Szörnyet teremtettem? - 1.rész

Sziasztok! Ahelyett, hogy a folytatást hoztuk volna, arra gondoltunk, előszedünk egy már régebb óta íródó fanficünk. A szereplők sajnos szokásunkhoz híven a kedvenc párosunk, de reméljük, azért szeretni fogjátok ezt a sztorit is. Jó olvasgatást!

Chanyeol:

A könyvtár remek hely. Csend van és nyugodtan lehet készülni a vizsgákra. Egy egyetemista életében nagyon fontos, hogy időben felkészüljön a dolgozatokra. Épp ezért bújom a könyveket, amikor csak tehetem. Plusz a haverjaim se zavarnak itt, mert nem szokásuk a könyvtárlátogatás. Nekik ez túl csendes hely.

- Chanyeol! – rontott be a könyvtárba a haverom Kris, ezzel elnyomva a légy zümmögését, és felverve az egész könyvtárat. Gyorsan elpakoltam, majd kirángattam, nehogy odabent kezdjen dumálni, mert akkor összedől az egész hely.

- Mit szeretnél Yifan? – néztem rá kérdőn, mire egyből lepisszegett.

- Ne hívj a rendes nevemen. Megbeszéltük, a suliban Kris vagyok. – dorgált meg.

- Jó, de mondd mit szeretnél, mivel még bele kéne olvasnom a "kötelezőbe". – tettem karba a kezeimet.

- Oké, figyi, este… Volt kötelező? – akadt ki, mikor leesett neki, amit mondtam.

- Nyugi, csak jövőhétre kell. – nyugtatgattam.

- De akkor már csak fél napom van elolvasni! – drámázott a folyosó közepén, nagyívben ejtve a tényt, hogy a folyosón elhaladó emberek nagyon megbámulják. De mit lehet tenni? Ő Kris! A srác, akinek soha nincs leckéje, és aki péntektől vasárnapig még a könyveire se néz rá, de a nők és a férfiak egyformán bomlanak érte. Persze nem szó szerint, mert a bomlás az a kémiai folyamat, melyben…

- Chan? Elaludtál? – legyezett a kezével a szemeim előtt. És íme én, Park Chanyeol, aki a lecke megszállottja, és azon kívül, hogy az apám dúsgazdag, valamint a magánéletem nem létezik, semmit nem kell tudni rólam. Tipikus apuci pici fia vagyok, mert annak lettem nevelve. Bár, hogy hogyan lettem Wu Yifan legjobb barátja, arról fogalmam sincs. Én szép csendben elvoltam magamban, de ő mindig a közelembe keveredett, majd egy idő után dumálni is elkezdett, és nem is tudom. Talán csak megszoktam a jelenlétét.

- Yeol! Már megint gondolatban elemzel egy novellát? Utálom mikor ezt csinálod! – duzzogott.

- Jó, jó! Ne haragudj figyelek. – mosolyodtam el.

- Szóval, este Minseok meghívott minket egy meleg bárba. Hogy megünnepeljük a szülinapját. –jelentette ki.

- Ki az a Minseok? – kérdeztem, mert nem ugrott be a dolog. Kris elég népszerű így őt, hívják ide-oda. Nagy az ismeretségi köre a velünk egy korúakkal, nekem meg a legközelebbi ismerősöm is hatvan éves. Apám előszeretettel rángat magával a céges eseményekre.

- Xiumin. Tudod a srác, akinek lenyúltam a pitéjét, mikor velünk ebédelt és a te fejeden landolt, mikor vissza akarta venni. – nevetett fel.

- Jó, tudom. – hajtottam le a fejem, ahogy visszajöttek az emlékek. – De nekem miért kell mennem? – értetlenkedtem.

- Mert a legjobb haverom vagy. Ha eljön az akopalipszis, csak te leszel mellettem, hogy segíts. – boxolt a vállamba játékosan.

- Az apokalipszis. – javítottam ki.

- Ki vagy te, a nyelvtan tanár? – flegmázott. – Én itt dicsérlek, erre beoltasz!

- Jó, bocs! – emeltem fel a kezeimet. – Nem fogok zavarni?

- Velem jössz, nem? Még ők lehetnek hálásak, hogy elmegyünk. – röhögött, majd belém karolt.

- Gyere, hétköznapi tinivé varázsollak, és elégetjük a nagypapa golf szerelését, mert ezt többé nem veheted fel! – mutatott a ruháimra, én meg megadóan felsóhajtottam. Úgyse úszom meg…

Kris beváltva az ígéretét az egyik barátja gondjaira bízott, akit Luhannak hívnak. A tőlem idősebb srác áttúrta a szekrényem, majd kért egy fekete farmert Kristől és azt aggatta rám a temetési ingemmel. De nyakkendőt, nem kaptam hozzá. Ezután a ketté választott hajamat fésülte egy irányba, majd a tükör elé lökött, és elvette a kezeit a szemem elől. Mikor megláttam magam a tükörbe, először meg se ismertem azt aki visszanézett rám. Olyan más lettem.

- Köszi Luluka. – vigyorgott Wu a szőke srácra.

- Ha, megint Lulukának hívsz, az orvos veheti ki a faszodat a seggedből. – mordult fel, majd elrohant.

- Kissé lobbanékony, de legalább van stílusa. Na hadd nézzelek! – fordított maga felé. – Á, még így is lerí rólad, hogy arisztokrata vagy, de legalább egy fiatalabb generáció. – nevetett.

- Ugye tisztában vagy vele, hogy már nem abban a rendszerben élünk? – mosolyogtam rá, mert imádom, mikor okoskodni próbál.

- Nem bírod ki, mi? – vonta fel a szemöldökét, mire vigyorogva megvakartam a tarkóm.

- És még egy utolsó simítás! – hunyorgott. – Mond, hogy: Baszd meg! – mondta határozottan.

- Nem fogok káromkodni. – ráztam meg a fejem.

- Na, légyszi! – nyavalygott, miközben belebújt a bőrkabátjába, hogy fedje valami a vállait, ha már csak egy trikót volt képes felvenni.

- Nem. – vágtam rá.

- Azt megértem, hogy a lányok azért nem káromkodnak, mert nem nőies, de neked mi a mentséged hapsikám? – támaszkodott ismét a szekrényemnek.

- Mondjuk az, hogy nem szokásom. – válaszoltam, higgadtan. Nem az a típus vagyok, akit könnyen ki lehet hozni a sodrából.

- Akkor legalább annyit mondj, hogy szar! – szenvedett látványosan. Nagy levegőt vettem és elkezdtem sziszegni, de végül annyi hagyta el ajkaim, hogy kaki.

- Jó ezen még az úton dolgozunk. Nem fogom hagyni, hogy ma is mindenki téged szekáljon, mint mindig. Igenis tudják meg, hogy Park Chanyeol, mekkora egy belevaló tökös csávó. Juhééé! – indult el kifelé a szobámból kiabálva, én is követtem, mert egyedül biztos nem talál ki a házunkból. Igaz a tengerparti villánk nagyobb, de ebbe is el lehet tévedni. Mikor 4 éve beköltőztünk csak az alaprajzot böngészve tudtam közlekedni.

- Luhan? – nézet a lépcső sor alól kijövő elveszett fiút.

- Hol a picsába van a kijárat? Ez egy kibaszott labirintus. – sziszegte.

- Ott a kijárat előtted. Az a nagy ajtó. – mutattam rá.

- Szabadság! – rohant ki a házból. 

Miután mi is kiértünk, Kris bedobta a csomagtartómba a táskáját, ami tele volt ruhákkal, majd beült mellém az anyósülésre.

- Legalább kivételesen nem egy nagypapa száll, majd ki az audiból. – nevetett Kris.

- Jól van! Nem tehetek róla, hogy gőzöm sincs, hogy öltözködjek úgy ahogy ti, de közben mégis megfeleljek apám elvárásainak. – motyogtam.

- Hát, valahogy így! – mutatott rám. – És tényleg elhiheted, hogy jól nézel ki.

- Kösz! – mosolyogtam rá, majd elindultunk. A kereszteződésbe még láttam, amint Luhan kifordul a motorjával, majd eltűnt a visszapillantó tükörből. Az utat alig egy negyed óra alatt megtettük, majd mikor Kris szólt, hogy itt álljak meg, leparkoltam a kocsit.

