Káoszközpont - I.rész

Oké, nos megérkeztem az új fanfic első részével, remélem tetszeni fog. Előre szólok, hogy a történetben előfordulhatnak obszcén szavak, mindenki saját felelősségre olvassa.

Kyungsoo

Ahogy lépdeltem a keskeny utcán a tér felé, ahol kisebb tömeg alkotott kört, az a érzésem támadt, mint anno az általános suliban, mikor a felsősök verték egymás. Végül is ez is hasonló, csak ez tétre megy. Üdvözöllek a „varázsvilágban”, melyet csak néhány szerencsés kiválasztott ismerhet. Vannak, akik beleszületnek – ilyen vagyok én is – és vannak, akiknél csak magától random kialakul.

A szüleim már egészen kicsi korom óta taníttatnak különféle tanárokkal, hogy a próbákon jól teljesíthessek. Itt szükség van arra, hogy megfelelően tudd használni az erőd, az eszed, de még a tested is, hisz ha gyengébb vagy, könnyedén kihasználhatod a stratégai, fegyveres vagy szabadkézi harctudásod.

Miközben a fiatalokból összetorlódott embertömeg felé haladtam, az jutott eszembe, milyen lehet annak, aki azt sem tudja igazából hova jön. Az a nyamvadt cetli, amit a postaládánkba raktak sokkal inkább tűnt egy uzsorás fenyegetésének, mint egy meghívónak. Igénytelenek.

A téren a kör közepére furakodtam, hogy hamarabb sorra kerülhessek. Minél többet látnak belőlem, annál biztosabb, hogy bekerülök, hisz ez mégiscsak egy felvételi része. Alig vártam már a mai napot, szerettem volna letesztelni magam.

Az emberek alkotta „ringben” épp most ütöttek ki egy srácot, aki ritka béna volt. Megragadtam az alkalmat és a szervezők egyikéhez léptem.

- Lehet jönni? – kérdeztem a tőlem nem sokkal idősebb sráctól.

- Neved? – vetette oda felém sem nézve.

- Do Kyungsoo.

- Kipipállak, hogy megjelentél és részt is veszel. Mehetsz! – mondta unottan. – Az ellenfeled pedig… Jongup. – motyogta, mikor egy másik srác is odaállt. – Akár kezdhetitek is.

Kíváncsi vagyok ennek a Jongup gyereknek milyen ereje lehet. A fiú az egész szórakozást elrontva rohanni kezdett felém. Tehát futó, és nagyon gyors… Ez így gyerekjáték lesz. Ahogy az egy méteres körzetembe lépett, egy buckával kigáncsoltam. Akkorát zakózott, mint egy ház. Vigyorogva figyeltem ahogy felkel, rám néz, majd előkap egy kis tőrt. Haha. Ő még nem jött rá, hogy onnan bizony nem mozdul. Rugaszkodott volna el újból, de a lába nem mozdult, elnyelte a föld. Lassú, kimért léptekkel sétáltam elé, s megpöccintettem a homlokát.

- Vesztettél. – húztam gúnyos mosolyra ajkaim.

- Te szemét! – kiabálta. Elővettem némi gyógyfűvet, melyet még az otthoni gyógyítótól loptam és a fiú orra alá dugtam. A kábító virágnak hamar meg lett a hatása. Elaludt. Úgy nyertem, hogy meg sem erőltettem magam.

Kikecmeregtem, gondoltam felfrissítem magam egy kávéval, és addig talán elfogynak a nyomik is.

- Szia. – köszönt rám Jongin, régi jó barátom, akit a tömegben észre sem vettem.

- Szia.

- Szép győzelem volt. – veregette meg a vállam.

- Az. – jelentettem ki némi szarkazmussal hangomban. – Megyek, iszok egy feketét, rám csörögsz, ha valaki izgis lesz? – lelkesedtem.

- Persze. – felelte, s már indultam is a közeli kávézóba, hogy kortyolhassam a számomra most létfontosságú löttyöt.

Chanyeol

Szépen, komótosan haladtam át a tömegen, mely köztem és Jongin között lábatlankodott. Nem nagyon szeretek az ilyen helyeken egyedül lenni. Kai valami sráchoz indult el – aki a ringből lépett ki -, így pont elkerült. Pedig kizárólag az ő kedvéért jöttem ide. Alapból ki nem állhatom a hasonló verekedős mérkőzéseket. Ó és ami a legfontosabb, ha rájönnek, nekem milyen erőm van, elsőszámú közellenségként leszek számon tartva.

Fejemen megigazítottam a sötét kapucnit, s folyamatosan furakodtam előre, míg el nem értem Kait.

