Üdv itt Kiri és Ani!
(A remélhetőleg létező olvasóinknak :D fő az önbizalom - fazékban)
Unalmas napjainkon fanficeket írunk, melyek később az egyik kollégiumi fiókban kötnek ki. Ebből szeretnénk veletek megosztani egyet, amely épp most íródik.
Főszerepben az EXO :D (ki gondolta volna)
Egy kis bevezetés a tartalomba:
Kinek sajnos, kinek nem sajnos, ez is egy slash. Fő szálon a Baekyeollal. Persze a többiek is megjelennek, kisebb nagyobb szerepben. Egyéb bandák tagjai is fellelhetők. Maga a történet egy amolyan az emberek világával párhuzamos varázsvilágban játszódik. Aki ismeri az EXO-t annak nem kell elmagyarázni az általuk "hordozott képességeket". Ezt használtuk fel alapnak egy kicsit felturbózva. Egy csomó varázslat (és ez alatt nem Capitulatus és egyéb ilyen apróságokat értünk), veszélyes helyzetek,elmezavar, súlyos sérülés, esetleges halál is előfordulhat, amiért az egyes rajongóktól előre is elnézést kérünk és végül a már tőlünk megszokott rengeteg hülyeség, különösképpen a Hunhan párosnál (enyhe spoiler XD).
Bevalljuk a szövegek némelyike egy videóstól (glados290 :D, aki esetleg nem ismeri - reklám), továbbá saját életünkből, szobatársaink hátrányára, illetve osztálytársainktól származik.
Egy kis kedvcsináló /erőteljes spoilerek következnek/:
" A tér közepén most nem verekedtek, csak egy kócos fiú pihentette a hátsó felét, ellenfélre várva. Jongdaevel mindenféle hülye témával ütöttük el az időt. Beszélgettünk például az új telefonomról és barátom ismerkedési problémáiról.
- Füstöl a feje? - kérdeztem kuncogva, oda sem figyelve arra, miről magyarázott.
- Kinek? - lepődött meg.
- Az általad "szexi barnának" kereszteltnek. - mutogattam irányába.
- És tényleg! Biztos forró fejű. - vihogott saját hülye humorán.
A tömeg morajlása felkeltette figyelmünket, elterelve minket a barnától. Egy rövid barna hajú, igencsak magas fiú előtt szinte szétnyílt a tömeg, hogy odaengedhessék a kócoshoz.
- Ez durva lesz. - húzta el a száját Chen.
- Miért?
- Nézz rá, olyan, mint egy komplett kivégzőosztag. - lépett hátrébb. - Azt hallottam 10-től jönnek a kemény fiúk, szóval ha harcolni akarsz, még megteheted. - vigyorodott el újból
- Persze, még mit nem. - forgattam szemeimet. - Még nem akarom kilehelni a lelkem."
"Ez a harmadik napunk itt az erdőben és mindenhol hullák hevernek amerre megyünk. Kyungsoo letépett egy darabolt a ruhájából, hogy azzal takarjuk el Jongdae szemét, nehogy ide hányjon. Legnagyobb fájdalmamra nem láttam sokkal többet Dyo testéből, mert volt rajta egy trikó. Könyörgöm, nyár van! Kukkolni akarok!
...
- Srácok! - kiáltott fel Jungkook. Ahogy felnéztünk , a szemünk elkerekedett. A Nap eltűnt az égről, s szép lassan elborított minket a sötétség. Gyorsan Chen köré gyűltünk, akinek még mindig be voltak kötve a szemei. Mindenki, kivéve Chanyeolt.
- Hol a colos? - érdeklődött Baekhyun.
- Bassza meg! - fordultam a bokor felé, de akkor már késő volt. Egy fehér fantom lebegett előtte, ami ugyan ártalmatlan, de a frászt tudja hozni az emberre. És most ez volt a legrosszabb, ami történhetett. Yoda körül hatalmas lángcsóvák jelentek meg a levegőben, amitől a fantom elmenekült.
- Chanyeol, nyugi! - kiáltottam, s ekkor újabb sikolyokat hallottunk és sajnos a közelből. A hangok irányába fordítottam a fejem, majd egy hatalmas árny jelent meg a fák között, az ösvényen, amelyen idejöttünk. Az alak irányából dörömbölő, földet rengető lépések, majd ahogy még közelebb ért láncok csörgése hallatszott. D.O rémült arccal fordult Chanyeol felé.
- Oltsd el a tüzet! - kiáltott, de ekkor már késő volt."
Ezzel zárnánk, reméljük valaki majd azért belekukkant. Előre is jó étvágyat hozzá.
Kiri: ez egy nagyon Gucci fanfic, a fiókból, szeressétek. Írni kifejezetten jó poén és maga a történet elég összetett, amiért főleg imádom. De ami szar, az az, hogy lapra írtuk és jelenleg is szortírozom szét a povokat és Baekie elveszett... :'( kb 30 oldal után már nem is számoltuk hány van, de nem látom tőle a lábam, pedig ki van nyújtva. :D

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése