Káoszközpont - XIX.rész

Sziasztok! Ünnepélyesen közlöm, hogy nem szűntünk meg létezni, csak lusta voltam. Illetve a résszel is akadtak problémák; mondván eltűnt egy bizonyos része, amit pótolni kellett. A részről... hát ez egy könnyedebb kissé nyálas dolog lett, azt hiszem, de pont felkészít a következő, eseményekkel teli részre. Jó olvasást nektek! :D

Chanyeol:

Arra ébredtem, hogy valami csöpög a kezemre. De vajon mi? Ahogy kinyitottam a szemem, azt láttam, amint Sehun a vállamon alszik, eközben a résnyire nyitott száján csöpög ki a nyála. Gusztusos ébresztő mondhatom. Gyorsan elhúztam a kezem és körbe néztem, furcsa mód nem láttam sehol Baekiet. Felkeltem és kimentem a fülkéből, hogy megtaláljam őt, vagy bárki mást, aki nagyobb szórakozást nyújt, mint Sehun nyáladzó ajkai. Szerencsémre nem kellett messze mennem és megleltem a keresett személyt.

- Nem tudsz aludni? – léptem Baek mellé a korláthoz. A nap még csak éppen hogy felkelt, de a hűvös szél ahogy az arcunknak csapódott, pirosra fújta az idősebb arcát. Megijedt mikor váratlanul hozzá szóltam, ezzel kiszakítva őt saját kis gondolataiból.

- Yeol. – nézett rám meglepve. – Azt hittem még alszol. – fordította a tekintetét a távolba.

- Úgy elég nehéz, hogy közben Sehun rácsuláz a kézfejedre. – fintorogtam, majd én is a tájat kezdtem vizslatni, de azt a rakás fát nem találtam olyan érdekesnek, mint a mellettem álló fiú gondterhelt arcát. Mostanában mindig ilyennek látom. aggaszt, hogy mi bánthatja, de eddig nem mertem rákérdezni, viszont most megteszem.

- Baekie, - léptem mögé, majd szorosan hozzá bújva átöleltem a derekát. – olyan aggodalmas arcot vágsz, mi a baj? – érdeklődtem és éreztem, hogy egy pillanatra elakadt a lélegzete, majd nagy és keserves sóhaj tört fel belőle.

- Megtudtam valamit, amit nem lett volna szabad, és azóta nem tudok szabadulni a gondolataimtól. – bújt hozzám megfordulva az ölelésemben.

- Na, mesélj! – mosolyogtam, megsimogatva a hátát.

- Suho megöl, ha elmondom, de úgy érzem, ezt tudnod kell. – nézett a szemembe, majd hatásszünetet tartva szólalt meg. – A nő, akit az erdőben láttál a testvéred. – mondta őszinte szemekkel, remélve, hogy nem esek össze a meglepetéstől. A reakcióm azonban erre a kijelentésre csak egy aprócska mosoly volt.

- Tudom. – mondtam kicsit hátrébb lépve tőle, hogy szemeibe tudjak nézni. furcsa, hogy ő akart engem meglepni, de ez fordítva sült el.

- És mégis honnan az anyámból tudod? – akadt ki.

- Bangtől. – válaszoltam. – Pár napja behívatott magához és Suhoval együtt elmondtak mindent. először kiakadtam, de sok kérdésemre választ kaptam ezáltal. Ráadásul… – léptem el mellőle, majd a korlátnak támaszkodtam és mély sóhaj szakadt fel belőlem. – Semmin nem tudnék változtatni, mert nem vagyok olyan erős. Még ha meg is támadnám CL-t, az erőm elszabadulhat, és bárkit bánthatok, aki csak a közelembe kerül. – vizslattam a cipőm orrát, mely ugyan teljesen hidegen hagyott a maga szürke színével és apró kopásnyomaival, amik az elejét tarkították, de valahogy jobban vonzotta a tekintetem, mint bármi más. Gondolataimból – melyekben jellemeztem még párszor a lábbelimet – Baek szakított ki, mikor az állam alá nyúlt és felemelte a fejem. Édesen vigyorgott rám, majd közelebb lépett hozzám és magához ölelt.

- Tudod mi a baj? Én pont leszarom a félelmetes erődet. – mosolygott. – Nekem még mindig csak egy szerencsétlen füstölgő fejű, ám de kedves és vidám, szexi barna srác vagy, akit a tömeg meg akart lincselni a hegyen. Nem félek sem tőled, sem a perzselő lángoktól, amit irányítasz.

- Már a hegyen kiszúrtam a szexi fejed. – simogattam meg az arcát.

- Az feltűnt. – mosolygott, s pillanatról pillanatra közelebb került az arca az enyémhez. Végül nem bírtam tovább magammal és szenvedélyesen martam az ajkaira.

- Szeretlek, Baekie.

- Tudom. – bújt a karjaim közé, mire hatalmas nyikorgással vágódott ki mögöttünk a vonat ajtó és Himchan rontott ránk, szorosan maga után húzva Yonggukot.

- Ó, nézd, foglalt. Jobb, ha visszamegyünk. – vágott be Gukie egy bárgyú mosolyt, mire Chan idegesen rántotta vissza maga mellé.

- Maradsz, ezt nem úszod meg! – morgott, majd fejével biccentett nekünk, jelezve, hogy húzzuk el a csíkot. Baekhyun elmosolyodott, majd megragadta a kezem és visszasétáltunk a fülkébe. Viszont mivel a HunHan látszatra szunyókálva furcsa pózt vettek fel, inkább leléptünk egy másik fülkébe. Na most, a szomszédban olyan látvány fogadott minket, ami hirtelen belénk akasztotta a levegőt. Vázolom: Suho ült az ülésben Jongdae meg az ölében és igen csak el voltak veszve egymás szájában. Szerintem Chen nyelve már valahol Joonmyun gyomrában sepregetett. Velünk mit sem törődve falták egymás ajkait, mire Byun megunta és tovább vonszolt egy olyan fülkébe, ami üresen állt. Az előbb látottak meghozták a kedvem egy kis huncutkodáshoz… Eddig ilyenre gondolni sem mertem, nehogy hevességemben bántsam szegényt, de tudom, hogy ez nem történhet meg. Ahogy leültem az ölembe rántottam az idősebbet, hogy egy szenvedélyes csókot lopjak tőle. Minden egyes csókja és érintése olyan, akár a nyári szellő.

- De felbátorodtál. – kuncogott ajkait a nyakamon túráztatva, szívogatta a bőröm, megannyi sóhajt váltva ki belőlem. Kezeim felfedezőútra indultak combjain, s amint fenekéhez értem, belőle is hatalmas sóhaj szakadt fel. – Szerintem le kéne állnunk. – harapdálta a fülem.

- Le kéne… – helyeseltem, közben továbbra is a combjait simogattam.

- Háromra leszállok rólad. – mosolygott bele a csókunkba. – Egy. – kezdett számolni, közben újabb csókkal jutalmazott meg.

- Egy és negyed. – vigyorogtam rá.

- Kettő. – kötekedett, válaszul pedig nyakába haraptam.

- Nem engedlek el. – jelentettem ki.

- Pedig muszáj lesz, mert egyre kényelmetlenebbül ülök. – kacsintott rám.

- Hát igen, nadrág nélkül kényelmesebb lenne. – mondtam meggondolatlanul, mert én arra gondoltam, hogy odahaza mindig alsógatyában flangáltam. Mostanában viszont folyton szűk farmerekbe kényszerülök. Azonban Baekie arcáról tökéletesen le tudtam olvasni, hogy ő csúnyán félre értette az előző mondatom. Belegondolva, ilyen értelemben is zavar a gatyám. Annyi különbséggel, hogy úgy már az övé is. Ezen gondolat menetén sokat sejtető mosoly kúszott arcomra, amitől Baek csak jobban elvörösödött.

- Te perverz! – csapott a vállamra nevetve. – De még így is tetszel. hajolt hozzám közelebb, s mikor már ajkaink összeértek volna, váratlanul megint a vonat végében találtam magam.

- Mi a…? – akadt el a szavam. – Ez meg…? – ekkor nyílt ismét az ajtó, majd a BangHim páros sétált ki rajta.

- Ó, de kár. Úgy tűnik foglalt. – mosolygott Bang és ismét menekülőre akarta fogni, ahogy a legutóbb is. Oké, fingom sincs mi van itt, de ez picit vicces.

- Maradsz, ezt nem úszod meg! – mondtam a mesterem hangját utánozva Bangnek, mire mind értetlenül kapták rám a tekintetüket.

- Honnan tudtad, hogy ezt akartam mondani? – érdeklődött Himchan, mire elmosolyodtam.

- Onnan, hogy ezt alig öt perce mondtad. – támaszkodtam a korlátnak.

- Te emlékszel? – kerekedtek el Yongguk szemei.

- Emlékszik? Az tök jó, de én ilyet nem mondtam, csak akartam. – duzzogott Himchan.

- Pedig mondtad. – flegmáztam, mert ne már, hogy engem nézzenek hülyének.

- Baek, Yeol! – szólt nekünk Yongguk majd Himchant visszaküldte a kocsiba. – Baek, ugye tudod, hogy valószínűleg mi volt? – kérdezte tőle.

- Tao. – vágta rá.

- Tao? – értetlenkedtem. – Na várjunk. Ez most ilyen idő-visszatekerés volt? – akadtam ki, mire mindketten bólintottak. – De azt nem csak a pajzs képességűek érzékelik? Mármint ti? – zavarodtam össze. – Akkor én miért emlékszem rá, hogy ez már megtörtént?

- Nem tudom, de majd utána járunk. – gondolkodott el Bang. – Esetenként előfordul, hogy a pajzsot a képességhasználó másra is fel tudja húzni. Ha elég jó az összhang köztetek, elképelhető, hogy rád sem hatott Tao ereje. Erre csak elmosolyodtam, s rápillantottam Baekiere, aki ismét úgy elpirult, mint az előbb a vagonban. – Mit csináltatok az elmúlt öt percben a vagonban? – emelgette a szemöldökét Yongguk, mire váratlanul egy hálószobában találtam magam Baekie fölött és tök sötét volt körülöttünk.

- Na jó, ki játszik a kapcsolóval? – akadtam ki. Bár ez most viszonylag előnyös időugrás volt. Köszi Tao. Azonban alig, hogy ezt kimondtam magamban, megint azon az istenverte vonaton álltam az utolsó kocsiban Baek mellett.

- Mi a faszom van itt? – háborodott fel Byun.

- Nem tudom, de már rohadtul nem vicces. – puffogtam én is, mire kivágódott az ajtó és most kivételesen nem Himchan vágtatott ki, hanem Bang. – Bang, mi a szar van itt? – néztem rá remélve, hogy ő tud magyarázatot adni arra, hogy mégis miért ugrálunk össze-vissza az időben, mint a hülyegyerekek.

- Nem tudom, Chanyeol. Nem tudom. – mondta ingerülten.

- Felhívom Taot. – mondta Baek, majd ahogy elővette a telefonját elgondolkodott. – Meg van valakinek Tao száma? – mosolyodott el.

- Layét tudom. – vette elő a mobilját Yongguk, és tárcsázni kezdte a gyógyítót. Kihangosította a telefont, így tökéletesen hallottuk, amint Lay elüvölti magát.

- Tao, állítsd már le azt a szerencsétlent! Elfogyott a pajzs-növényem. Halló? – szólt bele az előző mondatához képest egész nyugodtan.

- Mi az isten van Taoval? Úgy váltogatja egymást a nappal meg az éjszaka, mintha valaki a villanyt kapcsolgatná. – morrant fel az idősebb.

- És miből gondolod, hogy ez Tao hibája? Lehet, hogy a drága tanítványod, Baekhyun játszik a fénnyel, bár kétlem, hogy tudna ilyet. – mondta elgondolkodva.

- Ne szórakozz velem! – morgott Yongguk. – Tao így nagy veszélybe kerülhet, szóval állítsd le!

- De ezt nem a panda csinálta. – horkant fel az alap járaton nyugodt természetű Yixing, mire meghallottuk a háttérből Tao hangját, amint Krisnek kiabál.

- Kris, ha megint visszatekered az időt, elvágom a torkod! – kiabált.

- De mégis hogy a francba kell ezt megállítani? – siránkozott az egoista.

