Yin és Yang - 9.rész

Sziasztok! Tudom, hogy múlt héten csak egy fanficet kaptatok, de nagyon el vagyok kapva :) Szóval kérlek, egyenlőre elégedjetek meg ezzel... Ha tudok, majd többet is felrakok. Jó olvasgatást!

Jaebum:

Devla és Soo között szinte megfagyott a levegő. Nem értettem mi ez a légkör, amely a szobára telepedett, de nagyon nem tetszett.

Kérdőn pillantottam Himchan felé, hátha tudja mi a helyzet. Amióta ismerem, mindig sikerült kitalálnia valamit, a szorult helyzetekben. Mondhatnám, amolyan mesterként tekintek rá. Viszont amint ránéztem az állam a padlón koppant és vissza is pattant, hogy orrba vágjon.

- Mi a…? – hebegtem tátott szájjal, Himchan szárnyait bámulva, melyek a megszokottól eltérően feketék voltak.

- Te vagy a másik? – suttogtam magam elé, szinte én is alig hallottam magam. A következő pillanatban pedig megragadtam Jr karját és magam mögé húztam. Egy pillanatra se véve le a szemeimet Bangről, és a sötét szárnyúról. A fejemben bekattant a vészjelző. Gőzöm sincs mi a fasz van, de Bang sosem csinál semmit önzetlenül. Az emberek erre a legjobb bizonyítékok, hisz Isten a saját képére formálta őket…

- JB? – fogta meg a karom Jinyoung, s alig hallottam mikor a nevemet mondta mert csak suttogott. Nem néztem rá, mert nem akartam, hogy megijedjen. Elég, ha én érzem a közelgő veszélyt. De esküszöm, ha Devla be akarja dobatni Jr-t a tűzbe, nem tudom mit fogok művelni vele. Az itteni légkör erősen rásegít a gonosz énemre.

Jó pár percig álltunk a szobában mozdulatlanul, míg Soo és Bang egymást fixírozták, s már láttam Himchan arcán, hogy ha valaki nem szólal meg hamarosan, elkezd gyerekkori történeteket mesélni az ő pici Zelojáról, mint mindig mikor ki kell, hogy vágja magát valamiből. Isten fia legnagyobb bánatára. Hát igen, a feltámadásos sztori még oké, de mikor megemlítik a keresztet kicsit kiakad…

Végül az alvilág urának hangos és nagyon beteges nevetése törte meg a csendet, bár nekem a csend jobban tetszett, mint ami ezután jött…

- A hatalmas Bang Yongguk, az én pincémben. A padlás huzatos és lejöttetek melegedni? – villantak meg Kyungsoo dühös szemei, mire a padló perzselni kezdett a lábunk alatt. Én felreppentem, s gyors pillantást vetettem a mögöttem álló Jr-re, aki rezzenéstelen arccal tűrte a parázsló padlófűtést. Akaratlanul is mosoly kúszott az arcomra. Kifogtam a legmenőbb démont…

Bár azért még számolok vele, hogy képes lett volna a tisztítóba menni értem! De jól esik a lelkemnek, hogy itt van, a gyomromnak meg az ökle, mert most már egyáltalán nem émelygek.

A valóságba Bang Devla Yongguk mély hangja rángatott vissza, s mikor rájuk néztem annyit láttam, hogy devla a levegőben lebeg, Himchan a nagy feka szárnyaival pedig mellette. Az angyal szerelés pedig valóban furcsa a fekete szárnyakkal, nem csodálom, hogy Jacksonnak is be kellett rá szólni…

- Nem önszántamból jöttem, de ezt gondolom tudod. – kezdett bele Devla, a fejemben a riasztó már nem csak vinnyogott, hanem ütötte az üstdobot is mellé. Minél előbb el kell tűnnünk innen.

- Csak nem a sötét angyalkádért jöttél? – vigyorodott el a sátán, már megint azzal a hátborzongató mosollyal. Engem meg megint kirázott a hideg.

- De igen! – vágta rá. – És most el is viszem!

- Csak ha menni akar. – mondta Soo, majd mindketten rám néztek.

