Káoszközpont - XVIII.rész

Már hetek óta gépeltem fel ezt a részt, de az a fránya Suho csak nem akart fogyni... De most befejeztem. Hahh, végre~ 

A résszel kapcsolatban: halálok, és egyéb elrendítő dolgok, szóval csak óvatsan. Illetve egy újabb titokról kerül le a lepel? Jó olvasgatást! :D

Jongin:

Ezt nem hiszem el! Amint Yoda mondta, hogy valaki velem egy időben érkezett az uszodába, már tudtam, hogy nem csak mi kerestük a tűz-fény párost. Ez pedig baj. A biztonság kedvéért az uszoda elé, az ajtóhoz teleportáltam magunkat Kyungsooval. Rossz érzés fogott el. Tudtam, hogy megdöbbentő lesz számunkra, amit odabent találni fogunk. Én lidércekre számítottam volna, és nem azokra, akiket bent találtunk. Nagy lendülettel nyitottam ki az ajtót, majd beléptünk a már teljesen gőz mentes, csempézett medencés térbe, ahol két ismerős arcot véltünk felfedezni.

- GD! – szóltunk oda a tanárnak. Azonban ahogy felénk fordult, gonosz mosoly kúszott az arcára, amitől még a hideg is kirázott. A másik srác én voltam. Vagyis inkább a hasonmásom.

- Junhyung. – morgott mellettem Do, erre az alakváltó visszavette eredeti formáját. Valóban az említett személy nézett vissza ránk.

- Ejj… – sóhajtott fel Dragon. – Elég gyorsan lebuktunk. – szólt a mellette állónak, aki ugyan olyan reakciómentes arccal figyelt minket, mint eddig. – Na mindegy. Ha őket megöljük, nem lesznek szemtanúk. – mosolygott a tanár, én pedig kapásból készenlétbe álltam. A menekülésnek nem lenne értelme, azt azonban tudom magamról, hogy GD ellen esélyem sincs.

- Dyo! – szóltam neki le se véve tekintetem az előttünk állókról. – Iktasd ki gyorsan Junhyungot, addig lefoglalom GD-t. – mondtam.

- Ezer örömmel. – mosolyodott el Kyungsoo, és megindult Junhyung felé. Egyértelmű győzelmet várok tőle, ugyanis az ő tudásával nem lenne nehéz kinyírni egy suttyó alakváltót. Ezt követően GD-re és az általa megidézett kígyókra koncentráltam.  Csak addig tartsam fel, amíg Soo végez. – fogalmazódott meg bennem a gondolat, azonban ezen nem tudtam többet elmélkedni, mert a kígyók megindultak felém. Utálom a kis csúszómászókat, és mivel fegyver sincs nálam, hogy bármelyiket kinyírjam, így maradtam a „teleportálok és próbálok nem meghalni” tervnél. Közben figyeltem, ahogy Do harcolt. Junhyung rendesen sarokba szorult, azonban jobban bírja, mint vártam, pedig Soo eléggé felhúzta magát. Gondolok itt arra, hogy a padlócsempéket feltörve bazivastag indák – de az is lehet, hogy valami fa gyökerei – másztak elő és próbáltak rátekeredni Junhyung lábára, s amint sikerrel jártak Do az indával a földhöz vágta szerencsétlent. Én viszont kissé ügyetlen voltam, ugyanis sikerült véletlen pont GD mellé teleportálnom, aki kihasználta az alkalmat és ügyesen vesén rúgott. Ekkor lépett be Yeol meg Baek, így a kígyók már nem csak engem támadtak. Épp csak megörültem az erősítésnek, mikor a semmiből előkerült Minseok is. Kyungsoohoz lépet. Dyo megfordult, Xiumin pedig átszúrta a mellkasát a puszta kezével. GD-vel, a kígyóival, sőt semmivel nem törődve rohantam Soohoz és teleportáltam vele az orvosiba.

- Lay! – kiáltottam a pandával tárgyaló gyógyítónak. Felém nézett és egyből el is indult, ahogy meglátta a karjaim közt haldokló Kyungsoot.

- Mi történt? – érdeklődött.

- Kibaszott Minseok, az történt. Kérlek, segíts rajta! – estem pánikba. Letettem Do-t az ágyra. Szegény eszméletlen és a vérzése sem akar elállni, amit meg is értek, mert elég nagy lyuk tátong a mellkasán.

- Tao, hozd ide a kötszereket. – Szólalt meg Lay, a panda pedig teljesítette a kérést. – Megteszek érte mindent, de te most azonnal húzz kifelé! – parancsolt rám. Nem szívesen mentem ki, de muszáj volt, hogy Yixing munkálkodhasson.

Én viszont nem bírtam tétlenül ülni, így visszateleportáltam az uszodához. Yeol a fejét fogta, Baek pedig a kezét és próbálta nyugtatni. Minseok lefagyva bámult maga elé és ahogy elnézem jól meg lett pörkölve. Gondolkodás nélkül mentem oda hozzá, majd dühtől összeszorult öklömmel vertem pofán mikor felém fordult. Amikor a földön landolt még akkor is vertem tovább, egyre erősebben. A vére már eléggé hozzátapadt az öklömhöz, de nem reagált rá semmit. Én pedig kitöltöttem rajta a mérgem.

- Jongin, állj már le! – húzott le a colos Minseokról, és jó szorosan lefogott. Min nem mozdult a földről, csak feküdt ott összeverve. Baek úgy döntött odamegy hozzá és megnézi él-e még, vagy Yeol után én még a szart is kivertem belőle. Ahogy mellé lépett csodálkozó arcot vágott.

- Srácok, - nézett felénk. – Xiumin sír. – mondta, majd mi is elcsodálkoztunk. Chan elengedett, és közelebb mentünk. Úgy tűnik Minseok magához tért.

- Sajnálom… – szipogott, ahogy felnézett ránk. – Én annyira sajnálom! – motyogta, majd lehunyta a lilára dagadt szemeit.

- Sajnálhatod is. – mondtam egy csepp megbánást sem érezve amiatt, hogy összevertem. aki Donak fájdalmat okoz, annak én a fájdalma tripláját nyújtom az öklömmel.

Suho:

- Szerinted elment már? – suttogta a mellettem lapuló Jongdae.

- Remélem. – forgattam meg a szemeim, majd kinyitottam a szertárajtót, és megkönnyebbülve fújtam ki a benn tartott levegőm. – Elmúlt a Luhan veszély. – mosolyodtam el.

- Azért elég gáz, hogy bujkálunk előle. – lépett elő a felmosók mögül Dae.

- Akkor mondd meg neki, hogy hagyjon békén minket.

- De nem akarom megbántani. – mondta kedvesen és kissé duzzogva.

- Ahogy én sem.  – villantottam rá egy mosolyt, s elindultam a folyosó vége felé. Chen csak csendben követett, majd mikor a lépcsőkhöz értünk egy elég furcsa jelenetnek lehettünk szemtanúi.

- Hyunseung meg mit sunnyog? – nézett kérdőn Jongdae az említett felé, aki lopakodva, háromszori körbenézés után hagyta csak el a kastélyt. Ez a viselkedés nem vall az általában „fejjel megyek a falnak” Hyunseungra, így engem is nyugtalanít a viselkedése. Főleg az érdekel, miért hagyja el a biztonságos helyet a kijárási tilalom ellenére is.

- Követem. – indultam meg utána.

- Várj! – kapta el Chen a karom. – Biztos jó ötlet?

- Az egyik haverom épp most ment ki a lidércekhez, én nem várom itt ölbe tett kézzel, hogy az ő halálhírét is megküldjék. – mondtam határozottan. Dae pár másodpercig merengett valamin, majd elengedett.

- Akkor megyek veled. Ha ránk támadnak max beléjük küldök egy villámot. – vigyorgott. Nem örvendezek, hogy ő is jönni akar, de ki vagyok én, hogy megállítsam.