- Na Chanyeol, ma összehozlak pár dögös, bukszával. – mosolygott fogkrém reklámokat szégyenítő fehér fogsorával.

- Miért akarsz összehozni pénztárcákkal? – kérdeztem, mire Wu elszámolt ötig, majd kifújta az eddig bent tartott levegőjét és rám nézett. – Csajokkal, te elmaradott.

- Öhmmm… – kezdtem ismét a tarkómat vakarni, mint mindig, mikor zavarba jövök, de jobb ha már most tisztázok vele néhány apróbb tervmódosítást.

- A helyzet az, hogy meleg vagyok. – mondtam őszintén, mire Kris álla a kocsi alvázán koppant.

- Mi van? Én már szereztem neked egy csajt! – akadt ki.

- Jó semmi gond, akkor a lány jön a háremembe, te meg boldogulj, de ma muszáj felszedned valakit. – szállt ki a kocsiból.

- Amúgy miért egy csajjal akarsz összehozni, mikor meleg bárba jöttünk. Azt hittem azért ide hoztál, mert ez egyértelmű volt. – zártam be a kocsit, majd a kulccsal a zsebemben követtem Yifant.

- Meglepődnél, a melegek, hogy vonzzák a csajokat. – vigyorgott, majd beljebb lépett, én pedig követtem, de a biztonsági őr megállított, mire Wu intett neki, hogy vele vagyok. Tényleg meglepődtem, hogy a hely nem sokba különbözik egy sima bártól. Az eltérés annyi, hogy itt nem buzizik senki. Eddig egyszer voltam csak Krisszel bulizni, de egy nagymenő rám öntötte az italát, mert részegen belém kötött – én meg nem figyeltem rá, szerinte –, ezért nem nagyon jártam el vele ilyen helyekre.

Wu egyből a tömeg közepe felé rángatott, és elég sokan megbámultak, amit nem tudtam hová tenni, mert régebben csak lenéztek. Ez most ismeretlen érzés számomra. Az asztalnál, ahol megálltunk egy csapat pasi beszélgetett, középen Xiuseokkal, vagy hogy hívják… Ja Minseok.

- Kris! – kiáltott fel a srác, mikor meglátott minket, majd rám nézett és elmosolyodott. – Ki az új barátod? Jobb is, hogy nem Parkot hoztad, nem lenne jó társaság. – lökött arrébb pár embert, majd az utolsó mondatát már ülve hallgattam végig.

- Minseok vagyok! – mutatkozott be mosolyogva.

- Tudom. Park Chanyeol vagyok. – válaszoltam, mire a srác teljesen megfagyott. – Xiumin? – legyeztem a szeme előtt a kezemmel, mire elnézést kért, és elképedve magyarázta, hogy mennyire más vagyok.

- Xiumin! – lépett az asztalhoz, egy magas pandaszerű fiú, akit már biztos láttam az egyetemen, de nem tudom hogy hívják.

- Tao! – pattant fel Minseok. Aha, szóval ő Tao!

- Huppanj le! – lökte vissza a helyére. – Boldog szülinapot, itt jön az ajándékod! – tapsolt Tao, majd körülöttem mindenki más is, csak én nem értettem, mi is történt, de azért tapsoltam. A tömegből egy alsónadrágos, fehér pólós fiú lépett elő, majd felállt az előttünk lévő asztalra és rázni kezdte a fenekét. Nagyokat nyelve figyeltem, ahogy a fiú ajkait beharapva teszi magát az ünnepeltnek, aki szemmel láthatóan élvezte a helyzetet. A fiú arca is szemet gyönyörködtető volt, nem csak a karcsú alakja és a vékony lábai. Meg kell hagyni, nagyon élvezetes volt az előadása egészen addig a pillanatig, míg az alacsony törékeny fiú bele nem mászott Minseok ölébe, hogy ott vegye le a pólóját, majd az ünnepelt nyakába tegye. Egyre kevésbé tudtam élvezni, ezek után. Amikor a táncos visszamászott az asztalra és rázni kezdte magát, majdnem meztelenül, már nem bírtam ránézni. Nem vagyok az ilyesmihez hozzászokva. Végül, mikor a már elég részeg Xiumin is felkelt és tapogatni kezdte az „ajándékát”, rosszul lettem. Látszott a táncoson, hogy sok kedve nincs ahhoz, hogy tapogassák, de mégis eltűrte. Majd mikor a számnak vége lett, amitől az egész ház harsogott, a fiú visszavette a pólóját és ment volna tovább, de Xiumin elkapta a csuklóját és az ajkaira mart.  A fehérpólós szemei kipattantak, majd amint realizálta a helyzetet ellökte magától, és altájon rúgta. De olyan erővel, hogy látni is fájt. Nem is csodálom, hogy Xiumin a földre rogyott fájdalmában. Megtörölte a száját, majd elindult, de két lépés múlva, a Minseok mellett álló barnás bőrű fiú elgáncsolta, mire reflexből felé mozdultam, hogy ha már hátraesik ne verje be a fejét az asztalba.

- Szerintem Minseok már csak keresztapa lehet. – nevetett Kris. Ekkor realizáltam csak, hogy a fiú, aki épp az imént intézte el Xiumint, most alig 20 centire van az üvegasztaltól a karjaim közt. Mázli, hogy el tudtam kapni. Betörhette volna a fejét…

Szóra nyitottam volna a számat, mire a fiú gondolt egyet, és orrba fejelt.

- Mi a? – hajoltam hátra, de ügyelve, hogy őt is talpra állítsam. Ez követően elengedtem, s a fájó orromat fogva, néztem ahogy elmegy.

- Basszus! – ugrott hozzám Kris és az orromat nézegette. – Picsa! Valaki, adjon egy rongyot vagy valamit. Vérzik az orra. – háborgott Kris, majd a fiú után kiabált. – Hülye ringyó! – s tovább foglalatoskodott az orrommal. Fogalmam sincs, hogy szegény hallotta-e, de remélem nem.

Amint kaptam egy guriga wc papírt elindultam ki a friss levegőre, ahova Kris is sietősen követett.

- Ha bedagad, nyugodtan megverhetsz. – lépett mellém, s magára erőltetett egy vigyort. – Ha legközelebb látom azt a kis kurvát… – húzta fel magát, mire az orromnak nyomott papír miatt kissé idétlen hangon szólaltam meg.

- Dem adz ő hibádja! – mondtam, és reméltem, hogy értette is.

- Dehogynem! Segíteni akartál, erre orrba vágott. – dühöngött.

- Szerintem azt hitte én is molesztálni akarom, mint Minseok. – vettem el a fehér anyagot az orrom elől, melyet rendesen összevéreztem.

- Így segíts máskor valakinek. – forgatta a szemeit. Felnéztem az égre és eszembe jutott egy jó ötlet, mert sok kedvem nincs így 11 körül még aludni.

- Nem jössz át hozzánk? Apám nincs otthon és a reggeli emeletes palacsinta lesz. – vigyorogtam rá.

- Meggyőztél. – mosolyodott el, majd az orromra mutatott. – Még mindig vérzel. – jelentette ki, majd amíg a vérzéssel voltam elfoglalva kicsente a zsebemből a kulcsot, mondván hogy ő vezet. Wufan! Remek zsebtolvaj lenne belőled…

Baekhyun:

- Baekhyun! – hallottam barátom üvöltését a közös albérletünk kis folyosójáról, alig, hogy becsapódott mögötte a bejárati ajtó.

- Mondd! – léptem ki a fürdőajtón, fejemen egy törölközővel, mellyel a még vizes hajamat törölgettem.

- A főnök tök pipa rád. – kezdett bele a szokásos prédikálásába Jongdae. Mindig ezt csinálta, ha nem a megszokott normáknak megfelelően viselkedtem. Legalábbis szerinte.

- Nem tehetek róla, hogy az a köcsög rám mozdult! – kaptam fel a vizet hirtelen, ahogy arra a tenyérbemászó srácra gondoltam. Ezerszer elmondtam már neki, mit szabad és mit nem. Válogatós vagyok.

- Mert részeg volt! – kiáltott fel Jongdae. – Tudod velem hányszor történt már meg? – kérdezte.

