Káoszközpont - XIV.rész

Sziasztok! Na szóval, megszültem ezt is. És tudom hogy hétvégén kimaradt a friss, de nem volt időm. Illetve kedves névtelenük, tudom, hogy ígértünk neked egy Lay-t, de Kiri még kotlik rajta. De erőteljesen noszogatom, szóval még a héten ( hosszabb intervallumot írok, ha Kiri besokall akkor is legyen időnk) ki fogom neked rakni :D Jó olvasgatást mindenkinek!

Chanyeol:

Abban a pillanatban, mikor Kai az ölembe pottyantotta Baekhyunt – ráadásul pont úgy, ahogy(!) -, az arcunk vészesen közel volt egymáshoz, majd ránk esett egy takaró.

- Meg ne mozdulj! – kérleltem Baekhyunt, mert az ülepe pont a legjobb helyen nyom, és ha megmozdul, biztos felnyögök.

- Miért? – érdeklődött, s nem hallgatva az előbbi kérésemre helyezkedett rajtam, minek hatásásra arcomat a nyakába fúrtam és alig hallhatóan nyögtem fel. – Na jó. – motyogott, mert gondolom pontosan érzi, hogy a nadrágom lakója mennyire mereven áll a fenekénél.

- Szép lassan fel kéne kelni. – motyogtam én is zavartan.

- Én még nem szeretnék. – suttogta a fülembe, minek hatására felkaptam a fejem. Kissé sötét volt a takaró alatt, de még így is láttam a törpe tűzpiros arcát. Bezárta a kettőnk közt tátongó űrt, s ajkait az enyémekre tapasztotta. Egy pillanatra meglepődtem, de ajkaim a tudtomon kívül is mozogni kezdtek. Finoman ízlelgettem Baekie puha párnáit, majd beugrott egy kép, hogy én nem most először csókolózom vele. Különös, de valahol mélyen tudom is, hogy ez így van. Lassan elváltam tőle, s szorosan magamhoz öleltem. – Most már felkelhetünk. – motyogta, a nyakamra pedig enyhe lepkepuszit lehelt, amitől kirázott a hideg, de kellemesen.

Szép lassan kimásztunk a takarókupac alól, majd az ágyhoz léptem, amit Kai elég rendesen befoglalt. Ahogy elnéztem törött lábbal is jól tud helyezkedni, s a három ágyból kapásból kettőt el is foglalt. Elfintorodtam, majd elrángattam az ágyat a falhoz és belefeküdtem. A törpe egy ideig csak nézett rám. Megpaskoltam a helyet magam mellett, jelezve, hogy ezt csak neki tartom fent. Elmosolyodott, majd bebújt mellém, s szorosan hozzám préselte magát.

- Mintha nem most csókoltál volna meg először. – mondtam ki hangosan azt, amin már egy ideje filóztam.

- Mert nem is. – mosolyodott el. Meglepődtem.

- Nem? – néztem rá érdeklődve, erre megrázta a fejét.

- Aznap, mikor Kris rámcuppant. Aznap csókoltalak meg. – mondta, s közben folyamatosan a számat simogatta puha ujjbegyével.

- De én akkor nem csókoltalak meg. – értetlenkedtem.

- Ha Jungkook nem szakít félbe… – kezdett bele, s magába fojtotta a szót.

- Mi lett volna? – kérdeztem érdeklődve, mert van egy sejtésem, mi lehet a válasz.

- Tao visszatekerte az időt. – fintorgott. Hát erre nem számítottam. – Így nem tudom, mi lett volna.

- Visszatekerte az időt? – lepődtem meg.

- Ja. Majd megállította és elém tolta Krist, hogy engem kapjon le helyette. – morgott a törpe. – Fujj! – húzta el a száját megint.

- Krisre fújolsz, de engem lesmárolsz? – mosolyodtam el.

- Ne hasonlítsd magad ahhoz a baromhoz. Te egész más vagy. – mondta, mire most én cuppantam az ajkaira.

