Yin és Yang - 11.rész

Sziasztok! Mint ígértem meg is hoztam az új részt, remélem tetszeni fog nektek :) Jó olvasgatást!

Jaebum:

Én meg fogom gyilkolni Jacksont! Hát még egy ekkora barmot nem lehetne összehozni.

- Wang, ha élni akarsz kussolsz! - morogtam rá, mire Devla közelebb lépett hozzánk és alaposan végig mért Jacksonon. Mark arca egyből eltorzult és védő angyalhoz méltóan állt Jackson és Bang közé, félelmet nem ismerő tekintettel.

- Nem kell aggódnod Mark. Nem én vagyok a rosszfiú. - mondta Yongguk a megszokottól is kedvesebb hangon, mire már a tollaim is égnek meredtek. Utálom mikor ezt csinálja. A kedves atya, aki vár az égő bárányra.

- Nem, de Jackson akkor is a védencem. - szólalt fel Mark, mire Jackson megint nem tudta tartani a száját.

- És a szeretője is vagyok. - vigyorgott önelégülten, én szenvedő arccal néztem Jrre, hogy csináljon már valamit, mégis csak ő az omma. Appától csak a megváltó pofon jön legközelebb, de olyan, hogy többé nem szólal meg! Viszont Jinyoung nem nézett felém, mert minden figyelmét a sátán kötötte le, aki meg olyan pillantásokkal illette Jacksont, hogy még a szám is nyitva maradt, mikor megindult felé, majd előtte megállva kinyújtotta felé a kezét. A fiatalabb nem tudta hirtelen mit kéne csinálnia, mert Mark derekát a pokol legnagyobb kínzásáért sem engedte volna el.

- Wang! - biccentett, mire Soo elmosolyodott, én, Mark, de még Devla is úgy megugrottunk, hogy majdnem hátra estünk. Soo mosolya, valós volt. Nem a gonosz, beteges vigyor, hanem a mennyben megszokott kedves, féltő atyai mosoly.

- Én Kyungsoo vagyok. A sátán. - mosolygott. Jacksonból kitört a röhögés.

- De pici vagy! - röhögött, mire Soo, is felnevetett, s visszaadta a fiának a pofont, amit kapott. - Te se nőttél túl nagyra.

- Nem tehetek róla. Panaszért fordulj a szüleimhez. - vont vállat.

- Nem panaszkodhatsz. Alacsony növés, nagy hatalom. - nézett Soo Jackson szemébe, aki bár sík hülye, mégis lesett neki, hogy Soo mire gondol.

- Ja, hogy te az a sátán vagy! - világosodott meg.

- Miért szerinted hány sátán van? - ráztam meg a fejem.

- Ebben az esetben… - lépett közelebb Do-hoz, majd megfogta a kezét, mire olyan széllökés lett a lakásban, hogy kis híján felkent a falra.

- Örülök, hogy megismertelek apu. És baszódj meg, hogy idáig szartál a fejemre. - vigyorgott. Do is elmosolyodott, és megkérte Jacksont, hogy menjen vele a pokolba, mire Mark kicsapta a hisztit, hogy csak a holt testén keresztül, mire Jackson és Zelo egyszerre kezdtek kiabálni, hogy Marknak egy tolla se görbülhet, mert akkor a menny és a pokol is csak a múlté lesz. Persze erre már Devla, meg Himchan is becsatlakozott és a kiabálástól semmit nem lehetett érteni. Jr bevitte Yugyeomékat a szobába, majd ahogy visszajött rám pillantott és egy enyhe mosollyal véleményezte az elveszett ábrázatom, mi szerint nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Nem lepődtem meg, hogy ő viszont nagyban leszarva a feletteseket elkiabálta magát, hogy kuss. Az összes szempár rá szegeződött, én meg gyorsan oda araszoltam mellé, lelki támasznak. Na nem mintha szüksége lett volna ilyesmire.

- Először is ez a mi - mutatott rám és magára - házunk, és nem megszokott a kiabálás. Másodszor tegye le mindenki a seggét, és értelmesen tárgyaljatok, vagy odapörkölök. - morgott, én meg átöleltem hátulról, nehogy tényleg neki menjen valakinek.

- Huhh. Van tüdőd. - mosolygott Himchan elismerően Jinyoungra, aki leszarva a sötét angyalt lehuppant egy székre, én meg mellé egy másikra. - Hát az ördögnek igaza van. - jelentette ki, és kérdőn nézett a két főnökre, hogy valamelyik mondjon már valamit.  Mikor mindenki helyet foglalat, Zelo volt olyan kedves és megitatta Jacksont borral. Mert igen az a két mafla egész jól összehaverkodott az este. Mark legnagyobb örömére…

- Kezd te, Kyungsoo. - nézett Bang  a sátánra, mire az említett megvillantotta az irreálisan nagy szemeit, melyekből most nem épp kedvesség áradt.

