Ismerlek 4.rész

Sziasztok! Igyekszünk időben hozni egy-egy részt, így ma az ismerlek folytatását hoztuk el nektek. Jó olvasgatást.

Kyungsoo:

Hajnalban a csengő idegesítő hangja ébresztett. Bárki is nyomta azt, nem volt türelmes. Ahogy kinyitottam az ajtót és megpillantottam a kolleganőm, Hyunát, megvakartam a fejemet.

- Hajnalban nem randizom. – mondtam, s már csuktam volna be az ajtót, de a lány megállította a lábával.

- Ne szórakozz, újabb hulla van, és szükségem van a segítségedre.

- Vidd Chanyeolt. – zártam le a témát ennyivel.

- De benned jobban bízom. – felelte nemes egyszerűséggel. És bár most rohadtul leszartam ki halt meg, de Hyuna bókja megmelengette a szívem. Feladva büszkeségemet felöltöztem és követve őt beszálltam a járőrautóba.

- Remélem tudod, hogy iszonyat fáradt vagyok és nem sok hasznomat veszed. – jelentettem ki.

- Miért, mit csináltál éjszaka?

- Olvastam a könyvem. – bár ez egy hatalmas hazugság volt. Nem kellett tudnia, hogy a régebben elcsórt kóddal beléptem a rendőrség adatbázisára és a pillangós gyilkos után nyomoztam.

- Legközelebb felkészülsz a legrosszabbra. – vont vállat és innentől nem is törődött velem. Szerintem Hyuna is pont olyan fáradt volt, mint én. Amikor megérkeztünk egy átlagosnak tűnő utcába, meglepődtem.

- Biztos, hogy jó helyre hoztál? – vontam fel a szemöldököm. Nem szokásom megkérdőjelezni a főnökasszonyt, de ez a hely egyáltalán nem nézett ki rossz környéknek.

- Biztos. – felelt. – Ott lesz a sikátornál. – mutatott egy két ház közötti sötét és szűk résre.

- Ezt sikátornak lehet nevezni? – morogtam. – Miért nem présnek hívják?

- Mert ez egy sikátor kedves Kyungsoo. Ne morogj, attól nem lesz jobb a helyzet. Inkább gyere, és nézd át a hullát. – tolt közelebb a rés felé. A hullát hamar ki lehetett szúrni. Elvérzett. Elég brutálisan ölték meg, a teste tele volt szúrások millióival. Bár az eszköz amivel elkövették nem volt az áldozat mellett, sőt a közelében sem, a sebek tökéletesen elárulták, mitől keletkeztek.

- Egyszerű konyhakés. – billentettem oldalra a fejemet, miközben a gumikesztyűs kezemmel a testen kerestem az árulkodó jeleket.

- Ezt miből gondolod? – értetlenkedett a lány. – Még csak egy kés sincs itt.

- Boncoltasd fel. – vontam vállat. – Úgy is ott is ezt mondják majd. – feleltem. Nem igazán érdekelt, hogy hisz-e nekem, vagy sem. Én tudtam és kész. Hogy honnan? Meg van hozzá a múltam, hogy tisztában legyek vele, mi mit okoz.

Ahogy a halott srácot jobban megvizsgáltam feltűnt az inge gallérján valami zöld. Odébb húztam a kabátja nyakát, és a kockás felső nyakrészére volt csiptetve a bűnjel. Az utóbbi két napban csak erre vártam. Tehát újra előbújtál. A gyilkos most sem hagyott szinte semmilyen nyomot maga után. Mondhatnám azt is, hogy profi. De mindenki lebukik egyszer.

- Mit vigyorogsz? – kiáltott fel Hyuna. – Iszonyat rémisztő vagy egy hulla felett vigyorogva. – motyogta. Felé fordultam és megmutattam a szerzeményemet.

- Nézd csak, Hyuna, ő itt ami nekünk kell.

A lány közelebb lépett és kivette a kezemből a kis csipeszt.

- Ez most komoly? – háborodott fel. – Egy függönydísszel akarod kiszúrni a szemem?

- Mi? – kérdeztem vissza egyből.

- Azt hittem találtál valami lényegeset, erre jössz egy ilyen hülye lepké… – mondatát nem mondta végig. Valószínűleg realizálta, mit is tart a kezében. – Basszus Soo, ez hol volt?

- Eldugva. – vettem le a kesztyűt és bedobtam azt az egyik sikátorban lévő kukába, majd zsebre vágtam a kezem.

