BTS - Meleg ünnepek 2.rész

Jimin pov.:

Hála Jinnek az összes popcorn a padlóra borult. Igaz hogy rosszul vagyok attól, ha valaki a földről zabál, de itt most pattogatott kukoricáról van szó! Még ha undorító, akkor is megkajálok minél többet. Mikor kiszúrtam egy nagyobb szemet, meg kellett szereznem. Már a kezemben tartottam, mikor leesett, hogy Suga is kiszemelte magának és kezét az enyémre rakta. Belenéztem a szemébe és nem tudtam elfordítani a tekintetem tőle. Ennyire közel még soha nem éreztem magamhoz. Ha néha hülyeségből megöleljük egymást, az egészen más. Most megdobogtatta a szívem.
A rangidős pont ezt a pillanatot választotta arra, hogy felsikítson, mivel a filmben most állt neki a csávó leoperálni a lábát. Picsába, lemaradtam a legjobb részről. – Ugrottam meg amint tudatosult bennem ez a tény. Suga váratlanul felkelt és kirohant a szobából, én meg visszahuppantam Jin mellé. Ezután felmorrant a hasam. Tudtam, hogy nem volt jó ötlet a koszos pattogatottat megkajálni… elkapott a hányinger. Rádőltem a saját ágyamra, körülbelül úgy, mintha egy krumpliszsák volnék. ekkor lépett be az ajtón a leader.
- Mit néztek? – vágódott le az ágyra Jin mellé. A következő pillanatban Jin ismét hatalmasat sikított, mire a mi drága vezetőnk a földről felkapva egy zoknit nyomott a vokalista szájába, amit Jin idegesen dobott Rap Moni szépen belőtt sérójára.
- Normális vagy? – háborgott Jin.
- Ennek meg mi baja? – mutogatott rám a most érkezett maknae.
- Sugával elkezdték feltakarítani ezt. – mutatott a pattogatott szemekre.
- Mindent értek. – huppant le az ágyra a legkisebb is, majd tekintete a leader fejére tévedt. Pontosabban az izzadt, Jin DNS-t tartalmazó zoknira.
- Neked meg mi van a fejeden? – csattant fel a kis Jungkook. A leader ledobta a kobakjáról a nem oda illő tárgyat és hozzám vágta. Na, én ekkor döntöttem úgy, hogy kimegyek a szobából. Sétálgattam a lakásba még jó néhány órát.

A fiúk nagyban a vacsorához készülődtek, mikor feltűnt, hogy Suga még nem ért haza.
- Srácok? – kaptam elő a mobilom, hogy megnézzem, mennyi lehet az idő. Fél 10. Aggódom Sugáért. – Suga nem mondta hova ment? – érdeklődtem, de kérdésemre csak cseszegetést kaptam.
- Mi van Jimin, már is hiányzik? – emelgette a szemöldökét a legidősebb.
- Nektek se mondom el többé a magán problémáim. – rohantam a kabátomért, meg a cipőmért, hogy felkutassam Sugát.
- Nyugi izom. – röhögött Rapmoni. – Nem mondjuk el neki, hogy bejön neked. – erre csak jó hangosan becsaptam a bejárati ajtót és nyakamba vettem a város, közben többször is próbáltam elérni Sugát, de nem vette fel. Sétálgattam fel és alá, komolyan még a kukákba is benéztem. Magam sem tudom miért. Rossz érzés kerített hatalmába és futásnak eredtem. Meg akartam találni azt a fiút, aki megdobogtatja a szívem. Az utam egyenesen a parkba vitt, itt leltem rá a keresett személyre. Lihegve a fáradtságtól megtorpantam előtte. Suga rám pillantott és elcsodálkozott:
- Jimin? Te meg mit keresel itt?
- Téged, mert már 10 is elmúlt. – foglaltam helyet mellette. – nem néztem az időt. - pillantott rám olyan – nem akartam, hogy aggódj miattam – fejjel.
- Semmi gond, csak megrémültem, hogy nem vetted fel a mobilod. – terült el a padon.
- Hívtál? – lepődött meg.
- Legalább 34-szer! – válaszoltam kicsit túlozva. Lehunytam a szemem és megpróbáltam kifújni magam, legalább annyira, hogy ne lihegjek tovább.
- Furcsa. – mosolyodott el. Értetlenül pillantottam fel. – Mármint, ami délután volt. – mosolygott még jobban.
- Jaj… - szisszentem fel. – Totál hányingerem lett a padlós kukoricától.
- Nem értelek. Képes vagy a mocsokban élni, de ilyenkor mégis nagyon zavar a kosz. – kuncogott olyan aranyosan, hogy rögtön felfalom.
A következő néhány percben csak ültünk egymás mellett. Suga azonban váratlanul megtörte a csendet.
- Bejössz nekem. – hallottam, ahogy maga elé suttogott. Erre a mondatra felkaptam a fejem, mert lehet, hogy csak beképzeltem magamnak.
- Hogy mi? – kérdeztem vissza.
- Nem ismétlem meg. – húzta fejébe a sálját.
Akkor, ha most jól értettem… ő meg én… Hirtelen ötlettől vezérelve beledőltem az ölébe, minek hatására áldozatom megugrott.
- Te meg mit…? – akadt volna ki, de inkább megelőztem.
- Te is tetszel nekem. – mosolyogtam, ahogy csak bírtam. Jó érzés volt tudatni vele azt, amit már oly régóta el akartam mondani. Ekkor esett le egy lényeges dolog. – Te mióta vagy langyi? – pattantam fel, válasza azonban csak egy elpirulás volt. Most aztán ki lettem segítve.

