Már hetek óta gépeltem fel ezt a részt, de az a fránya Suho csak nem akart fogyni... De most befejeztem. Hahh, végre~
A résszel kapcsolatban: halálok, és egyéb elrendítő dolgok, szóval csak óvatsan. Illetve egy újabb titokról kerül le a lepel? Jó olvasgatást! :D
Jongin:
Ezt nem hiszem el! Amint Yoda mondta, hogy valaki velem egy időben
érkezett az uszodába, már tudtam, hogy nem csak mi kerestük a tűz-fény párost.
Ez pedig baj. A biztonság kedvéért az uszoda elé, az ajtóhoz teleportáltam
magunkat Kyungsooval. Rossz érzés fogott el. Tudtam, hogy megdöbbentő lesz
számunkra, amit odabent találni fogunk. Én lidércekre számítottam volna, és nem
azokra, akiket bent találtunk. Nagy lendülettel nyitottam ki az ajtót, majd
beléptünk a már teljesen gőz mentes, csempézett medencés térbe, ahol két
ismerős arcot véltünk felfedezni.
- GD! – szóltunk oda a tanárnak. Azonban ahogy felénk fordult, gonosz
mosoly kúszott az arcára, amitől még a hideg is kirázott. A másik srác én
voltam. Vagyis inkább a hasonmásom.
- Junhyung. – morgott mellettem Do, erre az alakváltó visszavette
eredeti formáját. Valóban az említett személy nézett vissza ránk.
- Ejj… – sóhajtott fel Dragon. – Elég gyorsan lebuktunk. – szólt a
mellette állónak, aki ugyan olyan reakciómentes arccal figyelt minket, mint
eddig. – Na mindegy. Ha őket megöljük, nem lesznek szemtanúk. – mosolygott a
tanár, én pedig kapásból készenlétbe álltam. A menekülésnek nem lenne értelme,
azt azonban tudom magamról, hogy GD ellen esélyem sincs.
- Dyo! – szóltam neki le se véve tekintetem az előttünk állókról. –
Iktasd ki gyorsan Junhyungot, addig lefoglalom GD-t. – mondtam.
- Ezer örömmel. – mosolyodott el Kyungsoo, és megindult Junhyung felé.
Egyértelmű győzelmet várok tőle, ugyanis az ő tudásával nem lenne nehéz
kinyírni egy suttyó alakváltót. Ezt követően GD-re és az általa megidézett
kígyókra koncentráltam. Csak addig tartsam fel, amíg Soo végez. –
fogalmazódott meg bennem a gondolat, azonban ezen nem tudtam többet elmélkedni,
mert a kígyók megindultak felém. Utálom a kis csúszómászókat, és mivel fegyver
sincs nálam, hogy bármelyiket kinyírjam, így maradtam a „teleportálok és
próbálok nem meghalni” tervnél. Közben figyeltem, ahogy Do harcolt. Junhyung
rendesen sarokba szorult, azonban jobban bírja, mint vártam, pedig Soo eléggé
felhúzta magát. Gondolok itt arra, hogy a padlócsempéket feltörve bazivastag
indák – de az is lehet, hogy valami fa gyökerei – másztak elő és próbáltak
rátekeredni Junhyung lábára, s amint sikerrel jártak Do az indával a földhöz
vágta szerencsétlent. Én viszont kissé ügyetlen voltam, ugyanis sikerült
véletlen pont GD mellé teleportálnom, aki kihasználta az alkalmat és ügyesen
vesén rúgott. Ekkor lépett be Yeol meg Baek, így a kígyók már nem csak engem
támadtak. Épp csak megörültem az erősítésnek, mikor a semmiből előkerült
Minseok is. Kyungsoohoz lépet. Dyo megfordult, Xiumin pedig átszúrta a mellkasát
a puszta kezével. GD-vel, a kígyóival, sőt semmivel nem törődve rohantam Soohoz
és teleportáltam vele az orvosiba.
- Lay! – kiáltottam a pandával tárgyaló gyógyítónak. Felém nézett és
egyből el is indult, ahogy meglátta a karjaim közt haldokló Kyungsoot.
- Mi történt? – érdeklődött.
- Kibaszott Minseok, az történt. Kérlek, segíts rajta! – estem pánikba.
Letettem Do-t az ágyra. Szegény eszméletlen és a vérzése sem akar elállni, amit
meg is értek, mert elég nagy lyuk tátong a mellkasán.
- Tao, hozd ide a kötszereket. – Szólalt meg Lay, a panda pedig
teljesítette a kérést. – Megteszek érte mindent, de te most azonnal húzz
kifelé! – parancsolt rám. Nem szívesen mentem ki, de muszáj volt, hogy Yixing
munkálkodhasson.
Én viszont nem bírtam tétlenül ülni, így visszateleportáltam az
uszodához. Yeol a fejét fogta, Baek pedig a kezét és próbálta nyugtatni.
Minseok lefagyva bámult maga elé és ahogy elnézem jól meg lett pörkölve. Gondolkodás
nélkül mentem oda hozzá, majd dühtől összeszorult öklömmel vertem pofán mikor
felém fordult. Amikor a földön landolt még akkor is vertem tovább, egyre
erősebben. A vére már eléggé hozzátapadt az öklömhöz, de nem reagált rá
semmit. Én pedig kitöltöttem rajta a mérgem.
- Jongin, állj már le! – húzott le a colos Minseokról, és jó szorosan
lefogott. Min nem mozdult a földről, csak feküdt ott összeverve. Baek úgy
döntött odamegy hozzá és megnézi él-e még, vagy Yeol után én még a szart is
kivertem belőle. Ahogy mellé lépett csodálkozó arcot vágott.
- Srácok, - nézett felénk. – Xiumin sír. – mondta, majd mi is
elcsodálkoztunk. Chan elengedett, és közelebb mentünk. Úgy tűnik Minseok
magához tért.
- Sajnálom… – szipogott, ahogy felnézett ránk. – Én annyira sajnálom! –
motyogta, majd lehunyta a lilára dagadt szemeit.
- Sajnálhatod is. – mondtam egy csepp megbánást sem érezve amiatt, hogy
összevertem. aki Donak fájdalmat okoz, annak én a fájdalma tripláját nyújtom az
öklömmel.
Suho:
- Szerinted elment már? – suttogta a mellettem lapuló Jongdae.
- Remélem. – forgattam meg a szemeim, majd kinyitottam a szertárajtót,
és megkönnyebbülve fújtam ki a benn tartott levegőm. – Elmúlt a Luhan veszély.
– mosolyodtam el.
- Azért elég gáz, hogy bujkálunk előle. – lépett elő a felmosók mögül
Dae.
- Akkor mondd meg neki, hogy hagyjon békén minket.
- De nem akarom megbántani. – mondta kedvesen és kissé duzzogva.
- Ahogy én sem. – villantottam
rá egy mosolyt, s elindultam a folyosó vége felé. Chen csak csendben követett,
majd mikor a lépcsőkhöz értünk egy elég furcsa jelenetnek lehettünk szemtanúi.
- Hyunseung meg mit sunnyog? – nézett kérdőn Jongdae az említett felé,
aki lopakodva, háromszori körbenézés után hagyta csak el a kastélyt. Ez a
viselkedés nem vall az általában „fejjel megyek a falnak” Hyunseungra, így
engem is nyugtalanít a viselkedése. Főleg az érdekel, miért hagyja el a
biztonságos helyet a kijárási tilalom ellenére is.
- Követem. – indultam meg utána.
- Várj! – kapta el Chen a karom. – Biztos jó ötlet?
- Az egyik haverom épp most ment ki a lidércekhez, én nem várom itt
ölbe tett kézzel, hogy az ő halálhírét is megküldjék. – mondtam határozottan.
Dae pár másodpercig merengett valamin, majd elengedett.
- Akkor megyek veled. Ha ránk támadnak max beléjük küldök egy villámot.
– vigyorgott. Nem örvendezek, hogy ő is jönni akar, de ki vagyok én, hogy
megállítsam.
