Káoszközpont - XV.rész

Sziasztok! Itt az új rész. Tovább tartott pedig most ez csak két szemszög lesz, de Kiri írása olyan, amit szerintem még egy Rosette-i követ megfejtő Champollionnak is időbe telne kibogozni. De most az én részem is viszonylag hosszabb lett mint szokott. Hát akkor nem is rabolom tovább az időtök. Jó olvasgatást!

Suho:

- Jongdae! – kaptam el az épp elájulni készülő srácot. Pont akkor ért ide a két csapatvezető. Woohyun kiakadt, hogy mi van Chennel. – Felviszem az orvosiba. – kaptam ölbe, majd Woohyun kíséretével felvittem Chent a kastélyba.

- Mi történt? – lépett hozzánk a kis ápoló, aki idő közben Lay lett.

- A szokásos, vér iszony. – vágtam rá. – Legalábbis Baekhyun szerint.

Lay gyorsan ellátta a kezét, addig én Woohyunnak számoltam be az eseményekről. Azonban nem tudtam mennyire lenne jó döntés, ha elmondanám az igazat. Lehet, hogy Xiumin fura, de mégis csak a barátom, és én magam akarom kinyuvasztani, mert Jongdae megsérült.

- mutatott pár trükköt, én meg meglöktem és beleállta a tenyerébe a tőr. Vállalom a felelősséget. – hajoltam meg.

- A fegyver nem játék, Suho. ezt tudhatnád! – sóhajtott. – majd tájékoztass az állapotáról. – adta parancsba és visszament a többiekhez. írtam Sehunnak, hogy lehetőleg ők is ezt kamuzzák, mert Minseokkal én akarok leszámolni. Mondtam Laynek, hogy vigyázzon Jongdaere amíg én „vadászok”.

- Megkeresnéd Xiumint?  Beszélnem kéne vele. Ha fent van a szobájában, lehívnád? – érdeklődött a gyógyító.

- Persze, leküldöm. – mondtam. De csak darabokban…

Amint beértem a szobába, meglepő módon csak Kris sárkányát láttam.

- Helló kis-haver. – guggoltam le, s megsimogattam a kobakját. – A gazdád szobatársa merre jár? – érdeklődtem tőle. A következő pillanatban feltűnt, hogy nyitva van az egyik szekrénynek az ajtaja. – Ez eddig is nyitva volt, - lepődtem meg, s óvatosan megközelítve a szekrényt sétáltam oda, és belenéztem. Elakadt a lélegzetem. Nem tudtam hirtelen eldönteni, hova is tegyem a látottakat. A szekrény Xiuminé volt. A ruhái mellett tele volt fényképekkel. A legtöbbön Baekhyun volt, de jó néhányon Chanyeol, és Jongdae is szerepelt, valamint Sehun, én és Kai, akinek a fején egy hatalmas piros pipa virított. Pont úgy, mint a nemrég eltűnt Jungkook arcán. – Mi a …? – akadtam ki, majd arra figyeltem fel, hogy léptek közelednek a szoba felé. És itt nem tudom hogyan vagy miként kerültem a függöny mögé, de nem is nagyon tudtam vele foglalkozni, mert becsörtetett a szobába GD és Xiumin.

- A felelőtlenséged határtalan. – rázta a fejét a tanárunk. – Azt hittem ennél okosabbat eszelsz ki. A feladat egyértelmű, ha nem tudod elvégezni, mást kell keresnem. – dorgálta meg. Minseok a szekrényéhez lépett, ami csukva volt. De az előbb még…?! Ez már tényleg nagyon fura.

- Csak adjatok még pár napot. Elintézem. Azonban ahogy hallottam nem csak én vagyok béna. Lehet, hogy a végén Chanyeollal is nekem kell végeznem? – érdeklődött Xiumin.

- A tüzes srácról más fog gondoskodni. te maradj a saját feladatodnál! – mondta GD, s távozott. Xiumin leült a szekrénye elé, és csak bámult befelé, mint egy őrült. Ez így nagyon nem jó!

- Xiumin! – léptem hozzá, majd a vállára tettem volna a kezem – hisz nem tudom elképzelni, hogy bántana. – azonban valaki elkapta a kezem és kirángatott a szobából. – Tao? – lepődtem meg.

- Ha van egy kis eszed, nem provokálod Xiumint. Ő csupán egy báb, amit zsinóron rángatnak. De ha nem akarod, hogy Jongdaenek baja essen, menj vissza az orvosiba. – utasított. – És gondolkozz el azon, amit láttál. – mondta, majd bevágta az ajtót maga mögött. Pár percig pislogtam csak, majd leesett amit mondott és fejvesztve rohantam le Layékhez. amint benyitottam, bennem rekedt a levegő. Jongdae nem volt az ágyban, ahol hagytam.

- Chen! – kiáltottam kétségbe esve, de mázlimra a klotyóból kikiabált.

- Egy pillanat. – mondta, majd elzárta a kézmosó csapját és kijött. Amint megpillantottam fellélegeztem.

- Hogy érzed magad? – érdeklődtem.

- Fájok, de jól. – mosolygott, s leült az ágyra. Közelebb léptem hozzá, majd megfogtam a bekötözött kezét.

- Mi ütött beléd, ha egyszer nem bírod a vért…? – kérdeztem.

- Nem tudom. – vont vállat. – Talán, mert a múltkor te is megmentettél.

- Értem. – bólintottam. – Köszönöm. – mosolyodtam el.

- Semmiség. Lay remek munkát végzett. Nem is látni a lyukat a kezemben. – kuncogott. – Amúgy, mi baja veled Xiuminnak? – érdeklődött.

- Kettőt és könnyebbet. – sóhajtottam nagyot. Eszembe jutott a szekrény és benne a képek, majd az a mondat, amit Xiumin mondott. – Láttad mostanában Chanyeolt? – kérdeztem Chentől, de ő csak megrázta a fejét. – nem ártana odafigyelni rá. azt hiszem… – gondolkodtam el, s idegesen túrtam a hajamba. – Jongdae, Baekék mikor edzenek Banggel?

- Valamikor délután. – vont vállat. – Miért?

- Legyen elég annyi, hogy a kijárási tilalom nem véletlen. Azt hiszem veszély leselkedik ránk. – gondolkodtam hangosan. – Chanyeolra a legnagyobb. Ha jól értettem Xiumint, akkor meg akarják ölni. -motyogtam magam elé bámulva.

- Ki akarja megölni? – akadt ki Dae.

- Felejtsd el, amit mondtam. – ráztam meg a fejem, majd felpattantam, s elindultam Do-t keresni, Jongdaet meg húztam magammal. Benyitottam a szobájukba, de ott csak L, meg Kai volt.

- Láttátok valahol Kyungsoot? – kíváncsiskodtam, azonban nem tudták megmondani.

- Tegnap Baekhyunhoz ment be. – gondolkodott el Chen.

- De az tegnap volt. Most Yolo és Baekie is edzésen vannak. És gondolom Soo is. De… – nézetem vissza a csukott ajtóra. – Kainak nem edzésen lenne a helye? – elmélkedtem.

- Mostanában nem jár. – vont vállat Jongdae.

- Miért nem? - fordultam felé.

- Összekaptak Do-val, legalábbis tudtommal. Pár napja nem jár le edzeni. – magyarázta. ezek szerint a nap végéig várnom kell a beszélgetéssel. Kár, mert Kyungsoo sz egyetlen, akinek el tudnám mondani amiket hallottam. Visszabattyogtunk az erdőbe, ahol már javában ment a gyakorlás.

- Suho. – suttogott Chen mellettem. – Visszakaphatom a kezem? – ekkor tűnt csak fel, hogy egész eddig kéz a kézben mászkáltunk. Bár bevallom nyugodtabb lennék, ha nem kéne elengednem, de nincs mit tennem. Bólintottam majd elengedtem a kezét. A többiek, ahogy kiszúrtak minket Jongdae köré gyűlve érdeklődtek, hogy hogy érzi magát. Én meg folyamatosan agyaltam.

- Suho, - lépett mellém Sehun, s fejét az arcom elé tolta. ezek szerint egy ideje már levegőnek néztem szegényt.

- Igen? – kaptam fel a tekintetem. – Elbambultam.

- Azt látom. – állapította meg. – Olyan fejed van, mint nekem, ha Yoseob a szobában alszik.

- Tényleg! – jutott eszembe, hogy nem csak Xiumin az, aki furcsán viselkedik. – Yoseob mit rajzikált a falra? – érdeklődtem kíváncsian.

