Sziasztok! Hoztam megint egy Yin és Yangot, amig a kp készül (még el se kezdtem) Hmm... nem is tudom mit lehetne most még hozzáfűzni. Jó olvasgatást! :D
JB:
Mark és Jackson, sőt még a krampusz is egész este velem voltak. És
ahogy sejtettem Jackson a krampuszkát is látja, és az sem zavarta különösebben
mikor Mark elmondta neki, hogy mi őrangyalok vagyunk, Yugyeom meg az ördög, aki
rosszba csábítja. Sőt még össze is haverkodott a démonkájával. Az idősebbet meg
az őrületbe kergette azzal, hogy folyamat bókolt neki mennyire szexy fehérben,
és mellé még ez a szőke haj… Mark csak idegesen mászkált fel alá, mire
felsóhajtottam.
- Nagy cucc, hogy megint besötétedett a szárnyam, nem gáz. Csak jobb,
ha nem ingerel senki. – keltem fel a kanapéról, hogy meginduljak kifelé. Mivel
Mark tudja ilyenkor nem lehet feltartani, engedte, hadd menjek utamra. Haza
érve letusoltam, majd mikor jöttem ki a folyosóról Jr nekem jött, kissé kómásan
nézett fel rám azokkal a baromi szép szemeivel, majd benyögött egy olyat, hogy
utállak tollseprű. Tollseprű? Csak nem…
Elkaptam a karját és szó szerit a falnak nyomtam a csuklóinál fogva.
Erre persze csak nagyokat pislogott. Az a baj, hogy alapból sem vagyok az a
szokványos angyal. Általában két embert szoktam csak védelmezni; a védencemet,
meg Markot. És azóta, hogy egyszer megöltem pár démont, néha besötétül a
szárnyam, hogy emlékeztessen, hogy elég egyetlen rossz mozdulat és ismét sötét
angyallá válok. A gond csak az, hogy teszek én rá…
- Addig festettem az ördögöt a falra, míg az volt oly kedves és
megjelent? De, hogy pont te legyél az aki Bambamet beleviszi a rosszba, arra
nem számítottam. – néztem mélyen a szemeibe, s éreztem, hogy az aurám megint
sötétséget kezd árasztani, amitől még a kis ördög is megrémült. Nem tudom
miért, nem akarom bántani, de még megrémíteni sem. – Mázid, hogy ilyen szép
szemekkel tudsz rám pislogni. – kacsintottam rá, majd ellépve tőle rontottam be
Bambamhez, mint minden péntek reggel.
- Ébresztő kölyök! – húztam szét a függönyt, mire ő csak befordult a
fal felé.
- Ne akard, hogy kiszedjelek… – forgattam meg a szemeimet, mire magától
is felkelt, mert tudta, ha akarom tényleg kiszedem onnan. Majd ahogy rám nézett,
furcsán ráncolta a szemöldökét.
- Mikor lett fekete a hajad? Tegnap még barnás volt… – dörzsölgette a
szemeit.
- Ja de Marknak hála át lett festve. – mondtam kapásból és bűntudat
nélkül a hazugságot. Édes devla! Most kegyelmezz a kölyöknek… Megint kezdek
átváltozni, és nagyon nem jó!
- Gyere, kész a reggeli. – huppantam le mellé.
- Nagyon rosszfiús ez a szín. – öltött rám nyelvet. – Amúgy sietek,
mert Wang… – kezdett bele, majd a szája elé kapta a kezeit. A szemei pedig most
úgy csillogtak, mint tegnap Jacksonnak mikor meglátta az angyalkáját
szárnyakkal. Ajjaj, ez ha nem is szerelem, de erős vonzalom. Az ilyesmiben
pedig nagyon nem vagyok jó. Főleg úgy, hogy tudom Jacks Markért van oda.
- Mi van Jacksonnal? – érdeklődtem, mire nagy levegőt vett.
- El akarom csábítani. Nincs valami pasizó módszered?- nézett rám
kölyökkutya szemekkel.
- Hát nem igazán van… Általában velem akarnak járni nem pedig fordítva.
– túrtam a hajamba feszülten.
- Ja mint Youngjae. – kuncogott fel a fiatalabb. – De szerinted mit tegyek?
- Tudod, ennek nagyon nem fogsz örülni, de asszem Jackson beleesett
Markba.– húztam el a számat. Baromi jó őrangyal vagyok… Én töröm szilánkokra a
szívét.
- Na neeeee. – vetődött hátra az ágyon, majd a fejébe húzta a tollpárnát.
- Bambam ne haragudj… – simogattam meg a combját, mire felszusszant és
elvette a párnát az arca elől.
- Semmi baj! Kösz, hogy elmondtad. De azért azt ne várd, hogy örüljek
ennek. Marknak az az egy szerencséje hogy nagyon bírom… – motyogta.