- Hát még jó, hogy megyek! – mosolyodtam el, majd így folytattam – Imádom mikor láncra vernek és bevágnak a tisztítóba. – néztem Bang szemébe, majd Himchanéba is aki egyből el is kapta a tekintetét.

- Mégis mikor akartátok megmondani? He? – kiabáltam devláékra.

- Na várjunk, te emlékszel a tisztítóra? – pislogott Bang összevont szemöldökkel.

- Nem baszd meg, csak képzelgek… – forgattam meg a szemeimet, majd a levegőből leugorva sétáltam Himchan elé, s megragadtam a fehér ingét a nyakánál. – Én egész életemben azt hittem velem van a hiba! Próbáltam mindig úgy tenni, ahogy ti mondtátok! Betartottam a mocskos játékszabályaitokat. Erre a pokolba kell megtudnom, hogy nem én vagyok az egyetlen nyomorult fekete galamb? Legalább elmondhattad volna!!! – kiabáltam vele, ő pedig a mondandóm végén lesütött szemekkel fogta meg a kezem, s szedett le magáról. Kétségbeesetten nézett Bangre. Devla nagyot sóhajtott, majd haragosan nézett Kyungsoora.

- Gratulálok… Ő már a tiéd! – nézett végül rám, én pedig semmit nem értve bámultam az égiekre.

- Jaebum… – fogta meg a karom Jinyoung, majd a fejével a padlóra nézett, ahol álltam. A parketta még mindig perzselt, viszont az én lábamat egy cseppet sem égette.

- Mi a…? – akadt el a lélegzetem.

- Nem éget? – kérdezte, mire megráztam a fejem. Jr kétségbeesetten pillantott Soora, majd Bangre is, ilyen valaki csináljon valamit arccal. Viszont egyre többször állt egyik lábáról a másikra, majd egyszer fel is szisszent.

Baszki őt viszont égeti! – világosodtam meg, majd felkaptam az ölembe.

- Úgy tűnik megegyeztünk. – mondta Soo.

- Megegyeztetek? Miben? – akadtam ki.

- Egy angyal egy ördögért. – hangzott Bang válasza. Neee! Ne! NEEEEE!

Mikor legközelebb Jr-re néztem láttam, hogy a szarvai mennek össze. Mi a kibaszott faszt művel velünk ez a kettő? – estem kétségbe. Az elmémet elborították a legkülönbözőbb sötét gondolatok, mikor láttam, hogy Jinyoungot egyre jobban bántja a hőség. Mi most komolyan szerepet cserélünk? De, ha Jr angyal lesz, akkor tuti bevágják a tűzbe, de azt nem hagyhatom! Ha kell még devlát is kinyíro… – fordult meg a gondolat a fejemben, mikor Jr enyhe csókja ragadta meg a figyelmem.

- Mit művelnek ezek? – hallottam Kyungsoo hangját. De elkezdett tompulni a külvilág, és csak Jr-t éreztem… Mindenét! Egy pillanatra, mintha a része lettem volna. Az érzései szétáradtak az egész testemben. Nyugodt volt, ami kompenzálta a bennem tomboló dühöt, s visszarepített a kis panellakásba Bambamhez. Boldogság öntötte el a szívem, a kölyök és az otthoni légkör gondolatától. Jr közelségétől. Éreztem, ahogy a meleg elönti az ő testét, majd fokozatosan hűlni kezd, ezt követően, pedig csak az égő érzés tűnt fel a talpamon.

- Forrróóóóóóóó! – röppentem fel a plafonig, majd ahogy felértem a füstölgő csizmámat kezdtem fújkodni.

- Mi a szar volt ez? – kiabáltam le Jr-nek.

- Majdnem angyalt csináltál belőlem, te sült galamb! – háborodott fel. – Fogd vissza a dühödet, mert ha nem, esküszöm én magam öllek meg. – asszem amíg ilyen dühös, maradok a biztonságos plafon közelében. Még képes és egyesével kitépkedi a fekete… – vetettem egy pillantást a tollazatomra, majd elakadt a lélegzetem. A szárnyam olyan fehér volt, mint a frissen esett hó.

- Ilyen nincs! – ámult Himchan.

