Káoszközpont - III.rész

Chanyeol

Nagy levegőkért kapkodva szorítottam magamhoz a nyakamba ugró Baekhyunt. Kezei remegtek a nyakam körül és az ő légvétele is elég szapora volt. Kaira pillantottam, s láttam az arcán, ő nem ideges. Teljesen nyugodt maradt, kezét zsebre dugva lépett közelebb a lecsapódott dologhoz, ami nem volt más, mint egy sötét hajú, magas, fiatal srác.

- Nénikédet ijesztgesd! – morrant fel Dyo, mire a fiú leporolta magát és felé fordult.

- Nem akartalak megijeszteni, de leestem a fáról. – mosolygott kedvesen. Fogalmam sincs, ki ez a srác viszont úgy érzem nem jelent veszélyt ránk; és az, hogy Kyungsoo ismeri még megnyugtatóbb.

- Mizujs Jungkook? – karolta át a kölyköt Jongin.

- Hyunseungékat vártam, de eltévedtem és leestem a fáról. – mondta vigyorogva.

- Hogy kerültél a fára? – érdeklődött Baek barátja Chen.

- Hát felmásztam. – vágta rá.

- Kissé elvetemült a srác. – forgatta a szemeit Kyungsoo.

Lepillantottam a nyakamhoz bújó Baekhyunra. Kipirult arccal nézett fel rám, elvarázsolt pillantásokkal vizslatta a tekintetem. Számat akaratlanul is mosolyra húztam. Nem tudtam nem mosolyogni a zabálni való pofián. Megnyugtató pillantást intéztem felé, majd elengedtem és egy kicsit hátrébb léptem tőle.

- Ki ez? – mutatott rám Jungkook érdeklődve. – Csak nem a tűz kölyök? – esett le neki ki is vagyok.

- De, ő Chanyeol – nagyon béna – Park. – nevetett Jongin.

- Bénának lenni egy életérzés. – mondtam.

- Amúgy, hogy lehetsz tűz elemű? Tudtommal a fajtádat… - érdeklődött volna a fiú, azonban Kai befogta a száját.

- Mi van a fajtámmal? – lepődtem meg.

- Csak annyi, hogy gonosz vagy és blablabla… - legyintett Jongin. Erre a mondatára Kyungsoo egy nagyot csapott a homlokára.

- Te idióta! – morogta.

- Most akkor mi van? – értetlenkedtem, mert utálom mikor ezt csinálják. Soha semmi konkrétumot nem mondanak az erőmről. Csak azt, hogy gonosz.

- Semmi. – fordult meg Dyo, majd elindult előre felé Kaijal. Chen betámadta Baekhyunt, én meg az új ismerettség örömére csatlakoztam Jungookhoz.

- Néha azért kíváncsi lennék, mi játszódik le Jongin fejében. – elmélkedtem hangosan. Jungkook csak elmosolyodott.

- Általában minden gondolata a kaja körül forog, vagy érted aggódik. Kivéve, amikor a hasát tömi, mert olyankor csak Do körül forognak a gondolatai és perverz párhuzamokat állít Kyungsoo és az ebédje közé. – nevetett a fiatalabb.

- Ilyen jól ismered? – lepődtem meg.

- Áh, dehogy. Csak gondolatolvasó vagyok. – legyintett, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Az király! – csodálkoztam. – Néha kíváncsi lennék, mit gondolnak rólam mások. – néztem az előttem sétálókra, s megakadt a szemem Baekhyunon, aki megint a nagyban nevetgélő Chen miatt fogta a fejét. Már az óta ezt csinálják, mióta elindultunk.

- Szerintem Chen fejébe nem akarsz belekukkantani. – fintorgott.

- Miért? – érdeklődtem.

- Hidd el, jobb, ha nem tudod. – veregetett vállon.

Tekintetemmel még mindig a törpét követtem. Olyan életvidám személyiség. Szinte első pillantásra elbűvölt. De velem miért nem nevet olyan felszabadultan, mint Chennel? Oké, azért, mert régebb óta ismeri. Remélem ezt azért meg tudom majd változtatni. Saját gondolataimból Jungkook kuncogása szakított ki.

- Zavarba hozod. – nézett ő is Baekhyunra.

- Zavarba? Miért? – kérdeztem, mert nem igazán értettem. Miért jönne tőlem zavarba a törpe. Tény, hogy az első alkalommal mikor találkoztunk és megmentett én is zavarban voltam, de csak azért, mert nem megszokott, hogy vadidegenek mentik meg a bőröm. Habár…

- Te jó ég, Chanyeol! – csapta magát fejbe a fiatalabb felkacagva. – Te érzelmileg analfabéta vagy.

- Ezt most miért mondod? – értetlenkedtem az összefüggéstelen beszélgetésünkön. Komolyan elvesztette a fonalat.

- Ugye tudod, hogy minden gondolatodat hallom? – kötekedett a fiatalabb.

- Mármint… folyamatosan a fejembe vagy? – néztem rá kissé megrémülve. Elég durva!

- Nos, erre mondják, hogy egyszerre áldás és átok is. Hallom a körülöttem lévők gondolatait, néha képeket is látok, de az ritkább jelenség. – avatott be a képessége titkaiba.

- Akkor vigyáznom kell mire gondolok. – állapítottam meg.

- Eddig csak Baekhyun járt a fejedben. – jelentette ki.

- Ez nem… - kezdtem volna, azonban rá kellett jönnöm, hogy végül is igaza van.

- Megmondtam. – vigyorgott a fiatalabb elégedetten.

- Szállj már ki a fejemből! – fintorogtam, s pont ekkor érkeztünk meg a hegy tetején helyet foglaló kastély bejáratához. Kyungsoo volt olyan bátor, bekopogtatott. A hatalmas vasajtók váratlanul megmozdultak és kinyíltak. Odabent az előtérben egy rakás ember mászkált, mind fehér overálban. Csak azt ne mondják, hogy itt egyenruha is van! Szerencsémre az egyenruhások a kastély renoválásával foglalatoskodó restaurátorcsapat tagjai voltak. Megkönnyebbülés.

Egy magas, hibátlan arcú, mélyebb hangú pasi nyitott ajtót. Egész kedvesnek tűnt.

- Kim Himchan. – mutatkozott be vigyorogva, majd megmutatta, hol alhatunk az éjszaka és elmondta a további feladatokat. Egy hetet kell túlélni a hegy másik oldalán fekvő erőtérrel elkerített erdőben. Kis táborozás, mi? Viccesnek ígérkezik.

Himchan körbevezetett minket az első emeleten, ami a mi lakrészünk lesz az éjszaka. A szobával szemben van a konyha, és minden szobában saját fürdő van. Do körbe akart nézni, így én, mint a csapat egyik kíváncsi tagja, mentem vele. Baekie meg Jongdae elől menekülve csatlakozott hozzánk.

- Helló gyerkőcök. – lépett ki a liftből egy vigyorgó pasas.

- Woohyun. – szólította meg Dyo a fickót.

- Á, Do, örülök, hogy látlak. Szüleid? Még mindig zsémbesek? – kezdett beszélgetni, majd amint válaszokat kapott felém és Baekhyun felé fordult.

- Holnap indultok az erdőbe a „túlélő tesztre”. – mutatott idézőjelet mosolyogva. Sejtettem én, hogy ez csak valami táboros játék lesz.

- Te vagy… Chanyeol? -mutatott végül rám. Csak mosolyogva bólintottam. – Lehetőleg ne okozz erdőtüzet. – veregetett vállba. Ezt követően Baekiehez intézett pár jótanácsot, a átadott neki valamit.

- Tessék. – adott át egy karkötőt az alacsonyabbnak. – Ez segít, hogy sose maradjatok sötétben. – kacsintott. – Az erdőben nem sok fény van, de ha ezt a kezedre akasztod, esélyt kapsz arra, hogy a sötétben is világos legyen. – mosolygott, majd visszafordult Kyungsoohoz.

Amíg Baek a karláncával foglalatoskodott, én csendben figyeltem Dyot és a fickót. Mint megtudtam egy itteni tanár, aki a szél elem mestere és az egyik legkedvesebb, legfigyelmesebb ember ebben a létesítményben. Woohyun adott nekünk vacsorát, aztán elment és a koszos edények ellebegtek vele.

- Csúcs! – vigyorgott Jungkook.

- Ezt most mire mondtad? – kérdezte az ágyán henyélő Chen, miután visszaértünk a szobába.

- Woohyun reméli, hogy majd mind sikerrel teljesítjük a próbát. – örvendezett a fiatalabb.

- Jó néha tudni, mit gondol a másik. – néztem vigyorogva a fiatalabb boldog arcát.

- Kivételesen igazad van. – nevetett Kook. Jó érzés tudni, hogy ennyi jófejjel leszek összezárva. Örülök nekik. Még Chennek is, akiről csak annyit tudok, hogy nem akarom tudni, mi jár a fejében.

Az idő gyorsan eltelt míg beszélgettünk, így sorjában megkezdték a srácok a fürdést. Mindenkit magam elé engedve én mentem utoljára és ki se jöttem. Bevittem egy kispárnát is, hogy akkor én most otthon érzem magam. Ledobáltam magamról a ruháimat és beültem egy kád hideg vízbe. Csodálkoztam is, hogy ma nem akartam felgyújtani semmit. Egész jó napom volt, így visszagondolva. Azonban van egy kérdés, ami azóta nem hagy nyugodni, mióta Jungkookkal beszéltem. Ez pedig az volt, hogy miért jár az eszem folyton Baekhyunon. Aranyos srác és csodálom a bátorságát. Bizony kell ahhoz kurázsi, hogy egy gonosz erejű ismeretlen segítségére siess. De ő mégis megtette… Lenyűgöző! Azonban nem elmélkedhettem túl sokat, mert gondolataim tárgya nyitott be az ajtón, kezében a fogkeféjével. Ezzel nem lett volna semmi gond, ha nem ebben a pillanatban álltam volna fel becsukni a fürdőszoba ablakát, ami a kád mellett volt. Baek alaposan végig mért mindenhol, mire elment az áram. Legalább nem látja, hogy zavarban vagyok…

Baekhyun

Nem is olyan rossz dolog ez a varázsosság. Eddig csak jó dolgok történtek velem. Szeretem, hogy irányítani tudom a fényt… jobb esetben. A legrosszabb, vagyis legijesztőbb talán az volt, mikor Chanyeol és közém hullott Jungkook.

További érdekességek a mai napból: Chen folyton Yeollal cseszeget. Szerintem féltékeny rá, csak nem tudom miért. Do vezetésével elértük a hegyi kastélyt, hogy ott eltölthessük az éjszakát és másnap tovább indulhassunk az erdő másik oldalára, egy egyhetes „túrára”.

Lepakoltunk, kicsit körbe néztünk. Egészen jó szobatársakat kaptam, még ha csak erre az egy éjszakára is. Hatan voltunk egy szobában: Jongdae, Kyungsoo, Jongin, Chanyeol, Jungkook és én.
Este – lefekvés előtt – nagyjából már mindenki meg volt mindennel, így gondoltam befoglalom még egy picit a fürdőt és megmosom a fogam. Pislogni is elfelejtettem a helyzet abszurdsága miatt. Chanyeol egy szál semmiben, még kissé vizesen ácsorgott, keze az ablakon. Önkéntelenül is végig mértem. Soha nem voltam az a nagyon szégyenlős fajta, volt már barátnőm, sőt Chent is rengetegszer láttam pucéran, de ez most más volt. A colos látványa betett. Ahogy csaptam be az ajtót, az áram is elment.

- Mi ez a sötétség? – kérdezte a legfiatalabb.

- Biztos áramszünet. – felelt Jongdae.

- Baekhyun! – kiabálta Kyungsoo.

- Igen?

- Mi van a villanyokkal?

- Nem az én hibám, jó? – erősködtem és éreztem, lassan nekem is úgy füstöl a fejem, mint tegnap Yeolé.

- Fújj! – kiáltott fel Jungkook.

- Gyerekek, van valakinél gyertya? – ötletelt Jongin.

- Nincs! – mondtuk mind egyszerre.

- Amúgy a benti srác… Chan, ő tüzes, nem? – morfondírozott Jongdae. – Akkor őt fel tudjuk használni.

- Chanyeol… - kopogott be hozzá Dyo, de amint a colos kitette a lábát a fürdőből – egy szál törölközőben – tenyerén egy lángcsóvát tartva, szívem heves ütemben kezdett verni, s hirtelen minden fény vakítóan kigyulladt.

- Hé! – szisszent fel Soo. – Kontrolláld magad.

- Chan, szerintem hagyd ezt abba. – mondta aggódva Jungkook.

- Mit? – kerekedtek el szemei.

- Öltözz fel, vagy valami.

- Zavar a pőreség? – vigyorodott el.

- Nem engem… - majd felém fordul. – Hé, Baekie, vérzik az orrod!

- Én nem igazán bírom a vért… - köhögött fel Jongdae.

- Ne hagyjátok, hogy ide hányjon! – fintorogtam.

- Nos, akkor Chanyeol, te törődj Baekkel, - lökött a másik izmos mellkasának Jongin. – mi addig Dyoval meghánytatjuk Chent.

- Miért vannak mindkettőtöknek hasonló gondolatai? Ez nekem fáj. – fogta a fejét Kookie és ő is kiment a szobából. Én megfeszülve a magasabb karjában, egyik lábamról a másikra álltam, végül letöröltem az orrom egy Chanyeoltól kapott zsepivel.

- Visszatértem! – vihogott Jongdae. – Romantikáztok, fiatalok?

- Akkor én most vissza is megyek. – jelentette ki Chan, majd bevonult a fürdőbe.

- Mi van veled, haver? – szorongatott meg barátom. – Nem szoktál te ilyen lenni. Még soha nem vérzett az orrod.

- Magas vérnyomás.

- Mit láttál? – emelgette a szemöldökét. Amint visszagondoltam a fürdős jelenetre, ismét elöntötte a pír az arcomat.

- Maradjunk annyiban, nem csak magasságilag akkora, mint egy ház…

- El ne ájulj itt nekem. – röhögött ki.

Chanyeol

Egész éjjel forgolódtam… volna, ha lett volna hozzá helyem. De mivel nem volt, így kínszenvedésként éltem meg az éjszakát. Rossz érzésem van.

A kádból kiszállva a derekamra csavartam egy törölközőt, majd kimentem a szobából. Rajtam kívül már mindenki aludt. Jungkook viszont elég rosszul nézett ki. Arca kipirult, verte a víz és egész testében remegett. Leguggoltam az ágyához, majd megsimogattam a haját.

- Jungkook. – suttogtam, s végighúztam kezem a hátán is, erre viszont már felébredt. Szapora lélegzetvételeiből tudtam, hogy jó döntés volt felkelteni.

- Jól vagyok. – motyogta. – Csak egy rossz álom volt. – rázta a fejét. Amint normálisan tudta venni a levegőt érdeklődő pillantással figyelt, majd kérdőre vont.

- Honnan tudtad, hogy meg kell nézned minket? – érdeklődött. A kérdés elég váratlanul ért. Soha nem gondolkodtam el azon, mit miért teszek. Ha volt egy megérzésem, arra általában hallgatni szoktam. De a fontosabb kérdés: mi rémítette meg így a fiatalabbat?

- Amikor alszom… – suttogott behunyt szemekkel. – Néha látom mások álmait is.

- Mit láttál? Vagy kinek az álmát? – kérdeztem.

- A haverom Sehun… Gondolom ő is valamelyik szomszédos szobában alszik, éppen azt a rémálmot élve át, amit én is láttam. – mondta, szomorú tekintetébe pedig belesajdult a szívem.

- Mit álmodik? – kérdeztem, s összerándultak szemei, újra megborzongott, a remegés végigfutott egész testén. Elég durva álom lehetett…

- Hé, hé! – öleltem magamhoz. – Semmi baj, öcskös. – suttogtam a fülébe. Karjaival ő is átölelt, kezével szorosan markolta meg a hátam. Kérdés sem fért ahhoz, hogy valamitől iszonyatosan félt. – Itt maradjak, míg el nem alszol? – nem tudtam mit tehetnék, hogy nyugtathatnám meg szegényt.

- Azt megköszönném. – mosolyodott el halványan, s helyet csinált maga mellett. – Melletted max perverz álmaim lesznek. – mosolygott. Mit gondol ez a kölyök rólam?

- Nem baj, hogy vizes vagyok? – érdeklődtem vigyorogva.

- Inkább, mint hogy begyulladj. – kuncogott. Elhelyezkedtem mellette, majd a velem szemben lévő ágyra nézve megláttam Baekhyunt. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha ébren volna, de azt hiszem, csak képzelődtem. Már akkor is édes volt, mikor zavarba jött, de így… kedvem lenne bebújni mellé és átölelni, mint egy plüssmackót. Olyan kis ölelgetni való. – gondoltam, majd Kook felé fordulva találkoztam a fiatalabb huncut tekintetével.

- Még mindig analfabéta vagy. – dünnyögte.

- Miért? – érdeklődtem, mert komolyan nem tudom.

- Ha arra ébredek, hogy nem vagy mellettem, tudom hol keresselek. – nevetett halkan.

- Hol? – akadtam ki. Adjon már konkrét magyarázatot!

- Egy bizonyos személy ágyában, te szerencsétlen. – flegmázott.

- Kinél? Kainál? – gondolkodtam hangosan.

- Inkább aludj. – mondta, majd befordult a fal felé. Én visszafordultam Baekhyun irányába, s nagyon gyorsan elaludtam.

Furcsa volt, mert reggel nem fájt semmim. El is felejtettem, milyen kényelmesek az ágyak. Kinyitottam a szemem és KAI…

- WÁÁ! – ugrottam fel rémülten a perverz mosolyára, amivel szuggerált hol engem, hol a mellettem szemeit dörzsölő Kookiet.

- Nem kell rosszra gondolni. – motyogta a kölyök.

- Aha, akkor Yoda miért fekszik melletted félpucéran? – érdeklődött Jongin, mire a takaró alatt a kezemben éreztem meg a még mindig kissé nedves törölközőt. Aha, ez megnyugtató. Tök pucér vagyok…

- Inkább csak pucéran. – motyogtam, majd már készültem volna kitakarózni, amit Jungkook nem hagyott.

- Azt hiszem jobb, ha ad valaki egy alsógatyát neked. – forgatta a szemeit és elég kínlódó fejet vágott.

- Nem vagyok szégyenlős. – vontam vállat, majd kitakaróztam, s a vállamra csaptam a törcsit és célba vettem a fürdőt. Gyorsan felöltöztem, ezt követően lementünk reggelizni, de Kai csak nem hagyott békén a fiatalabbal. Folyton azt mondogatta; nem gondolta volna, hogy a fiúkat részesítem előnyben. Hát nem is! Vagy a tököm tudja. Van egyéb más problémám a szerelmi életemen kívül is. Kinek hiányozna most egy kapcsolat?

- Mit eszünk? – léptem Baekie mögé, aki pont sajtot szedett ki a számunkra kirakott menzás tálból.

- Én… sajtot. – húzódott el tőlem kissé elpirulva, majd Chen után eredt, és leült mellé az asztalhoz. Nem értem, mi a gondja?

- Nehezen emészti meg a látványod. – hallottam meg Jungkookot magam mellett.

- Ezt hogy érted? – érdeklődött Jongin.

- Mintha nem lenne nyilvánvaló. – dunnyogta Dyo.

- Arra gondolsz, hogy… - kérdezte Kai, majd elmosolyodott.

- Legalább valaki érti. – vigyorgott Kookie Kyungsoora.

- Most mi van? – akadtam ki, hogy komolyan magyarázzák már el a dolgokat.

- Bejössz Baekhyunnak, te gyökér. – súgta nekem Jongin, mire elkerekedett szemekkel néztem Jungkookra, aki csak bólogatott. Na, ha egy gondolatolvasó is megerősíti Kai elmeroggyant agyszüleményét, akkor abban már van valami… De még így sem hiszek nekik. Ne szórakozzanak már velem. Még hogy én, Baekienek? Ennél már csak az lenne rosszabb, ha azt mondanák, hogy nekem is hasonló érzéseim vannak a törpe felé. – elmélkedtem magamban két harapás között.

- Ami így is van. Te analfabéta! – kiabált rám Kook a nagy csendet megtörve az egész ebédlőben, tekintve, hogy csak mi voltunk már itt így dél körül.

- Kiszállnál már a fejemből? – morogtam rá.

- De basszus, egész éjjel csak rajta járt az a csöpp eszed. Legalább magadnak valld már be, hogy igen is tetszik neked! – morgott ő is.

- Nincs szükségem a tanácsaidra! – kezdtem bedühödni, mert utálom, mikor valaki meg akarja magyarázni NEKEM, hogy ÉN mit érzek.

- Pedig magadtól sose jössz rá. – flegmázott, mire elpattant nálam az a bizonyos cérna, de sikeresen visszatartottam a kitörni készülő kiabálásomat. Bár az igaz, hogy lángra kapott a tálcám, rajta minden kajával, de legalább nem kiabáltam.

- Atya úr isten! – ugrott arrébb Kook ijedtében. – Na, ezt nem láttam előre. – kapott a mellkasához. Elvettem Jongin elől a vizeskancsót, majd a tartalmát a tálcámra öntve, felkeltem és visszamentem a szobába összepakolni. Ja, meg duzzogni, hogy nekem nem is jön be Baekhyun. De ahogy a dühöm elszállt és visszagondoltam az elmúlt két napra, rá kellett jönnöm, hogy folyton őt figyeltem. Ha nem is tudatosan, de így volt. Lehet, hogy tényleg tetszik nekem a törpe?  - fogalmazódott meg bennem a kérdés.

Az ajtó nyílásának nyikorgó hangjára felfigyelve fordultam meg, és Baekie tekintetével találkozva teljesen lefagytam. Ekkor jöttem rá egy nagyon fontos dologra. Mégpedig, hogy a túra alatt olyan közel akarok kerülni a törpéhez, amennyire csak lehet. És kiderítem, hogy akkor most komolyan meleg vagyok, vagy sem…

Káoszközpont - II.rész

Chanyeol

Ijedt arcok, néhol szúrós pillantások, majd pár másodperc múlva némi duruzsolás zavarta meg a csendet. Kai ide-oda kapkodta a fejét; próbálta kitalálni, most mihez is kezdjen. Ellenben a mellettem álló Kyungsooval, aki csak a fejét fogta. Szinte hallom mire gondol: Jongin hogy lehetett akkora barom, hogy idehívjon.

Váratlanul páran megindultak felém, Dyo pedig készenlétben állt, hogy ha kell, akkor az erejét használva fog megvédeni. Azonban a számításainkat egy édes mosolyú fiú szakította félbe.

- A nevem Baekhyun. – ragadta meg a karom. – Segítek elmenekülni. – mondta, s magával rángatott. A tömeg rohant utánunk, és gondolom Kyungsoo is úgy meglepődött a segítőkész srácon, hogy nem csinált semmit.

Ahogy futottunk, hirtelen az összes fény kialudt, de egyszerre, mire a törpe felkiáltott, hogy: „Banyek, de jó!” Én meg csak elmosolyodtam a lelkesedésén. A következő pillanatban egy kéz ért hozzám, majd váratlanul a hegy lábánál, a buszmegállóban találtam magam. Gyorsan körbe néztem; egy picit örültem neki, hogy Baekhyun még mindig a karomat fogja. Ekkor meghallottam Jongin hangját.

