BTS - Meleg ünnepek

V pov.:

az egész banda nagyban készül a karácsonyi szünetre, amely nekünk sajnos csak még több melóval jár. Koncertek, fellépések… nem is csoda, hogy ki vagyunk fulladva. De a rajongókért bármit! Pont ez tartja a lelket bennünk még a maihoz hasonló izzasztó próbák alatt is. Én már a térdemen támaszkodva lihegek akár egy puli kutya. Bár ahogy a többieket elnézem, ők sincsenek kirobbanó formában. Szegény Jin meg kiterült a padlón.
- Na, akkor még egyszer! – szólalt meg hirtelen a koreográfusunk.
- Ne mááááár! – csapta a földre törölközőjét a leaderünk. Mondhatom, szép példát mutat.
- Miért kell az egész csapatot szivatni csak azért, mert Jin béna? – háborgott Suga.
- Mert magától Jin soha nem fogja megtanulni a folyamatot és mivel egy csapat vagytok, így mindenkinek maradnia kell. – érkezett a „zsarnoktól” a határozott válasz.
Na ez volt az a pillanat, amikor így éreztem fel fogom adni, de J-Hope odalépett a koreográfushoz és súgott valamit a fülébe. Volt egy tippem miről is sugdolózhatnak és igazam is lett. A mi drága tánctanárunk sóhajtott egyet, majd kijelentette, hogy J-Hope és Jin maradnak, a többiek mehetnek haza. Na persze… ezután mindenki rohant az öltözőbe és már spuriztak is haza.
- J-Hope. – léptem a spanom mellé. – Megvárlak. – mosolyogtam rá.
- Oké, de kaparjuk fel Jint a földről. – pillantott a mozdulni nem bíró hyung felé. Elvett egy ásványvizet az asztalról és Jin kezébe adta.
- Köszi. – húzott rá a vízre.
- Szívesen. – válaszoltam mosolyogva. Bár tudtam, hogy nem nekem mondta.
A zene elindult és az idősebbek gyakorolni kezdtek. Néztem őket egy kis ideig, majd tekintetem a tükörre tévedt. Hogy pontosítsak, a tükörképemre. Odasétáltam, hogy nagyobb rálátásom lehessen az arcomra és csak bámultam magam. Mire észbe kaptam a próbának már vége volt. J-Hope megállt mögöttem és faggatózni kezdett, látva ijedt fejemet.
- Neked meg mi bajod? – érdeklődött.
- Észre vetted már, mekkora orrom van? – tettem fel a pillanatnyilag leginkább foglalkoztató kérdést.
- Az orrodnak semmi baja. – eddig csak vigyorgott, de most már röhögött.
- Túl nagy. – nézegettem továbbra is. Hyungom elkapta a fejemet, maga felé fordított és szép alaposan végignézte az arcomat, melynek hatására éreztem ahogy elkezdek vörösödni. Elkaptam a tekintetem és kicsit hátrébb léptem.
- V. – szólított meg. – Hidd el, az orroddal semmi gond sincs. Jól nézel ki, sőt… úgy ahogy vagy jól nézel ki. – jelentette ki azzal a tipikus mosolyával, amivel a fanokat leveszi a lábáról. Na meg persze engem is.
- Te, V. – nézett végig rajtam igencsak elgondolkozva. – Ez nem az én pólóm? – akadt ki mikor rádöbbent, megint lenyúltam a holmiját.
Szó nélkül kirohantam a teremből és meg se álltam egészen az öltözőkig. Beérve pont egy távozó Jinbe ütköztem. Köszöntünk egymásnak aztán mindenki ment a maga dolgára. Ahhoz képest mennyi ideje ismerem nem beszélgettünk túl sokat… lehet ezen változtatni kéne?
