Yin és Yang - 3.rész

Sziasztok! Hoztam megint egy Yin és Yangot, amig a kp készül (még el se kezdtem) Hmm... nem is tudom mit lehetne most még hozzáfűzni. Jó olvasgatást! :D

JB:

Mark és Jackson, sőt még a krampusz is egész este velem voltak. És ahogy sejtettem Jackson a krampuszkát is látja, és az sem zavarta különösebben mikor Mark elmondta neki, hogy mi őrangyalok vagyunk, Yugyeom meg az ördög, aki rosszba csábítja. Sőt még össze is haverkodott a démonkájával. Az idősebbet meg az őrületbe kergette azzal, hogy folyamat bókolt neki mennyire szexy fehérben, és mellé még ez a szőke haj… Mark csak idegesen mászkált fel alá, mire felsóhajtottam.

- Nagy cucc, hogy megint besötétedett a szárnyam, nem gáz. Csak jobb, ha nem ingerel senki. – keltem fel a kanapéról, hogy meginduljak kifelé. Mivel Mark tudja ilyenkor nem lehet feltartani, engedte, hadd menjek utamra. Haza érve letusoltam, majd mikor jöttem ki a folyosóról Jr nekem jött, kissé kómásan nézett fel rám azokkal a baromi szép szemeivel, majd benyögött egy olyat, hogy utállak tollseprű. Tollseprű? Csak nem…

Elkaptam a karját és szó szerit a falnak nyomtam a csuklóinál fogva. Erre persze csak nagyokat pislogott. Az a baj, hogy alapból sem vagyok az a szokványos angyal. Általában két embert szoktam csak védelmezni; a védencemet, meg Markot. És azóta, hogy egyszer megöltem pár démont, néha besötétül a szárnyam, hogy emlékeztessen, hogy elég egyetlen rossz mozdulat és ismét sötét angyallá válok. A gond csak az, hogy teszek én rá…

- Addig festettem az ördögöt a falra, míg az volt oly kedves és megjelent? De, hogy pont te legyél az aki Bambamet beleviszi a rosszba, arra nem számítottam. – néztem mélyen a szemeibe, s éreztem, hogy az aurám megint sötétséget kezd árasztani, amitől még a kis ördög is megrémült. Nem tudom miért, nem akarom bántani, de még megrémíteni sem. – Mázid, hogy ilyen szép szemekkel tudsz rám pislogni. – kacsintottam rá, majd ellépve tőle rontottam be Bambamhez, mint minden péntek reggel.

- Ébresztő kölyök! – húztam szét a függönyt, mire ő csak befordult a fal felé.

- Ne akard, hogy kiszedjelek… – forgattam meg a szemeimet, mire magától is felkelt, mert tudta, ha akarom tényleg kiszedem onnan. Majd ahogy rám nézett, furcsán ráncolta a szemöldökét.

- Mikor lett fekete a hajad? Tegnap még barnás volt… – dörzsölgette a szemeit.

- Ja de Marknak hála át lett festve. – mondtam kapásból és bűntudat nélkül a hazugságot. Édes devla! Most kegyelmezz a kölyöknek… Megint kezdek átváltozni, és nagyon nem jó!

- Gyere, kész a reggeli. – huppantam le mellé.

- Nagyon rosszfiús ez a szín. – öltött rám nyelvet. – Amúgy sietek, mert Wang… – kezdett bele, majd a szája elé kapta a kezeit. A szemei pedig most úgy csillogtak, mint tegnap Jacksonnak mikor meglátta az angyalkáját szárnyakkal. Ajjaj, ez ha nem is szerelem, de erős vonzalom. Az ilyesmiben pedig nagyon nem vagyok jó. Főleg úgy, hogy tudom Jacks Markért van oda.

- Mi van Jacksonnal? – érdeklődtem, mire nagy levegőt vett.

- El akarom csábítani. Nincs valami pasizó módszered?- nézett rám kölyökkutya szemekkel.

- Hát nem igazán van… Általában velem akarnak járni nem pedig fordítva. – túrtam a hajamba feszülten.

- Ja mint Youngjae. – kuncogott fel a fiatalabb. – De szerinted mit tegyek?

- Tudod, ennek nagyon nem fogsz örülni, de asszem Jackson beleesett Markba.– húztam el a számat. Baromi jó őrangyal vagyok… Én töröm szilánkokra a szívét.

- Na neeeee. – vetődött hátra az ágyon, majd a fejébe húzta a tollpárnát.

- Bambam ne haragudj… – simogattam meg a combját, mire felszusszant és elvette a párnát az arca elől.

- Semmi baj! Kösz, hogy elmondtad. De azért azt ne várd, hogy örüljek ennek. Marknak az az egy szerencséje hogy nagyon bírom… – motyogta.

- Ejj, kölyök! – kaptam el a nyakát, s úgy húztam magamhoz. – Jr-nek meg az a szerencséje, hogy te bírod. – motyogtam a hajába, mire kicsit felkapta a fejét.

- Mit motyogsz? – vonta fel a szemöldökét, én pedig halványan elmosolyodtam. – Hány palacsintát kérsz?

- Nyolcat. – vágott be egy mosolyt, majd megölelt. Hmm, még mázli, hogy anno belecsempészetem pár tollamat a párnájába. Így még ha én nem is vagyok most éppen minta angyalka a tollaim még jók maradtak. Bambam pedig határozottan nem változott semmit, mióta Jr itt van, szóval 1:0 nekem.

A konyhába érve megpillantottam Jr-t. Pont a palacsintát majszolgatta. Igazából azt tudtam, hogy olyan, mint egy kisördög, de arra nem számítottam, hogy az is. Viszont, ördög létére, igencsak dögös. Nem sok démont láttam, akiknek ennyire jól állt a feszülős nadrág… És micsoda lábai vannak. Aha… sejtettem, hogy ez lesz… – fogalmaztam meg magamban, miközben enyhe bizsergést éreztem a nadrágomban. Jinyoung már alapból egy szexi fenevad, vajon milyen lehet az ágyban? Derítsük ki…

- Ördögi szokás lopni, nemigaz? – léptem mögé, hogy a fülébe suttogjak.

- Te egész biztos, hogy angyal vagy? Ide érzem az elfojtott vágyaidat. – kuncogott fel.

- Angyalnak angyal vagyok, de nem az a jó kisfiú. – vettem le a palacsintás tálról nyolc darabot, majd beletettem egy tányérba és előszedtem a fagyit a mélyhűtőből. Gondolom Bambam ennek most örülne.

- Fagyit reggel? – vonta fel a szemöldökét. – Oké, hozzád képest a szende szűz haverod, inkább… – kezdett bele a mondatba, majd összeráncolta a szemöldökét. – Ő meg Jackson őrangyala! – nézett rám ismét én meg pont ekkor nyaltam le a kanálról a citrom fagyit. Ő igen, ez az arc mindent megér. Még ő is angyalibb, mint én. Ami kifejezetten tetszik.

- Jb, leviszel a suliba? – rontott ki a szobájából Bambam, majd amint meglátta a kezembe a fagyit, felkiáltott. – Ki vagy te, és hova tetted a nagybátyámat? – mutatott rám.

- Gondoltam jó lesz a fagyi a lelkibánatra. Amúgy pasizós tanácsot kérhetnél Jr-től is. – néztem az említettre, majd sunyi mosoly húzódott az arcomra. – Lefogadom, hogy van az ilyesmiben tapasztalata.

- Jaebum én kezdek félni tőled. – motyogta Bambam, de azért közelebb lépett hozzám és megölelgetett, amitől kicsit megjött az eszem. A kölyök betolta a reggelit, majd mivel Wang meg Mark is felbukkantak, inkább velük ment suliba. Az angyal úgy is csak a kávézóig követi őket.

- Többször lehetnél ilyen kis hamis. Bambamnek tetszik. – sétált vissza a konyhába Jr.

- Tudom. – vontam vállat.

- Akkor máskor is ilyen leszel? Csak mert reggel tényleg baromira furán viselkedtél. Viszont most helyre állt az aurád. Ilyen rossz hatással vagyok rád, ANGYALKÁM? – lépett mellém, majd megpaskolta az arcom. A szemeiben láttam azt a kis játékos tüzet, mely hívogatóan incselkedett velem.

- Hidd el, magamtól néha jobban féltem Bambamet, mint tőled. – fordítottam teljesen felé a fejem így az arcaink között alig pár centi volt csak. – Ha úgy érezném veszélyt jelentesz rá, már rég nem lennél. – nyaltam végig az alsó ajkamon.

- Elzavartál volna? – mosolyodott el, mire halál komoly arccal néztem a szemeibe.

- Megöltelek volna. – jelentettem ki. Jr arca elfehéredett.

- Te nem lehetsz angyal… – motyogta, majd bevonult a szobájába. Én meg felnevettem. Kis édes. Nem kedveli a váratlan fordulatokat. A gond ezzel az, hogy engem egyre jobban érdekel a házi krampuszom, mint kéne… De az ő hibája. Máskor ne vegyen fel előttem feszülős nadrágot!

JR:

JB angyal létére a frászt hozza rám. Nem normális, hogy ilyeneket mond. Egy angyalnak bájosnak, meg édesnek kéne lennie, de ő sokkal inkább emlékeztetett magára sátán Soo-ra. Ha így folytatom, belehalok Bambam elrontásába. Habár nincs más esélyem. Vagy megteszem, vagy meghalok. És a meghalok rész ez esetben duplán érvényes.

Ahelyett hogy tovább törtem volna a fejem a hülyeségeken, felhúztam a cipőm és kiosontam a szobámból, majd a lakásból is. Meg kell keresnem Bambamet. Tennem kell valamit. Lucifer már így is előnyben van.

Megkerestem a kölyök iskoláját és szünetben odamentem hozzá.

- Szia Bambam!

- Hát te? – nézett rám a kölyök nagy szemekkel.

- Ki a barátunk? – jött oda Wang is.

- Ő az új lakótársunk JR. – mosolygott Jacksonra Bam.

- Ühüm. Jó falat. – emelgette szemöldökét, én meg a homlokomra csaptam. Ha most emiatt az idióta miatt fog Bambam utálni, akkor tuti felnégyelem Yugyeom ide vagy oda… Lesz másik munkája. – Ha nem lenne Mark… JB nem vetett még rá szemet? – kérdezte a kölyöktől.

- Hát ha igen, akkor sem feltűnően. – tűnődött.

- Itt vagyok ám én is, és mindent hallok.

- Ne legyél ilyen befásult. – forgatta a szemeit Jackson.

- Anyád a befásult. – fordultam el tőle, hogy újra a fiatalabbra nézzek. – Azért jöttem, hogy nincs-e kedved este eljönni egy vad buliba. Egy haverom hívott meg és gondoltam te is jöhetnél. Meg Jaebumnak se lehet vele gondja, hisz péntek van… meg minden. Ha gondolod, jöhet akár Jackson is. – vetettem be az ütőkártyát.

- Menjünk. – bökte oldalba az idősebb.

- Oké, hánykor?

- Hét körül? Tudom, hogy olyankor még korán van, de nem árt egy bulit megalapozni és beülhetnénk valahová.

- Nézd csak, az új lakótársatok egy igazi partiördög. – mosolyodott el, én meg megráztam a fejem az ördög szóra. Mi ez a csávó, valami mindent látó?

- Tudod, neked csak JR. – emelgettem a szemöldököm.

- Ne flörtölj már ilyen nyíltan vele. – háborodott fel Bambam.

- Miért? Ő kezdte. – mosolyodtam el. – Ugyan már, ez csak egy kis szócsata. Ettől még nem mászunk egymás ágyába.

- Pedig érdekes lenne, bár Mark nem hiszem hogy benne lenne az édeshármasban. – gondolkodott Wang.

- Te hülye vagy. – kuncogtam.