Elindultunk Seung után és követtük egészen az erdőig, ahol viszont
váratlanul megtorpant. Egy fa mögé bújva figyeltem a barátomat, amint… lidérccé változik? Még a levegő is
bennem rekedt. Ez meg hogyan lehetséges? Rémülten pillantottam a szomszédos
fánál álló, meredten figyelő Chenre. A reakciójából ítélve, nem csak én
hallucináltam. Seung elindult befelé a sűrű erdőbe, én pedig továbbra is
lopakodtam utána. Tudni akarom, hogy mi a frász folyik itt, mert már semmit sem
értek. Nem jutott sokáig, mikor váratlanul valaki kilépett elé egy fa tövéből. Hosszú
szőke haj, fekete ruhák és egy napszemüveg, mely a nő szemeit takarta… Tudtam
ki áll előttünk, de nem akartam elhinni.
- CL… -suttogtam dermedten magam elé. Ha eddig nem féltem volna, most
már biztos, hogy rettegtem. Mibe kevertem
magunkat? – fogalmazódott meg bennem a gondolat, de ekkor megrezzent a
zsebemben a mobilom. Kapásból a fülemhez tettem, hogy ne rezegjen tovább, nehogy
kiszúrjanak minket. Sehun szólt bele. A hangja idegesen és zavartan csengett.
Azt mondta Xiumin magához tért és elmondott mindent: Hogy az Inferno itt van,
az iskola falain belül; GD és Junhyung megtámadta Kait és Dot, de Yeolék
legyőzték őket, viszont sikerült elmenekülniük. És a legdurvább csak ez után
következett.
- Igazad volt, Suho! Ő is itt van… – motyogta kétségbeesetten. A fejemben
most kattant a helyére a kirakós minden darabja. Kinyomtam a mobilt, a zsebembe
csúsztattam, majd megragadtam a mögöttem álló Jongdae kezét, és hátrálni
kezdtünk. Azonban sikeresen elmenekülni már nem tudtunk. Váratlanul hatalmas
lángok csaptak fel előttünk. A lángok közül CL lépett elő.
- Nocsak, nocsak. – mosolyodott el ördögien.
- Jongdae, fuss! – kiáltottam a mellettem állónak, majd ő parancsszóra
futni kezdett, én pedig rohantam utána. A térdeim remegtek, s a testemben
szétáradt az adrenalin.
- Nem menekültök! – hallottam CL hangját, és éreztem a perzselő
hőséget, mely már most égette a hátamat. Tudtam, hogy hatalmas lángcsóvák
jönnek utánam és döntenem kellett. Gyáván futok tovább és várom a biztos
halált, vagy… A lábaim maguktól torpantak meg, a kezeim is reflexszerűen cselekedtek,
s ahogy megfordultam a lángoknak hatalmas vízfal állta az útját. Mázlim, hogy
az erdő talaja alatt elég sok víz található.
- Suho! – kiáltott vissza Chen.
- Hozz segítséget! – válaszoltam, ő pedig vonakodva, de ismét futásnak
eredt. Amikor már elég messze ért leengedtem a vízfalat és a tűz úrnőjével találtam
magam szemben, mögötte pedig ott állt Hyunseung, immár emberi alakjában. Most
már nem érzem a félelmet. Ha nem kell halnom, hát harc közben fogok…
- Lenyűgöző. – tapsolt kettőt a nő, majd levette a napszemüvegét. – De mi
mást is vártam az iskola egyik legtehetségesebb diákjától? – mosolygott én pedig
rezzenéstelen arccal hallgattam. – Nem beszélsz sokat, ahogy látom. – lépett közelebb.
- Nincs időm játszadozni, CL. – feleltem határozottan, s az arcán
láttam a meglepettséget, de a mosolya felsőbbséges nevetésbe fordult át.
