Káoszközpont - IV.rész

A tűz fénye mától Káoszközpont néven fut, mert az előző címét nagyon unga- bungának találtuk. (Chanyeol éhes, Chanyeol eszik.)

Baekhyun

Este sokat forgolódtam. Nem tudtam aludni. Mindig ez van az új, idegen helyeken. Ajtónyitódást, majd csoszogást hallottam. Talán Chanyeol sem tud aludni. Elcsoszogott a legfiatalabbig, aki félhangosan nyöszörgött. Már egy órája rémálmok gyötörhetik, de én nem ébresztettem fel. Nem szabad. Ez amolyan babona felénk. Amikor kicsi voltam, a nagymamám sokszor mondta, hogy a rémálmok szükséges rosszak. „Mert aki nem vívja meg a saját harcát, az sosem lesz erős.” Kegyetlen, mégis hatásos módszer.

Yeol ellenben fittyet hányva erre, felébreszti a kölyköt, diskurálnak egy sort, befekszik mellé és már alszanak is. Nekem továbbra sem sikerült, így kihúztam a lábaim a meleg pokróc alól, és a kisablakhoz mentem, hogy az eget kémlelhessem.

Reggel arra ébredtem, hogy Chen kelteget. Elszundítottam az ablakocska elé állított széken. Hamar beszaladtunk bekapni valamit, addig is telt az idő, amit a többiekre való várakozással töltöttünk volna.

Mielőtt kiűztek volna minket az erőbe, kaptunk pár jó tanácsot. A hapsi – akinek a fogsorából többet láttunk, mint a szemeiből – azt mondta tartsuk nyitva a szemünket, használjuk ki az erőnket, és keressünk óvóhelyet éjszakára. Mindenki kapott öngyújtót, hogy akinek nincs Chanyeolja, az is tudjon tábort verni, és főzni. Így indultunk el.

A kastélyt egy régies, kovácsoltvas kapu zárta el az erdőtől, körülötte pedig vastag kőfal határolta. Amint a hatalmas tömeggel együtt mi is átléptük a határvonalat rossz érzés fogott el.

- Ez a hely veszélyes. – sutyorgott Dyo.

- Ezt miből gondolod? – kérdezte szinte teljesen egyszerre Chanyeol és Jongin.

- Nem érzitek? – pislogtam rájuk.

- Mit? – érdeklődött a colos.

- Semmit. – legyintett Kyungsoo. – Ha nem érzik, nem értik.

Az erdő még nappal is árnyékos volt és hűvös, pedig nyár vége van. Lassan haladva elindultunk az erdő belseje felé.

- Igazából hová is megyünk? – kérdeztem.

- Nem tudom, haver, kérdezd Kyungsoot. – válaszolta egyszerűen Jongdae.

- Fáradt vagyok! – nyöszörögtem.

- Aludni kellett volna éjszaka. – forgatta szemeit Do.

- Hű, csak nem Chanyeol végre bedobta magát? – kuncogott Jongin. – Egy darabig veled aludt, aztán jöhetett Jungkook. – paskolta a colos hátát.

- Ha így folytatod, véletlenül elhagylak az erdőben. – vigyorodott el Dyo, kicsit sem barátságosan.

- Ne már! – rohant oda hozzá, mint egy kiskutya.

- Chh… papucs. – motyogtam halkan.

- Mit mondasz, törpe? – bukkant fel mellettem füles.

- Semmit. – válaszoltam, majd szép lassan leesett mit mondott. – Tudod ki a törpe…! – kezdtem volna szidni a toronyóra őseit, erre Jungkook közbelépett.

- Chan, én előre megyek, hadd romantikázzatok. – vigyorgott.

- Mi van ma mindenkivel? – puffogtam.

- Passz. – rántotta meg a vállát. – Oda nézz! – lökött kicsit oldalba. – Azt! – fordított irányba. Apró, fekete lények masíroztak egymás után, mint kiscsibék a kotlós után. Hatalmas barna szemeik, pici, antennaszerű kinövéseik voltak.

- De édesek. – lelkesedtem, mint óvodás az állatkertben.

- Srácok! – kiabált a magasabb a többieknek.

- Mi van? – fordult vissza Do.

- Azokat a cukorborsókat figyeld. – mutogattam vigyorogva. Kyungsoo szemei hatalmasra nyíltak, majdnem olyan volt, minta kis lényeké.

- Ez baj. – mondta egy nagy levegővétel után.

- Miért, hisz olyan aranyosak. – gagyogta Jongdae is.

- Mielőbb szállást kell találnunk, különben baj lesz.

- Tudsz valamit, amit mi nem? – lepődtem meg.

- Ha olvastál volna könyveket, akkor most nem kérdeznél ilyen ostobaságokat. – dünnyögte.

- Nem tudom miért vagy ilyen karót nyelt, de nem csak Chanyeol az egyetlen, akinek friss az ereje. – kötekedtem.

- Leszarom. Erre most nem érünk rá! Szállás kell, méghozzá mihamarabb. – mondta. – Jongin, terepszemle! Te gyorsabb vagy, mint mi. Számítunk rád. – adta ki a feladatot.

- Igen is.

- Mi pedig megyünk tovább.

Chanyeol

Mint megtudtuk Dyotól, az erdőbéli édi-bédi, nagy szemű, antennás lényikék éjszaka rátámadnak az emberekre és letépik a húst a csontjaikról. Hogy Baekiet idézzem „így már nem cukik”.

Kai terepszemléje gyorsan véget ért így egy aranyos kis házban húztuk meg magunkat éjszakára. Kyungsoo – ahogy mindig – most is felkészült mindenre. Két óránként őrségváltás. Jongin kezdi.

Amint a nap teljesen eltűnt, rossz érzés tört rám, pont úgy, mint múlt éjjel a kastélyban.

- Ne parázz! – nyugtatta Jungkook Chent, aki szúrós tekintettel nézett ki az ablakon. Ezt követően a földre huppantak beszélgetni, én meg átmentem a másik szobába előkeríteni Baekhyunt.

A két szobás házikó belül egész nagy és sötét. Csak pár gyertyával világítottunk az első szobában, a másikban, amelyikbe át lettem zavarva, hogy minél messzebb legyek a tűztől – na nem mintha ez számítana valamit – csupán egy apró fény nyalábot láttam Baekie kezétől a plafonig terjedni.

- Látom tetszik az új kütyüd. – léptem mögé és a mancsát figyeltem. Kb úgy csinált, mint én hat évesen a zseblámpa fényével a falon, annyi különbséggel, hogy neki nem kellett hozzá lámpa.

- Szuper ez a cucc. Tárolja a nappal összegyűjtött fényt. – ámuldozott.

- Woohyun rendes volt, hogy odaadta. – gondolkodtam. – Sőt az a csíkszem pasi is, hogy figyelmeztetett az éjszakai húszabálókra. – motyogtam fintorogva.

A fény váratlanul kialudt, és így a sötétségben csak még inkább elhatalmasodott rajtam a rossz érzés.

- Azóta ráz a hideg, hogy bejöttünk. – fordult felém Baekhyun.

- Fázol? – érdeklődtem.

- Inkább félek. – motyogta.

- Ha betartjuk Dyo szabályait, nem eshet bajunk. – bíztattam. S ebben a pillanatban egy mindent megrázó sikolyra lettünk figyelmesek. Az ablakhoz fordultam, hátha rájövök honnan jött a hang, azonban ahogy lépni akartam a nyílászáró felé a törpe remegő kezei kapták el a karomat.

- Most már fázom is. – motyogta. Tudtam jól, hogy csak meg akarja akadályozni, hogy kinyissam az ablakot. A sikoly valóban nem a közelből jött. Bárki is került bajba a sötétben, nem segíthetek rajta.