Jungkook pov.:

Miután a fűrésznek vége lett, gondoltam lazulás képen beülök a konyhaajtóba zenét hallgatni. Lehet, jobban át kellett volna gondolnom a dolgokat, mert a drága leader lelökött innen. Ráadásul pont a fájós térdemre érkeztem, amit még táncpróbán húztam meg.
- Köszi! – morogtam, majd elvonszoltam magam a konyhaasztalhoz. Itt levágódtam egy székre és bedurcázva kortyolgattam az almalevem.
- Rap Monster! – hallottam Jin „nem épp kedves” hangját. – Így kell bánni egy maknaevel?
- Még így se. – vette ki a mikróból az instant levest. Nem igazán értem a leader hirtelen ellenszenvét velem szemben, de még mázli hogy a legidősebb mindig kiáll mellettem. Na, nem mintha nem tudnám megvédeni magam.
- Amúgy V meg J-Hope? – pillantottam az órámra, ami tíz órát mutatott.
- Megjöttünk! – lépett be az ajtón a V-Hope páros.
- Lemaradtatok a vacsiról. – sétáltam ki eléjük, hogy közöljem a keserű híreket, miszerint ma nem kapnak vacsorát, ahogy Suga és Jimin sem.
- Már ettünk. – dobta maga mögé a cipőjét V.
- V, te meg…? – mutogatott Rap Moni a fogasra akadt cipőre. J-Hope mentésként helyére rakta barátja holmiját, remélve hogy a leader nem fog rájuk még jobban megorrolni.
- Rap Moni, költözhetsz. – sétált be V a szobájába és elkezdték áthordani a leader cuccait Suga szobájába. Ha tippelhetek Jimin ideges lesz, amint erről értesül, mivel ő régebb óta pályáik a rapper melletti ágyra.
A vezetőnk olyannyira fellelkesül a költözés hírén, hogy elkezdett ugrálni a rekamén. Jin kényelmesen helyet foglalt a szobája előtti kis lépcsőn, onnan nézte az óriás babyt. Gondoltam most elégtételt veszek a mai bunkózásaiért és hozzávágtam egy párnát. Büszke is voltam magamra, hogy ilyen pontosan pofán dobtam. Azért ő se hagyta magát. Meglendítette a párnát, és az amúgy is kócos hajam még jobban összekócolta. Bedühödtem és megragadtam a párnát.
- Na gyere csak…! – követte a példámat, s alig néhány perc alatt olyan leader-maknae párnacsata alakult ki, hogy még az idősebb se tudott ellenállni a kísértésnek és csatlakozott. Sőt, ahogy hazaért a másik két hyungom, ők is párnát ragadtak. Tisztára mint a dedósok. Aztán rám mondják azt, hogy éretlen vagyok. Nem tudom mit mondanának Jinre vagy Sugára a rajongók, ha most látnák őket. Jiminnek nem jutott párna, de ez egy cseppet sem zavarta. Beállt a kör közepére, hogy 100%-ra szétverjük. Gondolom, mondanom sem kell, a kispárna-háborúnk az izompólós kiütésével zárult. Ezután lenyugodtak a kedélyek az elkövetkezendő két hétre, azonban a karácsonyi szünet kezdetével az események is érdekes fordulatot vettek.

BTS - Meleg ünnepek

V pov.:

az egész banda nagyban készül a karácsonyi szünetre, amely nekünk sajnos csak még több melóval jár. Koncertek, fellépések… nem is csoda, hogy ki vagyunk fulladva. De a rajongókért bármit! Pont ez tartja a lelket bennünk még a maihoz hasonló izzasztó próbák alatt is. Én már a térdemen támaszkodva lihegek akár egy puli kutya. Bár ahogy a többieket elnézem, ők sincsenek kirobbanó formában. Szegény Jin meg kiterült a padlón.
- Na, akkor még egyszer! – szólalt meg hirtelen a koreográfusunk.
- Ne mááááár! – csapta a földre törölközőjét a leaderünk. Mondhatom, szép példát mutat.
- Miért kell az egész csapatot szivatni csak azért, mert Jin béna? – háborgott Suga.
- Mert magától Jin soha nem fogja megtanulni a folyamatot és mivel egy csapat vagytok, így mindenkinek maradnia kell. – érkezett a „zsarnoktól” a határozott válasz.
Na ez volt az a pillanat, amikor így éreztem fel fogom adni, de J-Hope odalépett a koreográfushoz és súgott valamit a fülébe. Volt egy tippem miről is sugdolózhatnak és igazam is lett. A mi drága tánctanárunk sóhajtott egyet, majd kijelentette, hogy J-Hope és Jin maradnak, a többiek mehetnek haza. Na persze… ezután mindenki rohant az öltözőbe és már spuriztak is haza.
- J-Hope. – léptem a spanom mellé. – Megvárlak. – mosolyogtam rá.
- Oké, de kaparjuk fel Jint a földről. – pillantott a mozdulni nem bíró hyung felé. Elvett egy ásványvizet az asztalról és Jin kezébe adta.
- Köszi. – húzott rá a vízre.
- Szívesen. – válaszoltam mosolyogva. Bár tudtam, hogy nem nekem mondta.
A zene elindult és az idősebbek gyakorolni kezdtek. Néztem őket egy kis ideig, majd tekintetem a tükörre tévedt. Hogy pontosítsak, a tükörképemre. Odasétáltam, hogy nagyobb rálátásom lehessen az arcomra és csak bámultam magam. Mire észbe kaptam a próbának már vége volt. J-Hope megállt mögöttem és faggatózni kezdett, látva ijedt fejemet.
- Neked meg mi bajod? – érdeklődött.
- Észre vetted már, mekkora orrom van? – tettem fel a pillanatnyilag leginkább foglalkoztató kérdést.
- Az orrodnak semmi baja. – eddig csak vigyorgott, de most már röhögött.
- Túl nagy. – nézegettem továbbra is. Hyungom elkapta a fejemet, maga felé fordított és szép alaposan végignézte az arcomat, melynek hatására éreztem ahogy elkezdek vörösödni. Elkaptam a tekintetem és kicsit hátrébb léptem.
- V. – szólított meg. – Hidd el, az orroddal semmi gond sincs. Jól nézel ki, sőt… úgy ahogy vagy jól nézel ki. – jelentette ki azzal a tipikus mosolyával, amivel a fanokat leveszi a lábáról. Na meg persze engem is.
- Te, V. – nézett végig rajtam igencsak elgondolkozva. – Ez nem az én pólóm? – akadt ki mikor rádöbbent, megint lenyúltam a holmiját.
Szó nélkül kirohantam a teremből és meg se álltam egészen az öltözőkig. Beérve pont egy távozó Jinbe ütköztem. Köszöntünk egymásnak aztán mindenki ment a maga dolgára. Ahhoz képest mennyi ideje ismerem nem beszélgettünk túl sokat… lehet ezen változtatni kéne?
