Káoszközpont - XVI.rész

Sziasztok! Tudom, hogy múlt héten nem volt friss, de kérlek nézzétek el nekem, rengeteg dolog öszejött. Pl nem tudtam rendesen írni mert be volt fáslizva a kezem, némely billentyű nem mindig fog a gépemen, illetve a héten túlóráztam és nyelvórákra is jártam... szóval meg volt a bajom. Viszont Kirivel örömmel láttuk, hogy érdeklődtök a blog után. Az elmúlt másfé hét alatt kb 400 megtekintésünk volt és a héten elértük a 10.000-et, amit nagyon-nagyon köszönünk nektek! Nos, várható egy OS, erre az alkalomra, de kell neki egy kis idő. Addig is jó olvasgatást! 

Chanyeol:

Már megint a fárasztó edzés. Az egyikről eljövök, ahol Do és az ál Kai érdekfeszítő beszélgetéseit veszekedésbe csapnak át, majd a másik, ami totál leszívja az agyam. De legalább láthatom Baekhyunt. Amint találkoztunk, el is indultunk Banghez.

- Chanyeol… – hallottam váratlanul Jungkook hangját, miközben a folyóhoz igyekeztünk. Hátra kaptam a fejem, alaposan körbe néztem, de sehol sem láttam a fiatalabbat.

- Miért álltunk meg? – érdeklődött a törpe.

- Az előbb, mintha… – meredtem magam elé, majd megráztam a fejem. – Fáradtabb vagyok, mint hittem. – sóhajtottam.  Magam se hittem volna, hogy ennyire aggódom a fiatalabbért. minél előbb meg kell tanulnom használni a képességemet, hogy megkereshessük Jungkookot.

Amint elhelyezkedtem, le is mentem alfába. Egy ideig csak ültem a sötétségben, majd ismét egy hang szólt hozzám.

- Chanyeol, Baekyun bajban van. – hallottam Kook hangját. Ezt követően a folyóparton találtam magamat és hallottam, hogy Baekie a segítségemet kéri. Nem tudom, hogy sikerült kiszabadulnom alfából, de ahogy megfordultam egy riadt Baekhyunnal találtam magam szembe. Elfordítottam a fejem, hogy a tekintetemmel megtaláljam Yonggukot, azonban nem leltem rá. Csupán egy átkozott lidércre. Ekkor olyan dolog történt, amire nem számítottam. Megjelent mellettem Jungkook.

- A részleteket majd később. – mosolygott rám. – Előszőr intézzük el. – nézett a lidércre, s az utóbbi mondatát már csak a fejemben hallottam.

- Vigyázz Baekiere! – kértem meg én is gondolatban, majd a tekintetemet ismét a sebzett lidércre emeltem. Magam sem tudtam miképp, de ösztönből tudtam, hogyan kell használnom a képességem. Lehet, hogy a Gukies edzések mégiscsak hatásosak? Kezeimet a magasba emeltem, majd minden erőmmel támadtam a lényre. – Lángolj, geci! – vigyorodtam el, és felgyújtottam a lidércet. – Ezt Baekieért kapod. – motyogtam, dühtől fűtött indulatokkal, és hallgattam a lény kétségbeesett, fájdalmas kiáltását.

- Ez az, Chanyeol. – hallottam Kookiet. – Ne engedd, hogy elmeneküljön! – „innen nem megy sehova” mosolyodtam el. A következő pillanatban a saját testem is lángba borult. Éreztem, ahogy az erőm eláraszt, azonban mielőtt az arcomat is lángba borítottam volna, Baek illata csapta meg az orrom.

- Elég! – kiáltotta, s közém meg a lidérc közé ugrott. Nem értette miért kéne abbahagynom.

- Ez nem Baekhyun. Ez csak egy hasonmás, akárcsak az ál Kai. – mondta Jungkook. Szóval így akarnak megállítani? Hát nem fog sikerülni.

Minden erőmmel arra koncentráltam, hogy a tűz már ne csak a lidércet, de az ál Baekiet is égesse. De nem ment. Hiába tudtam, hogy nem ő az, a szemeiben láttam a félelmet. Egyedül ő nem félt tőlem, erre most… Én nem akartam bántani. Őt soha! Azonban hiába próbáltam leállni, az erőmet már nem tudtam irányítani. A tűz mindent ellepett körülöttem. A fejem zúgott, majd szétrobbant. Ezernyi hang zajongott az agyamban, majd egy apró sóhaj.