- Lay, adj neki valami nyugtató cuccot. – morgott a panda, mire Xing letette a telefont.

- Hogy mi? – akadtam ki. – Kris mióta tud időutazni? – kiabáltam, Bang pedig befogta a számat.

- Nem tudom, de ne kiabálj! – szólt rám.

- Na várjunk. – rázta meg a fejét Baekie. – Azt mondtad, az időutazás egy nagyon ritka képesség. Akkor hogy lehet az, hogy Yifan – a fogyatékos – is bír ezzel a ritka, hatalmas és nagyon veszélyes képességgel? – morfondírozott a törpe.

- Nos, ez számomra is nagy rejtély. – vont vállat. – DE ha a sorsnak lenne egy csöppnyi esze, olyan emberekre bízná a képességeket, akik elbírnak vele. Krisnek nem nem hogy erőt, de még levegőt se adtam volna az isten helyében. Bár ez rád is igaz. – nézett rám flegmán.

- Kösz! Szóval ki akarsz nyírni. – ízlelgettem az előző mondatát.

- Nem is tudom, ki perzselte le kinek a fejét. – mosolyodott el, én pedig mélységesen elszégyeltem magam.

- Ó tényleg! – nézett Baekie Bangre. – Már akartam kérdezni, de sose volt rá alkalmam… Hogy az istenbe sikerült felépülnöd? Aznap én is benéztem hozzád és tisztán emlékszem, hogy az egész tested be volt fáslizva. Eléggé úgy tűnt, nem éred meg a holnapot. – mondta.

- Hát, igazából magam se tudom… – vakarta meg a tarkóját.

Jongdae:

Mostanában nem sikerült egyedül maradnom úgy isten igazából Joonmyunnal. Először Luhan zavart be, utána Baek… jó Baek nem ér, mivel őt én hívtam, meg amúgy is a legjobb haverom, szóval ja… A sok halál, sérülés és szülői kritika megtette a hatását és kitelepítettek minket egy rövid időre a suliból. Még szerencse, hogy nincs sok cuccom. Korán keltünk, így sokan visszaaludtak. Én viszont nem voltam olyan, akinek szüksége lett volna erre. Ha alszom egy keveset, az nekem már tökéletesen megfelel. Joonmyun sem volt az a sokat alszom, mert az nekem jó típus. Tehát beszélgetni kezdtünk, ha már miénk volt egy teljes fülke a vonaton. A suli két kocsit bérelt ki a vonaton, ami kb. 6-6 fülke volt, kicsit több, mint amire szükség lett volna.

- Kicsit azért ijesztő volt, mikor a falhoz vágtad azt az ártalmatlan poharat. – hoztam fel a témát. – Úgy sajnáltam szegényt. Pedig ő igazán nem tehetett semmiről. – fecsegtem már-már ironikus irányba haladva mondataimmal. Talán kicsit túlzásba is vittem. – És ha az új bögréd lett volna ott? – kértem számon viccelődve. – Engem is darabokra törtél volna, mint azt a darab üveget? – imitáltam szomorúságot és szememtől végig húztam ujjam, mintha csak egy könnycsepp lenne.

- Mi? Dehogy! – vágta rá. – Az a bögre igenis fontos! – szabadkozott. – És csak úgy mellékesen, nincs egy-könnycseppes sírás. – oktatott ki.

- Valóban? – húztam fel szemöldökömet és a velem szemben ülő szemeibe bámultam.

- Bizony. Bármelyikre is vonatkozott. – mosolyodott el.

- Olyan fontos lett számodra az a bögre? Még Sehunénál is? – kérdeztem óvatosan, de közben huncut mosoly bújt meg arcomon.

- Még annál is. – vágott bugyuta fejet.

- Az jó. – mondtam önelégülten, majd ölébe másztam. – Asszem szeretlek. – öleltem meg.

- Csak azt hiszed?

- Ne kötekedj! – mordultam fel, és puha ajkaira hajoltam. Vááá! Még mindig kurva jól csókol. Kényelmesen elhelyezkedtem ölében egy hosszabb „csatára” és újabb csókok hada, s Suho cseppet sem tiltakozott ez ellen. Kezemmel hajába túrtam és haját nyúztam. Mióta vannak nekem ilyen idióta ösztöneim? Viszont úgy tűnt Joonmyun nem úgy vélekedik erről, mint én. Felmorrant és megpróbált még közelebb préselni magához. egy pillanatra elváltam tőle. – Mit szólnál, ha… – kezdtem bele.

- Ha? – kérdezett vissza. A „szavak nélkül is értjük egymást”-ra még várnom kell. A tettek mezejére lépve, a felsőm szegélyénél megragadva kezdtem el lassan felhúzni. ragadozóhoz méltó pillantásokkal nézett rám. Ő is megfogta a pólóm, és rásegített, hogy gyorsabban lekerüljön rólam.

- Most te jössz! – mormogtam, s az ő ruháját kezdtük el pont olyan hevesen lerángatni, mint az enyémet.

- Biztos, hogy itt kéne? -  kérdezte bizonytalanul körbe nézve, kissé elfintorodva.

- Hát… – húztam el a szám, majd bezártam a fülke ajtaját. – Igen. – vigyorogtam újra. – Most már nem menekülhetsz! – emelgettem perverzen a szemöldököm és ráugrottam.

Suho:

Engem Chen egyszer még a sírba visz. Az édes ajkairól, már azóta a bizonyos ivós este óta, többször is lemondtam. azt hittem csak barátok vagyunk. Persze részemről már így is jóval több volt, mint puszta barátság. Viszont mikor azt mondta, azt hiszi szeret, még levegőt is elfelejtettem venni. Mikor megcsókolt és kicsit megráncigálta a hajam, már határozottan nem érdekelt semmi. Semmi más csak az, hogy végre teljesen az enyém legyen. Erre tökéletes alkalmat adott a zárt kocsiajtó és az üres vagon, ahol voltunk. Jongdae olyan szinten képes lázba hozni, hogy az hihetetlen. Amint az elmém teljesen elhomályosította a vágy, képtelen voltam józanon gondolkodni. egyre többet akartam a fiúból, aki az ölemben ült. szép lassan minden ruha lekerült rólunk és Chen az ölemben érte el a csúcsot, majd én is követtem.

- Lehet vissza kéne öltöznünk. – érdeklődtem, miközben a hátát simogattam.

- Lehet, de nem akarok. Ki tudja mikor láthatlak újra anyaszült meztelenül. – szomorodott el.

- Kérsz rólam egy „pucérkodó” bögrét. – mosolyodtam el.

- Jobb ötletem van. – mondta, azzal lemászott rólam, és a nadrágjában kezdett kotorászni és elővette a mobilját.

- Mit akarsz azzal? – értetlenkedtem.

- Ezt. – vigyorgott perverzen és lefotózótt pucéran(!!!). – Hm… – nézegette a képet. – Egészen szép darab. – harapott az alsó ajkára.

- Jó ég, Chen. Ezt most komolyan kimondtad? – temettem arcom a kezeimbe és nem bírtam visszafojtani a nevetést.

- De most mit nevetsz? Nézd csak meg! – ült le mellém, majd megmutatta a rólam készült képet.

- Hú, de értelmes fejet vágok. – állapítottam meg.

- De ne a fejedet nézd, hanem a farkad.

- Látom, de nem értem, miért olyan nagy dolog. Komolyan a méretemet akarod kitárgyalni?

- Dehogy is. Arra ott van Baek. – vágta rá.

- Meg ne merd bárkinek is mutatni. – akadtam fent előző mondatán.

- Nyugi ezt a látványt megtartom magamnak. – bazsalygott.

- Ha mégsem, addig éltél. – forgattam a szemeim.

- Nem félek tőled, úgy sem bántanál.

- Ez igaz. – nevettem vele. Visszaöltöztünk és még pont volt időnk megbeszélni a dolgokat, mielőtt Doékhoz értünk volna, aki már korábban haza lett szállítva. Jongin már alig bírt magával, hogy ő látni akarja Kyungsoot. A végén már az lett, hogy Bang benyugtatózta, csak hogy picit lenyugodjon végre és aludjon egyet. Kyungsoo apja elmondta ki hol fog aludni. Bánatomra megkaptuk magunk mellé a HunHant, akik ma még inkább zavarban érezték magukat egymás közelében, mint múltkor.