- Ez a démon tényleg érdekes. – tűnődött Bang.

- Ez nem lehetséges. – morgott Kyungsoo. – Visszafordították a folyamatot. – nézett hol rám, hol a páromra.

- Devla mi volt ez az előbb? – kiabáltam Bangre.

- Soo téged akart, és én át is adtalak neki, mert olyan mértékű harag áradt szét benned, hogy abban a pillanatban hogy a nekiestél Himchannak, már menthetetlen voltál. De Kyungsoo pont ezért hozott ide. Jól mondom? – nézett a sátánra.

- Nos, igen! De Én fizetségnek adtam volna Jr-t. Hisz őt meg sikerült olyan reményekkel teletömnöd, mint a boldog élet, meg hasonlók, pedig ezek a remények csak gyengeségek. – morgott.

- Nem, ami elgyengít az a harag, mely lassan felemészti a szíved! – mondta devla, lesajnálóan pillantva Kyungsoora, mire a házigazda egy hatalmasat kiáltott.

- Elég! – zengett tőle az egész alvilág.

- Bang! Te elvetted tőlem azt, ami fontos volt nekem. De most azt hiszem, ezt viszonozni fogom. – mosolyodott el.

- Ha hozzá akarsz érni Himchanhoz, ahhoz engem kell megölnöd. – mondta határozottan.

- Ó! A tollas csak arra kellett, hogy a mészáros angyalt magam mellé állítsam, de így már eszem ágában sincs bajlódni vele. Ó! Nem. – csóválta meg a fejét, miközben még mindig vigyorgott. – Én olyan ponton foglak megsebezni, ami még fájóbb mint egy nő, és kisbaba elvesztése. Hogy van mostanában a fiatok? – tette fel a költői kérdést, mire egy szisszenő hang csapta meg a fülem, majd egy nagy füst, és Zelo állt a szoba közepén a bőrcimmel a teste körül. Az a mocskos kígyó! Elkapta a kis istent.

- Soo! Ez őrültség! Nem ölheted meg a kölyköt! – csattant fel Jr. És egyből tudtam, hogy Bambamre gondol, mert nekem is ő jutott eszembe. Hogy én hogy küzdenék azokért, akiket szeretek, és fáj, de valahol mélyen megértem Soo-t, sajnos nagyon is. De Jackson… Nem mondhatom azt a sátánnak, hogy a fia még él és szabadidejében az őrangyalát kefélgeti. Belegondolva, ezt a fétist is az apjától örökölte.

- Engedd el Zelot! – indult volna meg Chani, de devla nem engedte neki.

- Kyungsoo. Beszéljük meg! – próbálta érvekkel meggyőzni, de a sátán bosszúszomjas lelkének nem lesz elegendő a beszélgetés. Neki az kell, hogy láthassa Bang arcát összetörve. Bár én megelégednék Himchan jelenlegi arckifejezésével. Egy anya arcához, aki a gyermekét félti, nem hasonlítható semmi.

- Devla engedj oda! – kapálózott Himchan.

-  Devla? – rökönyödött meg Yongguk arca.

- Egyszer már végig néztem, ahogy megölik a fiam, többször nem fogom! – mondta könnyes szemekkel, de továbbra is a szabadulásért küzdve.

- Végig nézted? – vontam fel a szemöldököm.

- SzűzMária? – vonta fel a szemöldökét Jr, mire egy reflex válasz tört fel belőlem.

- Az biztos nem! – vágtam rá.

- Helló! – intett nekem Zelo. – Segíts!

- Intézem. – vigyorodtam el, s úgy repültem oda, hogy a kígyó nyakát pont el tudjam kapni, s úgy megszorítottam, hogy végül elengedte Zelot.

- Gyere! – kaptam fel, majd Jr mellé röppentem.

- Nem! Nem vihetitek el! Ha az én fiam sose láthatta meg a napvilágot miattad, akkor a tiéd sem láthatja többé. – kiabált Kyungsoo, s a lángok a padlón még magasabbra csaptak.

- Jr asszem kéne egy hátsó ajtó! – mondtam már kissé pánikolva, mert nem akarok itt lenni, mikor Bang és a sátán összecsapnak.

