Jimin pov
Beérve a házba egyből kiszúrta a szemem a lélegző pokróc.
Sejtettem, hogy kit fogok találni a ruha alatt. Természetesen a szimatom nem
csalt, a pléd alatt ugyanis Suga szuszogott. Nyomtam egy puszit a szájára,
minek hatására felébresztettem. Kómás fejjel pislogott rám, majd elmosolyodott.
- Kapok még egyet? – hunyta le szemét. Én meg most erre hogy mondhatnék nemet? Így adtam még egy puszit az ajkaira, arra azonban nem számítottam, hogy átkarolja a nyakam és megcsókol. De mit ne mondjak, a nem várt meglepetéseknek tudok örülni a legjobban. Hosszú percekig folytattuk e cselekményünket, majd valaki megzavart minket.
- És pont így terjednek a bacilusok. – fintorgott mellettünk a leader.
- Tünés! – vágott Sugacu egy párnát a szörnyihez, aki duzzogva vonult be a fürdőbe.
- Komolyan, muszáj ezeknek mindenhol ott lenni? – mérgelődtem.
- Hát, ha gondolod… karácsonykor kettesben lehetünk. – hajtotta le a fejét zavartan. A válaszom erre csak egy nagy ölelés volt, ami persze viszonzásra lelt.
- Na, most hogy ezt így kitárgyaltuk bevihetsz a szobába. – kacsintott rám.
- Mi? – akadtam fenn az előbbi mondatán.
- Elzsibbadt a lábam. – mosolygott hízelgően és megint az előző kérdés… erre hogy mondjak nemet? Felkaptam és becipeltem a szobájába. még csókolóztunk egy pár percig, utána meg kirohant, hogy meg kell látogatnia az illemhelyiséget. Csak megráztam a fejem és jót mosolyogtam azon, ahogy kirohant. Majdnem elvágódott a küszöbben is. Nagy nehezen erőt vettem magamon és kivánszorogtam a szobájából. ekkor jöttem rá, hogy még mindig cipőben, meg nagykabátban vagyok. Mondjuk, ez megmagyarázza miért volt rohadt melegem.
- Tombol a nyár, vagy csak nekem van melegem? – röhögtem saját hülyeségemen, mikor a szobából kiérve megláttam J-Hopeot az ajtóban.
- Humoros. – mosolygott rám.
- Tényleg. – léptem elé. – V nem mondott neked valamit? – érdeklődtem, hátha az a nyomi elmondta végre, hogyan érez.
- De, azt, hogy hugyoznia kell és elrohant. – kaptam meg a választ, bár nem erre számítottam.
- Az az idióta! – csaptam a homlokomra.
- Miért, mit kellett volna mondania? – érdeklődött.
- Semmit! – rohantam ki a lakásból, mire a rapper utánam rohant.
- Már megint ki akartok hagyni valamiből? – kiabált utánam. Na, erre mit mondjak?

V pov
Berohanva a házba a cipőm és a kabátom után a klotyó volt az
első célpontom. Sikeresen rányitottam egy székelő Sugára, aminek annyira nem
örvendett.
- Nem zavarok? – kérdezte.
- Nem, de nem ártana szellőztetni. – válaszoltam kezemmel az orrom előtt legyezgetve.
- Tipli! – ragadta meg a kilincset, majd becsapta az ajtót.
Átsétáltam a fürdőbe, mert még mázli, hogy ott is van wc, így klotyózás után még le is tudtam zuhanyozni, hogy felfrissítsem magam. Beálltam a zuhany alá és hosszú percekig folyattam magamra a vizet gondolataimba merülve. Pont, mikor rászántam magam benyögi, hogy Jiminbe szerelmes. Így már biztos sosem mondom el neki, mit érzek iránta.
- Francba! – szorítottam ökölbe a kezem, majd akkorát ütöttem a falba, hogy felrepedt a kezem. De most kisebb gondom is fontosabb volt ennél. Kiléptem a zuhany alól és magamra csavartam a törölközőm. Pont ekkor lépett be Suga.
- V, mi a baj? Mi a szar történt a kezeddel? – szedte elő a kötszeres dobozt a felső polcról, s látta el a kezem.
- Köszi. – mosolyogtam rá.
- Szívesen, de komolyan, mit csináltál vele?
- Hosszú. – fordultam el.
- Ha végeztél, gyere be a szobámba, beszélgessünk a kezedről. – sétált ki a fürdőből. Ez amúgy nem kezet mosni jött be?

Suga pov
Nem telt bele tíz percbe és Taehyung megjelent a szobámban.
Leült az szélére, de meg sem nyikkant.
- Szóval, mi is történt? – kezdtem faggatni.
- Te Suga, komolyan kezdesz megijeszteni. Régebben alig foglalkoztál velem, max kioktattál. – nézett rám értetlenül. Erre elmosolyodtam.
- Talán ha nem lettél volna így beleesve a volt szobatársamba, akkor feltűnt volna, hogy én is foglalkoztam veled.
- Na, itt az a Suga akit ismerek! – mosolyodott el, majd leesett az álla. – Várj, te mióta tudod, hogy J-Hopeba vagyok szerelmes?
- Már egy jó ideje. – dőltem hátra. – Na és akkor most már azt is elárulhatnád, hogy mi bosszantott fel annyira, hogy összezúzd az öklöd. – érdeklődtem. Eleinte nem szólt semmit, majd kibökte az engem is érintő probléma lényegét.
- J-Hope szerelmes Jiminbe. – temette arcát a kezeibe.
- K… komolyan? – lepődtem meg.

J-Hope pov
Miután Jimin elrohant, én meg rohantam utána, valahogy a
közeli deszkapályán kötöttünk ki. Régen eszméletlen sokat jártunk ide, még az
egyik MV koreográfiáját is itt dolgoztuk ki.
- Miért is szoktunk le arról, hogy ide járjunk? – nosztalgiázott a szuper táncos.
- Jó kérdés.
Hirtelen ötlettől vezérelve közelebb hajoltam hozzá és megpróbáltam lekapni.
- Te meg mit művelsz? – tolt el magától.
- Hát… semmit… csak gondoltam megmutatom, milyen friss a leheletem az új rágóm miatt.
Remélem beveszi – húztam a számat.
- Muti még egyszer. – hajolt hozzám közelebb, mire ráleheltem a képére. – Hű, tényleg mentolos. – örvendezett. – Én is kaphatok? – mosolygott.
- Persze. – kotortam elő a zsebemből a rágócsomagot. Jimin kinyitotta a száját, jelezve, hogy oda kéri a rágógumit. Bár az egész testem égett a vágytól, megcsináltam, majd elindultunk hazafelé.

Otthon Jimin ledobta magáról a felesleges ruhadarabokat meg
a cipőjét és berohant a fürdőbe. Legalábbis azt hittem. Elindultam utána és
befordultam a folyósón, elsőként V-t pillantva meg, akinek nagyon örültem. De
furcsán rémült volt a tekintete. Mintha nem akarná, hogy itt legyek, mintha
valamit nem kéne látnom. Majd, ahogy közelebb értem, minden világossá vált.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése