Yin és Yang - 11.rész

Sziasztok! Mint ígértem meg is hoztam az új részt, remélem tetszeni fog nektek :) Jó olvasgatást!

Jaebum:

Én meg fogom gyilkolni Jacksont! Hát még egy ekkora barmot nem lehetne összehozni.

- Wang, ha élni akarsz kussolsz! - morogtam rá, mire Devla közelebb lépett hozzánk és alaposan végig mért Jacksonon. Mark arca egyből eltorzult és védő angyalhoz méltóan állt Jackson és Bang közé, félelmet nem ismerő tekintettel.

- Nem kell aggódnod Mark. Nem én vagyok a rosszfiú. - mondta Yongguk a megszokottól is kedvesebb hangon, mire már a tollaim is égnek meredtek. Utálom mikor ezt csinálja. A kedves atya, aki vár az égő bárányra.

- Nem, de Jackson akkor is a védencem. - szólalt fel Mark, mire Jackson megint nem tudta tartani a száját.

- És a szeretője is vagyok. - vigyorgott önelégülten, én szenvedő arccal néztem Jrre, hogy csináljon már valamit, mégis csak ő az omma. Appától csak a megváltó pofon jön legközelebb, de olyan, hogy többé nem szólal meg! Viszont Jinyoung nem nézett felém, mert minden figyelmét a sátán kötötte le, aki meg olyan pillantásokkal illette Jacksont, hogy még a szám is nyitva maradt, mikor megindult felé, majd előtte megállva kinyújtotta felé a kezét. A fiatalabb nem tudta hirtelen mit kéne csinálnia, mert Mark derekát a pokol legnagyobb kínzásáért sem engedte volna el.

- Wang! - biccentett, mire Soo elmosolyodott, én, Mark, de még Devla is úgy megugrottunk, hogy majdnem hátra estünk. Soo mosolya, valós volt. Nem a gonosz, beteges vigyor, hanem a mennyben megszokott kedves, féltő atyai mosoly.

- Én Kyungsoo vagyok. A sátán. - mosolygott. Jacksonból kitört a röhögés.

- De pici vagy! - röhögött, mire Soo, is felnevetett, s visszaadta a fiának a pofont, amit kapott. - Te se nőttél túl nagyra.

- Nem tehetek róla. Panaszért fordulj a szüleimhez. - vont vállat.

- Nem panaszkodhatsz. Alacsony növés, nagy hatalom. - nézett Soo Jackson szemébe, aki bár sík hülye, mégis lesett neki, hogy Soo mire gondol.

- Ja, hogy te az a sátán vagy! - világosodott meg.

- Miért szerinted hány sátán van? - ráztam meg a fejem.

- Ebben az esetben… - lépett közelebb Do-hoz, majd megfogta a kezét, mire olyan széllökés lett a lakásban, hogy kis híján felkent a falra.

- Örülök, hogy megismertelek apu. És baszódj meg, hogy idáig szartál a fejemre. - vigyorgott. Do is elmosolyodott, és megkérte Jacksont, hogy menjen vele a pokolba, mire Mark kicsapta a hisztit, hogy csak a holt testén keresztül, mire Jackson és Zelo egyszerre kezdtek kiabálni, hogy Marknak egy tolla se görbülhet, mert akkor a menny és a pokol is csak a múlté lesz. Persze erre már Devla, meg Himchan is becsatlakozott és a kiabálástól semmit nem lehetett érteni. Jr bevitte Yugyeomékat a szobába, majd ahogy visszajött rám pillantott és egy enyhe mosollyal véleményezte az elveszett ábrázatom, mi szerint nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Nem lepődtem meg, hogy ő viszont nagyban leszarva a feletteseket elkiabálta magát, hogy kuss. Az összes szempár rá szegeződött, én meg gyorsan oda araszoltam mellé, lelki támasznak. Na nem mintha szüksége lett volna ilyesmire.

- Először is ez a mi - mutatott rám és magára - házunk, és nem megszokott a kiabálás. Másodszor tegye le mindenki a seggét, és értelmesen tárgyaljatok, vagy odapörkölök. - morgott, én meg átöleltem hátulról, nehogy tényleg neki menjen valakinek.

- Huhh. Van tüdőd. - mosolygott Himchan elismerően Jinyoungra, aki leszarva a sötét angyalt lehuppant egy székre, én meg mellé egy másikra. - Hát az ördögnek igaza van. - jelentette ki, és kérdőn nézett a két főnökre, hogy valamelyik mondjon már valamit.  Mikor mindenki helyet foglalat, Zelo volt olyan kedves és megitatta Jacksont borral. Mert igen az a két mafla egész jól összehaverkodott az este. Mark legnagyobb örömére…

- Kezd te, Kyungsoo. - nézett Bang  a sátánra, mire az említett megvillantotta az irreálisan nagy szemeit, melyekből most nem épp kedvesség áradt.

- Még így is nálam az előny. - vigyorgott.

- Egy, null a faternak. - nevetett fel halkan Jackson, mire Zelo vigyorogva megrázta a fejét.

- Ezt, hogy érted? – lepődött meg Himchan, mire Bang lesütötte a szemeit, Soo pedig elmosolyodott. Ott, abban a pillanatban nem tudtam, hogy mi is ez az egész, de elfogott a rossz érzés. A két nagyfőnök túlságosan is elhallgatott, ez pedig nem tetszett.

- Bang, miről beszél? - nézett Himchan devla felé, de az nem válaszolt. Ekkor már tudtam, hogy valami olyanról van szó, amit Yongguk szégyell… Te jó ég! Mibe keveredtünk megint?

- Na jó akkor ne válaszolj!  A gyűlésnek vége! – pattant fel Chanie sértődötten, majd kirángatta Zelot a házból, mire Zelo bejelentette, hogy maradni akar.

- Ne már! Zelo, ne most játszd a sértődött gyereket! - szóltam rá, s kikísértem őket a ház elé. Himchan gyorsan levágtatott az emeletről magában fortyogva, mire Zelo aggódva nézett az ommája után.

- Appanak van egy sötét titka. - mondta Zelo, mire elkerekedtek a szemeim. Mit tud a srác, amit én nem? Jó elég sok mindent…

- Miről beszélsz Zelo? - értetlenkedtem, mire a szemembe nézett, majd a fülemhez hajolva bele suttogott. – Volt egy testvérem. - mondta, majd lehajtott fejjel indult meg lefelé, hogy odalent átölelje Himchant én meg csak pislogtam rá, hogy MI A FASZ?????

Mikor Bang kijött a házból, meg Soo is rájuk se hederítve szobroztam az ajtóban lefagyva. Ez késsz! 

- Appa! - kapaszkodott belém BamBam, mire Bang megtorpant és rémisztő tekintettel nézett a kölyökre, majd visszatrappol 4 lépcsőfokot, hogy velem szembe megállhasson. Bambam szinte letépte a karom úgy bújt hozzám devla elől, mire felment bennem a pumpa.

- Mi van? - szóltam rá dühösen.

- Mi van? Hát az van, hogy az őrangyala vagy és nem az apja. - háborgott.

- De igen! – erősködött Bambam.

- Nem! - morrant fel Bang, mire lendületből bemostam neki egyet. Az én kölykömmel senki ne kiabáljon. Még Devla se! Nem tudtam igazából mit is csináltam, csak ösztönből védtem Bambamet. Mire észbe kaptam Yongguk már a földön térdelt és az állát fogta.

- Mi a jó élet van itt? - lépett ki Jr a házból, majd amint meglátta az ökölbe szorult zúzódásos kezem meg Devlát egyből bevitte Bambamet Yugyeomhoz. Mark és Jackson is odajöttek és védően álltak elém. Soo csak röhögött Gd-t, meg jó ideje nem láttam, de ezt nem is bántam.

- Bang! - ért fel Himchan és Zelo is, hogy felsegítsék Yonggukot. Nem tudtam mi lesz most de bármi is az fájni fog…

- Bambam nem csak a védencem. Én vigyázok rá amióta az eszét tudja. Ne csodáld, hogy ragaszkodok hozzá. – morogtam még mindig dühösen.

- De nem vagy az apja. - morgott rám a mély rekedtes hangján, mire Kyungsooból előtört a beteges, sátáni nevetés.

- Jaebum jobb apa, mint amilyen te valaha is leszel. Hisz, melyik apa adná el a saját gyerekét a sátánnak? És nem, most nem a keresztre feszített fiadra gondolok. - nevetett. Ekkor már Jinyoung is kint állt mellettem és hitetlenkedve nézett Soora.

- Mit tettél? - hallottam Himchan erőtlen hangját, majd akkorát behúzott devlának, hogy az felkenődött a falra. – Te eladtad a fiúnkat a sátánnak? - kiabált. Én meg már végleg elvesztettem a fonalat. Pont ahogy a hitemet devlában!

Jinyoung:

Vajon oké az, ha azt mondom nem lepődtem meg annyira, mint hittem? Mindenkinek vannak titkai. Ez volt Bang nagy és sötét titka. És hogy a helyzet még abszurdabb legyen a kiakadt tömeg mellet elkezdtem vihogni.

- Jinyoung, neked meg mi bajod? – nézett rám aggódva Jae. – Ez most nem a hisztérikus röhögés helye.

- Nem, - törölgettem a szemem. Rég nem szórakoztam ennyire jól. – csak vicces, hogy pont a nagyságos devláról derülnek ki ilyen dolgok, mikor neki makulátlannak kéne lennie. Látnod kéne ezeket a megdöbbent arcotokat.

- Szerinted ez vicces? – háborodott fel Himchan.

- Aha. – vontam vállat. – Végül is, ha Soo egy kicsit is törődött vele, akkor nem lehetett rossz dolga. Tudom, én is ott nőttem fel. – mosolyogtam rájuk.

- De még milyen jól bántam vele. – vakarta meg a tarkóját.

- Te szemét pedofil. – kiáltott rá Chanie.

- Milyen pedofil? Nem kell mindent rögtön félreérteni. – hurrogta le.

- Akkor mégis hogy értetted? Hm? – fintorgott a sötét angyal.

- Az én lakrészemben élt. Az a pokol legélhetőbb szintje. Soha nem bántották. Vagy ha igen, csakis azért, hogy megtanulja megvédeni magát. Tényleg csak annyi dolga volt, hogy beilleszkedjen. Semmi más.

