy ennyit komolyodtál, mióta utoljára láttalak.

- Vicces volt lent a pokolban. Soo jófej. – mondta vigyorogva Zelo. Mi a fasz folyik itt? – Lehet jobb lenne, ha Jackson jobban megismerné őt.

- De akkor… - Jackson félbehagyta az elkezdett mondatot és Markra pillantott. Hát igen az ő szerelmük onnantól a plátói jelzővel lenne illetendő.

- Na jó, még ne depizzetek be. Nem biztos, hogy Rómeó és Júliát kell játszanotok. – tettem eléjük egy-egy szelet pizzát. Majd kimentem a folyosóra. Jb jött utánam.

- Szerintem most teljesen kétségbe estek Zelo monológja miatt.

- Lehet. – hajtotta le ő is a fejét. – Valahol megértem őket.

- Ne légy ilyen szentimentális. – boxoltam vállába, majd közelebb hajolva hozzá megcsókoltam.

- Olyan aranyosak. – hallottam meg a kölyök hangját.

- Nektek nem bent lenne a helyetek? – néztem a két fiúra.

- Csak kihoztuk a tányérokat. Bocs, hogy zavartunk, már megyünk is. – felelt Bambam sunyi mosollyal az arcán.

- Halálos ez a gyerek.

- Az.

- Aludhatok veled?

- A padlón? – vontam fel a szemöldököm.

- Lényegtelen. Nekem bárhol jó lesz.

- Hát, ahogy gondolod, de előbb menjünk fürödjünk meg. Hosszú volt ez a kirándulás.

Káoszközpont - XVI.rész

Sziasztok! Tudom, hogy múlt héten nem volt friss, de kérlek nézzétek el nekem, rengeteg dolog öszejött. Pl nem tudtam rendesen írni mert be volt fáslizva a kezem, némely billentyű nem mindig fog a gépemen, illetve a héten túlóráztam és nyelvórákra is jártam... szóval meg volt a bajom. Viszont Kirivel örömmel láttuk, hogy érdeklődtök a blog után. Az elmúlt másfé hét alatt kb 400 megtekintésünk volt és a héten elértük a 10.000-et, amit nagyon-nagyon köszönünk nektek! Nos, várható egy OS, erre az alkalomra, de kell neki egy kis idő. Addig is jó olvasgatást! 

Chanyeol:

Már megint a fárasztó edzés. Az egyikről eljövök, ahol Do és az ál Kai érdekfeszítő beszélgetéseit veszekedésbe csapnak át, majd a másik, ami totál leszívja az agyam. De legalább láthatom Baekhyunt. Amint találkoztunk, el is indultunk Banghez.

- Chanyeol… – hallottam váratlanul Jungkook hangját, miközben a folyóhoz igyekeztünk. Hátra kaptam a fejem, alaposan körbe néztem, de sehol sem láttam a fiatalabbat.

- Miért álltunk meg? – érdeklődött a törpe.

- Az előbb, mintha… – meredtem magam elé, majd megráztam a fejem. – Fáradtabb vagyok, mint hittem. – sóhajtottam.  Magam se hittem volna, hogy ennyire aggódom a fiatalabbért. minél előbb meg kell tanulnom használni a képességemet, hogy megkereshessük Jungkookot.

Amint elhelyezkedtem, le is mentem alfába. Egy ideig csak ültem a sötétségben, majd ismét egy hang szólt hozzám.

- Chanyeol, Baekyun bajban van. – hallottam Kook hangját. Ezt követően a folyóparton találtam magamat és hallottam, hogy Baekie a segítségemet kéri. Nem tudom, hogy sikerült kiszabadulnom alfából, de ahogy megfordultam egy riadt Baekhyunnal találtam magam szembe. Elfordítottam a fejem, hogy a tekintetemmel megtaláljam Yonggukot, azonban nem leltem rá. Csupán egy átkozott lidércre. Ekkor olyan dolog történt, amire nem számítottam. Megjelent mellettem Jungkook.

- A részleteket majd később. – mosolygott rám. – Előszőr intézzük el. – nézett a lidércre, s az utóbbi mondatát már csak a fejemben hallottam.

- Vigyázz Baekiere! – kértem meg én is gondolatban, majd a tekintetemet ismét a sebzett lidércre emeltem. Magam sem tudtam miképp, de ösztönből tudtam, hogyan kell használnom a képességem. Lehet, hogy a Gukies edzések mégiscsak hatásosak? Kezeimet a magasba emeltem, majd minden erőmmel támadtam a lényre. – Lángolj, geci! – vigyorodtam el, és felgyújtottam a lidércet. – Ezt Baekieért kapod. – motyogtam, dühtől fűtött indulatokkal, és hallgattam a lény kétségbeesett, fájdalmas kiáltását.

- Ez az, Chanyeol. – hallottam Kookiet. – Ne engedd, hogy elmeneküljön! – „innen nem megy sehova” mosolyodtam el. A következő pillanatban a saját testem is lángba borult. Éreztem, ahogy az erőm eláraszt, azonban mielőtt az arcomat is lángba borítottam volna, Baek illata csapta meg az orrom.

- Elég! – kiáltotta, s közém meg a lidérc közé ugrott. Nem értette miért kéne abbahagynom.

- Ez nem Baekhyun. Ez csak egy hasonmás, akárcsak az ál Kai. – mondta Jungkook. Szóval így akarnak megállítani? Hát nem fog sikerülni.

Minden erőmmel arra koncentráltam, hogy a tűz már ne csak a lidércet, de az ál Baekiet is égesse. De nem ment. Hiába tudtam, hogy nem ő az, a szemeiben láttam a félelmet. Egyedül ő nem félt tőlem, erre most… Én nem akartam bántani. Őt soha! Azonban hiába próbáltam leállni, az erőmet már nem tudtam irányítani. A tűz mindent ellepett körülöttem. A fejem zúgott, majd szétrobbant. Ezernyi hang zajongott az agyamban, majd egy apró sóhaj.

- Chanyeol, segíts! – szipogott Jungkook.

- Chanyeol. – szólított meg Baekie, s éreztem, ahogy a karjai közé zárt, én pedig akár egy kisállat, bújtam az ölelésébe. Ezt követően képszakadás.

Pittyegő gép az első, amire felfigyelek. Mostanában elég gyakran hallom. Az egész testem zsibbadt, megmozdulni is alig tudok.

- Lay! – kiáltott mellettem Baek. Ekkor beugrott minden. A folyó, Jungkook, a lidérc. Az adrenalin löket hatására gyorsan ültem fel. A szemeim hihetetlenül égtek, kinyitni se tudtam rendesen. A levegőben kapálózva kerestem törpét.

- Yeol, itt vagyok. – fogta meg a kezem.

- Mi történt a lidérccel? Jól vagy? – motyogtam összezavarodva.

- Lidérc? – lepődött meg. – Chanyeol, mire emlékszel te? – hallottam Woohyun hangját. Próbáltam felnézni, de nem láttam túl sok mindent. A fájdalomtól összerándulva bújtam a Baekhyunhoz, mire egy hideg-vizes kendőt kötött valaki a szememre.

- Hol van Chanyeol? – rontott be Himchan nagyon idegesen.

- Hé, hé, hé! – morrant fel Top.

- Engedj el! – kiáltotta a tanárom. – Felgyújtotta Yonggukot!  - fakadt sírva.

- Top, vidd ki! – mondta Hyuna erélyesen. Te jó ég, itt az egész tanári kar? Mi az Isten van? Na várjunk csak…

- Hogy mit csináltam? – ugrottam fel ijedten, s éreztem, hogy magam körül forrni kezd a levegő.

- Nyugodj le! – utasított Lay. Baek pedig még jobban szorította mancsomat, hogy lenyugodjak.

- Valaki elmagyarázná, hogy mi történt? – akadtam ki. – Mi lett a lidérccel?

Egy ideig néma csend telepedett a szobára, amit Woohyun tört meg.

- Chanyeol, - sóhajtott. – mondd el mire emlékszel!

- Csak arra, hogy Jungkook mondta, hogy Baekie veszélyben van. Majd mikor kinyitottam a szemem megláttam a lidércet és … uraltam az erőm… De, hogyan gyújthattam fel Yonggukot? Ő pajzs! Rá nem hat az erőm! Ráadásul ott se volt, amikor felgyújtottam azt a lidércet. – magyaráztam indulatosan.

- Nem a lidércet gyújtottad fel. – motyogta Baekie. – Amint kinyitottad a szemed rátámadtál Yonggukra.

- Az erőd nagyobb, mint amekkorával számoltunk. – gondolkodott el Hyuna. – Ti mit gondoltok?

- Azt mondtad, láttad Jungkookot? – érdeklődött Woohyun. Én csak bólintottam.

- Az baj. – mondta Sungkyu. – A srác gondolatolvasó, ha valahogy sikerült felszínre hozni az erejét, képes belemászni bárki fejébe. Hallucinációt előidézni a teljes erejével szinte gyerekjáték lenne neki.

- Sungkyu… Ez csak egy dolgot jelenthet… – mondta Hyuna.

- Igen, az Inferno. – sóhajtott nagyot Kyu. – Lay, Chanyeol milyen állapotban van jelenleg?

- A bőre egy ideig még égni fog, ahogy a szemei is. Egyéb sérülést nem találtam rajta. – válaszolta.

- És mi van Yonggukkal? – érdeklődtem.

- Megtettem, amit lehetett, de a teste rettentően megégett. Biztosat nem tudok mondani. Nem vagyok mindenható. – felelt. Nem tudom elhinni, hogy bántottam Gukiet. – Chanyeolnak pihennie kell, szóval jobb lenne magára hagyni. – mondta Lay, majd kivétel nélkül kiküldött mindenkit.

- Baekhyun, ugye téged nem bántottalak? – szorítottam meg erősen a kezét és magamhoz húztam.

- Engem nem. – jelentette ki, aztán Yixing őt is kitessékelte.

- Figyelj Yeol. – ült le mellém.

- Hol vagy? – kapálóztam, mire megfogta a kezem.

- A cucc, amivel bekentem a bőröd, valószínűleg holnapra elmulasztja a zsibbadást. Azonban fontos, hogy egy jó darabig kerüld a harcot és az olyan helyzeteket is, amiben túlmelegedhetsz. – figyelmeztetett. – Ha a szemkötő rajtad marad, az égő érzés is enyhülni fog. A borogatást reggel leszedem. Addig próbálj meg pihenni. – közölte, azzal magamra hagyott. Szép lassan próbáltam elaludni, de nem ment. Folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy mégis hogyan tehettem ezt Yonggukkal? Pont azzal, akit leginkább tisztelek. De ami fontosabb, hogy került mellém az eltűnt Jungkook? Annyi a kérdésem, amire nem tudom a választ, hogy megszámolni sem tudom.

- Yixing, várj már! – halottam meg Taot. – Ne most akarj hősködni!

- Ez nem hősködés. Ha elég erős vagyok hozzá, még megmenthetem Yonggukot. – morgott Lay, és valamit nagyon matatott az egyik polcon.

- És mi van, ha valaki rájön, hogy mire vagy képes? – érdeklődött a panda. – Végtére te is csak úgy játszol, mint én.

- Hát, akkor itt vagy te, hogy kihúzz a pácból. De akkor sem hagyom, hogy meghaljon, még ha lebukok sem. Egyébként is, ha most megmentem, az nem garancia arra, hogy sokáig fog élni. – mondta a gyógyító, mire Tao nagyot sóhajtott.

- Egyenlőre nem szeretnék ezzel foglalkozni, szóval tégy, amit akarsz. – fújtatott. – Elég bajom van Krissel. Egy egoista nyomorék.

- Ezt kerestem! – lelkesedett Lay. Az ajtócsapódás jelezte, ismét egyedül vagyok. Kíváncsi lennék, hogy értették mindezt. Yixing meg tudja menteni Yonggukot. Tényleg képes lenne rá? De mégis miféle ereje lehet? És Taonak? Neki mi az ereje? Róla az ég világon semmit nem tudok. Valamint ki az, akitől ennyire félnek, hogy megtudja Laynek milyen ereje van? Ahogy ezen gondolkodtam elnyomott az álom.

- Chanyeol segíts, Baekhyun veszélyben van! Woohyun el akarja… – hallottam a fejemben ismét Jungkook hangját, aztán újra néma csend. Felültem. Az öreg ajtó nyikorgása ütötte meg a fülemet, majd léptek.

- De jó, hogy ébren vagy. – lépett mellém Lay és leszedte a kendőt. Ezalatt elkottyintotta, hogy valaki látni akar. Reménykedve nyitottam ki a szemem, hogy hátha Baekhyun áll majd előttem, azonban nem így lett. Himchan gondterhelt, kisírt szemeivel találtam szembe magam.

- Én… – kezdtem volna a bocsánatkérést, de lepisszegett.

- Woohyun elmondott mindent. – eszembe jutott az álmom, amit azt hiszem nem is álmodtam. Talán tisztán hallottam Jungkookot. Mit akart mondani Woohuynnal? És milyen veszély leselkedhet a törpére?

- Mit mondott Woo? – pillantottam rá gyanakvóan. Rossz érzésem van vele kapcsolatban.

- Hogy Jungkook irányította az elmédet. – sóhajtott. – Amikor Gukie az összeesküvés elméleteivel jött, mindig lepisszegtem. Ő tudta, hogy Jungkook nem véletlenül tűnt el, de ha végig hallgatom, talán most nem feküdne a szomszéd szobában egész testében bekötözve, alig lélegezve. – szipogott.

- Sajnálom. – motyogtam lehajtott fejjel.

- Tudom. – mondta, de nem nézett rám. – Minden esetre próbálj meg koncentrálni. Nincs kizárva, hogy baszakodni akarnak az elméddel, szóval légy óvatos. És most menj! Baekhyun már reggel óta az ajtó előtt toporog, azt várva, hogy mikor jöhet be hozzád. – mosolyodott el. – Lay. - lépett Himchan a gyógyító mellé, majd beszélgetni kezdtek. Én úgy döntöttem nem zavarok tovább, és kisiettem a szobából.