Elindultunk Seung után és követtük egészen az erdőig, ahol viszont váratlanul megtorpant. Egy fa mögé bújva figyeltem a barátomat, amint… lidérccé változik? Még a levegő is bennem rekedt. Ez meg hogyan lehetséges? Rémülten pillantottam a szomszédos fánál álló, meredten figyelő Chenre. A reakciójából ítélve, nem csak én hallucináltam. Seung elindult befelé a sűrű erdőbe, én pedig továbbra is lopakodtam utána. Tudni akarom, hogy mi a frász folyik itt, mert már semmit sem értek. Nem jutott sokáig, mikor váratlanul valaki kilépett elé egy fa tövéből. Hosszú szőke haj, fekete ruhák és egy napszemüveg, mely a nő szemeit takarta… Tudtam ki áll előttünk, de nem akartam elhinni.

- CL… -suttogtam dermedten magam elé. Ha eddig nem féltem volna, most már biztos, hogy rettegtem. Mibe kevertem magunkat? – fogalmazódott meg bennem a gondolat, de ekkor megrezzent a zsebemben a mobilom. Kapásból a fülemhez tettem, hogy ne rezegjen tovább, nehogy kiszúrjanak minket. Sehun szólt bele. A hangja idegesen és zavartan csengett. Azt mondta Xiumin magához tért és elmondott mindent: Hogy az Inferno itt van, az iskola falain belül; GD és Junhyung megtámadta Kait és Dot, de Yeolék legyőzték őket, viszont sikerült elmenekülniük. És a legdurvább csak ez után következett.

- Igazad volt, Suho! Ő is itt van… – motyogta kétségbeesetten. A fejemben most kattant a helyére a kirakós minden darabja. Kinyomtam a mobilt, a zsebembe csúsztattam, majd megragadtam a mögöttem álló Jongdae kezét, és hátrálni kezdtünk. Azonban sikeresen elmenekülni már nem tudtunk. Váratlanul hatalmas lángok csaptak fel előttünk. A lángok közül CL lépett elő.

- Nocsak, nocsak. – mosolyodott el ördögien.

- Jongdae, fuss! – kiáltottam a mellettem állónak, majd ő parancsszóra futni kezdett, én pedig rohantam utána. A térdeim remegtek, s a testemben szétáradt az adrenalin.

- Nem menekültök! – hallottam CL hangját, és éreztem a perzselő hőséget, mely már most égette a hátamat. Tudtam, hogy hatalmas lángcsóvák jönnek utánam és döntenem kellett. Gyáván futok tovább és várom a biztos halált, vagy… A lábaim maguktól torpantak meg, a kezeim is reflexszerűen cselekedtek, s ahogy megfordultam a lángoknak hatalmas vízfal állta az útját. Mázlim, hogy az erdő talaja alatt elég sok víz található.

- Suho! – kiáltott vissza Chen.

- Hozz segítséget! – válaszoltam, ő pedig vonakodva, de ismét futásnak eredt. Amikor már elég messze ért leengedtem a vízfalat és a tűz úrnőjével találtam magam szemben, mögötte pedig ott állt Hyunseung, immár emberi alakjában. Most már nem érzem a félelmet. Ha nem kell halnom, hát harc közben fogok…

- Lenyűgöző. – tapsolt kettőt a nő, majd levette a napszemüvegét. – De mi mást is vártam az iskola egyik legtehetségesebb diákjától? – mosolygott én pedig rezzenéstelen arccal hallgattam. – Nem beszélsz sokat, ahogy látom. – lépett közelebb.

- Nincs időm játszadozni, CL. – feleltem határozottan, s az arcán láttam a meglepettséget, de a mosolya felsőbbséges nevetésbe fordult át.