- Te meg finom. – mosolyogtam rá. ezt követően nem beszéltünk többet. Baekie gyorsan bealudt, de én nem tudtam. Túl sok minden történt ma ahhoz, hogy ne rágódjak a történteken. Na várjunk csak! Baekie azt mondta Jungkook zavar meg minket, amikor elméletileg csókolóztunk. Vagyis mikor Jongin eltűnt, akkor tűnhetett el a kölyök is? Apropó Jongin… Kíváncsi lennék ki tartotta fogva. Holnap megkérdezem tőle a részleteket és nem ártana szólni valakinek az ál Kairól. Mondjuk Bangnek, Woohyunnak, vagy Sungkyunak. Bár az utóbbi kettő eléggé el van foglalva a lidércekkel. Plusz Himchan a csapatvezetőnk, így neki kéne szólni. Holnap el is mondom neki, ha olyan kedve lesz.

Gondolataimból Baek nyögése szakított ki. Két lábával közre fogta az egyik combomat, arcát teljesen a nyakamba fúrta, egyik kezével pedig a pólóm alá nyúlt s az oldalamat kezdte cirógatni. Hát még álmában sem kegyelmez nekem! Teljesen fel fogok izgulni. Egész éjszaka csak vergődtem. Egy szemernyit sem aludtam. Próbáltam kiszabadítani a lábam a törpe szorításából, azonban ez nem igazán sikerült. Viszont ahogy éreztem nem csak nekem lesznek bajok lent reggelre…

Luhan:

Megijedtem, hogy baja eshet. Sehun olyan közel került a szívemhez, mint eddig talán még senki. Rövid idő alatt legjobb barátok lettünk, de ahogy láttam a lidércet mellette, leblokkoltam. mit meg nem tettem volna azért, hogy én menthessem meg. Ehelyett jött Hyuna – aki talán még fiatalabb is, mint én –, jött és megmentett minket.

Egész este azon kattogtam, mi lett volna, ha… Jobbról barla, balról jobbra forgolódtam az ágyban.

- Luhan. – szólalt meg Sehun.

- Hm?

- Nem tudsz aludni? Oppa segít. – kérdezte visszafojtott röhögéssel. Először fel sem fogtam rendesen mit mondott, így a válaszomat is eszerint fogalmaztam meg.

- Hát nem… – motyogtam, majd leesett a mondat pontos jelentése. – Te nekem nem vagy oppa! – böktem felé az ujjammal. – Csak egy kis taknyos. – morogtam. – Sőt neked kéne hyungnak hívnod!

- De nekem te csak Luhan vagy. – jött az ágyam mellé, és felhúzta a takaróm, hogy bemászhasson.

- Talán oppa sem tud aludni? – kötözködtem.

- Meglehet.

- Sehun? – lepődtem meg. Eddig is egy csomót hülyültünk, de ilyet nem csinált. Orrát a nyakamhoz nyomta, majd végig húzta rajta. Ugyan ezt az utat ajkai is megtették. – Na jó, megvolt a gyereknap. – toltam el magamtól. – Így már tudsz aludni, oppa? – nyávogtam.

- Hm… – mormogta és magához ölelt.

- Akkor jó. – suttogtam és mellkasába fúrva a fejem elaludtam.

- Hé- böködtem meg az arcát. – Hé, kelj fel! – morogtam. – Kelj fel, ha mondom! – löktem ki az ágyból.

- Hogy mi? – pattantak ki a szemei.

- Jó reggelt csipkerózsika. – mosolyodtam el, és odanyújtottam neki a kezem, hogy felsegítsem.

- Kedves ébresztő. – fintorgott.

- Tessék, kapsz egy bögre kávét, egy ölelést, meg egy jóreggelt puszit. – nyomtam volna arcára egy cuppanóst, de pont rosszkor fordult felém és arca helyett a szájára kapta. – Hupsz. – nyüsszentem fel. Sehun sunyi mosollyal beleszürcsölt a keserű lébe, de nem szólt semmit. Hát legyen Oh Sehun… Ezt még visszakapod.

Sehun:

Minden porcikám remegett, amint a lidérc megjelent mögöttem. Szerencsére az erőm nem hagyott cserben. Azonban most megtanultam, nem bízhatok mindent a szélre, mert a figyelmetlenségemnek hála az a sötét dög a padlóra küldött. Lu aggódó hangjára ébredtem fel, s a hatalmas tűzre, ami körülöttünk égett.