- És most? – hangzott fel hirtelen a mély orgánum. Bang megunta a kertelést. – Most hogy van?

- Hm… – gondolkodott el Kyungsoo egy pillanatra. – Szerintem egész jól. – nézett végig a szobán, ami felettébb gyanús volt. Itt lenne köztünk? Talán… Yugyeom az? Kíváncsi vagyok.

- Szerinted? Még csak nem is figyelsz rá? – kezdett el hisztizni Himchan. Az anyai ösztönei… idegesítőek.

- Nem, én figyelek rá. Már amikor tehetem. Most épp nem a pokolban tartózkodik.

- Hát akkor? – kérdezte Bambam. Őt is felcsigázta a sztori. Nem csodálom, nekem is birizgálja a fantáziám.

- A földön. – mondta közönyösen a sátán. A reakció itt sem volt elhanyagolható. Himchan, Jaebum és Bambam szemei kikerekedtek, mi többiek, pedig csak bambán bámultunk ki a fejünkből. Érdekes figura lehet az a srác. Főleg, ha tudja, hogy lepasszolta a faterja. Mekkorát csalódhatott benne.

- Wow. Akkor lehet, hogy már találkoztunk vele. – pislogott Bambam.

- Bármi megtörténhet. – húzódott vigyor újból Soo ajkaira.

- Milyen vicces lenne, ha kiderülne, közülünk valaki az emlegetett személy. – kuncogott Yugyeom. Kyungsoo szemei látványosan nagyra nyíltak. Gyeom fején találhatta a szöget.

- Szóval igaz? – éledezett Zelo is. – Kajak itt a tesóm? – És ki az? – pislogott nagy szemekkel Soora.

- Majd ő elmondja.

- És ha nem is tudja, hogy ő az?

- Igen, ez elég valószínű.

- Akkor meg mondd el!

- De ő nem akarja.

- Miért?

- Mert ha akarná, tudná, hogy ő az. – mondta a sátán kissé talán bánatosan. – Saját emlékeit, saját maga tudja csak befolyásolni. És ha nincs tisztában azzal, ki is ő, akkor neki nincs szüksége erre az infóra. Én pedig nem fogom rontani a lelki világát.

- Előbb utóbb úgy is kiderül. – vont vállat Bambam.

- Én ebben nem vagyok olyan biztos. – morogta Jaebum.

- Mi van veled JB? Hirtelen olyan rossz hangulatod lett.

- Jinyoung, te nem érzed a téma súlyát? – kérdezett vissza.

- De, csak nem izgat.

- Látod, – nézett egy pillanatra Bang felé. – ez itt a baj.

- Te tudod, ki a fia? – lepődtem meg.

- Nem, de van egy sejtésem.

- És köze van hozzád? – puhatolóztam, hátha elszór néhány morzsát, amiből ki tudom silabizálni, kiről is van szó.

- Nem én vagyok, ha erre célzol. De igen, köze van hozzám. – amint ezt kimondta, megértettem. Baszki, akkor Bambam az. Azért volt az a sok fura dolog, mint hogy látott minket ő is, meg hasonlók.

- Nyugi. – léptem mellé, majd fülébe suttogtam. – Együtt maradunk, ha törik, ha szakad. Bár ezt már megtapasztalhattad volna.

- Ja, kivéve, ha kiderül minden, amit az a kettő – mutat Bangék irányába – bocs, három takargat.

- De Zelo is tudja, nem? – szólt közbe Yugyeom.

- Én csak annyit tudok, hogy volt még egy gyerek, de a sötét részletekbe jó gyerek módjára nem lettem beavatva.

- Viszont én mindent tudok. – sunnyogott mellénk Jiyong.

- Mi mindent? – néztem rá kérdőn. Egyáltalán nem értettem, ő hogy a francba tud beleszólni a témába.

- Elfelejtetted, hogy nekem képességem van… – kuncogott fel, mire kirázott a hideg. Kyungsoo arca hirtelen megdermedt. – A fiú, akiről beszéltek valóban itt van köztünk. És hogy a kérdésetekre válaszoljak; fogalma sincs róla, hogy ő maga valaha angyal volt. Pont úgy, ahogy Jaebumnak sem, hogy ő ördög volt, pont, mint Himchan.

- Hogy mi? – kérdeztük full egyszerre Jae-vel.

- Te nem tudom miért lepődsz meg rajta, hisz te vagy a másik emlegetett személy. – vont vállat. – De most már mennem kell. – lépett ki Yonggukék mellett. – Nektek még úgy is van elég megbeszélni valótok. – hallottuk még a lépcsőházból a hangját.

- Ugye nem értettem jó. – pislogtam Jb-re. – Ugye csak viccelt. – kezdtem el hisztérikus lenni, majd Soo felé fordultam. – Miért nem mondtad el?

- Az segített volna bármin is? – harapott ajkába. – Úgy nevelkedtél, mintha a sajátom lettél volna.

- Igen, de ha tudom, hogy ők – mutattam a két égire – eldobtak maguktól… – néztem fel, hogy visszatartsam a feltörni készülő könnyeim.

- Az egész ott kezdődött, hogy Himchan, Jaebum és még néhány ördögtársunk megvédtek egy bizonyos angyalt. De ezt a sztorit már mindenki ismeri. Így kerültek ők a tisztítóba. Sok társuk közül, csak ők ketten élték túl a tüzet. Ez a fekete angyalok keletkezésének háttere, ha minden igaz. Te, mint Himchan fia odafent fogantál, de mint ördög. A lentiek fenti tartózkodását pedig tiltja a szabály. Yongguknak nem volt más választása, el kellett tűntetnie a kölyköt. Ahelyett, hogy a tűzbe vetette volna, ahogy azt a nagy könyv megírta, lehozott és egy kéréssel fordult hozzám. Azok után, amit tett, meg sem akartam hallgatni, de aztán megláttam azokat a nagy macskaszemeket és a gyermeteg szipogást. Megesett rajtad a szívem. Saját fiamat juttattad eszembe, hogy talán ő is ilyen lett volna egy hasonló helyzetben. Befogadtalak, tanítgattalak, és próbáltam elterelni a gondolataidat, hogy elfelejthesd a régmúltat.

- Sikeres voltál. – fintorgott Himchan. – Most már értem miért volt olyan ismerős az a habitus. Hiszen a saját vérem. – nevetett fel fájdalmasan.

- Akkor te vagy az apám?

Ismerlek 3.rész

Sziasztok! Megint sokáig várakoztattalak benneteket egy újabb részért. Nemsokára teszek fel Yin és yangot is, csak kicsit előre akartunk haladni vele. Jó olvasást nektek :D

Kyungsoo:

Egyre gyanúsabb ez az egész kezdve a hulláktól a könyvig. Lelkesedett érte, de nem olvasta. Azt mondta túl érzelmes. Érzelmes? Ez hülye?

Fejemet az asztalom lapjába verve gyengéden gondolkoztam Sehunon. Valami nem stimmel vele. A megérzésem pedig nem hagy nyugodni. Naivnak és édesnek tűnik, de… ez nem jelent semmit. Mert, hogy Hyunát idézzem: „a pingvinek mérgesen is cukik”. Ezt még akkor mondta, amikor ide kerültem egy ügy kapcsán. Azt sem értem, hogy mertek betenni a rendőrségre a múltammal. Mindenesetre nekem most tökéletesen kapóra jött. És itt lép be a második gondom. Az egyik hullát tuti, hogy én csináltam. Nagy valószínűséggel azt, amelyik a dokkon volt. Viszont az, amelyik a medencében úszkált, tuti nem az enyém. Olyan állapotban nem hogy rajzikálni, de még normálisan gondolkodni sem szoktam. Valaki tökéletesen lemásolta a technikámat és kiegészítette azzal a rohadt pillangóval. Bosszant. Nem is… Rohadtul dühít.

Miközben azon gondolkodtam, mi okból utánozhatott le valaki, elkértem Nieltől a képeket.

- Te még képes vagy ezt bújni? – állt mögém Bbomb. – Én tuti kiakadtam volna már a helyszínen, nem hogy utána még azt vizslassam naphosszat.

- Idegesít valami. – böktem ki.

- Téged? A mindig halál nyugodt kabalánkat? – jegyezte meg gúnyos hangsúllyal.

- Igen, az a pillangó ott. – mutattam rá a felnagyított, eltorzult formára a hulla bőrén.

- Te abban hogyan látsz bármit is? – ráncolta szemöldökét.

- Nem is én vettem észre, hanem a fotóriporter fiú… – motyogtam. – Azóta nem hagy nyugodni.

- A fotós? Sok ideje lehet.

- Itt most nem az a lényeg. – morogtam, majd megnyitottam a böngészőt. Beírtam a keresőbe a pillangót. Kiadott rengeteg fajtájú, színű és mintájú pillangót, de én az átvitt jelentésére voltam kíváncsi. A változékonyság, fejlődés és a halhatatlanság jelképe. Annyira logikátlan egy hullára a halhatatlanság képét ráírni, hacsak… a gyilkos nem magára utal.

- Bingó! – kiáltottam fel.

- Mi van, Dyo, nyertél a lottón? – kérdezte Hyuna most már jobb kedvűen, mint reggel.

- Nem, csak… á mindegy. Még van minek utána olvasnom.

- Egyébként miről kutatsz ennyire. – támaszkodott meg a székem hátulján, fejét egész közel hajtva hozzám, hogy a monitoromra leshessen. Valahogy nem akartam, hogy kiderüljön, mire jöttem rá, amíg meg nincs az egész összefüggés, így lecsuktam a böngészőt a tálcára.

- Pornó. – mosolyogtam rá, amolyan gyermeki „tudod, hogy hazudok, de ne hozd szóba fejjel”.

- Huncutságok? – vigyorgott Hyuna. – Addig jó, amíg vannak ilyen megnyilvánulásaid és nem vagy olyan, mint egy robot.

- Sipirc. – hessegettem el a lányt, hogy újra felnyithassam a lapokat. A másik dolog ami megragadta a szemem, az a sárga szín, így ennek is utána néztem. Erről kb annyi derült ki, hogy a magabiztosság, az éberség, a motiváltság színe. Hm… A gyilkosunk tudat alatt hagyja nekem a nyomokat. Valószínűleg a szín az adott lelki állapotát tükrözi. Bár ezt addig nem tudom megmondani, amíg meg nem jelenik egy újabb. Amit most nagy lelkesedéssel várok.

- Te, Chanyeol! – hívtam magamhoz az új fiút.

- Mondd. – gurult mellém a székével.

- Öcsém, milyen lusta vagy. – forgattam meg a szemeim.

- Ha jól tudom, – emelgette a szemöldökét – idősebb vagyok nálad.

- Az a helyzeten semmit nem változtat. Társak vagyunk. – böktem oldalba. – De most ez nem lényeges. Van egy kérdésem. Te szereted a sárga színt?

- Nem igazán vagyok érte oda. – húzta el a száját. – De ez miért lényeges? – kérdezett vissza kapásból. Azt hiszem, vigyáznom kell Chanyeollal. Hamar észreveszi, ha mesterkedem valamiben. Vagy csak ennyire buta és naiv lenne? Kétlem.

- Ki az közületek, aki szereti a sárga színt? – kiabáltam el magam az irodába, mire a többiek hirtelen abba hagytak minden mozgást és még a tücsök sem ciripelt.

- Ciripp, ciripp. – tévedtem. Chanyeol ciripelt. Furcsa pofát vághattam, mikor rá néztem, mert azonnal magyarázkodni kezdett szegény. – Most mi van?  Nem tudom kezelni a feszült helyzeteket. – vont vállat.

- Ezért gondoltad ellövöd egy poénnal? – néztem rá kérdőn.

- Aha.

- Többet ne tedd! – ráztam a fejem. – Szóval, valaki?

- A narancssárga ér? – faggatózott Niel.

- Nem. – vakartam a tarkóm. Ez veszett ügynek tűnt.

- Azért köszi.

- Ez is a pornóhoz kell? – kérdezett rá Hyuna, mire bennem maradt a levegő.

- A fények hatását vizsgálom az emberekre. – hazudtam reflexből.

- Ha nem ismernélek legalább egy kicsit és nem lennék rendőr, észre se vettem volna, hogy hazudtál.

- Szeretnéd nem látni. – kérdeztem egy beteges vigyorral az arcomon. – El tudjuk intézni. Több módszert is ismerek. – ültem vissza a helyemre.

- Ember, te biztos nem egy elmegyógyintézetből szöktél? – hajolt bele az arcomba Minhyuk.

- Megnyugtató, hogy öt év után sem tudtok rólam semmit. – nevettem ki.

- Mi? – lepődött meg az idősebb a válaszomon.

- Én sok mindent megtudtam. Például, hogy hogyan iszod a reggeli kávédat. – mutattam a bögréje felé. – Körbe nézel, és ha úgy gondolod senki nem figyel, félig öntöd tejjel a bögréd. Te, aki elvileg a keserű fekete megszállottja. Ezenkívül egy csomó cukrot beleszórsz.

- Nem vagy megnyugtató. – képedt el a kimondott tényeken, de különösebben nem hatotta meg.

- Nem koptak el a megfigyelési képességeid. – kacagott Hyuna.

- Ne vigyorogj, lehet, hogy téged már kilesett bugyiba.

- Istenem, Bomb, az csak bugyi. – forgatta a szemeit a lány.

- Most még sem érzem úgy, hogy a toppon lenne. – böktem oda Hyunának.

- Hogy-hogy? – kerekedtek el szemei.

- Ez most egoistán fog hangzani, de… Ha van egy nyom, amit valaki előttem talál meg, az lehet gyilkos?

- Akkor te milyen sokszor gyilkolhattál volna. – jegyezte meg gúnyosan Niel.

- Tudtam, hogy nem a lényeget hallod meg.

- Mire gondolsz? – nézett rám a lány. Úgy tűnik, őt megfogta a kérdésem.

- Hogy az lehetséges-e, hogy egy gyilkos, direkt bemutassa a bizonyítékot. – motyogtam. – Elvégre, az majdnem egy tökéletes alibi. – morfondíroztam. Hatalmas csend telepedett az irodára.

- Hogy jutott eszedbe ilyesmi? – kérdezte most már teljes komolysággal Minhyuk.

- Nem tudom. Ez csak egy felvetés. – motyogtam. – Remélem sorozatgyilkos.

- Nem mondj ilyet. – morrant rám Hyuna.

- Hyuna, ez egy játék. Olyan, mint a sakk. Ő még egy lépéssel előttem jár. Ezzel a hullával küldött egy felhívást. Én pedig örömmel elfogadom azt.

Sehun:

Az este, olyan éjfél felé estem be az ágyamba, miután eljöttem Minhyuktól. Egy órán át próbáltam feldolgozni, a tényt, hogy a srác, akivel mindent ki akartam próbálni szerelem terén, fogta magát és egy menet után kidobott. Az ágyam szokatlanul kényelmetlennek tűnt, de lehet, hogy csak a belső fájdalom hatott rám fizikailag is. Mindenesetre reggel mázlimra nem kellett melóznom. De így is talpon voltam már reggel hatkor. A konyhában ücsörögtem és a már kihűlt kakaóm néztem, az asztal szélén. Bár gondolatban, folyamatosan a tegnapi eseményeket pörgettem vissza. Valami nem hagy nyugodni. Mintha Minhyuk valamit nem mondott volna el, valami fontosat. De már mindegy… A cuccaimat is odaadta, amik nála voltak. Pár képanyag még az egyetemről, meg egy jó pár közös kép és pulóver, melyek tegnap óta a nappali közepén hevernek egy moly rágta kartondobozban.

- Áucs! - hallottam Chanyeol nyöszörgését a nappali felől. Ha nem tévedek megtalálta a dobozomat.

- Hunie? Mi az a láda a nappali közepén? - lépett mögém, majd kivágta a hűtőajtót és elővette a szendvicsnek valót.

- A cuccaim. Minhyuk kidobott. - dünnyögtem.

- Mi van? - lepődött meg, majd a fél hűtővel a karjaiban, befoglalta a helyét az asztálnál.

- Mi történt? - érdeklődött.

- Lefeküdtünk, majd közölte, hogy már összeszedte a cuccaimat, és ennyi volt. Bár elmondása szerint barátok még lehetünk. De most egy ideig biztos nem megyek az étterembe. - húztam fel a térdeimet, hogy rádöntsem a szerencsétlen fejem.

- Csak így, minden nélkül kirakott? - kente a szendvicsét valami vajszerűséggel. - Sajnálom, de mindig mondtam, hogy Min rossz hatással van rád, és nem akarom mondani, hogy megmondtam, de… - Szerencsére nem mondta végig a gondolatmenetét, csak sóhajtott.

- Amúgy… - kezdte a jól ismert tématerelős manőverét, csak, hogy ne érezzem szarul magam. Ezért imádom Chanyeolt, mellette senki nem lehet rosszkedvű.

- Amúgy? - néztem rá, remélve, hogy nem a kihűlt kakaóm lesz a téma, amit gondolom Jongin fog meginni.

- Szereted a sárga színt? - érdeklődött. Kicsit meglepett a kérdés, de nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki.

- Nem. - válaszoltam egyszerűen. – Tekintve, hogy a suliban oktattak színtant, minden olyan szín kizárt, aminek köze van az önbizalomhoz. Egy lúzer vagyok. Pont, mint a fekete szín. Maga a halál, mint a családom. - hajtottam vissza a fejem a térdemre. - Min is azért rakott ki, mert egy csőd vagyok.

- Ne már Hunie! Sokkal okosabb vagy, mint páran a rendőrségnél. Egyébként is megegyeztünk, hogy a múltat nem emlegetjük. Nem kéne megint depresszióba esned. - mondta kissé aggódva.

- Ugyan, depressziós nem leszek. Valami nyomorult kinyírta a szüleimet, majd egy másik a gondviselőmet. Komolyan bárki közel kerül hozzám, az kinyiffan. - sóhajtottam.

- Héj, én élek. És Jongin is. - vigyorgott.

- Beszéljünk másról. Nincs kedvem ma a hullákhoz. Szívem szerint egész nap a mennyezetet nézném. Szép fehér és üres, pont amilyenre az agyamat kéne kipucolnom. – dünnyögtem, majd valaki csengetett. Channal összenéztünk. Ki lehet ilyenkor?

- Kai, tegnap egyedül jött haza, vagy hozott egy csajt is? - érdeklődtem, mire Yeol vállat vont.

- Jongin! - kiabáltunk neki egyszerre, mire ő is nagy nehezen kitámolygott, s mikor ismét csengettek, kinyitotta az ajtót.

- Egyél, mert ha lefogysz, a kutyának se fog kelleni az aszott segged. - vigyorgott, s elém tolt egy szendvicset.

- Köszi. - vettem kézbe a reggelit és beleharaptam. Chan mindig remekül főz, általában ő csinálja a vacsorát is. Mindig felhív délután hatkor, mikor hazaért a melóból, hogy mit kérek enni. Mi tagadás, ő tud főzni, mi meg Jonginnal nem. A tűzhely hálás, ha nem megyünk a közelébe.

- Öm srácok… Gyertek ki egy kicsit. - lépett be a konyhába Kai, s az arca kissé gondterhelt volt. Szó nélkül indultunk kifelé, és mikor kiértünk Do-t, valamint Hyunát pillantottuk meg.

- Na, ma ti visztek be, vagy mi? - nevetett Chan. – Végre nem én vezetek.

- Ami azt illeti… - szólalt meg Hyuna. - Ki kell hogy hallgassunk titeket. - mondta a nő komoly hangon. Értetlenkedve néztem rájuk. Ki hallgatni, de mégis miért?

- Mi történt? - érdeklődött Chanyeol.

- Wonhora holtan találtak rá. - mondta Kai. A szemeim elkerekedtek. Nem ez csak valami félre értés lehet… Úgy rohantam befelé, hogy Kyungsoot majdnem fellöktem, csak hogy megszerezzem a mobilom. Remélem Minhyuk még nem hallotta a hírt. Wonho volt a legjobb barátja.

- Vedd fel Min… - siettem vissza a nappaliba, s halottam, amint Kyungsoo kérdezősködni kezd.

- Minhyuk volt Wonho legjobb barátja. - magyarázta Jongin.

- Nem veszi fel. - huppantam a kanapéra. - Hogy találták meg, vagy egyáltalán hol? - néztem a nyomozókra. Kyungsoo farkasszemet nézett velem. A tekintete gyanakvó volt, amire hiába kerestem nem találtam magyarázatot.

- Tegnap 11 után ölhették meg. Halálra szurkálták. A lakásától nem messze egy sikátorban talált rá hajnalban egy kocogó férfi. Mikor találkoztatok vele utoljára? - érdeklődött Soo.

- Én tegnap előtt láttam, de tegnap Minhyuk beszélt róla. Állítólag valami miatt kilépett a munkahelyéről. De a részleteket nem tudom. - túrtam idegesen a hajamba, majd felálltam és Chan mellé léptem.

- Sehun, szerintem jobb, ha bejöttök velünk az őrsre. Be kell hozni Minhyukot is. - mondta Hyuna. Bólintással jeleztem, hogy rendben velük megyünk, majd amint felöltöztünk, Kyungsooék bevittek minket. A vallatás Kaijal kezdődött. Mivel ő is jól ismerte, és péntekenként együtt jártak kocogni, elég sok mindent tudott róla.

Chan Bbombbal beszélt, még Niel és Hyuna Jongint vallatták, én pedig a padon ülve, a zsebemben maradt öngyújtóval játszottam, aminek az elején egy tarka színekben pompázó pillangó díszelgett.

Csak felnyitottam a tetejét meg lecsuktam, amolyan önkényes mozgás lehetett. Nem tehetek róla, utálok várakozni.

- Szép öngyújtó. - ült le mellém Kyungsoo, a könyvét olvasgatva. Mire vetettem egy pillantást a kezemben tartott fémszerkezetre.

- Utálom a lepkéket. - motyogtam. Ugyan nem néztem rá, de éreztem magamon a pillantását. Talán meglepett, hogy miért mondom ez, vagy csak érdeklődik. Nem tudom és most nem is érdekel.

- Akkor miért van ilyen öngyújtód? - érdeklődött.

- Nálam maradt. - mondtam, s megint nyitogatni kezdtem a tűzgyújtó fedelét.

- Csak nem Minhyuké? - érdeklődött, mire felsóhajtottam.

- Nem a főnökömé, mert néha lekísérem bagózni. De tessék, nézd meg ha ennyire érdekel. - nyomtam a kezébe majd felkeltem és az automatához léptem.

- Ennyire felzaklatott, a pincér fiú halála? - kérdezte már-már idegesítően higgadtan.

- Ember, hallod te magad? - fordultam felé. – Meghalt az egyik barátom. Hogy a picsába ne zaklatott volna fel?

- Ha érdekel… - kelt fel a padról Soo, s becsukta a könyvét úgy állt meg mellettem, s a kezembe adta a főnök öngyújtóját.

- Wonhora is rá volt tűzve egy pillangó. Ez egy zöld szárnyú lepke volt. Lehetséges, hogy… - kezdett bele, de a szavába vágtam.

- Ha ugyanaz a rohadék ölte meg, aki a múltkor a medencébe dobta az a pasit, miután felgyújtotta, örülök, hogy nem láttam személyesen a holttestet. - mondtam, s dühöt éreztem legbelül. Majd kinyílt az ajtó és Minhyukot pillantottam meg egy járőr kíséretében. Amint a tekintetünk találkozott, tudtam mire gondol, s egy szót sem kellett szólnia, hogy tudjam, mekkora veszteség érte. Egyből odarohantam hozzá és a karjaim közé zártam. Tudom mit érez, a szeretteink elvesztésénél rosszabb a világon nincs. Én már kétszer átéltem, többször nem akarom.

- Te, mit keresel itt? - szipogta a pólómba.

- Reggel megjelentek Kyungsooék a lakásunkon. Minhyuk én annyira sajnálom. - simogattam a haját.

- Alig hat órája beszéltünk telefonon. Azt mondta, hogy siet haza, meg olyan érzése van, mintha valaki figyelné. Azt mondtam neki, csak paranoiás… Erre reggel csörög a telefon és… - kapta a kezeit a szája a elé. Szóval bűntudata van… Azzal sajnos semmit nem lehet kezdeni.

Miután minket is kihallgattak, azt mondták konkrét gyanúsított egyelőre nincs. Minhyuk végül a kihallgatás után lelépett. Nem lepett meg a dolog, hisz nem vagyunk együtt, miért is várna meg. Semmi értelme nem lenne. Csak hamis reményeket kapnék.

- Ennyire szeretsz olvasni, vagy csak a borzongás élményét imádod ennyire? - támaszkodtam meg Kyungsoo asztalánál. Az idősebb lassan emelte rám a tekintetét, majd nyugodt hangon szólalt meg.

- Milyen borzongásról beszélsz? - érdeklődött.

- Tudod, a könyvben leírtakat élőben megtapasztalni sokkal hátborzongatóbb. Naponta kerülsz szembe halálesetekkel, és még a szabadidődben is ilyeneket olvasol? - érdeklődtem.

- Kezd összeállni a fejemben egy kép rólad, de mindig mikor úgy érzem megfejtettelek előrukkolsz valami újjal. Szórakozol velem? - tette le a könyvét.

- Nem szokásom szórakozni az emberekkel. És ha már témánál vagyunk, nekem is van feltételezésem arról, milyen ember vagy. És ha annyit mondok titokzatos és furcsa, remekül jellemeztelek. - elmélkedtem.

- Kezdetnek megfelel. - mosolyodott el.

- És ennyiben is marad az ismeretségünk. Igaz? - mosolyodtam el.

- Ki tudja. - vont vállat. – Lehet, hogy a segítségünkre lehetsz a nyomozás kapcsán. Jó megfigyelő vagy ez már kiderült.

- Persze. - ráztam meg a fejem.

- Hol az alkalmazottam! - Csendült fel egy ismerős hang a folyosó felől.

- Changmin? - néztem a főnököm ideges ábrázatát.

- Minek neked telefon, ha cseszel felvenni? - érdeklődött.

- Bocs, de épp egy barátom halála ügyében nyomoznak. Nem lehetnél kicsit megértőbb? - vágtam vissza egyből. Nagyon rosszul érintett ez a szerencsétlen baleset.

- Hát képzeld részvétem, de a munka nem vár. - nyomott a kezembe egy fényképezőgép táskát.

- Remek még egy halott. - kaptam a vállamra a táskát.

- Elnézést. - szólt közbe Kyungsoo. - Sehun egy fontos tanú. Nem csináltathatná meg mással a képeket? Egyébként, mi semmilyen bejelentést nem kaptunk újabb halálesetről.

- Akkor szar a forrásuk. Egy késelt lány a mólótól nem messze. Kint áll a kocsi, leviszlek. - mondta Min, majd elindult kifelé. Mikor kinyitotta az iroda ajtaját Chanyeol rohant be rajta egy papírlapot szorongatva.

- Kyungsoo, van egy holttest a mólótól 3 saroknyira, egy étterem mögött. - jelentette a dolgot.

Ó igen. Changmin forrása megint gyorsabb volt. Nem csodálom, hogy mindig a rendőrség előtt járunk egy lépéssel. A hírekért mindent. Ugye főnök?

- Úgy néz ki, mindenkinek menni kell. - nézet Chanra, majd visszafordultam Kyungsoohoz.

- Lenne kedved este találkozni. Nem azt mondom, hogy segítek nektek, de megakarom találni Wonho gyilkosát. - mondtam elszántan.

- Mi jár a fejedben? - érdeklődött Soo.

- Majd megtudod. - mondtam, s elindultam fotózni. Kíváncsi vagyok, Changmint mi vette rá arra, hogy maga vigyen a helyszínre. Valami itt bűzlik…

Káoszközpont - XX.rész /vége/

Sziasztok! Nem tudom ki, mit fog szólni erre a részre, de készüljetek. Vannak benne csúnya dolgok, de kérlek OLVASSÁTOK VÉGIG. 

Baekhyun:

A fejem iszonyatosan zúgott. Fogalmam sem volt, mi is történt. Chanyeol aggódva magasodott ernyedt testem fölé.

- Baekhyun! – térdelt mellém Jongdae, lesokkolt állapotban. – Azt hittem megöltelek! – harapta be alsó ajkát.

- Miért? Mi történt? – néztem értetlenül hol Yeolra, hol Chenre.

- Beleléptél egy tócsába és Dae villáma… meglepő módon hatással volt rád. – felelt Suho. Ő a többiekkel ellentétben holt nyugodtan állt Jongdae mögött.

- Ez nem olyan meglepő, mint hinnétek. – hallottam meg Bang mély eltéveszthetetlen orgánumát. – Sokáig nem is értettem Baekhyunnak hogy lehet két ilyen jól használható ereje. Aztán kezdett leesni a dolog. A Chanyeollal való kapcsolat mibenléte határozta meg az új erőd mérsékletét.

- Most… ezt nem igazán értem. – ráncoltam a szemöldököm, ugyanis amiket Bang mondott az azt jelentené, hogy Chanyeoltól származik az erőm.

- Ha ez igaz, az egyet jelentene azzal, hogy Baek pajzs erejét a rossz oldaltól kapta. – tanakodott Joonmyun.

- Ez így nem igaz. – vágott dívás fejet Chani. – Baek ereje biztos nem Chaerinéktől van!

- Akkor most kié az erőm? Vagy tudjátok mit, inkább felmegyek és pihenek még egy kicsit, mert szédülök. – azzal felálltam és kóválygó fejjel mentem be Doék nyári kastélyába. Az emeletre vezető lépcsőknél muszáj volt megállnom pár pillanatra pihenni, olyan hányinger kerített hatalmába, mint még soha. Valószínűleg a Jongdae féle áramütéstől valami tönkre mehetett bennem. Hangokat hallottam. Ismerős hangokat. Biztos csak a fejem játssza velem a bolondját. Nem hallhatom őt. Én eddig nem…

~ Valaki segítsen rajtam! – szólalt meg újra és újra fejemben a panaszos jajszó, amelyet hiába próbáltam elnyomni, folyamatosan ugyan azt hajtogatta.