- Persze, mert az egyetlen bizonyíték csak ott terem valahol. – jött a cinikus válasz.

- A gallérján. – közöltem, majd elindultam a kocsihoz. – A többit elintézik a srácok, nem? – válaszul bólintott és miközben ő is elindult az autóhoz előkapta a slusszkulcsot. – Gyanúsítottak?

- Egyelőre fogalmam sincs.

- Nem is arra gondoltam. – forgattam meg a szemem. – Rokonok, barátok, munkahely, satöbbi?

- Ja, hogy úgy! – jött rá. – Hát be kéne gyűjteni őket.

- Nevek?

- A szomszéd nénike azt mondta, hogy a srác nincs jóban a családjával, egy fiú látogatta elég gyakran. Szorgosnak gondolta, és csak ritkán járt szórakozni. – olvasta fel a cédulát, amit az egyik kolléga írt össze, miközben kikérdezte a szomszédot, meg azt az egy szemtanút még a hajnal folyamán. – A főnöke azt állította, hogy közel állt az egyik munkatársához, név szerint valami Minhyukhoz, ezenkívül szó esett arról a fotós srácról, akit Yeol ismer.

Miután összeszedtünk mindenkit, a fele csoportot ki is hallgattuk, aztán berontott az irodába egy tajparaszt. Ha nem szólok közbe, lazán elrángatja Sehunt egy szó nélkül. A férfi egy vállrándítással kijelentette, hogy a fiú kell neki, mert munka van és hogy a hulla nem vár, meg persze a hülye pletykalap sem. És akkor hogy tetézzük, berontott Chanyeol is egy köteg papírral a kezében, hogy találtak még egy holttestet. Ez a nap sem az enyém. Még pihenni sem hagynak. Álnok gyilkosok. A nap legnagyobb hidegvizes nyakon öntése pedig Sehun ajánlata volt. Nem is tudom eldönteni, hogy barátkozni akar, vagy csak az esetbe akar mélyebb betekintést, mindenesetre nekem még mindig gyanús. A lényeg, hogy ne engedjem közel magamhoz. A pszichopaták első szabálya a beépülés. És hogy véletlen egybeesés lenne-e Sehunnál a pillangós öngyújtó, ami amúgy a főnökéé, azt nem tudom. De nagyon gyanús. Több szempontból is. Vagy ő is egy áldozat, és a főnöke a gyilkos, vagy a főnöke a következő áldozat, vagy csak a tajparasztra akarja kenni a gyilkosságot. Érdekes. Egészen elkalandoztam a kocsiban ülve, miközben Chanyeol kényelmesen elvezetett a tetthelyig. A meggyilkolt lány szintén vérbefagyva, mint a fiú a sikátorban.

- Ez valami verseny? – csúszott ki a számon a megállapítás, miközben a vaku Sehun kamerájából össze-vissza villogott.

- Verseny? – vonta fel szemöldökét Yeol. – Miről beszélsz?

- Tudod, ma ő már a második. – mutogattam a hátam mögött lévő lányra.

- Igen. És? – úgy tűnt a colos ma nem rakja össze olyan gyorsan a dolgokat, mint eddig.

- Neked is korán volt a reggel, mi?

- Ja, nem. – mosolyodott el halványan. – Csak belerúgtam egy dobozba.

- Költözöl? – kérdeztem, szimplán csak jófejségből, hisz egy cseppet sem érdekelt.

- Nem. – rázta a fejét. – Sehunt a cuccaival együtt ejtették.

- Az kínos. – vakartam meg a tarkómat. Amint a fiatalabb ellépett a lány testétől odajött hozzánk.

- Majd elküldöm a képeket. – jelentette ki.

- Mikor és hol akarsz találkozni? – rántottam vissza az épp tovább indulót.

- Mikor végzel?

- Legkésőbb hatkor. – húztam el a számat. Kinek van kedve olyan sokáig maradni.

- Akkor hétkor a múltkori vendéglőben?

- Nem lesz kínos? – kérdeztem pofátlanul.

- Mi? – pislogott rám úgy, mint aki nem érti, mire gondolok. Pedig tisztában volt vele mire céloztam, és ezt tudtam jó, csak kíváncsi voltam a reakciójára. Jól hazudik.

- A barátnőd. – vigyorogtam rá, mire elfintorodott. – Hallottam jól mennek köztetek a dolgok.