- Kyungsoot otthagytam! – csapott a homlokára, majd eltűnt és egy szempillantás alatt visszatért egy sáros Dyoval.

- Veled mi történt? – érdeklődtem.

- Hála a kis mutatványodnak, a felbolydult tömeg belelökött a sárba. – vicsorgott rám. – Jongin, vigyél haza! – adta parancsba, mire a fiatalabb vállat vont és teljesítette a kérését. Elmosolyodtam, mert imádom mikor Do dühös, de most jobban foglalkoztatott a karomat szorongató törpe. Ahogy rápillantottam csupa zavarodottságot és megannyi kérdést lehetett leolvasni az alacsonyabb hófehér, hibátlan arcáról. Gondoltam megköszönöm neki a segítséget, de mikor szóra nyitottam volna a számat, nagy levegőt véve kapta rám tekintetét, mintha mondani akarna valamit. De semmi. Néma csend telepedett ránk. egy árva szót sem szólt, s én sem tudtam mit mondani. A szemei olyanok voltak, mint az ég legfényesebben ragyogó csillagai; tele csodával.

Amint magamhoz tértem elmosolyodtam és Baekhyun is így tett.

- Kezdd te! – vakarta zavartan a tarkóját.

- Először is, köszönöm a lámpaoltást. Másodszor, az én nevem Chanyeol. – mosolyogtam, mint egy idióta. De könyörgöm, azon a mosolygós arcon csak mosolyogni lehet. Szinte követeli magának, hogy én is vidám legyek.

- Akkor először is, szívesen, másodszor: örvendek, harmadszor: az a srác komolyan teleportált? – kérdezte izgatottan.

- Igen, ez az ő képessége. Irigylem is érte. – biggyesztettem le az ajkaimat, s tekintetem a karomra tévedt, ahol még mindig az ő keze pihent, az én testem pedig égni kezdett.

- Na, azért te sem panaszkodhatsz… AU! – kapta el a kezét.

- Bocsánat. – néztem rémülten. – Még nem nagyon tudom irányítani. – motyogtam zavartan.

- Füstölsz. – jelentette ki.

- Igen, nekem is feltűnt, hogy zavarban vagyok. – forgattam a szemeim.

- Nem úgy, a pulcsid füstöl. – mutatott rám, én meg gondolkodás nélkül lekaptam magamról a gyúlékony anyagot és a földre dobva picit megtapostam. – Köszi a tűzriasztást. – sóhajtottam. – Nálam ez mindennapos. – fordultam vissza felé, azonban a tekintete furcsamód nem a szememre szegeződött. Ekkor esett le, hogy nem vettem fel pólót, hogy minél kevesebb ruhám legyen kitéve a gyulladás veszélyének. Szóval itt állok egy vadidegen srác előtt a buszmegállóban félmeztelenül… Fő az első benyomás, mi? Hát ezt elbasztam. – fogalmazódott meg bennem.

De ahogy nem bírta elvenni szemeit a felsőtestemről, éreztem, hogy már a levegő is izzik körülöttem. Ekkor pedig valami a fejemre borult és iszonyat hideg volt. Felpillantottam a megálló tetejére és a tetőn ott kuncogott Kai, egy vödör vízzel a kezében.

- Lehűltél? – érdeklődött vigyorogva.

- Ezt muszáj volt? – nyüszítettem, erre meg valami ruhát dobott a fejemnek.

- Öltözz fel! – parancsolt rám, majd leugrott közénk és ránézett Baekhyunra. – Hoztam hideg vizet, ha esetleg megégette valamidet ez az eszement. – nevetett a törpére, én meg elfintorodtam.

- Csak a retinámat. – s a kezét a vödörbe nyomta.

- Merre laksz? – karolta át Baekhyunt, majd elteleportált vele.

- Komolyan Kai, komolyan? – kiabáltam az égbe, de jól tudtam, hogy nem halljaés így, hogy plusz ruhát is kaptam tőle, egyedül kell hazamennem. Ha bármi rosszat mer mondani rólam Baekhyunnak, esküszöm lepörkölöm a füleit!

Reggel apám dörömbölésére lettem figyelmes, mely kirángatott a legszebb álmaimból. kinyitottam a szemeimet és nagyot nyújtózkodva keltem ki az ágyamból, ami lassan egy éve a kád. Mert tűzveszélyességem lévén, apám kipárnázta nekem a kádat és meghagyta, hogy aludjak ott, engedjek magamra vizet, nehogy felgyújtsak valamit. Az egész fürdőt meleg gőz töltötte be, mely csak úgy tódult ki az ajtón mikor kinyitottam azt.

- Látom nem fáztál, de vegyél már fel valamit. – mutatott rám apám, amikor egy szál semmibe nyitottam neki ajtót nem vagyok előtte szégyenlős, hisz a nevelőanyám halála után ő pelenkázott egy éves koromtól.

- Te meg csajozz be! – támaszkodtam az ajtófélfának.

- Jól van kölyök. – veregette meg a vállamat, majd benyögte, hogy amíg dolgozik, lehetőleg ne gyújtsam fel a házat.

Magamra kaptam egy alsógatyát, s egy vizes törölközővel a fejemen ültem le reggeliző pelyhet zabálni. Mikor apu dolgozik unatkozom egyedül. Hirtelen annyit vettem észre, hogy két kéz nyúlt el a vállaim felett és benyúlta a kajámat. Kai imád lesből támadni az emberre és egy igazi élősködőn is túltesz ha kajáról van szó. Nagy vigyorogva ült le a mellettem székre, majd a kanalamat megszerezve tömni kezdte a pofiját. Már értem Dyo miért hívja néha buksinak, tényleg olyan, akár egy házikedvenc.

- Amúgy… -szólalt meg tele szájjal, nyelt egy nagyot és úgy folytatta a mondandóját. – A tegnapi előadásod nagy zavart keltett a varázsvilágban. És most kapaszkodj meg! Bang, a varázssuli egyik tanára beajánlott, hogy téged is fel kéne venni, csak hogy megtanuld használni az erődet. – mondta és tovább falta az én müzlimet.

- Na várjunk. Azt hittem az erőm úgy mond „gonosz”, akkor meg miért? – értetlenkedtem.

- Mert beszéltem Banggel és elmondtam, hogy kb egy éve jelentkezett nálad a képesség. Ő meg úgy vélte, jobb, ha jössz velem tanulni, mert így elég közveszélyes vagy. És annak fényében, ismerlek és tudom milyen vagy – a pusztítás gondolatától is irtózol – ezért semmi probléma a felvételi kérelmeddel.  A többi tanár is úgy gondolta, szóval bent vagy. – vont vállat.

- Na várj! Akkor most fel kell hagynom a normális életemmel? – próbáltam feldolgozni a hallottakat.

- Ha neked élet az, hogy a kádban alszol… - motyogta. – Mellesleg a fényes barátodat, Baekhyunt is felvették, mert az ő ereje is kissé irányíthatatlan. – nézett rám mire ösztönösen válaszoltam.

- Akkor megyek. – vigyorodtam el.

- Csak nem a törpe miatt? – emelgette a szemöldökét.

- dehogy, csak beállt a nyakam a kádban. – motyogtam, és nagyon örültem annak, hogy végre lehetőséget kapok arra, hogy megtanuljam használni a tűz elemet. Bár a suli nem pont olyan volt mint vártam…

~*~

- Miféle próbákról dumálsz? – érdeklődtem Jongintól, aki elkottyintotta magát, miszerint ez a varázssulis dolog nem is olyan egyszerű, mint ahogy képzeltem.

A próbák során derül ki, kik azok a „tehetségek”, akik a suli elvégzése után a varázsvilág őrei lehetnek. Akiknek nem sikerül, azokkal fogalmam sincs mi lesz.