- Ezt nem hiszem el! – morogtam az orrom alatt. – Miért kellett engem is megtalálnod. Nem volt elég Chan? Hol vagy? – forgattam szemeim a rám szakadó probléma gondolatára.

~ Ahol eddig. A pincében. – magyarázott Kookie kétségbe esetten. – Segíts nekem kérlek! Ha nem szabadulok ki mielőbb, megint jön és bántani fog! – hangja itt olyan szinten elvékonyodott, hogy alig ismertem rá. Talán el is sírta magát.

- Ki fog bántani? – suttogtam, nehogy valaki meghallja. Puhatolózni akartam. Kíváncsi voltam Jungkook eddigi dolgaira. Hogy hová tűnt, ki vitte el és mit csinált vagy csináltak vele.

~ Kyu. – alig hangját éppen csak meghallottam, de meglepett. Sungkyu rabolta volna el Kookot? Mégis milyen cél vezérelte erre? És Woohyun vajon tudott róla.

- Hol van az a pince?

~ A hegy teteji vár alagsorában. Pontosan nem tudom. Rettentően sötét van, és vörös fény szökik be az ajtó alatt.

- Érted megyek, ne aggódj. – sóhajtottam fel. Ez kész. Egész eddig azt sulykoltam a colosnak, hogy ne hallgasson a fejébe folyamatosan suttogó fiú szavaira. De most, hogy az én vállamat nyomja ez a felelősség érzem csak át, milyen nehéz is lehetett Chanyeolnak egy-egy ilyen beszélgetés után. Én is a kölyök első szavára ugrok, pedig nem is voltunk olyan jóban. De ahogy meghallottam azt az elgyötört, szerencsétlen hangot, a szívem megfájdult. Csak nem hagyhatom, hogy bántsák szegényt.

Felszaladtam a szobánkba, átvettem valami kényelmes ruhát, mégiscsak hosszú utam lesz, nem? A kis hátizsákomba dobáltam pénzt és némi kaját, hogy éhen azért ne haljak. Woohyun karláncát pedig a kabátom zsebébe süllyesztettem. Szinte biztos, hogy szükségem lesz rá. Az a hely nem lehet valami fényes, paradicsomi üdülő. Tartok attól is, hogy Sungkyu mit tesz, ha véletlen észrevesz. Ez az egész sok lesz nekem… De nem hagyhatom ott a kölyköt, ha egyszer halálán van. Max én is otthagyom a fogam.

Halkan nyitottam ki az ajtót és leosontam a lépcsőn. Nem lenne jó, ha lebuknék. Ha már valakinek baja esik, akkor csak én legyek az. A többieknek nem kell elpatkolniuk még. Talán Chanyeol is talál majd egy aranyos lányt és lesznek kis Yeolok. Nagy szemekkel, vidám mosollyal és hatalmas beszólásokkal. Istenem, de belehabarodtam a colosba.

- Ne is gondolj rá, Baekyun! – ráztam meg kicsit a fejemet és még az arcomat is megpaskoltam, hogy Chan minden egyes kis gondolata kibucskázzon a kobakomból. Ha úgy megyek el, hogy ő jár a fejemben, még félúton visszafordulnék. Erősnek kell maradnom és csak a célra összpontosítani. Ez mindig jó ment.

A kis földúton lebattyogtam a városkáig, ahonnan a vonattal vissza tudok utazni. A megállóban alig lézengett egy-két kósza ember. Sosem szerettem egyedül lenni, utazgatni, így előkapartam a táskám legaljáról a fülhallgatóm és bedugaszoltam vele a fülem. Az erőteljes dallam és ének ellazította kicsit a feszültté vált lelkem. Megnéztem mikor indul a vonat, vettem jegyet és vártam. Olyan fél óra múlva jött is. Jó hosszú út lesz. Az idefelé út sem volt piskóta.

Ahogy letettem a lábam a kavicsos talajra, a belsőm bizseregni kezdett. Az izgatottság és az adrenalin átjárta a testem. Ez pont olyan érzés volt, min amikor Chanyeolt mentettem meg a felbőszült tömeg elől. Csak ez egy kicsit talán komolyabb. Mégsem éreztem úgy, hogy most fülem-farkam behúzva menekülnöm kéne. Hátizsákom erősen megmarkolva, enyhén meg is rántva szedtem össze az erőmet és indultam neki. A hegy még mindig unalmasan magas és a kastély is lehetetlenül messze van a legaljától… Érdemes lenne megpihenni ha felértem. Kezdem megérteni miért építettek az ókori emberek dombokra várat. Mire az ellenség felért, fele meg is halt a fáradtságtól nem ám még itt ostromolgasson. Pihegve fújtam ki magam egy a hegy tetején lévő fánál, hogy erőt gyűjthessek. Az eddig fülemben duruzsoló zene, most hirtelen megállt. Hívásom volt. Meg is feledkeztem arról, hogy a 21. század vívmányai ilyet is tudnak és ha szőrén szálán eltűnök, valaki olyannak is hiányozhatok, aki nem felejti el az okos technikai eszközöket. A hívást egyszerűen kinyomtam, a fülest kiszedtem a fülemből, a telefont pedig kikapcsoltam, hogy ne is zavarhassanak a mentőakció közben. Hogy nézne már ki, ha Robin felüvöltene a full kussban, utána meg ott tuc-tucolna a Too G, mert én elfelejtettem legalább lehalkítani azt az ostoba szerkezetet.

Miután bedobtam a táskámba a mobilt, feltettem a vállamra és megmásztam a kerítést. Az iskola meglepően rossz állapotban volt. Kiabálás hallatszott.

- Mondtam, hogy ne itt tárold a kölyköt! Le fogunk bukni miattad! – ordított Sungkyu egy ismerős figurával. A bokrokon keresztül közelebb merészkedtem. – Értem én, hogy a hivatalnak és Li Jiang-nak is szüksége lesz a fiúra, de ha lehet ne az én intézményemhez ragadjon vér.

- Nem is a tiéd. – felelt a másik. – Te nem Ő vagy. – mosolyodott el a férfi, aki végre felém fordította az arcát. A varázsvilágban méltán ismert köztiszteletben lévő személy volt az, Kyuhyun.

- Mi a fasz. – csúszott ki a számon félhangosan.

- Ez mi volt. – hallottam a férfi hangját. Meg se mertem mozdulni. Szám elé nyomtam a tenyerem, hogy a légzésem se buktasson le.

- Biztos csak egy mókus. – vont vállat Sungkyu… vagy ki… már nem is tudom ezek után. – Nem tudom mit lepődsz meg ezen. Itt egy tetves erdő. Már amit Rinrin nem égetett fel. – szűkítette össze az amúgy is kis szemeit.

- Chh… - fintorgott a másik. – Különben is mit akarsz te a „ne tapadjon vér az iskolámhoz” szövegeddel, amikor több száz gyerek meghalt csak ebben a félévben. – horkantott fel gúnyosan Kyuhyun.

Ahelyett, hogy tovább hallgattam volna annak a kettőnek az ostoba beszélgetését, néma csöndben elindultam egy alternatív utat keresve befelé. Nagy nehezen bejutottam a személyzeti ajtón, hisz most szinte senki nem tartózkodott itt. Ki láthatott volna meg? Megkerestem az alagsori lépcsőházat és lementem. Egész gyorsan megtaláltam a kis Jungkookot, aki rémes állapotban volt. Alig volt eszméleténél és járni se nagyon tudott. Kezét átvetve nyakamon botladozva vezettem fel a lépcsőn, magam után ráncigálva könnyű testét. Tuti nem kapott sokszor enni. Elmélkedésemet egy eddig kedvesnek hitt hang szakította félbe.

- Hova-hova fiatalok? – fújtatott Woohyun és tökéletesen beállt elénk a lépcsőkre. Ez baj… Most már biztos nem szabadulhatunk…

Yeol:

Amint Beki felment Yongguk félre hívott, és elmondta, hogy a varázsvilágban egyetlen embernek áll hatalmában erőt adni valaki másnak ez pedig nem más, mint Sunggyu és az, hogy most hirtelen eltűnt a képesség, csak egyetlen dolgot jelenthet.

- Ezt hogy érted? – érdeklődtem Bangtől, és nem tudtam elhinni a szavait, melyeket hozzám intézett.

- Meséltem már Sungkyuról…

- Már megint ő?

- Mint már mondtam a két tudata miatt több képességgel is bír, az egyik hogy képes elvenni  mások erejét, majd azt az erőt átruházni egy harmadik személynek, s ettől az erőtől meg is tudja fosztani azt, akinek átadta. Top képessége is a pajzs volt, a telekinézis mellett. Most már tudom hova lett az ereje. – fújtatott.

- Figyelj rám Chanyeol. Menj fel a szobátokba és vigyázz Baekiere. Ha nem tévedek, csalinak akarják majd használni, hogy téged visszacsaljanak a kastélyba. Remélem nem lesz igazam és Cl-nek nem sikerült felszínre hoznia Sunggyu elnyomott személyiségét, mert ha mégis, annak előre nem látható katasztrofális következményei lehetnek. – magyarázta. – Do apja már jelentést tett erről az elméletről a tanácsközpontban, de amíg az ügyet le nem zárják… – kezdetett figyelmeztetni, mire elmosolyodtam.

- Addig maradjunk a seggünkön. Felfogtam. – válaszoltam, majd elindultam fel Baekie után. Remélem még nem alszik, mert szeretnék kicsit vele lenni. Csinálni valamit, hogy elfelejtsünk mindent és csak egymással tudjunk foglalkozni.

- Baekhyun! – nyitottam be a szobába, de furcsa módon a szívem csücske nem volt ott. Na jó, akkor keressük meg! Jongdaék lent vannak, szóval ott nem lehet. De akkor hova tűt?

Elindultam a villába körbe nézni, de sehol nem volt, amitől egyre feszültebbé váltam. Sőt mikor a telefonját sem vette fel, akkor kiakadtam.

- Xiumin! – nyitottam be a hörcsöghöz. – Nem láttad Baekhyunt? – érdeklődtem.

- Azóta nem hogy kiment a kapun. – vont vállat.

- Hogy mit csinált? – kerekedtek ki a szemeim, és még a szívem is megállt egy pillanatra.