- Kösz. – nézett dühösen a colosra.

- Ne őt utáld. Én szedtem ki belőle. – keltem a társam védelmére. Még a végén baja esne.

- Gondolom nem volt olyan nehéz. – morogta, és elment a főnökével.

- Kösz, Kyungsoo.

- Bocsi. – sóhajtottam. – Egyszerűen csak úgy érzem, hogy muszáj őt tesztelnem. Ha valami nem stimmt, majd szólj, nehogy bajod essen.

- Ne szórakozz, Sehun évezredek óta a barátom, ismerem, sosem bántana.

- Jó, higgy, amit akarsz, de én szóltam. Megismerem, ha valakit körül leng Az az aura. – nyomtam meg az azt.

- Ezt úgy mondod, mintha te is OLYAN lettél volna, vagy nem tudom. – felelt Yeol, és ő is hasonlóképpen kiemelte az olyan szót. Én csak lehajtott fejjel álltam előtte.

- Fogalmad sincs, ki vagyok én. – mordultam fel és elindultam a halott lány irányába.

- Eltaláltam? – hallottam az utánam loholó társam meglepődött hangját. – De, akkor hogy lehetsz mégis rendőr?

- Úgy drága egyetlen kezdő barátom, hogy ez a bagázs egyszerűen túl béna volt ahhoz, hogy bármit is megoldjon. Jó persze, fejlődőképesek, de ha komolyabb ügyről van szó, akkor kaputt. Így kerültem a képbe én, mint egy zseni.

- Miért pont te? – kérdezte.

- Akkor kaptak el. Életfogytigra akartak ítélni, de bizonyíték hiányában elengedtek és miközben kimentem véletlenül elolvastam egy aktát.

- Hogy jön ez ide?

- Ráragasztottam egy post-it cédulát, hogy szerintem ki az elkövető. Másnap tele volt a Tv az öreg fószerral, nekem pedig felajánlottak egy állást.

- Honnan tudták, hogy te voltál?

- Nem voltam annyira diszkrét. – nevettem fel, ahogy eszembe jutott a macskakaparással írt üzenet a monogramommal. Legalább arra rájöttek.

- Hihetetlen, mik ki nem derülnek. – rázta a fejét. Chanyeol hitetlenkedése közben én felvettem a gumikesztyűt, ma már másodszor – pedig kifejezetten utálom azt a szart -, és leguggoltam a testhez. A gyilkosság módja ugyan az. Szúrt sebek tömkelege. Csak az eszköz lehetett más. A sebek ugyanis sokkal durvábbak voltak, mint az előző esetben. Ezek szerint Mr. pillangó kifinomult. De nem is tudom, egy konyhakés elegánsabb a törött üvegnél? Szerintem az üveg feelingeseb. Itt nem találtunk semmi említésre méltót. Ugyan az a steril test. Ha folyamatosan ez lesz, akkor bajban leszek.

A délután nagy részét azzal töltöttem, hogy megírjam a hivatalos jegyzőkönyvet a látottakról, majd a Sehun által átküldött képekkel kiegészítve felrakjam az adatbázisba.

Öt körül járt az idő, mikor végeztem. Gyorsan hazamentem, lefürödtem – túl hosszú és piszkos volt ez a nap ahhoz, hogy kihagyjam –, átöltöztem valami elviselhető, de kényelmes göncbe. Ittam egy bögre teát és elindultam a találkára Sehunnal. Kíváncsi vagyok, milyen, ha nincs senki más, aki előtt meg kellene játszania magát. Talán mégis csak én vagyok paranoiás?

Sehun:

Na ezt a helyzetet pont el akartam kerülni. Miután beértem a helyszínről a szerkesztőségbe, Changmin az irodájába hívatott és vallatni kezdett.

- Szóval bevittek mint gyanúsítottat…- rázta meg a fejét. Én csak szótlanul bólintottam. Mikor a főnök nincs jó kedvében, jobb egy szót se szólni hozzá. És most rendesen berágott rám.

- Pont ez az, amit utálok a zsarukban. Mindenbe beleütik az orrukat. De ugye rólam nem mondtál semmit.- nézett rám szúrósan.

- Egy barátom meghalt…Szóba se jöhettél volna. - morogtam.

- Akkor jó! Mert remélem tudod, ha én elbukom te is jössz velem! Túl mélyen benne vagy az ügyeimben. Túl sokat tudsz rólam, és ha bárkinek elmondod a titkaimat, azt a barátaid bánják. - hajolt át az asztal fölött egyenesen a képembe.

- Te…Te fenyegetsz? - vontam fel a szemöldökömet, mert lehet miattam az alvilág egyik legbefolyásosabb embere, engem csak ne fenyegessen, mert nem félek tőle.

- Figyelmeztetlek. És tudom mennyit jelentenek a barátaid, ezért holnap elmész a pszichológusomhoz. Nem szeretném, ha ennek a Wonhonak a halála megzavarna a munkádban. - dőlt vissza a székébe.

- Changmin! Én senkinek nem beszélek semmi veled kapcsolatosat, de nem keresem fel Rome-ot. Nem félek tőled. - ráztam meg a fejem.

- Rendben, de Chanyeol lesz az első, aki felkerül a fekete listámra, ha eljár a szád. Mit gondolsz, a rendőröknek nem lesz gyanús, hogy mindig egy lépéssel előttük járok, ha hullák megtalálásáról van szó? Mostantól nem közösködünk velük. Értve? Parknak egy szót sem szólhatsz a talált nyomokról, mert különben… - magyarázott gőzerővel, mire félbeszakítottam.

- Oké! Felfogtam… - álltam fel a székből. - Csak szállj le Chanról, rendben? Nem jár el a szám. - válaszoltam, majd bólintott és én kijöttem. Az ajtó előtt Hoseok várt rám eléggé bűnbánó fejjel.

- Sehun én… - lépett elém, hogy mentegetőzni kezdjen, de félbeszakítottam.

- Téged is megfenyegetett? - érdeklődtem, mire halványan elmosolyodott.

- Szokása nem?

- Fel kéne mondanunk… - ráztam meg a fejem.

- Nem tudunk, mert akkor max a temetőig jutnánk és én nem akarok meghalni. - vágta rá.

- Tudom, de most miattam a barátaimra akar rá szállni, ha tudom hogy ez lesz sose lépek be azon az ajtón. - mutogattam a bejárat felé. - A pénz se ér ennyit…

- Sajnálom.- motyogta, mire megráztam a fejem. – Nem tudhattad, hogy belekeversz, csak ő tudhatta mit akar tőlem. - biccentettem az ajtó felé, a főnökre utalva. Majd az órámra pillantva elindultam, hogy összefussak Kyungsooval. Nem véletlenül őt hívtam és nem Chant. Valakinek el kell mondanom a dolgokat, és szerintem Kyungsoonak nem esne baja. Sokkal keményebb dió, mint ahogy azt az ember elsőre gondolná, nekem pedig kell egy támasz. Valaki, aki reményt adhat, hogy megszabadulhatok a démonaimtól.

Az étteremhez előbb értem, mint a megbeszélt időpont, így volt egy kellemetlen találkozásom Minhyukkal.

- Szia. - léptem elé.

- Szia. - köszönt vissza, s a törlő rongyot, amivel eddig az asztalokat súrolta a vállára csapva fordult felém. - Mi van? Magyarázat kell?

- Nem. Csak az ajándékomat akartam megköszönni. Megtaláltam a dobozomba a cuccaim közt. - fejeztem ki a hálám.

- Neked vettem, nem tartok rá igényt. - mondta, majd elindult befelé, de még visszafordult, s láttam a könnyes szemeit. – Wonho nem ezt érdemelte. - sziszegte nekem a fogai közt, s láttam hogy fojtogatja a sírás, így elkaptam és magamhoz szorítottam, amíg meg nem nyugodott.

- Megtalálom a tettest, ígérem. - simogattam a hátát, mire ellökött és megrázta a fejét, majd berohant a konyhára. Remek most már félt is…

- Sehun.- lépett mögém Kyungsoo, majd elmosolyodott és mondta, hogy foglaljunk helyet. A szokásos asztalomhoz ültem, majd amint ez megtörtént megcsörrent a mobilom jelezve, hogy Chan hazaért.

- Bocs, de Chanyeolt muszáj felvennem. - csaptam a fülemre a mobilt. Mindig felhív engem, meg Kait is hogy mit főzzön, mire haza találunk.

- Mi legyen a vacsi? - kiabált bele, mire felnevettem.

- És köszönni ki fog? - vigyorogtam, de a fejemben ott motoszkáltak Changmin szavai. Ha Yeollal miattam történik valami, abba beledöglök. Túlságosan is kötődöm hozzá.

- Jó'van, szeva! De válaszolj, vagy Kai kérésére pizza mérgezésben fogunk meghalni. - nevetett fel.

- Jajj, csak pizzát ne. Kai nem unja még? Egy hónapja azon él. - nevettem fel.

- Amúgy, mit szólsz a sushihoz? Azt megtudod csinálni? - érdeklődtem a házi szakácstól. Nálunk az egyetlen, aki beszélő viszonyban van a konyhával az Chan. Ha Kai vagy én próbálunk főzni valami mindig kigyullad.

- Naná. Mikor jössz? - érdeklődött.

- Majd. Szerintem egy másfél óra. - válaszoltam, majd letettük.

- Chanyeol tud főzni? - érdeklődött Soo.

- Nálunk csak ő tud. - válaszoltam szomorkás vigyorral. Azt se tudom, hogy kezdjek hozzá a beszélgetéshez. Nem szoktam megkérni senkit arra, hogy nyomozzon a főnököm elme roggyant pszichológusa után. Az ilyesmit, hogy kell megkérdezni?

Amint így gondolkodtam, Soo elég gyanakodva kezdett el méregetni megint.

- Ezt befejeznéd? - akadtam ki. - Miért nézel így?

- Hogy nézek? - mosolyodott el, mire utánoztam a tekintetét, amivel eddig méregetett.

- Mint, aki a vesémbe akar látni. - elemeztem.

- Oké, tényleg fura. - nevette el magát. - Amúgy csak gondolkodom. Nem stimmel veled valami. Fura az aurád. - mondta gondolkodó arccal.

- Valami ezoterikus maszlag miatt szuggerálod a vesém? - értetlenkedtem.

- Ha ez vicc volt, akkor nem jó a humorod. Tudom, hogy érted, amit mondtam. - válaszolt. Meglepődtem. Lehet csak el kéne mondanom a fenyegetést? De Chan életével nem akarok játszani, szóval maradok az eredeti tervnél.

- Oké, tényleg értem. - sóhajtottam. - Kéne a segítséged. - néztem rá könyörögve, amin nagyon meglepődött, majd az arcára visszaült a gyanakvás.

- Miben? - vonta fel a szemöldökét.

- Utána kéne nézni egy pszihológusnak. A neve Rome. - mondtam.

- És miért nem Chanyeolt kéred meg erre? - vágta hozzám a kérdést.

- Mert Chanyeol meghalhat.

- De engem nem sajnálsz, mi? - vonta fel a szemöldökét.

- Chan szerint profi vagy, gondoltam, te tudsz segíteni. - vakartam a tarkóm.

- És ki ez a Rome? Nem hallottam még róla. - gondolkodott el.

- Személyesen én sem ismerem, de a cég pszichológusa, és az a pletyka járja, hogy aki felkereste az nyomtalanul eltűnt. A főnök engem is fel küldött hozzá, de nem tudom ki az, és kicsit félek. - magyaráztam.

- Szóval egy munkahelyi babona miatt rángattál ide? Nyámnyila. - forgatta a szemeit.

- Ez nem csak babona… - mondtam hangosan, majd kétszer is átgondoltam, hogy mondjak-e többet Soonak, vagy hagyjam ennyiben, és nem fog segíteni. De végül a félelmem győzött.

- Wonho is dolgozott egy hónapig a cégünknek. Ott ismertem meg. - hajtottam le a fejem.

- Ó! Na ez érdekes, folytasd! - könyökölt az asztalra.

- Wonho is helyszíni tudósító volt. Mielőtt megkaptam az állást, az előtt lépett ki. Az ő helyére mentem és pár cuccát akkor vitte el, mikor dolgozni kezdtem. Azt tanácsolta ne vágjak bele, mert csak tönkre tesz ez a munka.  Hoseok, a munkatársam mondta, hogy Wonho rendszeresen járt Romehoz. És zaklatottabb lett, mint volt. Ráadásul fenyegető üzeneteket is kapott. Nem tudom, mi köze Romenak a pillangós gyilkoshoz, de az alapján, amit Minhyuk mondott, a beszélgetésükről, arról hogy Wonhot valaki követte, nekem egyből Rome ugrott be. Lehet paranoia is, de jobb lenne utána nézni, hátha köze van a gyilkossághoz. - mondtam.

- És ezt az őrsön miért nem említetted? Azt mondtad nem tudsz semmit. - méregetett megint.