- Baekhyun! – mosolyodtam el, ugyanis amint kiléptem a törpe a nyakamba ugrott.

- Látod, mondtam, hogy semmi baja. – hallottam magam mellől Woohyunt is. Amint rápillantottam elfogott a rossz érzés.

- Hogy érzed magad? – pislogott rám Baek tündéri arccal.

- Most már jól. – vigyorogtam rá.

- A szemed még elég vérágas. – nézegette.

- Lay szerint idővel elmúlik. – vontam vállat.

- De Yonggukhoz bemehetnék? – kérdeztem Woohyuntól. Egy, mivel látni akarom a mentorom, kettő, kíváncsi vagyok Woo reakciójára. Az eredmény nem lepett meg.

- Nincs túl jól. A kis gyógyító szerint nincs sok remény. Szerintem hanyagold a látogatást. – mondta szomorúan. Azonban ez valahol elég átlátszó volt. Mintha nem is sajnálná.

- Azért még ne temess el, ha lehet. – figyeltem fel a szomszéd szoba ajtóból jövő mély hangra. A szívem nagyot dobbant, majd Baekievel a mentorhoz rohantunk.

- Yongguk, én annyira sajnálom. – mondtam őszintén, mire megpöckölte a homlokom.

- Ne sajnáld, hanem koncentrálj jobban! – nevetett. – Baek, te meg ügyes voltál. A te pajzsod még az enyémnél is erősebb. Úgy néz ki Yeol démonlángjai egyedül rajtad nem fognak. – veregette vállon a törpét, majd Woohyunhoz fordult. – Csukd be a szád, mielőtt berepül a légy! – vetette oda közömbösen.

- Nem tudom, hogy épültél fel ilyen gyorsan, de örülök, hogy így történt. – mosolygott a másik, majd elment, hogy szóljon Sungkyunak a fejleményekről.

- Figyelj, Baek! – fordult vissza az idősebb. – Ha bármi szokatlant látsz, azonnal jelentsd nekem. Egy ideig Chanyeol is rád van bízva. – mondta, majd rám pillantott. – Woohyunnak semmit nem mondj arról, hogy mennyit tudsz!

- Miről? – lepődött meg Baek.

- Arról, ami a kastélyban történt tegnap. – mondta határozottan. Baek bólintott. Gukie elköszönt tőlünk, viszont azt gondoltam, jobb, ha először lejelentkezik Himchannál.

- Azt hiszem valaki nagyon aggódott érted. – biccentettem a kórterem felé, ahonnan nemrég kijöttem. Yongguk elmosolyodott, majd az ajtóhoz lépett és bekopogott. Amint belépett Himchanie eldobta kezében lévő vizespoharat, és szerelme nyakába vetette magát. Úgy döntöttünk, magukra hagyjuk őket, és felmegyünk a szobánkba. Ahogy beértünk, becsuktam magunk mögött az ajtót és szorosan magamhoz öleltem a törpémet.

- Yeol? – lepődött meg a hirtelen támadásomtól.

- Emlékszem, téged is bántanom kellett volna – suttogtam a nyakába, majd apró csókot leheltem a puha bőrére. – Nem akartalak megsebesíteni.

- Nem is tetted, és mint kiderült nem is tudnád. -mosolyodott el, majd egy kicsit eltávolodott tőlem, hogy a szemembe nézhessen. Kezemet az arcára simítottam, majd megtettem, amit meg akartam tenni már egy jó ideje. Szenvedélyesen csókoltam az ajkaira, amit ő viszonzott is. Egyre jobban megfeledkeztem magamról, ahogy Baekie csókja elterelte a figyelmemet a napokban történt dolgokról, úgy lett forróbb a testem. Éreztem, hogy belülről kezdek meggyulladni. Így nem volt más választásom, eltoltam magamtól.

- Mi a… Úr isten, te füstölsz! – ugrott arrébb. Amint a kezemre pillantottam, magam is láthattam, ahogy füstölög az alkarom.

- Lay megmondta, hogy jobb, ha kerülöm az adrenalin termeléses helyzeteket, de azt nem hittem volna, hogy pont téged kell majd kerülnöm. – mosolyodtam el szomorúan.

- Akkor egy ideig nincs testi kapcsolat. – biggyesztette le az ajkát.

- Sajnálom. – motyogtam, majd egy lepkepuszit nyomtam a szájára.

- Én is. – felelt és pont ekkor nyitott be Jongdae.

- Hali srácok… - szimatolt körbe köszönés közben. – Mi ez az égett szalonna szag? – fintorgott.

- Égett szalonna? – teleportált elém Kai. – Na, de, Yoda, már Baekiet is gyújtogatod? – röhögött, majd magához ölelt. – Jól vagy? – érdeklődött, én meg csak bólintottam. Ekkor tűnt fel, hogy egy komplett focicsapat szállta meg a szobánkat. Értem ez alatt Do-t, Kait, Suhot, Jongdaet, Luhant Sehunt, Krist és az ő apró házi kedvencét, aki ha jól látom pont most szarta le Do cipőjét.

 Miután mindenki elfoglalta az ágyon, vagy a földön a helyét, Suho megszólalt volna, azonban Jongdae megelőzte.

- Azért gyűltünk ma itt össze, hogy tanúi legyünk Baekhyun csodálatos tűzálló képességének. – röhögött fel.

- Hé, Chen! – mosolyodott el Kai – El ne tűnj hirtelen! – vigyorgott, mondata alatt értve azt, hogy neki csak egy mozdulatába kerül eltávolítani a szobából.

- Ha befejeztétek, mondanám a haditervet. – szállt be a beszélgetésbe Suho is.

- Jongdae kezdte. – emelte fel a kezeit megadóan Jongin.

- Kai! – szólt rá Suho.

- Látod, megint te pofázol! – morgott Chen.

- Jongdae!

- Kris! – morrant fel Kris, s közben a cipőjét rágcsáló háziállatkájára nézett.

- Kajak Krisnek nevezted el a dögöt? – érdeklődött Kyungsoo. Mire észbe kaptam már mindenki mindenkinek beszélt, Joomyun arca pedig egyre ingerültebb lett.

- Fogjátok már be! – kiáltott fel, és haragos tekintete körbe vándorolt a szobában tartózkodókon, akik eléggé meglepődve pislogtak rá vissza. Én még nem hallottam kiabálni, de nem is akartam…

- Szóval… – vett egy mély levegőt, majd elkezdte a mondanivalóját. – Először is szeretném leszögezni, hogy csak akkor szólhattok közbe, ha megengedem. Másodszor pedig felteszem a kérdést, hogy kinek mi a véleménye a suliban történtekről? Sehunnal már megpróbáltuk összerakni a képet, de elég zavaros. Tehát bárkinek bármilyen észrevétele van az mondja el. Nem Chanyeol az egyetlen, aki váratlanul furcsán viselkedik és rátámad a társaira. Xiumin és Yoseob is ugyan ilyen. – mondta Suho.