- Mi a baj? Lesápadtál. – állapította meg aggódva. Válaszra se méltatva rohantam vissza a szobánkba, majd amint beértem nagy lendülettel nyitottam ki a szekrényét, amiben csak a ruhás csomagja volt, de a hátizsákja eltűnt.

- Na, most kaphatja be mindenki!!! – túrtam a hajamba kétségbe esve, majd mint egy hülye fordultam ki a szobából zsebre dugva a pénztárcámat, s meg sem álltam a vonat állomásig. Mázlimra ott meg tudták mondani, hogy a szimatom nem csal és Baekhyun valóban ott járt, és a hegyhez induló vonatra szállt fel. Amíg vártam a vonatot, a mobilom után kutattam, de a nagy sietségbe persze hogy elfelejtettem eltenni. Tehát segítségre nem számíthatok…

A vonatra felszállva elindultam egy üres vagont keresni, mikor valakinek nekimentem.

- Mi van, tüzeske, eltévedtél? – hallottam meg Kris hangját, majd mikor felkaptam a fejem meg is pillantottam őt, meg Taot.

- Hát ti? – lepődtem meg. Tao körbenézett, majd biccentett a fejével és odahívott az egyik üres 4-es üléshez. – Baekhyun a kastélyba ment. – mondtam amint leültem.

- Tudjuk. – válaszolt Kris. – Azért jöttünk, hogy segítsünk. – jelentette ki.

- Ti? – vontam fel a szemöldököm.

- Hidd el szükséged lesz ránk. Tudjuk, egyedül esélyed sincs az egész sötét banda ellen. – mondta Tao.

- Na, a végén kiderül, hogy van szíved. – néztem Taora, aki csak megvonta a vállát.

- Krisnek köszönd. – forgatta meg a szemeit. Yifan közelebb hajolt hozzá és adott egy puszit az arcára, mire a panda fülig vörösödött. Hihetetlen, hogy Yifan milyen hatással van a mindig rideg Taora. És most mégis olyan, mint bárki más, akinek van egy szerető párja.  Ahogy néztem ezt az édes jelenetet elszorult a szívem. Az ablakon kinézve, láttam a felhők vonulását és könyörögtem valami felsőbb hatalomhoz, istenhez, vagy bárkihez, hogy Baekhyunnak ne essen baja. Abba biztosan belehalnék…

Egészen a kastélyig feszült csönd uralkodott a kis csapatunkon, majd mikor elértük a kastélyt még a hideg is kirázott. Éreztem, hogy valami komoly baj van. A kastély tornyai fölött gyülekeztek a sötét fellegek, mintha csak hatalmas vihar előjele lenne.

- Tao, én elintézem Kyuhyunt. – indult el Kris azonban a panda a karjánál fogva tartotta vissza.

- Nem mehetsz egyedül! – szólt rá aggódva. Kris elmosolyodott. – Vigyázz magadra! – mondta.

- Ott még nem tartunk, hogy neked kelljen aggódnod értem. – forgatta a szemeit a panda, s elengedte Kris karját.

- Sietek utánatok. – mondta, majd a bokorból előlépve indult el a bejárat felé, ami előtt a Varázs Tanács embere dohányzott.

- Na várj. Ő velünk van, nem? – érdeklődtem, mire Tao határozottan válaszolt.

- Ne légy naiv! Magunkra vagyunk utalva. – sóhajtott, majd folytatta. – Ha Krisnek sikerül pár másodperce kimerevíteni Kyuhyunt, akkor berohanunk. – mondta a tervet én pedig bólintással jeleztem, hogy felfogtam, s feszülten figyeltem ahogy Kyuhyun elé lép. Kris is erős. Ha az idő irányítás nem is megy neki fényesen, akkor sem kell féltenem. De Kyuhyunnak vajon mi lehet a képessége?

- Jól fizethet a varázsvilág hátba szúrása, ha ilyen öltönyre telik. – lépett Kris a dohányzó elé.

- Nocsak az idő kisfiú. A másik srácot hol hagytad? Az erősebbet? – kötekedett.

- Ahhoz én is elég leszek, hogy felmossam veled a padlót. – mondta Yifan, s amint Kyuhyun eldobta a cigarettát, megfeszültek az izmaim.

- Akkor mutasd mit tudsz? – mosolyodott el, majd Kris felé kezdett rohanni, azonban mielőtt elért volna hozzá a teste megmerevedett.

- Futás! – kiáltott Tao. Rohanni kezdtünk, el Kris mellett, majd Kyuhyun mellet, be az ajtón, melyet becsuktunk magunk mögött.

- Ez meg mi a szar volt? – kérdeztem. – Ha Kris megállította az időt, akkor mi hogy tudtunk bejutni, ráadásul a srác szemei is mozogtak. Követett a szemével.

- Kyuhyun egy idő vadász. Őt nem tudjuk megállítani, még Kris se pedig Ő képes arra hogy csupán egy ember körül állítsa meg az időt. Erre én még nem vagyok képes. Azonban Kyuhyun magába szívja az időt. Annyi évet szív el az ellenfele életéből, amennyi ideig ki van merevítve. – mondta mindezt, miközben a padlót nézte. Most a pokolba kívánja magát, látom rajta. De tudva mekkora kockázatot vállaltak miattunk, csak még nagyobb a bűntudatom. Hogy mindez nincs, ha jobban odafigyelek Baekhyunra.

- Na várjunk, te honnan ismered Kyuhyunt? – fogalmazódott meg bennem a kérdés.

- Figyelj Chanyeol! Ez most nem babazsúr! Olyan ellenfelek vannak itt, akikhez képest a lidércek, de még Cl is kispályás. Ez sokkal magasabb szint, mint ahol ti eddig voltatok. Én gyerekkorom óta Kyuhyun szintű idővaszok elől menekülök. Fogalmad sincs ezek az emberek mire képesek. Ha meg akarod menteni Baekyunt, akkor kösd fel a gatyád, és vedd elő a legerősebb formádat. Fókuszálj arra amiért jöttél, minden más másodlagos! Felfogtad? – kérdezte, én pedig lassan emeltem fel az arcom, majd a szemébe néztem, és elmosolyodtam. De ez nem a szokásos mosolyom volt. Emlékszem arra, hogy utoljára akkor mosolyogtam így mikor felgyújtottam a lidércet. Csak akkor menthetem meg Baekiet, ha az ő szabályaik szerint játszom. Akkor pedig marad a Tao féle ,,A CÉL SZENTESÍTI AZ ESZKÖZT!!” elmélet.

- Menjünk. – vágtam rá, mire határozottan bólintott, s elindult fel az emeletre.

- Jól sejtem, hogy te ezt már egyszer átélted? – érdeklődtem Taotól, aki csak megtorpant, majd bólintott.

- Krissel három napja éljük ezt a napot. És a történteket sose tudtuk megváltoztatni, de… – ekkor hátrafordult hozzám. – Mostanáig nem velünk harcoltál, hanem ellenünk. – mondta. A szemeim kétszeresükre dülledtek. – Veletek? – értetlenkedtem.

- A részletek nem fontosak, de eddig a testvéred oldalán harcoltál agymosott zombiként, mert Jungkook belemászott a fejedbe és ő irányított.  Viszont az, hogy most veled találkoztunk a vonaton és nem Baekhyunnal az azt jelenti, hogy… – fejezte volna be a mondatot, de nem hagytam.

- Menjünk! – szóltam határozottan. Nem akarom hallani, hogy most valószínűleg Jungkook Baekie fejébe mászott bele és nem az enyémbe. – Szóval Jungkook is ellenség? – érdeklődtem miközben egyre közelebb értünk a suli nagyterme felé.

- Csak egy irányítható kisgyerek. De bízik Sunggyuban, szóval bármit megtesz neki. – érkezett a válasz. Ekkor értük el a nagyterem ajtaját. Egymásra néztünk, majd Tao helyet kért magának, s amint megkapta berúgta az ajtót, mely a tokjából kiszakadva repült be a szobába, és pár méterrel odébb ért földet.

A teremben kellemesen világos volt a hatalmas üvegablakok miatt, melyek előtt egy karosszék állt, mely mellet két alak állt az egyik hosszú fekete köpenyt viselt, és a szék támláján támaszkodott, mellette pedig egy olyan ember alakja rajzolódott ki, akit legszívesebben agyon vágtam volna egy vasszékkel kétszer.

- Nocsak. – hallottam meg Cl hangját, majd amint megfordult összeszűkítettem a szemem. – A drága kisöcsém is megjelent végre? – mosolyodott el.

- Hol van Baekhyun? – szólaltam meg, s a hangom még a szokottnál is mélyebb volt. Ráadásul fenyegetőbb is.

- Hmm… Pedig már abban bíztam, hogy azért jöttél, hogy csatlakozz hozzánk és együtt átvegyük a varázsvilág feletti hatalmat. – biggyesztette le az ajkait, mintha ettől aranyosabb lenne.

- Az egyetlen amit átvehetsz, a sírköved lesz! – vágtam rá reflexből, mert igen nagyon kihúzták nálam a gyufát.

- Ó! De nagy a szád! – ráncolta a szépen szedett szemöldökét. – Baekhyunt, akarod? Megkapod! – fordította felém a széket, s ahogy megpillantottam az eszméletlen Baekiet, már indultam is volna feléjük, de Tao nem eresztett.

- Várj! – kapta el a karom, hogy elém léphessen. – Hol van Sunggyu? – érdeklődött. Cl felhorkantott.

- Azt hittem Kyuhyun jól végzi majd a munkáját és legalább te nem fogsz az utamba állni. – morgott.

- Ne legyen olyan nagy a szád… – hallottam meg Sunggyu hangját, mire a hang irányába fordítottam a fejem, s a terem oldalában egy eddig észre nem vett vértócsában pillantottam meg a csíkszem professzort. Majd ahogy jobban megnéztem a vértócsa forrását, elképedtem.

- Woohyun! – motyogtam a vérbe fagyott férfi holttestét nézve.

- Mi történt Woohyunnal? – akadtam ki, így már nem is fojtottam vissza a hangomat.

- Ugyan az, ami veletek is történni fog. Kedves rokon. – vigyorgott Gyu. De ez a mosoly nem volt őszinte. Ez lenne Sunggyu másik énje? Még az aurája is sötét. Ide érzem a vérszomjat. Majd szép lassan az is eljutott a tudatomig, amit mondott. – Rokon? – hebegtem, már semmit sem értve.

- Látom Bang csak arról számolt be, hogy Cl a testvéred, azonban azt az apróságot kifelejtette, hogy én meg a nagybátyád vagyok. – kelt fel a padlóról, majd elindult. Lefagytam. Ne tudtam feldolgozni a beérkező információt. De szerencsémre, ahogy a karosszékhez ért és megláttam Baekit, visszatért az eszem.

- Engedjétek el Baekhyunt! – szóltam rájuk határozottan.

- Ha ez minden vágyad… – vont vállat Sunggyu, majd csettintett Jungkooknak, aki egy szót sem szólt, csak szúrós tekintettel nézett rám. A következő pillanatban pedig a szívem nagyot dobbant, amit Baekie kinyitotta a szemeit.

- Baekhyun! – kiáltottam, mire felém kapta a tekintetét. A szemei könnybe lábadtak és rémülten aggodalommal a hangjában kiáltott fel.

- Chanyeol menekülj ez csapda! – ordította, azonban a következő pillanatban már egy hatalmas tűzgolyó tartott felém, melyet állítólagos testvérem küldött az én irányomba. S mivel meglepetésként ért a támadás, épphogy el tudtam ugrani előle, akárcsak Tao, akinek sikerült úgy ugrania, hogy a falnak csússzon. Sunggyunak se kellett több, egy szempillantás alatt termett Tao mellett, azonban szerencsére a panda gyorsan visszaszublimált oda, ahonnan az előbb elugrott. Na ácsi, ezt hogy csinálta?

- Nem is rossz. – mosolygott Gyu. – Látom, azért az időutazás megy. Így mégsem vagy olyan gyenge, mint azt hittem.

- Elég a játszadozásból! – morrant fen Cl, majd egy hatalmas tűzgolyót irányított Tao felé. Na azt már nem… Morogtam magamba és erősen a tűzgolyóra koncentrálva térítettem el. A tűzgolyó a hatalmas panoráma ablakon át – azt szétrobbantva – szívódott fel. Lihegve néztem a fekete ruhás nővel farkasszemet, s láttam a szemeiben, hogy most már képes lenne a pillantásával is megölni.

Váratlanul tapsolás hangja ütötte meg a fülemet. Gyu tapsolt, ahogy egyre közelebb ért Cl-hez, majd Jungkookra nézett. – Azt hiszem jobb, ha Chanyeolt kivesszük a terveink közül. – nézett rám, majd olyan gonosz vigyor húzódott az arcára, amitől még a hideg is kirázott.

- Yeol vigyázz! – hallottam meg Taot, majd amint a fejem fölé néztem megpillantottam Topot és Hyunat, akik fegyverekkel a kezükben ugrottak rám a plafonról. A főnixem pedig mint mindig, most is a legjobbkor jelent meg , így elég meleg szívvel üdvözöltem a támadóimat. Hyuna egy gyors bukfenccel sikeresen kikerülte a lángcsóváimat, azonban Top pont mögém a lángok közé ugrott.

- Ezt elbasztad! – kiáltottam, s a madárból egy hatalmas tűzgolyót csinálva ejtettem rabságba Topot. Azonban a lángok közül egy kéz nyúlt ki, majd a nála lévő tőr egyenesen a vállamba fúródott. A karomhoz kapva hátráltam a falig, s nagyot nyekkenve estem neki.

- Chanyeol! – hallottam meg Baekhyun hangját, majd a széket fellökve rohant hozzám, s amint odaért szorosan húztam magamhoz. Jungkook a következő pillanatban a térdre rogyott, majd arccal előre terült el a padlón.

- Kook… – néztem szegény kölyköt.

- Úgy tűnik ez a srác is tartogat még meglepetéseket. – mosolygott Sunggyu, s kicsit megrugdosta a földön fekvő Jungkookot, majd a sötét szemeivel Baekhyunra nézett. Ezzel pedig tökéletesen felbaszta az agyam.

- Baekie, menekülj! – engedtem el a derekát, azonban ahelyett, hogy hallgatott volna rám csak megrázta a fejét. – Itt nem hagylak, főleg, mert sérült vagy. – morgott a törpe.

- Hmm… Milyen szép is a szerelem… – morfondírozott Sungkyu, s egy ördögi kacajt hallatva nézett a sarokba, ahol Woo teste hevert. – Kár hogy semmi nem tart örökké… – nézett ismét ránk.

- Megegyeztünk, hogy az öcsémet nem bántod! – lépett elénk Cl, ezzel szép kis meglepetést okozva nekem. – Te magad mondtad, hogy kell az ereje.

- Ahogy mondod, az ereje. – mosolyodott el. – Viszont így a te erőd már nem kell. – nézett rá sajnálkozóan, majd Cl körül hatalmas lángok tűntek fel, s alig öt másodperc alatt égették hamuvá a nőt.

- Hmm… Csak tudnám, hogy a rokonaim miért hullanak, mint a legyek? – vágott ártatlan arcot.

- Talán nem kéne elégetned mindet. – morrant fel Tao.

- Hyuna, leszel szíves és megölöd ezt a srácot? – érdeklődött, mire Hyuna és Top, nekiestek Taonak. Bármennyire is akartam segíteni a pandának, nem lehetett. Baekiet kellett megvédenem. Sunggyu valóban nem normális. Egy ideig csak a gyorsasági technikáját használta ellenünk. Baek párszor elvakította a fénnyel, de komoly kárt még a lángjaim se okoztak benne. Tao viszont egész ügyesen helyt állt, sőt pusztakezes harcban legyőzte a tanárait, bár kizárólag súlyos sérülések árán. Azonban a pillanatnyi figyelmetlenségemet kihasználva Gyu hatalmas lángjai Baekhyun körül csaptak a magasba. Automatikusan használtam az erőmet és állítottam meg a lángcsóvákat, de jól tudtam ez nem oldja meg a problémát, mert Sunggyu lángjai egyre erőszakosabban nyomultak Baekie felé, majd mikor a tűzgyűrűn át Baek sikolya megcsapta a fülemet kétségbe estem. Tao már nyújtotta is ki a kezeit hogy használja az erejét, azonban félúton megtorpant.

- Chanyeol! - sikított Baek fájdalmasan, én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy megállítsam a lángokat. Sikerülnie kell… Muszáj. Őt nem veszíthetem el…

- Tao állítsd meg az időt! – kiáltottam neki, mikor már éreztem, hogy az erőm nem sokat ér, de ő csak megrázta a fejét, s leengedte a kezeit.

- Sajnálom… - suttogta maga elé, mire valami bekattant az agyamban, s a következő pillanatban a tűz elaludt.

 Azonban már késő volt…

Nem hallottam semmi mást csak a fejemben lüktető pulzusomat, meg a saját lélegzetvételemet. A szemeim elé pedig szívszaggató látvány tárult. A fiú akibe beleszerettem, összeégett testel erőtlenül rogyott a földre. Kapásból mozdultam, hogy el tudjam kapni, s karjaim közé zártam. A látásomat a patakként folyó könnyeim homályosították el, remegő kezeimmel alig tudtam megtartani. Nem lélegzik… Baekhyun nem lélegzi!!! – tudatosult bennem a tény.

- Baekie. – szólítottam meg remegő hangon, válaszra pedig hiába várhattam. – Baekhyun. Baekhyun, nézz rám!!!- szorítottam magamhoz, fülemet a mellkasához nyomva  próbáltam hallgatni a szívverését, de a mellkasában a folyton szaporán lüktető szíve, elnémult.

Nem hallottam a szívverését.

Nem vert.

A levegő belém szorult, s fájdalmas nyomás nehezedett a mellkasomra, majd az egész testem remegni kezdett. A fejemben tudtam, hogy Baekie soha többé nem fog rám nézni a reményt adó szemeivel. Többé nem láthatom az édes mosolyát, nem érezhetem a teste melegét, mert nem ölelhetem át. Az agyam már realizálta a valóságot, de képtelen voltam elhinni a tényt, hogy Byun Baekyun meghalt.

- Huh! – csapta meg a fülem Gyu hangja. – Cserben hagyni egy barátot… Nem mondom Tao, te jobban hasonlítasz rám, mint ahogy sejtettem. – nevetett fel. – Könnyen megállíthattál volna, mégsem tetted. Miért? – érdeklődött, s Tao nyugodt hangnemben válaszolt neki.

- Mert Chanyeol igazi erejét, csak így lehet felszínre hozni.

- Mit… mondtál? – kérdeztem egyre csak gyűlő dühömmel, s Baekiet szép lassan a földre helyezve, keltem fel mellőle.

- Jól hallottad. Felhasználtam… – mondta határozottan, és nálam itt szakadt el a cérna. Amint megfordultam nekirontottam Taonak, s az erőmet felhasználva támadtam meg. Jól mondta nem bízhatok senkiben, de naiv voltam és bíztam benne. Bíztam benne, hogy tényleg segít nekem és megmentjük Baekiet, majd mind kézen fogva indulunk el haza. Én ezt tényleg elhittem…

Tao felkapott a földről egy tőrt, azonban mielőtt még belén szúrhatta volna kicsavartam a kezéből, majd hasba szúrtam vele. Szemei elkerekedtek, majd egy hatalmas fájdalmas sóhaj hagyta el az ajkait. Ezt követően, a fülemhez hajolt és utolsó lélegzetével belesuttogta utolsó szavait.

- Ne hagyd, hogy Baek hiába haljon meg… – motyogta. – Nyírd ki Sunggyut! – mondta majd elhallgatott, de ezúttal végleg. Nem mozdultam csak vártam, hogy Tao elterüljön a földön. De nem bántam meg amit tettem…

- Hohohoho! – tapsikolt Sunggyu, mire szép lassan emeltem rá a tekintetem.

- Ugye tudod, hogy azért hagyta, hogy meghalljon a törpike, hogy aztán mint egy bosszúálló, végezz vele, majd velem is. Szegény panda nem akarta hogy így legyen, de döntenie kellet… És ő úgy gondolta, majd a halálával segít leginkább a világnak. De azzal nem számolt, hogy engem nem lehet csak úgy megölni, hisz én voltam az, aki kiirtotta az egész klánját, ráadásul… – intézett hozzám nagy monológot, amit nem voltam hajlandó végig hallgatni, így egy hatalmas lángcsóvát küldtem felé.