- Jól vagy? – érdeklődött, s közben az arcomat simogatta. Csak bólintottam, aztán arcomat a nyakába fúrtam. Olyan jó és kellemes az illata. Megnyugtat…

Az erőben történt dolgok, még az ágyban is kísértettek. Ráadásul jött Hyuna a kijárási tilalommal, meg Woohyun a kis Kook eltűnésével. Kiakadtam. egy ideig csak mereven bámultam a plafont, majd a figyelmem megragadta a szobatársam forgolódása. Ilyenkor, mikor Yoseob nem alszik a szobában, külön szoktunk aludni. De nekem most kell a társasága. Befészkeltem magam mellé, és orromat az nyakához nyomtam, mélyen belélegezve illatát. Ekkor pedig ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy ajkaim is végig vándoroljanak a nyakán. az érintés hatására kirázott a hideg, s ha nem tol el magától az ajkait is megízleltem volna. Luhan vonzz magához, ebben már biztos vagyok. A kérdés csupán az, ő hogyan érez irántam. Ezen és hasonló kérdések kavalkádjával bújok mellkasához, hogy a karjaimmal átölelve őt aludhassak el. Reggel arra ébredtem, hogy a kis erőszakos Lulu kilökött az ágyából. Kedves ébresztés. De legalább csinált kávét, majd magához ölelt, s már csattant is volna a jó reggelt puszi az arcomon, azonban azok a puha ajkak jobban vonzották az enyémet, mint a mágnes a vasat. Így az arcom helyett a számra kaptam az ébresztőt.

- Hupsz. – nyüsszent fel, minek hatásásra elmosolyodtam, majd a kávémba kortyoltam. ekkor lépett be a szobába Yoseob. A karja véres volt, mintha a hatalmas vágást épp az imént szerezte volna. Nem törődve azzal, hogy őt figyeljük, tett-vett az ágya melletti éjjeli szekrénynél.

- Yoseob? – lépett hozzá közelebb Luhan, mire az elmebajos az idősebb szemeibe pillantva elkábította. Lu a földre rogyott, én meg a kávéspoharat eldobva ugrottam érte, nehogy a padlóra essen. Azonban Yoseobbal már a tököm tele volt.

- Luhan. – ráztam meg, s szerencsémre kinyitotta a szemeit, bár kissé kótyagosan, de megnyugtatóan nézett rám.

- Ebből most lett elegem. – keltem fel Luhannal, majd az idősebbet az ágyra téve elkaptam a másik fiú karját, hogy úgy faggassam ki. Jól tudom mi a képessége. Kábítás. Ha a szemébe nézek én is ki fogok dőlni, de pont ezért csupán a száját figyeltem, amint elkeseredett mosolyra húzódott, amikor magam felé fordítottam.

- Ne pattogj, Sehun! Már semmit sem tehetsz. – vigyorgott és kitépve karját a szorításomból egy ronggyal a vérző kezén távozott. A tekintetem egyből Luhan felé fordítottam.

- Ez meg mi volt? – érdeklődött Lu, mire megráztam a fejem.

- Nem tudom, de nagyon nem tetszett. – válaszoltam. Gyorsan öltöztem fel, majd rohantam a csapatomhoz, s Luhan is eképp cselekedett. Az erdő szélén volt a megbeszélt találkozó és  mivel a két csapat mostantól együtt fog edzeni, legalább feltűnés nélkül beszélhetek Suhoval a történtekről.

- Yoseob ezt mondta? – lepődött meg Joonmyun, miután beszámoltam a reggeli kábítós, vérzős incidensről. – Aggasztó. – gondolkodott el. – Mostanában nagyon furcsám viselkedik, ahogy Xiumin is.

- Xiumin? – értetlenkedtem.

- Ja. A múltkor szándékosan támadt rátok és alig látom az utóbbi időben. Sőt Kris említette, hogy magában beszél. – magyarázta.

- Különös, de Yoseob meg álmában mormolt valamit… Talán latinul? Tököm se tudja, de felfirkált a falra valami szimbólumot és… – nyeltem nagyot – egy monogrammot is.

- Monogrammot? – képedt el.

- CL. Ez mondd neked valamit? – motyogtam. Suho reakciója nem volt meglepő. A hajába túrt, mint mindig amikor ideges.

- A kijárási tilalomról neszéltek? – lépett mellénk Chen.

- Miféle tilalom? – akadt ki teljesen Joonmyun.