- Még így is nálam az előny. - vigyorgott.

- Egy, null a faternak. - nevetett fel halkan Jackson, mire Zelo vigyorogva megrázta a fejét.

- Ezt, hogy érted? – lepődött meg Himchan, mire Bang lesütötte a szemeit, Soo pedig elmosolyodott. Ott, abban a pillanatban nem tudtam, hogy mi is ez az egész, de elfogott a rossz érzés. A két nagyfőnök túlságosan is elhallgatott, ez pedig nem tetszett.

- Bang, miről beszél? - nézett Himchan devla felé, de az nem válaszolt. Ekkor már tudtam, hogy valami olyanról van szó, amit Yongguk szégyell… Te jó ég! Mibe keveredtünk megint?

- Na jó akkor ne válaszolj!  A gyűlésnek vége! – pattant fel Chanie sértődötten, majd kirángatta Zelot a házból, mire Zelo bejelentette, hogy maradni akar.

- Ne már! Zelo, ne most játszd a sértődött gyereket! - szóltam rá, s kikísértem őket a ház elé. Himchan gyorsan levágtatott az emeletről magában fortyogva, mire Zelo aggódva nézett az ommája után.

- Appanak van egy sötét titka. - mondta Zelo, mire elkerekedtek a szemeim. Mit tud a srác, amit én nem? Jó elég sok mindent…

- Miről beszélsz Zelo? - értetlenkedtem, mire a szemembe nézett, majd a fülemhez hajolva bele suttogott. – Volt egy testvérem. - mondta, majd lehajtott fejjel indult meg lefelé, hogy odalent átölelje Himchant én meg csak pislogtam rá, hogy MI A FASZ?????

Mikor Bang kijött a házból, meg Soo is rájuk se hederítve szobroztam az ajtóban lefagyva. Ez késsz! 

- Appa! - kapaszkodott belém BamBam, mire Bang megtorpant és rémisztő tekintettel nézett a kölyökre, majd visszatrappol 4 lépcsőfokot, hogy velem szembe megállhasson. Bambam szinte letépte a karom úgy bújt hozzám devla elől, mire felment bennem a pumpa.

- Mi van? - szóltam rá dühösen.

- Mi van? Hát az van, hogy az őrangyala vagy és nem az apja. - háborgott.

- De igen! – erősködött Bambam.

- Nem! - morrant fel Bang, mire lendületből bemostam neki egyet. Az én kölykömmel senki ne kiabáljon. Még Devla se! Nem tudtam igazából mit is csináltam, csak ösztönből védtem Bambamet. Mire észbe kaptam Yongguk már a földön térdelt és az állát fogta.

- Mi a jó élet van itt? - lépett ki Jr a házból, majd amint meglátta az ökölbe szorult zúzódásos kezem meg Devlát egyből bevitte Bambamet Yugyeomhoz. Mark és Jackson is odajöttek és védően álltak elém. Soo csak röhögött Gd-t, meg jó ideje nem láttam, de ezt nem is bántam.

- Bang! - ért fel Himchan és Zelo is, hogy felsegítsék Yonggukot. Nem tudtam mi lesz most de bármi is az fájni fog…

- Bambam nem csak a védencem. Én vigyázok rá amióta az eszét tudja. Ne csodáld, hogy ragaszkodok hozzá. – morogtam még mindig dühösen.

- De nem vagy az apja. - morgott rám a mély rekedtes hangján, mire Kyungsooból előtört a beteges, sátáni nevetés.

- Jaebum jobb apa, mint amilyen te valaha is leszel. Hisz, melyik apa adná el a saját gyerekét a sátánnak? És nem, most nem a keresztre feszített fiadra gondolok. - nevetett. Ekkor már Jinyoung is kint állt mellettem és hitetlenkedve nézett Soora.

- Mit tettél? - hallottam Himchan erőtlen hangját, majd akkorát behúzott devlának, hogy az felkenődött a falra. – Te eladtad a fiúnkat a sátánnak? - kiabált. Én meg már végleg elvesztettem a fonalat. Pont ahogy a hitemet devlában!

Jinyoung:

Vajon oké az, ha azt mondom nem lepődtem meg annyira, mint hittem? Mindenkinek vannak titkai. Ez volt Bang nagy és sötét titka. És hogy a helyzet még abszurdabb legyen a kiakadt tömeg mellet elkezdtem vihogni.

- Jinyoung, neked meg mi bajod? – nézett rám aggódva Jae. – Ez most nem a hisztérikus röhögés helye.

- Nem, - törölgettem a szemem. Rég nem szórakoztam ennyire jól. – csak vicces, hogy pont a nagyságos devláról derülnek ki ilyen dolgok, mikor neki makulátlannak kéne lennie. Látnod kéne ezeket a megdöbbent arcotokat.

- Szerinted ez vicces? – háborodott fel Himchan.

- Aha. – vontam vállat. – Végül is, ha Soo egy kicsit is törődött vele, akkor nem lehetett rossz dolga. Tudom, én is ott nőttem fel. – mosolyogtam rájuk.

- De még milyen jól bántam vele. – vakarta meg a tarkóját.

- Te szemét pedofil. – kiáltott rá Chanie.

- Milyen pedofil? Nem kell mindent rögtön félreérteni. – hurrogta le.

- Akkor mégis hogy értetted? Hm? – fintorgott a sötét angyal.

- Az én lakrészemben élt. Az a pokol legélhetőbb szintje. Soha nem bántották. Vagy ha igen, csakis azért, hogy megtanulja megvédeni magát. Tényleg csak annyi dolga volt, hogy beilleszkedjen. Semmi más.

- És most? – hangzott fel hirtelen a mély orgánum. Bang megunta a kertelést. – Most hogy van?

- Hm… – gondolkodott el Kyungsoo egy pillanatra. – Szerintem egész jól. – nézett végig a szobán, ami felettébb gyanús volt. Itt lenne köztünk? Talán… Yugyeom az? Kíváncsi vagyok.

- Szerinted? Még csak nem is figyelsz rá? – kezdett el hisztizni Himchan. Az anyai ösztönei… idegesítőek.

- Nem, én figyelek rá. Már amikor tehetem. Most épp nem a pokolban tartózkodik.

- Hát akkor? – kérdezte Bambam. Őt is felcsigázta a sztori. Nem csodálom, nekem is birizgálja a fantáziám.

- A földön. – mondta közönyösen a sátán. A reakció itt sem volt elhanyagolható. Himchan, Jaebum és Bambam szemei kikerekedtek, mi többiek, pedig csak bambán bámultunk ki a fejünkből. Érdekes figura lehet az a srác. Főleg, ha tudja, hogy lepasszolta a faterja. Mekkorát csalódhatott benne.

- Wow. Akkor lehet, hogy már találkoztunk vele. – pislogott Bambam.

- Bármi megtörténhet. – húzódott vigyor újból Soo ajkaira.

- Milyen vicces lenne, ha kiderülne, közülünk valaki az emlegetett személy. – kuncogott Yugyeom. Kyungsoo szemei látványosan nagyra nyíltak. Gyeom fején találhatta a szöget.

- Szóval igaz? – éledezett Zelo is. – Kajak itt a tesóm? – És ki az? – pislogott nagy szemekkel Soora.

- Majd ő elmondja.

- És ha nem is tudja, hogy ő az?

- Igen, ez elég valószínű.

- Akkor meg mondd el!

- De ő nem akarja.

- Miért?

- Mert ha akarná, tudná, hogy ő az. – mondta a sátán kissé talán bánatosan. – Saját emlékeit, saját maga tudja csak befolyásolni. És ha nincs tisztában azzal, ki is ő, akkor neki nincs szüksége erre az infóra. Én pedig nem fogom rontani a lelki világát.

- Előbb utóbb úgy is kiderül. – vont vállat Bambam.

- Én ebben nem vagyok olyan biztos. – morogta Jaebum.

- Mi van veled JB? Hirtelen olyan rossz hangulatod lett.

- Jinyoung, te nem érzed a téma súlyát? – kérdezett vissza.

- De, csak nem izgat.

- Látod, – nézett egy pillanatra Bang felé. – ez itt a baj.

- Te tudod, ki a fia? – lepődtem meg.

- Nem, de van egy sejtésem.

- És köze van hozzád? – puhatolóztam, hátha elszór néhány morzsát, amiből ki tudom silabizálni, kiről is van szó.

- Nem én vagyok, ha erre célzol. De igen, köze van hozzám. – amint ezt kimondta, megértettem. Baszki, akkor Bambam az. Azért volt az a sok fura dolog, mint hogy látott minket ő is, meg hasonlók.

- Nyugi. – léptem mellé, majd fülébe suttogtam. – Együtt maradunk, ha törik, ha szakad. Bár ezt már megtapasztalhattad volna.

- Ja, kivéve, ha kiderül minden, amit az a kettő – mutat Bangék irányába – bocs, három takargat.

- De Zelo is tudja, nem? – szólt közbe Yugyeom.

- Én csak annyit tudok, hogy volt még egy gyerek, de a sötét részletekbe jó gyerek módjára nem lettem beavatva.

- Viszont én mindent tudok. – sunnyogott mellénk Jiyong.

- Mi mindent? – néztem rá kérdőn. Egyáltalán nem értettem, ő hogy a francba tud beleszólni a témába.

- Elfelejtetted, hogy nekem képességem van… – kuncogott fel, mire kirázott a hideg. Kyungsoo arca hirtelen megdermedt. – A fiú, akiről beszéltek valóban itt van köztünk. És hogy a kérdésetekre válaszoljak; fogalma sincs róla, hogy ő maga valaha angyal volt. Pont úgy, ahogy Jaebumnak sem, hogy ő ördög volt, pont, mint Himchan.