- Ez a pokol, baszd meg. Itt olyan nincs! Ha ki és be akarsz jönni, csak Kyungsoon keresztül tudsz! – mondta kétségbeesetten.

- Van valakinek B terve? – érdeklődött Zelo, mire egy hatalmas füstgomolyag söpört végig az eddig lángoló szobán, majd ezután a padló teljes pompájával, sértetlenül feküdt a lábunk alatt. S amint felszállt a füst a szoba közepén két hatalmas fehér szárny ölelte körbe védelmezően a tulajdonosát. Még a lélegzetem is elakadt, hogy mégis ki az az angyal, aki egymaga le tudott jönni a pokolba, majd meghallottam egy ismerős hangot.

- Megjöttünk? – törte meg a szoba csendjét Jackson Wang hangja. Ne! Devla kegyelmezz! Nem mondod komolyan hogy ez az idióta önként lejött a pokolba, mikor én a szabadságom és az életem árán szereztem meg neki a nyomorult pecsétet.

- Jackson! – szűrte ki Jr a szavakat a foga között.

- Jr? – kukkantott ki Mark szárnyai közül Wang, majd Markot is felrántva a földről trappolt oda hozzánk, tudomást sem véve a minket körül vevő főmuftikról.

- Na, megvan amiért jöttünk, mehetünk haza! – csapta össze a kezeit Jackson. Én úgy voltam vele itt az alkalom elhúzni, ezért megragadtam Mark kezét. Szegény lesokkolódva nézett körbe a szobába. Gondolom otthon gigavallatás lesz, mindenki részéről.

- Te meg ki a fene vagy? És hogy jutottak be? – tombolt Kyungsoo. Mire Wang felé fordulva csak annyit mondott.

- A sátán fia! – tolt be egy mosolyt. – Én nézd, pont így jöttünk be! – válaszolt, majd hirtelen egy nagy adag vörös füst jelent meg körülöttünk, s a lábunktól a fejünk búbjáig ellepett minket. Alig néhány másodperc múlva, a füst távozott, mi pedig a nappalink közepén álltunk.

- Vége! És tessék édes, megmondtam, hogy megoldom! – tette karba a kezeit Wang, Markra vigyorogva.

- Nem Jacks, most még nagyobb szarban vagyunk, mint voltunk! – sóhajtottam, majd letettem Zelot, aki véletlenül a hátamon maradt.

- Ez meg ki –- flegmázott Jackson, s úgy méregette Zelot.

- Nem tudom, itt milyen néven vagyok ismert. De hívj, Zelonak. Isten fia vagyok! – mutatkozott be, majd bekövetkezett amitől tartottam és Markhoz lépett.

- Szia Mark! – mosolygott rá kedvesen, mint mindig.

- Öljön meg valaki! – huppant a vörike a kanapéra.

- Jézus el a mancsokkal az én őrangyalomtól, mert a sátánra mondom, kicsinállak! – kötözködött Jackson. Ezzel Mark dolgát eléggé megnehezítettem, mert nem csak Jackson, de Zelo is odavan a kis jószívű vöröskéért. Én pedig most először pillantottam a mellettem álló Jr-re, aki a fejét fogta. Közelebb lépve hozzá szorosan, magamhoz öleltem.

- Én kész vagyok! – suttogta a nyakamba, miközben viszonozta az ölelést.

- Tudom, én is. Hát még, ha Soo és Bang a fiaik után jönnek! – sóhajtottam.

- Most mi lesz? – nézett rá kérdőn, én pedig csak megvontam a vállam, majd ismét magamhoz húztam. Nem tudom mit hoz a holnap, de az biztos, hogy a java csak most jön. Zelot megint az emberek világába hoztuk, a sátán pedig tud Jacksonról. Hogy mi lesz a következő lépés, arról fingom sincs…

- Srácok! – lépett elő a folyosóról Yugyeom. – Valakinek hiányoztatok. – mosolygott, s mire észbe kaptam Bambam már ott csimpaszkodott a nyakunkba. Nagyon örültem annak, hogy a kölyök emlékszik ránk, mert normális esetben amint elhagyjuk az emberek világát, a védencünk elfelejt minket. Ugyanakkor el is fogott a rettegés, mert az hogy Bambam emlékszik ránk, ráadásul lát is minket pedig az eredeti formánkban vagyunk, azt bizonyítja, hogy ő is különleges. Viszont a legnagyobb súly amit érzek, az a felelősség. Most az ittlévők, mind tőlem és Jr-től, várják a megoldást, de nem tudjuk hogyan tovább…

Jinyoung:

Bármennyire is erőltetem a fejem, csak az az egy dolog ötlik bele, ami ki is csúszik a számon.