Nagy lendülettel kotorászok a csomagom legalján, hátha ráakadok a saját pólómra. Lépések jelzik J-Hope érkezését és még pont időben elő tudtam kapni a táskámból az említett ruhadarabot. Gondoltam még arra is lesz időm, hogy átvegyem, így lekaptam magamról a haverom göncét. Hát… mondhatni itt állt meg a mutatványom, ugyanis J-Hope pont ebben a pillanatban lépett be a szobába.
- Remélem kimosod. – támaszkodott meg az ajtószárfába, az arcán azzal az idegesítően édes, sejtelmes mosollyal. Még a hideg is kirázott. – De… - indult el a csomagja felé. – Nem értem miért sunyiba csórod el a cuccaimat, mikor jól tudod, hogy tök szívesen adok kölcsön bármit, ha neked épp nincs tiszta. – kuncogott.
- Bocsi. – hajtottam le a fejem. Tudom hogy nem haragszik, de akkor is szar érzés. Bár az én hibám. Tényleg le kéne szoknom arról, hogy meglovasítom a ruháit… de olyan jó érzés tudni, hogy az ő ruhái vannak rajtam, ezzel is közelebb érezhetem magamhoz, mivel az érzelmeimet bevallani a büdös életbe nem lesz merszem. Vagy talán mégis… Ááááá, dehogy!
- V? – szakította elmélkedésem felbe J-Hope.
- Elmegyünk pizzázni? – kérdezte egy gyors nadrágváltás alatt.
- A szokásos helyre? – válaszoltam kérdés formájában.
- Naná. – válaszolt.
Gyorsan összekészülődtünk és rohantunk is a két saroknyira lévő pizzériába.
Itt – ahogy szoktuk – az erkélyre ültünk, ahonnan gyönyörűen látható a naplemente. Őszintén szólva minket ez érdekelt a legkevésbé, hiába volt ez oly romantikus. A naplementét egyetlen dolog miatt imádtuk… fél áron van ilyenkor a családi pizza.
Miután megrendeltük a giga nagy római pizzát, jó sok sajttal és mellé narancslével, J-Hope érdeklődve fordult hozzám.
- Mondd csak… nem…? – kezdett volna bele mondandójába, azonban a szavába vágtam.
- Ha megint a Hello Kittys alsógatyáról akarsz beszélni, amit karácsonyra szeretnél, akkor telibeszarom! – morogtam unott pofával.
- Azt is szeretném, de most nem pont erre gondoltam.
- Akkor? – érdeklődtem.
- Nem gondolkodtál még a szobatárs váltáson?
- HE? – kérdeztem szépen, értelmesen. Nem akarok hinni a fülemnek. Ha jól értelmezem, akkor a szobatársam akar lenni. Szülinapom van, vagy mi? –És mégis miért akarnál szobát váltani, Suga büdös, vagy mi? – kapott el a röhögő görcs saját, idióta kérdésemen.
- Dehogy! – röhögött ő is, majd az arca hirtelen elkomorodott. – Csak Rap Monster kijelentette, hogy nem bírja tovább melletted. – erőltetett magára egy grimaszt.
- Na szép, tehát én vagyok büdös. – motyogtam durcásan.
- Nem is vagy büdös, csak kupis. – vakarta a tarkóját.
- Kösz… - durciztam be még jobban.
- Nyugi – lökött meg. – jó buli lesz! – vidított fel. – Sőt! – ugrott eget, olyan „megvilágosodtam” fejet vágva. – Lehet rászoktatlak a mindennapos mosásra. – kapta el a kacagó-roham
- Na, arról még csak ne is álmodj. – nevettem én is.