- Chanyeol, segíts! – szipogott Jungkook.

- Chanyeol. – szólított meg Baekie, s éreztem, ahogy a karjai közé zárt, én pedig akár egy kisállat, bújtam az ölelésébe. Ezt követően képszakadás.

Pittyegő gép az első, amire felfigyelek. Mostanában elég gyakran hallom. Az egész testem zsibbadt, megmozdulni is alig tudok.

- Lay! – kiáltott mellettem Baek. Ekkor beugrott minden. A folyó, Jungkook, a lidérc. Az adrenalin löket hatására gyorsan ültem fel. A szemeim hihetetlenül égtek, kinyitni se tudtam rendesen. A levegőben kapálózva kerestem törpét.

- Yeol, itt vagyok. – fogta meg a kezem.

- Mi történt a lidérccel? Jól vagy? – motyogtam összezavarodva.

- Lidérc? – lepődött meg. – Chanyeol, mire emlékszel te? – hallottam Woohyun hangját. Próbáltam felnézni, de nem láttam túl sok mindent. A fájdalomtól összerándulva bújtam a Baekhyunhoz, mire egy hideg-vizes kendőt kötött valaki a szememre.

- Hol van Chanyeol? – rontott be Himchan nagyon idegesen.

- Hé, hé, hé! – morrant fel Top.

- Engedj el! – kiáltotta a tanárom. – Felgyújtotta Yonggukot!  - fakadt sírva.

- Top, vidd ki! – mondta Hyuna erélyesen. Te jó ég, itt az egész tanári kar? Mi az Isten van? Na várjunk csak…

- Hogy mit csináltam? – ugrottam fel ijedten, s éreztem, hogy magam körül forrni kezd a levegő.

- Nyugodj le! – utasított Lay. Baek pedig még jobban szorította mancsomat, hogy lenyugodjak.

- Valaki elmagyarázná, hogy mi történt? – akadtam ki. – Mi lett a lidérccel?

Egy ideig néma csend telepedett a szobára, amit Woohyun tört meg.

- Chanyeol, - sóhajtott. – mondd el mire emlékszel!

- Csak arra, hogy Jungkook mondta, hogy Baekie veszélyben van. Majd mikor kinyitottam a szemem megláttam a lidércet és … uraltam az erőm… De, hogyan gyújthattam fel Yonggukot? Ő pajzs! Rá nem hat az erőm! Ráadásul ott se volt, amikor felgyújtottam azt a lidércet. – magyaráztam indulatosan.

- Nem a lidércet gyújtottad fel. – motyogta Baekie. – Amint kinyitottad a szemed rátámadtál Yonggukra.

- Az erőd nagyobb, mint amekkorával számoltunk. – gondolkodott el Hyuna. – Ti mit gondoltok?

- Azt mondtad, láttad Jungkookot? – érdeklődött Woohyun. Én csak bólintottam.

- Az baj. – mondta Sungkyu. – A srác gondolatolvasó, ha valahogy sikerült felszínre hozni az erejét, képes belemászni bárki fejébe. Hallucinációt előidézni a teljes erejével szinte gyerekjáték lenne neki.

- Sungkyu… Ez csak egy dolgot jelenthet… – mondta Hyuna.

- Igen, az Inferno. – sóhajtott nagyot Kyu. – Lay, Chanyeol milyen állapotban van jelenleg?

- A bőre egy ideig még égni fog, ahogy a szemei is. Egyéb sérülést nem találtam rajta. – válaszolta.

- És mi van Yonggukkal? – érdeklődtem.

- Megtettem, amit lehetett, de a teste rettentően megégett. Biztosat nem tudok mondani. Nem vagyok mindenható. – felelt. Nem tudom elhinni, hogy bántottam Gukiet. – Chanyeolnak pihennie kell, szóval jobb lenne magára hagyni. – mondta Lay, majd kivétel nélkül kiküldött mindenkit.

- Baekhyun, ugye téged nem bántottalak? – szorítottam meg erősen a kezét és magamhoz húztam.

- Engem nem. – jelentette ki, aztán Yixing őt is kitessékelte.

- Figyelj Yeol. – ült le mellém.

- Hol vagy? – kapálóztam, mire megfogta a kezem.

- A cucc, amivel bekentem a bőröd, valószínűleg holnapra elmulasztja a zsibbadást. Azonban fontos, hogy egy jó darabig kerüld a harcot és az olyan helyzeteket is, amiben túlmelegedhetsz. – figyelmeztetett. – Ha a szemkötő rajtad marad, az égő érzés is enyhülni fog. A borogatást reggel leszedem. Addig próbálj meg pihenni. – közölte, azzal magamra hagyott. Szép lassan próbáltam elaludni, de nem ment. Folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy mégis hogyan tehettem ezt Yonggukkal? Pont azzal, akit leginkább tisztelek. De ami fontosabb, hogy került mellém az eltűnt Jungkook? Annyi a kérdésem, amire nem tudom a választ, hogy megszámolni sem tudom.

- Yixing, várj már! – halottam meg Taot. – Ne most akarj hősködni!

- Ez nem hősködés. Ha elég erős vagyok hozzá, még megmenthetem Yonggukot. – morgott Lay, és valamit nagyon matatott az egyik polcon.

- És mi van, ha valaki rájön, hogy mire vagy képes? – érdeklődött a panda. – Végtére te is csak úgy játszol, mint én.

- Hát, akkor itt vagy te, hogy kihúzz a pácból. De akkor sem hagyom, hogy meghaljon, még ha lebukok sem. Egyébként is, ha most megmentem, az nem garancia arra, hogy sokáig fog élni. – mondta a gyógyító, mire Tao nagyot sóhajtott.

- Egyenlőre nem szeretnék ezzel foglalkozni, szóval tégy, amit akarsz. – fújtatott. – Elég bajom van Krissel. Egy egoista nyomorék.

- Ezt kerestem! – lelkesedett Lay. Az ajtócsapódás jelezte, ismét egyedül vagyok. Kíváncsi lennék, hogy értették mindezt. Yixing meg tudja menteni Yonggukot. Tényleg képes lenne rá? De mégis miféle ereje lehet? És Taonak? Neki mi az ereje? Róla az ég világon semmit nem tudok. Valamint ki az, akitől ennyire félnek, hogy megtudja Laynek milyen ereje van? Ahogy ezen gondolkodtam elnyomott az álom.

- Chanyeol segíts, Baekhyun veszélyben van! Woohyun el akarja… – hallottam a fejemben ismét Jungkook hangját, aztán újra néma csend. Felültem. Az öreg ajtó nyikorgása ütötte meg a fülemet, majd léptek.

- De jó, hogy ébren vagy. – lépett mellém Lay és leszedte a kendőt. Ezalatt elkottyintotta, hogy valaki látni akar. Reménykedve nyitottam ki a szemem, hogy hátha Baekhyun áll majd előttem, azonban nem így lett. Himchan gondterhelt, kisírt szemeivel találtam szembe magam.

- Én… – kezdtem volna a bocsánatkérést, de lepisszegett.

- Woohyun elmondott mindent. – eszembe jutott az álmom, amit azt hiszem nem is álmodtam. Talán tisztán hallottam Jungkookot. Mit akart mondani Woohuynnal? És milyen veszély leselkedhet a törpére?

- Mit mondott Woo? – pillantottam rá gyanakvóan. Rossz érzésem van vele kapcsolatban.

- Hogy Jungkook irányította az elmédet. – sóhajtott. – Amikor Gukie az összeesküvés elméleteivel jött, mindig lepisszegtem. Ő tudta, hogy Jungkook nem véletlenül tűnt el, de ha végig hallgatom, talán most nem feküdne a szomszéd szobában egész testében bekötözve, alig lélegezve. – szipogott.

- Sajnálom. – motyogtam lehajtott fejjel.