- Szerencsétlenek. – állapította meg Jongdae. Persze én ezen csak nevettem és karon ragadtam Chent, hogy jó helyet foglaljunk az ebédlőben. Beérve egyből megláttam Kait. A feje felett még mindig ott lebegtek a sötét fellegek. Nem jó őt így látni.

- Hé, Jongin. – huppant le Jongdae a depis mellé. – Hogy van Soo? – érdeklődött tőle.

- Eszméletlenül. – morogta.

- És a BaekYeol? – érdeklődtem.

- Gondolom szobán. – vágta rá.

- És mi lesz a vacsora? – kérdeztem a fejem Dae vállára döntve.

- Ha még egy kérdést meghallok, belőletek lesz vacsora. – morrant fel Jongin, erre kinyílt az ajtó, és egy dühös tekintetű Kyungsoo gurult be tolókocsiban. kissé még sápadt volt, de ahogy elnéztem, képes lenne kinyírni bárkit.

- Do… –motyogott Chen.

- Mondtam, hogy nincs több kérdés! – kiáltott fel Kai.

- Jongin, baszd meg, akkora hanggal vagy, hogy még a halottakat is felvered! – szólt rá erélyesen Soo. Jongin szemei elkerekedtek, majd hátra kapta a fejét.

- Kungsoo! – rohant az említett felé, majd eltűnt egy indokolatlan lyukban a padlón. – Ennyivel nem szabadulsz meg tőlem. – termett váratlanul Do mögött, majd lehajolt hozzá hátulról és átölelte.

Chanyeol:

Dyoék villája hatalmas! Az egész iskolát el tudták szállásolni. Szerencsére maradtak az eredeti szoba beosztások, így nem lettem elszakítva Baekhyuntól. Viszont a rémálomnak koránt sem volt vége ennyivel. Kait ki se lehetett rángatni Do hálójából, ahol sérülten pihent. Nem is csodálom. Fogalmam sincs, én mit tennék az ő helyében. Ha Baekkel bármi is történne, abba bele pusztulnék! De hogy biztosan ne unatkozzunk, Bang továbbra is edzéseket szervezett nekünk. Hurrá… Bár valamicskét fejlődtem, de cseppet sem annyit, mint kellene.

- Chanyeol! – lépett mellém Yongguk, s a kezemnél fogva felhúzott a porból. – Még mindig nem megy elég jól az erőd irányítása. Csak szabadon engeded és hagyod, hogy az irányítson… Meg kell tanulnod kontrollálni. Ha nem sikerül, talán Byun lesz a következő, akit bántani fogsz. – sóhajtott egy nagyot, nekem pedig elszorult a szívem.

- Minek kellek Cl-nek, ha még az erőmet se tudom irányítani? – huppantam a földre. 

- Cl jó régóta figyel. Plusz ő is tűz elemű. Talán azt várja, hogy a segítségével olyan szintre fejlődsz, hogy egymagad meghozod nekik a győzelmet. – vont vállat.

Szívem szerint már akkor ott hagytam volna Yonggukot, s szaladtam volna fel Baekhyunhoz. Nagyon elegem volt a mai napból, és Bang nem úgy nézett ki, mintha nagyon sietett volna. Sajnos…

Ekkor tűnt fel a látóteremben Himchan, aki Bang mögé osonva kezeivel eltakarta a szemeit, hogy huncut mosollyal suttogjon az idősebb tanár fülébe. Gondolom valami nagyon, nagyon, nagyon perverzet! Eközben ért oda Xiumin és Sehun.

- Fejlemények jöttek a tanácstól. – dugta zsebre a kezeit Minseok, aki azóta, hogy magához tért az ellen mozgalom legbuzgóbb tagja lett.

- Szóval kiderült, hogy mit terveznek? – vontam fel a szemöldököm.

- Cl nem véletlenül sunnyogott be a suliba. Kiderült, hogy néhány diák erejét akarja megszerezni. – mondta komoly hangon Himchan.

- Ácsi, Ácsi! Azt, hogy kivitelezte volna? Az erő velünk született. Azt nem lehet csak úgy „pá~” kicuppantani belőlünk. – imitált Hunie cuppanó hangot.

- Látom nem vágod Top történetét, hogy ő hogyan vált erőtlenné. Mit tanított nektek az a pasi? A saját mesteréről nem tudja, hogy erőtlen. Ez gyalázat. – rázta a fejét Chani.

- Erőtlen? – Kerekedtek ki a szemei.

- Tényleg nem vágja. – állapítottam meg.

- Bang, mesedélutánt kérünk. Így nincs értem tovább tárgyalni. – mosolygott Xiumin.

- Jó legyen, de csak tömören. Chanyeol lefárasztott. – piszkálódott, mire csak megforgattam a szemem. – Az egész a tűz elem használóinak kiirtásával kezdődött. Sunggyu egymaga vitte véghez a küldetést. Így… – de a mondatot Sehun hangos megvilágosodása zavarta meg.

- Ő nyírta ki Chanyeol családját, és ő ezért árva? – vágott sikoly facet.

- Sehun, a további megjegyzéseket kérlek mellőzd. – masszírozta a halántékát Himchan.

- Szóval… – folytatta Bang a mesét. – Sunggyunak így hasadt személyisége lett. Egy test, de két lélek. Az egyik énje az, akit jól ismerünk és kedvelünk. A másik pedig, nos számomra ismeretlen. Az egyetlen aki ismeri a másik énjét, és határozottan utálja is, az Woohyun. Mivel Gyu szereti őt, így Woo az egyetlen, aki képes a felszínen tartani az eredeti tudatát. De Top erejének elvesztése is ezzel kapcsolatos… A tudat hasadt állapotban mikor a két személyiség harcol egymással képes elvenni egy másik ember erejét, s valaki mást felruházni az ellopott képességgel. Eddig úgy tudtam, hogy senki nem kapta meg Top pajzs erejét… de kissé gyanús, hogy Baek… – hallgatott el végül.

- Baek? Mi van Baekkel? – kaptam fel a fejem. Yongguk elgondolkodott, majd megrázta a fejét.

- Na Gukie. Gyere velem! – ragadta meg a kezét Himchan és elkezdte húzni a ház felé.

- Szerintetek, mit művel Banggel? – tette fel a kérdést Sehun, naivan. Minseok felnevetett és átkarolta a fiatalabb vállát

- Ejj, Hunnie! Te ehhez még kicsi vagy. – indult el Bangék után.

- Ne tévesszen meg a látszat. Perverzebb, mint amilyennek kinéz! – nevettem és elkezdtem menekülni Sehun elől, mert meg akart ütni a poénkodásomért.

A szobába érve elnyújtóztam Baekhyunon az ágyban. Szorosan magamhoz húztam és lepke puszit hintettem az arcára. A törpe álmosan pislogott rám, és átkarolta a derekam, hogy utána úgy simulhasson hozzám. Nagyon szeretem ezt a Törpét. Egy dolog biztos: Ő a legjobb dolog az életemben, és vigyázni fogok rá. Az életem árán is!

Másnap újabb edzés lett beiktatva, csak hogy ne lehessek Baekievel. Jó, vagyis vele vagyok, de edzés közben nem ugyan olyan, mint kettesben.  Bang kitalálta, hogy ma párokban edzünk, így nem csak minket, de Suhot és Chent is kipaterolta. A gyakorlást egész estig tervezte, hogy tanuljam használni az erőm. Suho folyamatosan támadt egy levegő vételnyi időt sem hagyva nekem. Párszor csaptam felé egy-egy tűzgolyót de az meg se kottyant neki. Hát igen nem véletlenül mondják, hogy az iskola egyik legjobb diákja. Kissé elázva terültem el a földön, mikor Baek mellém ért. Épp elugrott Jongdae támadása elől, mikor a villám belecsapott a pocsolyába. Azonban Baek nem tudott elég messze kerülni, ugyanis a víz vezeti az áramot. Csak a támadás elől ugrott el, de fél lábbal még tócsában állt, így a villám eltalálta. Egy gyors villanás, Byunie megrázkódott és hanyatt esett. Még időben tudtam lendülni érte igy el tudtam kapni.

-Baekhyun! – néztem rémülten. Kérlek ébredj fel!