- Hyunseung jól mondta, tényleg nem vagy az a félős fajta. De hogy egyszerűen CL-nek szólítasz majd, arra nem számítottam. – vigyorgott. A tekintetem Seungra tévedt. Csak csendben figyelt minket, az arcáról pedig pontosan le tudtam olvasni, hogy pont letojja, mi lesz velem. Vajon mennyit mondott CL-nek rólam és a többiekről? Ez most nem edzés. Vérre megy. Nem hibázhatok. Ha csak egy pillanatra is engedem, hogy a haragom vezessen, amit a barátom árulása szított, végem. Láttam CL arcán, hogy próbálja kitalálni, mire gondolhatok, mi lehet a következő lépésem. Azonban azt lesheti, hogy bármit is meg fog tudni a vonásaim elemzésével. – És én, hogyan szólíthatlak? Tűzoltónak? – érdeklődött, mire elfogott a félelem. Chanyeol ugrott be, mivel eddig csak akkor voltam tűzoltónak nevezve, mikor ő felgyújtott valamit.

- A Suho is megfelel. – vágtam továbbra is pókerarcot.

- Nem szeretem, ha nem tudom megfejteni, mi jár az emberek fejében. – sóhajtott fel. – De azt hiszem, tudom, mivel csalhatok ki érzelmeket belőled. – mondta vigyorogva, majd csettintett. A szemeim elkerekedtek, mivel ezt követően a mögötte álló Hyunseungot váratlanul lángok lepték el. Sikított a fájdalomtól, én pedig gondolkozás nélkül siettem a segítségére. Egy adag vízzel eloltottam a tüzet, majd CL mellett elrohanva mentem Seunghoz. Karjaimba vettem az összeégett testét, azonban már semmi életjelet nem mutatott. Meghalt, és én nem tudtam rajta segíteni. A dühöm felváltotta a fájdalom, hisz mégis csak egy barátom volt. Azonban ez a fájdalom újból dühbe csapott át, ami most nem másra, mint CL-re irányult. – Máris sokkal jobb. – mosolyodott le újból. – Most legalább már tudom, mi jár a fejedben. Gyűlölsz, hisz megöltem egy barátodat. Viszont azt elfelejtetted, hogy elárult téged. Hyunseungnak hála, már majdnem el is értem a célom. – attól az ördögi kacajtól, amit hallatott felállt a hátamon a szőr.

- És mégis mi lenne a célod? Elpusztítani mindenkit, akinek köze volt a klánod kiirtásához? Illetve mindenkit, aki az utadban áll? – érdeklődtem, még mindig ingerülten.

- Nos, ez csak félig igaz. -sóhajtott. – A klánom nem tűnt el teljesen, de ezt gondolom már te is tudod.

- Ezt meg hogy érted? – értetlenkedtem, majd megvilágosodtam. – Chanyeol. – motyogtam, CL vigyora pedig élesebb lett.

- Látom nem vagy olyan gyors felfogású, de szép lassan leesnek a dolgok.

Ekkor jutott eszembe Xiumin szekrényének a tartalma. A fotókon, az összesen rajta volt Chanyeol. Csak olyanokat fotóztak le, akinek bármi köze volt Yeolhoz.

- Hát ez a nagy terved? Magad mellé állítani Chanyeol? – tettem fel a nagy kérdést.

- Majdnem. – vigyorgott. – Sajnos már így is többet tudsz, mint kéne. Ezért nem hagyhatlak életben. Pedig neked egészen más véget szántam, de te döntöttél. – vágott szomorú arcot, majd felemelte a kezét és egy hatalmas lángcsóvát küldött felém. Ismét védelmezően magam elé emeltem kezeim, és az erőm segítségével vízpajzsot hoztam létre. Ekkor tűnt fel még valami. Ez pedig csak egyet jelenthet. Mégpedig azt, hogy CL gyengébb, mint hittem…

Ellentámadásba lendültem, azonban CL helyett Jongdaet találtam magam előtt, így megtorpantam. -Chen te meg mit… ? – érdeklődtem volna, ám ekkor egy kígyó tekeredett a lábaim köré, sikeresen pofára ejtve a sárban.

