Káoszközpont - II.rész

Chanyeol

Ijedt arcok, néhol szúrós pillantások, majd pár másodperc múlva némi duruzsolás zavarta meg a csendet. Kai ide-oda kapkodta a fejét; próbálta kitalálni, most mihez is kezdjen. Ellenben a mellettem álló Kyungsooval, aki csak a fejét fogta. Szinte hallom mire gondol: Jongin hogy lehetett akkora barom, hogy idehívjon.

Váratlanul páran megindultak felém, Dyo pedig készenlétben állt, hogy ha kell, akkor az erejét használva fog megvédeni. Azonban a számításainkat egy édes mosolyú fiú szakította félbe.

- A nevem Baekhyun. – ragadta meg a karom. – Segítek elmenekülni. – mondta, s magával rángatott. A tömeg rohant utánunk, és gondolom Kyungsoo is úgy meglepődött a segítőkész srácon, hogy nem csinált semmit.

Ahogy futottunk, hirtelen az összes fény kialudt, de egyszerre, mire a törpe felkiáltott, hogy: „Banyek, de jó!” Én meg csak elmosolyodtam a lelkesedésén. A következő pillanatban egy kéz ért hozzám, majd váratlanul a hegy lábánál, a buszmegállóban találtam magam. Gyorsan körbe néztem; egy picit örültem neki, hogy Baekhyun még mindig a karomat fogja. Ekkor meghallottam Jongin hangját.

- Kyungsoot otthagytam! – csapott a homlokára, majd eltűnt és egy szempillantás alatt visszatért egy sáros Dyoval.

- Veled mi történt? – érdeklődtem.

- Hála a kis mutatványodnak, a felbolydult tömeg belelökött a sárba. – vicsorgott rám. – Jongin, vigyél haza! – adta parancsba, mire a fiatalabb vállat vont és teljesítette a kérését. Elmosolyodtam, mert imádom mikor Do dühös, de most jobban foglalkoztatott a karomat szorongató törpe. Ahogy rápillantottam csupa zavarodottságot és megannyi kérdést lehetett leolvasni az alacsonyabb hófehér, hibátlan arcáról. Gondoltam megköszönöm neki a segítséget, de mikor szóra nyitottam volna a számat, nagy levegőt véve kapta rám tekintetét, mintha mondani akarna valamit. De semmi. Néma csend telepedett ránk. egy árva szót sem szólt, s én sem tudtam mit mondani. A szemei olyanok voltak, mint az ég legfényesebben ragyogó csillagai; tele csodával.

Amint magamhoz tértem elmosolyodtam és Baekhyun is így tett.

- Kezdd te! – vakarta zavartan a tarkóját.

- Először is, köszönöm a lámpaoltást. Másodszor, az én nevem Chanyeol. – mosolyogtam, mint egy idióta. De könyörgöm, azon a mosolygós arcon csak mosolyogni lehet. Szinte követeli magának, hogy én is vidám legyek.

- Akkor először is, szívesen, másodszor: örvendek, harmadszor: az a srác komolyan teleportált? – kérdezte izgatottan.

- Igen, ez az ő képessége. Irigylem is érte. – biggyesztettem le az ajkaimat, s tekintetem a karomra tévedt, ahol még mindig az ő keze pihent, az én testem pedig égni kezdett.

- Na, azért te sem panaszkodhatsz… AU! – kapta el a kezét.

- Bocsánat. – néztem rémülten. – Még nem nagyon tudom irányítani. – motyogtam zavartan.

- Füstölsz. – jelentette ki.

- Igen, nekem is feltűnt, hogy zavarban vagyok. – forgattam a szemeim.

- Nem úgy, a pulcsid füstöl. – mutatott rám, én meg gondolkodás nélkül lekaptam magamról a gyúlékony anyagot és a földre dobva picit megtapostam. – Köszi a tűzriasztást. – sóhajtottam. – Nálam ez mindennapos. – fordultam vissza felé, azonban a tekintete furcsamód nem a szememre szegeződött. Ekkor esett le, hogy nem vettem fel pólót, hogy minél kevesebb ruhám legyen kitéve a gyulladás veszélyének. Szóval itt állok egy vadidegen srác előtt a buszmegállóban félmeztelenül… Fő az első benyomás, mi? Hát ezt elbasztam. – fogalmazódott meg bennem.

De ahogy nem bírta elvenni szemeit a felsőtestemről, éreztem, hogy már a levegő is izzik körülöttem. Ekkor pedig valami a fejemre borult és iszonyat hideg volt. Felpillantottam a megálló tetejére és a tetőn ott kuncogott Kai, egy vödör vízzel a kezében.

- Lehűltél? – érdeklődött vigyorogva.

- Ezt muszáj volt? – nyüszítettem, erre meg valami ruhát dobott a fejemnek.

- Öltözz fel! – parancsolt rám, majd leugrott közénk és ránézett Baekhyunra. – Hoztam hideg vizet, ha esetleg megégette valamidet ez az eszement. – nevetett a törpére, én meg elfintorodtam.

- Csak a retinámat. – s a kezét a vödörbe nyomta.

- Merre laksz? – karolta át Baekhyunt, majd elteleportált vele.

- Komolyan Kai, komolyan? – kiabáltam az égbe, de jól tudtam, hogy nem halljaés így, hogy plusz ruhát is kaptam tőle, egyedül kell hazamennem. Ha bármi rosszat mer mondani rólam Baekhyunnak, esküszöm lepörkölöm a füleit!

Reggel apám dörömbölésére lettem figyelmes, mely kirángatott a legszebb álmaimból. kinyitottam a szemeimet és nagyot nyújtózkodva keltem ki az ágyamból, ami lassan egy éve a kád. Mert tűzveszélyességem lévén, apám kipárnázta nekem a kádat és meghagyta, hogy aludjak ott, engedjek magamra vizet, nehogy felgyújtsak valamit. Az egész fürdőt meleg gőz töltötte be, mely csak úgy tódult ki az ajtón mikor kinyitottam azt.

- Látom nem fáztál, de vegyél már fel valamit. – mutatott rám apám, amikor egy szál semmibe nyitottam neki ajtót nem vagyok előtte szégyenlős, hisz a nevelőanyám halála után ő pelenkázott egy éves koromtól.

- Te meg csajozz be! – támaszkodtam az ajtófélfának.

- Jól van kölyök. – veregette meg a vállamat, majd benyögte, hogy amíg dolgozik, lehetőleg ne gyújtsam fel a házat.

Magamra kaptam egy alsógatyát, s egy vizes törölközővel a fejemen ültem le reggeliző pelyhet zabálni. Mikor apu dolgozik unatkozom egyedül. Hirtelen annyit vettem észre, hogy két kéz nyúlt el a vállaim felett és benyúlta a kajámat. Kai imád lesből támadni az emberre és egy igazi élősködőn is túltesz ha kajáról van szó. Nagy vigyorogva ült le a mellettem székre, majd a kanalamat megszerezve tömni kezdte a pofiját. Már értem Dyo miért hívja néha buksinak, tényleg olyan, akár egy házikedvenc.

- Amúgy… -szólalt meg tele szájjal, nyelt egy nagyot és úgy folytatta a mondandóját. – A tegnapi előadásod nagy zavart keltett a varázsvilágban. És most kapaszkodj meg! Bang, a varázssuli egyik tanára beajánlott, hogy téged is fel kéne venni, csak hogy megtanuld használni az erődet. – mondta és tovább falta az én müzlimet.

- Na várjunk. Azt hittem az erőm úgy mond „gonosz”, akkor meg miért? – értetlenkedtem.

- Mert beszéltem Banggel és elmondtam, hogy kb egy éve jelentkezett nálad a képesség. Ő meg úgy vélte, jobb, ha jössz velem tanulni, mert így elég közveszélyes vagy. És annak fényében, ismerlek és tudom milyen vagy – a pusztítás gondolatától is irtózol – ezért semmi probléma a felvételi kérelmeddel.  A többi tanár is úgy gondolta, szóval bent vagy. – vont vállat.

- Na várj! Akkor most fel kell hagynom a normális életemmel? – próbáltam feldolgozni a hallottakat.

- Ha neked élet az, hogy a kádban alszol… - motyogta. – Mellesleg a fényes barátodat, Baekhyunt is felvették, mert az ő ereje is kissé irányíthatatlan. – nézett rám mire ösztönösen válaszoltam.

- Akkor megyek. – vigyorodtam el.

- Csak nem a törpe miatt? – emelgette a szemöldökét.

- dehogy, csak beállt a nyakam a kádban. – motyogtam, és nagyon örültem annak, hogy végre lehetőséget kapok arra, hogy megtanuljam használni a tűz elemet. Bár a suli nem pont olyan volt mint vártam…

~*~

- Miféle próbákról dumálsz? – érdeklődtem Jongintól, aki elkottyintotta magát, miszerint ez a varázssulis dolog nem is olyan egyszerű, mint ahogy képzeltem.

A próbák során derül ki, kik azok a „tehetségek”, akik a suli elvégzése után a varázsvilág őrei lehetnek. Akiknek nem sikerül, azokkal fogalmam sincs mi lesz.

De a java most jön. Az első forduló elméleti, vagyis írásbeli vizsga. Gőzöm sincs a varázsbigyókról. A második pedig egy tábori feladat, ahol egy hetet kell túlélnem az erdőben. – hát igen, drága barátom arról nem szólt, hogy esetleg bele is halhatok.

Gyors léptekkel haladtam Kyungsoo és Jongin nyomában, fel a hegy tetejére, s a legnagyobb meglepetésemre valaki a nevemet kiáltotta.

- Ó! – néztem magam mögé, ahol a tegnap óta nem látott Baekhyun szedte a lábait. – Szia törpe. – vigyorogtam rá.

- Törpe? – nézett rám dühösen. – Bocs, hogy nem vagyok ház méretű. – puffogott. Milyen kis harcias, nem nézném ki belőle.

- Baekie! – rohant velünk szembe a BOZÓTBÓL egy srác, majd a törpe nyakába ugrott.

- Mi van Chen? Medvét láttál? – érdeklődött az alacsonyabb.

- Nem te gyökér, csak aggódtam érted. Hogy jutott ezedbe segíteni egy ilyennek. – nézett rám lesajnáló tekintettel.

- Nem olyan rossz a srác, csak kicsit forrófejű. – lépett mellém Kai és jól összeborzolta a hajam.

- Ne már! – igazítottam vissza dühösen a tincseim. – Mi lenne, ha nem szekálnál? – érdeklődtem.

- Sajnálom Yoda, de ez már elkerülhetetlen. Amúgy meg Kyungsoot nem merem, szóval csak te maradtál. – bökött a mellkasomra.

- Jól van. – forgattam meg a szemeimet, mert pontosan tudom, hogy sose szállna le rólam. amióta ismer így viselkedik velem, aminek nagyon örülök.

- Haladhatnánk? – nézett ránk idegesen Do. Jongin elszublimált mellőlem, majd a Chen nevezetű gyereket magával szállította Kyungsoohoz. Ezt már megint mire véljem? Egyszer Dyora fanol, utána meg bárki másra, aki szembe jön. eléggé random természet. Bárkivel képes pillanatok alatt megtalálni a közös nevezőt.

- Bocs a tegnapiért. – indultam el, ahogy Baekie is megindult.

- Mármint? – nézett meglepődve.

- Hogy Kai csak úgy elteleportált. – mondtam a magam előtt vidáman sétáló Jonginre nézve. – Imádja a képességét.

- Semmi gond, haza vitt. – mosolygott.

- De rólam ugye nem mondott semmi rosszat? – pillantottam a törpére és őszintén reméltem, hogy nem.

- Csak az élettörténetedet. Meg azt, hogy puszta kézzel csinálod a pirítóst. – mosolygott rám. Megkönnyebbültem. – Amúgy, - fordult felém. -amikor az erőd jelentkezett nagyon megijedtél? Úgy értem, mit éreztél akkor? – kérdezte, kíváncsi tekintetét belefúrva az enyémbe.

- Te megijednél ha melletted kapna lángra a függöny? – érdeklődtem kötözködve.

- Talán. -nevetett fel.

- A te erőd sem semmi. – fordítottam rá a szót, mert picit zavart, hogy Kainak hála, ő már mindent tud rólam, de én semmit sem róla.

- Tegnapig nem is tudtam, hogy van. – motyogta boldogan. – Kyungsoo szerint a te erőd sem szokványos. Elég ritka példánynak számítasz. – elmélkedtem.

- Pont mint te. – nevetett, s az édesen csengő hangja melegséggel töltötte be a lelkem. – Egyébként örülök, hogy Jongin tegnap beszélgetett velem rólas. – lágyult el a hangja és mintha egy kissé kipirult volna. – Sok mindent mondott és megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok… így, hogy évekig éltem a normális életem, erre most meg fel se kell kelnem az ágyból hogy lekapcsoljam a villanyt. – nevetett.

- Jongdaet már régóta ismerem és az ő ereje születése óta megvan neki. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez csak úgy magától kialakulhat.