- Beszélsz itt hülyeségeket ahelyett, hogy megdöglenél végre! – ordítottam torkom szakadtából. Nem éreztem már a fájdalmat, a bűntudatot, hogy mindez az én hibám. Egyszerűen csak ki akartam adni magamból azt a tomboló poklot, ami Sunggyu miatt keletkezett bennem.

Elégettem…

Elégettem a skizofrén Sunggyut.

És élveztem, ahogy kegyelemért sikoltozik.

Élveztem, hogy az égő hullája ott perzselődik meg a szemem előtt.

Mindent fel akartam égetni.

Az egész világot lángba akartam borítani… De szerencsére ez nem következett be.

Ahogy visszamentem Baekiehez egy árny suhant el mellettem, majd a nyakamnál éreztem amint valami meleg folyik végig a nyakamon.  Elvágták a torkom. De vajon ki?

Igazából, nem is érdekel…

Ahogy az imént Tao most én terültem el a földön. Kezemet kinyújtottam, s Baek kezéhez nyúltam, hogy megfogjam, majd elsötétült a világ, s magába fogadott a kellemes sötétség, megszabadítva a fájdalmamtól, valamint minden gondolatomtól, s végül a légzés képességétől is…

Yifan:

A fejem hasogat. Mintha valamibe belevágtam volna. Ekkor tűnt fel, hogy valami benn áll a bordáim között és baromira nyomja az oldalam.

Amint kinyitom a szemem, és elveszem a kezem a sajgó fejemtől, megpillantom a vöröslő és folyékony véremet. Jé, egész szépen jellemeztem… Most büszke vagyok magamra.

Azonban ahogy körbe néztem és Kyuhyunt nem láttam sehol csak a hatalmas törmeléket magam körül, elhúztam a szám, majd mintha ki se feküdtem volna keltem fel.

- Én nem aludtam harc közben… – erősködtem. – Á, kit áltatok, egy lélek sincs itt… – mosolyodtam el. – Ráadásul… – kezdtem hallgatózni, s csak a tücskök ciripelését hallottam meg a fantomot a fülem mellet. Valami olyasmiről sutyorgott, hogy mindennek vége, vagy ilyesmi… Nem is figyelve a mellettem repkedő fehér szellem szerű szutyokra, indultam el a kastély bejáratához, ami konkrétan egy bazi nagy lik volt a falban. Elég durva robbanás volt odabent,  azt hiszem engem is az vágott a falhoz. Sőt tuti.

- Jaj Taotól mit fogok kapni, hogy átaludtam az eseményeket. – morfondíroztam magamban, miközben a nagyterem felé vettem az irányt. A nagy csend eléggé furcsa volt.

Taoval már háromszor visszaforgattuk az időt, mert sajnos engem folyamat kinyírtak Sunggyuék. De gondolom az hogy most nem lett megint reggel, mert a naplementéből és a szétzúzott berendezésből erre következtetek, biztos minden rendben ment. Sőt lehet, hogy itt is hagytak a csata után, és nélkülem mentek sörözni? Ennek még a gondolata is sérti az egómat…

A nagyterem ajtaja nem volt a helyén szóval gondolom Tao most sem kímélte, azonban ahogy beléptem – vagyis tető és falak hiányában inkább ki a szabadba, de mindegy – annyit láttam, hogy Yeol térdre rogyott, majd elterült, akár egy zsák krumpli, mellette pedig Kyuhyun ölt alakot, s a kezében lévő véres tőrt maga elé ejti, fintorogva.

Yeol mellett egy összeégett holt test hevert, nem sokkal mögöttük Jungkook hevert, már megint holtan. – Szegény srác mindig meghal? Mondjuk nem is csodálom, amilyen régóta folyamatosan használta az erejét…

- Na látom te is felkeltél. – nézett rám az idővadász, miközben éppen a kezét fertőtlenítette.

- Melyik balfasz fertőtlenítgeti a kezét miután megölt valakit? – léptem hozzá közelebb.

- Melyik balfasz ájul be harc közben? –  nevettet fel.

- Minek kellett megölnöd Chanyeolt? – értetlenkedtem.        

- Mert vissza fogod pörgetni az időt. – jelentette ki, és így legalább megtudhattam hogyan gyilkolnak a hétköznapi emberek. Hát igen a mi módszereink sokkal… Humánusabbak és kevesebb mocsokkal jár… – fintorgott, mire elindultam felé, magyarázatra várva.

- Ha lehet ne rúgd fel Cl-t. – mondta.

- Cl? – néztem a lábaim elé. – Szóval Yeol most is hamvasztásos temetést tartott. – állapítottam meg.

- Nem most Suggyu volt. – érkezett a válasz.

- Amúgy meg miből gondolod, hogy visszatekerem az időt? Eszemben sincs a te életedet hosszabbítani. A sajátomat megrövidíteni meg pláne… – forgattam a szemeimet.

- Nem lesz más választásod… – mutatott mellém, ahol egymás mellett sorakoztak fel a hullák. A lábam mellett Top, kicsit távolabb Hyuna, még egy beazonosíthatatlan grillcsirke, majd ahogy a fejemet tovább fordítottam, megértettem Kyuhyun mire utalt.

- Könyörgöm, mondd hogy az ott nem Tao… Á mindegy mit mondasz, tudom hogy ő az… – ráztam meg a fejem, s a számat húzva fordultam vissza a kényes bagóshoz. – Ki vele, neked mi hasznod abból, ha időt tekerek? – tettem karba a kezeimet.

- Gondoltam benne lennél egy alkuban. – váltott üzletelős modorba.

Nem! Ez nagyon rossz ötlet. De mégis… – fordítottam a tekintetem megint Taora. – Hmm…

- Hogy halt meg? – érdeklődtem.

- Feláldozta Baekhyunt, hogy legyőzzék Sunggyut és ezért Chanyeol megölte. – érkezett a válasz.

- He… Akkor még meg is köszönöm, hogy elvágtad annak a köcsögnek a torkát. – sértődtem be, majd elindultam Taohoz.

- Vigyázz Cl… Hát, már mindegy. – motyogott, mikor átsétáltam a ribanc hamvain. Tao mellé ültem az egyik szénné égett hullára, majd megsimogattam a jéghideg arcát.

- Neked mániád a hullagyalázás? – érdeklődött, majd mikor meglátta, hogy Tao arcát simogatom öklendezni kezdett. – És még nekrofil is… – fogta a fejét.

- Nem válaszoltál. – mordultam fel. –- Neked mi a hasznod a megállapodásunkból? – fordultam felé.

- Hogy segítettek elérni a célomat. – mosolygott. – Cserébe egy idővadásszal kevesebb akiktől félnetek kell. Szerintem ez jó ajánlat.

- Ha visszatekerem az időt Tao ki fogy nyírni, amiért nélküle döntöttem egy világ méretű kérdésben. De ha nem csinálok semmit, akkor erre esélye sem lesz. Viszont ha nem teszek eleget a kérésednek… – gondolkodtam.

- Ha úgy forgatod vissza az időt, hogy nem fogadod el az ajánlatomat, idő hiányában fogsz elporladni. – nevetett.

- Hm… – néztem a sarok irányába, majd közelebb is mentem szemügyre venni, ott kit trancsíroztak szét.

- Kris, megtennéd, hogy rám figyelsz? – türelmetlenkedett.

- Te jó ég, Woo szíve ki lett vágva. – emeltem fel az említett szervet a földről, hogy megmutassam,  mit találta.

- Fujj! – takarta el a szemét. – Sunggyu nem volt komplett azt aláírom, de te még nála is őrültebb vagy.

- Nem is tudom Gyu ki miatt lett olyan, amilyen. – dobtam a belsőséget magam mögé, majd Yeolékhoz mentem, s Chan pulóverébe töröltem a kezem.

- Miért nem tudtál megint te meghalni? – akadt ki. Kezdem úgy érezni, hogy az idegire megyek… Ez tetszik!

- Mert akkor Tao gondolkodás nélkül tekerte volna vissza az időt, hogy fussunk neki még egyszer, ja és te is halott lennél, mint ezelőtt minden alkalommal. – néztem rá.

- Csak szerencsétek volt. Máskülönben nem tudtatok volna megölni. – nagyképűsködött. Az a baj hogy az idővadászok is képesek emlékezni arra, ami haláluk előtt volt, ha egy időhurkon át visszakerülnek az életbe. Akárcsak én meg Tao…

- Zsinórba háromszor mi? – nevettem fel. – Bár ha vissza is tekerem az időt, egy fél élettel akkor is meg lettem rövidítve, hála a harcainknak.

- Meg is lepett, hogy most egyedül álltál ki ellenem, ráadásul most nem a törpe volt veletek, hanem ez. – mutatott le Chanyeolra.

- Az csak véletlen volt, plusz gondoltam, ha nem jövök fel, Sunggyu nem tud megölni. MEGINT… És kivételesen igazam volt. – mondtam nagy büszkén.

- De egy öklöm méretű vakolat legalább 4 órára kiütött… – vigyorgott.

- Miért érzem azt, hogy nem kedvelsz? – kérdeztem gyanakodva.

- Mert nem is… – kaptam konkrét választ.

- Jó, legyen. – mentem bele az egyességbe. – Visszatekerem az időt. De mondd, mik a feltételeid?

- Segítesz, és nem kérdezősködsz. – vágta rá.

- Azért néha mondhatnál konkrétumokat is. – flegmáztam.

- Mindent a maga idejében. – mosolygott. – Most csak tekerd vissza az időt.

- Mikorra? – érdeklődtem.

- Tudod te. – mondta majd eltűnt a szemem elől.

- Utálom ezt a férget… – bosszankodtam, majd kezeimet felemelve cselekedtem. A következő pillanatba, mikor kinyitottam a szemem, ott voltam ahonnan minden kezdődött…

- Héj. – morgott Jongin előttem, a hegyen lévő tér közepén állva. – Akkor most harcolunk vagy mi lesz? – érdeklődött, mire elmosolyodtam.

- Most inkább megkímélem az életedet, meg az övét is. – mutattam Chanyeolra, mire Jongin szemei elkerekedtek, Chanyeol pedig jobban a fejébe húzta a kapucniját.