- Tudom, de féltem. És ennél többet most se mondhatok. - sütöttem le a szemeimet.

- Miért? - érdeklődött, mire felsóhajtottam. - Olyasmibe keveredtem, ami nem épp legális. - húztam a számat.

- És most miért mondtad el nekem? Már hatóság akadályozása miatt is lazán bevihetnélek. - mosolyodott el.

- Nem lenne jó ötlet. - ráztam meg a fejem. - Már azzal is túl messzire mentem, hogy elmondtam ezt neked, de megígértem Minhyuknak, hogy megkeresem Wonho gyilkosát. - pillantottam a törékeny pincér fiú felé, aki épp rendelést vett fel a terem másik végében.

- Mitől félsz ennyire? - érdeklődött Soo, mire egy névvel válaszoltam.

- Chanyeol. - mondtam a szemébe nézve. – Ha rájönnek, hogy infókat csepegtetek ki, Chan felkerül a fekete listájukra. Szóval neki főleg nem mondhatok semmit, és kérlek te se mondj semmit. Nem keverhetem bele. Ha beviszel a rendőrségre, már azzal aláírjuk Yeol halálos ítéletét, és én több barátomat nem akarom elveszteni. - mondtam őszintén.

- De ugye tudod, hogy több információ kell, ahhoz hogy segíthessek. Mondjuk tudnom kéne kitől kell megvédeni Chant. - magyarázta.

- Nem merek többet mondani. És a rendőrségen is van egy besúúú… - ebben a pillanatban a szám elé kaptam a kezem. Király ezzel tényleg sokat elárultam. Ha Changmin megtudja, Yeol halott.

- Besúgó? - hunyorgott. - Na jó, most már tényleg ki vele, miről van szó! - parancsolt rám kissé ijedt fejjel. – Nem szeretem, ha nem tudok az ilyenekről.

- De nem lehet! - ráztam a fejem. – Ha valaki meglát kettesben veled, és netán leleplezzük Rome-ot akkor tudni fogják hogy én köptem, és akkor Yeolnak annyi! Felfogtad, hogy egy kollégád életéről van szó? - akadtam ki. Nem hiszem el, hogy nem érti.

- Van egy ötletem .- mosolyodott el.

- Mi? - vontam fel a szemöldököm.

- Te most szingli vagy nem? - érdeklődött, mire elkerekedtek a szemeim. Ez most arra céloz, hogy…?

- Mit akarsz ezzel? - értetlenkedtem.

- Gondolom, hogy a pasiddal csak lehetsz kettesben, hogy nyugodtan beszélgessetek. - kérdezte szarkasztikusan. Én meg lesokkolódtam. Ezt komolyan kérdezte?

- Játszuk el, hogy együtt vagyunk, és így informáljalak? - érdeklődtem, mire bólintott.

- Jó nagy galibát szimatolok, és elhiheted az ilyesmihez van orrom. Ha igaz,amit mondtál, ez lesz életem egyik legbonyolultabb ügye. Plusz, ha ez a Rome valami kapcsolatba áll a pillangóssal, akkor két rovart egy csapásra. - vigyorodott el.

- Rémisztő vagy ilyenkor. - állapítottam meg.

- Nem kell hízelegni. - legyintett, mire elnevettem magam.

- Remélem beválik a terved. - mosolyogtam rá. - És köszönöm, hogy segítesz.

- Mondhatnám, hogy szívesen, de akkor hazudnék. Szimplán csak szeretem a különös ügyeket. - vigyorgott.

- Na, akkor add meg a számod, hogy majd hívhassalak. - mosolygott huncutul. Gyorsan számot cseréltünk és az arcomon akaratlanul is megjelent a levakarhatatlan mosolyom. Végre látom a reményt. Ha tudná Kyungsoo, hogy milyen hálás vagyok neki…

- Viszont nekem lassan menni kéne. Nem biztos, hogy jó lenne, ha valaki észrevenne veled. - keltem fel. És igen az elmúlt idő alatt folyamatosan körbenéztem, mint valami fogyos. Tuti megint üldözési mániám lett.

- Nekem is mennem kell, de majd hívlak. - lépett közelebb hozzám, s nemes egyszerűséggel lehúzott magához és ajkait az enyéimre tapasztotta. Én csak lefagyva pislogtam rá, semmit sem értve, mire egy pillanatra elvált tőlem, hogy az ajkaimra suttogjon.