- Ejj, kölyök! – kaptam el a nyakát, s úgy húztam magamhoz. – Jr-nek
meg az a szerencséje, hogy te bírod. – motyogtam a hajába, mire kicsit felkapta
a fejét.
- Mit motyogsz? – vonta fel a szemöldökét, én pedig halványan
elmosolyodtam. – Hány palacsintát kérsz?
- Nyolcat. – vágott be egy mosolyt, majd megölelt. Hmm, még mázli, hogy
anno belecsempészetem pár tollamat a párnájába. Így még ha én nem is vagyok
most éppen minta angyalka a tollaim még jók maradtak. Bambam pedig határozottan
nem változott semmit, mióta Jr itt van, szóval 1:0 nekem.
A konyhába érve megpillantottam Jr-t. Pont a palacsintát majszolgatta.
Igazából azt tudtam, hogy olyan, mint egy kisördög, de arra nem számítottam,
hogy az is. Viszont, ördög létére, igencsak dögös. Nem sok démont láttam,
akiknek ennyire jól állt a feszülős nadrág… És micsoda lábai vannak. Aha…
sejtettem, hogy ez lesz… – fogalmaztam meg magamban, miközben enyhe bizsergést
éreztem a nadrágomban. Jinyoung már alapból egy szexi fenevad, vajon milyen
lehet az ágyban? Derítsük ki…
- Ördögi szokás lopni, nemigaz? – léptem mögé, hogy a fülébe suttogjak.
- Te egész biztos, hogy angyal vagy? Ide érzem az elfojtott vágyaidat.
– kuncogott fel.
- Angyalnak angyal vagyok, de nem az a jó kisfiú. – vettem le a
palacsintás tálról nyolc darabot, majd beletettem egy tányérba és előszedtem a fagyit
a mélyhűtőből. Gondolom Bambam ennek most örülne.
- Fagyit reggel? – vonta fel a szemöldökét. – Oké, hozzád képest a
szende szűz haverod, inkább… – kezdett bele a mondatba, majd összeráncolta a
szemöldökét. – Ő meg Jackson őrangyala! – nézett rám ismét én meg pont ekkor
nyaltam le a kanálról a citrom fagyit. Ő igen, ez az arc mindent megér. Még ő
is angyalibb, mint én. Ami kifejezetten tetszik.
- Jb, leviszel a suliba? – rontott ki a szobájából Bambam, majd amint
meglátta a kezembe a fagyit, felkiáltott. – Ki vagy te, és hova tetted a nagybátyámat?
– mutatott rám.
- Gondoltam jó lesz a fagyi a lelkibánatra. Amúgy pasizós tanácsot
kérhetnél Jr-től is. – néztem az említettre, majd sunyi mosoly húzódott az
arcomra. – Lefogadom, hogy van az ilyesmiben tapasztalata.
- Jaebum én kezdek félni tőled. – motyogta Bambam, de azért közelebb
lépett hozzám és megölelgetett, amitől kicsit megjött az eszem. A kölyök
betolta a reggelit, majd mivel Wang meg Mark is felbukkantak, inkább velük ment
suliba. Az angyal úgy is csak a kávézóig követi őket.
- Többször lehetnél ilyen kis hamis. Bambamnek tetszik. – sétált vissza
a konyhába Jr.
- Tudom. – vontam vállat.
- Akkor máskor is ilyen leszel? Csak mert reggel tényleg baromira furán
viselkedtél. Viszont most helyre állt az aurád. Ilyen rossz hatással vagyok
rád, ANGYALKÁM? – lépett mellém, majd megpaskolta az arcom. A szemeiben láttam
azt a kis játékos tüzet, mely hívogatóan incselkedett velem.
- Hidd el, magamtól néha jobban féltem Bambamet, mint tőled. –
fordítottam teljesen felé a fejem így az arcaink között alig pár centi volt
csak. – Ha úgy érezném veszélyt jelentesz rá, már rég nem lennél. – nyaltam
végig az alsó ajkamon.
- Elzavartál volna? – mosolyodott el, mire halál komoly arccal néztem a
szemeibe.
- Megöltelek volna. – jelentettem ki. Jr arca elfehéredett.
- Te nem lehetsz angyal… – motyogta, majd bevonult a szobájába. Én meg
felnevettem. Kis édes. Nem kedveli a váratlan fordulatokat. A gond ezzel az,
hogy engem egyre jobban érdekel a házi krampuszom, mint kéne… De az ő hibája.
Máskor ne vegyen fel előttem feszülős nadrágot!
JR:
JB angyal létére a frászt hozza rám. Nem normális, hogy ilyeneket mond.
