Káoszközpont - XIII.rész

Sziasztok! VÉGRE! Igen, elkészült a tizenharmadik rész is. Jobban mondva vettem a fáradtságot és bepötyögtem. Még Nidának egy hülyesége is benne van. Most jöttünk rá Kirivel. Szóval, jó olvasgatást mindenkinek.

Chanyeol:

Haldoklom, de már egy egész hete… azt hiszem, már nem kell sok korrepetálás és kipurcanok. Még, hogy kezdő feladatok, mi? Nem elég, hogy képtelen voltam koncentrálni, de még Baekhyun is ügyesebben vette az akadályokat, mint én. Yongguk folyamat megvert, mert nem tudtam működésbe hozni az erőmet, hogy védekezzek.

Kikeltem Baekhyun mellől és elmentem zuhanyozni, hogy kicsit felfrissüljek és lemossam magamról a nap fáradalmait. Mire kiértem a fürdőből, Baek már még aludt. Én viszont nem voltam álmos. Leültem mellé az ágyra és néztem, ahogy alszik. Pont, mint az erdőben. Épp olyan ártatlan, mint akkor este, mikor miattam és a hülye erőm miatt elkapták a lidércek. Kezemet puha arcához érintve kezdtem óvatosan cirógatni. Ma a gyakorlás alatt rájöttem, hogy minél előbb meg kell tanulnom használni az erőmet, mert Baekie minél közelebb kerül hozzám, annál nagyobb veszélynek van kitéve. Ma még csak felhevítettem a jéghideg forróvizet csak, mert lángra lobbantam, ahogy egész testével hozzám simult. De mi lenne, ha szó szerint meggyulladnék a puszta érintésétől? Nem akarom bántani. Ahogy Krist sem akartam. De majdnem baj lett a féltékenykedésemből. Muszáj lesz uralkodnom magamon. Adtam egy apró lepkepuszit Baekhyun ajkaira, majd felkaptam a kabátomat és visszamentem a folyópartra gyakorolni. Hívtam magammal egy segítséget is.

- Oké, Kész vagyok. Támadj rám! – parancsoltam rá Sehunra, aki csak nagy szemekkel pislogott rám.

- Mi lenne, ha először te támadnál rám? – érdeklődött vigyorogva.

- Rendben, megpróbálom. – bólintottam, azonban még mielőtt bármit tehettem volna, egy fémgolyó repült el előttem, belevágódva a közvetlen mellettem lévő fába. Oldalra kaptam a fejem, ahol Luhant láttam négy lebegő fémlabdával egy fának támaszkodva.

- Ha random egymásnak rontanátok, attól nem lenne szebb a világ. – lépett közelebb hozzánk, majd a négy bazinagy fémgolyó körülötte landolt a földbe fúródva.

- Az én szívem már attól boldog, hogy itt vagy. – mosolygott Sehun Lura.

- Nem kell bókolni. Most én leszek az edzőtök. – vigyorgott a szarvas. – Üljetek le törökülésbe! – adta az utasítást, de persze én magasról tettem rá, ezért Lu felém hajított egy fémgolyót. Le kellett hasalnom, hogy elkerüljem végzetes becsapódást. Ezt követően jobbnak láttam, ha csinálom, amit mond. Sehun persze alaposan kiröhögött.

- Emlékezzetek vissza, mivel tudjátok előhívni az erőtöket, és ebből kiindulva próbáljátok azt ismét, de most már tudatosan előhívni. – mondta, majd ő is lehuppant a fűbe, s hátra fekve nézte a csillagos eget. – Nem kell sietni, de ha valakinek összejött, az felébreszthet. – mondta a szemeit lecsukva. Sehun felnevetett.

- Hallottad mit mondott. – mosolygott rám, majd lehunyta a szemeit és elmélyült magában. Így én következtem, hogy visszaemlékezzek, mik voltak azok a pillanatok, mikor használtam az erőmet. Hát, nézzük csak. Tudatosan még egyszer sem sikerült, de önkényesen előmászik, ha dühös vagyok. ezt már megfigyeltem. Amikor dühös lettem apámra, akkor jött elő először. Aztán az erdőben is az voltam, mikor a lidércek megtámadták Baekhyunt, vagy mikor Krist felgyújtottam. Szóval az erőm kulcsa a dühöm lehet? Hát egy próbát megér.