De a java most jön. Az első forduló elméleti, vagyis írásbeli vizsga. Gőzöm sincs a varázsbigyókról. A második pedig egy tábori feladat, ahol egy hetet kell túlélnem az erdőben. – hát igen, drága barátom arról nem szólt, hogy esetleg bele is halhatok.

Gyors léptekkel haladtam Kyungsoo és Jongin nyomában, fel a hegy tetejére, s a legnagyobb meglepetésemre valaki a nevemet kiáltotta.

- Ó! – néztem magam mögé, ahol a tegnap óta nem látott Baekhyun szedte a lábait. – Szia törpe. – vigyorogtam rá.

- Törpe? – nézett rám dühösen. – Bocs, hogy nem vagyok ház méretű. – puffogott. Milyen kis harcias, nem nézném ki belőle.

- Baekie! – rohant velünk szembe a BOZÓTBÓL egy srác, majd a törpe nyakába ugrott.

- Mi van Chen? Medvét láttál? – érdeklődött az alacsonyabb.

- Nem te gyökér, csak aggódtam érted. Hogy jutott ezedbe segíteni egy ilyennek. – nézett rám lesajnáló tekintettel.

- Nem olyan rossz a srác, csak kicsit forrófejű. – lépett mellém Kai és jól összeborzolta a hajam.

- Ne már! – igazítottam vissza dühösen a tincseim. – Mi lenne, ha nem szekálnál? – érdeklődtem.

- Sajnálom Yoda, de ez már elkerülhetetlen. Amúgy meg Kyungsoot nem merem, szóval csak te maradtál. – bökött a mellkasomra.

- Jól van. – forgattam meg a szemeimet, mert pontosan tudom, hogy sose szállna le rólam. amióta ismer így viselkedik velem, aminek nagyon örülök.

- Haladhatnánk? – nézett ránk idegesen Do. Jongin elszublimált mellőlem, majd a Chen nevezetű gyereket magával szállította Kyungsoohoz. Ezt már megint mire véljem? Egyszer Dyora fanol, utána meg bárki másra, aki szembe jön. eléggé random természet. Bárkivel képes pillanatok alatt megtalálni a közös nevezőt.

- Bocs a tegnapiért. – indultam el, ahogy Baekie is megindult.

- Mármint? – nézett meglepődve.

- Hogy Kai csak úgy elteleportált. – mondtam a magam előtt vidáman sétáló Jonginre nézve. – Imádja a képességét.

- Semmi gond, haza vitt. – mosolygott.

- De rólam ugye nem mondott semmi rosszat? – pillantottam a törpére és őszintén reméltem, hogy nem.

- Csak az élettörténetedet. Meg azt, hogy puszta kézzel csinálod a pirítóst. – mosolygott rám. Megkönnyebbültem. – Amúgy, - fordult felém. -amikor az erőd jelentkezett nagyon megijedtél? Úgy értem, mit éreztél akkor? – kérdezte, kíváncsi tekintetét belefúrva az enyémbe.

- Te megijednél ha melletted kapna lángra a függöny? – érdeklődtem kötözködve.

- Talán. -nevetett fel.

- A te erőd sem semmi. – fordítottam rá a szót, mert picit zavart, hogy Kainak hála, ő már mindent tud rólam, de én semmit sem róla.

- Tegnapig nem is tudtam, hogy van. – motyogta boldogan. – Kyungsoo szerint a te erőd sem szokványos. Elég ritka példánynak számítasz. – elmélkedtem.

- Pont mint te. – nevetett, s az édesen csengő hangja melegséggel töltötte be a lelkem. – Egyébként örülök, hogy Jongin tegnap beszélgetett velem rólas. – lágyult el a hangja és mintha egy kissé kipirult volna. – Sok mindent mondott és megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok… így, hogy évekig éltem a normális életem, erre most meg fel se kell kelnem az ágyból hogy lekapcsoljam a villanyt. – nevetett.

- Jongdaet már régóta ismerem és az ő ereje születése óta megvan neki. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez csak úgy magától kialakulhat.

- Kai is így született. Elmondása alapján, konkrétan kiteleportált az anyja hasából – amit amúgy kétlek. – forgattam a szemeim. Kellemes volt beszélgetni Baekhyunnal. Egész sok mindent megtudtam róla. megkért, hogy majd csináljak neki pirított kenyeret, meg forró csokit, számomra ez úgy is gyerekjáték lesz. Csakhogy a tűz minden, csak nem játék.

- Apa tűzoltó. – mondtam ez most már sokkal lágyabb hangnemben. – Látta jól, hogy mikre képes a tűz és néha engem is kivitt magával az őrsre. Már nem egyszer láttam sírni amiatt, mert valakit nem sikerült kimentenie a lángok közül. Volt, hogy egy velem egy idős kisfiú égett bent a lakóházban. Pont emiatt a tűz számomra… - a mondatom azonban nem tudtam befejezni, mert a törpe előbb kimondta az utolsó szavaim.

- Nem játék, igaz? – nézett kedvesen a szemembe. A következő pillanatban Kai termett közöttünk és arrébb rángatott minket, mert valami hatalmas sebességgel csapódott le mellénk a földbe.

Luhan

- Bambi, ha nem jössz ki a bokorból, utánad megyek! – kiabált az útitársaim egyike.

- Itt vagyok, na. – forgattam a szemeim.

- Ki hallott már arról, hogy egy pasi szégyenlős… - fordult harmadik tagunkhoz, aki csak csendesen bólintott. A srác egész úton nem szólt eddig egy szót sem. Habár én azt sem tudom, hogyan keveredett mellénk. Még a legelején, mikor a hegyi téren szortíroztak minket, figyelt fel Yifan a gyógyítóra. Különösen jó érzéke van a füveihez és jól is használja őket, s ennek néha látható jelei is vannak. De, hogy én miért kerültem – a varázskörökben ismert nevén – Kris mellé, azt nem igazán értem. Ugyanis az előválogatón nemigen volt lehetőségem megcsillogtatni a tudásomat. volt, hogy veszítettem, de volt olyan meccs is, ahol az erősebb ellenfelet leütöttem egy cseréppel, amit egy közeli házról szereztem. Mire nem jó a telekinézis. Még jó, hogy az első valódi forduló elméleti, ezzel megkönnyítve a helyzetemet. Habár lehet ott is használhatom majd az erőm? Nos ez most még lényegtelen.

- Hallod, - kezdtem el nyafogni Yifannak. – mikor érünk már oda?

- Csak kuss és szedd a lábad, ha nem kellene a hugyos formád miatt folyton megállni, már ott lehetnénk.

- Hahh… fogd rám! Tuti azt sem tudod merre kell menni. – morogtam.

- De tudom, arra! – mutatott szerintem tök random egy irányba, konkrétan egy irdatlan nagy tölgyfára.

- Faportálunk, vagy mi? – húztam fel a szemöldököm.

- Igazából… - szólalt meg az eddigi utunk alatt először Yixing. – balra kellett volna fordulni.

- Hát ezt mondtam én is. – helyeselt Yifan, én meg a homlokomra csaptam. Idióta… - Bár erre rövidebb lett volna, de menjünk arra, amerre Lay javasolta. – folytatta.

- Igen, legyen megint neked igazad Wufan. – forgattam ismét a szemeim. – Remélem találunk még értelmes társaságot. – húztam a szám és hátrasandítottam a gyógyítóra, aki valami furcsa hosszú fűszálat rágcsált félig lehunyt szemekkel. Olyan, mint egy igazi parasztfiú.

- Tényleg Lay, mondd, te másban is jó vagy a gyógyításon kívül? – maradtam le Yifantól, hogy a másik fiú csendes, de értelmes társaságát élvezhessem.

- Némileg a szabadkezes harcokhoz is értek, de épp csak önvédelmi szinten. – motyogta, majd megállt valami fűfélét nézegetni, így otthagytam és mentem tovább a „főmufti” után.