Egy angyalnak bájosnak, meg édesnek kéne lennie, de ő sokkal inkább
emlékeztetett magára sátán Soo-ra. Ha így folytatom, belehalok Bambam
elrontásába. Habár nincs más esélyem. Vagy megteszem, vagy meghalok. És a
meghalok rész ez esetben duplán érvényes.
Ahelyett hogy tovább törtem volna a fejem a hülyeségeken, felhúztam a
cipőm és kiosontam a szobámból, majd a lakásból is. Meg kell keresnem Bambamet.
Tennem kell valamit. Lucifer már így is előnyben van.
Megkerestem a kölyök iskoláját és szünetben odamentem hozzá.
- Szia Bambam!
- Hát te? – nézett rám a kölyök nagy szemekkel.
- Ki a barátunk? – jött oda Wang is.
- Ő az új lakótársunk JR. – mosolygott Jacksonra Bam.
- Ühüm. Jó falat. – emelgette szemöldökét, én meg a homlokomra csaptam.
Ha most emiatt az idióta miatt fog Bambam utálni, akkor tuti felnégyelem
Yugyeom ide vagy oda… Lesz másik munkája. – Ha nem lenne Mark… JB nem vetett
még rá szemet? – kérdezte a kölyöktől.
- Hát ha igen, akkor sem feltűnően. – tűnődött.
- Itt vagyok ám én is, és mindent hallok.
- Ne legyél ilyen befásult. – forgatta a szemeit Jackson.
- Anyád a befásult. – fordultam el tőle, hogy újra a fiatalabbra
nézzek. – Azért jöttem, hogy nincs-e kedved este eljönni egy vad buliba. Egy
haverom hívott meg és gondoltam te is jöhetnél. Meg Jaebumnak se lehet vele
gondja, hisz péntek van… meg minden. Ha gondolod, jöhet akár Jackson is. – vetettem
be az ütőkártyát.
- Menjünk. – bökte oldalba az idősebb.
- Oké, hánykor?
- Hét körül? Tudom, hogy olyankor még korán van, de nem árt egy bulit
megalapozni és beülhetnénk valahová.
- Nézd csak, az új lakótársatok egy igazi partiördög. – mosolyodott el,
én meg megráztam a fejem az ördög szóra. Mi ez a csávó, valami mindent látó?
- Tudod, neked csak JR. – emelgettem a szemöldököm.
- Ne flörtölj már ilyen nyíltan vele. – háborodott fel Bambam.
- Miért? Ő kezdte. – mosolyodtam el. – Ugyan már, ez csak egy kis
szócsata. Ettől még nem mászunk egymás ágyába.
- Pedig érdekes lenne, bár Mark nem hiszem hogy benne lenne az
édeshármasban. – gondolkodott Wang.
- Te hülye vagy. – kuncogtam.
Bambam kikísért a suli kapujáig. Jobban mondva kivonszolt.
- Még, hogy nincsenek technikáid. – fintorgott. – Még csak most
találkoztatok, de már az ujjad köré is csavartad.
- Segítsek neked megfűzni őt? – kérdeztem. – Nem egy észlény a srác. –
nevettem fel.
- Mi van? – kerekedtek el a szemei.
- Este, majd teszek róla, hogy vonzó legyél. Plusz el… szóval eltűntetem
ezt a Mark gyereket. Azt még nem tudom hogy, de megoldom. Cserébe legyél nagyon
ügyes fiú. – mosolyodtam el gonoszan. Ha sikerül a tervem, hatalmas káosz lesz.
Á… már érzem ahogy felpezsdül a vérem. Csak Jaebum rá ne jöjjön. Tartok tőle.
Valami nem stimmel azzal a sráccal. Komolyan olyan volt, mint Soo. Még én is
angyalibb vagyok. De utána meg olyan volt, mint a gyerek tegnap. Nem értem. Ha
gond lenne, valahogy összeszedem a ragtapaszt, majd ő lefoglalja JB-t.
- Oké. – ejtette ki bizonytalanul a szót.
- Akkor én megyek is. – mosolyogtam rá, majd intettem és távoztam.
Pfff… ez egy nehéz kör volt. Még jó, hogy ott volt Jackson, aki lazán benne van
bármiben. Haza még nem megyek az biztos. Az a feszült légkör még a magam fajta
elvetemült hülyéknek is sok.
- Unatkozom. – nyöszörögtem félhangosan, majd eszembe jutott Yugyeom. Meg
kéne keresnem a kis kezdőt. Ha érzékelem, akkor mákom van. Erőt vettem magamon,
hogy az újoncra koncentrálva megtaláljam őt. És kifejezetten hamar meg is lett.
Mi ez, ha nem csoda. Lehet, hogy Isten a lentiek oldalán is áll?
A kis ördögfióka közel az iskolához irkált valami füzetbe.
- Tervezgetünk, tervezgetünk? – hajoltam közel füléhez, mire megugrott.