- Amúgy nekem lenne egy észrevételem. – jelentkezett Sehun, majd amikor mindenki rá figyelt el is mondta. – Nem tudom mennyire figyeltétek meg Hunseung vállán az égési sérülést, de pont olyan, mint a lidérc sebe, amit Yeol megégetett az erdőben. – mondta, mire beugrott Hyunseung égésfoltja, és tényleg ugyan olyan, mint amit a lidércnek okoztam…

Luhan:

Egyre zavarosabb nekem, ami itt folyik. Emberek tűnnek el, aztán hirtelen megkerülnek. Mások furcsán viselkednek. Chanyeol is, pusztán Baekhyun tartotta vissza attól, hogy hatalmas káoszt csináljon. Senki sem gondolta volna, hogy annak a kettőnek ekkora ereje van.

Suho tartott egy gyűlést, annak végeztével épp Sehunt rángattam vissza, de ő annyira belelovalta magát a témába, hogy csak arról bírt csacsogni. Engem viszont egy cseppet sem izgatott, sőt kifejezetten felállt tőle a szőr a hátamon. Chanyeol bármikor elszabadulhat, és nem biztos, hogy meg tudnánk állítani. Ezen úgy összevesztünk Hunieval, mint rövidke barátságunk alatt még soha.

Négy nap telt el, mióta ez történt. Azóta kerülöm őt. Valószínűleg őt annyira nem hatja meg ez az egész. Jórészt Jongdae és Suho nyakkán lógok, hogy a lehető legkevesebb időt töltsük egymás közelében. Szerintem a SuChen páros egyre kevésbé visel el. Joonmyun gyakrabban ingerült, Jongdae pedig folyton fura, kétértelmű rébuszokban beszél. Az egyik este, amikor már nem volt képem megint náluk lézengeni, elindultam, hogy teszek egy kört a kastély körül. Megviselt Sehun hiánya, hisz egészen összenőttünk az elmúlt hetek alatt, és most teljesen magam alatt voltam a „lelki magány” miatt. Gondolataimból az zökkentett ki, hogy furcsa, hörgő zajokat hallotta, a nagy, öreg tölgy környékéről. Arra vettem az irányt, hogy meglessem, mégis mi az ördög folyik ott.

Ketten voltak, meg a tehetetlen harmadik. A fáról lelógva csak nyöszörgött, kínlódott az életéért. Felismertem őt. Hoseok volt az. Még az erdei próba alatt ismertük meg őt és a kis csapatát. Tétlenül néztem, ahogy a nyakát fojtogató kötelet szorongatja és hörög a levegő hiányától. teljesen lefagytam. A két alak lemászott a fáról, megálltak, nézegették a fáról csüngő fiút, majd mint aki jól végezte dolgát, az egyik srác, még meg is löködte. Hoseok pedig csak ringatózott, mint egy hintán. A másik kettő lepacsiztak, majd az egyik félreállt, míg a másik öngyújtóval (? – nem láttam tisztán) meggyújtotta szegény Seok ruháit.

- ÉGJ! – üvöltötte el magát az ismeretlen hang.

- Lángolj geci! – vihogta a másik.

Közelebb akartam menni, hogy lássam, kik is azok, de ekkor egy gida ugrott ki mellőlem a bokorból. Ami ahogy kiért a kastély takarásából és a fa közelébe ért, valamelyik idióta lazán lerúgta a kisállatot.

Én nem maradok itt tovább egy pillanatra sem. Fogtam magam és úgy rohantam, minnt még soha. Gondoltam megkeresek valakit, aki van olyan értelmes, mint Suho, de nem zavarna el, ha meglátna. Oké, akkor irány Kyungsoo…

Szedtem a lábamat és benyitottam a szobájukba, ahol csak L ücsörgött.

- Hát te? – kérdezte.

- Do? – feleltem kérdéssel.

- Már majdnem egy hete nem láttam. – vont vállat. Ekkor villant be, hogy Jonginnal Chanyeoléknál tanyáznak. Futva mentem odáig, még az ajtón is úgy rontottam be. Hat szempár nézett rám erőteljesen, köztük Sungkyu  és egy idegen öreg. Bizalmasan beszélgetett Kyungsooval, valószínűleg az apja lehetett. Olyan tipikus félelmetes pacák. Már a kisugárzásával is ölni tud.

- Mi a baj? – kérdezte Sungkyu.

- Lent… a… fánál. – kezdtem bele tagolva a mondatba, a futástól kifáradva. Talán a sokk is közrejátszhatott.

- He? Ebből nem értek semmit. – ráncolta a szemöldökét.

- Hoseok… – motyogtam, és éreztem, ahogy legördül az első könycsepp az arcomon.

- Mi van vele? – értetlenkedtek.

- Veszélyben van! – kiáltottam fel hisztérikusan. – Kint… – kezdtem újra. – Ott… ott lóg a … a fán. – magyaráztam dadogva, a sírás még mindig fojtogatta a torkom. – Segíteni kell neki. – rogytam le a padlóra. Kyungsoo leguggolt mellém és a hátamat simogatva próbált lenyugtatni.

- Semmi baj, Luhan. – motyogta. – Segítünk neki.

Yin és Yang - 8.rész 2/2

Sziasztok! A héten megint fordított sorrend lesz, mert a káosz még várat magára (magyarul azzal sokkal több gond van, mint ezzel itt.) Hmm... Rájöttem lusta vagyok. De ez most nem lényeg. Jó olvasgatást!

Jinyoung:

- Az a létra vezet fel. – mutatott Mark egy lepukkant templomra előttünk. A semmi közepén voltunk. Szó szerint. Azt sem tudtam, hogy van ilyen hely. Pedig alig jöttünk a várostól gyalog egy kicsit, mégis itt volt. Szerintem ember nem járt itt évszázadok óta.

- Ugye most csak viccelsz velem! – néztem rá számon kérően.

- Nem az, te buta, én arra mutattam. – fordított a helyes irányba.

- De az még Bambamet sem bírná ki! – kerekedtek el szemeim.

- Hidd el, nem olyan, mint amilyennek elképzeled.

- De hisz ez egy kicseszett lepedő.

- Pontosabban százhatvanhat lepedő. – javított ki Mark, olyan hangsúllyal, mintha legalább fogyatékos lennék.

- Nem azon van a hangsúly, hogy hány, hanem, hogy mi ez! – mutatok a kötélként lelógó anyagokra.

- Miért, mire számítottál? Aranylépcsőkre? – vihogott Wang, aki természetesen mindenhova elkíséri Markot.

- Legalább egy létrára… Ez így olyan csóró. Még Soo is többet ad a designra.

- Ne hasonlítgasd Istent ahhoz a pokolbélihez.

- Ne legyél már ennyire szárnyas. Egy ideig azt hittem Jackson jó hatással van rád, de most már kételkedem benne. Inkább nem is húzom tovább az időt és elindulok. Minél előbb fent vagyok, annál előbb találom meg JB-t.