- Hogy mi? – kérdeztük full egyszerre Jae-vel.

- Te nem tudom miért lepődsz meg rajta, hisz te vagy a másik emlegetett személy. – vont vállat. – De most már mennem kell. – lépett ki Yonggukék mellett. – Nektek még úgy is van elég megbeszélni valótok. – hallottuk még a lépcsőházból a hangját.

- Ugye nem értettem jó. – pislogtam Jb-re. – Ugye csak viccelt. – kezdtem el hisztérikus lenni, majd Soo felé fordultam. – Miért nem mondtad el?

- Az segített volna bármin is? – harapott ajkába. – Úgy nevelkedtél, mintha a sajátom lettél volna.

- Igen, de ha tudom, hogy ők – mutattam a két égire – eldobtak maguktól… – néztem fel, hogy visszatartsam a feltörni készülő könnyeim.

- Az egész ott kezdődött, hogy Himchan, Jaebum és még néhány ördögtársunk megvédtek egy bizonyos angyalt. De ezt a sztorit már mindenki ismeri. Így kerültek ők a tisztítóba. Sok társuk közül, csak ők ketten élték túl a tüzet. Ez a fekete angyalok keletkezésének háttere, ha minden igaz. Te, mint Himchan fia odafent fogantál, de mint ördög. A lentiek fenti tartózkodását pedig tiltja a szabály. Yongguknak nem volt más választása, el kellett tűntetnie a kölyköt. Ahelyett, hogy a tűzbe vetette volna, ahogy azt a nagy könyv megírta, lehozott és egy kéréssel fordult hozzám. Azok után, amit tett, meg sem akartam hallgatni, de aztán megláttam azokat a nagy macskaszemeket és a gyermeteg szipogást. Megesett rajtad a szívem. Saját fiamat juttattad eszembe, hogy talán ő is ilyen lett volna egy hasonló helyzetben. Befogadtalak, tanítgattalak, és próbáltam elterelni a gondolataidat, hogy elfelejthesd a régmúltat.

- Sikeres voltál. – fintorgott Himchan. – Most már értem miért volt olyan ismerős az a habitus. Hiszen a saját vérem. – nevetett fel fájdalmasan.

- Akkor te vagy az apám?

Ismerlek 3.rész

Sziasztok! Megint sokáig várakoztattalak benneteket egy újabb részért. Nemsokára teszek fel Yin és yangot is, csak kicsit előre akartunk haladni vele. Jó olvasást nektek :D

Kyungsoo:

Egyre gyanúsabb ez az egész kezdve a hulláktól a könyvig. Lelkesedett érte, de nem olvasta. Azt mondta túl érzelmes. Érzelmes? Ez hülye?

Fejemet az asztalom lapjába verve gyengéden gondolkoztam Sehunon. Valami nem stimmel vele. A megérzésem pedig nem hagy nyugodni. Naivnak és édesnek tűnik, de… ez nem jelent semmit. Mert, hogy Hyunát idézzem: „a pingvinek mérgesen is cukik”. Ezt még akkor mondta, amikor ide kerültem egy ügy kapcsán. Azt sem értem, hogy mertek betenni a rendőrségre a múltammal. Mindenesetre nekem most tökéletesen kapóra jött. És itt lép be a második gondom. Az egyik hullát tuti, hogy én csináltam. Nagy valószínűséggel azt, amelyik a dokkon volt. Viszont az, amelyik a medencében úszkált, tuti nem az enyém. Olyan állapotban nem hogy rajzikálni, de még normálisan gondolkodni sem szoktam. Valaki tökéletesen lemásolta a technikámat és kiegészítette azzal a rohadt pillangóval. Bosszant. Nem is… Rohadtul dühít.

Miközben azon gondolkodtam, mi okból utánozhatott le valaki, elkértem Nieltől a képeket.

- Te még képes vagy ezt bújni? – állt mögém Bbomb. – Én tuti kiakadtam volna már a helyszínen, nem hogy utána még azt vizslassam naphosszat.

- Idegesít valami. – böktem ki.

- Téged? A mindig halál nyugodt kabalánkat? – jegyezte meg gúnyos hangsúllyal.

- Igen, az a pillangó ott. – mutattam rá a felnagyított, eltorzult formára a hulla bőrén.

- Te abban hogyan látsz bármit is? – ráncolta szemöldökét.

- Nem is én vettem észre, hanem a fotóriporter fiú… – motyogtam. – Azóta nem hagy nyugodni.

- A fotós? Sok ideje lehet.

- Itt most nem az a lényeg. – morogtam, majd megnyitottam a böngészőt. Beírtam a keresőbe a pillangót. Kiadott rengeteg fajtájú, színű és mintájú pillangót, de én az átvitt jelentésére voltam kíváncsi. A változékonyság, fejlődés és a halhatatlanság jelképe. Annyira logikátlan egy hullára a halhatatlanság képét ráírni, hacsak… a gyilkos nem magára utal.