- Hyunseung jól mondta, tényleg nem vagy az a félős fajta. De hogy
egyszerűen CL-nek szólítasz majd, arra nem számítottam. – vigyorgott. A
tekintetem Seungra tévedt. Csak csendben figyelt minket, az arcáról pedig
pontosan le tudtam olvasni, hogy pont letojja, mi lesz velem. Vajon mennyit
mondott CL-nek rólam és a többiekről? Ez most nem edzés. Vérre megy. Nem
hibázhatok. Ha csak egy pillanatra is engedem, hogy a haragom vezessen, amit a
barátom árulása szított, végem. Láttam CL arcán, hogy próbálja kitalálni, mire
gondolhatok, mi lehet a következő lépésem. Azonban azt lesheti, hogy bármit is
meg fog tudni a vonásaim elemzésével. – És én, hogyan szólíthatlak? Tűzoltónak?
– érdeklődött, mire elfogott a félelem. Chanyeol ugrott be, mivel eddig csak
akkor voltam tűzoltónak nevezve, mikor ő felgyújtott valamit.
- A Suho is megfelel. – vágtam továbbra is pókerarcot.
- Nem szeretem, ha nem tudom megfejteni, mi jár az emberek fejében. –
sóhajtott fel. – De azt hiszem, tudom, mivel csalhatok ki érzelmeket belőled. –
mondta vigyorogva, majd csettintett. A szemeim elkerekedtek, mivel ezt követően
a mögötte álló Hyunseungot váratlanul lángok lepték el. Sikított a fájdalomtól,
én pedig gondolkozás nélkül siettem a segítségére. Egy adag vízzel eloltottam a
tüzet, majd CL mellett elrohanva mentem Seunghoz. Karjaimba vettem az
összeégett testét, azonban már semmi életjelet nem mutatott. Meghalt, és én nem
tudtam rajta segíteni. A dühöm felváltotta a fájdalom, hisz mégis csak egy
barátom volt. Azonban ez a fájdalom újból dühbe csapott át, ami most nem másra,
mint CL-re irányult. – Máris sokkal jobb. – mosolyodott le újból. – Most
legalább már tudom, mi jár a fejedben. Gyűlölsz, hisz megöltem egy barátodat.
Viszont azt elfelejtetted, hogy elárult téged. Hyunseungnak hála, már majdnem
el is értem a célom. – attól az ördögi kacajtól, amit hallatott felállt a
hátamon a szőr.
- És mégis mi lenne a célod? Elpusztítani mindenkit, akinek köze volt a
klánod kiirtásához? Illetve mindenkit, aki az utadban áll? – érdeklődtem, még
mindig ingerülten.
- Nos, ez csak félig igaz. -sóhajtott. – A klánom nem tűnt el teljesen,
de ezt gondolom már te is tudod.
- Ezt meg hogy érted? – értetlenkedtem, majd megvilágosodtam. –
Chanyeol. – motyogtam, CL vigyora pedig élesebb lett.
- Látom nem vagy olyan gyors felfogású, de szép lassan leesnek a
dolgok.
Ekkor jutott eszembe Xiumin szekrényének a tartalma. A fotókon, az
összesen rajta volt Chanyeol. Csak olyanokat fotóztak le, akinek bármi köze
volt Yeolhoz.
- Hát ez a nagy terved? Magad mellé állítani Chanyeol? – tettem fel a
nagy kérdést.
- Majdnem. – vigyorgott. – Sajnos már így is többet tudsz, mint kéne.
Ezért nem hagyhatlak életben. Pedig neked egészen más véget szántam, de te
döntöttél. – vágott szomorú arcot, majd felemelte a kezét és egy hatalmas
lángcsóvát küldött felém. Ismét védelmezően magam elé emeltem kezeim, és az
erőm segítségével vízpajzsot hoztam létre. Ekkor tűnt fel még valami. Ez pedig
csak egyet jelenthet. Mégpedig azt, hogy CL gyengébb, mint hittem…
Ellentámadásba lendültem, azonban CL helyett Jongdaet találtam magam
előtt, így megtorpantam. -Chen te meg mit… ? – érdeklődtem volna, ám ekkor egy
kígyó tekeredett a lábaim köré, sikeresen pofára ejtve a sárban.