- Gyere ide! – húztam magamhoz a rémült törpét, s karjaimba zártam. Azt nem tudom megakadályozni, hogy féljen, de melegíteni tudom.

- Mit csinálsz? – próbált eltolni magától.

- Azt mondtad fázol, nem? – néztem rá kérdőn.

- De, de nem kell fűtőtest. – lökött el magától.

- Ha mégis kellek… - ültem le a fal mellé a földre. – Itt megtalálsz. – mondtam, majd lehunytam a szemem és elaludtam. De bár ne tettem volna. Nem emlékszem mit álmodtam, de elég durva volt, ugyanis egy tűzgyűrűvel magam körül ébredtem. Vert a víz és nem tudtam egyenletesen venni a levegőt. Ekkor éreztem meg, hogy két kar ölel magához. Kinyitottam a szemem és megláttam Baekiet.

- Semmi baj. – nyugtatott, mire minden erőmmel kapaszkodtam a karjaiba, miközben ő a hajamat simogatta. A tűz körülöttünk gyorsan kialudt. Baek mosolyogva nézett rám. Azt hiszem örült, hogy nem pörköltem meg.

- Szép volt Baekhyun. – motyogta Kai, majd átment a szomszéd szobába.

- Mi történt? – néztem kérdőn a törpére.

- Rémálmod lehetett vagy nem tudom, de Jungkook ébresztett, hogy majdnem lángolsz. – emlékezett vissza. Kezeimmel még mindig a pulcsiját markoltam, amint ez tudatosult is bennem elengedtem.

- Nem égettelek meg, ugye? – rémüldöztem.

- Nem, nyugi. – mosolygott. – Alig öt perce próbáltalak ébresztgetni, mikor kör alakban felgyújtottad a padlót. Mintha meg akartad volna védeni magad. – mosolygott.

- Bocsi, ha megijesztettelek. – motyogtam. A törpe felsegített a földről, majd megkezdtük az első teljes napot az erdőben kaja után kutatva. Igaz, hogy ennél sötétebb nap közben nem is lehetne, mert amióta bejöttünk szinte nem is érzékeltem az idő múlását. Ráadásul olyan érzésem van, hogy valaki a fák sűrű lombkoronáján át figyel bennünket. a furcsa megérzésemről pedig Kai és Do titokzatossága sem segít. Úgy érzem többet tudnak, mint amennyibe beavatnak. Nagyon gyanúsak. Főleg Dyo gondterhelt ábrázata.

- Chan, minden rendben? – lökött meg picit a mellettem sétáló Baekhyun aggódó ábrázattal.

- Persze, miért? – érdeklődtem, mire megvonta a vállát.

- Csak mert a lábnyomaid konkrétan lángolnak. – mutogatott mögénk a kis lángcsóvákra, amiket Kookie próbált eloltani.

- Ó, banyek. Azt hiszem túlhevültem. – túrtam idegesen a hajamba. – Jó lenne egy hidegzuhany. – motyogtam.

- Akkor azt hiszem ez tetszeni fog. – kapta el a karom Baekhyun, majd szólt a többieknek, hogy mi körbe nézünk máshol és majd a háznál találkozunk. Azzal átrángatott három nagyobb bozóton.

- Lassíts! – mondtam duzzogva, mert már másodszor csapódott a képembe egy faág. De mintha meg se hallotta volna, húzott be magával a sötétbe. váratlanul kivilágosodott és mi megálltunk. Az elém táruló látvány gyönyörű volt. Egy kisebb vízesés meg egy hangulatos kis tavacska a vízesés lábánál.

- Hideg víz. – nézett rám mosolyogva Baek.