- Sok szerencsét. – öklözött vállamba Jacks, Mark pedig egy halvány mosolyt küldött felém. Szerintem ő is jól tudta, mi várhat odafent rám.

- Köszi. Vigyázzatok egymásra. Ja, és néha nézzetek rá a két kölyökre. Nem lenne jó, ha magukra gyújtanák a házat, utána pedig nem lenne hol laknunk. – poénkodtam egy kicsit, majd odaléptem a lepedőlánchoz és jól megragadva azt, mászni kezdtem felfelé. Azzal viszont nem számoltam, hogy kb egy éves túrának megfelelő kötélmászás vár rám, amíg felérek. Most már értem az emberek miért csak haláluk után akarnak a mennybe jutni. Mennyivel könnyebb lehet a hülye galamboknak. Csak fogják a hülye kis szárnyukat és felröppennek. Én meg mászhatok itt évezredekig. Szerintem mire felérek, addigra Soo háromszor megeszi Jae-t. Vagy mégsem.

Előbb felértem, mint hittem. A puha felhőn felkapaszkodtam, majd egy fekete-fehér pepitás márványpadlót tapintottam meg. Na jó, Marknak igaza volt. A mennyben is kijár a nagyzolás. Ezen az sem segített, hogy minden olyan… tök más, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva. A Biblia egy kamu. Ha mégis igaz lenne, akkor valahol itt kellene találkoznom Szent Péterrel. De én itt egy árva lelket nem látok. Lehet rossz oldalról jöttem? Lehet olyan, hogy az északi oldalon van ügyfélfogadás és a délin nem? Mondjuk Mark azt mondta ez az egyetlen feljáró ide. Akkor viszont nem sokan akarhatnak feljutni a mennybe, ha még biztonságiakra sem telik. Elindultam egy irányba, hátha találok valamit. Mondjuk, egy arra lakik Isten, vagy egy ott él Jézus táblát, mint az embervilágban, de semmi. Öcsém, feljöttem elveszni…

- Hé… – szólt egy hang. Na, most, vagy én vagyok hülye, vagy ez a csávó az előbb még nem volt az orrom előtt. – Nem ide valósi vagy, igaz? – kérdezte nyájasan.

- Nem, de ilyen stílussal neked sem itt kéne lenned. – feleltem a csávóra nézve, aki az angyalok tipikus jókisfiús kinézetéhez képest eléggé eltérő volt. Jb-hez lehetne hasonlítani. Fekete haj, kissé morc, de nagyon szép karakteres arc. A ruhái fehérek voltak, de gondolom itt az a kötelező viselet.

- Meglep, hogy végül feljutottál. Bang mondta, hogy számítsak rád a mai nap folyamán, de azt hittem elbuksz, vagy egyszerűen csak feladod.

- Én meg azt hittem minden angyal olyan, mint Mark. Naiv és cukormázban tocsogó. – vágtam vissza a kedves üdvözletre.

- Nem jól hitted. – vigyorodott el a fiatalos fickó ördögien.

- Azt hiszem eltévedtem. – ráztam a fejem. – Én a mennybe indultam, de egy pololi jelmezbálba érkeztem.

- Ha-ha. Nagyon humoros. – fintorodott el.

- Csak vigyél el a főnökhöz és nem is kell tovább lopnunk egymás idejét. – mondtam egyszerűen.

- Még mit nem. – háborodott fel. – Itt maradsz! – felelt hevesen.

- Komolyan, úgy csinálsz, mintha legalább baszni mennék a nagy Istenhez. – háborodtam fel.

- Ő nem az a fajta, aki csak úgy kefélgetne. – pislogott rám a gúnyos mondata közben.

- Mégis féltékeny vagy. Csak akkor nem értem mire. Annyira szexi lennék? – kérdeztem, de csak azért, hogy szívjam egy kicsit a vérét. Ő nem akar átengedni, akkor most csak egye meg amit főzött. Másfelől pedig rájöttem, hogy valószínűleg viszonya lehet a főmuftival. – Bár elég rosszfiús vagy, szóval… lehet hogy én is az esetei közt lennék.

- Megfojtalak! – kiáltott fel. Mákom van, hogy hirtelen haragú. Bár ez az angyalokra nem nagyon jellemző, viszont néha Jb is fel tudta kapni a vizet. Gondoltam hátha és bevált. Ja, egészen addig hittem ezt, amíg elő nem bujt a csávó fekete szárnya. O-ó. Most kurva nagy bajban vagyok. Vagyis… álljunk csak meg. Ez itt nem a föld. Nem bánthat engem, hacsak nem akar a tisztítóba menni. Habár lehet ő rangosabb személy.

- Egyezkedjünk! – tartottam magam elé a kezem, amikor már rám ugrott volna. – Nekem is van okom, hogy itt legyek. Meg amúgy is, az a pasas elvileg ott bent az Isten. Ha nem akarta volna, hogy itt legyek, most nem lennék itt, nem? Vagy mégsem olyan nagy a hatásköre, mint azt az a vaskos szar írja? – kérdeztem.

A csávó kicsit hátra hőkölt a szóáradatomtól – ja, pofázásban azért még verhetetlen vagyok, ha kell –, majd orrnyergét kezdte masszírozni.

- Figyi, a nevem Jinyoung és azért jöttem, hogy megmenthessem a párom. – mondtam a tarkómat vakarva, kissé feszülten.

- Himchan. – vetette oda. – Vicces. – motyogott. – A párod… az ördögök nem járnak párban. – felelt.

- De, nekünk is vannak érzéseink. Még, ha nem is mindünk él monogám kapcsolatban.

- És miért pont ide jöttél? Egy angyal nem menthet meg egy ördögöt. – mosolygott gúnyosan.

- De egy angyalt már igen. – haraptam be az ajkamat, miközben azon gondolkodtam, vajon Soo mit tett vele.

- Azt mondod… – hallgatott el. – Ki az? – kapta fel a fejét és nekem rontott. – Melyik kölyök került a pokolba? – kiabált.

- Ha rángatsz, attól nem lesz jobb. – mondtam fapofával, de belül, kb ugyan olyan voltam, mint ő.

- Álljunk csak meg egy pillanatra. – emelte fel a mutatóujját. – Te most azt akarod beadni nekem, hogy viszonyod volt egy angyallal? – tört ki röhögésben.

- Van… vagyis lenne is, ha időben segítene a főnök. – mutattam a kapu felé, most már azért frusztráltan.

- Ez kamu. – mosolygott. – Egy angyal sem olyan ost… – kezdett bele, de nem fejezhette be.

- Ez fontos baszd meg! Nem érted, hogy a te kis időhúzásod akár az életébe is kerülhet? – akadtam ki teljes mértékben. – Lehet, hogy neked ő csak egy élet a sok közül de nekem igen is fontos az épsége. Nem véletlenül jöttem erre az undorító helyre. Esküszöm, ha miattatok valami baja lesz Jaebumnak, akkor ennek az egész helynek annyi. – húztam végig fenyegetően mutatóujjam nyakamon.