- Bingó! – kiáltottam fel.

- Mi van, Dyo, nyertél a lottón? – kérdezte Hyuna most már jobb kedvűen, mint reggel.

- Nem, csak… á mindegy. Még van minek utána olvasnom.

- Egyébként miről kutatsz ennyire. – támaszkodott meg a székem hátulján, fejét egész közel hajtva hozzám, hogy a monitoromra leshessen. Valahogy nem akartam, hogy kiderüljön, mire jöttem rá, amíg meg nincs az egész összefüggés, így lecsuktam a böngészőt a tálcára.

- Pornó. – mosolyogtam rá, amolyan gyermeki „tudod, hogy hazudok, de ne hozd szóba fejjel”.

- Huncutságok? – vigyorgott Hyuna. – Addig jó, amíg vannak ilyen megnyilvánulásaid és nem vagy olyan, mint egy robot.

- Sipirc. – hessegettem el a lányt, hogy újra felnyithassam a lapokat. A másik dolog ami megragadta a szemem, az a sárga szín, így ennek is utána néztem. Erről kb annyi derült ki, hogy a magabiztosság, az éberség, a motiváltság színe. Hm… A gyilkosunk tudat alatt hagyja nekem a nyomokat. Valószínűleg a szín az adott lelki állapotát tükrözi. Bár ezt addig nem tudom megmondani, amíg meg nem jelenik egy újabb. Amit most nagy lelkesedéssel várok.

- Te, Chanyeol! – hívtam magamhoz az új fiút.

- Mondd. – gurult mellém a székével.

- Öcsém, milyen lusta vagy. – forgattam meg a szemeim.

- Ha jól tudom, – emelgette a szemöldökét – idősebb vagyok nálad.

- Az a helyzeten semmit nem változtat. Társak vagyunk. – böktem oldalba. – De most ez nem lényeges. Van egy kérdésem. Te szereted a sárga színt?

- Nem igazán vagyok érte oda. – húzta el a száját. – De ez miért lényeges? – kérdezett vissza kapásból. Azt hiszem, vigyáznom kell Chanyeollal. Hamar észreveszi, ha mesterkedem valamiben. Vagy csak ennyire buta és naiv lenne? Kétlem.

- Ki az közületek, aki szereti a sárga színt? – kiabáltam el magam az irodába, mire a többiek hirtelen abba hagytak minden mozgást és még a tücsök sem ciripelt.

- Ciripp, ciripp. – tévedtem. Chanyeol ciripelt. Furcsa pofát vághattam, mikor rá néztem, mert azonnal magyarázkodni kezdett szegény. – Most mi van?  Nem tudom kezelni a feszült helyzeteket. – vont vállat.

- Ezért gondoltad ellövöd egy poénnal? – néztem rá kérdőn.

- Aha.

- Többet ne tedd! – ráztam a fejem. – Szóval, valaki?

- A narancssárga ér? – faggatózott Niel.

- Nem. – vakartam a tarkóm. Ez veszett ügynek tűnt.

- Azért köszi.

- Ez is a pornóhoz kell? – kérdezett rá Hyuna, mire bennem maradt a levegő.

- A fények hatását vizsgálom az emberekre. – hazudtam reflexből.

- Ha nem ismernélek legalább egy kicsit és nem lennék rendőr, észre se vettem volna, hogy hazudtál.

- Szeretnéd nem látni. – kérdeztem egy beteges vigyorral az arcomon. – El tudjuk intézni. Több módszert is ismerek. – ültem vissza a helyemre.

- Ember, te biztos nem egy elmegyógyintézetből szöktél? – hajolt bele az arcomba Minhyuk.

- Megnyugtató, hogy öt év után sem tudtok rólam semmit. – nevettem ki.

- Mi? – lepődött meg az idősebb a válaszomon.

- Én sok mindent megtudtam. Például, hogy hogyan iszod a reggeli kávédat. – mutattam a bögréje felé. – Körbe nézel, és ha úgy gondolod senki nem figyel, félig öntöd tejjel a bögréd. Te, aki elvileg a keserű fekete megszállottja. Ezenkívül egy csomó cukrot beleszórsz.

- Nem vagy megnyugtató. – képedt el a kimondott tényeken, de különösebben nem hatotta meg.

- Nem koptak el a megfigyelési képességeid. – kacagott Hyuna.

- Ne vigyorogj, lehet, hogy téged már kilesett bugyiba.

- Istenem, Bomb, az csak bugyi. – forgatta a szemeit a lány.

- Most még sem érzem úgy, hogy a toppon lenne. – böktem oda Hyunának.

- Hogy-hogy? – kerekedtek el szemei.

- Ez most egoistán fog hangzani, de… Ha van egy nyom, amit valaki előttem talál meg, az lehet gyilkos?

- Akkor te milyen sokszor gyilkolhattál volna. – jegyezte meg gúnyosan Niel.

- Tudtam, hogy nem a lényeget hallod meg.

- Mire gondolsz? – nézett rám a lány. Úgy tűnik, őt megfogta a kérdésem.

- Hogy az lehetséges-e, hogy egy gyilkos, direkt bemutassa a bizonyítékot. – motyogtam. – Elvégre, az majdnem egy tökéletes alibi. – morfondíroztam. Hatalmas csend telepedett az irodára.

- Hogy jutott eszedbe ilyesmi? – kérdezte most már teljes komolysággal Minhyuk.

- Nem tudom. Ez csak egy felvetés. – motyogtam. – Remélem sorozatgyilkos.

- Nem mondj ilyet. – morrant rám Hyuna.

- Hyuna, ez egy játék. Olyan, mint a sakk. Ő még egy lépéssel előttem jár. Ezzel a hullával küldött egy felhívást. Én pedig örömmel elfogadom azt.

Sehun:

Az este, olyan éjfél felé estem be az ágyamba, miután eljöttem Minhyuktól. Egy órán át próbáltam feldolgozni, a tényt, hogy a srác, akivel mindent ki akartam próbálni szerelem terén, fogta magát és egy menet után kidobott. Az ágyam szokatlanul kényelmetlennek tűnt, de lehet, hogy csak a belső fájdalom hatott rám fizikailag is. Mindenesetre reggel mázlimra nem kellett melóznom. De így is talpon voltam már reggel hatkor. A konyhában ücsörögtem és a már kihűlt kakaóm néztem, az asztal szélén. Bár gondolatban, folyamatosan a tegnapi eseményeket pörgettem vissza. Valami nem hagy nyugodni. Mintha Minhyuk valamit nem mondott volna el, valami fontosat. De már mindegy… A cuccaimat is odaadta, amik nála voltak. Pár képanyag még az egyetemről, meg egy jó pár közös kép és pulóver, melyek tegnap óta a nappali közepén hevernek egy moly rágta kartondobozban.

- Áucs! - hallottam Chanyeol nyöszörgését a nappali felől. Ha nem tévedek megtalálta a dobozomat.

- Hunie? Mi az a láda a nappali közepén? - lépett mögém, majd kivágta a hűtőajtót és elővette a szendvicsnek valót.

- A cuccaim. Minhyuk kidobott. - dünnyögtem.

- Mi van? - lepődött meg, majd a fél hűtővel a karjaiban, befoglalta a helyét az asztálnál.

- Mi történt? - érdeklődött.

- Lefeküdtünk, majd közölte, hogy már összeszedte a cuccaimat, és ennyi volt. Bár elmondása szerint barátok még lehetünk. De most egy ideig biztos nem megyek az étterembe. - húztam fel a térdeimet, hogy rádöntsem a szerencsétlen fejem.

- Csak így, minden nélkül kirakott? - kente a szendvicsét valami vajszerűséggel. - Sajnálom, de mindig mondtam, hogy Min rossz hatással van rád, és nem akarom mondani, hogy megmondtam, de… - Szerencsére nem mondta végig a gondolatmenetét, csak sóhajtott.

- Amúgy… - kezdte a jól ismert tématerelős manőverét, csak, hogy ne érezzem szarul magam. Ezért imádom Chanyeolt, mellette senki nem lehet rosszkedvű.

- Amúgy? - néztem rá, remélve, hogy nem a kihűlt kakaóm lesz a téma, amit gondolom Jongin fog meginni.

- Szereted a sárga színt? - érdeklődött. Kicsit meglepett a kérdés, de nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki.

- Nem. - válaszoltam egyszerűen. – Tekintve, hogy a suliban oktattak színtant, minden olyan szín kizárt, aminek köze van az önbizalomhoz. Egy lúzer vagyok. Pont, mint a fekete szín. Maga a halál, mint a családom. - hajtottam vissza a fejem a térdemre. - Min is azért rakott ki, mert egy csőd vagyok.

- Ne már Hunie! Sokkal okosabb vagy, mint páran a rendőrségnél. Egyébként is megegyeztünk, hogy a múltat nem emlegetjük. Nem kéne megint depresszióba esned. - mondta kissé aggódva.

- Ugyan, depressziós nem leszek. Valami nyomorult kinyírta a szüleimet, majd egy másik a gondviselőmet. Komolyan bárki közel kerül hozzám, az kinyiffan. - sóhajtottam.

- Héj, én élek. És Jongin is. - vigyorgott.

- Beszéljünk másról. Nincs kedvem ma a hullákhoz. Szívem szerint egész nap a mennyezetet nézném. Szép fehér és üres, pont amilyenre az agyamat kéne kipucolnom. – dünnyögtem, majd valaki csengetett. Channal összenéztünk. Ki lehet ilyenkor?

- Kai, tegnap egyedül jött haza, vagy hozott egy csajt is? - érdeklődtem, mire Yeol vállat vont.

- Jongin! - kiabáltunk neki egyszerre, mire ő is nagy nehezen kitámolygott, s mikor ismét csengettek, kinyitotta az ajtót.

- Egyél, mert ha lefogysz, a kutyának se fog kelleni az aszott segged. - vigyorgott, s elém tolt egy szendvicset.

- Köszi. - vettem kézbe a reggelit és beleharaptam. Chan mindig remekül főz, általában ő csinálja a vacsorát is. Mindig felhív délután hatkor, mikor hazaért a melóból, hogy mit kérek enni. Mi tagadás, ő tud főzni, mi meg Jonginnal nem. A tűzhely hálás, ha nem megyünk a közelébe.

- Öm srácok… Gyertek ki egy kicsit. - lépett be a konyhába Kai, s az arca kissé gondterhelt volt. Szó nélkül indultunk kifelé, és mikor kiértünk Do-t, valamint Hyunát pillantottuk meg.

- Na, ma ti visztek be, vagy mi? - nevetett Chan. – Végre nem én vezetek.

- Ami azt illeti… - szólalt meg Hyuna. - Ki kell hogy hallgassunk titeket. - mondta a nő komoly hangon. Értetlenkedve néztem rájuk. Ki hallgatni, de mégis miért?

- Mi történt? - érdeklődött Chanyeol.

- Wonhora holtan találtak rá. - mondta Kai. A szemeim elkerekedtek. Nem ez csak valami félre értés lehet… Úgy rohantam befelé, hogy Kyungsoot majdnem fellöktem, csak hogy megszerezzem a mobilom. Remélem Minhyuk még nem hallotta a hírt. Wonho volt a legjobb barátja.

- Vedd fel Min… - siettem vissza a nappaliba, s halottam, amint Kyungsoo kérdezősködni kezd.

- Minhyuk volt Wonho legjobb barátja. - magyarázta Jongin.

- Nem veszi fel. - huppantam a kanapéra. - Hogy találták meg, vagy egyáltalán hol? - néztem a nyomozókra. Kyungsoo farkasszemet nézett velem. A tekintete gyanakvó volt, amire hiába kerestem nem találtam magyarázatot.

- Tegnap 11 után ölhették meg. Halálra szurkálták. A lakásától nem messze egy sikátorban talált rá hajnalban egy kocogó férfi. Mikor találkoztatok vele utoljára? - érdeklődött Soo.

- Én tegnap előtt láttam, de tegnap Minhyuk beszélt róla. Állítólag valami miatt kilépett a munkahelyéről. De a részleteket nem tudom. - túrtam idegesen a hajamba, majd felálltam és Chan mellé léptem.

- Sehun, szerintem jobb, ha bejöttök velünk az őrsre. Be kell hozni Minhyukot is. - mondta Hyuna. Bólintással jeleztem, hogy rendben velük megyünk, majd amint felöltöztünk, Kyungsooék bevittek minket. A vallatás Kaijal kezdődött. Mivel ő is jól ismerte, és péntekenként együtt jártak kocogni, elég sok mindent tudott róla.

Chan Bbombbal beszélt, még Niel és Hyuna Jongint vallatták, én pedig a padon ülve, a zsebemben maradt öngyújtóval játszottam, aminek az elején egy tarka színekben pompázó pillangó díszelgett.

Csak felnyitottam a tetejét meg lecsuktam, amolyan önkényes mozgás lehetett. Nem tehetek róla, utálok várakozni.

- Szép öngyújtó. - ült le mellém Kyungsoo, a könyvét olvasgatva. Mire vetettem egy pillantást a kezemben tartott fémszerkezetre.

- Utálom a lepkéket. - motyogtam. Ugyan nem néztem rá, de éreztem magamon a pillantását. Talán meglepett, hogy miért mondom ez, vagy csak érdeklődik. Nem tudom és most nem is érdekel.

- Akkor miért van ilyen öngyújtód? - érdeklődött.

- Nálam maradt. - mondtam, s megint nyitogatni kezdtem a tűzgyújtó fedelét.

- Csak nem Minhyuké? - érdeklődött, mire felsóhajtottam.

- Nem a főnökömé, mert néha lekísérem bagózni. De tessék, nézd meg ha ennyire érdekel. - nyomtam a kezébe majd felkeltem és az automatához léptem.

- Ennyire felzaklatott, a pincér fiú halála? - kérdezte már-már idegesítően higgadtan.

- Ember, hallod te magad? - fordultam felé. – Meghalt az egyik barátom. Hogy a picsába ne zaklatott volna fel?

- Ha érdekel… - kelt fel a padról Soo, s becsukta a könyvét úgy állt meg mellettem, s a kezembe adta a főnök öngyújtóját.

- Wonhora is rá volt tűzve egy pillangó. Ez egy zöld szárnyú lepke volt. Lehetséges, hogy… - kezdett bele, de a szavába vágtam.