Ledobáltam magamról a ruháimat – kivéve az alsógatyát – és beleugrottam. Csak úgy gőzölgött körülöttem a tó tiszta vize. Elnyújtóztam és csak bámultam az eget. Folyamatosan azon rágódtam, vajon mi lehet a rossz érzésem. Gondolataimból Baekhyun hangja rángatott ki, ráadásul nagyon közelről hallottam azt az édesen csengő hangot, ami reggel is megnyugtatott. Ahogy magam mellé pillantottam, Baekie ott ült szintén alsógatyában. Hófehér bőre selymes tapintásúnak tűnt. Aha, szóval tényleg meleg vagyok! Ezt jó tudni. – futott át az agyamon a megállapítás. De nem tettem semmi félreérthetőt, csak bámultam tovább az eget.

- Nyugi már! – csapott vállon váratlanul.

- Nem is csináltam semmit. – fogtam meg a vállam, amin meglátszott a tenyere nyoma. Nem mondom nagyot üt.

- Felmelegítetted a vizet. – duzzogott. Akaratlanul is elmosolyodtam a felfújt pofiján. Olyan volt, mint valami pocok. – Mit mosolyogsz? – nézett rám értetlenül, de még mindig duzzogva.

- Édes vagy. – néztem a szemeibe, melyekből most hatalmas csodálkozás tükröződött, sőt el is pirult. Kezemet kinyújtottam arca felé, majd megsimogattam a puha pofiját, s alaposan végig mértem az arcát. Magam sem tudom pontosan miért is, de ellenálhatatlan vágyat éreztem, hogy ajkainkat egy forró csókban egyesítsem. Baekhyun nem mozdult. Csak várta, hogy mit fogok csinálni. Hol a szememet, hol a számat szuggerálta. Amikor már alig pár centi választotta el ajkaink, lehunytam a szemem. Ekkor újra rám tört az a mérhetetlenül kellemetlen érzés, hogy valaki néz minket. Ráadásul olyan volt, mintha fenyegetne minket a puszta tekintetével. Fejemet oldalra kapva néztem el Baek háta mögé, ahol egy szőke hajú, fekete ruhás nő tűnt fel a fák között. Amint a tekintetünk találkozott, az ereimben megfagyott a vér. A pillantása olyan volt, mint az univerzum legsötétebb fekete lyuka. Tele gyűlölettel és bosszúvággyal. Elfogyott a levegőm, s mindenem zsibbadni kezdett. Ilyen lehet a halálfélelem érzete? – fogalmazódott meg bennem a gondolat, majd lassan a világ is elsötétült előttem. egyedül úsztam a sötétségben, de szerencsére az az angyali hang ismét visszahozott a földre.

- Chanyeol? – pofozgatott, mire pislogva kinyitottam a szemem. -Az aggódó arcát láttam magam előtt, s éreztem, hogy egyik karja – amelyikkel épp nem az arcomat üti – a fejemet támasztja alulról. Egy pillanat alatt beugrott minden és felpattantam, és keresni kezdtem az ismeretlen nőt.

- Mi a baj? – ugrott fel Baekhyun is.

- Láttam egy nőt a fák között. – mutattam az erdő felé.

- De nincs itt senki. – motyogta, amint körbenézett. Ujjaimmal idegesen túrtam hajamba, s nagy sóhaj szakadt fel torkomból.

- Jobb, ha megkeressük a többieket. – másztam ki a tóból és gyorsan megszárítottam magam. Baekie értetlen arccal nézett rám, miután kimászott. – Megszárítsalak? – léptem hozzá közelebb.

- Nem… - kezdett volna tiltakozni, de nem hagyhatom, hogy megfázzon. Az erdőben hidegebb van mint itt, ahol süt a nap. Kezeim a vállára tettem és kicsit felmelegítettem a tenyeremet. Bár jobban belegondolva nem csak a tenyerem forrósodott fel ahogy a bőréhez értem.

- Ez forró! – lökte le magáról.

- Bocsánat. – kaptam el a mancsaimat. Baekie nagyot sóhajtott.