Már lemenőben volt a nap, mikor a kastélyhoz értünk. Nagyot sóhajtva tettem le a hátizsákom.

- Már komolyan azt hittem, sosem érünk ide. Wufan nem a legjobb vezető, igaz, Yixing? – fordultam hátra, de a fiú nem volt sehol.

- Mi van? – dühöngött Kris, én pedig lapítottam.

- Lay eltűnt. – jelentettem ki halkan.

- Hogy-hogy eltűnt?

- Hát, nincs itt.

- Majd meglesz. – vont vállat és elindult befelé. – Gyere, keressünk szobát.

Káoszközpont - I.rész

Oké, nos megérkeztem az új fanfic első részével, remélem tetszeni fog. Előre szólok, hogy a történetben előfordulhatnak obszcén szavak, mindenki saját felelősségre olvassa.

Kyungsoo

Ahogy lépdeltem a keskeny utcán a tér felé, ahol kisebb tömeg alkotott kört, az a érzésem támadt, mint anno az általános suliban, mikor a felsősök verték egymás. Végül is ez is hasonló, csak ez tétre megy. Üdvözöllek a „varázsvilágban”, melyet csak néhány szerencsés kiválasztott ismerhet. Vannak, akik beleszületnek – ilyen vagyok én is – és vannak, akiknél csak magától random kialakul.

A szüleim már egészen kicsi korom óta taníttatnak különféle tanárokkal, hogy a próbákon jól teljesíthessek. Itt szükség van arra, hogy megfelelően tudd használni az erőd, az eszed, de még a tested is, hisz ha gyengébb vagy, könnyedén kihasználhatod a stratégai, fegyveres vagy szabadkézi harctudásod.

Miközben a fiatalokból összetorlódott embertömeg felé haladtam, az jutott eszembe, milyen lehet annak, aki azt sem tudja igazából hova jön. Az a nyamvadt cetli, amit a postaládánkba raktak sokkal inkább tűnt egy uzsorás fenyegetésének, mint egy meghívónak. Igénytelenek.

A téren a kör közepére furakodtam, hogy hamarabb sorra kerülhessek. Minél többet látnak belőlem, annál biztosabb, hogy bekerülök, hisz ez mégiscsak egy felvételi része. Alig vártam már a mai napot, szerettem volna letesztelni magam.

Az emberek alkotta „ringben” épp most ütöttek ki egy srácot, aki ritka béna volt. Megragadtam az alkalmat és a szervezők egyikéhez léptem.

- Lehet jönni? – kérdeztem a tőlem nem sokkal idősebb sráctól.

- Neved? – vetette oda felém sem nézve.

- Do Kyungsoo.

- Kipipállak, hogy megjelentél és részt is veszel. Mehetsz! – mondta unottan. – Az ellenfeled pedig… Jongup. – motyogta, mikor egy másik srác is odaállt. – Akár kezdhetitek is.

Kíváncsi vagyok ennek a Jongup gyereknek milyen ereje lehet. A fiú az egész szórakozást elrontva rohanni kezdett felém. Tehát futó, és nagyon gyors… Ez így gyerekjáték lesz. Ahogy az egy méteres körzetembe lépett, egy buckával kigáncsoltam. Akkorát zakózott, mint egy ház. Vigyorogva figyeltem ahogy felkel, rám néz, majd előkap egy kis tőrt. Haha. Ő még nem jött rá, hogy onnan bizony nem mozdul. Rugaszkodott volna el újból, de a lába nem mozdult, elnyelte a föld. Lassú, kimért léptekkel sétáltam elé, s megpöccintettem a homlokát.

- Vesztettél. – húztam gúnyos mosolyra ajkaim.

- Te szemét! – kiabálta. Elővettem némi gyógyfűvet, melyet még az otthoni gyógyítótól loptam és a fiú orra alá dugtam. A kábító virágnak hamar meg lett a hatása. Elaludt. Úgy nyertem, hogy meg sem erőltettem magam.

Kikecmeregtem, gondoltam felfrissítem magam egy kávéval, és addig talán elfogynak a nyomik is.

- Szia. – köszönt rám Jongin, régi jó barátom, akit a tömegben észre sem vettem.

- Szia.

- Szép győzelem volt. – veregette meg a vállam.

- Az. – jelentettem ki némi szarkazmussal hangomban. – Megyek, iszok egy feketét, rám csörögsz, ha valaki izgis lesz? – lelkesedtem.

- Persze. – felelte, s már indultam is a közeli kávézóba, hogy kortyolhassam a számomra most létfontosságú löttyöt.

Chanyeol

Szépen, komótosan haladtam át a tömegen, mely köztem és Jongin között lábatlankodott. Nem nagyon szeretek az ilyen helyeken egyedül lenni. Kai valami sráchoz indult el – aki a ringből lépett ki -, így pont elkerült. Pedig kizárólag az ő kedvéért jöttem ide. Alapból ki nem állhatom a hasonló verekedős mérkőzéseket. Ó és ami a legfontosabb, ha rájönnek, nekem milyen erőm van, elsőszámú közellenségként leszek számon tartva.

Fejemen megigazítottam a sötét kapucnit, s folyamatosan furakodtam előre, míg el nem értem Kait.

- Chanyeol! – ölelte át nyakam az izmos karjával. – Meglep, hogy kijöttél. – húzott kicsit távolabb a tömegtől, nehogy bárki is kihallgathasson minket.

- Ez egy fontos esemény számodra. – hajóltam picit Jongin felé, nehogy a mellettünk lévő hevesen szurkoló néző a kapálózásával leüssön. – Amúgy is sokat tettél már értem, a minimum, hogy egy ilyen helyzetben nem hagylak magadra. – mondtam a végén már mosolyogva. Az utca végéhez sétáltunk, ahol egy régi kőfal zárja el a várost, a kerítés mögött lévő meredek, erdős lejtőtől. Mert miért is ne, egy hegy tetejére kell tenni a varázslatos boksz meccseket, vagy miket. A falra könyököltem, s úgy néztem a sötétségbe borult tájat előttünk. A szél kellemesen fújdogált; már a mögöttem visongó tömeg sem zavart igazán.

- Harcoltál már? – fordultam érdeklődve barátomhoz.

- Még nem, szóval nem maradtál le róla. – bokszolt vállamba játékosan.

- Ennek örülök. – mosolyogtam rá.

- De Dyot látnod kellett volna. – ámuldozott. – Látszik rajta, hogy érti a dolgát. Alig volt a ringben egy percig és lenyomott egy elég erősnek tűnő gyorsasági harcost.

- Váó! – ámultam el én is. Nem tagadom, egyszer kipróbálnám milyen lehet a ringben állni és használni a testemben szunnyadó erőt.

- Ne is gondolj rá Yoda! – bökött meg Jongin, ezzel kiszakítva saját gondolataimból. – A te erődtől sikítva menekülne kb úgy mindenki. – grimaszolt. – Kivéve engem megy Kyungsoot. – vont vállat.