- Tudom. – mondta, de nem nézett rám. – Minden esetre próbálj meg koncentrálni. Nincs kizárva, hogy baszakodni akarnak az elméddel, szóval légy óvatos. És most menj! Baekhyun már reggel óta az ajtó előtt toporog, azt várva, hogy mikor jöhet be hozzád. – mosolyodott el. – Lay. - lépett Himchan a gyógyító mellé, majd beszélgetni kezdtek. Én úgy döntöttem nem zavarok tovább, és kisiettem a szobából.

- Baekhyun! – mosolyodtam el, ugyanis amint kiléptem a törpe a nyakamba ugrott.

- Látod, mondtam, hogy semmi baja. – hallottam magam mellől Woohyunt is. Amint rápillantottam elfogott a rossz érzés.

- Hogy érzed magad? – pislogott rám Baek tündéri arccal.

- Most már jól. – vigyorogtam rá.

- A szemed még elég vérágas. – nézegette.

- Lay szerint idővel elmúlik. – vontam vállat.

- De Yonggukhoz bemehetnék? – kérdeztem Woohyuntól. Egy, mivel látni akarom a mentorom, kettő, kíváncsi vagyok Woo reakciójára. Az eredmény nem lepett meg.

- Nincs túl jól. A kis gyógyító szerint nincs sok remény. Szerintem hanyagold a látogatást. – mondta szomorúan. Azonban ez valahol elég átlátszó volt. Mintha nem is sajnálná.

- Azért még ne temess el, ha lehet. – figyeltem fel a szomszéd szoba ajtóból jövő mély hangra. A szívem nagyot dobbant, majd Baekievel a mentorhoz rohantunk.

- Yongguk, én annyira sajnálom. – mondtam őszintén, mire megpöckölte a homlokom.

- Ne sajnáld, hanem koncentrálj jobban! – nevetett. – Baek, te meg ügyes voltál. A te pajzsod még az enyémnél is erősebb. Úgy néz ki Yeol démonlángjai egyedül rajtad nem fognak. – veregette vállon a törpét, majd Woohyunhoz fordult. – Csukd be a szád, mielőtt berepül a légy! – vetette oda közömbösen.

- Nem tudom, hogy épültél fel ilyen gyorsan, de örülök, hogy így történt. – mosolygott a másik, majd elment, hogy szóljon Sungkyunak a fejleményekről.

- Figyelj, Baek! – fordult vissza az idősebb. – Ha bármi szokatlant látsz, azonnal jelentsd nekem. Egy ideig Chanyeol is rád van bízva. – mondta, majd rám pillantott. – Woohyunnak semmit nem mondj arról, hogy mennyit tudsz!

- Miről? – lepődött meg Baek.

- Arról, ami a kastélyban történt tegnap. – mondta határozottan. Baek bólintott. Gukie elköszönt tőlünk, viszont azt gondoltam, jobb, ha először lejelentkezik Himchannál.

- Azt hiszem valaki nagyon aggódott érted. – biccentettem a kórterem felé, ahonnan nemrég kijöttem. Yongguk elmosolyodott, majd az ajtóhoz lépett és bekopogott. Amint belépett Himchanie eldobta kezében lévő vizespoharat, és szerelme nyakába vetette magát. Úgy döntöttünk, magukra hagyjuk őket, és felmegyünk a szobánkba. Ahogy beértünk, becsuktam magunk mögött az ajtót és szorosan magamhoz öleltem a törpémet.

- Yeol? – lepődött meg a hirtelen támadásomtól.

- Emlékszem, téged is bántanom kellett volna – suttogtam a nyakába, majd apró csókot leheltem a puha bőrére. – Nem akartalak megsebesíteni.

- Nem is tetted, és mint kiderült nem is tudnád. -mosolyodott el, majd egy kicsit eltávolodott tőlem, hogy a szemembe nézhessen. Kezemet az arcára simítottam, majd megtettem, amit meg akartam tenni már egy jó ideje. Szenvedélyesen csókoltam az ajkaira, amit ő viszonzott is. Egyre jobban megfeledkeztem magamról, ahogy Baekie csókja elterelte a figyelmemet a napokban történt dolgokról, úgy lett forróbb a testem. Éreztem, hogy belülről kezdek meggyulladni. Így nem volt más választásom, eltoltam magamtól.