- Chanyeol! – ölelte át nyakam az izmos karjával. – Meglep, hogy kijöttél. – húzott kicsit távolabb a tömegtől, nehogy bárki is kihallgathasson minket.

- Ez egy fontos esemény számodra. – hajóltam picit Jongin felé, nehogy a mellettünk lévő hevesen szurkoló néző a kapálózásával leüssön. – Amúgy is sokat tettél már értem, a minimum, hogy egy ilyen helyzetben nem hagylak magadra. – mondtam a végén már mosolyogva. Az utca végéhez sétáltunk, ahol egy régi kőfal zárja el a várost, a kerítés mögött lévő meredek, erdős lejtőtől. Mert miért is ne, egy hegy tetejére kell tenni a varázslatos boksz meccseket, vagy miket. A falra könyököltem, s úgy néztem a sötétségbe borult tájat előttünk. A szél kellemesen fújdogált; már a mögöttem visongó tömeg sem zavart igazán.

- Harcoltál már? – fordultam érdeklődve barátomhoz.

- Még nem, szóval nem maradtál le róla. – bokszolt vállamba játékosan.

- Ennek örülök. – mosolyogtam rá.

- De Dyot látnod kellett volna. – ámuldozott. – Látszik rajta, hogy érti a dolgát. Alig volt a ringben egy percig és lenyomott egy elég erősnek tűnő gyorsasági harcost.

- Váó! – ámultam el én is. Nem tagadom, egyszer kipróbálnám milyen lehet a ringben állni és használni a testemben szunnyadó erőt.

- Ne is gondolj rá Yoda! – bökött meg Jongin, ezzel kiszakítva saját gondolataimból. – A te erődtől sikítva menekülne kb úgy mindenki. – grimaszolt. – Kivéve engem megy Kyungsoot. – vont vállat.

Hát én is ezt tettem volna mikor először feltűnt, hogy mégsem az az átlagos srác vagyok, akinek gondoltam magam. Egyik napról a másikra furcsa dologra lettem figyelmes. Például: ha dühös lettem és veszekedtem a nevelőapámmal random begyulladt a kályhában a tűz és nem lehetett eloltani, és mikor emiatt megrémültem még a mellettem lévő függöny is lángra kapott. Ilyenkor örültem annak, hogy a nevelőapám tűzoltó. Kirohantam a lakásból, mert levegőre volt szükségem, ekkor találkoztam Kaijal. Úgy megrémültem attól, hogy hirtelen mellettem termett, hogy a közelemben álló bokrot is sikerült lángra lobbantani. Jongintól tudom, hogy az erőm – a tűz elem – ritka és veszélyes képesség, amit a varázsvilágban az inferno gonosz, alvilági söpredéke tudott csak használni. Mondanom sem kell, nem volt túl megnyugtató érzés rájönni, hogy „gonosz” képességeim lettek. Ráadásul kezelhetetlen is. Addig már eljutottam, hogy meg tudok gyújtani egy gyertyát, esetleg egy fadarabot ha rákoncentrálok, viszont többnyire az érzelmeim vezérlik az erőmet a tudatom helyett. Pont ezért óv Kai a ringtől. Párszor edzett velem, hisz az ő képessége a teleportálás. Gyorsan el tud tűni mellőlem ha esetleg lángra kapnék én, vagy  bármi más a két méteres körzetemben. Ezután mutatott be Kyungsoonak, aki jóval többet tudott segíteni, mint ő. Nagyjából egy éve vagyok képes ilyesmikre, de nem nagyon fejlődtem. Ráadásul a hó is megolvad a kezemben, ami egy hócsatában rohadt nagy szívás… de ez most nem lényeg. Egy a fontos, hogy ne szerezhessen tudomást senki a képességemről. De soha! Bár nem teljesen értem hogy függ össze velem a gonoszság, hisz egy légynek se tudnék ártani… szándékosan.

Kai beleunt a várakozásba és úgy döntött nem várja meg azt a csávót, akit a múltkor kinézett magának. Így miután Dyo még két csávót szó szerint a földbe döngölt – az egyiket indákkal kötözte a talajhoz; a másik rosszabbul járt, mert neki konkrétan csak a feje látszott ki a szinte sárrá zúzott betonból – ő következhetett.

A laza beállása megnyugtatott. tudtam, hogy őt nem kell féltenem. Kyungsoo mellém lépett és érdeklődve kérdezte, mi a nyavalyát keresek egy ilyen helyen, mert a hülye kapucni – jelen esetben – nem segített abban, hogy elrejtsem az erőmet.

- Tudom, hogy megvédsz. – mosolyogtam rá.

- De ha lángra mersz lobbanni, megcsapkodlak! – fenyegetett.

Kai még bőven várhatott ellenfélre, mert nem akadt jelentkező. Korán volt még, és elméletileg a nagy harcosok csak éjszaka szoktak felbukkanni. Ahogy szétnéztem a tömegben több ijesztőbb külsejű srácot is láttam, de egyik sem mutatott érdeklődést a barátom iránt, aki már törökülésben duzzogott, mert nem volt ellenfele.

Ekkor tűnt fel az egyik villanyoszlop mellett egy aranyos és ártatlan ábrázatú srác. Sötét ruhájának hála, remekül láttam az egész alakját a lámpafényben. Kíváncsian figyelte az cselekményeket és néha-néha odasúgott valamit a mellette álló srácnak. Szőkésbarna haja remekül illett az arcához, melyen nagy mosoly terült el egy-egy sutyorgás után. Egész aranyos. – állapítottam meg.

- Kit nézel ennyire? – szakította félbe a bambulásom Dyo.

- Azt a srácot, ott velünk szemben, a lámpa alatt.- jelentettem ki.

- Nem tűnik nagy harcosnak. – állapította meg fintorogva.

- Nekem sem. – helyeseltem, majd feltűnt a látóteremben egy rövid hajú, félelmet keltő, „raj” csávó, aki magabiztosan lépdelt a ring felé és megállt az unatkozó Kai előtt.

- Régóta vársz, zöldfülű? – kérdezte barátomtól a magasabb, mire elfogott az aggodalom.

- Ne már! – akadt ki Kyungsoo. – Ez Kris, vele én akartam harcolni! – duzzogott, majd rám pillantott és rémülten szólt hozzám.

- Nyugodj már le! – mondta idegesen. – Már füstöl a fejed. – számolt be a füstölgő kapucnimról, mire gyorsan lekaptam a fejemről mielőtt meggyulladna. – Jongin fasza gyerek, nem lesz baja. – mondta megnyugtatóan, s szavai hallatán jobban is lettem. Tudom, hogy nem kell őt félteni. – hajtogattam magamban.

- Kezdjünk bele, mert már feltörte a beton a farpofáimat. – porolta le magát Jongin, s a meccs kezdetét vette.

Mint rájöttem, Kris nagyon jól bánik a fegyverekkel és emellett még repülni is tud. Kainak muszáj lesz védekeznie, mert a srác a támadás lehetőségét sem engedi meg neki. ez pedig egyre jobban aggaszt. Szememmel követtem a repkedő tőröket és egyéb fegyvereket, mikor feltűnt, hogy az egyik dobócsillag pont a kis törpe melletti villanyoszlopnak csapódott, minek hatására a srác megijedt és egy pillanatra megvakultam. A rohadt villanyfény majdnem mindenkinek kisütötte a retináját, de senki nem tudta mi történt. Gyanítom, hogy a törpe erejéhez lehet köze a random vakító fénynek. Viszont ami ezután következett, arra nem voltam felkészülve…

Kai a szemeit dörzsölgette, hátha úgy rendesen lát majd, Kris viszont ezt az alkalmat is kihasználta, hogy a gyanútlan barátomnak essen egy tőrrel. Gondolkodni se volt időm. Csak kinyújtottam a kezem Kai irányába és elkiáltottam magam, hogy: vigyázz. Csak az járt a fejemben, hogy muszáj eltűnnie onnan, mert nem eshet baja. Arra azonban nem számítottam, hogy egy hatalmas tűzfalat emelek ezzel Jongin és Kris közé. Ledöbbentem, mert nem tudtam hogy tudok ilyet. Kai egyből rám nézett, mire Kyungsoo elkapta a kezem és a combomnak szorította. Amint ez megtörtént, a tűz elaludt, és az összes riadt szempár rám szegeződött. Megrémültem. Egyetlen kérdés lebegett lelki szemeim előtt: Most mi lesz?

Baekhyun

Fogalmam sem volt róla mostanáig, mi az a hülye cetli, de Jongdaevel – a legjobb barátommal – arra gondoltunk – mivel ő is kapott -, biztos valami buli lesz és ki tudunk lépni a szürke hétköznapokból. Ehelyett mit kaptunk? Temérdek izzadt férfitestet, elvétve egy-két lányt; de Jongdae, aki a fiúkat részesíti előnyben – már ki tudja mióta – élvezte a helyzetet.

- Nézd, az a pici, nagy szemű hogy kiütötte azt a másik földes gyereket! – mutogattam a harcolók felé.

