Ismerlek 3.rész

Sziasztok! Megint sokáig várakoztattalak benneteket egy újabb részért. Nemsokára teszek fel Yin és yangot is, csak kicsit előre akartunk haladni vele. Jó olvasást nektek :D

Kyungsoo:

Egyre gyanúsabb ez az egész kezdve a hulláktól a könyvig. Lelkesedett érte, de nem olvasta. Azt mondta túl érzelmes. Érzelmes? Ez hülye?

Fejemet az asztalom lapjába verve gyengéden gondolkoztam Sehunon. Valami nem stimmel vele. A megérzésem pedig nem hagy nyugodni. Naivnak és édesnek tűnik, de… ez nem jelent semmit. Mert, hogy Hyunát idézzem: „a pingvinek mérgesen is cukik”. Ezt még akkor mondta, amikor ide kerültem egy ügy kapcsán. Azt sem értem, hogy mertek betenni a rendőrségre a múltammal. Mindenesetre nekem most tökéletesen kapóra jött. És itt lép be a második gondom. Az egyik hullát tuti, hogy én csináltam. Nagy valószínűséggel azt, amelyik a dokkon volt. Viszont az, amelyik a medencében úszkált, tuti nem az enyém. Olyan állapotban nem hogy rajzikálni, de még normálisan gondolkodni sem szoktam. Valaki tökéletesen lemásolta a technikámat és kiegészítette azzal a rohadt pillangóval. Bosszant. Nem is… Rohadtul dühít.

Miközben azon gondolkodtam, mi okból utánozhatott le valaki, elkértem Nieltől a képeket.

- Te még képes vagy ezt bújni? – állt mögém Bbomb. – Én tuti kiakadtam volna már a helyszínen, nem hogy utána még azt vizslassam naphosszat.

- Idegesít valami. – böktem ki.

- Téged? A mindig halál nyugodt kabalánkat? – jegyezte meg gúnyos hangsúllyal.

- Igen, az a pillangó ott. – mutattam rá a felnagyított, eltorzult formára a hulla bőrén.

- Te abban hogyan látsz bármit is? – ráncolta szemöldökét.

- Nem is én vettem észre, hanem a fotóriporter fiú… – motyogtam. – Azóta nem hagy nyugodni.

- A fotós? Sok ideje lehet.

- Itt most nem az a lényeg. – morogtam, majd megnyitottam a böngészőt. Beírtam a keresőbe a pillangót. Kiadott rengeteg fajtájú, színű és mintájú pillangót, de én az átvitt jelentésére voltam kíváncsi. A változékonyság, fejlődés és a halhatatlanság jelképe. Annyira logikátlan egy hullára a halhatatlanság képét ráírni, hacsak… a gyilkos nem magára utal.

- Bingó! – kiáltottam fel.

- Mi van, Dyo, nyertél a lottón? – kérdezte Hyuna most már jobb kedvűen, mint reggel.

- Nem, csak… á mindegy. Még van minek utána olvasnom.

- Egyébként miről kutatsz ennyire. – támaszkodott meg a székem hátulján, fejét egész közel hajtva hozzám, hogy a monitoromra leshessen. Valahogy nem akartam, hogy kiderüljön, mire jöttem rá, amíg meg nincs az egész összefüggés, így lecsuktam a böngészőt a tálcára.

- Pornó. – mosolyogtam rá, amolyan gyermeki „tudod, hogy hazudok, de ne hozd szóba fejjel”.

- Huncutságok? – vigyorgott Hyuna. – Addig jó, amíg vannak ilyen megnyilvánulásaid és nem vagy olyan, mint egy robot.

- Sipirc. – hessegettem el a lányt, hogy újra felnyithassam a lapokat. A másik dolog ami megragadta a szemem, az a sárga szín, így ennek is utána néztem. Erről kb annyi derült ki, hogy a magabiztosság, az éberség, a motiváltság színe. Hm… A gyilkosunk tudat alatt hagyja nekem a nyomokat. Valószínűleg a szín az adott lelki állapotát tükrözi. Bár ezt addig nem tudom megmondani, amíg meg nem jelenik egy újabb. Amit most nagy lelkesedéssel várok.

- Te, Chanyeol! – hívtam magamhoz az új fiút.

- Mondd. – gurult mellém a székével.

- Öcsém, milyen lusta vagy. – forgattam meg a szemeim.

- Ha jól tudom, – emelgette a szemöldökét – idősebb vagyok nálad.

- Az a helyzeten semmit nem változtat. Társak vagyunk. – böktem oldalba. – De most ez nem lényeges. Van egy kérdésem. Te szereted a sárga színt?

- Nem igazán vagyok érte oda. – húzta el a száját. – De ez miért lényeges? – kérdezett vissza kapásból. Azt hiszem, vigyáznom kell Chanyeollal. Hamar észreveszi, ha mesterkedem valamiben. Vagy csak ennyire buta és naiv lenne? Kétlem.

- Ki az közületek, aki szereti a sárga színt? – kiabáltam el magam az irodába, mire a többiek hirtelen abba hagytak minden mozgást és még a tücsök sem ciripelt.

- Ciripp, ciripp. – tévedtem. Chanyeol ciripelt. Furcsa pofát vághattam, mikor rá néztem, mert azonnal magyarázkodni kezdett szegény. – Most mi van?  Nem tudom kezelni a feszült helyzeteket. – vont vállat.

- Ezért gondoltad ellövöd egy poénnal? – néztem rá kérdőn.

- Aha.

- Többet ne tedd! – ráztam a fejem. – Szóval, valaki?

- A narancssárga ér? – faggatózott Niel.

- Nem. – vakartam a tarkóm. Ez veszett ügynek tűnt.

- Azért köszi.

- Ez is a pornóhoz kell? – kérdezett rá Hyuna, mire bennem maradt a levegő.

- A fények hatását vizsgálom az emberekre. – hazudtam reflexből.

- Ha nem ismernélek legalább egy kicsit és nem lennék rendőr, észre se vettem volna, hogy hazudtál.

- Szeretnéd nem látni. – kérdeztem egy beteges vigyorral az arcomon. – El tudjuk intézni. Több módszert is ismerek. – ültem vissza a helyemre.

- Ember, te biztos nem egy elmegyógyintézetből szöktél? – hajolt bele az arcomba Minhyuk.

- Megnyugtató, hogy öt év után sem tudtok rólam semmit. – nevettem ki.

- Mi? – lepődött meg az idősebb a válaszomon.

- Én sok mindent megtudtam. Például, hogy hogyan iszod a reggeli kávédat. – mutattam a bögréje felé. – Körbe nézel, és ha úgy gondolod senki nem figyel, félig öntöd tejjel a bögréd. Te, aki elvileg a keserű fekete megszállottja. Ezenkívül egy csomó cukrot beleszórsz.

- Nem vagy megnyugtató. – képedt el a kimondott tényeken, de különösebben nem hatotta meg.

- Nem koptak el a megfigyelési képességeid. – kacagott Hyuna.

- Ne vigyorogj, lehet, hogy téged már kilesett bugyiba.

- Istenem, Bomb, az csak bugyi. – forgatta a szemeit a lány.

- Most még sem érzem úgy, hogy a toppon lenne. – böktem oda Hyunának.

- Hogy-hogy? – kerekedtek el szemei.

- Ez most egoistán fog hangzani, de… Ha van egy nyom, amit valaki előttem talál meg, az lehet gyilkos?

- Akkor te milyen sokszor gyilkolhattál volna. – jegyezte meg gúnyosan Niel.

- Tudtam, hogy nem a lényeget hallod meg.

- Mire gondolsz? – nézett rám a lány. Úgy tűnik, őt megfogta a kérdésem.

- Hogy az lehetséges-e, hogy egy gyilkos, direkt bemutassa a bizonyítékot. – motyogtam. – Elvégre, az majdnem egy tökéletes alibi. – morfondíroztam. Hatalmas csend telepedett az irodára.

- Hogy jutott eszedbe ilyesmi? – kérdezte most már teljes komolysággal Minhyuk.

- Nem tudom. Ez csak egy felvetés. – motyogtam. – Remélem sorozatgyilkos.

- Nem mondj ilyet. – morrant rám Hyuna.

- Hyuna, ez egy játék. Olyan, mint a sakk. Ő még egy lépéssel előttem jár. Ezzel a hullával küldött egy felhívást. Én pedig örömmel elfogadom azt.

Sehun:

Az este, olyan éjfél felé estem be az ágyamba, miután eljöttem Minhyuktól. Egy órán át próbáltam feldolgozni, a tényt, hogy a srác, akivel mindent ki akartam próbálni szerelem terén, fogta magát és egy menet után kidobott. Az ágyam szokatlanul kényelmetlennek tűnt, de lehet, hogy csak a belső fájdalom hatott rám fizikailag is. Mindenesetre reggel mázlimra nem kellett melóznom. De így is talpon voltam már reggel hatkor. A konyhában ücsörögtem és a már kihűlt kakaóm néztem, az asztal szélén. Bár gondolatban, folyamatosan a tegnapi eseményeket pörgettem vissza. Valami nem hagy nyugodni. Mintha Minhyuk valamit nem mondott volna el, valami fontosat. De már mindegy… A cuccaimat is odaadta, amik nála voltak. Pár képanyag még az egyetemről, meg egy jó pár közös kép és pulóver, melyek tegnap óta a nappali közepén hevernek egy moly rágta kartondobozban.

- Áucs! - hallottam Chanyeol nyöszörgését a nappali felől. Ha nem tévedek megtalálta a dobozomat.

- Hunie? Mi az a láda a nappali közepén? - lépett mögém, majd kivágta a hűtőajtót és elővette a szendvicsnek valót.

- A cuccaim. Minhyuk kidobott. - dünnyögtem.

- Mi van? - lepődött meg, majd a fél hűtővel a karjaiban, befoglalta a helyét az asztálnál.

- Mi történt? - érdeklődött.

- Lefeküdtünk, majd közölte, hogy már összeszedte a cuccaimat, és ennyi volt. Bár elmondása szerint barátok még lehetünk. De most egy ideig biztos nem megyek az étterembe. - húztam fel a térdeimet, hogy rádöntsem a szerencsétlen fejem.

- Csak így, minden nélkül kirakott? - kente a szendvicsét valami vajszerűséggel. - Sajnálom, de mindig mondtam, hogy Min rossz hatással van rád, és nem akarom mondani, hogy megmondtam, de… - Szerencsére nem mondta végig a gondolatmenetét, csak sóhajtott.

- Amúgy… - kezdte a jól ismert tématerelős manőverét, csak, hogy ne érezzem szarul magam. Ezért imádom Chanyeolt, mellette senki nem lehet rosszkedvű.

- Amúgy? - néztem rá, remélve, hogy nem a kihűlt kakaóm lesz a téma, amit gondolom Jongin fog meginni.

- Szereted a sárga színt? - érdeklődött. Kicsit meglepett a kérdés, de nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki.

- Nem. - válaszoltam egyszerűen. – Tekintve, hogy a suliban oktattak színtant, minden olyan szín kizárt, aminek köze van az önbizalomhoz. Egy lúzer vagyok. Pont, mint a fekete szín. Maga a halál, mint a családom. - hajtottam vissza a fejem a térdemre. - Min is azért rakott ki, mert egy csőd vagyok.

- Ne már Hunie! Sokkal okosabb vagy, mint páran a rendőrségnél. Egyébként is megegyeztünk, hogy a múltat nem emlegetjük. Nem kéne megint depresszióba esned. - mondta kissé aggódva.

- Ugyan, depressziós nem leszek. Valami nyomorult kinyírta a szüleimet, majd egy másik a gondviselőmet. Komolyan bárki közel kerül hozzám, az kinyiffan. - sóhajtottam.

- Héj, én élek. És Jongin is. - vigyorgott.

- Beszéljünk másról. Nincs kedvem ma a hullákhoz. Szívem szerint egész nap a mennyezetet nézném. Szép fehér és üres, pont amilyenre az agyamat kéne kipucolnom. – dünnyögtem, majd valaki csengetett. Channal összenéztünk. Ki lehet ilyenkor?

- Kai, tegnap egyedül jött haza, vagy hozott egy csajt is? - érdeklődtem, mire Yeol vállat vont.

- Jongin! - kiabáltunk neki egyszerre, mire ő is nagy nehezen kitámolygott, s mikor ismét csengettek, kinyitotta az ajtót.

- Egyél, mert ha lefogysz, a kutyának se fog kelleni az aszott segged. - vigyorgott, s elém tolt egy szendvicset.

- Köszi. - vettem kézbe a reggelit és beleharaptam. Chan mindig remekül főz, általában ő csinálja a vacsorát is. Mindig felhív délután hatkor, mikor hazaért a melóból, hogy mit kérek enni. Mi tagadás, ő tud főzni, mi meg Jonginnal nem. A tűzhely hálás, ha nem megyünk a közelébe.

- Öm srácok… Gyertek ki egy kicsit. - lépett be a konyhába Kai, s az arca kissé gondterhelt volt. Szó nélkül indultunk kifelé, és mikor kiértünk Do-t, valamint Hyunát pillantottuk meg.

- Na, ma ti visztek be, vagy mi? - nevetett Chan. – Végre nem én vezetek.

- Ami azt illeti… - szólalt meg Hyuna. - Ki kell hogy hallgassunk titeket. - mondta a nő komoly hangon. Értetlenkedve néztem rájuk. Ki hallgatni, de mégis miért?

- Mi történt? - érdeklődött Chanyeol.

- Wonhora holtan találtak rá. - mondta Kai. A szemeim elkerekedtek. Nem ez csak valami félre értés lehet… Úgy rohantam befelé, hogy Kyungsoot majdnem fellöktem, csak hogy megszerezzem a mobilom. Remélem Minhyuk még nem hallotta a hírt. Wonho volt a legjobb barátja.

- Vedd fel Min… - siettem vissza a nappaliba, s halottam, amint Kyungsoo kérdezősködni kezd.

- Minhyuk volt Wonho legjobb barátja. - magyarázta Jongin.

- Nem veszi fel. - huppantam a kanapéra. - Hogy találták meg, vagy egyáltalán hol? - néztem a nyomozókra. Kyungsoo farkasszemet nézett velem. A tekintete gyanakvó volt, amire hiába kerestem nem találtam magyarázatot.

- Tegnap 11 után ölhették meg. Halálra szurkálták. A lakásától nem messze egy sikátorban talált rá hajnalban egy kocogó férfi. Mikor találkoztatok vele utoljára? - érdeklődött Soo.

- Én tegnap előtt láttam, de tegnap Minhyuk beszélt róla. Állítólag valami miatt kilépett a munkahelyéről. De a részleteket nem tudom. - túrtam idegesen a hajamba, majd felálltam és Chan mellé léptem.

- Sehun, szerintem jobb, ha bejöttök velünk az őrsre. Be kell hozni Minhyukot is. - mondta Hyuna. Bólintással jeleztem, hogy rendben velük megyünk, majd amint felöltöztünk, Kyungsooék bevittek minket. A vallatás Kaijal kezdődött. Mivel ő is jól ismerte, és péntekenként együtt jártak kocogni, elég sok mindent tudott róla.

Chan Bbombbal beszélt, még Niel és Hyuna Jongint vallatták, én pedig a padon ülve, a zsebemben maradt öngyújtóval játszottam, aminek az elején egy tarka színekben pompázó pillangó díszelgett.

Csak felnyitottam a tetejét meg lecsuktam, amolyan önkényes mozgás lehetett. Nem tehetek róla, utálok várakozni.

- Szép öngyújtó. - ült le mellém Kyungsoo, a könyvét olvasgatva. Mire vetettem egy pillantást a kezemben tartott fémszerkezetre.

- Utálom a lepkéket. - motyogtam. Ugyan nem néztem rá, de éreztem magamon a pillantását. Talán meglepett, hogy miért mondom ez, vagy csak érdeklődik. Nem tudom és most nem is érdekel.

- Akkor miért van ilyen öngyújtód? - érdeklődött.

- Nálam maradt. - mondtam, s megint nyitogatni kezdtem a tűzgyújtó fedelét.

- Csak nem Minhyuké? - érdeklődött, mire felsóhajtottam.

- Nem a főnökömé, mert néha lekísérem bagózni. De tessék, nézd meg ha ennyire érdekel. - nyomtam a kezébe majd felkeltem és az automatához léptem.

- Ennyire felzaklatott, a pincér fiú halála? - kérdezte már-már idegesítően higgadtan.

- Ember, hallod te magad? - fordultam felé. – Meghalt az egyik barátom. Hogy a picsába ne zaklatott volna fel?

- Ha érdekel… - kelt fel a padról Soo, s becsukta a könyvét úgy állt meg mellettem, s a kezembe adta a főnök öngyújtóját.

- Wonhora is rá volt tűzve egy pillangó. Ez egy zöld szárnyú lepke volt. Lehetséges, hogy… - kezdett bele, de a szavába vágtam.

- Ha ugyanaz a rohadék ölte meg, aki a múltkor a medencébe dobta az a pasit, miután felgyújtotta, örülök, hogy nem láttam személyesen a holttestet. - mondtam, s dühöt éreztem legbelül. Majd kinyílt az ajtó és Minhyukot pillantottam meg egy járőr kíséretében. Amint a tekintetünk találkozott, tudtam mire gondol, s egy szót sem kellett szólnia, hogy tudjam, mekkora veszteség érte. Egyből odarohantam hozzá és a karjaim közé zártam. Tudom mit érez, a szeretteink elvesztésénél rosszabb a világon nincs. Én már kétszer átéltem, többször nem akarom.