Bambam kikísért a suli kapujáig. Jobban mondva kivonszolt.

- Még, hogy nincsenek technikáid. – fintorgott. – Még csak most találkoztatok, de már az ujjad köré is csavartad.

- Segítsek neked megfűzni őt? – kérdeztem. – Nem egy észlény a srác. – nevettem fel.

- Mi van? – kerekedtek el a szemei.

- Este, majd teszek róla, hogy vonzó legyél. Plusz el… szóval eltűntetem ezt a Mark gyereket. Azt még nem tudom hogy, de megoldom. Cserébe legyél nagyon ügyes fiú. – mosolyodtam el gonoszan. Ha sikerül a tervem, hatalmas káosz lesz. Á… már érzem ahogy felpezsdül a vérem. Csak Jaebum rá ne jöjjön. Tartok tőle. Valami nem stimmel azzal a sráccal. Komolyan olyan volt, mint Soo. Még én is angyalibb vagyok. De utána meg olyan volt, mint a gyerek tegnap. Nem értem. Ha gond lenne, valahogy összeszedem a ragtapaszt, majd ő lefoglalja JB-t.

- Oké. – ejtette ki bizonytalanul a szót.

- Akkor én megyek is. – mosolyogtam rá, majd intettem és távoztam. Pfff… ez egy nehéz kör volt. Még jó, hogy ott volt Jackson, aki lazán benne van bármiben. Haza még nem megyek az biztos. Az a feszült légkör még a magam fajta elvetemült hülyéknek is sok.

- Unatkozom. – nyöszörögtem félhangosan, majd eszembe jutott Yugyeom. Meg kéne keresnem a kis kezdőt. Ha érzékelem, akkor mákom van. Erőt vettem magamon, hogy az újoncra koncentrálva megtaláljam őt. És kifejezetten hamar meg is lett. Mi ez, ha nem csoda. Lehet, hogy Isten a lentiek oldalán is áll?

A kis ördögfióka közel az iskolához irkált valami füzetbe.

- Tervezgetünk, tervezgetünk? – hajoltam közel füléhez, mire megugrott.

- Jézusom, mit keresel itt? – lepődött meg.

- Nem Jézus, csak ördög és most jöttem. – poénkodtam. – A védencemet próbálom rossz útra téríteni, de az angyalkánk egész jól végzi a dolgát.

- Az angyalkátok? – húzta össze a szemét. – Tetszik neked az angyal? – fintorgott.

- Nem… nem hiszem, csak ő különleges. Ilyen ellentmondásos égit még sosem láttam. – sóhajtottam fel.

- Hogy lehet ellentmondásos. Azok mindig csak jók. – forgatta a szemét.

- De ő nem olyan.

- Mondjuk múltkor én is találkoztam egy érdekes szerzettel. Talán ő a népünk legendájából ismert lény.

- Mármint arra gondolsz, hogy… – ráztam meg a fejem. – Fújj, ez undorító. Elképzelni is gáz.

- Pedig ő az egyetlen sötét angyal. – húzódik mosoly ajkaira.

- De, az a legenda csak egy mese. – fújtattam elveszetten. A legenda miszerint egyszer egy ördög és egy angyal kapcsolatából született egy gyermek, aki angyali szépséggel rendelkezett, de belül pont olyan ördögi volt, mint bármelyikünk. A legenda, amely röhejesnek hangzik, hisz hogy lehetne már Soonak gyereke… egy angyaltól. Vicces, hogy nem a buja angyalon égtem ki, hanem azon, hogy a babaarcú sátánnak netán van egy kölyke.

- És mi van, ha mégis igaz? Az a srác meg akart ölni, majd gondolt egyet és megvédett. – mesélte. Miért érzem azt, hogy JB-re gondol? Bele se merek gondolni, hogy ő lehet az alvilágban csak „hóhérként” emlegetett féllény.

- Nem. Nem! NEM és kész! – ütöttem a padba, amin a fiatalabb ült.

- Most mit vagy ilyen dühös?

- Az a csávó… az ellenfelem. – nyeltem nagyot. – Meg fogok pusztulni, Yugyeom. – hunytam le egy pillanatra a szemeim.

- Ijj… - húzta el a száját most már ő is. – Kyungsoo jól kicseszett veled.

- Az nem kifejezés. Yugyeom, te jó tanuló voltál, hogy tudok magamhoz hívni egy angyalt? Szükségem lesz rá.

- Mit tervezel? – húzta össze a szemöldökét. – Nem tetszik ez a nézés.

- Kicsit be akarom vadítani Bambamet ezzel a Wang gyerekkel. Viszont ehhez az kell, hogy JB ne koslasson a kölyök után. Azt pedig csak egyetlen módon oldhatom meg. Rá akarom uszítani az egyik angyal barátját.

- De Markkal mi lesz? – kötött bele a tervembe.

- Vele majd én foglalkozom. – mosolyodtam el gúnyosan.

- Ez nem sejtet semmi jót. Az angyallal kapcsolatban… Keresd fel GD-t. Ő minden természetfeletti lényt névről ismer és tudja, kit hol lehet megtalálni.

- Kösz kölyök. – borzoltam hajába.

- Szívesen. Túlzottan tetszik a káoszos ötleted ahhoz, hogy ne segítsek. – vigyorgott. – Járj szerencsével.

- Köszi.

Elindultam az egyetlen ma is élő „mindeneshez” Jiyonghoz. Elég messze lakik, de legalább eltelik a délután. Még be se kopogtam már nyitotta is az ajtót, majd a kezembe nyomott egy cetlit közölve közben, hogy nem ér rám. Kösz. Szétnyitottam a cetlit, amin több dolog is volt. Egy cím és egy időpont illetve egy telefonszám. Elővettem a mobilom és tárcsáztam a számot. A hang a másik oldalon kicsit durcásan szólt bele.

~ Ki az?

- Jobb ha nem tudod. A lényeg hogy ma este nem leszünk otthon szabad a JB pálya. – mondtam sunyin. – Gyere fél hétre. Addigra lelépünk. Légy hálás angyalka.

Amint letettem a telefont elégedetten indultam haza. Délután négy óra volt.

- Lerohadt a lábam. – sóhajtottam, mikor beléptem az ajtón.

- Talán nem kéne annyit kujtorogni, kisördög. – hallottam meg Jaebum hangját.

- De muszáj volt, hogy minden úgy legyen, ahogy én azt akarom. – feleltem fáradtan és levetettem magam a kanapéra.

- Mit csináltál Bambamel? – jött be mellém.

- Én semmit.

- Csak mert mióta hazajött, szinte kis sem bújt a szekrényéből. Bár ha jól hallom, már az egész szekrényt kihordta az ágyára.

- Csak elintéztem neki egy randit Wanggal. – mosolyodtam el gonoszan. – Az meg amúgy sem olyan nagy dolog, nem igaz?

- Nem.

Hatra végül sikeresen elkészült a kölyök a segítségemmel. Én is átöltöztem és indulhattunk is.

- Szép estét Jaebum. – integettem hátranézve, majd elindultunk a bár felé.

Káoszközpont - XII.rész

Sziasztok! Tudom, hogy előbbre ígértem, de összejöttek a dolgok, meg találtam a ficben egy hibát is, és egy részét át kellett emiatt írni. Na jó, nem mentegetőzöm tovább. Egyébként kb. most tartunk a történet felénél, ha jól néztem a papírokat. Éljen, ezt is megértük. Jó olvasgatást!

Sehun:

Az erdőben történtek eléggé megviseltek. Már legalább egy hét eltelt, de a rémálmok még mindig kísértenek. Szerencsére Luhan segített. Sőt mikor éjszaka felriadok, mindig ott van nekem. Pár napja mellettem alszik, és furcsa, de azóta nincsenek rémálmaim. A másik szobatársunk Yoseob rendes srác, bár magának való. Alig láttam a héten, nem is nagyon aludt bent. azt mondta Hyunseunggal, meg a többiekkel lesz amíg meg nem kezdődnek a tanórák. Sosem szerettem a sulit, és bár nem a szokványos matek, töri, fizika tantárgyakat kell magolnom, attól még tanulni azt kell. Sőt, Suhotól tudom, hogy nem is keveset.

- Mi a baj? – lépett mellém Luhan az ablakhoz. Már egy jó ideje figyelem Joonmyunt és Minseokot innen. Nézem ahogy harcolnak, és azon gondolkozom, én miért nem vagyok olyan erős?

- Semmi. – sóhajtottam szomorúan, mire Luhan rám tehénkedve bámult kifelé, hogy mégis mit nézek.

- Wow! – lelkesedett. – Ezek durvák! – állapította meg.

- Az nem kifejezés. – motyogtam. – Bárcsak én is ilyen jó harcos lennék!

- Ha gondolod, holnap gyakorolhatunk. – mászott bele az arcomba. Imádom, hogy Luhan ennyire közvetlen velem. Sokkal felszabadultabb vagyok a közelében, mint mások előtt. Hihetetlen.

- Rendben, de ha lehet ne ölj meg. – mosolyogtam. Tudom, hogy ő is remekül bánik az erejével. És bár a napokban már sikerült ugyan használnom az erőmet, de még közel sem irányítom olyan jól, mint kéne. Lu elmosolyodott.

- Tudod, hogy nem tudom garantálni a testi épségedet. – kacsintott rám, mire felnevettem. A kis humoros…

- Sehun! – rontott be drága csapattársam Chen. De legalább most Baekhyunt nem rángatta magával. A csapatedzéseken is folyamat Baeket ugratja, így szegény srác nem tud normálisan koncentrálni. Mára ez odáig fajult, hogy mesterünk, Woohyun elzavarta korrepre Bangel, mert már jópárszor megvakított minket az edzésen a figyelmetlensége miatt.

- Unatkozom! – jelentette be. – Hoztam popcornt, nézünk filmet? – érdeklődött.

- Akkor gyere, és nézd velünk Suhot meg Xiumint. Jobbak, mint a TV. – mosolygott Lu, majd még jobban a falhoz préselt, hogy Dae is tudja kukkolni azt a kettőt. Egy ideig csak csendben néztük őket. Luhan be is aludt a vállamon, amit meg is értek. Kris halálra dolgoztatja szegényt. Azt meg pláne nem értem, Suhonak hogy van ereje ilyenkor is harcolni, mikor egész nap edzettek. Amint ezen filóztam, arra lettem figyelmes, hogy egy bazinagy jégcsap süvít egyenesen az ablakunk felé. Szemeim elkerekedtek és egyből elkaptam a vállamon pihenő Luhant, hogy fedezékbe guggoljak vele, nehogy eltaláljon minket a hegyes jéglövedék. Arról azonban elfeledkeztem, hogy Chen is itt van velünk. Amint ez a tény tudatosult bennem, egy fájdalmas szisszenésre lettem figyelmes. Felpillantottam, mert a hang ismerős volt, és biztos, hogy nem Jongdae adta ki magából. Nem. Ahhoz túl sokszor hallottam már ezt a hangot. Pont ezt a fájdalmas morgást, amit Joonmyun szokott kiadni, mikor megsérül miközben engem véd. És a gyanúm beigazolódott. Suho az ablakpárkányon állt a vállába fúródott jégcsappal egyenesen Chen szemébe bámulva.

- Suho! – ugrottam fel. Mostanra már Luhan is felébredt és aggódó arccal nézett a vérző Joonmyunra. Az idősebb nem mondott semmit, csak lenézett Xiuminra, majd leugrott az ablakból, és akár egy macska, pont a talpára érkezett. Elkapta Minseok pólóját és kiabálni kezdett vele, végül bemosott egyet a jégfiúnak. – Mi a…? – akadt el a szavam. Mi ütött Suhoba? Még Soha nem ütött meg senkit.

- Srácok, egyre jobban ereszt a válla, vagy csak szerintem lesz egyre nagyobb a vértócsa alatta? – szólalt meg Lu. Ezt követően csak az ajtócsapódást hallottam. Alig pár perc múlva Chen a verekedőkhöz ért és szétszedte őket. Minseok elterült a földön, Suhot pedig Jongdae rángatta kissé inogva magával. Én csak bámultam lefelé. Valami határozottan nem oké köztük, csak tudnám mi…

- Gyere. – húzott be az ablakból Luhan, majd szorosan magához ölelt. Ez az egyik mániája, ami mindig a legjobbkor jön rá. Szeretem, ha megölel. Olyan kellemes az illata. – Holnap kiderítjük mi történt, rendben? – távolodott el tőlem, hogy a szemembe tudjon nézni – Ne idegeskedj! – kócolta össze a hajam.

- Ok.- emeltem fel a kezeim megadóan, majd úgy döntöttünk itt az ideje az alvásnak. Elterültünk, és magunkra húztuk a takaróinkat. Nem sokkal ez után beesett Yoseob is, de egy köszönés után elvágódott az ágyában és leoltotta a villanyt. Én bárhogy próbáltam, nem tudtam elaludni. Folyamatosan azon kattogott az agyam, mi üthetett Minseokba. Tudta, hogy ott vagyunk az ablakban, mégis… Biztos véletlen volt, hogy erre repült… Biztos!

Gondolataimból halk motyogás ébresztett fel. Ahogy felnéztem Yoseobot láttam. Csak ült az ágya szélén és számomra ismeretlen szavakat mormolt az orra alatt. Elég furcsának találtam, de ami ez után történt, attól összetojtam magam. Yoseob elővett egy kést a párnája alól, majd elvágta a tenyerét és elkezdett a vérével rajzolni a fehér falra. Fogalmam sem volt miért csinálta ezt, de azt a szimbólumot már láttam valahol, amit az ágya fölé rajzolt. Írt is mellé valamit, de azt a hátától pont nem láttam. A motyogása hirtelen abbamaradt, majd visszafeküdt és mintha mi sem történt volna, aludt tovább. A tekintetem a falra vándorolt, egyenesen a szimbólum mellé, ahol két betű volt írva szorosan egymás mellet, ez pedig egy C és egy L volt. Egyből tudtam, hogy ennek a két betűnek az együttes használata mit takar. Innentől csak abban reménykedtem, hogy túléljük az éjszakát. Most már biztos, a rémálmok és a lidércek csak a kezdet voltak. A java még csak most jön…

Suho:

A vállam sajog, az öklöm pedig lüktet. Elég nagyot sikerült behúznom Minseoknak. Csodálom, hogy nem törtem el az orrát. De a fenébe is, megérdemelte az az eszement! Hogy jutott eszébe rátámadni Sehunékra? Ráadásul, amint megláttam az ablakban ácsorgó Chent, elgurult az a bizonyos gyógyszer. A sérülésemmel nem foglalkozva rontottam Xiuminnak, s legnagyobb meglepetésemre Jongdae szedett le róla. Egy szót sem szólva követtem a szobánkig. Beérve le lettem ültetve a konyhába, amíg Chen összeszedett pár kötszert, hogy le tudja fertőtleníteni a sebemet.

- Le tudod venni a pólód? - érdeklődött, majd leguggolt elém és aggódó tekintettel vizslatta szemeim.

- Hát… – motyogtam. – A karomat sem tudom rendesen megemelni.

- Akkor segítek. – mondta, majd ahogy alaposabban megnézte a vérfoltot a pólómon lesápadt, és fennakadtak a szemei.

- Na neee! – sóhajtottam, mert a következő pillanatban Jongdae elterült a padlón.

- Ez remek, most mihez kezdjek? – fogalmazódott meg bennem a gondolat, mire kinyílt az ajtó és Sunggyu ezer wattos vigyora köszönt rám a szemtelen arcáról.

- Hallom volt egy kis baleset. – sétált elém, majd szorosan mögötte Lay jött be.

- Mondhatjuk így is.- sóhajtottam. – Csak nem te akarod ellátni a karom?- mosolyogtam a tanárunkra.

- Szerinted minek hoztam Layt? – nevetett fel, de a mosolya valahogy más volt. Nem is tudom, nem a megszokott. De nem fordítottam erre túl nagy figyelmet, csak tűrtem, hogy Yixing a vállamra pakol pár füvet, majd bekötöz. Eközben Sunggyu ülő helyzetbe tornázta Chent, majd levette a cipőjét és a szobatársam orra alá dugta.

- Mi az isten történt? Úr isten! – pattantak ki a szemei, s gyorsan arrébb mászott a prof cipőjétől. Megmosolyogtatott ez a jelenet.

- A régi büdös cipőm még a holtakat is felébreszti, de ha véletlenül zombi apokalipszis törne ki ne a cipőmet vádoljátok. – kacsintott Gyu. Legalábbis szerintem a szemrágása az akart lenni.

- Na, mi megyünk, mert Xiumin orrát is meg kell nézni. Szerencsétek, hogy Lay az udvarom éjszakázott és látta a történteket. – dorgált meg Sunggyu, s Layjel együtt távoztak.

- Köszönöm. – mosolyodtam el, majd lenézetem a lábamon támaszkodó, előttem guggoló Chenre. – mit kerestél Sehunéknál? – érdeklődtem.

- Unatkoztam és átmentem hozzájuk. – vont vállat. Ahogy megláttam őt az ablakban… wá! Kinyújtottam a kezem felé, majd ujjaimat a tarkójára téve húztam közelebb magamhoz, s összeért a homlokunk.

- Nagyon megijedtem. – mondtam lehunyt szemekkel. Sehunékat nem féltettem annyira, mert a fogadott öcsémnek hihetetlen jók a reflexei. De Chen – ahogy észrevettem – inkább lebénul a félelemtől. Váratlanul felkuncogott.

- Mióta vagy a testőröm? – mosolygott az arcomra nézve. Nem tudtam, mit kéne felelnem, csak én is elmosolyodtam. – Nem vagyok cukorból. – tekintete ismét a vállamra vándorolt. – De azért köszönöm, és sajnálom. – mondta le se véve tekintetét a kötésről. – Nagyon fáj? – érdeklődött.

- Igazából annyira már nem, de ettől függetlenül határozottan nem kellemes érzés. – mondtam.

- Adjak rá gyógypuszit? – kérdezte vigyorogva, és már hajolt is oda.

- Csak ne a sebemre! – ugrottam meg, minek hatására Jongdae ajkai a kulcscsontomat találták be. Pár pillanatig mozdulni sem mertünk, majd elvált érzékeny bőrömtől, ami kissé csalódás volt, mert nagyon jól esett az érintése.

- Ó! – ugrott fel, majd a konyhaszekrényhez rohant és egy csomaggal tért vissza hozzám. – Ez a tiéd. – motyogta bűnbánó arccal.

- Mi ez? Vagy miért kapom? – lepődtem meg.

- Véletlenül eltörtem a kedvenc bögrédet, nagyon sajnálom. Kérlek, ne ölj meg érte! – nyújtotta felém a csomagot, szemeit szorosan összezárva. Elmosolyodtam. Jongdae bátrabb, mint hittem. Azt a bögrét Sehuntól kaptam és azért védtem annyira, mert az övé volt. De szerintem már nem is emlékszik rá, hogy volt ilyenje. Felálltam és szorosan magamhoz öleltem Chent.

- Köszönöm.

- Szívesen. – mosolyodott el. – Nem szándékosan… – kezdett volna mentegetőzni.

- Tudom. És milyen bögrét kaptam? – ültem vissza rendesen a székre.

- Hát… – elvigyorodott, amit nem annyira értettem, azonban ahogy elővette a szatyorból a bögrét, megértettem.

- Chen, te állat! – csaptam magam fejbe. Egy szép fehér bögrén egyetlen kép. Daet ábrázolja, kötényben. Ennyire nyilvánvaló, hogy odáig vagyok érte? Vagy szimplán ennyire egoista?

- Na, most miért? Nem tetszik? Pedig ez egy tök jó kép rólam. Látod, már nem is kell a régi bögréd.

- Azt a bögrét azért imádtam, mert Sehuntól kaptam. Miután hozzánk költözött, nekem adta a bögréjét, ami akkoriban a legfontosabb volt a számára. Bár a múltkor ő maga nézegette, hogy mennyire béna és gyerekes.

- Egyet értek Sehunnal. Tényleg gagyi volt, már elnézést. – kuncogott.

- Semmi gond. De ha már ott vagy a pultnál, csinálnál nekem egy teát? – érdeklődtem. Jongdae bólintott, majd elvette a kezemből a saját fotójával ellátott tárgyat és nekiállt teát készíteni. Én addig átöltöztem, ezt követően kimentem a konyhába, hogy megigyam az italom, amíg Chen elvonult fürdeni.

Az én drága lakótársam sajnos túlságosan is sok meglepetést tartogat számomra. A bögrém, melyen Dae ácsorog, nos, hő hatásásra eltűnik róla a kötény. Szóval van egy kötényes, hő hatására pucér Jongdaes bögrém. Az hiszem, ha nem akarok minden nap álló árbóccal teázgatni, vagy kávézni, jobb, ha rászokok a jeges italokra. Tényleg, milyen menő lenne, ha hideg hatásásra meg felvenne egy nagykabátot. – gondoltam. Azonban sajnos hidegre is csak vetkőzik. Tudom, mert kipróbáltam.

Pár nappal később még mindig nem beszéltem Xiuminnal. A drága mesterünk, TOP és Chenék vezetője, Woohyun úgy döntöttek, jó ötlet lenne, ha a csapataik megküzdenének egymással. nagyon tetszett az ötlet, egészen addig, míg Kris úgy nem döntött, megint ő a főnök. Mondanom sem kell, az első meccset elvesztettük. Meg a következő kettőt is…

Baekhyun:

A mi csapatunkat is megalkották, így lett a csapattársam Sehun, akit alig ismerek és Jongdae, akinek eleinte iszonyatosan örültem, de ahogy telt az idő és a csapattréning alatt egyre gonoszabb tréfákat űzött velem, emiatt rontottam, kezdtem rájönni, hogy a társasága már-már megterhelővé vált számomra. A pláne pedig az, hogy Woohyun a tanárunk és csapatvezetőnk kijelentette, a sok balfaszkodásom beutaló volt bizonyos plusz órákra. Így történt meg az, hogy miután Yongguk kikísért egy folyó melletti tiszta részre, itt maradtam egyedül. Vagyis nem egészen, mert a társamért ment vissza Bang.

Ahogy megpillantottam Gukiet és a kócos colost, egy pillanatra lehunytam a szemem és kifújtam a bennrekedt levegőmet. Chanyeol arca olyan érzelemmentessé vált, majdnem megijedtem tőle. Az meg végképp nem maradhatott el, hogy a nagy Chanyeolra fordított koncentrációmban a mögöttem lévő bokor akadályoz meg. Úgy megugrottam valami hülye nyúltól, hogy egyenesen Yeol nyakában kötöttem ki. Esküszöm nem volt szándékos! Ő viszont a hirtelen lendület miatt nem bírt megtartani minket és egyenesen a folyó hűs vizébe kötöttünk ki. A víz körülöttünk forró párát bocsátott ki és a gőz mindent ellepett. Pedig jobban örültem volna most egy hidegzuhanynak. Főleg, mivel nem a legmegfelelőbb testhelyzetet alkottuk meg már megint. az után a reggeli ébredés után olyan kínos ennyire közel lenni Chanyeolhoz, mégis úgy vonz, mint méhet a legszebb színes virág. A tekintetébe fúrtam a sajátom, aztán letévedt az ajkaira. Most úgy megcsókolnám, de nem szabad. Ezért inkább továbbra is rajta pihentettem magam – igen Baekhyun tök logikus vagy – és újra a szemeibe bámultam. Kényelmesen elfetrengtem rajta, és éreztem, ahogy keze a fenekemre csusszan, amit egy apró nyögéssel jutalmaztam. Nem tartott sokáig ez az élvezkedős pillanat, mert a korrepetítorunk megzavart minket.

- Sokáig párologtok még ott, vagy tanulunk is valamit? – tette fel szarkasztikus kérdését. – Csak hogy megtanuljátok visszafogni magatokat, illetve kezelni ezt a csodás erőt, mielőtt elpárologna a folyó. – mutatott a valószínűleg Chanyeol által okozott gőzre. Felkeltem Chanról és felsegítettem őt is, azután nekiálltunk a gyakorlásnak. Először csak kezdő feladatokat csináltunk, mellyel a koncentrációt és a figyelmet lehet fejleszteni. Estére olyan fáradt voltam, azt se tudtam, fiú vagyok-e vagy lány, csak bezuhantam az ágyba a colos mellé.

Yin és Yang - 2.rész

Sziasztok! Bevallom, káoszközpontot akartam hozni, de... lusta voltam gépelni. Remélem ez is megteszi. :D Hét elején megpróbálom hozni a kp-t is. Ez a rész még mindig nagyon az eleje. Később izgalmasabb lesz, de mindent el kell kezdeni valahol :D Jó olvasgatást!

JB:

Mikor Jr lerángatott festéket venni, nagyon örültem, mert azt hittem az angyali utánfutóm lelép végre de nem, ő egész délután velünk volt. És ölelgetett. Értem én hogy vigyáz rám, de na. Nem a pasija vagyok. A nap fénypontja az volt, mikor kiválasztottam Jr-nek a meggybordó festéket. Szerintem állatul jó szín és egész jól nézne ki rajta… Mármint a szobafalon. Én egyáltalán nem fantáziálok az új lakótársamról, ahogy a pont ugyan ilyen színű ágyneműmben fekszik alattam, meg ilyenek… Ó, kinek hazudok, ez a srác észbontóan szexy. Az meg csak hab volt a tortán, hogy mennyire jól kijönnek Bambammel. Bár igaz leckét nem csinált, de mikor szokott?

De én beszarok Youngjaen. Az ember egyszer csinál valamit, amivel devla nem ért egyet és tessék, kap maga mellé egy bébicsőszt. Miért pont őt? Ha egyszer Bambam előtt is le mer kapni, tuti agyonverem. Az se érdekel, ha kiűznek a paradicsomból, vagy keresztre feszítenek.

- Te még fent vagy? – néztem a kanapén ücsörgő Jr-re. Legalább egy órán át fürödtem, azt hittem már mindenki alszik. Bár, ha Jr ennyire rossz alvó, rá kell szoknom alsógatya helyett a pizsomára.

- Csini gatya. Turkálós? – mosolyodott el. – A kanapé tényleg kényelmetlen. – fintorodott el.

- Szóltam előre. – mosolyodtam el. – Te tényleg beszóltál a gatyámra? – esett le az előbbi mondata.

- Egy ilyen gatyára bűn lenne nem beszólni. – nézett ismét az említett ruhadarabra, majd kitakarózott és közelebb sétált hozzám. Rajta is csak egy kisgatya volt… De az övé márkás. És bordó! Komolyan már csak egy kis ördögfarok kéne rá és kész a legszexibb démon a világon.

- Ha akarsz, aludhatsz az ágyamba, én még egy ideig úgyse fogok. – néztem a szemébe.

- A barátod nem lesz dühös, ha az ágyadban talál? – vigyorodott el, és egy pillanatra beharapta az alsó ajkát. Hogy lehet egy ember ennyire kibaszottul dögös? Na várj, mit mondott…?

- Youngjae nem a barátom! – vágtam rá. – Azt se tudom minek csókolgat folyton. Vagy minek jár a nyakamra. De ha Bambam előtt is csinál egy ilyet tutira megfojtom. – fortyogtam. Jr tekintete egy pillanatra elkomorodott.

- Ennyire fontos neked a kölyök? – nézett rám furcsa tekintettel, mintha nem tudná elhinni.

- Talán nem tűnök gondoskodó nagybácsinak, de Bambam olyan gyerek akiért megéri küzdeni. Aláírom, hogy sokszor nem tudja hol a határ, de ő is csak ember. Mint mi. – mosolyogtam rá.

- Ja! Mint mi… Én sose voltam az a jó gyerek, akire anyu, apu büszke lehet. Elég gyakran keveredtem bajba, de én pont ezt szerettem. – mosolyodott el.

- Egy kis zűr még nem árt, de egy nagyobb, akár az életébe is kerülhet. És én azt nem akarom. –mondtam, majd hirtelen elfogott valami rossz érzés. De nem kellett sokat várnom és megvilágosodtam, hogy mi is a rossz érzésem tárgya.

Megszólalt a csengő, de ha nem nyitok ajtót, akkor is tudom, hogy Mark áll az ajtóban és nagyon feldúlt.

- Ki és mit akar ilyen későn? – vonta fel a szemöldökét, mire felsóhajtottam.

- Ha nem tévedek Mark és segítséget. – ráztam meg a fejem.

- Te minden srácnak elveszed az eszét? – mosolygott rám.

- Csak azét nem, akiét akarom. – kacsintottam rá, s az ajtóhoz mentem, hogy kinyissam. Mark nem is zavartatta magát morcosan lépett be mellettem a házba.             

- Na, ki húzott fel ennyire? – kapcsoltam fel a villanyt, hogy lássunk is.  

- Drága isten! – takarta el a szemeit amint meglátott gatyában. – Öltözz már fel! – morrant rám, mire csak megráztam a fejem.

- Jól van szent fazék, egy pillanat. – veregettem vállba, ahogy elmentem mellette. Jr is úgy döntött felvesz valamit, hogy szegény minta angyalkánk ne végezze a pokol égető bugyrában. Amikor visszaértem a szobámból, Jr és Mark már az asztalnál ültek a konyhában, és ahogy elnéztem a szöszi kapott Jr-től egy pohár vizet. – Mesélj! – huppantam le mellé egy üveg whiskyvel a kezemben.    

- Jb! Ezt egész jó ötletnek tartod? – nézett az üvegre a szöszi.

- Mivel a bort utálom, így határozottan igen. – vágtam rá. Ő csak megforgatta a szemeit. – De ki nyögnéd végre mit akarsz itt este 11 kor?       

- Jackson eltűnt. – motyogta. Fasza, és ezek szerint nem is tudja bemérni, hogy hol van. De mint őrangyalának mindenről tudnia kéne, hacsak…

- Mi történt? – néztem a szemébe rosszalló pillantással. Tudom, hogy csak egy váratlan és felkavaró dolog történhetett, ami miatt Mark ki van bukva és képtelen koncentrálni.

- Honnan veszed, hogy baj van? – motyogta, de nem nézett a szemembe.

- Mert akkor nem kerülnéd a tekintetem. Szóval ki vele mit csinált Wang? – vontam kérdőre.

- Megcsókolt. – mondta. Huh, na ez váratlan! Így nem is csodálom, hogy megszakadt közöttük a kapcsolat. Az angyal csak akkor tud kapcsolatot tartani a védencével, ha ezt így akarja. Szóval az igazság az, hogy Mark látni se akarja Wangot, amíg nem rendezte magában a dolgot. Csak az a gond, hogy arra meg nincs időnk.

- Mobilon hívtad? – érdeklődtem, mire a zsebéből elővet egy fehér samsungot, amin a wang felirat díszelgett. Tipp, hogy Jackson otthon hagyta, pont azért hogy ne lehessen megtalálni. – Na jó, menjünk keressük meg! – keltem fel, majd Jr-re néztem. – Vigyázol addig a kölyökre? – érdeklődtem. – Ne rosszalkodjatok! – villantottam rá egy széles mosolyt, majd Markkal együtt elhagytuk a lakást. A ház melletti sikátorban pedig visszavettük a rendes alakunkat.

- Te jó ég, de rég repültem! – szárnyaltam Mark mellett nevetve.

- Ne csinálj úgy mint egy gyerek. Meg kell találnunk Jacksont. – morgott az idősebb.

- Ha nem hagyod, hogy lekapjon, most nem kellenék én hogy megtaláljam. Az a szerencséd hogy, jóban van a kölyökkel és tudom kit kell keresnem. – morogtam én is.

- Nem hagytam, de erősebb és erőszakosabb is nálam. – motyogta.    

- Nálad mindenki,… megvan! – szálltam le egy nagyobb kuka mögé a park közelébe. Mark alakot öltött, és egyből odarohant hozzá, majd szorosan átölelte. Ha Mark nem lenne angyal, egész aranyos páros lennének, a gáz az, ha kiderül hogy viszonyuk van, még a kis szent szöszit is képesek megbüntetni. Egy ideig hallgattam hogy vitáznak, majd valami rossz érzés fogott el ismét. A következő pillanatban pedig Wang rám emelte a tekintetét, és ez nem minden…

- Rajtad meg mi ez a hacuka? – nézett rám, és a szárnyaimra. – Nincs még Halloween. – mosolygott. Markon láttam hogy megrémült. Még soha senki nem látott minket angyali alakunkban. De ki tudja Jacksonra milyen hatással volt az a kis csók. Ő alapból is furcsa gyerek. Ne essünk pánikba, attól még hogy lát engem nem lesz baja… De ha engem lát akkor talán…

- Nem öltözhet be az ember annak, aminek akar, akkor amikor akar? – léptem hozzá közelebb.

- De csak neked hülyén áll az a fehér hacuka, bár valaki máson el tudnám képzelni. – harapott az alsó ajkába, majd felnézett Markra.

- Jackson… – suttogott a szöszi, mire Wang ismét az ajkaira tapadt, és ahogy azt vártam Marknak nagyon is tetszett a dolog. És minél inkább élvezték a csókot, úgy sötétedett az aurájuk is. És bumm. Csak egy pillanatra ugyan, de láttam egy démont pici szarvakkal.

- Folytassátok csak tubicák, én elkapok egy krampuszt. – húzódott sunyi mosoly a számra, majd a démon nyomába eredve elkaptam és elgáncsoltam.       

- Mizu, kis krampusz? – vigyorogtam, rá mire egyből felkapta a villás virgácsát és hadonászni kezdett vele ijedtében. Ekkor tűnt fel, hogy ez a srác még nagyon fiatal. Legalább is kinézetre. – Héj! Ne hadonássz azzal a szarral. Nem bántalak. – emeltem fel a kezeimet.

- Láttalak már párszor Jackson közelében, de nem hittem volna, hogy angyal vagy. – mondta még mindig feszülten. Nem akarok bántani egy gyereket, szóval bocsi devla de…      

- Jaebum vagyok. – mosolyodtam el. – És téged hogy hívnak? – érdeklődtem.

- Ne jó pofizz! Átlátok a szentbeszéden. – morgott.     

- Utálom a szent beszédeket, ezért nem járok a templomba. Meg úgy általában a reverendás fazonoktól is hánynom kell. – fintorogtam, mire a srác felkuncogott.

- Tuti hogy angyal vagy? Mert ilyen szöveggel inkább vagy démoni. – tette le a virgácsot végre. Cuki ez a kölyök… Úgy terveztem, ha megtalálom az egyik démont, jól agyonverem, de azt hiszem erre Youngjae sokkal inkább rászolgált.

- Mi a neved? – érdeklődtem megint.

- Yugyeom. – válaszolt. Mark váratlanul mellettem termett és egy adag fénynyalábot küldött a gyerek felé, mire én megint hatalmas hülyeséget csináltam. Egy laza mozdulattal vágtam ketté az angyali támadást és a kardomat se kellett hozzá használnom. De legalább a kis krampusznak nem lett baja.       

- Jb, ezt miért? – mordult rám. – Miatta lett Jackson olyan, amilyen.

- Nem. Én csak segítettem neki, hogy meg merje tenni, amit amúgy nem mert volna. Csak azzal nem számoltam, hogy te is egy átkozott fehér galamb vagy. – morgott Yugyeom. Nocsak, szóval nekünk ez lenne a gúnynevünk? Ez vicces, és belegondolva találó is. El kéne terjeszteni a devlázást alsóbb körökben is. Bang kiégne, én meg meghalnék a röhögéstől.

- Te kis! – indult meg felé Mark, mire ismét elé léptem.

- Nem hagyom, hogy bánts egy gyereket. – szólaltam fel hangosabban, és picit azt hiszem több dühvel mint akartam, mert a szöszi megrémült tőlem.

- Kit nevezel gyereknek, te tollas hátú! – emelte fel a villáját, hogy hátba támadjon, de a gyors reflexeimnek hála ki tudtam védeni. De nem sértetlenül.

- Á! – morrantam fel. – Kificamodott a szárnyam. – mozgattam óvatosan, mire kihullott belőle néhány toll. Azonban mikor Mark a tollakra nézett, elkerekedtek a szemei, ahogy a mellettünk álló kölyöknek is. Ó anyám már megint befeketedett a tollazatom. Csak tudnám hogy most mitől???

JR:

Egyedül hagyott a kölyökkel. Ráadásul este van. Ez a mi időszakunk. Vissza leveszem a melegítőgatyát, amit a szűzies barát kedvéért vettem fel én is. Bambamet meg nem zavarta az sem, mikor egy szál alsóban voltam. Most még póló is van rajtam.

Bambam még ébren van, szóval úgy döntöttem bemegyek hozzá.

- Nem kéne már aludnod?

- Nem. – felelt felém sem nézve, csak a számítógépet bűvölve.

- Az ott GTA? – lelkesedtem fel. Ezek szerint a kölyök szereti azokat a dolgokat, amik engem is mindig vonzottak az emberi világban. Habár olyan dologból elég sok van.

- Aha. Ismered? – pillantott hátra rám.

- Persze!

- JB nem ismeri. – vágott savanyú fejet.

- Pedig nem tűnik maradinak. – tűnődtem.

- Mégis sok olyan dolga van, mint egy öregembernek. Ezért örültem neked. Vérfrissítés. Hátha meg tudod mozgatni egy kicsit JB-t.

- Megmozgatni… – akadtam fent az egyik szón. Valami teljesen más jutott eszembe róla, és nem az, amire ő gondolt. Jaebumot… megmozgatni… ah oké… JR hagyd abba a fantáziálgatást.

- Pff… – röhögott fel. – Látod, erről beszélek.

- Mi? – kerekedtek el szemeim.

- Hát egyből félreértetted. – vihogott. – Ő ilyet nem szokott. Legalábbis előttem nem.

- Lehet csak nem tekint elég idősnek hozzá.

- De már itt vagyok tizenhat. Nem kéne gyerekként kezelnie.

- Talán felvilágosítást szeretnél? Mert csak egy szavadba kerül, és szólok neki, hogy iktassa be a programos füzetébe.

- Még olyanja is van? – fintorodott el.

- Nem hiszem. Annyira nem öreg. – kuncogtam.

- De légyszi ne mondj neki ilyeneket, mert tényleg képes és előadja a méhecskés virágos verziót.

- Hát az nem épp a legmodernebb.

- Akkor inkább nézek pornót. – jelentette ki egyszerűen.

- Te aztán halálos vagy.

- Öm… kérdezhetek valamit?

- Mondd!

- Hogy tudok felszedni egy srácot?

Őszinte kérdésén elkerekedtek a szemeim. Szóval ennyire látszik rajtam, hogy nem igazán vagyok hetero? Na mindegy… Végül is a rosszba kell csábítani és a bujaság is az.

- Hát… - hallgattam el egy pillanatra.

- Mondd, hogy nem lőttem mellé… – harapta be alsó ajkát. – Tudod, tipikusan olyan fejed van, mint JB-nek, csak abból gondoltam, hogy te is… Szóval, hogy te is a másik kapura játszol.

- Semmi gond. – ráztam meg a fejem. – Csak nem tudom, mit mondjak.

- Az igazat. – eresztett meg egy féloldalas mosolyt.

- Melyikkel kapcsolatban? Azzal, hogy meleg vagyok-e, vagy, hogy milyen lehetőséget tudok?

- Mindkettő. – felelt. Annyira látszik rajta, hogy kíváncsi, de eddig nem tudott kivel beszélni róla. – Tudod, a haverjaimmal nem igazán fecseghetek ilyenekről, ha nem akarom, hogy megverjenek.

- Na igen. Tudom, szívás az élet. De ha meg akarnak verni, csak védd meg magad. Csinálunk neked szöges baseball ütőt. – mosolyodtam el sunyin.

- Hahh… Kiderül, hogy titokban sorozatgyilkos vagy.

- Nem. Olyan környéken nőttem fel, ahol az ilyen esetek mindennaposak. Meg kellett tanulnom megvédeni magam. Te ölsz, vagy téged ölnek. – mondtam ki az igazságot. Bizony a pokol nem egy leányálom. Gyerekkorunkban több tucatszor eresztettek össze minket, mint valami hülye kakasviadalon, és várták, ki kerül ki egy-egy csatából nyertesen. Ezek a csaták mindig vérre mentek, ha valaki elrontott valamit, annak annyi.

- Ez elég brutálisan hangzik. – fintorodott el. – Tényleg van ilyen hely itt Koreában?

- Hát, igen. – hazudtam a szemébe nézve. Ezért is jó ördögnek lenni. Úgy tudsz hazudni, mint egy profi színész. Mintha az lenne a valóság, amit mondok.

- Szóvaaaaaaal… – nyújtottal el az a-t rettentő hosszan.

- Igen? – ráncoltam homlokom.

- Mesélj a pasizós technikáidról.

- Nincs olyanom. – ráztam meg bután a fejemet.

- Miért nincs? – döntötte oldalra a fejét értetlenül. – Nem volt még senkid?

- De, volt. De… ő. Ő szedett fel engem.

- Chh, úgy könnyű! – hurrogott.

- Többnyire csak egyéjszakás kalandjaim voltak. A szexet többre értékelem, mint az egymás nyakán való élősködést és nyáladzást.

- És milyen egy fiúval? Fájt?

- Te biztos, hogy nem nyolc éves vagy tizenhat helyett?

- Csak kíváncsi vagyok. Ha össze akarok jönni Wanggal… – hagyta befejezetlenül a mondatot. Wang. Ezt a nevet már hallottam. Az egyik újonc haveromé lett az a fiú és úgy hallottam, elég könnyen befolyásolható. A bűnözés már csak egy köpésre van. Hát igen, a könnyű falatokat mindig a kezdők kapják.

- Á, egy menőgyerek, igaz? – kacsintottam rá. – Legyél bevállalós vele szemben, azt bírják.

- JB-t mondjuk hogy szednéd fel? – tette fel a felettébb gyanús kérdést, amibe bele is pirultam. Ördög létemre nem lehetek ilyen szűzies, az nem illik a fajunkhoz.

- Mint mondtam, a felszedés az nem az én műfajom.

- És ha ő is csak AZT akarná tőled?

- Hm… Nem… Mert akkor kereshetnék új albérletet és tetszik az új szobám. – jelentettem ki.

- Jajj, azt akarom elérni, hogy mesélj arról milyen a szex, te fasz. Ne legyél már ilyen szerencsétlen. JB miatt aranyosan és kedvesen körbejártam, puhatolóztam, de nem mondasz semmit.

- Na végre. – mosolyodtam el. – Kíváncsi voltam, mikor jön elő az őszinte éned.

- Mi?

- A szexről akartál hallani, nem? – mosolyodtam el gúnyosan és minden kis apró dolgot elmondtam neki. Piszkos játékokat, eszközöket, az én kalandjaimat és másokét. – Remélem megfelelt. – álltam fel, majd a rákvörös Bambamre pillantottam még utoljára.

Aznap éjjel nem aludtam sokat. Iszonyat kényelmetlen volt a kanapé. Reggel iszonyatos fejfájással keltem. Kibotorkáltam, hogy keressek valami gyógyszert, de belebotlottam valamibe. Jobban mondva valakibe. Jaebum volt az. Most pont úgy néz ki, mint egy angyal. És csak ekkor gondolkodtam el az információk összességén. JB folyton védi Bambamet és úgy ismeri, mint a tenyerét. Folyton körüllengi egy átható, fényes aura. Ő egy kibaszott angyal… Ezt elbasztam. Most előnyben van. Nem hagyhatom, hogy ő nyerjen!

- Utállak tollseprű! – bukott ki belőlem.

Yin és Yang - 1.rész

Sziasztok! Meghoztuk az új fanfic első részét. Előre szólok, hogy a biblia sajátos értelmezése és egyéb hasonló dolgok miatt nem ér panaszkodni, mert szóltunk! Jó olvasgatást!

JB:

Egy angyal élete néha nehéz. Néha nagyon, de nagyon nehéz! Mert megesik, hogy az agyunkra megy az a halandó gyermek, akire vigyáznunk kéne, nem pedig addig ütni egy partvis nyelével, amíg szeretetet nem fog vérezni. Nem az őrangyal dolga olyankor is babusgatni, mikor kijárna neki nyolc pofon, mert tiszteletlen, pofátlan és perverzebb, mint én, aki lassan már nem is tudom hány éves vagyok… valahol 600-nál elveszettem a fonalat.

De a lényeg, hogy kedves szóval kell a lelkére hatni, ami nem csak nagyon nehéz feladat, de lehetetlen is. Főleg egy kamasznál. Mert amíg a védencem 8 éves volt a legnagyobb baj az volt vele, hogy elvették a játék autóját, és ő ezért le akarta harapni a másik lábát. Ilyenkor jöttem én, hogy engedd el szépen, és nyugodj meg. Majd próbálok kezdeni valamit azzal az elbaszott, szarrá tört játékoddal. Persze imádom Bambamet. Nehéz vele, de ettől függetlenül megbékíthető. Vagyis az volt… És ugyan önfejű meg makacs, de lehet rá hatni, hogy mindig láthassa fényt. Ez általában sikerül is kivéve, ha valaki beleviszi a rosszba. A probléma forrása pedig egy mellé kirendelt alvilági ördög volt. Mert azóta Bambam leállíthatatlan. Mintha nem is hallaná, hogy neki beszélek…

- Nagyjából ennyi a jelentésem. – mondtam fintorogva az őrangyal társamra, Markra nézve, majd belehörpintettem a még gőzölgő kávémba. Az előttem ülő szöszi csak csendben hallgatta amíg meséltem, de ezután megeredt a nyelve.

- Tudod az a baj, hogy mostanában szinte egyikünket se hallják. Jackson se figyel rám és képtelen vagyok kiszúrni, hogy a környezetében ki lehet az ördög. A bandavezérnek nincs alvilági jelenléte, szóval őt kizárhatom. De gyorsan meg kell találnom, vagy a hétvégén mehetek vele boltot fosztogatni. – bámult ki kedvtelenül a kávézó ablakán.

- Azt hittem, ha emberi testben leszünk mellettük, könnyebb lesz kiszúrni a gonoszt, de megint tévedtem. – hajtotta le a fejét.

- Te legalább tettél valamit. Míg Youngjae semmit. – mormogtam, s az ablakon kinézve figyeltem, ahogy felkel a nap.

- Ideje indulni. – mondtam, s letettem a csészémet, majd felálltam, Mark pedig követett. Fizettünk, és az ajtón kilépve mindketten másik irányba indultunk. Ő ment Jacksonhoz, én meg Bambamhez mielőtt még elindulna suliba.