- Pár háromszöget, vagy mit. – fintorgott. – Meg egy nevet.

- A kijárási tilalom, emberek eltűnése, és furcsa jellemváltozások… Ráadásul a lidércek is. – ráztam meg a fejem. Majd beugrott amit Jongdae Kairól mondott. Mióta van ő jóban L-lel? Én úgy tudtam elválaszthatatlanok Kyungsooval. És Junhyungot sem láttam már jó ideje. Csak nem tűnt el ő is úgy, mint Jungkook?

- Suho. Ha magadban motyogsz, abból én semmit sem hallok. – duzzogott a fiatalabb.

- Bocs, csak Minseok… – fújtam ki az elhasználódott levegőmet.

- Tényleg, akartam is kérdezni. Mi történt köztetek? A múltkor, amikor az ablakból néztünk titeket… – itt elharapta a mondatot, majd úgy döntött mégis folytatja. – Látta, hogy ott vagyunk, mégis, mintha szándékosan küldte volna felénk azt a jégcsapot. nem akarok rosszat feltételezni róla, de a mai után… Ráadásul az ő kezén is vágásnyomok vannak, mint Yoseobén. Ennek semmi értelme. – rázta meg a kobakját.

- De van… – gondolkodtam el. – Van valaki, aki imádja használni a fegyvereit és … – na ezt a mondatot sem tudtam hangosan befejezni. Kezd tisztulni a kép… GD az ereje segítségével könnyedén befolyásolhat bárkit. És előszeretettel vagdos. Ha ő irányítja Xiumint, akkor talán Yoseobot is. A fotók! Sehun, Jongdae és én. eddig nagyon úgy tűnik, hogy mi vagyunk Minseok eredeti célpontjai. Viszont akkor Baekhyun, Chanyeol és Kai Yoseob feketlistáján lehetnek? És ott van a kipipált Jungkook, aki a napokban tűnt el. Kétlem, hogy ez véletlen! Viszont akkor Jongin miért volt kipipálva? Hisz ő még mindig itt van sértetlenül.

- Suho. – csapott tarkón Jongdae.

- Mi? – kaptam a fejemhez.

- Velem kéne harcolnod. – mosolygott. – Már mindenki gyakorol, csak te állsz itt, mint egy darab karó.

- Bocs, elkalandoztam. – eresztettem meg egy félmosolyt.

- Mostanában elég gyakran teszed. Ó, tudok egy jó masszázst, ami garantáltan elűzi a gondjaidat. – nyalt végig az ajkain, minek hatására nagyot nyeltem. Kishíja, hogy nem lett komolyabb sérülése, erre már máshol jár az esze. Esküszöm, ha Xiumin nem fog tudni megölni, Chen egyetlen ajakharapós mosolya elegendő lesz hozzá. Felpezsdül a vérem a közelében, s csak reménykedni tudok, hogy egyszer még érezhetem az ajkai puhaságát a sajátomon.

Este az első dolgom volt felkutatni Do-t. Mivel a saját szobájában megint csak az L-Kai párost találtam, bekopogtam Chanyeolékhoz, ahol viszont azt hittem meghibbantam. Ahogy beléptem, az ágyban éppen nassoló Jonginre és egy szorosan mögötte ülő Kyungsoora találtam.

- De, ti összevesztetek… Ráadásul az előbb Kai a másik szobában, L-lel…  – zavarodtam össze teljesen. Még ha teleportál is, miért van bekötözve a lába? Ez a nap a meglepetések sorozata. Ráadásul az edzésen eszméltem rá, teljesen beleszerettem Jongdaebe.

Gyorsan rá kell jönnöm, mi a fene folyik  a kastély falai mögött, hogy legyen időm a magánéletemre is.

Baekhyun:

Kai, te szemét dög! Ezt még visszakapod! Egy takaró alá, ráadásul pont Chanyeollal…

- Meg ne mozdulj! – kérlelt, de az ösztönöknek nem lehetett parancsolni. Mint amikor valaki arra kér, hogy: ne fordulj meg. Biztos az lesz az első, hogy megfordulsz. Így vagyunk összerakva, ezzel a gonosz reflexszel.

Így csusszantam én is egy iciripicirivel előrébb Yeol ölén. Már mindent értek. Helyezkedésemmel annyit értem el, hogy már én is tudom, miért nem akarta, hogy megmozduljak. Tökéletesen éreztem keménységét az alsóbb régiómnál. Plusz a nyakamba fújtatva próbálta visszafogni magát. Ez így nagyon nem lesz jó. Én próbáltam tartani magam, igazán… de nem ment. Ajkára hajoltam és megcsókoltam, amit ő készségesen viszonzott. Végül nagy nehezen kimásztunk a takaró alól és elmenekültünk aludni. Aznap éjjel Chanyeollal álmodtam. Huncut álom volt.

~*~

Délután épp a colost vártam, mikor valami furcsát fedeztem fel. A délelőtti csoportos gyakorlás alatt történő baleset Yonggukot  nem hatotta meg túlzottan, sőt még inkább gyakorolni akart. Ezért vártam most Yeol, aki kicsivel később végzett Himchannál.

A furcsa és szokatlan látvány magához vonzotta a tekintetem.

- Ez mi a fasz? – mondtam ki hangosan.

- Basszus, Baekie, már azt hittem valami bajod van. Mit bambulsz annyira? – nézett arra, amerre én.

- Te nem látod? – ráncoltam a szemöldököm.

- Mit? – értetlenkedett.

- Hát Woohyunt. – akadtam ki. – Ott sunnyog!

- Hol? – nézett jobbra balra.

- Ott. – biccentettem arra a fejemmel is.

- De… ott nincs senki.

- Ne m mondd már hogy nincs, hát látom! – fogtam a fejem. – Jó, ha ennyire vak vagy, inkább menjünk Yonggukhoz.

Szépen lassan kisétáltunk a folyóhoz, ahol az edzést szoktuk tartani. S bár nekem már jól ment az erőm korlátok közt tartása, de Chan még mindig küszködött. Szolidaritásképp én s vele maradtam. Amíg ő gyakorolt beszélgetni kezdtem mesterünkkel.

- Yongguk, - szólítottam meg. – Ha valami olyat láttam, amit más nem, akkor bolond vagyok? – kérdeztem kissé nehézkesen.

- Attól függ, mi volt az. – vont vállat. – Ha eperfagyin lovagoló csillámpóni, akkor ajánlom figyelmedbe az orvosit. Lay okos fiú, biztos van hallucinálásra is valamije.

- Nem ilyesmi. – ráztam a fejem.

- Oh, hát akkor? – kérdezte, s láttam rajta, hogy valóban érdekli amit mondani akarok.

- Azt hiszem láttam Woohyunt. – motyogtam.

- Ez nem meglepő. – kuncogott. – Hisz ő a csapatod mentora. Egész nap őt bámulod.

- De nem úgy. – ellenkeztem azonnal. – Most. Mielőtt ide jöttünk volna láttam őt.

- Mivel itt tanít… – szólt közbe Bang egy szemforgatás közepette.

- Basszus Bang! Chanyeol nem látta őt! – förmedtem rá. – Én viszont igen. Tisztán láttam, hogy ott sunnyogott.

- Álljunk csak meg! Te hogyan láthattad őt olyankor, hiszen nem… – hallgatott el egy pillanatra, és homlokára csapott.

- Most mi van? – ijedtem meg.

- Te… Eddig hogy nem tűnt fel? – kérdezte, de nem úgy tűnt, mintha nekem beszélne.

- Mi?

- Te is egy pajzs vagy!

- Pajzs? Mármint olyan, mit te? – kerekedtek el a szemeim.

- A jelek szerint. – bólogatott.

- Jelek? – kérdeztem vissza.

- Láttad a láthatatlan Woohyunt, aki eddig csak nekem tűnt fel. Chanyeol tüze még sosem égetett meg komolyabban, ilyenek.

- Oh. – haraptam alsó ajkamba. – Nekem ez eddig fel sem tűnt.

- Így talán még realítás is lehetne az új ötletembe.

- Milyen ötlet? Guk, ma olyan titokzatos vagy.

- Arra gondoltam, hogy téged használlak fel Chanyeol eredményeinek javítására.

- Hogyan? – vontam fel szemöldököm, hisz ez eddig nem hangzott túl veszélytelennek.

- Rád viszonylag hallgat még ilyen alfa állapotban is. Csak figyelj! Demonstrálom.

Bang odasétált a törökülésben meditáló Chanyeolhoz, s valamit a fülébe súgott. Először csak halvány szikrák jelentek meg a colos körül, aztán egyre több és több, már-már ellepték őt, s megjelent mögötte a főnix is.

- Mi a… – állt el a szavam. – Ezt hogy?

- Csak annyit mondtam neki, hogy Baek bajban van. – vigyorgott. – Menj oda, próbád ki. Közöld vele, hogy minden rendben.

Szép lassan, óvatosan léptekkel közeledtem barátomhoz, közvetlen mellé álltam, majd még jobban hozzá hajolva súgtam neki:

- Nincs semmi baj Yeollie, jól vagyok. – a szavakat kimondva, ajkaim enyhén súrolták fülét. A tudat, hogy ismét ilyen közel van perzselte a belsőm. ahogy bennem felgyúlt a vágy, az ő lángjai úgy hunytak ki. – Tényleg működik. – fordultam Banghez.

- Holnaptól így edzünk. Szükségem van a segítségedre Baekhyun, és nem csak nekem, de neki is. Most menj, szedd össze! Mára végeztünk.

Bólintottam az idősebbnek, majd felkaroltam Chant. Valószínűleg őt jobban kimerítette ez az egész, mint engem a ma megszerzett sok új információ. Így amint felértünk bedőltem a colossal az ágyba, amit Jongin és Do meghagyott nekünk. Chh… Szemetek, ez a mi szobánk, ők meg lazán kisajátítják az agyunkat. Na, nem mintha jórészt nem Yeolra tapadva ébrednék fel. A tudatalattim mindig tudja, mi a jó nekem. Vagy Chanyeol egy kibaszott mágnes, ha már én elvileg egy pajzs vagyok. Habár nem nagyon értem a helyzetet. Eddig csak a fénnyel tudtam operálni, most pedig… Lehet egyáltalán egy embernek két ereje, vagy ez csak időleges? Talán, ha az egyiket jobban kezelem, akkor a másik eltűnik? Vagy… jobb, ha holnap megérdeklődöm Yongguktól, ő biztos tudja. Ezen kérdések tömkelegével aludtam el.

Másnap újra csoportokban edzettünk. A baleset óta Suho lépten-nyomon Jongdae mellett van. Egy francos szót nem tudtam beszélni vele úgy, hogy az az átkozott ne lett volna ott. Pedig meg akartam osztani barátommal a mostanában történt dolgokat, ám szigorúan négyszemközt, ami jelen esetben lehetetlennek bizonyult.

Délután én dühösen, Chanyeol pedig a szokásos boldog, mosolygós figura helyett nagyon álmosan és nyúzottan indultunk útnak.

- Na végre, azt hittem sosem értek már ide. – bosszankodott a mentorunk.

- Nyugi, később engedtek el minket. – fintorogtam.

- Lássuk is hozzá. – tapsolt Bang. – Chanyeol, felkészültél?

- Persze. – felelt unottan, elhelyezkedett, mi pedig vártuk, hogy elérje a megfelelő állapotot.

- Kezdheted. – pillantott rám Yongguk.

- Oké. – bólintottam, s ma is odasunnyogtam, közelebb hajoltam hozzá, de még mielőtt egy szó is elhagyhatta volna a számat éreztem magam körül a meleget. Leheletem valószínű a fülét súrolta folyamatosan. Nem szabad ilyen közel lennem a coloshoz. Elhúzódtam tőle. Chanyeol tüze már így is rendesen égett, de visszahajoltam és kimondtam a bűvös szavakat.

- Chan, kérlek segíts! – suttogtam elhaló rekedt hangon. Szinte még magam sem ismertem fel.

- Baekhyun, gyere onnan azonnal! – ordította el magát Bang. Elhúzódtam Yeollie közeléből és hátráltam két lépést. S rájöttem, hogy ez még nem elég. Chanyeol tüzének hatóköre hatalmas lett. Vele szemben álltam, de most valami különbözött az átlagostól. A kisugárzása olyan más volt, nem evilági. Talán ez a legjobb szó rá. S ami azután történt, attól elállt a szavam, s földbe gyökerezett a lábam. Barátom, akinek nem szabadna ébren lennie, kinyitotta szemeit és az enyémbe fúrta tekintetét. Ha a lidércektől nem féltem, most összeszartam magam. A két teljesen sötét szem… mint maga a sátán.