Ezen infó ismeretében mély lélegzetet vettem. Fel kell magamat hergelnem. Az eddig oké is volt, de hogyan csináljam? Jelen állapotomban egy vigyorgó nyomoréknak érzem magam.

- Gondolkozz! – hallottam Sehun hangját, majd fél szemmel rá is sandítottam, csak hogy lássam, mit is csinál éppen. Ütötte a hülye kobakját. Hát ezzel sokra nem mentem, de legalább ő sem okosabb nálam. Mi lenne az, ami egy pillanat alatt felbassza az agyam? Ekkor beugrott egy kép. Ahogy kris ruhája lángra kapott és annak az előzménye, amint a mocskos ajkaival a törpéét ízlelgette. egyből elöntött a düh és csúnyábbnál csúnyább képek jutottak eszembe. Hogy mi történhetett volna, ha nem nyitok be. Lelki szemeim előtt láttam, amint Baekhyun átkarolja Yifan nyakát, majd az a perverz állat Baekie formás fenekére teszi a … Ennyi elég is volt. – ráztam meg a fejem. Amint megfordultam valóban ott lángolt mögöttem az a bizonyos főnix, melyet a lidércekkel való harcom során már egyszer előhívtam. Csodálkozva néztem, majd kíváncsi lettem, mit tudnék vele kezdeni. Valamit csak lehet kezdeni vele. – morfondíroztam magamban, s pont ekkor egy hihetetlen nagy széllökést éreztem magam mögül, de akkora ereje volt, hogy még a főnixemet is elfújta. Sehunra pillantottam, hogy vegye már észre magát, azonban nem egészen azt láttam, amire számítottam. Egy lidérc állt Sehun előtt, a fiatalabb támadásait hárítva. Erre már Luhan is felébredt, és a golyóival jól megdobálta a lidércet, minek hatására a lény csak még idegesebb lett. Ekkor pillantottam meg két nagyobb foltot a lidérc csápján., melyek igencsak ismerősek voltak számomra. Egy cseppnyi kétség sem fért ahhoz, hogy ezt a lidércet én égettem meg az erdőben. Felismertem az égésfoltokat, amiket okoztam neki.

- Sehun. – kiáltott Lu a barátjának, akit pont abban a pillanatban ütött le a lidérc. Furcsa módon, most bárhogy szerettem volna, nem jött az erőm a segítségemre. De legalább már tudom, hogy hozzam felszínre. És a lidércre még mindig nagyon dühös vagyok, amiért bántotta a törpét.

- Sehun! – ugrott Luhan védekezően Sehun erőtlen teste fölé, mielőtt a lidérc még egyszer lecsaphatott volna, amit én sem engedtem neki. Arra gondoltam, hogy meg kell őket védenem. A semmiből hatalmas tűzgyűrű emelkedett Sehunék fölé, s lángjaim ismét megbélyegezték a lény csápját. Éreztem az indulatot a lény iránt. A lényt bámultam, de most nem úgy tűnt, mintha le tudnám állítani, vagy ő akárcsak egy kicsit is menekülőre akarná fogni.

- Harcolni akarsz? – érdeklődtem eleresztve egy félmosolyt. – Hát gyere! – kiáltottam fel a lény pedig elindult felém. Váratlanul egy suriken repült el a lidérc előtt, amire egy cérna volt kötve. Ez körbetekeredett a karján és beleállt a csápja végébe. A lény fájdalmasan nyüszített fel, kissé botladozva az egyenetlen talajon rohanni kezdett, be az erdőbe. Abban a pillanatban egy ismeretlen ugrott le elém, majd egy másik is, aki a lidérc nyomába eredt és ha jól láttam, egy kígyó volt a nyaka köré tekeredve(?). Ez nekem fura.

- Kapd el, GD! – kiáltott a pasas után az előttem álló idegen nő, ezt követően rámszegezte szúrós tekintetét. – Neked véletlen nem mondták el, hogy ne használd az erődet az erdő közelében? – vont kérdőre, ezzel egyidejűleg újabb széllöket keletkezett a tűzgyűrű belsejében és elaltatta a lángjaimat.

- Hyuna, hogy kerülsz te ide? – érdeklődött Luhan, miközben élő mankóként szolgált Sehun karja alatt.

- Épp megmentem a seggeteket. – tette karba a kezeit a nő. – Megsérültetek? – lépett közelebb Huniehoz.

- Csak a fejem. – motyogta a sérült.

- Húzzatok vissza és jelentkezzetek le Woohyunnál! A kijárási tilalmat meg vegyétek komolyan. – mondta határozottan.

- Egy pillanat… Miféle kijárási tilalom? – kérdeztem.

- Mi ez az egész? – érdeklődött Luhan is.

- Részleteket nem tudok, szóval nem engem faggassatok. A lényeg, hogy a kastélyból kizárólag a mesterek engedélyével és kíséretével szabad kijönni, amíg el nem kapjuk a lidérceket, meg egyebeket. – mondta Hyuna.

- Miféle egyebek? – vonta fel szemöldökét Sehun. Rádiórecsegésre lettünk figyelmesek.

- Elvesztettem. Kísérd vissza a gyerekeket. Én még körbenézek párszor. – mondta egy férfihang.

- Vettem GD. Légy óvatos! – válaszolt Hyuna, majd ellentmondást nem tűrve visszakísért minket a kastélyba, ahol Woohyun már várt ránk Sungkyuval együtt, hogy nagy lecseszést kaphassunk.

- Visszamegyek, mert GD egyedül van. – jelentette ki Hyuna.

- És a lidércek? – érdeklődött Sungkyu.

- Egyet találtunk, de meglógott. Egyenlőre. – válaszolt a nő, majd nem szaporítva tovább a szót, elhagyta a kastélyt.

- Mi a fene folyik itt? – akadtam ki.

- Ezt én is szeretném tudni. – morrant rám Sungkyu.

- Nektek nem ágyban kéne lennetek? – kérdezte Woohyun.

- De. De mi csak… – kezdett volna mentegetőzni Sehun, azonban Sungkyu félbeszakította.

- Menjetek a szobátokba! Téma lezárva. – mondta csíkszem, majd sarkon fordult és eltűnt a folyósó végén. Kérdő tekintettel vizslattam Woohyun arcát, hátha ő elmagyaráz valamit. Legalábbis nagyon bíztam benne.

- Woohyun… – szólt hozzá Sehun, mire a mentor nagyot sóhajtott.

- Egy tanuló eltűnt, az erdőben pedig újra felbukkantak a lidércek. – kaptuk meg a tömör választ.

- Ki tűnt el? – érdeklődtem, mire olyan választ kaptam, hogy még az ütő is megállt bennem.

Kyungsoo:

Kezdtem rettentően hiányolni  a régi Jongint, akivel lehetett szórakozni, mindig éhes volt és le sem lehetett lőni. Sőt még a hülye poénjai is jól estek volna. Bármi, ami valóban ő volt. Jó persze el voltam Chanyeollel és Sehunnal, akik sokat segítettek a figyelmem elterelésében, amikor tehették. Mondjuk feltűnt, hogy Luhan nem mindig preferálja, hogy a fiatalabbal ütöm el az időt. De ha annyira zavarja, akkor majd szól.

 Késő délután volt, de már végeztünk a csapattréninggel. Hogy minél kevesebbet kelljen a szobámban néznem azt a kettőt, tettem egy sétát a kastély körül. Gondolataim minduntalan vissza-visszatértek barátomhoz, aki mostanában cseppet sem törődött velem. Elhatároztam; beszélek vele és tisztázom a helyzetet. Jongin egyenes ember volt. Ha velem van baja, azt bizonyára közli.

A szobánk felé vettem az irányt. Direkt a lépcsőn mentem, hogy a háborgó lelkem addig is lenyugodjon némileg. Benyitottam a szobába és… A látvány, ami fogadott iszonyatosan lesokkolt. Myungsoo Jongin szájában, miközben a másik úgy húzta magához, mintha az élete múlna rajta.

- Fujj! – mondtam ki önkéntelenül. Hányingerem volt, de mégsem tudtam megmozdulni. Álltam ott az ajtóban, mint egy darab fa.

- Mi az? – szólalt meg Kai, miután elvált L-től.

- Semmi. – motyogta, de szemeimet veszélyesen összehúztam. Kezdtem dühös lenni rá.

- Na, azért. – jött a gúnyos válasz. – Már azt hittem beszóltál.

Erre a mondatra viszont már ellepett a vörös köd. Még, ha legjobb barátok is voltunk, de ő már nem tart annak, az sem jogosítja fel arra, hogy így beszéljen velem.

- Kapd be keresztbe a faszom! – üvöltöttem. Arca a fondorlatosból hirtelen meglepettre váltott.

- Mondd, hogy nem hallottam jól. – bökdöste meg Myungsoot, aki szintén furán pislogott felém.

- De… Azt hiszem ezt kurvára elbasztuk. Le fogunk bukni.

Tovább már nem érdekelt mit beszéltek. Ki kellett szellőztetnem a fejem újból. Azt sem néztem merre megyek, csak lehajtott fejjel próbáltam visszaszorítani a dühömet. Egy csepp, két csepp… Még az ég is osztja az érzéseimet. Megeredt az eső, és bár én szívesen szétáztam volna, de most egy tüdőgyulladás nagyon nem fért bele az időmbe. Felnéztem, hátha van valami olyan a közelembe, ahol elbújhatok az eső elől. Engem ma nagyon szerethetnek az égiek. Pont szemben állt egy viskó. Egész jó állapotúnak nézett ki. Siettem, hogy mihamarabb odaérjek, de ahogy kinyitottam a kis fészer ajtaját, egy hatalmas meglepetés fogadott.

- Kyungsoo! – üvöltött fel a székhez kötözött fiú.

- J-jongin? – kerekedtek ki szemeim. – Mit keresel itt? Hisz nemrég még… – mutogattam az ajtó felé, arra, amerről jöttem.

- Mondd, hogy van nálad kaja! – nyöszörgött. – Éhezem!

Olyan kiskutya fejet vágott, amin nevetnem kellett. Ő az igazi Jongin.

- Persze, hogy van, tudod jól. – kuncogtam, kezébe nyomva egy szelet csokit.

- Annyira hiányoztál. – mondta a csokira nézve.

- Ennyire éhes voltál? – kérdeztem, miközben letettem magam egy kopott lakkozású öreg székre. Csoda, hogy elbírt.

- Kivételesen nem a nasiról beszéltem, hanem rólad.  – kuncogott teli szájjal.

- Hidd el, te is nekem! Myungsoo és a másik Jongin teljesen kikészítettek. – fujtattam.

- Másik Jongin? De, ÉN vagyok Jongin! – emelte ki az én szót.

- Igen, tudom, de… Így már minden világos. – gondolkodtam el. – Az utálat, Myungsoo, a csók… – magyaráztam hevesen gesztikulálva, de nem hagyta befejezni a mondatom.

- Csók? Ugye nem? – nézett rám dühösen.

- Én L-ről és rólad beszélek.

- Rólam? De én végig itt voltam bezárva.

- Igen, az leesett. Valaki a helyedbe lépett, ugyanis volt egy másik Kai.

- De én utánozhatatlan vagyok.

- Ezek szerint nem. – öltöttem rá nyelvet. – De ha te itt vagy, akkor vajon ki lehet a másik?