- Próbáld újra. – nézett rám bíztatóan. – Rád fér a gyakorlás. – vigyorodott el. Bólintottam, majd ismét a vállaihoz tettem a kezeim, de ezúttal nem értem hozzá. Így nem égettem meg, viszont sikerült leszárítanom róla a vizet. – Na, jó lesz, te hősugárzó. – vette fel a pólóját mosolyogva. Én is gyorsan felöltöztem, majd elindultunk megkeresni a többieket, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy valaki figyel minket. Tudom mit láttam, még akkor is, ha Baekhyun azt hiszi csak képzelődtem. Láttam azt a nőt a fák között, és ez pont elég ahhoz, hogy tudjam, az erdő sokkal több veszélyt rejt, mint ahogy azt először gondoltam. Nem szabad másra figyelnem, csak a környezetemre. Bár most nem támadhatnak ránk, de legközelebb megtehetik.

Tekintetem a mellettem sétáló törpére tévedt és ekkor fogadtam meg magamnak; történjen bármi, nem fogom hagyni, hogy baja essen. Ő nem sérülhet meg. Azt nem bírnám elviselni. Kedvelem Baekhyunt, nagyon is…

Baekhyun

Ez a hely egyre hátborzongatóbb. Főleg az után, hogy Chanyeol látott valakit a bozótban. Pedig már kezdtem elfelejteni saját baljós érzéseimet a pancsolásunk közben.

Nagy nehezen megtaláltuk a többieket, akiknél volt zöldség meg hal, Chennel gyűjtöttünk némi fát is. Yeol volt olyan kedves és csinált tüzet. A halat és a zöldségeket is botra tűzve megsütögettük. Kicsit úgy éreztem magam, mint Bear Grylls a túlélés törvényeiben. Éjszakára ismét a házikóba húzódtunk, de ez az este sokkalta rémisztőbb volt, mint az előző. A kis szobánkban ültünk Chanyeollal pont, mint tegnap este. Halkan beszélgettünk, különböző titkokat szedtünk ki a másikból. aztán meghallottam azt a vérfagyasztó sikítást, mely az egész erdőt megrázta.

- Ez félelmetes volt. – ültem közelebb a coloshoz, egészen a karjára tapadva, magamhoz ölelve. Válaszképp ő csak bólintott. egy pillanatnyi csend után viszont több ember fájdalmas, hörgő üvöltése töltötte be a sötét szobát.

- Chanyeol, én félek. – motyogtam, s ha lehetséges még közelebb bújtam hozzá. A karomon lévő karkötővel babráltam, amit két napja az érkezésünkkor kaptam Woohyuntól. Halvány fényével nagyobb biztonságban éreztem magam.

- Mondjátok, hogy ezek ti voltatok! – rontott be Jongdae és Jongin.

- Nagyon nem. – húzta Chan a száját.

- Pedig már azt hittem összemelegedtetek és… - hallgatott el Kai.

- Még mindig jobb lett volna, mint ez. – mutatott Chen az ajtó és az ablak irányába.

- Összepisilem magam, ha egész este ez lesz. – nyafogtam.

- Kyungsoo és Jungkook hogy viselik? – érdeklődött Yeol.

- Szerintem egész jól. – válaszolt Jongin. – Do kemény srác, Kookiet meg úgy tűnik cseppet sem zavarja. Jongdae viszont telerakta a gatyáját.

- Nem igaz! – ellenkezett rögtön. – Te rosszabb vagy!

- Srácok, szerintem próbáljatok aludni kicsit, mivel holnap is gyűjtögetni megyünk. – nézett be Soo az ajtón a másik szobából. – Még legalább öt, hat napot túl kell vészelnünk.

Az éjszaka alig aludtam valamicskét. Bármennyire is kényelmes és jó meleg Chanyeolon aludni, az üvöltések folyamatosan – kisebb megszakításokkal – hallhatók voltak.

Reggel mind korán ébredtünk, így Kyungsoo kitalálta, hogy induljunk is. A ház közelében semmi szokatlan nem volt. Direkt óvatosan mozogtunk, hátha van valami az erdőben, hisz Dyo szerint lehetetlen, hogy a kis dingek egymaguk ekkora galibát csináljanak.