- Az erdőben ránk támadtak tegnap a lidércek, meg az a kölyök, Jungkook is eltűnt. Gondolom ezért lettünk bezárva. – vontam vállat. Suhon láttam, hogy az agyában már kirajzolódott egy elmélet.

- Öm… srácok, nem akarok beleszólni a tanácskozásba, de… – lépett mellénk Luhan, majd a fejével a tőlünk nem messze lévő bokrok felé biccentett, ahol egy démonian gonosz tekintetű Minseok állt, majd hirtelen rohanni kezdett felénk kezében a kedvenc tőrjével. Időm se volt felfogni mi történik. Az idősebb elhajította a tört, ami egyenesen Suho felé repült, azonban célt tévesztve egy másik ember kezébe állt bele, aki védelmezően Joonmyun elé állt.

Jongdae:

Még mindig feldobja a napom, hogy Suhonak tetszett a bögre. Na jó, a tetszett egy erős kifejezés, de nem is korholta. Pedig én azt csak egy buta viccnek szántam. De az a fej… Talán mégsem olyan sznob fiú, mint amilyennek hittem.

Ma együtt tréningeztünk Joonmyunék csapatával. Elég furák. Olyan szedett-vedett társaságnak  tűnnek, kicsit sem illenek össze. az egyetlen hasznos bennük, hogy jó tanácsokat tudnak mondani.

Baekhyunt mostanában túlzottan lefoglalta, hogy bamba fejjel bámuljon a semmire, ráadásul még a nyála is folyt. Perverz! Így odamentem a beszélgető Suho-Sehun pároshoz.

- A kijárási tilalomról beszéltek? – kérdeztem, hogy így kapcsolódjak be a társalgásba.

- Miféle tilalom? – nézett rám értetlenül szobatársam. Erre én is kíváncsi lettem volna. Vajon megint a lidércek akadékoskodnak? De nem hiszem, hogy az akadémia emberei nem tudnák megállítani. megannyi jó képesség áll az iskola rendelkezésére, csak füttyenteni kéne, már ugranának is. Ezek meg itt tehetetlenkednek.

Ahogy Sehun kimondta valóban a lidércek azok, valahol mélyen elfogott a félelem.

- Srácok, - szólított meg minket a kis bambi. – én igazán nem akarok beleszólni semmibe, de… – hagyta félbe mondatát, s egy közeli bokor felé biccentett fejével. A bokrokból előugrott egy srác, rémisztő tekintetét ránk szegezte, majd rohanni kezdett egyenesen felénk. Egyszer csak előrántott egy tőrt és Joonmyun felé hajította.

- Suhot ne! Suhot soha! – kiáltottam afféle harci üvöltésként, és az említett elé álltam, a kezemet magam elé tartva, mintha ez bármit is segítene. Hát segített. Így most nem a lépem, vagy a májam lyukas, hanem a tenyerem. – Úgy nézek ki, mint Jézus Krisztus! – morogtam sopánkodva. – Ez rohadtul fáj. – haraptam ajkamba, ahogy vérző tenyerem nézegettem. A látvány nem csak engem fogott meg. Mind a két banda odatömörült, hogy a – most már lyukas – tenyeremben álló tőrt vizslassa. Suho már nyúlt volna, hogy kiszedje é megvizsgálja. – Meg ne próbáld! – húztam el a kezem.

- Igaza van. – motyogta Luhan. – A fém vezeti az áramot. ha most hozzá érsz, sokkot kapsz, és az nem Jongdae vonzerejétől lesz.

- Akkor add a másikat! – parancsolt rám akaratosan Joonmyun.

- Most mit akarsz, kinyomatod a véremmel a tőrt? – rémüldöztem.

- Vérbűvölő. – vihogott Luhan.

- Dehogy. Idióták! Felviszlek az orvosiba. – forgatta a szemét.

- Jongdae hercegnő készen áll, oppa! – emeltem kezem a homlokomhoz, hogy szalut álljak, csakhogy a tőrről megfeledkeztem, s a vérem az orromra csöppent. – Ez… ez vér? – kérdeztem hisztérikusan.

- Az. Eddig észre sem vetted? – vonta fel szemöldökét Sehun.

- É… én… rosszul vagyok… - mondtam, majd képszakadás.