Jongin:

- Éheeeeenhalok! – nyöszörögtem magamban, majd ismét megpróbáltam átteleportálni a falon. Megint csak felkenődtem rá. Király… A nagy csendet a gyomrom hangja törte meg. Ma még nem kaptam enni, és tegnap is csak egy szelet kenyeret, meg egy pohár vizet. egyenesen a halálomon vagyok. Naphosszat zabálni szoktam, de amióta elkaptak, csak egy szelet kenyeret kapok naponta. – Kyungsoo, – sóhajtottam fel. – olyan éhes vagyok… – szomorkodtam, s pont akkor vágódott ki a börtön ajtaja, és lépett be rajta gondolataim tárgya.

- Kyungsoo! – üvöltöttem fel csillogó szemekkel. Az én egyetlen Do-m. Nála mindig van kaja. DE ha nem lett volna a zsebében egy csoki, akkor is ugyan úgy örültem volna neki, elvégre már rég óta nem láttam. Az viszont, hogy valaki átvette a helyem, az határozottan piszkál. Kyungsoo segítségével és a törött lábammal kibattyogtunk a szabad levegőre, majd Soo felé fordulva egy hatalmas cuppanós puszit nyomtam a szájára és szorosan magamhoz öleltem.

- Hiányoztam? – érdeklődtem suttogva.

- Nem, baszd meg! – morgott, mire felnevettem. Hogy nekem hogy hiányzott a zsörtölődése!

Felteleportáltam Yodáék szobájába, mert Do szerint ott a legbiztonságosabb. Nem volt bent más, csak Baekhyun, aki eléggé megrémült tőlünk és hozzánk vágta a takaróját.

 - nyugi, csak mi vagyunk. – morgott Soo, majd beavattuk Baeket a részletekbe, miszerint az a Kai, akit a napokban láttak, nem én voltam.

- Komolyan, agyonverem azt az imposztort! – mormogtam az öklömet a tenyeremhez csapva.

- Nyugodj meg! – ült le mellém az ágyra Dyo. – Eljön a bosszú ideje. – mosolygott azzal a tipikus bosszúálló arcával.

- Ha tudnád, hogy mennyire hiányoztál! – dőltem Kyungsoo vállára szorosan magamhoz húzva a karját.

- Én megkeresem Chanyeol. – pattant fel Baekie, majd amint az ajtóhoz ért, az kinyílott és a keresett személy átesett a küszöbön, egyenesen Baekhyunra.

- Meg van Yoda! – mosolyodtam el.

Amint méltóztatott Chan leszállni a törpéről, neki is elmondtuk a helyzetet. Erre ő rákontrázott azzal, hogy kijárási tilalom van, mert az erdőben hemzsegnek a lidércek és Jungkooknak is nyoma veszett.

- Bezárják az embert öt napra a sufniba és mindenből kimarad. – duzzogtam. – Amúgy ezt nézzétek, amíg unatkoztam a viskóban, tanultam egy-két trükköt. – vigyorogtam, majd rámutattam Baekhyunra és a földön ülő Chanyeol ölébe teleportáltam, majd a fejükre dobtam a takarót. – Így, egy sikeres orgia utóképe. – röhögtem fel, majd tekintetem a konyha felé tévedt, ahol megláttam egy nagyobb edényhalmot. – Tudjátok mit? Aludjatok a fazekakkal! – mondtam, és megkoronáztam a Baekyeol halmot pár fazékkal. – Szóval már bármit el tudok teleportálni. – vigyorogtam.

- Jó ég, Jongin. – csapott a homlokára Do, azután hatalmas hahotázásban tört ki, mire magamhoz öleltem.

- Aludj velem! – nyavajogtam neki, mire tekintetét a takarókupac felé fordította.

- Legyen. -vont vállat, majd elterült az ágyon, én meg melléfeküdtem.

- Kíváncsi vagyok mikor másznak majd elő. – gondolkodtam.

- Szerintem majd reggel. – mosolyodott el Kyungsoo.

- Kajás vagyok. – suttogtam, mire felpillantott rám.

- Több kaja nincs nálam. – vágta rá.

- Akkor beérem ennyivel. – húzódott apró mosoly az arcomra, s ajkaimat az övéire tapasztottam. Igen, erre voltam én kiéhezve…