Nagy lendülettel kotorászok a csomagom legalján, hátha ráakadok a saját pólómra. Lépések jelzik J-Hope érkezését és még pont időben elő tudtam kapni a táskámból az említett ruhadarabot. Gondoltam még arra is lesz időm, hogy átvegyem, így lekaptam magamról a haverom göncét. Hát… mondhatni itt állt meg a mutatványom, ugyanis J-Hope pont ebben a pillanatban lépett be a szobába.
- Remélem kimosod. – támaszkodott meg az ajtószárfába, az arcán azzal az idegesítően édes, sejtelmes mosollyal. Még a hideg is kirázott. – De… - indult el a csomagja felé. – Nem értem miért sunyiba csórod el a cuccaimat, mikor jól tudod, hogy tök szívesen adok kölcsön bármit, ha neked épp nincs tiszta. – kuncogott.
- Bocsi. – hajtottam le a fejem. Tudom hogy nem haragszik, de akkor is szar érzés. Bár az én hibám. Tényleg le kéne szoknom arról, hogy meglovasítom a ruháit… de olyan jó érzés tudni, hogy az ő ruhái vannak rajtam, ezzel is közelebb érezhetem magamhoz, mivel az érzelmeimet bevallani a büdös életbe nem lesz merszem. Vagy talán mégis… Ááááá, dehogy!
- V? – szakította elmélkedésem felbe J-Hope.
- Elmegyünk pizzázni? – kérdezte egy gyors nadrágváltás alatt.
- A szokásos helyre? – válaszoltam kérdés formájában.
- Naná. – válaszolt.
Gyorsan összekészülődtünk és rohantunk is a két saroknyira lévő pizzériába.
Itt – ahogy szoktuk – az erkélyre ültünk, ahonnan gyönyörűen látható a naplemente. Őszintén szólva minket ez érdekelt a legkevésbé, hiába volt ez oly romantikus. A naplementét egyetlen dolog miatt imádtuk… fél áron van ilyenkor a családi pizza.
Miután megrendeltük a giga nagy római pizzát, jó sok sajttal és mellé narancslével, J-Hope érdeklődve fordult hozzám.
- Mondd csak… nem…? – kezdett volna bele mondandójába, azonban a szavába vágtam.
- Ha megint a Hello Kittys alsógatyáról akarsz beszélni, amit karácsonyra szeretnél, akkor telibeszarom! – morogtam unott pofával.
- Azt is szeretném, de most nem pont erre gondoltam.
- Akkor? – érdeklődtem.
- Nem gondolkodtál még a szobatárs váltáson?
- HE? – kérdeztem szépen, értelmesen. Nem akarok hinni a fülemnek. Ha jól értelmezem, akkor a szobatársam akar lenni. Szülinapom van, vagy mi? –És mégis miért akarnál szobát váltani, Suga büdös, vagy mi? – kapott el a röhögő görcs saját, idióta kérdésemen.
- Dehogy! – röhögött ő is, majd az arca hirtelen elkomorodott. – Csak Rap Monster kijelentette, hogy nem bírja tovább melletted. – erőltetett magára egy grimaszt.
- Na szép, tehát én vagyok büdös. – motyogtam durcásan.
- Nem is vagy büdös, csak kupis. – vakarta a tarkóját.
- Kösz… - durciztam be még jobban.
- Nyugi – lökött meg. – jó buli lesz! – vidított fel. – Sőt! – ugrott eget, olyan „megvilágosodtam” fejet vágva. – Lehet rászoktatlak a mindennapos mosásra. – kapta el a kacagó-roham
- Na, arról még csak ne is álmodj. – nevettem én is.