- Normálisak vagytok? – üvöltöttem le a Mark-Jackson páros fejét. – Veled szemben ez költői kérdés volt. – mutattam Jacksonra. – De, hogy te is? – méltatlankodtam Markon, akit azért felelőségteljesebbnek gondoltam. – Most itt vagyunk egy, két, há… veled együtt négy gyerekkel. De néha Jaebumban sem bízok. – fintorodtam el.

- Hé, én csak segíteni akartam! – háborodott fel az említett.

- Ahogy mindenki. – vetettem oda dühösen. – Megyek, megágyazok a fiúknak a szobámban. – motyogtam, majd elindultam a lakrészem felé. A szekrényből előkerestem egy lepedőt, meg egy friss ágynemű huzatot, áthuzatoltam és visszamentem a többiekhez. – Zelo, ugye? – néztem a magas fiúra.

- Igen. – bólintott.

- Jóba vagy Jb-vel? – kérdeztem, mire a válasz megint csak egy bólintás volt. – Akkor átmenetileg vele alszol. – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.

- De akkor te… ? – kerekedtek el Jae szemei.

- Gondoltál volna akkor erre, mikor ingyenes utazást szerveztél magadnak a pokolba.

- Omma, aludhatsz az ágyamban. – szólt közbe Bambam.

- Te aludj Yugyeommal. – mosolyogtam rá. – Egy harcosnak kell az erő. – borzoltam hajába.

- Milyen harcos?

- Majd meglátod.

- Én nem akarlak kitúrni a helyedről. – ágált Zelo is.

- Figyelj, van kanapé, meg padló is. Tudok hol aludni. – mondtam. Bár szerintem inkább a padló. Az a kanapé olyan, mint egy kínzópad.

- Komolyan? – háborgott Jb.

- Inkább főzz valamit enni a srácoknak. – löködtem ki, mire felvonta szemöldökét, de tette, amit mondtam. – Bambam, segítesz appának?

- Persze. – vigyorgott, majd Yugyeomot magával húzva mentek Jae után.

- Na most, hogy elzavartam a kölyköket, - kezdtem bele – vázolom a szitut.

Mark és Jackson értetlenül, Zelo pedig csodálkozva nézett rám.

- A ti kapcsolatotokban te hordod a nadrágot? – kérdezett rá Zelo, mire Jacksonból kitört a hiéna-röhögés. – Csak mert Jb olyan embernek ismertem meg, aki szeret irányítani.

- Öm… - lepődtem meg a váratlan kérdés hallatán. – Csak most… kivételesen. – nyökögtem ki.

- Nézd meg, zavarba hoztad. – cukkolt Jacks.

- Lecsaplak. – morogtam rá.

- Csendbe maradok.

- Te csak ne fenyegesd. – sziszegte Mark.

- Mondod ezt úgy, hogy lehoztad a pokolba, mikor meg lett mondva, hogy NE! – hördültem fel.

- Mit tehettem volna? – képedt el.

- Most már mindegy. – legyintettem lemondóan. – Viszont arra készülj fel, hogy apucinak nem fog tetszeni a meny. – fordultam Jacks felé.

- Nem is kell. – vont vállat.

- Azt te csak hiszed. Hamarabb itt lesz, mint hinnéd. – csaptam a hátára. – Téged pedig megvédünk, bármi áron. – néztem Zelora. – Tartozom ennyivel a faterodnak. – mosolyogtam rá bátorítóan. Ja és egy alapszabály. Nektek kettőtöknek. – mutattam a két fiatalabbra. – Markon veszekedni tilos. Ő mostantól tabu. Te meg nem mászhatsz egyből Jackson szájába, csak mert kezdeményez, oké? – állítottam fel az alapszabályokat.