- Mi a… Úr isten, te füstölsz! – ugrott arrébb. Amint a kezemre pillantottam, magam is láthattam, ahogy füstölög az alkarom.

- Lay megmondta, hogy jobb, ha kerülöm az adrenalin termeléses helyzeteket, de azt nem hittem volna, hogy pont téged kell majd kerülnöm. – mosolyodtam el szomorúan.

- Akkor egy ideig nincs testi kapcsolat. – biggyesztette le az ajkát.

- Sajnálom. – motyogtam, majd egy lepkepuszit nyomtam a szájára.

- Én is. – felelt és pont ekkor nyitott be Jongdae.

- Hali srácok… - szimatolt körbe köszönés közben. – Mi ez az égett szalonna szag? – fintorgott.

- Égett szalonna? – teleportált elém Kai. – Na, de, Yoda, már Baekiet is gyújtogatod? – röhögött, majd magához ölelt. – Jól vagy? – érdeklődött, én meg csak bólintottam. Ekkor tűnt fel, hogy egy komplett focicsapat szállta meg a szobánkat. Értem ez alatt Do-t, Kait, Suhot, Jongdaet, Luhant Sehunt, Krist és az ő apró házi kedvencét, aki ha jól látom pont most szarta le Do cipőjét.

 Miután mindenki elfoglalta az ágyon, vagy a földön a helyét, Suho megszólalt volna, azonban Jongdae megelőzte.

- Azért gyűltünk ma itt össze, hogy tanúi legyünk Baekhyun csodálatos tűzálló képességének. – röhögött fel.

- Hé, Chen! – mosolyodott el Kai – El ne tűnj hirtelen! – vigyorgott, mondata alatt értve azt, hogy neki csak egy mozdulatába kerül eltávolítani a szobából.

- Ha befejeztétek, mondanám a haditervet. – szállt be a beszélgetésbe Suho is.

- Jongdae kezdte. – emelte fel a kezeit megadóan Jongin.

- Kai! – szólt rá Suho.

- Látod, megint te pofázol! – morgott Chen.

- Jongdae!

- Kris! – morrant fel Kris, s közben a cipőjét rágcsáló háziállatkájára nézett.

- Kajak Krisnek nevezted el a dögöt? – érdeklődött Kyungsoo. Mire észbe kaptam már mindenki mindenkinek beszélt, Joomyun arca pedig egyre ingerültebb lett.

- Fogjátok már be! – kiáltott fel, és haragos tekintete körbe vándorolt a szobában tartózkodókon, akik eléggé meglepődve pislogtak rá vissza. Én még nem hallottam kiabálni, de nem is akartam…

- Szóval… – vett egy mély levegőt, majd elkezdte a mondanivalóját. – Először is szeretném leszögezni, hogy csak akkor szólhattok közbe, ha megengedem. Másodszor pedig felteszem a kérdést, hogy kinek mi a véleménye a suliban történtekről? Sehunnal már megpróbáltuk összerakni a képet, de elég zavaros. Tehát bárkinek bármilyen észrevétele van az mondja el. Nem Chanyeol az egyetlen, aki váratlanul furcsán viselkedik és rátámad a társaira. Xiumin és Yoseob is ugyan ilyen. – mondta Suho.

- Amúgy nekem lenne egy észrevételem. – jelentkezett Sehun, majd amikor mindenki rá figyelt el is mondta. – Nem tudom mennyire figyeltétek meg Hunseung vállán az égési sérülést, de pont olyan, mint a lidérc sebe, amit Yeol megégetett az erdőben. – mondta, mire beugrott Hyunseung égésfoltja, és tényleg ugyan olyan, mint amit a lidércnek okoztam…

Luhan:

Egyre zavarosabb nekem, ami itt folyik. Emberek tűnnek el, aztán hirtelen megkerülnek. Mások furcsán viselkednek. Chanyeol is, pusztán Baekhyun tartotta vissza attól, hogy hatalmas káoszt csináljon. Senki sem gondolta volna, hogy annak a kettőnek ekkora ereje van.