- GD? Junhyung? hogy kerültök ide? – értetlenkedett CL.
- Akadt egy kis gondunk a kastélyban. – válaszolt Dragon.
- Junhyung? – világosodtam meg. – tudhattam volna. – ráztam meg a
fejem. – Ki vele, ki van még benne? Talán Kangjun is? – forgattam a szemeim.
- Talált, süllyedt. – lépett elém az említett, én pedig remény vesztve
feküdtem összekígyózott lábakkal az ítéletre várva.
- Ez nem lehet… – hogy lehettem ilyen vak?!
- Még egyikőtök sem válaszolt a kérdésemre. – váltott dühödt hangnemre
CL. – Mit kerestek itt?
- Lebuktak. – válaszoltam helyettük, erre persze mind felém kapták a
tekintetük. – És ahogy elnézlek titeket, Chanyeol rendesen odapörkölt nektek. –
mosolyogtam a kígyós-átváltozós párosra. Válaszul GD kedvesen állkapcson
rúgott.
- Sokat beszélsz. Unalmas. – morgott rám.
- Lássuk be, CL. – sóhajtott Kangjun. – Az öcséd nehezebb eset, mint az
vártuk. Főleg Baekhyun miatt. Azt javaslom, öljük meg a fényest. – mosolygott Jun,
majd rám nézett és elővett a zsebéből egy tőrt. – De előtte… - lépett elém, majd
ekkor egy hatalmas villám csapott le az égből, pontosan az orrom elé. Ezután
hatalmas sebességgel száguldott el mellettem valami és gyomron vágta Kangjunt,
aki ettől elterült.
- Sungkyu! – motyogtam fájó állkapoccsal. az említett felém fordult,
leszedte rólam a kígyót, majd felsegített.
- Suho. – ugrott mellém Jongdae is és szorosan átölelt.
- Hahó. – hallottam meg Chanyeol hangját is mögülem. Ahogy a tekintete
CL-re tévedt, a mellette álló Kaira pillantott. – Ezt a nőt láttam az erdőben. –
mutatott a szőkére.
- Ti barmok! – kiáltott fel CL, s a semmiből újabb lángok csaptak fel
magukba zárva GD-t, Kangjunt és Junhyungot. Aztán CL eltűnt. Végül Sungkyu
parancsára eloltottam a tüzet. Ekkor ért hozzánk Himchan és Yongguk.
- Ez CL volt? Jól láttam? – lihegett Himchan.
- Kai. – fordult Sungkyu az említett felé. – Vidd vissza Suhoékat, mi
addig begyűjtjük a sebesü… hullákat.
Kai bólintott, majd közelebb lépve hozzám megragadta a kezem, illetve
Chanyeolét is és elteleportált minket vissza a kastélyba. Egyenesen az
orvosiban kötöttünk ki, ahol Lay már felkészülve várta, hogy segítsen rajtam.
- Köszi, meg vagyok, csak elfáradtam. – intettem neki, s idegesen,
gondolataimba révedve ballagtam fel a szobába, hogy végre beledőlhessek az
ágamba. Elaludni azonban nem bírtam. Órákig csak forgolódtam. az erdőben
történtek újra és újra lejátszódtak a fejemben.
- Kopp kopp, Suho. – nyitott be óvatosan Jongdae. – Elég hangosan
fújtatsz, minden rendben? – lépett beljebb.
- Nem, nincs! – bukott ki belőlem, s a mellettem lévő vizespohár
magától repült a fehérre meszelt falnak, hogy onnan rengeteg apró szilánk formájában
érjen földet.
- Mi az isten történt veled az erdőben? Teljesen kifordultál magadból. – jött hozzám
Chen, majd helyet foglalt az ágyamon.