- Te, mit keresel itt? - szipogta a pólómba.

- Reggel megjelentek Kyungsooék a lakásunkon. Minhyuk én annyira sajnálom. - simogattam a haját.

- Alig hat órája beszéltünk telefonon. Azt mondta, hogy siet haza, meg olyan érzése van, mintha valaki figyelné. Azt mondtam neki, csak paranoiás… Erre reggel csörög a telefon és… - kapta a kezeit a szája a elé. Szóval bűntudata van… Azzal sajnos semmit nem lehet kezdeni.

Miután minket is kihallgattak, azt mondták konkrét gyanúsított egyelőre nincs. Minhyuk végül a kihallgatás után lelépett. Nem lepett meg a dolog, hisz nem vagyunk együtt, miért is várna meg. Semmi értelme nem lenne. Csak hamis reményeket kapnék.

- Ennyire szeretsz olvasni, vagy csak a borzongás élményét imádod ennyire? - támaszkodtam meg Kyungsoo asztalánál. Az idősebb lassan emelte rám a tekintetét, majd nyugodt hangon szólalt meg.

- Milyen borzongásról beszélsz? - érdeklődött.

- Tudod, a könyvben leírtakat élőben megtapasztalni sokkal hátborzongatóbb. Naponta kerülsz szembe halálesetekkel, és még a szabadidődben is ilyeneket olvasol? - érdeklődtem.

- Kezd összeállni a fejemben egy kép rólad, de mindig mikor úgy érzem megfejtettelek előrukkolsz valami újjal. Szórakozol velem? - tette le a könyvét.

- Nem szokásom szórakozni az emberekkel. És ha már témánál vagyunk, nekem is van feltételezésem arról, milyen ember vagy. És ha annyit mondok titokzatos és furcsa, remekül jellemeztelek. - elmélkedtem.

- Kezdetnek megfelel. - mosolyodott el.

- És ennyiben is marad az ismeretségünk. Igaz? - mosolyodtam el.

- Ki tudja. - vont vállat. – Lehet, hogy a segítségünkre lehetsz a nyomozás kapcsán. Jó megfigyelő vagy ez már kiderült.

- Persze. - ráztam meg a fejem.

- Hol az alkalmazottam! - Csendült fel egy ismerős hang a folyosó felől.

- Changmin? - néztem a főnököm ideges ábrázatát.

- Minek neked telefon, ha cseszel felvenni? - érdeklődött.

- Bocs, de épp egy barátom halála ügyében nyomoznak. Nem lehetnél kicsit megértőbb? - vágtam vissza egyből. Nagyon rosszul érintett ez a szerencsétlen baleset.

- Hát képzeld részvétem, de a munka nem vár. - nyomott a kezembe egy fényképezőgép táskát.

- Remek még egy halott. - kaptam a vállamra a táskát.

- Elnézést. - szólt közbe Kyungsoo. - Sehun egy fontos tanú. Nem csináltathatná meg mással a képeket? Egyébként, mi semmilyen bejelentést nem kaptunk újabb halálesetről.

- Akkor szar a forrásuk. Egy késelt lány a mólótól nem messze. Kint áll a kocsi, leviszlek. - mondta Min, majd elindult kifelé. Mikor kinyitotta az iroda ajtaját Chanyeol rohant be rajta egy papírlapot szorongatva.

- Kyungsoo, van egy holttest a mólótól 3 saroknyira, egy étterem mögött. - jelentette a dolgot.

Ó igen. Changmin forrása megint gyorsabb volt. Nem csodálom, hogy mindig a rendőrség előtt járunk egy lépéssel. A hírekért mindent. Ugye főnök?

- Úgy néz ki, mindenkinek menni kell. - nézet Chanra, majd visszafordultam Kyungsoohoz.

- Lenne kedved este találkozni. Nem azt mondom, hogy segítek nektek, de megakarom találni Wonho gyilkosát. - mondtam elszántan.

- Mi jár a fejedben? - érdeklődött Soo.

- Majd megtudod. - mondtam, s elindultam fotózni. Kíváncsi vagyok, Changmint mi vette rá arra, hogy maga vigyen a helyszínre. Valami itt bűzlik…