Suga pov.:

Hazaérve a próbáról Jiminnel befoglaltuk a legidősebb fekhelyét, mivel horrort szándékoztunk nézni. Gondoltuk ő még próbál egy ideig, de sajnos a pattogatott kukorica készítéssel, meg azzal, hogy lepakoljuk Jin ágyáról az izompólós holmiját eltelt az idő. Mire észbe kaptunk a legidősebb már haza is ért.
- Mit nézünk? – ült be közénk Jin.
- Még nem tudjuk pontosan, de valami horror filmet. – mondtam kutakodva a választékban.
- A többieket nem kéne behívni? Hátha ők is néznék velünk a filmet. – gondolkodott el Jimin.
- Kétlem. – érkezett a válasz az ágy tulajától. –J-Hope és V még nincsenek itthon, a leader maknae párosunk meg a nappaliba tanácskoznak, hogy a rizs finomabb vagy a pizza…
- Ezek ketten sose voltak normálisak. – érkezett a megállapítás a star táncostól.
- Nézzünk fűrészt! – kaptam ki a DVD-k közül az említettet.
- Jaj… - sóhajtott keservesen Jin. – Muszáj pont ezt nézni?
- Ha velünk akarsz filmet nézni, akkor igen. – mosolyogtam elégedetten.

Már néztük a filmet egy ideje, mikor rettenetes dolog történt. Ezalatt nem Jin tini lányokat megszégyenítő sikolyaira gondolok, hanem arra, hogy egy ijesztőbb résznél már nemcsak sikított, hanem meg is ugrott. Az imádott popcorn szemek szanaszét gurultak a szobában. Jiminnel egymásra pillantottunk és egyszerre kiáltottuk:
- Öt másodperces szabály!
Alighogy kimondtuk a kósza kukoricaszemek után vetettük magunkat, egyedül hagyva az idősebbet és egyben a legfélősebbet a fűrészessel. Amennyi pattogatott kukoricát csak tudtam megmentettem… vagyis megettem. Épp a látóterembe tévedt egy szép nagy szem, s már nyúltam is utána, de azzal az aprócska ténnyel nem számoltam, hogy Jimin is kiszemelte magának ugyan azt a kukoricát. Amint a kezünk összeért, egymásra pillantottunk és ugyanebbe a pózba maradtunk még hosszú percekig. Egymás tekintetét fürkésztük, miközben a kezem az övén pihent. Reméltem, hogy ez a pillanat örökké fog tartani, majd hirtelen egy fürdős kurvát megszégyenítő sikolyt hallottunk az ágy irányából, ezért oda fordítottuk fejünket.
Csak akkor tudatosult bennem mi is történt az elmúlt – meg nem tudom mondani mennyi – időben, mikor visszapillantottam az előttem térdelő kupi mániásra. Gyorsan elkaptam a kezem és kirohantam a szobából és becsaptam magam mögött az ajtót. Ott az ajtó előtt adták del lábaim a szolgálatot, így összekuporodva gondolkodtam a padlón. Lepergett előttem a nemrégiben lezajlott jelenet. Nem értem mi történt velem… Jimin szemei… olyan szépek! Az ajkai… Mi a frászra gondolok én? Ez úgy hangzik, mintha bejönne nekem…
Ahogy megvilágosodtam öklömet a számhoz kaptam, majd magam elé suttogva kimondtam a keserű valóságot. – BUZI VAGYOK…

- Suga? – lépett elém Rap Moni. – Akarom tudni, mi a panaszod? – faggatózott rendes leader módjára. Egy árva hang nem jött ki a torkomon, így csak fejrázással jeleztem, hogy nem.
- Akkor mozdulj arrébb és máshol szenvedj, mert nem lehet bemenni tőled. – na ennyit a rendes leaderről. Összekapartam magam és levágódtam a kanapéra, ahol Jungkook pihent.
- Mi a baj hyung? – karolta át a nyakam érdeklődve.
- Semmi. – vakartam le magamról a fiatalabbat. – Elmegyek sétálni. – indultam el, hogy magamra vegyem a cipőm meg a kabátom. Mindezek végeztével pedig elhagytam a dormot.

 Mire észbe kaptam már besötétedett. Leültem egy padra és elgondolkodtam azon, mégis mióta vonzódom a hímnemű egyedekhez, és ami nagyobb kérdés: Miért pont Jimin? Hisz ő a totális ellentétem. Én mindig rendezetten tarom a cuccaimat ellenben vele, akinek a szekrénye csak dísznek van. Ráadásul Jimin is meleg. Ez köztudott – legalábbis bandán belül.
- Nem értem. – sóhajtottam magam elé, majd váratlanul egy lihegő árny vonta magára a figyelmemet. Felpillantottam és még a lélegzetem is elakadt.