- Megtudtam, hogy a barátaim nagy része áruló volt, majd CL a szemem
láttára égette fel őket. Ráadásul kiderült még az is, hogy Chanyeol a sötét nagyasszony
kisöccse… – túrtam idegesen a hajamba. Gondoltam, hogy Chen vissza fog
kérdezni, mert mindig ezt csinálja, ha nem akarja elhinni amit hall, azonban
nem csak ő kérdezett vissza. A fejem egyből felkaptam az ismerős hangra, s az
ajtóban megpillantottam Baekhyunt. Na ezt nem kellett volna elmondanom…
Baekhyun:
- Mi? – kérdeztük egyszerre Jongdaevel, mikor Suho idegesen kibökte,
hogy Chanyeol a gonosz nőci öccse.
- El ne mondd neki! – parancsolt rám Joonmyun. – Neked ezt nem is lett
volna szabad hallanod, sőt Chennek sem.
- De…
- Nincs de. – morgott.
- Csak kérdezni akarok. – emeltem már fel én is a hangom.
- Mit? - nézett rám érdeklődve.
- Most akkor Chan lehet, hogy igazából egy tégla? – kérdeztem, bár én
bíztam a colosban, de ha áruló, akkor annyi a barátságunknak, meg a bónusz
katyvasznak, ami köztünk kialakulóban van.
- Kétlem, ahhoz ő túl… – hallgatott el egy pillanatra, hogy eszébe
juthasson a megfelelő szó. – barátságos? – fejezte be bizonytalanul. – A mostan
fura kitörésein kívül nem bántott senkit.
- Tudom. – bólogattam.
- Na jó, Baekie, a lényeg, hogy kussolj Yolo előtt. – összegezte
Jongdae, majd kifelé kezdett lökdösni a szobából.
- Mi bajod van, haver? – néztem rá hátra, már amennyire a fejem
engedte.
- Hagyjuk Suhot pihenni. – nyomott tovább, majd taszított rajtam egy
nagyobbat, hogy a folyosóra érjek és becsapta mögöttem az ajtót.
- Te suttyó! – sziszegtem.
~*~
A napokban nagy volt a felfordulás a suliban. Azok a szülők, akik ebben
a rétegben is mozogtak (értsd: varázsvilág), azoktól egyre több panasz
érkezett. Így az igazgató felülvizsgálatot rendelt el. Dyo apja, aki a
legutóbbi harcok és halálesetek alkalmával itt volt, felajánlotta, hogy a
vizsgálat ideje alatt elszállásolna minket az egyik villájában. Így saját,
kómában lévő fiát is ápolhatja.
Az egész procedúra kb egy hetet vesz igénybe jobb esetben, addig ki
vagyunk lakoltatva. Bangtől megtudtuk, hogy az oda-vissza út majdnem egy- egy
nap lesz. Úr isten… bele fogok halni. Ráadásul utálom a vonatokat!
Na, szóval most ott tartunk, hogy tegnap becsomagoltuk a fontosabb
holmijainkat, és ma reggel a hajnali órákban már indultunk is.
- Utálok vonatozni! – jelentettem ki, ma már ezredszerre, pedig a nap
épp csak felkelőben volt.
- Nem hagynád végre abba? – kérdezte Himchan, akinek szerintem már tele
volt a… hát mindene velem, meg a hülyeségemmel.
- De ha egyszer utálom? – folytattam csak azért is.
- Szeretnéd nyalni inkább a cipőmet? – tette fel a költői kérést
Chanie.
- Kösz, inkább most kihagyom. – fintorogtam, és befogtam a szám… Láttam
már a cipős manőverét és én nem akarok azok közé tartozni, akik próbálták is. A
fülkére csend telepedett. A korai kelés a többieket megviselte, így ők még
nagyban szunyáltak, én viszont már nem tudtam visszaaludni. Chanyeol velem
szemben, az ablak mellett szundított, mellette Sehun, akinek az ölébe képpel
előre aludt be a bambifiú. – Meg fogok halni. – sóhajtottam fel, majd kimentem
a kabinból, hogy a vonat legvégében a huzat elfújja a gonosz Yeolról szövődő
gondolataimat. S bár tudom, hogy nem igaz, mégis folyamatosan azt érzem, el
kell mondanom neki az igazat. Vajon mit tegyek?