Kiderült, hogy ez nem egy buli. Chen valakitől megérdeklődte, itt csak olyanokkal találkozhatunk, akiknek van valamilyen ereje. Jongdae már kiskora óta szórakozik a villamossággal, de én hogy jövök a képbe? Nekem nincs semmilyen erőm.

- Hé, - szakított ki gondolataimból barátom. – nézd azt a helyes barnát. – intett fejével egy irányba. Alig láttam, hisz már jócskán besötétedett. – Folyamat téged bámul. – vigyorodott el Jongdae, én meg elpirultam, de azért bólintottam neki.

A tér közepén most nem verekedtek, csak egy kócos fiú pihentette a hátsó felét, ellenfélre várva. Jongdaevel mindenféle hülye témával ütöttük el az időt. Beszélgettünk például az új telefonomról és barátom ismerkedési problémáiról.

- Füstöl a feje? - kérdeztem kuncogva, oda sem figyelve arra, miről magyarázott.

- Kinek? - lepődött meg.

- Az általad "szexi barnának" kereszteltnek. - mutogattam irányába.

- És tényleg! Biztos forró fejű. - vihogott saját hülye humorán.

A tömeg morajlása felkeltette figyelmünket, elterelve minket a barnától. Egy rövid barna hajú, igencsak magas fiú előtt szinte szétnyílt a tömeg, hogy odaengedhessék a kócoshoz.

- Ez durva lesz. - húzta el a száját Chen.

- Miért?

- Nézz rá, olyan, mint egy komplett kivégzőosztag. - lépett hátrébb. - Azt hallottam 10-től jönnek a kemény fiúk, szóval ha harcolni akarsz, még megteheted. - vigyorodott el újból

- Persze, még mit nem. - forgattam szemeimet. - Még nem akarom kilehelni a lelkem.

A beszélgetésünk végét a mellettem pár centiméterrel elsuhanó suriken vágta ketté. Kishíján szó szerint! Úgy belefúródott a dobócsillag a fejem mellett a fémbe, hogy majdnem összepisiltem magam. S ez nem csak rajtam látszott meg.

- Baek, ez te voltál? – fogta meg két vállam Jongdae és szembefordított magával.

- Mi? – kérdeztem, még mindig remegve a félelemtől.

- Kb a lámpák ereje a Napéval volt egyenlő.

- Észre se vettem. – dőzsöltem a tarkóm.

- Ezért hívtak téged is. – lelkendezett. – Értesz a fényhez!

Alig, hogy Chen kimondta ezeket a szavakat, hatalmas őrjöngés támadt, majd hirtelen bántó csönd. Néhol pusmogtak csak egy-két szó elejéig. Tátva maradt a szám. A barna fiú olyan lángcsóvát állított a két harcoló fél közé, amilyet ég filmekben sem láttam.

- Oh! – kiáltott fel Jongdae a csendben. – Tüzes a kicsike.

- Fogd be! – ütöttem rá. – Különben is, hol kicsi ez neked? Akkora, mint egy ház! – suttogtam idegesen.

Körülöttünk az emberek szintúgy ezt tették. Fél füllel elkaptam egypár mondatot, miszerint: „ez a fiú veszélyes”, „a tűz a gonoszok ereje, mindenkit meg fog ölni”. Szerintem meg nem. Jó persze nem értek a lovakhoz – ez esetben a mágiához -, de ránézel a tüzesre és kétszeresére kerekedett szemei és ijedt arckifejezése elárulja, ő maga sem volt tisztában azzal, mit és hogyan csinált.

A tömeg szinte egy emberként fordult felé.

- Tennünk kell valamit. – nyaggattam Chant.

-Ugyan, miért?

- Meg fogják lincselni. – nyúztam a karját.

- De miért, ez a találkozó pont erről szól.

- Mert félnek a tűztől. – mondtam. – De, ha te nem segítesz, megyek magam. – azzal otthagytam és az ismeretlen fiúhoz siettem.

A tömeg egy felbőszült része már elindult irányába pont úgy, mint jómagam. Félrelökve az utamban lévőket törtem előre, s ahogy odaértem megfogtam a karját.

- A nevem Baekhyun. – és amint ezt kimondtam egy újabb éles kés repült el a fejem mellett. – Ha tudok, segítek elmenekülni. – ragadtam meg erősebben és megpróbáltam elrángatni onnan.

- Öljük meg a Sátán fiát! – üvöltött egy mély, felbőszült hang.

- Futás! – mondtam, s összeszorítva a szemeim arra gondoltam, bárcsak elmenne az összes fény. Szinte imádkoztam, hogy teljesüljön.