- Éld bele magad a szerepbe, vagy lebukunk. - motyogott, mire erőt vettem magamon és leküzdöttem a zavarom, hogy viszonozzam a csókját. Kifelé mente még elkaptam Min döbbent pillantását, majd egy kósza fejrázó vigyort. Ezek szerint nem bánja, hogy új barátom lett. Még ha tényleg az lenne…

Haza érve Kai egy nagy csont ropogtató ölelésben részesített. Nem tudom minek örült ennyire, de nem is érdekelt igazán. Mindkettőnknek megvoltak a privát titkai, ha akarja ugyis közli, mi a boldogsága tárgya. Én meg úgy döntöttem nem avatom be se őt, se Chanyeolt az új kapcsolatomba. Majd megkérdezem Kyungsoot, hogy mennyire kell hitelesnek tűnnie. Bár az éttermes jelenet szerint nagyon.

Kai gyorsan behúzott fürdeni én meg addig betömtem a vacsorámat. Az étterembe csak kávéztunk Sooval, így még elég éhes voltam. Miután végeztem benyitottam Chanhoz, aki szokatlanul csendesen üldögélt a szobájában egy halom papír fölött.

- Chanyeol. - léptem be hozzá, s becsuktam magam mögött az ajtót.

- Hali. Megkajáltál? - érdeklődött, de még mindig a papírjait böngészte.

- Ja. Ficsi volt a sushi.- ültem le mellé, majd mivel nagyon furdalt a kíváncsiság, rákérdeztem mit böngészget ennyire. - Mi jót olvasol, ami ennyire megfogott?

- Régi nyomozási akták másolata. - dünnyögte.

- Máris a szüleink gyilkosai után nyomozol? - érdeklődtem, mire megrázta a fejét.

- Egy kolléga után. Pontosabban Soo után. - érkezett a meglepő válasz.

- Soo után? Miért? - lepődtem meg.

- Ezért! - nyomott a kezembe egy aktát, amit gyorsan ki is nyitottam. Egy nem mostani jelentés állt benne, mely egy sorozat gyilkos utáni nyomozásról szólt. Volt egy gyanúsított, akit életfogytiglanra akaratak ítélni, de bizonyíték hiányában felmentették a fiatal fiút a vádak alól. Az illető neve Do Kyungsoo.

- Mi? - kerekedtek el a szemeim. Chan te űberbarom! - fogalmazódott meg bennem a megfelelő kifejezés rá. Utálom mikor ezt csinálja…

- Minek nyomozol utána? Nem a társad? - érdeklődtem.

- De, viszont ő maga mondta, hogy nem igazán rendőr szemszögből nézi az ügyeket. Sőt azt is, hogy már volt rácsok mögött, még ha csak ideiglenesen is. - válaszolt.

- De bizonyíték hiányában elengedték. Szerinted tényleg megölt valakit? Nem nézem ki belőle. - ráztam meg a fejem. – Nem akarom, hogy már most hülyeségekbe bonyolódj.

- Nem kell aggódni, csak kutatgatok. - mosolyodott el, majd rám nézett. - De azért jobb, ha távol maradsz tőle. Van egy olyan sejtése, hogy nem az vagy, akinek gondollak. Gyanús vagy neki, és lassan már elhiszem róla, hogy tényleg pszichopata… Nem kéne a közelébe menned. - mondta határozottan.

Remek, én itt féltem az életét, erre ő már a végrendeletét írja. De gyanítom egy ideig jobb, ha nem tud rólam és Sooról, mert kiakadna. Bár előbb utóbb mindenre fény derül.

Éjjel kettőkor arra ébredtem, hogy valaki hív. A telefonomért nyúltam és felvettem. Kissé kómásan szóltam bele.

- Hallo. - nyekeregtem, mire Seok rémült hangja szólt a túloldalról.

- Sehun segíts!Elbújtam, de itt van a lakásomban! - sírt suttogva.

- Mi? - kaptam fel a fejem. - Nyugodj meg, ki van ott? - érdeklődtem, mert sehogy nem értettem mi van.

- Nem tudom, de fegyver van nála. - motyogta. - Félek.

- Mi? Nyugi. Mindjárt ott vagyok! - Mondtam, majd kirohantam a szobámból, és gondolkodás nélkül rohantam be Chanhoz. A villany még égett és ő ugyanúgy az akták felett gubbasztott.

- Chanyeol! Gyere! - kiabáltam neki, s már rohantam is le a garázsba pizsomában. - ami nálam egy alsónadrágban és egy pólóban merül ki.