Hát én is ezt tettem volna mikor először feltűnt, hogy mégsem az az átlagos srác vagyok, akinek gondoltam magam. Egyik napról a másikra furcsa dologra lettem figyelmes. Például: ha dühös lettem és veszekedtem a nevelőapámmal random begyulladt a kályhában a tűz és nem lehetett eloltani, és mikor emiatt megrémültem még a mellettem lévő függöny is lángra kapott. Ilyenkor örültem annak, hogy a nevelőapám tűzoltó. Kirohantam a lakásból, mert levegőre volt szükségem, ekkor találkoztam Kaijal. Úgy megrémültem attól, hogy hirtelen mellettem termett, hogy a közelemben álló bokrot is sikerült lángra lobbantani. Jongintól tudom, hogy az erőm – a tűz elem – ritka és veszélyes képesség, amit a varázsvilágban az inferno gonosz, alvilági söpredéke tudott csak használni. Mondanom sem kell, nem volt túl megnyugtató érzés rájönni, hogy „gonosz” képességeim lettek. Ráadásul kezelhetetlen is. Addig már eljutottam, hogy meg tudok gyújtani egy gyertyát, esetleg egy fadarabot ha rákoncentrálok, viszont többnyire az érzelmeim vezérlik az erőmet a tudatom helyett. Pont ezért óv Kai a ringtől. Párszor edzett velem, hisz az ő képessége a teleportálás. Gyorsan el tud tűni mellőlem ha esetleg lángra kapnék én, vagy  bármi más a két méteres körzetemben. Ezután mutatott be Kyungsoonak, aki jóval többet tudott segíteni, mint ő. Nagyjából egy éve vagyok képes ilyesmikre, de nem nagyon fejlődtem. Ráadásul a hó is megolvad a kezemben, ami egy hócsatában rohadt nagy szívás… de ez most nem lényeg. Egy a fontos, hogy ne szerezhessen tudomást senki a képességemről. De soha! Bár nem teljesen értem hogy függ össze velem a gonoszság, hisz egy légynek se tudnék ártani… szándékosan.

Kai beleunt a várakozásba és úgy döntött nem várja meg azt a csávót, akit a múltkor kinézett magának. Így miután Dyo még két csávót szó szerint a földbe döngölt – az egyiket indákkal kötözte a talajhoz; a másik rosszabbul járt, mert neki konkrétan csak a feje látszott ki a szinte sárrá zúzott betonból – ő következhetett.

A laza beállása megnyugtatott. tudtam, hogy őt nem kell féltenem. Kyungsoo mellém lépett és érdeklődve kérdezte, mi a nyavalyát keresek egy ilyen helyen, mert a hülye kapucni – jelen esetben – nem segített abban, hogy elrejtsem az erőmet.

- Tudom, hogy megvédsz. – mosolyogtam rá.

- De ha lángra mersz lobbanni, megcsapkodlak! – fenyegetett.

Kai még bőven várhatott ellenfélre, mert nem akadt jelentkező. Korán volt még, és elméletileg a nagy harcosok csak éjszaka szoktak felbukkanni. Ahogy szétnéztem a tömegben több ijesztőbb külsejű srácot is láttam, de egyik sem mutatott érdeklődést a barátom iránt, aki már törökülésben duzzogott, mert nem volt ellenfele.

Ekkor tűnt fel az egyik villanyoszlop mellett egy aranyos és ártatlan ábrázatú srác. Sötét ruhájának hála, remekül láttam az egész alakját a lámpafényben. Kíváncsian figyelte az cselekményeket és néha-néha odasúgott valamit a mellette álló srácnak. Szőkésbarna haja remekül illett az arcához, melyen nagy mosoly terült el egy-egy sutyorgás után. Egész aranyos. – állapítottam meg.

- Kit nézel ennyire? – szakította félbe a bambulásom Dyo.

- Azt a srácot, ott velünk szemben, a lámpa alatt.- jelentettem ki.

- Nem tűnik nagy harcosnak. – állapította meg fintorogva.

- Nekem sem. – helyeseltem, majd feltűnt a látóteremben egy rövid hajú, félelmet keltő, „raj” csávó, aki magabiztosan lépdelt a ring felé és megállt az unatkozó Kai előtt.

- Régóta vársz, zöldfülű? – kérdezte barátomtól a magasabb, mire elfogott az aggodalom.

- Ne már! – akadt ki Kyungsoo. – Ez Kris, vele én akartam harcolni! – duzzogott, majd rám pillantott és rémülten szólt hozzám.

- Nyugodj már le! – mondta idegesen. – Már füstöl a fejed. – számolt be a füstölgő kapucnimról, mire gyorsan lekaptam a fejemről mielőtt meggyulladna. – Jongin fasza gyerek, nem lesz baja. – mondta megnyugtatóan, s szavai hallatán jobban is lettem. Tudom, hogy nem kell őt félteni. – hajtogattam magamban.

- Kezdjünk bele, mert már feltörte a beton a farpofáimat. – porolta le magát Jongin, s a meccs kezdetét vette.

Mint rájöttem, Kris nagyon jól bánik a fegyverekkel és emellett még repülni is tud. Kainak muszáj lesz védekeznie, mert a srác a támadás lehetőségét sem engedi meg neki. ez pedig egyre jobban aggaszt. Szememmel követtem a repkedő tőröket és egyéb fegyvereket, mikor feltűnt, hogy az egyik dobócsillag pont a kis törpe melletti villanyoszlopnak csapódott, minek hatására a srác megijedt és egy pillanatra megvakultam. A rohadt villanyfény majdnem mindenkinek kisütötte a retináját, de senki nem tudta mi történt. Gyanítom, hogy a törpe erejéhez lehet köze a random vakító fénynek. Viszont ami ezután következett, arra nem voltam felkészülve…

Kai a szemeit dörzsölgette, hátha úgy rendesen lát majd, Kris viszont ezt az alkalmat is kihasználta, hogy a gyanútlan barátomnak essen egy tőrrel. Gondolkodni se volt időm. Csak kinyújtottam a kezem Kai irányába és elkiáltottam magam, hogy: vigyázz. Csak az járt a fejemben, hogy muszáj eltűnnie onnan, mert nem eshet baja. Arra azonban nem számítottam, hogy egy hatalmas tűzfalat emelek ezzel Jongin és Kris közé. Ledöbbentem, mert nem tudtam hogy tudok ilyet. Kai egyből rám nézett, mire Kyungsoo elkapta a kezem és a combomnak szorította. Amint ez megtörtént, a tűz elaludt, és az összes riadt szempár rám szegeződött. Megrémültem. Egyetlen kérdés lebegett lelki szemeim előtt: Most mi lesz?

Baekhyun

Fogalmam sem volt róla mostanáig, mi az a hülye cetli, de Jongdaevel – a legjobb barátommal – arra gondoltunk – mivel ő is kapott -, biztos valami buli lesz és ki tudunk lépni a szürke hétköznapokból. Ehelyett mit kaptunk? Temérdek izzadt férfitestet, elvétve egy-két lányt; de Jongdae, aki a fiúkat részesíti előnyben – már ki tudja mióta – élvezte a helyzetet.

- Nézd, az a pici, nagy szemű hogy kiütötte azt a másik földes gyereket! – mutogattam a harcolók felé.

Kiderült, hogy ez nem egy buli. Chen valakitől megérdeklődte, itt csak olyanokkal találkozhatunk, akiknek van valamilyen ereje. Jongdae már kiskora óta szórakozik a villamossággal, de én hogy jövök a képbe? Nekem nincs semmilyen erőm.

- Hé, - szakított ki gondolataimból barátom. – nézd azt a helyes barnát. – intett fejével egy irányba. Alig láttam, hisz már jócskán besötétedett. – Folyamat téged bámul. – vigyorodott el Jongdae, én meg elpirultam, de azért bólintottam neki.

A tér közepén most nem verekedtek, csak egy kócos fiú pihentette a hátsó felét, ellenfélre várva. Jongdaevel mindenféle hülye témával ütöttük el az időt. Beszélgettünk például az új telefonomról és barátom ismerkedési problémáiról.

- Füstöl a feje? - kérdeztem kuncogva, oda sem figyelve arra, miről magyarázott.

- Kinek? - lepődött meg.

- Az általad "szexi barnának" kereszteltnek. - mutogattam irányába.

- És tényleg! Biztos forró fejű. - vihogott saját hülye humorán.

A tömeg morajlása felkeltette figyelmünket, elterelve minket a barnától. Egy rövid barna hajú, igencsak magas fiú előtt szinte szétnyílt a tömeg, hogy odaengedhessék a kócoshoz.

- Ez durva lesz. - húzta el a száját Chen.

- Miért?

- Nézz rá, olyan, mint egy komplett kivégzőosztag. - lépett hátrébb. - Azt hallottam 10-től jönnek a kemény fiúk, szóval ha harcolni akarsz, még megteheted. - vigyorodott el újból

- Persze, még mit nem. - forgattam szemeimet. - Még nem akarom kilehelni a lelkem.