A szárnyaimat nem használhatom ebben a formámban. Kifejezetten utálok sétálni, de csak ez van. Nagyjából 49 hónapja vagyok emberként Bambam mellett. Alig pár hónap alatt sikerült teljesen a bizalmába férkőznöm, de vannak dolgok, amikről így se tudok vele kapcsolatban.

A lakás ajtaját nyitva találtam, mikor beléptem. Nem tárva nyitva, de bezárva se volt, pedig én úgy hagytam.

- Jb! – ugrott rám Bambam hirtelen, mire felsóhajtottam. Jól tudja, hogy nem tud megijeszteni, de csak azért is próbálkozik.

- Megint nem jött be. – mosolyogtam rá, s úgy szedtem le magamról a kölyköt. De komolyan, mindig tudom, hogy hol van, nem hiszem el, hogy erre magától még nem jött rá.

- Legalább egyszer hagyd, hogy lecsapjalak. Légysziii. – nyávogott, és vágott idegesítően aranyos arcot. De engem ennyivel nem tör meg.

- Lecsaphatsz, ha feljavítod az átlagodat legalább hármasra. – dobtam le a cipőm, majd a tágas nappaliból a konyhába mentem, hogy ennek a kis vakarcsnak reggelit készítsek.

- De az lehetetlen! – nyavajgott. – És nem is mókásak a történelemkönyvek. – fintorgott. Ó igen, tipikus Bambam. Csak olyat csinálunk, ami élvezetet nyújt. Úgy örülök, hogy nem talált még egyetlen meleg srácot se maga mellé. A parancsolatok nagy részét így is nap, mint nap megszegi. Bár azt én is… Ne hazudj! – mondja a szentírás. Ja, de ha egy geci démont kell elkapni és megtisztítani tőle a világot, akkor az máris rendben van, hogy azt hazudod a srácnak, akire születése óta vigyázol, hogy te vagy az utolsó megmaradt rokona, aki magához vette és elhallgatod előle a tényt, miszerint valaki van a környezetébe, aki gonosszá teszi.  Bár ahogy Mark is mondta reggel, egyre többen vagyunk, akik nem tudnak hatni a védencükre, és ez egészen szokatlan eset. Ráadásul egyszerre lett egy csomó fiatal fellázítva, ami szintén furcsa. 

- Egyébként megnyugodhatsz, – sétált mellém, majd felugrott a konyhapultra. – találtam még egy albérlőt. – mosolygott.

- Csak ugyan? – lepődtem meg.

- Jaja. És neked is jobb lenne, ha nem egyedül kéne fenntartanod a házat, ráadásul végre becsajozhatnál. – vigyorgott, de nekem valami nagyon gyanús volt a mosolyában. Általában mindig csak magára gondol, hisz önző ember. De most ez vagy az én angyali jelenlétem gyógyító hatása, vagy egy nyom, amin elindulhatok az ördöghöz. Bízom benne hogy a második, mert nagyon unom már a gyaloglást.

- És honnan ismered? – érdeklődtem, mire vállat vont.

- Felhívott a hirdetés miatt, és mivel te a boltba voltál, a mobilod meg itthon, felvettem és kérdezte a srác mikor költözhet, én meg rávágtam, hogy bármikor. Erre ő: „akkor egy óra múlva ott vagyok a költöztetőkkel.” És letette. – hadarta el.

- Szóval azt se tudjuk, ki költözik be, igaz? – ejtettem felé egy unott mosolyt.

- Ahhoz képest, hogy a nagybácsim vagy, kibaszottul nem hasonlítunk. Legalább örülj egy picit. – noszogatott, mire elmosolyodtam.

- Rendben, majd igyekszem nem morogni. De akkor te se okozz több fejfájást, rendben? – tartottam fel a tenyerem, hogy akkor most jöhet a szokásos pacsi. A kölyök elmosolyodott belecsapott, s a pultról leugorva kapta a vállára a hátizsákját, s indult meg a suliba. Az a jó, hogy ha nincs a közelembe, akkor is tudom minden mozdulatát és amint veszély leselkedik rá, ha akár csak egy szóval is megbántják, azt tudni fogom, és levethetem ezt a kényelmetlen álcát, hogy repüljek hozzá és segítsek rajta. Az esetek nagy többségében nem Bambam a kezdeményező, ő csak felhergeli magát mások hülyeségén. Viszont amíg nincs riadó, várhatom az új lakót.

Éppen ebédet rittyentettem a kölyöknek, persze ezalatt azt értem, hogy a semmiből csináltam meg a kaját, utána meg fél órám arra ment rá, hogy főzésre utaló disznóólat csináltam a konyhából. Mintha csak egy műalkotást készítenék..

- Oda még kéne egy kis liszt. – morfondíroztam, majd a lisztes csomagból szórtam még egy marokkal a padlóra. Na, most úgy néz ki, mintha csináltam is volna valamit és még Youngjae azt mondja, nem vagyok jó őrangyal. Mégis melyik őrangyal adja elő ennyire hatásosan a gondoskodó nagybácsi szerepét? Egyik se! Csak én vagyok ennyire lökött.

Amint jöttem ki a konyhából hallottam, a csengőt.

-Na, itt az újabb javítandó ember. – fújtattam, s az ajtóhoz léptem. Könyörgöm, ennek ne legyen őrangyala, mert a legtöbbel nem igazán jövök ki. Mondhatom azt is, hogy a fajtám nagyja ki nem állhat, mert én másmilyen vagyok. Nem vagyok kedves, mindenkivel, nem tartok be minden szabályt, szeretem az almát! Megy egyéb ilyen apróságok. Nagy levegőt véve nyitottam ki az ajtót, tetőtől talpig lisztesen és tojásosan, pont leszartam ki jött. Azonban a fiú az ajtó túloldalán, egész más volt, mint az emberek nagy többsége. Amint meglátott elmosolyodott és kedvesen szólalt meg. A hangja édesen csengett, de a beszéd stílusa határozottan más volt, mint azt vártam volna tőle.

- Te lennél a házi gazda? Én vagyok az új lakó. – húzódott hamiskás mosoly az arcára és szépen végigmért rajtam.

- Látom főzni, azt nem tudsz. De legalább helyes vagy. – villantotta meg a fehér fogait.

Nos, azt tekintve, hogy az angyalok között nem igazán számítanak a nemek, ahogy a démonoknál sem, nem meglepő, ha egy angyal beleszeret egy emberbe. De ez bűn és a büntetés attól függ, Devla milyen kedvében van. És Devla alatt csak Istent értem, de mivel rosszabb napjain nagyon köcsög tud lenni, ráragadt ez a gúnynév. Azt hiszem az embereknél is átvette az elnevezést az egyik nép. Amit kifejezetten imádok, mert én aggattam rá ezt a becenevet. Néha nagyon gonosz is tud lenni, nem csak az a megbocsátó atya úr isten. Bang már csak ilyen. Ingadozó, mint a hangulata.

A lényeg, hogy ilyen emberrel még nem találkoztam. Alapból volt benne valami démoni, de az biztos, hogy alvilági ereje nem volt. De akkor is tetszett hogy beszólt és most én sem játszottam az égi csodát. Angyal vagyok ugyan, de bennem is lakozik sötétség, amit néha szeretek kiengedni.

- Ha azt hiszed nem tudok főzni, kóstold meg amit csináltam. Hidd el mennyei lesz. – mosolyodtam el.

- Húú. Kíváncsi vagyok. – mosolygott. – Egyébként én Jinyoung vagyok, de haveroknak Jr. –mutatkozott be.

- Jaebum, a konyha réme.- vigyorogtam rá, majd elléptem az ajtóból, hogy beljebb tudjon jönni.

- Nem valami otthonos ez a hely… – nézett körbe, majd visszafordult hozzám. – De egy kis vörössel mindent fel lehet dobni. - na, én már most tudom, hogy a perverz fantáziám fog a sírba inni, az tuti!

- Mi ez a jó illat? – nézett a konyha felé.

- Ebéd. Az unokaöcsémnek. Vele beszéltél telefonon. – mondtam, majd ledobtam magamról a kötényt és az egyik székre tettem. – Egyébként ha akarsz, te is kaphatsz a főztömből, már ha meg mered kóstolni. – kötekedtem.

- Ó én bármit megeszek. – huppant le a kanapéra. – Nem vagyok egy elkényeztetett gazdag köcsög.

- Akkor jó, mert rád nem fogok mosni. – mentem nevetve a kanapéhoz, hogy én is leüljek. Ahogy az ajtóban hagyott csomagját elnézem, nem lehet sok cucca.

- Tepsis krumplit csináltam. Remélem nem szereted. – mosolyogtam, mire kérdőn vonta fel a szemöldökét.

- Akkor miért vagy tiszta tojás, meg liszt? A tepsis krumpliba egyik se kell. - nézett gyanakodva.

- Mert kenyeret sütni azt nem tudok. És amint láthattad, elfogytak a hozzávalók. – mondtam a random hazugságot. Jr felnevetett, majd közelebb hajolt hozzám.

- Megsúgok egy titkot. Profi vagyok dagasztásból. Ha kenyeret, vagy pizzát akarsz csinálni, csak szólj és segítek. – nyalta meg az alsó ajkát. És ne legyek perverz egy ilyen srác mellett! Hogy fogom én ezt túlélni?

- Megjegyeztem. Amúgy… megmutatom a szobád. Lecuccolhatsz, és elmondom mi hol van, hogy otthon érezd magad. – mosolyogtam, majd felkeltem a kanapéról.

- Oksi. – követett a szobája felé, majd a cuccaiva együtt be is foglalta. Én visszamentem a konyhába, azonban abban a pillanatban hogy beléptem, egy ismerős energiát éreztem a bejárat felől. Na, ez is most jött baszogatni. – puffogtam, mert jól tudtam hogy a felettesem, Youngjae tisztelt meg a jelenlétével. Kinyitottam az ajtót, viszont amint Jae belépett, azt kívántam bár ne engedtem volna be. Ugyanis mit ad Bang? A srác gondolkodás nélkül lökött a csukott ajtónak, majd rám cuppant. Édes faszom, mázli, hogy Bambam nincs itthon. Ja, ő nincs, de Jr pont ekkor lépett ki a szobájából, és mivel Youngjae is emberi alakban van mindent látott. Viszont kicsit se volt meglepett, inkább csak sunyi mosolyra húzta azokat a gyönyörű ajkait, majd egy ördögi mosolyt villantva rám.

Na, ennyit arról hogy Jae csak a démonokról akart beszélni. És hogy? Nyelv morzéval, vagy telepátiával? Mert ebből csak annyi jött le hogy kanos. Remélem minél előbb kiiktatjuk Bambam közeléből a démont és akkor Jaet se kell naponta elviselnem, ahogy letámad. De komolyan, ha elszakad a cérna nálam, tuti ronggyá verem és nem fog érdekelni, hogy a felettesem.

- Nem akarok zavarni. – lépett hozzánk Jr, majd konkrétan lefordította rólam a másik angyalt. – De ha lehet, ezt többé ne előttem, mert kényes vagyok az ilyesmire. – intézte a szavait kizárólag Youngjaehoz.

- Ó sajnálom, nem tudtam, hogy a barátomnak új lakó társa van. Jaebum, igazán szólhattál volna. – csapta meg játékosan a felkarom.

- Youngjae, ha még egyszer a barátodnak nevezel, kékre festem a szemedet az öklömmel. – vigyorogtam rá, mert ez már több a soknál. És miért pont Jr előtt? Most már fix, hogy azt hiszi meleg vagyok. Annál pedig nincs is rosszabb, ha egy ember melegnek tart. Elő ítéletes népség…

- Jb. – nézett rám Jr, mire felé kaptam a tekintetem.