- Jb? – kerekedtek el a szemei megint. – Mit keres odalent az az idióta, amikor megmondtam neki, hogy óvakodjon a kígyótól. – magyarázott maga elé, mintha ott se lennék. – Ácsi. – rázta meg a fejét, pislogott kettőt, mire megint nekem rontott. – Te most azt mondod, hogy kavartál Jaebummal?

- Igen, ez nem olyan nagy cucc. Végtére is nem a fiad vagy ilyesmi.

- Hogy nem e? – pillantott rám, amolyan megöllek tekintettel. – Gyere velem! – ragadta meg a karom. Rohadt erősen szorította, de nem szóltam semmit, csak mentem utána. Komolyan nem hiszem el, hogy ez a férfi egy angyal.

- Véletlenül nem vagy te fajtársam? – kérdeztem rá cinikusan, mire hátra kapta a fejét.

- Miről beszélsz? – értetlenkedett.

- Felismerem a hazugságot. – vontam vállat.

- Még nem is mondtam semmit. – rázta a fejét, majd újra elkezdett rángatni.

- Nem is kell. – sóhajtottam. – A reakciód tökéletesen elárul mindent. Egyébként hova tartunk ilyen sietősen?

- Én nem ítélkezhetek helyette, de ha bele egyezik bedoblak a tűzbe. – közölte a terveit halál nyugodtan.

- Jó vicc. Azt hiszed hagynám?

- Ez a mennyország, itt nincs befolyásod.

- Való igaz. De eladhatlak az ördögnek. – mosolyogtam rá. – Te is tudod mivel jár a gyilkolás, ha meghalok a tisztító tűzben, az még eggyel több fekete a tolladban. Én azt hittem, az angyalok szeretnek tiszták maradni.

- Valakinek ezt is meg kell tennie. – engedte el a karom. Kicsit átmasszíroztam az ujjai helyét. Franc se nézte volta ki abból a törékeny hapekból, hogy egy vadállat. – Nem hinném, hogy pokolra kerülök.

A csávó eltűnt, viszont alig pár pillanat múlva ketten jelentek meg.

- Ő lenne a másik hóhér a mennyországban? – vágtam pofákat. – Mert ha igen, akkor nem gondolnak a testi erősségi viszonyokra.

- Te most gúnyolódsz?

- Nyugi, Himchan.

- Jé, azt hittem csak Negrónak hívnak. – mosolyogtam gúnyosan.

- Látom már most összekaptatok. Kár. – húzta el a száját a másik fazon. – Mert össze kell fognunk.

- Hogy mi? – kérdeztük együtt Himchannal.

- Ne szórakozz Bang, csak dobjuk a tűzbe. – fogta a fejét.

- Ahogy akarod. – bólintott a másik.

- Figyi, miközben sülök, azért igazán elmehetnétek Jaebumért, oké? – alkudoztam.

- Ez a fiú még mindig szórakoztat. – kuncogott Bang.

- Mi olyan szórakoztató benne? – forgatta a szemeit Chan. – Csak egy csótány. Olyan mint a többi. – morogta.

- Nem egészen. – vakarta meg a fejét.

- Mi?

- Nem tűnt fel valami egészen szokatlan dolog?

- Nem! – vágta rá egyből. – Vagyis de, az, hogy itt van, tehát be kellett, hogy engedjed.

- Mint mondtam, szórakoztató. – vont vállat.

- És mi olyan különleges benne? – húzta fel egyik szemöldökét Himchan.

- Ördög létére nem saját bőrét menti.

- Mi? – kérdezte idegesen.

- Ő az eddigi legtisztább ördög, akit láttam. – bólogatott, valószínűleg saját meggyőzése végett. – Teljesítsük a kérését.

- Hogy mondod? – kezdett el tikkelni Himchan bal szeme.

- Arra célzok, hogy segítsünk neki.

- Ó, hogy miért vagy ilyen jóságos, Isten…

- Tudod milyen vagyok. – kacagott fel.

- Ácsi, - szóltam bele a beszélgetésükbe. – te vagy Devla? – ráncoltam a szemöldököm. A mondatra egy pillanatra meglepődött, majd valami olyat láttam, hogy egy életre összeszartam magam. A vézna csávó pillanatok alatt olyan aurát bocsátott ki magából, hogy a fél pokol kinyiffant volna tőle. Mák hogy van lélekjelenlétem. Még Soo se szokott ilyen nyersen megfélemlíteni minket. Ő annál sokkal aljasabb. – Meg sem szólaltam. – javítottam magam és a haragja le is csillapodott.

- Te aztán értesz az ismerkedéshez. – csapkodott vállba Himchan.

- Nem tehetek róla, Jb mindig csak így emlegette és rám ragadt. – motyogtam.

- Az a kölyök. – morgott Bang. – Sosem fog felnőni igazán. Megnevelhetted volna jobban. – szúrta oda.

- Nem az én hibám. Még Zelot sincs időm nevelni, nem hogy Jb-t. – húzta el a száját.

- Veszekedés helyett akkor inkább segítsetek.

- Jól van, jól van. – forgatta meg a szemeit Chan.

 Végül Himchannal és Yonggukkal mehettem. Bár előbbi kicsit sem örült a társaságomnak. Leillantunk az alvilág ismerős bugyraiba.

- Van tipped hol lehet? – pislogott rám Guk.

- Soonál? – kérdeztem vissza.

- Azt se tudod, hol van, de lerángatsz minket? – hisztizett Chan.

- Megjött neki? – mutatok rá és közben csak Bangre nézek.

- Csak ideges. Nem szereti, ha a szerettei veszélybe kerülnek. Tudod, Chanie valaha nem ide való volt.

- Wow, akkor rögös utat tehettél meg. – ámultam el a férfin. Valóban nehéz lehetett neki felküzdeni magát egy ilyen pozícióba. – Tényleg fogalmad sincs hol lehet? – kérdeztem újra Bangtől, aki csak hülyén vigyorgott. Ez szórakozik. Tudja hol van, de kíváncsi a reakciómra. – Akkor egyedül keresem meg. – morogtam.

- Ne kapd fel a szenteltvizet. – kapta el a csuklóm, és egy újabb illanás után, a nagyteremben voltunk. Ott állt Soo és az az idióta is. Illendően üdvözöltem, sőt onnantól nem is érdekelt a két útitársam. Viszont azt a légkört nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A két főmufti ereje belengte a termet. Mégis mi folyik itt?

Yin és Yang - 8.rész 1/2

Sziasztok! Amint látjátok, ezt a részt ketté szedtem, mivel ha egybe marad, az kifejezetten hosszú lett volna. Így most JB-t, jövő héten pedig Jinyoungot rakom fel. Jó olvasgatást!

JB:

És, itt vagyok! Az alvilág bűzös mocskos bugyraiban, ahol meglepő módon takarítanak, szóval koránt sem olyan bűzös meg redvás, mint ahogy azt odafent gondolják. De nézzük csak, hogy is jutottam idáig…

Jr nem engedett el, szóval a saját kezembe kellett venni a dolgokat, hogy biztonságba tudjam a családomat.