- Ha ugyanaz a rohadék ölte meg, aki a múltkor a medencébe dobta az a pasit, miután felgyújtotta, örülök, hogy nem láttam személyesen a holttestet. - mondtam, s dühöt éreztem legbelül. Majd kinyílt az ajtó és Minhyukot pillantottam meg egy járőr kíséretében. Amint a tekintetünk találkozott, tudtam mire gondol, s egy szót sem kellett szólnia, hogy tudjam, mekkora veszteség érte. Egyből odarohantam hozzá és a karjaim közé zártam. Tudom mit érez, a szeretteink elvesztésénél rosszabb a világon nincs. Én már kétszer átéltem, többször nem akarom.

- Te, mit keresel itt? - szipogta a pólómba.

- Reggel megjelentek Kyungsooék a lakásunkon. Minhyuk én annyira sajnálom. - simogattam a haját.

- Alig hat órája beszéltünk telefonon. Azt mondta, hogy siet haza, meg olyan érzése van, mintha valaki figyelné. Azt mondtam neki, csak paranoiás… Erre reggel csörög a telefon és… - kapta a kezeit a szája a elé. Szóval bűntudata van… Azzal sajnos semmit nem lehet kezdeni.

Miután minket is kihallgattak, azt mondták konkrét gyanúsított egyelőre nincs. Minhyuk végül a kihallgatás után lelépett. Nem lepett meg a dolog, hisz nem vagyunk együtt, miért is várna meg. Semmi értelme nem lenne. Csak hamis reményeket kapnék.

- Ennyire szeretsz olvasni, vagy csak a borzongás élményét imádod ennyire? - támaszkodtam meg Kyungsoo asztalánál. Az idősebb lassan emelte rám a tekintetét, majd nyugodt hangon szólalt meg.

- Milyen borzongásról beszélsz? - érdeklődött.

- Tudod, a könyvben leírtakat élőben megtapasztalni sokkal hátborzongatóbb. Naponta kerülsz szembe halálesetekkel, és még a szabadidődben is ilyeneket olvasol? - érdeklődtem.

- Kezd összeállni a fejemben egy kép rólad, de mindig mikor úgy érzem megfejtettelek előrukkolsz valami újjal. Szórakozol velem? - tette le a könyvét.

- Nem szokásom szórakozni az emberekkel. És ha már témánál vagyunk, nekem is van feltételezésem arról, milyen ember vagy. És ha annyit mondok titokzatos és furcsa, remekül jellemeztelek. - elmélkedtem.

- Kezdetnek megfelel. - mosolyodott el.

- És ennyiben is marad az ismeretségünk. Igaz? - mosolyodtam el.

- Ki tudja. - vont vállat. – Lehet, hogy a segítségünkre lehetsz a nyomozás kapcsán. Jó megfigyelő vagy ez már kiderült.

- Persze. - ráztam meg a fejem.

- Hol az alkalmazottam! - Csendült fel egy ismerős hang a folyosó felől.

- Changmin? - néztem a főnököm ideges ábrázatát.

- Minek neked telefon, ha cseszel felvenni? - érdeklődött.

- Bocs, de épp egy barátom halála ügyében nyomoznak. Nem lehetnél kicsit megértőbb? - vágtam vissza egyből. Nagyon rosszul érintett ez a szerencsétlen baleset.

- Hát képzeld részvétem, de a munka nem vár. - nyomott a kezembe egy fényképezőgép táskát.

- Remek még egy halott. - kaptam a vállamra a táskát.

- Elnézést. - szólt közbe Kyungsoo. - Sehun egy fontos tanú. Nem csináltathatná meg mással a képeket? Egyébként, mi semmilyen bejelentést nem kaptunk újabb halálesetről.

- Akkor szar a forrásuk. Egy késelt lány a mólótól nem messze. Kint áll a kocsi, leviszlek. - mondta Min, majd elindult kifelé. Mikor kinyitotta az iroda ajtaját Chanyeol rohant be rajta egy papírlapot szorongatva.

- Kyungsoo, van egy holttest a mólótól 3 saroknyira, egy étterem mögött. - jelentette a dolgot.

Ó igen. Changmin forrása megint gyorsabb volt. Nem csodálom, hogy mindig a rendőrség előtt járunk egy lépéssel. A hírekért mindent. Ugye főnök?

- Úgy néz ki, mindenkinek menni kell. - nézet Chanra, majd visszafordultam Kyungsoohoz.

- Lenne kedved este találkozni. Nem azt mondom, hogy segítek nektek, de megakarom találni Wonho gyilkosát. - mondtam elszántan.

- Mi jár a fejedben? - érdeklődött Soo.

- Majd megtudod. - mondtam, s elindultam fotózni. Kíváncsi vagyok, Changmint mi vette rá arra, hogy maga vigyen a helyszínre. Valami itt bűzlik…