A beszélgetésünk végét a mellettem pár centiméterrel elsuhanó suriken vágta ketté. Kishíján szó szerint! Úgy belefúródott a dobócsillag a fejem mellett a fémbe, hogy majdnem összepisiltem magam. S ez nem csak rajtam látszott meg.

- Baek, ez te voltál? – fogta meg két vállam Jongdae és szembefordított magával.

- Mi? – kérdeztem, még mindig remegve a félelemtől.

- Kb a lámpák ereje a Napéval volt egyenlő.

- Észre se vettem. – dőzsöltem a tarkóm.

- Ezért hívtak téged is. – lelkendezett. – Értesz a fényhez!

Alig, hogy Chen kimondta ezeket a szavakat, hatalmas őrjöngés támadt, majd hirtelen bántó csönd. Néhol pusmogtak csak egy-két szó elejéig. Tátva maradt a szám. A barna fiú olyan lángcsóvát állított a két harcoló fél közé, amilyet ég filmekben sem láttam.

- Oh! – kiáltott fel Jongdae a csendben. – Tüzes a kicsike.

- Fogd be! – ütöttem rá. – Különben is, hol kicsi ez neked? Akkora, mint egy ház! – suttogtam idegesen.

Körülöttünk az emberek szintúgy ezt tették. Fél füllel elkaptam egypár mondatot, miszerint: „ez a fiú veszélyes”, „a tűz a gonoszok ereje, mindenkit meg fog ölni”. Szerintem meg nem. Jó persze nem értek a lovakhoz – ez esetben a mágiához -, de ránézel a tüzesre és kétszeresére kerekedett szemei és ijedt arckifejezése elárulja, ő maga sem volt tisztában azzal, mit és hogyan csinált.

A tömeg szinte egy emberként fordult felé.

- Tennünk kell valamit. – nyaggattam Chant.

-Ugyan, miért?

- Meg fogják lincselni. – nyúztam a karját.

- De miért, ez a találkozó pont erről szól.

- Mert félnek a tűztől. – mondtam. – De, ha te nem segítesz, megyek magam. – azzal otthagytam és az ismeretlen fiúhoz siettem.

A tömeg egy felbőszült része már elindult irányába pont úgy, mint jómagam. Félrelökve az utamban lévőket törtem előre, s ahogy odaértem megfogtam a karját.

- A nevem Baekhyun. – és amint ezt kimondtam egy újabb éles kés repült el a fejem mellett. – Ha tudok, segítek elmenekülni. – ragadtam meg erősebben és megpróbáltam elrángatni onnan.

- Öljük meg a Sátán fiát! – üvöltött egy mély, felbőszült hang.

- Futás! – mondtam, s összeszorítva a szemeim arra gondoltam, bárcsak elmenne az összes fény. Szinte imádkoztam, hogy teljesüljön.

fiókfanfic

Üdv itt Kiri és Ani!
(A remélhetőleg létező olvasóinknak :D fő az önbizalom - fazékban)
Unalmas napjainkon fanficeket írunk, melyek később az egyik kollégiumi fiókban kötnek ki. Ebből szeretnénk veletek megosztani egyet, amely épp most íródik.
Főszerepben az EXO :D (ki gondolta volna)

Egy kis bevezetés a tartalomba:
Kinek sajnos, kinek nem sajnos, ez is egy slash. Fő szálon a Baekyeollal. Persze a többiek is megjelennek, kisebb nagyobb szerepben. Egyéb bandák tagjai is fellelhetők. Maga a történet egy amolyan az emberek világával párhuzamos varázsvilágban játszódik. Aki ismeri az EXO-t annak nem kell elmagyarázni az általuk "hordozott képességeket". Ezt használtuk fel alapnak egy kicsit felturbózva. Egy csomó varázslat (és ez alatt nem Capitulatus és egyéb ilyen apróságokat értünk), veszélyes helyzetek,elmezavar, súlyos sérülés, esetleges halál is előfordulhat, amiért az egyes rajongóktól előre is elnézést kérünk és végül a már tőlünk megszokott rengeteg hülyeség, különösképpen a Hunhan párosnál (enyhe spoiler XD).
Bevalljuk a szövegek némelyike egy videóstól (glados290 :D, aki esetleg nem ismeri - reklám), továbbá saját életünkből, szobatársaink hátrányára, illetve osztálytársainktól származik.

Egy kis kedvcsináló /erőteljes spoilerek következnek/:
" A tér közepén most nem verekedtek, csak egy kócos fiú pihentette a hátsó felét, ellenfélre várva. Jongdaevel mindenféle hülye témával ütöttük el az időt. Beszélgettünk például az új telefonomról és barátom ismerkedési problémáiról.
- Füstöl a feje? - kérdeztem kuncogva, oda sem figyelve arra, miről magyarázott.
- Kinek? - lepődött meg.
- Az általad "szexi barnának" kereszteltnek. - mutogattam irányába.
- És tényleg! Biztos forró fejű. - vihogott saját hülye humorán.
A tömeg morajlása felkeltette figyelmünket, elterelve minket a barnától. Egy rövid barna hajú, igencsak magas fiú előtt szinte szétnyílt a tömeg, hogy odaengedhessék a kócoshoz.
- Ez durva lesz. - húzta el a száját Chen.
- Miért?
- Nézz rá, olyan, mint egy komplett kivégzőosztag. - lépett hátrébb. - Azt hallottam 10-től jönnek a kemény fiúk, szóval ha harcolni akarsz, még megteheted. - vigyorodott el újból
- Persze, még mit nem. - forgattam szemeimet. - Még nem akarom kilehelni a lelkem."


"Ez a harmadik napunk itt az erdőben és mindenhol hullák hevernek amerre megyünk. Kyungsoo letépett egy darabolt a ruhájából, hogy azzal takarjuk el Jongdae szemét, nehogy ide hányjon. Legnagyobb fájdalmamra nem láttam sokkal többet Dyo testéből, mert volt rajta egy trikó. Könyörgöm, nyár van! Kukkolni akarok!
...
- Srácok! - kiáltott fel Jungkook. Ahogy felnéztünk , a szemünk elkerekedett. A Nap eltűnt  az égről, s szép lassan elborított minket a sötétség. Gyorsan Chen köré gyűltünk, akinek még mindig be voltak kötve a szemei. Mindenki, kivéve Chanyeolt.
- Hol a colos? - érdeklődött Baekhyun.
- Bassza meg! - fordultam a bokor felé, de akkor már késő volt. Egy fehér fantom lebegett előtte, ami ugyan ártalmatlan, de a frászt tudja hozni az emberre. És most ez volt a legrosszabb, ami történhetett. Yoda körül hatalmas lángcsóvák jelentek meg a levegőben, amitől a fantom elmenekült.
- Chanyeol, nyugi! - kiáltottam, s ekkor újabb sikolyokat hallottunk és sajnos a közelből. A hangok irányába fordítottam a fejem, majd egy hatalmas árny jelent meg a fák között, az ösvényen, amelyen idejöttünk. Az alak irányából dörömbölő, földet rengető lépések, majd ahogy még közelebb ért láncok csörgése hallatszott. D.O rémült arccal fordult Chanyeol felé.
- Oltsd el a tüzet! - kiáltott, de ekkor már késő volt."

Ezzel zárnánk, reméljük valaki majd azért belekukkant. Előre is jó étvágyat hozzá.
Kiri: ez egy nagyon Gucci fanfic, a fiókból, szeressétek. Írni kifejezetten jó poén és maga a történet elég összetett, amiért főleg imádom. De ami szar, az az, hogy lapra írtuk és jelenleg is szortírozom szét a povokat és Baekie elveszett... :'( kb 30 oldal után már nem is számoltuk hány van, de nem látom tőle a lábam, pedig ki van nyújtva. :D