- Hmm… – tanulmányoztam hajnalba Jr fekete könyvét. – Szóval, csak meg kéne vágnom az ujjam, firkálni egy kört, és jön is értem a sátán, vagy valaki? Oké, egy próbát megér. – tettem az asztalra a könyvet, majd elkezdtem a műveletsort.

Eleinte nagyon nem akart normálisra sikerülni az ábra, de végül nagyjából elkészítettem, majd elmormoltam a varázsigét, vagy mit, és meg is jelent a Jin a lámpásból.

- Hello… – intett nekem a kígyó. – Mi kéne démonfiú? Jr-rel nem laktál jól, és jöhet a desszert? – vigyorgott idiótán.

- A pecsétet, de kurva gyorsan. – nyújtottam ki felé a kezem.

- Előbb kérem érte a jutalmamat. A sötét szárnyú angyalért cserébe adom csak át a pecsétet. –érkezett a válasz. Ám legyen, ha engem akar, megkap! Felálltam a térdelő helyzetemből, s felvettem az eredet alakom. – Jó lesz? – érdeklődtem rezzenéstelen arccal, de azt furcsállottam, hogy a szokásos fehér angyal szerkóm helyett, egy fekete bőrcucc volt rajtam. 

- Ó! – lepődött meg. – Nos, akkor tessék. – adta oda a pecsétet, ami egy darab vasra emlékeztetett leginkább. Letettem az asztalra, majd a kígyó mellé léptem, hogy álljam a szavam.

- Szólíts Rennek. – fogta meg a kezem vigyorogva. – Ha még egyszer hozzám érsz, nem lesz szád amivel szólítgathatod az embereket! – szorítottam ökölbe a kezem. Komolyan… Irritál ez a pacák. De mindegy. Jr, ha rám talál egyszer odalent, úgyis kicsinál. Mark meg fogja érteni. Jackson le fogja szarni. A krampusz… hát szerintem csodálni fog, de ez csak az én véleményem, Bambam pedig elfelejti, hogy valaha is léteztem. Remélem Jinyoung itt marad vele, és bepótolja a helyemet. Jó volt családban élni, még ha csak rövid ideig is. És Jr-nek hála, rájöttem milyen a szerelem. Milyen mikor van egy másik oldalad, és egész vagy. Hiányozni fognak, elmondani nem tudom mennyire. Majd teleportáltunk, és kiütött a dolog.

A szoba, ahol ébredtem, nagy és vörös mindenhol. Csak az ágyam full fekete. Ahogyan felkeltem rájöttem, bárki is tett ágyba, a cipőmet faszán a lábamon hagyta. Úgy tűnik itt nem gáz, ha kutyaszaros lábbal fetrengsz az ágyban. Váratlanul kinyílt az ajtó, és egy tőlem alacsonyabb, nagy szemű fickó sétált be rajta, mögötte a szőke kígyóval, akiből szívem szerint új csukát csináltatnék.

- Jaebum, igaz? – állt meg előttem érdeklődve.

- Inkább csak Jb. – vágtam rá. – A Jaebumot utoljára Jr mondta, szóval ezt szeretném, ha így is maradna.

- Nos Jb. Gondolom kíváncsi vagy miért hozattalak ide. – sétált el mellettem, mire nemes egyszerűséggel annyit válaszoltam, hogy… – Gőzöm sincs és le is szarom. – morogtam.

- Ez az! – mutatott rám, nagy lelkesedéssel. – Ez az a hozzáállás, ami hiányzik az összhanghoz. A sötétséget magukban hordozó angyalok, mindig is különlegesek voltak. De te, aki képes voltál egy egész sereggel végezni az minden elképzelésemet felülmúltad. – magyarázott a levegőben hadonászva, nagy indulatokkal.

- Agyilag minden rendben van? – néztem rá érdeklődve, mert komolyan halványlila gőzöm nem volt, mi a faszt dumál.

- Én a helyedben nem beszélnék így a sátánnal. – mosolygott a cipőm.

- Miért hol a sátán? – értetlenkedtem.

- Itt áll előtted. – mutatott az alacsonyabb a saját testére, mire kitört belőlem a röhögés, majd miután megfagyott a hangulat rájöttem, hogy nem csak poénkodtak. Megköszörültem a torkom.

-  Bocs azt hittem vicc volt.

- Miért, nem tűnök elég sátáninak? – tárta szét a karjait.

- Ez beugratós kérdés? Azt hittem a sátán úgy néz ki, mint egy viking. Tudod kidagadó izmok, meg… hát egy benganagy állatnak gondoltalak. Még devla is rémisztőbb nálad! – magyarázkodtam.

- Ki az a devla? – kérdezte a csukám. Igen, ő mától a legújabb kígyóbőr lábbelimnek van keresztelve. Az eredeti neve amúgy sem maradt meg a Jr hiányában úszó elmémben.

- A fenti nagyfőnök! – mutattam a plafon felé. – Bang, isten, allah. – magyaráztam.

- Ő mitől lenne rémisztőbb Sátán Soonál? – értetlenkedett a szöszi.

- Bang is tud rémisztő lenni. Nekem elhiheted. – emeltem fel a kezeimet védekezően, majd amint a sátánkára néztem rájöttem, hogy tévedtem. Olyan fejet vágott, hogy majdnem telenyomtam a nadrágomat kakaókrémmel. Ha a kinézete nem is rémisztő, a tekintete az, és picit perverz is.

- Már tudom Jackson honnan örökölte a hátborzongató, kinézlek a gatyádból nézést. – ráztam meg a fejem.

- Ki az a Jackson? – nézetek rám érdeklődve. Hupsz! Ezt nem kellett volna. Nyugi Jb a pokolba vagy, csak természetesen… Hazudjunk bele a képükbe! Az jól megy.

- Csak egy démon, aki a szomszéd srácot pesztrálja. – vontam vállat.

- Ó hogy Jackson! – csapta össze a kezét a szöszi. – Tudod, a feka újonc, apró szarvakkal. –magyarázott Soonak. Jó ez agyilag is teljesen szőke… Vajon feltűnne neki, ha megpróbálnám megnyúzni? Ó basszameg, így hogy se Mark se Bambam, de még Jr sincs a közelemben, nem akarok jó lenni.

- Szóval akkor most dutyiba vágtok vagy felkoncoltok? Nem tudom, itt hogy működnek a dolgok. –vakartam meg a fejem.

- Ó, dehogy! – legyintett a góré. – Te vendég vagy.

- Én? – lepődtem meg. Oké erre nem számítottam!

- Kifejtenéd, akkor miért vagyok itt akaratom ellenére? – érdeklődtem.

- Mert megkértem Rent, hogy hozzon ide, és személyesen is láthassam, azt az angyalt, aki kivégezte az talpnyalóimat. – mondta, majd nevetni kezdett, én meg ijedtembe felcsaptam a szárnyaimat, ezzel sikeresen orrba vágva a kígyót.

- Ja, ha csak ennyire kellettem, akkor: üdv mindenkinek, a nevem Im Jaebum, és ha nem haragszotok, most egy kis napfényre vágyom, szóval húznék a fenébe. Arra… – mutogattam megint a plafonra.

- Az emeleten sincs ablak… – gondolkodott el Ren, mire Kyungsoo arcán láttam a totális szánalmat.

- Ren, menj a sarokba. – mutatott oda ahol két szobafal találkozott. Csak mert elsőre Rennek nem esett le hova kell mennie.

- Nézd el neki szőke… – fintorogtam.

- Gyere, körbevezetlek és közben megiszunk egy üveg bort. – indult el az ajtón kifelé, mire idegesen követtem.

- Tudom, hogy jól nézek ki, de nem fogok romantikusan borozgatni veled, pár égő lélek társaságában… – morogtam. – Tisztára mintha Himchannal beszélnék. Alkoholisták… – morogtam.

- Nyugalom, a romantika nem az én asztalom, a kemény szexet többre tartom. – nevetett fel sátánian, s ahogy haladtunk a szűk és sötét folyosón, egyre több háromszöget láttam a falom, amelyek engem figyeltek.

- Azt hittem Devla mindent látó szeme ijesztő, de ezek itt mik? – akadtam ki.

- Az én látómezőm messzebbre nyúl, mint Banggé. És jó a kilátásom a fenekedre. – mosolygott hátra, mire a szárnyaimmal dühösen takartam el a farpofáimat. Ezt csak Jinyoungnak szabad!

- Szóval a kis háromszögeken át mindent látsz? – formáztam háromszöget a kezeimmel, majd a szememhez tettem, leutánozva a fali díszeket.

- Az emberek világába, ezt csak illuminátinak nevezik, és nem tudják, hogy minél több háromszöget rajzolnak, amibe szem van, annál többet látok a világból. – magyarázta, majd egy nagyobb terembe érve, ahol horrorisztikus füst gomolygott a lábaim között indokolatlanul, leült egy asztalhoz, amint hát érdekes volt a napi étel felhozatal.

- Ezek még élnek? – fintorogtam a megnyúzott kis állatokon, amik még remegtek.

- Már nem. – érkezett a válasz.

- Ugye nem ezeket akard elfogyasztani? – fintorogtam.

- Nos, nem is én eszem meg őket. Majd te. – mutatott rám. Ó, na persze. Mert a kisállatokat csak úgy megzabáljuk mi?

- Bocs, ha elszomorítalak, de a gyomorom nem bírja az ilyet. – mondtam, majd leültem én is egy székre.

- Biztos? Pedig a démonok imádják. – vont vállat. Ó anyám, Jr is ilyeneket evett? Nem, ennyi, rókázni fogok…

- Kinyögöd végre, mit akarsz? – küszködtem a hányingeremmel, mely egyre inkább eluralkodott rajtam, ahogy a dögszag megcsapta az orromat.

- Ki a másik? – érdeklődött, valami agyszerűt kajálva… Bleeee… És a taccsot is az asztalra adtam ki. Na, asszem ennyit a vendégszeretetről. Mindegy…

- Bocs, de a gyomrom emberi ételekhez szokott. – töröltem meg a számat.

- Semmi gond, majd a férgek jól laknak. – mondta, mire már reagálni se tudtam. Oké ez tényleg nem a menny.

- De hogy értetted azt, hogy ki a másik? Milyen másik? – értetlenkedtem.

- A másik sötét angyal. – vigyorgott.

Hirtelen elfogyott a levegőm és kiszáradt a torkom. Még egy sötét angyal? Nem vagyok egyedül flúgos? Ezt devla, vagy Himchan miért nem mondták nekem soha? Miért magától a sátántól kellett hallanom? És ha igaz, akkor az én csőrömet is bassza, hogy nem tudom ki az…

- Fogalmam sincs. De ha akarod, kideríthetem… – bukkant fel előttem egy menekülési ötlet. Fogom magam és visszamegyek Jr-hez. Nem tudom mióta vagyok idelent, vagy meddig voltam kiütve, de látni akarom őt. Tudnom kell, hogy jól van-e. Felálltam a székből, és közelebb lépve a sátánhoz letettem a fenekem az asztalára, amiről éppen evett. Fogalmam sincs honnan merítettem ekkora bátorságot, de le is tojom.

- Mi lenne az ajánlatod? – simította tenyerét a combomra, mire valami furcsa érzés kerített hatalmába. A testem ösztönösen mozdult Kyungsoo irányába, s szinte elkerülhetetlennek tűnt, hogy valahogy kitérjek a felém közeledő ajkai elől. Ezt én nagyon nem akarom…

- Látnod kéne az arcod, nagyon vicces látni a szemedben a félelmet. – mondta Soo, majd elhajolt tőlem.

- Jr ereje nem túl nagy, de ha megcsókolom az angyalát még meg is ölne. – nevetett.

- Befejeznéd ezt a gonosz vihogást, felállnak a tollaim a hátamon. – ugrottam le az asztalról, majd visszaültem a székembe. Váratlanul a nagy ajtó kinyílt, s egy tucat krampusz jött be, borjúpástétommal, meg kétszersülttel. Az asztalon lévő ételek pedig mind hamuvá váltak. A démonok megterítettek, majd az egyik feltakarította a hányásomat.

- Az előbb csak szívattál, mi? – fintorogtam.

- Ahogy mondod. – vigyorgott. – Nyugi, ez nem csak illúzió egyél nyugodtan.

- Kösz, de nem. – fogtam a gyomrom, mert az a kép egy ideig tutira kísérteni fog.

- Egyébként, az ajánlatodat elfogadom. Ha lehozod nekem a másik bukott angyalt is, Bang hatalma meggyengül. Ami neki gyengeség, az nekem erőt jelent. – mosolygott, s falni kezdte az ételt.

- Szóval csak erőfitogtatásnak kellek? Nekem végülis mindegy. – vontam vállat, majd felkeltelem az asztaltól, hogy akkor én most mennék. De azzal nem számoltam, hogy abban a pillanatban hogy kiengedtem a szárnyaimat, majdnem hatvan krampusz ugrott rám egyszerre, s szegeztek a padlónak, hogy vörös füst mérgezést kapjak.

- Nem mondtam, hogy mehetsz. – mosolygott, de ami a következő pillanatban történt, arra nem számítottunk. Egy hatalmas fehér villanás, majd egy csapat ismerős állt előttem. Az élén egy szörnyen szexi, vörös ruhás démon csini szarvakkal.

- Jr! – ugrottam fel, nyakamban a 8 Kínai ügyvéddel, akik a Han törzshöz tartoznak. De életem szerelme egyszerűen gyomron vágott, de úgy, hogy ami az ebéd alatt nem távozott onnan, az most jött ki.

- Basszus ne haragudj! – guggolt le mellém, és a hátamat simogatta.

- Semmi gond, de így nem csókollak meg. – mosolyogtam rá, s a szívem hevesen vert. Igen, ez a szerelem, amit eddig soha nem érezhettem.

Mikor felkeltem, akkor tudatosult bennem, hogy egyenesen Devla és Himchan állnak előttem. De ha ők jöttek Jr-rel, akkor… Na jó, tényleg nem vágom most mi lesz. Vagy meghalok, vagy nem!