Suga pov.:

Hazaérve a próbáról Jiminnel befoglaltuk a legidősebb fekhelyét, mivel horrort szándékoztunk nézni. Gondoltuk ő még próbál egy ideig, de sajnos a pattogatott kukorica készítéssel, meg azzal, hogy lepakoljuk Jin ágyáról az izompólós holmiját eltelt az idő. Mire észbe kaptunk a legidősebb már haza is ért.
- Mit nézünk? – ült be közénk Jin.
- Még nem tudjuk pontosan, de valami horror filmet. – mondtam kutakodva a választékban.
- A többieket nem kéne behívni? Hátha ők is néznék velünk a filmet. – gondolkodott el Jimin.
- Kétlem. – érkezett a válasz az ágy tulajától. –J-Hope és V még nincsenek itthon, a leader maknae párosunk meg a nappaliba tanácskoznak, hogy a rizs finomabb vagy a pizza…
- Ezek ketten sose voltak normálisak. – érkezett a megállapítás a star táncostól.
- Nézzünk fűrészt! – kaptam ki a DVD-k közül az említettet.
- Jaj… - sóhajtott keservesen Jin. – Muszáj pont ezt nézni?
- Ha velünk akarsz filmet nézni, akkor igen. – mosolyogtam elégedetten.

Már néztük a filmet egy ideje, mikor rettenetes dolog történt. Ezalatt nem Jin tini lányokat megszégyenítő sikolyaira gondolok, hanem arra, hogy egy ijesztőbb résznél már nemcsak sikított, hanem meg is ugrott. Az imádott popcorn szemek szanaszét gurultak a szobában. Jiminnel egymásra pillantottunk és egyszerre kiáltottuk:
- Öt másodperces szabály!
Alighogy kimondtuk a kósza kukoricaszemek után vetettük magunkat, egyedül hagyva az idősebbet és egyben a legfélősebbet a fűrészessel. Amennyi pattogatott kukoricát csak tudtam megmentettem… vagyis megettem. Épp a látóterembe tévedt egy szép nagy szem, s már nyúltam is utána, de azzal az aprócska ténnyel nem számoltam, hogy Jimin is kiszemelte magának ugyan azt a kukoricát. Amint a kezünk összeért, egymásra pillantottunk és ugyanebbe a pózba maradtunk még hosszú percekig. Egymás tekintetét fürkésztük, miközben a kezem az övén pihent. Reméltem, hogy ez a pillanat örökké fog tartani, majd hirtelen egy fürdős kurvát megszégyenítő sikolyt hallottunk az ágy irányából, ezért oda fordítottuk fejünket.
Csak akkor tudatosult bennem mi is történt az elmúlt – meg nem tudom mondani mennyi – időben, mikor visszapillantottam az előttem térdelő kupi mániásra. Gyorsan elkaptam a kezem és kirohantam a szobából és becsaptam magam mögött az ajtót. Ott az ajtó előtt adták del lábaim a szolgálatot, így összekuporodva gondolkodtam a padlón. Lepergett előttem a nemrégiben lezajlott jelenet. Nem értem mi történt velem… Jimin szemei… olyan szépek! Az ajkai… Mi a frászra gondolok én? Ez úgy hangzik, mintha bejönne nekem…
Ahogy megvilágosodtam öklömet a számhoz kaptam, majd magam elé suttogva kimondtam a keserű valóságot. – BUZI VAGYOK…

- Suga? – lépett elém Rap Moni. – Akarom tudni, mi a panaszod? – faggatózott rendes leader módjára. Egy árva hang nem jött ki a torkomon, így csak fejrázással jeleztem, hogy nem.
- Akkor mozdulj arrébb és máshol szenvedj, mert nem lehet bemenni tőled. – na ennyit a rendes leaderről. Összekapartam magam és levágódtam a kanapéra, ahol Jungkook pihent.
- Mi a baj hyung? – karolta át a nyakam érdeklődve.
- Semmi. – vakartam le magamról a fiatalabbat. – Elmegyek sétálni. – indultam el, hogy magamra vegyem a cipőm meg a kabátom. Mindezek végeztével pedig elhagytam a dormot.