- Van a közelben egy festék bolt? Kéne egy kis vörös a szobámba. – hajolt egész közel hozzám, majd nagy szemekkel nézett rám. – Eljönnél velem? – érdeklődött, mire kapásból rábólintottam. Csak Youngjaetól minél messzebb legyek…

JR:

Már több éve dolgoztam az ördögnek, de sosem kellett eddig valós alakot öltenem a földön, hogy a „védencem” mellett legyek. Viszont most a főnök megparancsolta. Tökéletesen végeztem a dolgomat úgyis, hogy nem másztam a kölyök pofájába. De hát a felsőbb utasításnak nem lehet nemet mondani. Meg nem is merek. Annyira nem vagyok bevállalós. A sátán nem csak a két szép szeméért – ami valljuk be tényleg ARANYOSNAK mondható hozzá képest – sátán, hanem a tettei teszik azzá. Soo pedig tökéletes bizonyítéka is ennek. Igen, tökéletesen szadista. Szegény Jongin.

Hamar összeszedtem a cuccom egy közepes méretű bőröndbe – azért úgy készülök, hogy valószínűleg tovább kell maradnom, mint egy év – és már mehetek is.

Az adatok, amiket Kyungsoo a kezembe nyomott még indulás előtt, sokat segítettek. Kiderült, hogy a kölyök és egy társa pont lakótársat keresnek, ami nekem kapóra jöhet. Talán nem kell a legjobb cimbit játszanom. Elég csak a kedves lakótársat. Felhívtam a megadott telefonszámot, és egy játékos hang szólt kis idő után a telefonba, akivel hamar le is beszéltem a lakást.

~*~

- Szóval, akkor eljössz velem festéket venni? – kérdeztem rá, mivel az a tipikus, jó kis vérvörös elengedhetetlen kelléke a szobámnak. Kicsit sztereotipikusan hangzik. Pedig nem is azért szeretem, mert ördög vagyok, hanem szimplán csak szükségem van rá. Imádom az elborult dolgokat, a vöröset és a feketét. A nagyi erre mindig csak azt mondta, hogy én a halál fia lehetek, nem az ő unokája. Hupsz, elkalandoztam.

Jaebum laza bólintással egyezett bele a segítségnyújtásba, mire a kis tépőzár haverja szintén rávágta, hogy jön.

- Remélem jó érzéketek van a színekhez. – mosolyogtam. Jól ismertem már saját magam. Képes vagyok ott állni fél napokat a vödör festékek között, hogy eldönthessem, melyik lenne a legtökéletesebb árnyalat.

- Nem lesz ránk panasz. – közölte kissé flegmán a tépőzár.

- Hát, ha ilyen magabiztos vagy, bízom benned. – bólintottam.

Jaebum és a srác, aki amúgy baszott bemutatkozni, lekísértek egy – amúgy tényleg a közelben levő – festék szaküzletbe. Ahol rengeteg vörös volt.

- Ahh, mennyország. – mondtam. Úgy fél óra válogatás után, még mindig nem volt meg a tökéletes szín. Nem tudtam dönteni a meggybordó, a pipacs és a hangavörös között.

- Válassz már, az istenért! – dörrent rám az utánfutónk.

- Te csak ne magyarázz! – ugattam vissza.

- Válaszd a meggybordót. – jelentette ki Jaebum, azon a kellemes hangján.

- Legyen. – mosolyodtam el és felkaptam a vödör festéket, a pulthoz vittem, majd kifizettem.

Szép lassan hazasétáltunk. Vagyis közben még beugrottam a kis, sarki éjjel-nappaliba kukászsákért, hogy legyen mivel lefedni a meglévő bútorokat. Lepakoltam a szobában a vödröt és átöltöztem otthoni kényelmes hacukába. A zsákokkal letakargattam mindent, így kezdhettem is a munkát. De előtte gondoltam szerzek némi segítséget.

- Festeni is segítesz, nagyfiú? – néztem kaján mosollyal a srácra. Ami nem biztos, hogy jó ötlet volt, mivel a mellette ácsorgó sötét aurát kezdett árasztani magából. Ez az, a féltékenység. Az egyik legkedveltebb bűnfajta. Remélem a nagyságos Soo elégedett lesz, hogy még másokra is ilyen hatást gyakorlok.

- Miért is ne. – húzódott az ő ajkaira is sunyi mosoly. – Csak átkapom a pólóm. – mondta, azzal eltűnt valamelyik szobában.

- Ne hogy azt hidd, a tiéd lehet, csak mert itt kelleted magad. – rontott nekem egyből a harmadik kerék.

- Ki a faszom vagy te egyáltalán. – néztem rá szamon kérőn. – Ha nem laksz itt, akár el is húzhatsz. Egész nap itt basztad a rezet. Nincs neked jobb dolgod? Vagy azt várod, hogy észrevegyen az a szerencsétlen? – kérdeztem tőle flegmán.

- Még nem a te lakásod. – jelentette ki egyszerűen.

- És? – rántottam meg a vállam. – Mától én is itt lakom. Amúgy egy jótanács. Rejtsd el az energiád, mert rád fog harapni Bucon. És azt te sem akarhatod. – figyelmeztettem.

- Hagyj békén. – fintorgott.

- Én szóltam. – vontam vállat.

- Megjöttem. – vigyorgott Jae amikor visszaért.

- Hát ti? Kisvihart csináltok a folyósón? – nézett hol rám, hol a másikra.

- Nem, épp menni készülök! – puffogott durcásan a srác, majd Jaebumhoz hajolt és ajkára nyomott egy csókot. Ezt már szeretem. Hallgatott az démoni szóra és odébb állt. Egyáltalán, minek van kapcsolatba egy angyal egy emberrel. Mármint ILYEN kapcsolatban.

- Oké.  – válaszol érzelemmentesen párjának.

- Hála istennek! – suttogtam. Csak Soo meg ne tudja, hogy az égi főmuftit emlegettem.

- Mit makogsz? – nézett még vissza a paraszt gyerek.

- Csak azt, hogy kicsi lesz az ecset. – vágtam ki magam egyből.

- Majd befogjuk Bambamet is. – fordul vissza felém Jaebum.

- Lehet, jól fog jönni a kölyök segítsége.

- Akkor rugaszkodjunk neki. – bontotta ki Jae a festékes vödröt.

- Én kezdem ezzel a fallal. – mutattam a hozzám legközelebb fekvő felületre.

- Akkor enyém az. – mutatott a vele szembe levőre. – Így gyorsabban megleszünk, mintha csak egyedül csinálnád. Ha gondolod, amíg meg nem szárad a falad, addig aludhatsz a kanapén. Bár nem olyan kényelmes, mint egy ágy, de jobb mint a büdösben.

- Élek a lehetőséggel. – vágtam rá azonnal.

- Megjöttem! – hallottuk meg a kölyök csilingelő hangját. – JB merre vagy?

- Itt! – kiabált ki, de egy pillanatra se tette volna le a festéket.

- Oh, itt meg mi van? – lepődött meg Bambam.

- Az új lakó nem volt megelégedve a színnel.

- Nem nem voltam megelégedve, csak az én ízlésemnek megfelelővé szeretném varázsolni. És ha már ilyen készséges vagy… én meg ilyen köcsög, ki is használtam, azt a nagy szíved. – mosolyogtam Jaere.

- Van kaja? – jött az újabb lényeges kérdés Bambamtől.

- Csináltam.

- Ja, tepsis krumplit. Liszttel meg tojással. – szúrtam közbe. – Jaebum sosem látott még konyhát közelről, vagy csak kívülről tudja a jó éttermek számait, és úgy tesz, mintha ügyes lenne. – piszkálódtam.

- Az finom. – lelkesedik a fiatalabb. – De mióta kell ahhoz liszt?

Ahogy ezt kiejtette ezt a száján, elkapott a röhögőgörcs és ecsettel együtt a földre vágtam magam. Hogy lehet valaki ilyen szerencsétlen.

- Ne dzsuvázd már össze a padlót! – emelte fel hangját JB.

- Bocsi! – ugrottam fel egyből. Nem akarok visszaélni a vendégszeretetével. Egy ideig még szükségem lesz erre a szobára, ha Bambamet rossz útra akarom terelni. Hát akkor, vágjunk is bele!

Káoszközpont - XI.rész

Sziasztok! Hamar hoztam az új részt, nem igaz? Habár ez most csak rövidke lett. Remélem érteni fogjátok és nem lesznek olyan félreértések, mint az előzőnél. Jó olvasást :D

Yifan:

Az elmúlt néhány nap alatt elég jó haverságba kerültünk, folyton vele lógtam, bár ő javarészt csak önarcképeket készített a mobiljával. Egyik nap a Tao által párszor említett Amberhöz mentünk inni. Kicsit beálltam. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy sokan lettünk, és Chanyeol lekapta Baekhyunt. Vagy fordítva, nem tudom pontosan. Röhögve dőltem bele Tao ölébe, és amikor nem figyelt, megpiszkáltam az orrcsontját. Érdeklődve pillantott le rám, olyan „már megint mit piszkálsz” fejjel. Azt hiszem, nem tetszik hogy a porba tiporja az egomat. De az feltűnt, hogy elég sokszor figyel, ami ellensúlyozza a taho megszólalásait.

Miután belekezdtünk egy másik játékba, jött egy olyan feladat, hogy csókoljam meg Taot. Ez a panda de egy mázlista. Úgy szeretnék a helyében lenni és lesmárolni magam. Lehet, hogy kezeltetnem kéne magam, de még nem találtam senkit, aki fontosabb lenne… nálam!

Alkudoztak egy ideig, majd Tao ajkai az enyémekre tapadtak. Én meg kiakadtam, hogy a panda még jól is csókol. Picsába, ez a srác mindenben jobb nálam? Féltékeny vagyok, és most nem a csóktudására gondolok, hanem mindenre. Jól főz, rendet tart maga körül, és a sárkányom is kedveli. Bármennyire is fáj beismernem, én is kedvelem…

Gondolatmenetemet Tao szakította félbe azzal, hogy ellökte magát tőlem. A tekintete furcsán zavarodott volt, arcát pedig olyan vörösre színezte az oda szökő vér, mintha chilipaprikába harapott volna. Ekkor tűnt fel, hogy a sarokban Lay paprikát nyammog. Csak tudnám miért?

Hirtelen arra eszméltem, hogy iszonyat sokan vagyunk. Ráadásul Suho és Chen smárolnak. Ekkor jutott eszembe az álmom, amiben Baekhyun és Chanyeol voltak hasonló képpen összegabalyodva. De ahogy elnézem Bakhyunt és a kissé összezavarodott fejét, nem hiszem, hogy Yeol hozzá való lenne. Na, mondjuk Jongdaet már el tudnám vele képzelni, de ennek az elméletnem azzal lett annyi, hogy Amber elküldte őket szobára. Ezt követően esett le, hogy üvegezünk. Tao pörgetett és velem kellett megcsinálnia azt, ami kijött.

- Csókot! – kiabálták egyszerre a többiek. Na, nekem most lett deja vu-m Elindultam Zitao felé és az jutott eszembe, hogy én már csókoltam azokat az isteni ajkakat. De az nem lehet, mert nincsenek tiszta emlékeim, csak egy megérzés. Azonban a legmeglepőbb az volt, hogy a szám nem Tao ajkait ízlelhette, hanem a törpe Baekhyun csinos szájára adtam csókot. Meglepetten pislogtam rá, egészen addig, amíg a nagyfülű be nem lépett a szobába. Vagyis nekem csak most tűnt fel, hogy a vérben forgó, gyilkos tekintetével engem méreget, majd hirtelen nagyon melegem lett.

- Tombol a nyár, vagy csak nekem van melegem? – néztem a mellettem álló Baekre, aki rémülten pillantott vissza rám. A fejemre hirtelen egy kabát vágódott, majd legalább nyolcan kezdték ütögetni a fejem, meg a hátam. Mint utólag rájöttem, ez a retardált felgyújtotta a pulcsim. Az az egy mázlista, hogy gyorsan leléptek Kyungsooval, mert a teleportálós gyerek lelépett törött lábbal. – Ezt a faszt. – duzzogtam. – Azt hiszi begyulladok egy kis tűztől? – Tao elnevette magát.

- Mert ez is történt. – veregetett vállba.

- Köszönöm a tűzoltást. – mosolyogtam a pandára, majd megint megpillantottam Layt a sarokban paprikát zabálni. – Ezt kajak megálmodtam! – mutattam Yixingre, aki tudomást sem véve rólam ette tovább azt az istenverte zöldséget és úgy beszélgetett Suzyval.

- Hová, hová? – kaptam el a hirtelen meginduló Baekhyun karját.

- Chanyeolék után. Segítek megkeresni Kait. – vágta rá, s tudomást sem véve arról, hogy én most éppen aggódom érte (ha a tűz közelébe megy, annak nem lesz jó vége) lelépett.

- Na mi van, Kris? – pöckölt a fülembe Minzy. – Csak nem bejön neked Baek? – érdeklődött. Egy kis gondolkodás után pedig rávágtam, hogy de. – Elfogadnám éjszakára. – vigyorogtam rájuk.

- Folytassuk? – érdeklődött Amber, mire Tao megrázta a fejét.

- Én alszok inkább. – mondta. – Mára elég a társaságból. – nyújtózott, s kiment a szobából.

- Megnézem mi baja. – sóhajtottam. – Viszlát hölgyek. – hajoltam meg a lányok előtt vigyorogva, s a saját szobámat vettem célba. Beérve egy ideges Xiumin fogadott.

- Baszd meg Kris. A sárkánygyíkod már megint beleszart az ágyamba.

- Legalább szobatiszta. – vágtam rá.

- Mondom az ÁGYAMBA! – dühöngött.

- Addig se az enyémbe. – vigyorodtam el, majd bementem a hálóba, ahol Tao az említett kisállattal játszott. Nem tudom mi baja lehet, de ki fogom deríteni. Nem szeretem, ha ilyen. Mert ha a barátaim nem boldogok, akkor én sem, és ez zavar…

Baekhyun:

Tekintetem az előttem lassan sétáló Chanyeol hátába fúrtam. A tegnapi incidens óta sokkal távolságtartóbb, ami engem kifejezetten zavar.

- Nem várnál meg? – kérdeztem, talán kissé számonkérően. Ő nem mondott semmit, csak még egy kicsit lassított léptein. Lefelé igyekeztünk az ebédlő felé. Sietnünk kellett, hogy kapjunk még kaját, mivel rendesen elaludtunk.

Tegnap este Chan a kádban akart aludni… megint. De hogy hagyhattam volna. Hatalmas az a három ágy, így kényelmesen elfértünk rajta ketten. Yeol az ágy egyik szélére húzódott, én a másikra. Vajon barátok vagyunk még? – kattogott az agyam. Olyan hűvösen viselkedett végig. Reggel a retinámat is kisütő fényre ébredtem, nem is akármilyen helyzetben. Úgy össze voltunk gabalyodva Channal, mintha egész éjszaka twistereztünk volna. Megpróbáltam kiszabadítani az egyik zsibbadó lábamat a coloséi közül, de annyira béna voltam, hogy a rángatással felébresztettem. Percekig csak egymás szemébe bámultunk, és mint akit fejbe vágtak döbbentem rá, milyen félreérthető is ez a szituáció főleg úgy, hogy Yeol a Krises dolog óta neheztel rám. Legalábbis azt hiszem. Valahogy sikerült kiszabadítanom a végtagjaimat és amennyire tudtam, bespuriztam a fürdőbe a zsibbadó lábammal és a kellemes dudorral a nadrágomban.

Chanyeol meg sem várta, hogy én is végezzek, sietősen elment. Gondolom dolga volt, és nem miattam menekült el. Útban a szobám felé jutott eszembe, meg kéne nézni, mi van Jongdaevel. Tegnap K.O.-ra itta magát és még Joonmyunnal is smárolt. Pedig állítása szerint abszolút nem az esete. Végül is az izgalmakkal teli élet a jó élet, mármint a hollywoodi filmek azt állítják.

Barátom keresése közben – mivel az az örökmozgó gyökér nem volt a szobájában. – összefutottam Taoval és Krisszel.

- Nem láttátok Jongdaet? – támadtam le őket, vagyis inkább Yifant.

- Azt hiszem Xiumint kereste. – ráncolta a szemöldökét Fan.

- Minek?

- Azt nem tudom. – rántotta meg a vállát.

- Szerintem igazából Suhot kereste. – mondta Tao.

- Igazad lehet. – gondolkoztam el azon, amit mondott. Végtére is tegnap az a kettő elég közel került egymáshoz. – Volt időd gondolkodni rajta, nem? – szúrtam oda kicsit sem kedvesen a megjegyzésem.

- Miről beszélsz. – tett úgy, mint aki nem érti miről van szó.

- Tudod te jó. – ráztam a fejem. – Miért akarod letagadni a nyilvánvalót? Miattad… – akadtam meg. Azt nem mondhattam, hogy nem jött össze Channal. – Yifan! – mutogattam az illető felé dühösen. Tao szemei először elkerekedtek, majd olyan kicsire húzta őket össze hogy alig látszott. Ha szemmel ölni lehetett volna, most alulról szagolnám azt a bizonyos ibolyát. A feszült hangulatot a telefonom idióta csengőhangja tört meg. Hogy mentsem magam azonnal fel is vettem.

- Baekhyun, minden oké? – szólt a telefonba Do.

- Miért? – húztam el a számat fölöslegesen, mivel ezt ő úgy sem láthatta.

- Csak mert a sportpályán megvakít minket a reflektor. – röhögött fel.

- Á, értem… Azonnal megyek! – válaszoltam egy oltári nagy hülyeséget, így megszabadulhattam a két sráctól, s elindultam valamerre.

Chanyeol:

 Kai eltűnt Baek meg Krisszel smárolt! Mi ez, ha nem balszerencse? Ráadásul a törpe nem hagyta, hogy a kádban duzzogjak és az ágyban kellett aludnom. De ami még rosszabb, az az volt, ahogy reggel ébredtünk. Egyik karja a fejem alatt, ujjai a hajamban és az egyik lába a combjaim között, a másik rajta pihent. Én meg két kézzel szorítottam magamhoz, nehogy egy millimétert is el tudjon mozdulni a közelemből. Ezzel pedig feldobtam magamnak a labdát, mert fogalmam sincs mit kezdjek a nadrágomban lakó tagommal, ami elég rendesen ágaskodott. Reménykedtem, hogy a folyósón lévő klotyóban nem lesz senki – és mázlimra nem is volt - , így ott küzdöttem meg a problémáimmal. Ezt követően Baekievel kajálni mentünk, de azért tartottam tőle a tisztes távolságot – főleg, ha azt vesszük, hogy jobban kívánom őt, mint Kai a nasit.

Reggeli után gyorsan a sportpályára siettem, ahogy azt Dyoval tegnap megbeszéltük.

- Kai! – rohantam ahhoz a fogyatékoshoz. Fogalmam sincs merre járt, de én most kinyírom, már ha Soo nem előz be.

- Rohadtul aggódtam. – morgott Kyungsoo Jonginre, akinek furcsa mód már nem kellett a mankó. Milyen gyorsan gyógyul.

- Bocs, hogy nem szóltunk… – szólt közbe L, de jobban járt volna, ha csendben marad, ugyanis Do most őt kezdte el osztani.

- Te meg ne szólalj! Neked se ártott volna tegnap kinyitni azt a hatalmas szádat. Leléptetek egy árva szó nélkül, pedig Jonginnek még lábadoznia kéne. – kiabált Dyo.

- Na jó, most fejezd be. – üvöltött fel Kai. Ez most meglepett. Még életemben nem hallottam, hogy akárcsak felemelte volna a hangját Do mellett, nemhogy rákiabál… – Először is feleslegesen aggódtál, mert amint látod jobban vagyok hála Myungsoonak, másodszor pedig nem a dadám vagy, szóval ne csinálj úgy! – mondta hűvösen, majd L-re nézett és elindultak befelé. Gyorsan odarohantam Soohoz, mert ekkora sokk szerintem még életében nem érte. Én ezt nem is értem. Mi ütött Kaiba?

- Ez meg mi volt? – érdeklődtem Kyungsootól. szegény csak lefagyva pislogott Jonginék után.

- Ezt te is láttad?  - nézett rám, mintha abban reménykedne, hogy az előbbit csak behallucinálta vagy valami ilyesmi. Bólintottam, erre ő csak megrázta a fejét.

Az elkövetkező pár napot Sooval töltöttem. Ő totál agresszívbe váltott, én meg még mindig nem tettem túl magam azon, hogy Baekhyunra… hát… nyögtem… Úr Isten! Undorító vagyok! Jobb, ha távol tartom magam tőle, mielőtt még véletlenül megerőszakolom.

Az első „tanítási” nap egész érdelesnek bizonyult. Megkaptuk a csoportok beosztását és a csoportvezetőt is. Mázlimra Jongin és Kyungsoo lett mellém beosztva csapattársnak, ami azért jó, mert ők a legjobb barátaim. De az a hangulat, ami most körülöttük van elviselhetetlen. Csoportvezetőnk, Himchan is megjegyezte, hogy elég gyászosra sikeredett a hangulat. Ezért bevetette ellenünk a képességét. Hát én beszartam…

- Lenyűgöző, ugye? – hallottam magam mellől egy mély, ismerős hangot.

- Yongguk! – ugrottam meg. Mikor került ez mögém? – Himchannak nem lehet ellenállni. A csábító képessége hihetetlen. – elmélkedett.

- De ha te pajzs vagy, akkor rád nincsen hatással, igaz? – érdeklődtem. Hát igen, amíg Kyungsooval jártam-keltem jó sok dolgot megtudtam a tanárokról. Egyes részleteket pedig jobb lett volna, ha nem tudok meg…

- Rám más hatása van. – tolt be egy vigyort. Na igen. Itt egy iskolai nyílt titok. Yongguk és Himchan legalább hét éve járnak, amióta Chanie is itt tanít. De legalább nem csak én vagyok itt meleg. ez megnyugtató.

- Ah! Guki! – kiáltott fel Himchan és gyorsan hozzánk rohant. Ekkor tűnt fel, hogy Do és Kai a földön törökülésben ülnek és köpködnek. Akkor tényleg jó láttam és az előbb megcsókolták a mesterünk cipőjét? Huhh! De nem lennék a helyükben.

- El szeretném kérni a srácot. – mutatott rám Yongguk. – Sungkyu mondta, hogy fel kéne zárkóztatni a csapattársaihoz, úgyhogy korrepetálni fogom. – mondta.

- Jó, rendben. – bólintott Chanie. – Nekem még van dolgom – nézett vissza Kyungsooékra, akik már megint egymást ölték.

Ezt követően elindultam Banggel a folyóhoz, mert ott lesz az edzés színhelye. Mint megtudtam rajtam kívül van még valaki, aki nem tudja kezelni az erejét, ezért vele együtt fogok gyakorolni. De amint a partra értünk még az ütő is megállt bennem. Ezt nem hiszem el! A sors fintora, vagy csak én vagyok ennyire szerencsétlen, de pont azzal az emberrel kell ezekre a korrepetálásokra járnom, akit a napokban a leginkább el akartam kerülni. Ráadásul Baekhyun pont akkor ijedt meg valamitől, amikor odaértünk hozzá, így a nyakamba ugorva döntött le a lábamról, minek hatására beleestünk a vízbe. Ennyire béna hogy lehetek?