- GD? Junhyung? hogy kerültök ide? – értetlenkedett CL.

- Akadt egy kis gondunk a kastélyban. – válaszolt Dragon.

- Junhyung? – világosodtam meg. – tudhattam volna. – ráztam meg a fejem. – Ki vele, ki van még benne? Talán Kangjun is? – forgattam a szemeim.

- Talált, süllyedt. – lépett elém az említett, én pedig remény vesztve feküdtem összekígyózott lábakkal az ítéletre várva.

- Ez nem lehet… – hogy lehettem ilyen vak?!

- Még egyikőtök sem válaszolt a kérdésemre. – váltott dühödt hangnemre CL. – Mit kerestek itt?

- Lebuktak. – válaszoltam helyettük, erre persze mind felém kapták a tekintetük. – És ahogy elnézlek titeket, Chanyeol rendesen odapörkölt nektek. – mosolyogtam a kígyós-átváltozós párosra. Válaszul GD kedvesen állkapcson rúgott.

- Sokat beszélsz. Unalmas. – morgott rám.

- Lássuk be, CL. – sóhajtott Kangjun. – Az öcséd nehezebb eset, mint az vártuk. Főleg Baekhyun miatt. Azt javaslom, öljük meg a fényest. – mosolygott Jun, majd rám nézett és elővett a zsebéből egy tőrt. – De előtte… - lépett elém, majd ekkor egy hatalmas villám csapott le az égből, pontosan az orrom elé. Ezután hatalmas sebességgel száguldott el mellettem valami és gyomron vágta Kangjunt, aki ettől elterült.

- Sungkyu! – motyogtam fájó állkapoccsal. az említett felém fordult, leszedte rólam a kígyót, majd felsegített.

- Suho. – ugrott mellém Jongdae is és szorosan átölelt.

- Hahó. – hallottam meg Chanyeol hangját is mögülem. Ahogy a tekintete CL-re tévedt, a mellette álló Kaira pillantott. – Ezt a nőt láttam az erdőben. – mutatott a szőkére.

- Ti barmok! – kiáltott fel CL, s a semmiből újabb lángok csaptak fel magukba zárva GD-t, Kangjunt és Junhyungot. Aztán CL eltűnt. Végül Sungkyu parancsára eloltottam a tüzet. Ekkor ért hozzánk Himchan és Yongguk.

- Ez CL volt? Jól láttam? – lihegett Himchan.

- Kai. – fordult Sungkyu az említett felé. – Vidd vissza Suhoékat, mi addig begyűjtjük a sebesü… hullákat.

Kai bólintott, majd közelebb lépve hozzám megragadta a kezem, illetve Chanyeolét is és elteleportált minket vissza a kastélyba. Egyenesen az orvosiban kötöttünk ki, ahol Lay már felkészülve várta, hogy segítsen rajtam.

- Köszi, meg vagyok, csak elfáradtam. – intettem neki, s idegesen, gondolataimba révedve ballagtam fel a szobába, hogy végre beledőlhessek az ágamba. Elaludni azonban nem bírtam. Órákig csak forgolódtam. az erdőben történtek újra és újra lejátszódtak a fejemben.

- Kopp kopp, Suho. – nyitott be óvatosan Jongdae. – Elég hangosan fújtatsz, minden rendben? – lépett beljebb.

- Nem, nincs! – bukott ki belőlem, s a mellettem lévő vizespohár magától repült a fehérre meszelt falnak, hogy onnan rengeteg apró szilánk formájában érjen földet.

- Mi az isten történt veled az erdőben?  Teljesen kifordultál magadból. – jött hozzám Chen, majd helyet foglalt az ágyamon.

- Megtudtam, hogy a barátaim nagy része áruló volt, majd CL a szemem láttára égette fel őket. Ráadásul kiderült még az is, hogy Chanyeol a sötét nagyasszony kisöccse… – túrtam idegesen a hajamba. Gondoltam, hogy Chen vissza fog kérdezni, mert mindig ezt csinálja, ha nem akarja elhinni amit hall, azonban nem csak ő kérdezett vissza. A fejem egyből felkaptam az ismerős hangra, s az ajtóban megpillantottam Baekhyunt. Na ezt nem kellett volna elmondanom…

Baekhyun:

- Mi? – kérdeztük egyszerre Jongdaevel, mikor Suho idegesen kibökte, hogy Chanyeol a gonosz nőci öccse.

- El ne mondd neki! – parancsolt rám Joonmyun. – Neked ezt nem is lett volna szabad hallanod, sőt Chennek sem.

- De…

- Nincs de. – morgott.

- Csak kérdezni akarok. – emeltem már fel én is a hangom.

- Mit? - nézett rám érdeklődve.

- Most akkor Chan lehet, hogy igazából egy tégla? – kérdeztem, bár én bíztam a colosban, de ha áruló, akkor annyi a barátságunknak, meg a bónusz katyvasznak, ami köztünk kialakulóban van.

- Kétlem, ahhoz ő túl… – hallgatott el egy pillanatra, hogy eszébe juthasson a megfelelő szó. – barátságos? – fejezte be bizonytalanul. – A mostan fura kitörésein kívül nem bántott senkit.

- Tudom. – bólogattam.

- Na jó, Baekie, a lényeg, hogy kussolj Yolo előtt. – összegezte Jongdae, majd kifelé kezdett lökdösni a szobából.

- Mi bajod van, haver? – néztem rá hátra, már amennyire a fejem engedte.

- Hagyjuk Suhot pihenni. – nyomott tovább, majd taszított rajtam egy nagyobbat, hogy a folyosóra érjek és becsapta mögöttem az ajtót.

- Te suttyó! – sziszegtem.

~*~

A napokban nagy volt a felfordulás a suliban. Azok a szülők, akik ebben a rétegben is mozogtak (értsd: varázsvilág), azoktól egyre több panasz érkezett. Így az igazgató felülvizsgálatot rendelt el. Dyo apja, aki a legutóbbi harcok és halálesetek alkalmával itt volt, felajánlotta, hogy a vizsgálat ideje alatt elszállásolna minket az egyik villájában. Így saját, kómában lévő fiát is ápolhatja.

Az egész procedúra kb egy hetet vesz igénybe jobb esetben, addig ki vagyunk lakoltatva. Bangtől megtudtuk, hogy az oda-vissza út majdnem egy- egy nap lesz. Úr isten… bele fogok halni. Ráadásul utálom a vonatokat!

Na, szóval most ott tartunk, hogy tegnap becsomagoltuk a fontosabb holmijainkat, és ma reggel a hajnali órákban már indultunk is.

- Utálok vonatozni! – jelentettem ki, ma már ezredszerre, pedig a nap épp csak felkelőben volt.

- Nem hagynád végre abba? – kérdezte Himchan, akinek szerintem már tele volt a… hát mindene velem, meg a hülyeségemmel.

- De ha egyszer utálom? – folytattam csak azért is.

- Szeretnéd nyalni inkább a cipőmet? – tette fel a költői kérést Chanie.

- Kösz, inkább most kihagyom. – fintorogtam, és befogtam a szám… Láttam már a cipős manőverét és én nem akarok azok közé tartozni, akik próbálták is. A fülkére csend telepedett. A korai kelés a többieket megviselte, így ők még nagyban szunyáltak, én viszont már nem tudtam visszaaludni. Chanyeol velem szemben, az ablak mellett szundított, mellette Sehun, akinek az ölébe képpel előre aludt be a bambifiú. – Meg fogok halni. – sóhajtottam fel, majd kimentem a kabinból, hogy a vonat legvégében a huzat elfújja a gonosz Yeolról szövődő gondolataimat. S bár tudom, hogy nem igaz, mégis folyamatosan azt érzem, el kell mondanom neki az igazat. Vajon mit tegyek?