Yin és Yang - 1.rész

Sziasztok! Meghoztuk az új fanfic első részét. Előre szólok, hogy a biblia sajátos értelmezése és egyéb hasonló dolgok miatt nem ér panaszkodni, mert szóltunk! Jó olvasgatást!

JB:

Egy angyal élete néha nehéz. Néha nagyon, de nagyon nehéz! Mert megesik, hogy az agyunkra megy az a halandó gyermek, akire vigyáznunk kéne, nem pedig addig ütni egy partvis nyelével, amíg szeretetet nem fog vérezni. Nem az őrangyal dolga olyankor is babusgatni, mikor kijárna neki nyolc pofon, mert tiszteletlen, pofátlan és perverzebb, mint én, aki lassan már nem is tudom hány éves vagyok… valahol 600-nál elveszettem a fonalat.

De a lényeg, hogy kedves szóval kell a lelkére hatni, ami nem csak nagyon nehéz feladat, de lehetetlen is. Főleg egy kamasznál. Mert amíg a védencem 8 éves volt a legnagyobb baj az volt vele, hogy elvették a játék autóját, és ő ezért le akarta harapni a másik lábát. Ilyenkor jöttem én, hogy engedd el szépen, és nyugodj meg. Majd próbálok kezdeni valamit azzal az elbaszott, szarrá tört játékoddal. Persze imádom Bambamet. Nehéz vele, de ettől függetlenül megbékíthető. Vagyis az volt… És ugyan önfejű meg makacs, de lehet rá hatni, hogy mindig láthassa fényt. Ez általában sikerül is kivéve, ha valaki beleviszi a rosszba. A probléma forrása pedig egy mellé kirendelt alvilági ördög volt. Mert azóta Bambam leállíthatatlan. Mintha nem is hallaná, hogy neki beszélek…

- Nagyjából ennyi a jelentésem. – mondtam fintorogva az őrangyal társamra, Markra nézve, majd belehörpintettem a még gőzölgő kávémba. Az előttem ülő szöszi csak csendben hallgatta amíg meséltem, de ezután megeredt a nyelve.

- Tudod az a baj, hogy mostanában szinte egyikünket se hallják. Jackson se figyel rám és képtelen vagyok kiszúrni, hogy a környezetében ki lehet az ördög. A bandavezérnek nincs alvilági jelenléte, szóval őt kizárhatom. De gyorsan meg kell találnom, vagy a hétvégén mehetek vele boltot fosztogatni. – bámult ki kedvtelenül a kávézó ablakán.

- Azt hittem, ha emberi testben leszünk mellettük, könnyebb lesz kiszúrni a gonoszt, de megint tévedtem. – hajtotta le a fejét.

- Te legalább tettél valamit. Míg Youngjae semmit. – mormogtam, s az ablakon kinézve figyeltem, ahogy felkel a nap.

- Ideje indulni. – mondtam, s letettem a csészémet, majd felálltam, Mark pedig követett. Fizettünk, és az ajtón kilépve mindketten másik irányba indultunk. Ő ment Jacksonhoz, én meg Bambamhez mielőtt még elindulna suliba.

A szárnyaimat nem használhatom ebben a formámban. Kifejezetten utálok sétálni, de csak ez van. Nagyjából 49 hónapja vagyok emberként Bambam mellett. Alig pár hónap alatt sikerült teljesen a bizalmába férkőznöm, de vannak dolgok, amikről így se tudok vele kapcsolatban.

A lakás ajtaját nyitva találtam, mikor beléptem. Nem tárva nyitva, de bezárva se volt, pedig én úgy hagytam.

- Jb! – ugrott rám Bambam hirtelen, mire felsóhajtottam. Jól tudja, hogy nem tud megijeszteni, de csak azért is próbálkozik.

- Megint nem jött be. – mosolyogtam rá, s úgy szedtem le magamról a kölyköt. De komolyan, mindig tudom, hogy hol van, nem hiszem el, hogy erre magától még nem jött rá.

- Legalább egyszer hagyd, hogy lecsapjalak. Légysziii. – nyávogott, és vágott idegesítően aranyos arcot. De engem ennyivel nem tör meg.

- Lecsaphatsz, ha feljavítod az átlagodat legalább hármasra. – dobtam le a cipőm, majd a tágas nappaliból a konyhába mentem, hogy ennek a kis vakarcsnak reggelit készítsek.

- De az lehetetlen! – nyavajgott. – És nem is mókásak a történelemkönyvek. – fintorgott. Ó igen, tipikus Bambam. Csak olyat csinálunk, ami élvezetet nyújt. Úgy örülök, hogy nem talált még egyetlen meleg srácot se maga mellé. A parancsolatok nagy részét így is nap, mint nap megszegi. Bár azt én is… Ne hazudj! – mondja a szentírás. Ja, de ha egy geci démont kell elkapni és megtisztítani tőle a világot, akkor az máris rendben van, hogy azt hazudod a srácnak, akire születése óta vigyázol, hogy te vagy az utolsó megmaradt rokona, aki magához vette és elhallgatod előle a tényt, miszerint valaki van a környezetébe, aki gonosszá teszi.  Bár ahogy Mark is mondta reggel, egyre többen vagyunk, akik nem tudnak hatni a védencükre, és ez egészen szokatlan eset. Ráadásul egyszerre lett egy csomó fiatal fellázítva, ami szintén furcsa. 

- Egyébként megnyugodhatsz, – sétált mellém, majd felugrott a konyhapultra. – találtam még egy albérlőt. – mosolygott.

- Csak ugyan? – lepődtem meg.

- Jaja. És neked is jobb lenne, ha nem egyedül kéne fenntartanod a házat, ráadásul végre becsajozhatnál. – vigyorgott, de nekem valami nagyon gyanús volt a mosolyában. Általában mindig csak magára gondol, hisz önző ember. De most ez vagy az én angyali jelenlétem gyógyító hatása, vagy egy nyom, amin elindulhatok az ördöghöz. Bízom benne hogy a második, mert nagyon unom már a gyaloglást.

- És honnan ismered? – érdeklődtem, mire vállat vont.

- Felhívott a hirdetés miatt, és mivel te a boltba voltál, a mobilod meg itthon, felvettem és kérdezte a srác mikor költözhet, én meg rávágtam, hogy bármikor. Erre ő: „akkor egy óra múlva ott vagyok a költöztetőkkel.” És letette. – hadarta el.

- Szóval azt se tudjuk, ki költözik be, igaz? – ejtettem felé egy unott mosolyt.

- Ahhoz képest, hogy a nagybácsim vagy, kibaszottul nem hasonlítunk. Legalább örülj egy picit. – noszogatott, mire elmosolyodtam.

- Rendben, majd igyekszem nem morogni. De akkor te se okozz több fejfájást, rendben? – tartottam fel a tenyerem, hogy akkor most jöhet a szokásos pacsi. A kölyök elmosolyodott belecsapott, s a pultról leugorva kapta a vállára a hátizsákját, s indult meg a suliba. Az a jó, hogy ha nincs a közelembe, akkor is tudom minden mozdulatát és amint veszély leselkedik rá, ha akár csak egy szóval is megbántják, azt tudni fogom, és levethetem ezt a kényelmetlen álcát, hogy repüljek hozzá és segítsek rajta. Az esetek nagy többségében nem Bambam a kezdeményező, ő csak felhergeli magát mások hülyeségén. Viszont amíg nincs riadó, várhatom az új lakót.

Éppen ebédet rittyentettem a kölyöknek, persze ezalatt azt értem, hogy a semmiből csináltam meg a kaját, utána meg fél órám arra ment rá, hogy főzésre utaló disznóólat csináltam a konyhából. Mintha csak egy műalkotást készítenék..

- Oda még kéne egy kis liszt. – morfondíroztam, majd a lisztes csomagból szórtam még egy marokkal a padlóra. Na, most úgy néz ki, mintha csináltam is volna valamit és még Youngjae azt mondja, nem vagyok jó őrangyal. Mégis melyik őrangyal adja elő ennyire hatásosan a gondoskodó nagybácsi szerepét? Egyik se! Csak én vagyok ennyire lökött.

Amint jöttem ki a konyhából hallottam, a csengőt.

-Na, itt az újabb javítandó ember. – fújtattam, s az ajtóhoz léptem. Könyörgöm, ennek ne legyen őrangyala, mert a legtöbbel nem igazán jövök ki. Mondhatom azt is, hogy a fajtám nagyja ki nem állhat, mert én másmilyen vagyok. Nem vagyok kedves, mindenkivel, nem tartok be minden szabályt, szeretem az almát! Megy egyéb ilyen apróságok. Nagy levegőt véve nyitottam ki az ajtót, tetőtől talpig lisztesen és tojásosan, pont leszartam ki jött. Azonban a fiú az ajtó túloldalán, egész más volt, mint az emberek nagy többsége. Amint meglátott elmosolyodott és kedvesen szólalt meg. A hangja édesen csengett, de a beszéd stílusa határozottan más volt, mint azt vártam volna tőle.

- Te lennél a házi gazda? Én vagyok az új lakó. – húzódott hamiskás mosoly az arcára és szépen végigmért rajtam.

- Látom főzni, azt nem tudsz. De legalább helyes vagy. – villantotta meg a fehér fogait.

Nos, azt tekintve, hogy az angyalok között nem igazán számítanak a nemek, ahogy a démonoknál sem, nem meglepő, ha egy angyal beleszeret egy emberbe. De ez bűn és a büntetés attól függ, Devla milyen kedvében van. És Devla alatt csak Istent értem, de mivel rosszabb napjain nagyon köcsög tud lenni, ráragadt ez a gúnynév. Azt hiszem az embereknél is átvette az elnevezést az egyik nép. Amit kifejezetten imádok, mert én aggattam rá ezt a becenevet. Néha nagyon gonosz is tud lenni, nem csak az a megbocsátó atya úr isten. Bang már csak ilyen. Ingadozó, mint a hangulata.

A lényeg, hogy ilyen emberrel még nem találkoztam. Alapból volt benne valami démoni, de az biztos, hogy alvilági ereje nem volt. De akkor is tetszett hogy beszólt és most én sem játszottam az égi csodát. Angyal vagyok ugyan, de bennem is lakozik sötétség, amit néha szeretek kiengedni.

- Ha azt hiszed nem tudok főzni, kóstold meg amit csináltam. Hidd el mennyei lesz. – mosolyodtam el.

- Húú. Kíváncsi vagyok. – mosolygott. – Egyébként én Jinyoung vagyok, de haveroknak Jr. –mutatkozott be.

- Jaebum, a konyha réme.- vigyorogtam rá, majd elléptem az ajtóból, hogy beljebb tudjon jönni.

- Nem valami otthonos ez a hely… – nézett körbe, majd visszafordult hozzám. – De egy kis vörössel mindent fel lehet dobni. - na, én már most tudom, hogy a perverz fantáziám fog a sírba inni, az tuti!

- Mi ez a jó illat? – nézett a konyha felé.

- Ebéd. Az unokaöcsémnek. Vele beszéltél telefonon. – mondtam, majd ledobtam magamról a kötényt és az egyik székre tettem. – Egyébként ha akarsz, te is kaphatsz a főztömből, már ha meg mered kóstolni. – kötekedtem.

- Ó én bármit megeszek. – huppant le a kanapéra. – Nem vagyok egy elkényeztetett gazdag köcsög.

- Akkor jó, mert rád nem fogok mosni. – mentem nevetve a kanapéhoz, hogy én is leüljek. Ahogy az ajtóban hagyott csomagját elnézem, nem lehet sok cucca.

- Tepsis krumplit csináltam. Remélem nem szereted. – mosolyogtam, mire kérdőn vonta fel a szemöldökét.

- Akkor miért vagy tiszta tojás, meg liszt? A tepsis krumpliba egyik se kell. - nézett gyanakodva.

- Mert kenyeret sütni azt nem tudok. És amint láthattad, elfogytak a hozzávalók. – mondtam a random hazugságot. Jr felnevetett, majd közelebb hajolt hozzám.

- Megsúgok egy titkot. Profi vagyok dagasztásból. Ha kenyeret, vagy pizzát akarsz csinálni, csak szólj és segítek. – nyalta meg az alsó ajkát. És ne legyek perverz egy ilyen srác mellett! Hogy fogom én ezt túlélni?

- Megjegyeztem. Amúgy… megmutatom a szobád. Lecuccolhatsz, és elmondom mi hol van, hogy otthon érezd magad. – mosolyogtam, majd felkeltem a kanapéról.

- Oksi. – követett a szobája felé, majd a cuccaiva együtt be is foglalta. Én visszamentem a konyhába, azonban abban a pillanatban hogy beléptem, egy ismerős energiát éreztem a bejárat felől. Na, ez is most jött baszogatni. – puffogtam, mert jól tudtam hogy a felettesem, Youngjae tisztelt meg a jelenlétével. Kinyitottam az ajtót, viszont amint Jae belépett, azt kívántam bár ne engedtem volna be. Ugyanis mit ad Bang? A srác gondolkodás nélkül lökött a csukott ajtónak, majd rám cuppant. Édes faszom, mázli, hogy Bambam nincs itthon. Ja, ő nincs, de Jr pont ekkor lépett ki a szobájából, és mivel Youngjae is emberi alakban van mindent látott. Viszont kicsit se volt meglepett, inkább csak sunyi mosolyra húzta azokat a gyönyörű ajkait, majd egy ördögi mosolyt villantva rám.

Na, ennyit arról hogy Jae csak a démonokról akart beszélni. És hogy? Nyelv morzéval, vagy telepátiával? Mert ebből csak annyi jött le hogy kanos. Remélem minél előbb kiiktatjuk Bambam közeléből a démont és akkor Jaet se kell naponta elviselnem, ahogy letámad. De komolyan, ha elszakad a cérna nálam, tuti ronggyá verem és nem fog érdekelni, hogy a felettesem.

- Nem akarok zavarni. – lépett hozzánk Jr, majd konkrétan lefordította rólam a másik angyalt. – De ha lehet, ezt többé ne előttem, mert kényes vagyok az ilyesmire. – intézte a szavait kizárólag Youngjaehoz.

- Ó sajnálom, nem tudtam, hogy a barátomnak új lakó társa van. Jaebum, igazán szólhattál volna. – csapta meg játékosan a felkarom.

- Youngjae, ha még egyszer a barátodnak nevezel, kékre festem a szemedet az öklömmel. – vigyorogtam rá, mert ez már több a soknál. És miért pont Jr előtt? Most már fix, hogy azt hiszi meleg vagyok. Annál pedig nincs is rosszabb, ha egy ember melegnek tart. Elő ítéletes népség…

- Jb. – nézett rám Jr, mire felé kaptam a tekintetem.

- Van a közelben egy festék bolt? Kéne egy kis vörös a szobámba. – hajolt egész közel hozzám, majd nagy szemekkel nézett rám. – Eljönnél velem? – érdeklődött, mire kapásból rábólintottam. Csak Youngjaetól minél messzebb legyek…

JR:

Már több éve dolgoztam az ördögnek, de sosem kellett eddig valós alakot öltenem a földön, hogy a „védencem” mellett legyek. Viszont most a főnök megparancsolta. Tökéletesen végeztem a dolgomat úgyis, hogy nem másztam a kölyök pofájába. De hát a felsőbb utasításnak nem lehet nemet mondani. Meg nem is merek. Annyira nem vagyok bevállalós. A sátán nem csak a két szép szeméért – ami valljuk be tényleg ARANYOSNAK mondható hozzá képest – sátán, hanem a tettei teszik azzá. Soo pedig tökéletes bizonyítéka is ennek. Igen, tökéletesen szadista. Szegény Jongin.

Hamar összeszedtem a cuccom egy közepes méretű bőröndbe – azért úgy készülök, hogy valószínűleg tovább kell maradnom, mint egy év – és már mehetek is.

Az adatok, amiket Kyungsoo a kezembe nyomott még indulás előtt, sokat segítettek. Kiderült, hogy a kölyök és egy társa pont lakótársat keresnek, ami nekem kapóra jöhet. Talán nem kell a legjobb cimbit játszanom. Elég csak a kedves lakótársat. Felhívtam a megadott telefonszámot, és egy játékos hang szólt kis idő után a telefonba, akivel hamar le is beszéltem a lakást.

~*~

- Szóval, akkor eljössz velem festéket venni? – kérdeztem rá, mivel az a tipikus, jó kis vérvörös elengedhetetlen kelléke a szobámnak. Kicsit sztereotipikusan hangzik. Pedig nem is azért szeretem, mert ördög vagyok, hanem szimplán csak szükségem van rá. Imádom az elborult dolgokat, a vöröset és a feketét. A nagyi erre mindig csak azt mondta, hogy én a halál fia lehetek, nem az ő unokája. Hupsz, elkalandoztam.

Jaebum laza bólintással egyezett bele a segítségnyújtásba, mire a kis tépőzár haverja szintén rávágta, hogy jön.

- Remélem jó érzéketek van a színekhez. – mosolyogtam. Jól ismertem már saját magam. Képes vagyok ott állni fél napokat a vödör festékek között, hogy eldönthessem, melyik lenne a legtökéletesebb árnyalat.

- Nem lesz ránk panasz. – közölte kissé flegmán a tépőzár.

- Hát, ha ilyen magabiztos vagy, bízom benned. – bólintottam.

Jaebum és a srác, aki amúgy baszott bemutatkozni, lekísértek egy – amúgy tényleg a közelben levő – festék szaküzletbe. Ahol rengeteg vörös volt.

- Ahh, mennyország. – mondtam. Úgy fél óra válogatás után, még mindig nem volt meg a tökéletes szín. Nem tudtam dönteni a meggybordó, a pipacs és a hangavörös között.

- Válassz már, az istenért! – dörrent rám az utánfutónk.

- Te csak ne magyarázz! – ugattam vissza.

- Válaszd a meggybordót. – jelentette ki Jaebum, azon a kellemes hangján.

- Legyen. – mosolyodtam el és felkaptam a vödör festéket, a pulthoz vittem, majd kifizettem.

Szép lassan hazasétáltunk. Vagyis közben még beugrottam a kis, sarki éjjel-nappaliba kukászsákért, hogy legyen mivel lefedni a meglévő bútorokat. Lepakoltam a szobában a vödröt és átöltöztem otthoni kényelmes hacukába. A zsákokkal letakargattam mindent, így kezdhettem is a munkát. De előtte gondoltam szerzek némi segítséget.

- Festeni is segítesz, nagyfiú? – néztem kaján mosollyal a srácra. Ami nem biztos, hogy jó ötlet volt, mivel a mellette ácsorgó sötét aurát kezdett árasztani magából. Ez az, a féltékenység. Az egyik legkedveltebb bűnfajta. Remélem a nagyságos Soo elégedett lesz, hogy még másokra is ilyen hatást gyakorlok.

- Miért is ne. – húzódott az ő ajkaira is sunyi mosoly. – Csak átkapom a pólóm. – mondta, azzal eltűnt valamelyik szobában.

- Ne hogy azt hidd, a tiéd lehet, csak mert itt kelleted magad. – rontott nekem egyből a harmadik kerék.

- Ki a faszom vagy te egyáltalán. – néztem rá szamon kérőn. – Ha nem laksz itt, akár el is húzhatsz. Egész nap itt basztad a rezet. Nincs neked jobb dolgod? Vagy azt várod, hogy észrevegyen az a szerencsétlen? – kérdeztem tőle flegmán.

- Még nem a te lakásod. – jelentette ki egyszerűen.

- És? – rántottam meg a vállam. – Mától én is itt lakom. Amúgy egy jótanács. Rejtsd el az energiád, mert rád fog harapni Bucon. És azt te sem akarhatod. – figyelmeztettem.

- Hagyj békén. – fintorgott.

- Én szóltam. – vontam vállat.

- Megjöttem. – vigyorgott Jae amikor visszaért.

- Hát ti? Kisvihart csináltok a folyósón? – nézett hol rám, hol a másikra.

- Nem, épp menni készülök! – puffogott durcásan a srác, majd Jaebumhoz hajolt és ajkára nyomott egy csókot. Ezt már szeretem. Hallgatott az démoni szóra és odébb állt. Egyáltalán, minek van kapcsolatba egy angyal egy emberrel. Mármint ILYEN kapcsolatban.

- Oké.  – válaszol érzelemmentesen párjának.

- Hála istennek! – suttogtam. Csak Soo meg ne tudja, hogy az égi főmuftit emlegettem.

- Mit makogsz? – nézett még vissza a paraszt gyerek.

- Csak azt, hogy kicsi lesz az ecset. – vágtam ki magam egyből.

- Majd befogjuk Bambamet is. – fordul vissza felém Jaebum.

- Lehet, jól fog jönni a kölyök segítsége.

- Akkor rugaszkodjunk neki. – bontotta ki Jae a festékes vödröt.

- Én kezdem ezzel a fallal. – mutattam a hozzám legközelebb fekvő felületre.

- Akkor enyém az. – mutatott a vele szembe levőre. – Így gyorsabban megleszünk, mintha csak egyedül csinálnád. Ha gondolod, amíg meg nem szárad a falad, addig aludhatsz a kanapén. Bár nem olyan kényelmes, mint egy ágy, de jobb mint a büdösben.

- Élek a lehetőséggel. – vágtam rá azonnal.

- Megjöttem! – hallottuk meg a kölyök csilingelő hangját. – JB merre vagy?

- Itt! – kiabált ki, de egy pillanatra se tette volna le a festéket.

- Oh, itt meg mi van? – lepődött meg Bambam.

- Az új lakó nem volt megelégedve a színnel.

- Nem nem voltam megelégedve, csak az én ízlésemnek megfelelővé szeretném varázsolni. És ha már ilyen készséges vagy… én meg ilyen köcsög, ki is használtam, azt a nagy szíved. – mosolyogtam Jaere.

- Van kaja? – jött az újabb lényeges kérdés Bambamtől.

- Csináltam.

- Ja, tepsis krumplit. Liszttel meg tojással. – szúrtam közbe. – Jaebum sosem látott még konyhát közelről, vagy csak kívülről tudja a jó éttermek számait, és úgy tesz, mintha ügyes lenne. – piszkálódtam.

- Az finom. – lelkesedik a fiatalabb. – De mióta kell ahhoz liszt?

Ahogy ezt kiejtette ezt a száján, elkapott a röhögőgörcs és ecsettel együtt a földre vágtam magam. Hogy lehet valaki ilyen szerencsétlen.

- Ne dzsuvázd már össze a padlót! – emelte fel hangját JB.

- Bocsi! – ugrottam fel egyből. Nem akarok visszaélni a vendégszeretetével. Egy ideig még szükségem lesz erre a szobára, ha Bambamet rossz útra akarom terelni. Hát akkor, vágjunk is bele!