 Mire észbe kaptam már besötétedett. Leültem egy padra és elgondolkodtam azon, mégis mióta vonzódom a hímnemű egyedekhez, és ami nagyobb kérdés: Miért pont Jimin? Hisz ő a totális ellentétem. Én mindig rendezetten tarom a cuccaimat ellenben vele, akinek a szekrénye csak dísznek van. Ráadásul Jimin is meleg. Ez köztudott – legalábbis bandán belül.
- Nem értem. – sóhajtottam magam elé, majd váratlanul egy lihegő árny vonta magára a figyelmemet. Felpillantottam és még a lélegzetem is elakadt.

Én és a párnám 1.rész

Hongbin pov.:

Hallom a sikoltozó tömeget a színpad elől. Mindjárt kezdődik a koncert. Izzad a tenyerem és nagyon izgulok. Rápillantottam a mellettem állóra, az ő reakciója nem lepett meg. Ravi higgadt volt, a szemeit lehunyva készült fel. Vagy csak álmos? Ezt sose tudtam megállapítani.
- Kezdünk!- szólalt meg hirtelen N. Remegni kezdett a térdem, ekkor Ravi oldalba bökött.
- Jó leszel. – mosolygott bíztatóan, majd megint bealudt. Hihetetlen fickó, de mindig tudja mivel kell megnyugtatnia. A felvonó emelkedni kezdett és hirtelen megláttam a tömeget. A nevemet kiáltozták, meg persze a többiekét is.
- Akkor mindent bele!

Koncert után:

- Hulla vagyok! – huppant le Leo az öltözőben lévő kanapéra. Én Ravi vállán csüngve másztam fel a harmadikra. Bár az az igazság, hogy lifttel jöttünk, de akkor is elfáradtam. A helyiségbe érve a párnám hirtelen kiszaladt alólam és én a földre estem, ugyanis Ravi egyenesen a törzshelyére rohant, amit már elfoglaltak előle. A következő pillanatban úgy vágódott Leora, mint ahogy az említett a kanapéra.
- Áááá! Ez a bordám volt. – fordult le a vokalista a heverőről.
- Majd megtanulod, hogy máskor ne Ravi birodalmában lustálkodj! – morgott idegesen a rapper.
Nagy nehezen összeszedtem magam és a párnámhoz sétáltam.
- Leülök. – mosolyogtam Ravira, aki egy vigyor kíséretében maga mellé engedett.
- Persze! – akadt ki leo.
- Hongbint meg beengeded a birodalmadba?! – kelt fel a földről.
Ekkor N és Ken, Leo mellett elrohanva szintén a kanapén foglaltak helyet, mire szegény vokalistánk is elvánszorgott egy székért és ráült.
- Hyuk? – néztem körbe a legfiatalabbat hiányolva.
- Megállt venni valamit az automatából. – válaszolta Ken.
- De a lenti gép tudtommal nem működik. – értetlenkedett Ravi.
- Viszont ő ezt nem tudja. – röhögött N.
- Gonosz. – mosolyogtam.
Hyuk pont ezután érkezett meg és nem volt jó kedve.
- Az a nyomi gép benyelte az aprómat. Legalább írnák ki rá, hogy szar vagy valami.
- Ki volt írva, méghozzá egy nagy fehér kartonra. – húzódott mosolyra Ken szája
- De én nem láttam. – gondolkodott el.
- Csak te nem láttad. – húzta elő a leader a kanapé mögül az említett figyelmeztetést.
- Teeeee! – kezdte el kergetni Hyuk a kis mókamestert, aki menekülőre fogta. Kent meg Ravi lökte a padlóra.
- Héj! Akkor most Hongbint is lökd le. – akadt ki a földön elterülve.
- Nem. – morgott a kispárnám.
- Miért? Hisz ez csak Ravi birodalma. – flegmázott a vokalista.
- Ahogy mondod, őt szívesen látom, veled ellentétben. – nyújtózott egy nagyot a kék hajú. – Tényleg – karolta át nyakamat. – Nem vagy kajás? Elmehetnénk pizzázni. – magyarázott kicsit hangosabban, mint ahogy szeretett volna. Kapásból mindenki rávágta, hogy jó, mehetünk. Mivel tudom, hogy Ravi azért mondta ezt az egész pizzás dolgot, mert beszéde van velem valamiről, így nem engedhettem a többieknek, hogy keresztülhúzzák a számításait.
- Akkor mi lenne, ha házhoz szállítást kérnénk? – mosolyogtam a nagy ötletemen. Persze mindenkinek bejött, ezért gyorsan kocsiba is ültünk és elindultunk hazafelé.
Ravi az ablak mellett foglalt helyet, én meg mellette. A fejem a vállára hajtottam és próbáltam relaxálni, amíg haza nem érünk. Azonban az orrom szagot fogott. Csokis Axe! Szimatolni kezdtem és orrom egészen Ravi nyakáig vezetett.
- Jól érzem? – mosolyogtam rá.
- Majd, ha befújlak vele. – fordult vissza az ablakhoz. Én pedig megnyugodva dőltem vissza vállára. Nem telt bele fél órába és már haza is értünk. A kocsiból kiszállva Ken kapásból egy tócsába lépett.
- Áááá! – sikított. – Ez egy új cipő.
- Pocsolya! – kiáltottam, majd az idősebb mellé ugrottam a vízbe, ezzel eláztatva az új nadrágját is, aminek hatására üldözni kezdett, át az egész parkolón. Mivel én gyorsabb vagyok, így szerencsémre nem ért utol. Viszont jó nagyot tanyált az egyik pocsolyában… legnagyobb örömömre.
Észrevettem, hogy mindenki elindult a dorm felé, s utánuk eredtem, nehogy kizárjanak. És igen, képesek rá! Az ajtóhoz érve azonban kicsit meglepődtem.
- Mire várunk? – érdeklődtem a kék hajúra támaszkodva.
- A tócsa királyánál van a kulcs. – dőlt nekem Leo. Az elkövetkező 10-12 percben megvártuk, míg Ken odafáradt hozzánk és nagy nehezen – folyamatos panaszkodások közepette – kinyitotta az ajtót. Ravi kapásból a szobánkat vette célba és parancsba adta, hogy siessek utána. Most besértődhetnék a parancsolgatásán… de valahogy tőle nem zavaró. Sietős léptekkel haladtam a konyha irányába, hogy csillapítsam a szomjamat valami hideg üdítővel. A hűtő kinyitása után kikaptam a narancsleves kancsót és teletöltöttem a poharam, majd gyorsan lehúztam. De az ital tulajdonosa annyira nem díjazta ezt.
- Ugye nem a frissen facsart narancslevemet kortyolgatod? – támaszkodott N a hűtőszekrénynek. (a facsrt nancs jobban hangzott J)
Most kapásból bocsánatot kérnék, de Ravitól eltanult lazasággal sikerült választ adnom.
- Hát ez tuti nem friss! – tettem bele az üres poharat a mosogatóba. A leader válasza csak egy szemöldökemelés volt. Én meg gyorsan átvánszorogtam a nappali a vezető haragja elől.
- Hongbin! – lépett elém Hyuk, kezembe nyomva a mobilját.
- Mit is kéne… ? – néztem értetlenül a kezembe tartott tárgyra.
- Kaja! – simogatta meg a pocakját.
- Ja! – világosodtam meg,s kutatni kezdtem a híváslistában a pizzéria telefonszámát.
- Te meg mit művelsz? – nézett rám furcsán.
- Keresem a Robinson pizzéria névjegyét, de ennyi szám között hogy is lehetne megtalálni?! – akadtam ki.
- Gyorshíváson van. – nyilatkozott. Én kapásból az 1-es gombot akartam nyomni, ám amint ez feltűnt a fiatalabbnak, kikapta a kezemből a telefont és rányomott a 2-esre.
- Az Tunder száma. –magyarázta meg az előbbi kirohanását. tudom, hogy N miatt nem nagyon szokott tárgyalni az MBLAQ tagokkal, ahogy a bandából más sem. De ha nem telefonálnak, akkor miért van a rapper gyorshíváson? Azonban elmélkedésemet Hyuk pizza rendelése zavarta meg.
- Kinek, milyen pizza kell?
- Nekem meg Ravinak 5 sajtos! – üvöltöttem a fiatalabb fülébe és ezzel együtt a kagylóba is, majd elindultam, hogy meglessem szobatársam él-e még. Befelé menet találkoztam Leoval meg Kennel a szobájukból jövet, de elég érdekes látványt nyújtottak. Maradjunk annyiban, nem akarom tudni amit ezek a szobájukban művelnek… egymással! És igen, félre kell érteni!!!
A hálóba érve jó hangosan becsaptam magam mögött az ajtót, hátha a takarókupac megmozdul, de Ravi szokásához híven meg sem hallotta. Így büntetésből ráugrottam.
- Mondtam már, hogy nem kell rám vetődni. Attól még hogy nem figyelek rád, tudom, hogy itt vagy. – csusszant ki alólam.
- Rendeltem magunknak kaját. – mosolyogtam.
- Köszi! – húzott rám is egy kis takarót. De nem értem miért, mikor dög meleg van! – Egyébként miről akartál velem beszélni délután? – érdeklődtem egy ásítás kíséretében. Alighogy a mondatom befejeztem, Ravi elkapta a nyakam és a nyelvét a még résnyire nyitott számba nyomta. Valahogy sejtettem, hogy ez lesz. Persze nekem sem volt ellenemre a dolog, így visszacsókoltam. Ám ekkor a kékhajú barátom bátorkodott kicsit tovább menni és a mancsaival benyúlt a nadrágomba.
- Ravi! – húzódtam el tőle.
- Ez nekem picit gyors. – szedtem ki a kezeit a személyes teremből.
- Bocs, de már nem nagyon tudom türtőztetni magam. – szorított magához.
- Nekem viszont kell még egy kis idő. – sütöttem le szemeimet.
- Megvárom, míg felkészülsz. – nyomott egy csókot a számra, majd váratlanul leugrott rólam. Eleinte nem értettem a dolgot, de amint N megjelent az ajtóban, minden világos lett.
- Gyertek enni! – szólt be a leader a résnyire nyitott ajtón.
- Megyünk. – pattantam ki az ágyból. Ám mielőtt az ajtóhoz értem volna Ravi a falnak nyomott és kiharcolt magának még egy csókot, majd miután sikerült lenyugodnia, a konyha felé vettük az irányt, ahonnan már áradt a friss és még meleg pizza illata. Helyet foglaltam a konyhapult – vagy, ahogy N hívja: bárpult – egyik székén és magam elé húztam a vacsorám. Ravi mellém ült, aki mellett pedig Hyuk foglalt helyet, egy gusztustalan feltéttel rendelkező pizzát majszolva.
- Te Hyuk, ez milyen pizza? – kérdeztem.
- 5 kívánság. – érkezett a válasz.
- De mi van rajta? – faggatózott Leo.
- Ketchupos alap, tök, avokádó, mustár, francia drazsé, meg mazsola. – mondta buszkén.
- Ez szardarab? – fintorgott Ken.
- Nem, az a mazsola. – kapott le egy barna izét a hányás-pizza tetejéről és bekapta. Kis rágás után váratlanul a földre zuhant.
- Hyuk! – ugrottunk meg mind, kivéve Ravit, aki a fiatalabbról tudomást sem véve falatozott tovább.
- Szerintetek mi bajom lenne a mazsolától? – ült vissza a helyére tovább tömte magába… AZT!
- Ha attól nem is lesz bajod, akkor az avokádó-mustár kombótól szépen kikészülsz. – szólt közbe a rapper. Ismét nagy bölcsességet közölve!
A vacsora után – mivel rajtam és a párnámon kívül már mindenki megfürdött, így rajtam volt a sor, hogy zuhanyozni induljak. Sosem szoktam bezárni a fürdőt, mivel általában senki nem nyit rám, mikor zuhanyozok, viszont ma ez másképp történt.

Kis közlendő!

Nos mivel nem vagyok általában gépközelben, ezért nem tudtam túl sok ficet feltenni.

DE! Mostantól a helyzet megváltozik.

Mivel kaptam egy segítőtársat magam mellé.

Anit! :D

Elvállalta, hogy az általam írt fanficiket gépre viszi.

Szóval gyakrabban várható, hogy felkerülnek az irományaim, mert ha nem írok új részeket akkor addig jár a nyakamra, míg meg nem kapja a folytatást. xd (Kis zsarnok xd)