- Siess, itt áll az ajtó előtt, látom az árnyékát. És piszkálja a záraa… - kezdett bele, majd váratlanul kinyomott. A lélegzetem ekkor akadt el tejesen. Mi szar van? Ennek nem kéne megtörténnie…

- Mi a fasz van? - rohant utánam Chan, s bevágódott mellém a kocsiba.

- Hoseokhoz kell mennünk, valami fegyveres őrült van a lakásában! - akadtam ki.

- Mi? - kérdezett vissza, majd indított is. – Baszd meg! És miért neked mondja? Add ide mobilodat hívom a központot. - vette el tőlem a készüléket, majd tárcsázott is. A szívem hevesen dobogott. Ha Changminnak köze van ehhez, megölöm. De Hoseok a jobb keze, őt csak nem bántaná. Szüksége van rá, ahogy rám is, de akkor meg ki lehet ott?

- Ha most visszahívom, lehet, hogy megtalálják… - haraptam be idegesen a számat. Mi a fene folyik itt? A piros lámpánál, ami egy kereszteződésnyire volt a tömbháztól, ahol Seok lakik, már kapkodva vettem a levegőt. Nagyon rossz előérzetem volt. Ahogy Chan leparkolt kikaptam a kesztyűtartóból a szolgálati fegyverét és kipattantam a kocsiból. Tudom, hogy ott tartja, mert a házba nem akarja behozni a gyerekkori traumája miatt. Az apját a saját fegyverével lőtték agyon, ez pedig örök nyomot hagyott a lelkében.

- Sehun! - kiabált utánam, majd már hallottam a közeledő sziréna hangot. Semmivel nem törődve rohantam fel Seokhoz, s megkíséreltem berúgni Seok ajtaját. De ezzel csak a saját végtagomnak ártottam. Chan kikapta a kezemből a fegyvert és golyót eresztett a zárba, mire az ajtó kinyílt.

- Rendőrség! - kiabáltam be.

- Sehun kuss! - morrant rám Yeol, s a pisztolyt maga előtt tartva lépkedett befelé a lakásba. Nem láttunk túl sokat a sötétben, ráadásul a csend is túl nagy volt. Túlon túl nagy. Ekkor már tudtam elkéstünk.

- Neee… - motyogtam, majd berohantam Seok szobájába, s beérve lerogytam az ajtó előtt. Hoseok teste erőtlenül hevert félig kilógva a szekrényből, hatalmas vértócsával maga alatt.

- Sehun, mi a… baj? - lépett mellém Chan, majd egyből mellém guggolt és magához ölelt.

- Sajnálom… - motyogta, de én még mindig remegve néztem a munkatársam holttestét.

- Ki volt ez? - suttogtam magam elé. Chan felkelt és közelebb ment hozzá, hogy szemügyre vehesse, majd fájdalmasan pillantott felém. Erőt vettem magamon és én is közelebb mentem, majd egy pillangót vettem észre a barátom hátába szúrva. Egy műanyag pillangó volt, de akkor is egy kibaszott lepke!!!  Na ez volt az a pillanat, mikor végképp összezavarodtam. Hogy jutott be a PILLANGÓS gyilkos Seokhoz. És miért épp őt ölte meg?

- Chanyeol! - jött be futóléptekkel a szobába Hyuna, s ő is megnézte a halottat.

- Már megint ez? - akadt ki a nő, s előkapta a mobilját.

- Kyungsoo merre vagy? - szólt bele. - Nem érdekel, hogy kádban áztatod a habtested, van egy újabb pillangónk! - mondta. - Mi az hogy ki találta meg? Chanyeol szólt, hogy a lakótársa haverjához betört valami fegyveres. Húzd ide a beled azonnal! - kiabált, s letette.

- Megölöm ezt a rohadékot… - sziszegem, majd Chan kirágatott a lakásból. Most tuti rám férne egy pszichológus…

- Gyere ide… - ölelt meg.

- Vallomást kell tennem? - érdeklődtem, mire megsimogatta a hátam. - Majd holnap, most haza viszlek. - mondta határozottan, s így is tett.  Én pedig nem bírtam rájönni ki ölhette meg Seokot. De ami még jobban zavart, az a pillangó volt. Ez nem a pillangós gyilkos műve, hanem egy üzenet neki. És ha igazam van, akkor lesz némi terv módosítás.