- Az ott mi? – mutatott Jongdae egy bokorról cafatokban lógó fiú irányába.

- Wow! De jól néz ki! – ujjongott Jungkook.

- Ne akadj fönn ilyeneken. – forgatta a szemét Soo. – Tovább kell mennünk.

Viszont minél beljebb merészkedtünk, annál több volt a vér és a hulla. Gyorsan eltakartam tenyeremmel Jongdae szemeit, mielőtt elhányhatta volna magát, vagy esetleg beájul a sok cafat és vér egyvelegétől. Kyungsoo viszonylag gyorsan kapcsolt a cselekedetemre. Szerintem megjegyezte az orrvérzéses incidens után. A bakancsából előhalászott egy tőrt és egy jó tíz centit levágott a felsőjéből, amit a kezeim helyére, Dae fejére tekert.

- Én nem játszom vakvezetősdit, szóval Baekhyun, - nézett először rám. – Chanyeol – itt pedig a mellettem álló colosra. – tiétek az a megtisztelő feladat, hogy segítsétek az úton. – mosolyodott el Do, majd otthagyott minket.

- Soo maga a sátán… - biggyesztettem le morcosan ajkam. – Nem is értem, hogy lehetnek ilyen barátaid? – tettem fel a költői kérdést.

- Nem vészesek, ha jobban megismered őket. – vont vállat lazán.

- Ha te mondod… - hagytam rá, s elindultunk a vértől ragacsossá vált, vörös, néhol hányinger gerjesztő dögszagban, hogy valami élelmet találhassunk, és legalább mi túléljük ezt az egészet.

Jongin

Ez a harmadik napunk itt az erdőben és mindenhol hullák hevernek amerre megyünk. Kyungsoo letépett egy darabolt a ruhájából, hogy azzal takarjuk el Jongdae szemét, nehogy ide hányjon. Legnagyobb fájdalmamra nem láttam sokkal többet Dyo testéből, mert volt rajta egy trikó. Könyörgöm, nyár van! Kukkolni akarok!

- Jongin! – lépett hozzám Chanyeol. -Beszélhetünk? – érdeklődött. Megálltunk egy folyó mellett, ahol rengeteg gyümölcsös bokor díszelgett. Kyungsoo úgy döntött, most ezzel lakunk jól, így mindenki gyűjtögetni kezdett. Én Yeollal támadtam be a málnabokrot, s közben elújságolta, mi nyomja a lelkét.

- Tegnap láttam valakit. Engem és Baekhyunt figyelt. – mondta, nem túl megnyugtató hangsúllyal.

- Lehet, hogy egy másik versenyző is szemet vetett Baekiere? – emelgettem a szemöldököm. Megrázta a fejét.

- Egy szőke nő volt. Idősebb tőlünk, fekete ruhája volt, és a tekintete… – nagyot nyelt. – Amikor a szemébe néztem ledermedtem, azt hiszem el is ájultam. – motyogta.

Na, ne! Ezt ne! Itt és most ne! Chan nem könnyen kezd el félni. Tudom, mert már egyszer harcoltam vele és párszor életveszélybe is került, de egyszer sem láttam a szemében félelmet. Ráadásul a kastélyban hallottam egy veszekedést Woohyun és Bang között; miszerint az Inferno úrnője visszatért. Remélem, hogy tévednek és nem őt látta a colos is.

- Szerintem csak egy másik csapatbéli lányt láttál, elég rossz megvilágításban. Ne szard már össze magad. – erőltettem egy vigyort arcomra.

- És a hullák? – nézett kérdőn.

- Gondolod, hogy a nő ölt meg mindenkit? – vontam fel a szemöldököm.

- Nem, de… - vakarta a tarkóját.

- Nem tudom kit láttál, de az biztos, hogy sötétedés előtt vissza kell érnünk, szóval munkára. – veregettem vállba Yodát egy bíztató mosollyal. – Megyek lecsekkolom Dyo mit szed. – intettem Yeolnak és letámadtam a csapat agyát.

- Ez meg milyen bokor? – guggoltam le Kyungsoo mellé.

- Tudom, hogy nem vagy olyan hülye, hogy ne ismerd fel a szedret, szóval mondd, mit akarsz? – flegmázott.

- Chan mondott egy-két dolgot. – kezdtem bele.

- Van valami köze ahhoz, hogy két másodpercenként körbe néz? Tök paranoiás. – elmélkedett.

- Látott egy szőke, fekete ruhás nőt a fák között. – mondtam lazán, mire Do mancsában az izmok váratlanul megfeszültek, s a kezében tartott szeder összepréselődött. – Gondolod, hogy köze van CL-hez?

- Ne mondd ki a nevét! – morgott. – Amúgy nem hiszem, hogy az Inferno keze idáig elérne. Ez a varázssuli erdeje. Bár azt meg kell hagyni, épp eszű ember nem esik a dingek áldozatául. -gondolkodott.

- Őket nem nehéz legyőzni. Beléjük rúgsz kettőt és meghalnak. – mondtam.

- Valami tényleg nem stimmel, de azért, hogy a vizsgázók felét éjszaka lemészárolják, az félelmetes. – mondta.

- Mi van, ha Yongguknak igaza van? Ha tényleg… - kezdtem volna bele a mondandómba, mire Kyungsoo befogta a számat.

- Ha azt akarod mondani, hogy utánpótlást akarnak a sötét seregbe, inkább ne tedd. – rázta a fejét. – Egy paranoiás épp elég.

- Igazad van. – bólintottam.

- Bár, a kellemetlenségek elkerülése végett jobb, ha Chanyeol nem használja az erejét. – elmélkedett.

- Srácok! - kiáltott fel Jungkook. Ahogy felnéztünk, a szemünk elkerekedett. A Nap eltűnt  az égről, s szép lassan elborított minket a sötétség. Gyorsan Chen köré gyűltünk, akinek még mindig be voltak kötve a szemei. Mindenki, kivéve Chanyeolt.

- Hol a colos? - érdeklődött Baekhyun.

- Bassza meg! - fordultam a bokor felé, de akkor már késő volt. Egy fehér fantom lebegett előtte, ami ugyan ártalmatlan, de a frászt tudja hozni az emberre. És most ez volt a legrosszabb, ami történhetett. Yoda körül hatalmas lángcsóvák jelentek meg a levegőben, amitől a fantom elmenekült.
- Chanyeol, nyugi! - kiáltottam, s ekkor újabb sikolyokat hallottunk és sajnos a közelből. A hangok irányába fordítottam a fejem, majd egy hatalmas árny jelent meg a fák között, az ösvényen, amelyen idejöttünk. Az alak irányából dörömbölő, földet rengető lépések, majd ahogy még közelebb ért láncok csörgése hallatszott. D.O rémült arccal fordult Chanyeol felé.
- Oltsd el a tüzet! - kiáltott, de ekkor már késő volt. Egy fekete árny suhant el mellettem, majd annyit éreztem, hogy valami a lábamra tekeredik, az pedig egy hatalmas reccsenő hanggal megadja magát. Nem éreztem fájdalmat, de a földre rogytam.

- Kai! – termett mellettem Chanyeol, s felsegített a földről. Dyora néztem, hogy adjon valami magyarázatot, mire egyetlen szó hagyta el a száját.

- Lidércek. – suttogta kétségbeesett tekintettel bámulva a lényre, mely a karszerű csápjával az előbb törte el a lábam.

- Végünk van. – motyogta Jungkook. Az én fejem most csak egy dolog zakatolt… Ha nem tűnünk el innen, biztosan cafatokban végezzük, s a mi sikolyaink töltik meg ezt az elátkozott erdőt.