- Gondolom kismilliószor, de te nem csak hagyod, hanem még élvezed is. – vetettem szemére az igazságot. – Velem ellentétben, neked bárki megfelel nem? Végülis nem lehet válogatós, aki… hány éve is űzöd az ipart?

- Tizenöt éves korom óta. – válaszolt vállat vonva, talán azt sem sejtve, hova akarok kilyukadni.

- Az kb hét-nyolc év. – számolgattam az ujjamon. – De komolyan, én alig három hónapja kezdtem ott dolgozni. Jongdae, meg kell értened, nem lehetek rögtön olyan, mint te.

- Hát, ha így folytatod nem sokáig maradsz. – morgott az orra alatt, mire megforgattam a szemem.

- Fárasztó vagy. – ráztam a fejem.

- Van egy ötletem. – lelkesült be hirtelen a letörtségéből barátom.

- Ez… nekem fájni fog, ugye? – húztam el a számat.

- Dehogy! – vigyorgott. – Csak egy kis tréning, hogy tudj bánni a kuncsaftokkal.

- Jajj, nee… – sóhajtottam egy hatalmasat, majd arcom a tenyerembe temettem. Tudtam, hogy nem tehetek ellene semmit; ha Jongdae egyszer valamit a fejébe vesz, arról Isten sem beszélheti le.

- Jó móka lesz, hidd el. – kezdett el rángatni a szobája felé.

- Azért előbb felöltözhetnék? – mutattam végig magamon. – Mégis csak jobb lenne ruhában mint egy szál faszban, nem?

- Nekem így is jó leszel, és hidd el, harapnának rád. – mosolyodott el sejtelmesen. Egy pillanat alatt kirázott a hideg, és az nem a hőfoktól, hanem Chen arckifejezése miatt volt.

- Mi a franc… – kerekedtek el a szemeim.

- Azt mondtad, nem vagy rossz színész, ugye?

- Aham. – bólintottam kurtán, hisz nem tudtam, mit akar kihozni ebből az egészből, és csak reménykedni tudtam, hogy ez nem az a tipikus Dae-s terv lesz, mert akkor nekem nagyon nem fog tetszeni.

- Akkor most itt az alkalom, hogy kamatoztasd, és felkészülhess esetleges helyzetekre. – ült le az íróasztalához és nyitotta fel a laptopját.

- Nem igazán értelek… – pislogtam felé, majd ahogy megláttam, hogy megnyitja a böngészőt és egy olyan oldalt nyit meg, már értettem.

- Neeem, ilyet nem játszunk. – fordultam meg, hogy elspurizok, mielőtt bármit is tehetne, de Jongdae… jól ismert már. Még időben elkapta a karom, és visszarántott.

- Szóval neve… hm… álnév kéne. Mi legyen a neved, cunci? – kérdezte vigyorogva.

- Kínozni akarsz? – fintorodtam el a meleg társkeresőoldalra pillantva. – Ugyan, Chen, erre semmi szükség. – győzködtem mindhiába.

- Nyugi, Baek. Kiválasztunk egy, ismétlem, egy darab balekot, nem muszáj többel foglalkoznod. Azzal randizol egyet, aztán ha eljön az idő megdugatod magad, oké? Csak egy alkalommal viselkedj egy pasival rendesen és ha menni fog, akkor elhiszem, hogy Xiumin volt a hibás. Tudod, ő egy törzsvendég. – rázta a fejét.

- Szóval akkor ezért ez a nagy hacacáré? – emeltem fel a hangom. Ő csak kurtán bólintott. – Ajj, tudod mit? Legyen. Próbáljuk meg. Ha csak a viselkedésem a lényeg, akkor menni fog.

- Ácsi. – fordult felém Dae a görgős székkel. – A lényeget még nem is mondtam. – vakarta meg a füle tövét. Ez nem jelent semmi jót. – Bár nem is tudom, ez a feladat lehet, hogy nem elég testhezálló neked. – ütögette mutatóujjával ajkát. Fel akart bosszantani, hogy dacból vállaljam el.

- Most már mindegy. Beleegyeztem, nem? – ültem le az ágyára, és vártam a sokkot.

- Oké. Akkor kapaszkodj meg. – vigyorgott. – El kell játszanod, hogy te egy hímringyó vagy. A legrosszabb fajtából. Ha még így is tudod majd kezelni, akkor nyertél. – harapott ajkába.

- Szóval legyek te. – vágtam a fejéhez a sértést. Válaszul egy egyszerű fintort kaptam.

- Ha olyan szeretnél… de akkor rosszul jársz. – emelgette a szemöldökét.

- Jó akkor mit értesz kurva alatt?

- Találj ki egy olyan személyiséget, amilyen szeretnél lenni. Csak legyél merész, bátor és pasizz! – közölte a feltétel lényegét Dae.

- Soha nem kötötték még ki neked, hogy dugj meg bárkit, mi? – támasztottam meg az államat a könyököm hajlatában.

- Ne hasonlítgass magadhoz. Azért vagyunk haverok, mert teljesen más vagy, mint én és ez így is van jól. – kuncogott. – Na gyere, kell egy név. – fordult vissza a gépéhez.

- A Baekhyun nem jó? – értetlenkedtem.

- Itt senki sem a saját nevével nyomul, drága. – nézett hátra rám, lenézően.

- Bocs. – emeltem fel kezeim. – Mintha tudnom kéne.

- Jó, akkor a felhasználónév: Byuncica. – mondta, majd be is gépelte az általa kitalált nevet. – Jelszó legyen…

- Kurva anyád!

- A tiéd! – felelt rám sem hederítve Jongdae.

- Nem, nem úgy értettem. – mosolyodtam el. – A kurva anyád mindig beválik.

- Meglep, hogy segítesz. – ráncolta a szemöldökét.

- Szeretnék mielőbb szabadulni, és felöltözni, mert kicsit fázok.

- Na, ilyet nem mondhatsz. Csak vetkőzni szabad, öltözni nem. Akkor nem fognak szeretni.

- Kit érdekel?- vonogattam a vállamat.

- Hát téged. – morogta.

- Engem bizony nem. – vágtam rá.

- Jó, akkor menj, öltözz fel, de siess. – játszotta a sértődöttet. Így meg is ragadtam az alkalmat, kimenekültem Chen barlangjából és saját szobámba mentem. Felvettem egy alsógatyát, egy laza pólót meg egy melegítőt. Még a konyhát is meglátogattam Jongdae előtt. Ha oda mennék vissza először, akkor sose szabadulnék, de most kajás voltam és kellett valami, ami csillapítja az éhségem. Csináltam magamnak egy bögre kakaót, és azt szürcsölgetve léptem be barátom szobájának ajtaján. – Lassú vagy. – fordult megint hátra, hogy megnézze mi tartott ilyen sokáig. – Ezt már szeretem. – mosolyodott el, és kivette a kezemből a kakaómat.

- Ne már! Az az enyém volt.

- De csak volt. – öltött nyelvet.

- Akkor elmegyek még egy körre. – forgattam meg a szemeim.

- Oké, akkor csak egy korty. – ivott bele az italomba, majd a kitöltendő rublikákat nézegette. – A kort már kitöltöttem, fényképet majd csinálunk. Jellemezd magad… Na, milyen lett Byuncica? – nyújtotta vissza a bögrém.

- Elég, ha improvizálok és úgy…? – kérdeztem teljesen elbizonytalanodva.

- Persze. Az a lényeg. Annál könnyebb dolgod lesz, minél több van benne saját magadból. – felelte.

- Hm… – tanakodtam, majd diktálni kezdtem Chennek. – Sziasztok. Egy egyszerű huszonéves srác vagyok, nagy étvággyal. Grr… Egy tigrist keresek, aki mellet cicásan meg lehet pihenni egy-egy kósza este alkalmával. Magamról: szeretem a kirívó ruhákat, az izmokat (ami sajnos rólam hiányzik), a finom koktélokat. Szóval, ha érdekesnek találsz, csak jelölj bátran! ;) – fejeztem be.

- Váó. – ámult el barátom. – Basszus Baek, te tényleg jó színész vagy.

- Ez még könnyű feladat volt. – motyogtam két korty kakaó között. Közben Chen kipipálta a megerősítést, mert saját e-mail címére küldte. Lehet utánam majd ő is használni akarja.

- Hát Don Juan, meg jött az első üzid valakitől. – vigyorgott rám Jongdae.