Suho tartott egy gyűlést, annak végeztével épp Sehunt rángattam vissza, de ő annyira belelovalta magát a témába, hogy csak arról bírt csacsogni. Engem viszont egy cseppet sem izgatott, sőt kifejezetten felállt tőle a szőr a hátamon. Chanyeol bármikor elszabadulhat, és nem biztos, hogy meg tudnánk állítani. Ezen úgy összevesztünk Hunieval, mint rövidke barátságunk alatt még soha.

Négy nap telt el, mióta ez történt. Azóta kerülöm őt. Valószínűleg őt annyira nem hatja meg ez az egész. Jórészt Jongdae és Suho nyakkán lógok, hogy a lehető legkevesebb időt töltsük egymás közelében. Szerintem a SuChen páros egyre kevésbé visel el. Joonmyun gyakrabban ingerült, Jongdae pedig folyton fura, kétértelmű rébuszokban beszél. Az egyik este, amikor már nem volt képem megint náluk lézengeni, elindultam, hogy teszek egy kört a kastély körül. Megviselt Sehun hiánya, hisz egészen összenőttünk az elmúlt hetek alatt, és most teljesen magam alatt voltam a „lelki magány” miatt. Gondolataimból az zökkentett ki, hogy furcsa, hörgő zajokat hallotta, a nagy, öreg tölgy környékéről. Arra vettem az irányt, hogy meglessem, mégis mi az ördög folyik ott.

Ketten voltak, meg a tehetetlen harmadik. A fáról lelógva csak nyöszörgött, kínlódott az életéért. Felismertem őt. Hoseok volt az. Még az erdei próba alatt ismertük meg őt és a kis csapatát. Tétlenül néztem, ahogy a nyakát fojtogató kötelet szorongatja és hörög a levegő hiányától. teljesen lefagytam. A két alak lemászott a fáról, megálltak, nézegették a fáról csüngő fiút, majd mint aki jól végezte dolgát, az egyik srác, még meg is löködte. Hoseok pedig csak ringatózott, mint egy hintán. A másik kettő lepacsiztak, majd az egyik félreállt, míg a másik öngyújtóval (? – nem láttam tisztán) meggyújtotta szegény Seok ruháit.

- ÉGJ! – üvöltötte el magát az ismeretlen hang.

- Lángolj geci! – vihogta a másik.

Közelebb akartam menni, hogy lássam, kik is azok, de ekkor egy gida ugrott ki mellőlem a bokorból. Ami ahogy kiért a kastély takarásából és a fa közelébe ért, valamelyik idióta lazán lerúgta a kisállatot.

Én nem maradok itt tovább egy pillanatra sem. Fogtam magam és úgy rohantam, minnt még soha. Gondoltam megkeresek valakit, aki van olyan értelmes, mint Suho, de nem zavarna el, ha meglátna. Oké, akkor irány Kyungsoo…

Szedtem a lábamat és benyitottam a szobájukba, ahol csak L ücsörgött.

- Hát te? – kérdezte.

- Do? – feleltem kérdéssel.

- Már majdnem egy hete nem láttam. – vont vállat. Ekkor villant be, hogy Jonginnal Chanyeoléknál tanyáznak. Futva mentem odáig, még az ajtón is úgy rontottam be. Hat szempár nézett rám erőteljesen, köztük Sungkyu  és egy idegen öreg. Bizalmasan beszélgetett Kyungsooval, valószínűleg az apja lehetett. Olyan tipikus félelmetes pacák. Már a kisugárzásával is ölni tud.

- Mi a baj? – kérdezte Sungkyu.

- Lent… a… fánál. – kezdtem bele tagolva a mondatba, a futástól kifáradva. Talán a sokk is közrejátszhatott.

- He? Ebből nem értek semmit. – ráncolta a szemöldökét.

- Hoseok… – motyogtam, és éreztem, ahogy legördül az első könycsepp az arcomon.

- Mi van vele? – értetlenkedtek.

- Veszélyben van! – kiáltottam fel hisztérikusan. – Kint… – kezdtem újra. – Ott… ott lóg a … a fán. – magyaráztam dadogva, a sírás még mindig fojtogatta a torkom. – Segíteni kell neki. – rogytam le a padlóra. Kyungsoo leguggolt mellém és a hátamat simogatva próbált lenyugtatni.

- Semmi baj, Luhan. – motyogta. – Segítünk neki.