- És akkor most mi lesz? – tette fel a legfontosabb kérdést Mark.

- Hát, egyelőre élünk így, ahogy vagyunk. Szűkösen. – vontam vállat. – Amíg nincs gond egyikőtökkel sem, addig nem zavar a földön alvás. – mosolyogtam rájuk.

- Túl önzetlen vagy ördög létedre. Gyanús vagy te nekem. – vágott idióta pofát Wang.

- Te csak meg ne szólal! Antikrisztus.

- Na, na, nyugi. – ölelt át háturól Jb.

- Ez nem segít semmin, ugye tudod?

- Persze.

- Akkor?

- Csak hiányoztatok.

- Nekem te nem. – könyököltem gyomron. Felszínes hazugság volt, és szerintem mindenki tudta, hogy az ellenkezője az igaz. – Vajon mikorra várható a vendégsereg?

- Passz. – vont vállat Jaebum.

- Kész a kaja?

- Aha.

- Akkor vacsi idő van. – mondtam és mindenkit a konyha felé tereltem. – Lesz ennyi hely meg evőeszköz?

- Evőeszköz még csak-csak, de hely?

- Omma, mi Yugieval ehetünk bent? – nézett a szemembe Bambam, kiskutyákat megszégyenítő tekintettel.

- Hogyne. – paskoltam vállon.

- Csak most az egyszer. – kiáltott utána JB.

- Kezdesz engedékeny szülő lenni. – eresztett meg egy mosolyt Mark.

- Csak mert Jinyoung elrontja a gyereket.

- Nem rontom el, csak más a nevelési morálom.

- Magyarul el kell rontania. – suttogta Jackson.

- És az olyan nagy baj? – kérdezte Zelo.

- Hogy mi? – pislogott Mark. Hát igen, Isten fiának ilyesmi hagyja el a száját. Biztos nem érthetett egyet a szülei nevelési szándékával.

- Hát Jr nem tűnik rossz embernek. Bocsánat, ördögnek. Ha figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy kicsit szórakozottabbá teszi a fiút, nem bántja őt, nem kínozza. Magyarán egy teljesen más nézőpontból közelíti meg a szituációt és pont ezért vannak ketten az örzők. Hogy meglegyen az egyensúly az emberben. Persze néha egyik-másik elveti a sulykot és túlzottan egyik oldalra borul a dolog, de az meg úgy van megírva.

- Sosem gondoltam volna, hogy ennyit komolyodtál, mióta utoljára láttalak.

- Vicces volt lent a pokolban. Soo jófej. – mondta vigyorogva Zelo. Mi a fasz folyik itt? – Lehet jobb lenne, ha Jackson jobban megismerné őt.

- De akkor… - Jackson félbehagyta az elkezdett mondatot és Markra pillantott. Hát igen az ő szerelmük onnantól a plátói jelzővel lenne illetendő.

- Na jó, még ne depizzetek be. Nem biztos, hogy Rómeó és Júliát kell játszanotok. – tettem eléjük egy-egy szelet pizzát. Majd kimentem a folyosóra. Jb jött utánam.

- Szerintem most teljesen kétségbe estek Zelo monológja miatt.

- Lehet. – hajtotta le ő is a fejét. – Valahol megértem őket.

- Ne légy ilyen szentimentális. – boxoltam vállába, majd közelebb hajolva hozzá megcsókoltam.

- Olyan aranyosak. – hallottam meg a kölyök hangját.

- Nektek nem bent lenne a helyetek? – néztem a két fiúra.

- Csak kihoztuk a tányérokat. Bocs, hogy zavartunk, már megyünk is. – felelt Bambam sunyi mosollyal az arcán.

- Halálos ez a gyerek.

- Az.

- Aludhatok veled?

- A padlón? – vontam fel a szemöldököm.

- Lényegtelen. Nekem bárhol jó lesz.

- Hát, ahogy gondolod, de előbb menjünk fürödjünk meg. Hosszú volt ez a kirándulás.