- Kai is így született. Elmondása alapján, konkrétan kiteleportált az anyja hasából – amit amúgy kétlek. – forgattam a szemeim. Kellemes volt beszélgetni Baekhyunnal. Egész sok mindent megtudtam róla. megkért, hogy majd csináljak neki pirított kenyeret, meg forró csokit, számomra ez úgy is gyerekjáték lesz. Csakhogy a tűz minden, csak nem játék.

- Apa tűzoltó. – mondtam ez most már sokkal lágyabb hangnemben. – Látta jól, hogy mikre képes a tűz és néha engem is kivitt magával az őrsre. Már nem egyszer láttam sírni amiatt, mert valakit nem sikerült kimentenie a lángok közül. Volt, hogy egy velem egy idős kisfiú égett bent a lakóházban. Pont emiatt a tűz számomra… - a mondatom azonban nem tudtam befejezni, mert a törpe előbb kimondta az utolsó szavaim.

- Nem játék, igaz? – nézett kedvesen a szemembe. A következő pillanatban Kai termett közöttünk és arrébb rángatott minket, mert valami hatalmas sebességgel csapódott le mellénk a földbe.

Luhan

- Bambi, ha nem jössz ki a bokorból, utánad megyek! – kiabált az útitársaim egyike.

- Itt vagyok, na. – forgattam a szemeim.

- Ki hallott már arról, hogy egy pasi szégyenlős… - fordult harmadik tagunkhoz, aki csak csendesen bólintott. A srác egész úton nem szólt eddig egy szót sem. Habár én azt sem tudom, hogyan keveredett mellénk. Még a legelején, mikor a hegyi téren szortíroztak minket, figyelt fel Yifan a gyógyítóra. Különösen jó érzéke van a füveihez és jól is használja őket, s ennek néha látható jelei is vannak. De, hogy én miért kerültem – a varázskörökben ismert nevén – Kris mellé, azt nem igazán értem. Ugyanis az előválogatón nemigen volt lehetőségem megcsillogtatni a tudásomat. volt, hogy veszítettem, de volt olyan meccs is, ahol az erősebb ellenfelet leütöttem egy cseréppel, amit egy közeli házról szereztem. Mire nem jó a telekinézis. Még jó, hogy az első valódi forduló elméleti, ezzel megkönnyítve a helyzetemet. Habár lehet ott is használhatom majd az erőm? Nos ez most még lényegtelen.

- Hallod, - kezdtem el nyafogni Yifannak. – mikor érünk már oda?

- Csak kuss és szedd a lábad, ha nem kellene a hugyos formád miatt folyton megállni, már ott lehetnénk.

- Hahh… fogd rám! Tuti azt sem tudod merre kell menni. – morogtam.

- De tudom, arra! – mutatott szerintem tök random egy irányba, konkrétan egy irdatlan nagy tölgyfára.

- Faportálunk, vagy mi? – húztam fel a szemöldököm.

- Igazából… - szólalt meg az eddigi utunk alatt először Yixing. – balra kellett volna fordulni.

- Hát ezt mondtam én is. – helyeselt Yifan, én meg a homlokomra csaptam. Idióta… - Bár erre rövidebb lett volna, de menjünk arra, amerre Lay javasolta. – folytatta.

- Igen, legyen megint neked igazad Wufan. – forgattam ismét a szemeim. – Remélem találunk még értelmes társaságot. – húztam a szám és hátrasandítottam a gyógyítóra, aki valami furcsa hosszú fűszálat rágcsált félig lehunyt szemekkel. Olyan, mint egy igazi parasztfiú.

- Tényleg Lay, mondd, te másban is jó vagy a gyógyításon kívül? – maradtam le Yifantól, hogy a másik fiú csendes, de értelmes társaságát élvezhessem.

- Némileg a szabadkezes harcokhoz is értek, de épp csak önvédelmi szinten. – motyogta, majd megállt valami fűfélét nézegetni, így otthagytam és mentem tovább a „főmufti” után.

Már lemenőben volt a nap, mikor a kastélyhoz értünk. Nagyot sóhajtva tettem le a hátizsákom.

- Már komolyan azt hittem, sosem érünk ide. Wufan nem a legjobb vezető, igaz, Yixing? – fordultam hátra, de a fiú nem volt sehol.

- Mi van? – dühöngött Kris, én pedig lapítottam.

- Lay eltűnt. – jelentettem ki halkan.

- Hogy-hogy eltűnt?

- Hát, nincs itt.

- Majd meglesz. – vont vállat és elindult befelé. – Gyere, keressünk szobát.