- Jézusom, mit keresel itt? – lepődött meg.
- Nem Jézus, csak ördög és most jöttem. – poénkodtam. – A védencemet
próbálom rossz útra téríteni, de az angyalkánk egész jól végzi a dolgát.
- Az angyalkátok? – húzta össze a szemét. – Tetszik neked az angyal? –
fintorgott.
- Nem… nem hiszem, csak ő különleges. Ilyen ellentmondásos égit még sosem
láttam. – sóhajtottam fel.
- Hogy lehet ellentmondásos. Azok mindig csak jók. – forgatta a szemét.
- De ő nem olyan.
- Mondjuk múltkor én is találkoztam egy érdekes szerzettel. Talán ő a
népünk legendájából ismert lény.
- Mármint arra gondolsz, hogy… – ráztam meg a fejem. – Fújj, ez
undorító. Elképzelni is gáz.
- Pedig ő az egyetlen sötét angyal. – húzódik mosoly ajkaira.
- De, az a legenda csak egy mese. – fújtattam elveszetten. A legenda
miszerint egyszer egy ördög és egy angyal kapcsolatából született egy gyermek,
aki angyali szépséggel rendelkezett, de belül pont olyan ördögi volt, mint
bármelyikünk. A legenda, amely röhejesnek hangzik, hisz hogy lehetne már Soonak
gyereke… egy angyaltól. Vicces, hogy nem a buja angyalon égtem ki, hanem azon,
hogy a babaarcú sátánnak netán van egy kölyke.
- És mi van, ha mégis igaz? Az a srác meg akart ölni, majd gondolt
egyet és megvédett. – mesélte. Miért érzem azt, hogy JB-re gondol? Bele se
merek gondolni, hogy ő lehet az alvilágban csak „hóhérként” emlegetett féllény.
- Nem. Nem! NEM és kész! – ütöttem a padba, amin a fiatalabb ült.
- Most mit vagy ilyen dühös?
- Az a csávó… az ellenfelem. – nyeltem nagyot. – Meg fogok pusztulni,
Yugyeom. – hunytam le egy pillanatra a szemeim.
- Ijj… - húzta el a száját most már ő is. – Kyungsoo jól kicseszett
veled.
- Az nem kifejezés. Yugyeom, te jó tanuló voltál, hogy tudok magamhoz
hívni egy angyalt? Szükségem lesz rá.
- Mit tervezel? – húzta össze a szemöldökét. – Nem tetszik ez a nézés.
- Kicsit be akarom vadítani Bambamet ezzel a Wang gyerekkel. Viszont
ehhez az kell, hogy JB ne koslasson a kölyök után. Azt pedig csak egyetlen
módon oldhatom meg. Rá akarom uszítani az egyik angyal barátját.
- De Markkal mi lesz? – kötött bele a tervembe.
- Vele majd én foglalkozom. – mosolyodtam el gúnyosan.
- Ez nem sejtet semmi jót. Az angyallal kapcsolatban… Keresd fel GD-t.
Ő minden természetfeletti lényt névről ismer és tudja, kit hol lehet
megtalálni.
- Kösz kölyök. – borzoltam hajába.
- Szívesen. Túlzottan tetszik a káoszos ötleted ahhoz, hogy ne
segítsek. – vigyorgott. – Járj szerencsével.
- Köszi.
Elindultam az egyetlen ma is élő „mindeneshez” Jiyonghoz. Elég messze
lakik, de legalább eltelik a délután. Még be se kopogtam már nyitotta is az
ajtót, majd a kezembe nyomott egy cetlit közölve közben, hogy nem ér rám. Kösz.
Szétnyitottam a cetlit, amin több dolog is volt. Egy cím és egy időpont illetve
egy telefonszám. Elővettem a mobilom és tárcsáztam a számot. A hang a másik
oldalon kicsit durcásan szólt bele.
~ Ki az?
- Jobb ha nem tudod. A lényeg hogy ma este nem leszünk otthon szabad a
JB pálya. – mondtam sunyin. – Gyere fél hétre. Addigra lelépünk. Légy hálás
angyalka.
Amint letettem a telefont elégedetten indultam haza. Délután négy óra
volt.
- Lerohadt a lábam. – sóhajtottam, mikor beléptem az ajtón.
- Talán nem kéne annyit kujtorogni, kisördög. – hallottam meg Jaebum
hangját.
- De muszáj volt, hogy minden úgy legyen, ahogy én azt akarom. –
feleltem fáradtan és levetettem magam a kanapéra.
- Mit csináltál Bambamel? – jött be mellém.
- Én semmit.
- Csak mert mióta hazajött, szinte kis sem bújt a szekrényéből. Bár ha
jól hallom, már az egész szekrényt kihordta az ágyára.
- Csak elintéztem neki egy randit Wanggal. – mosolyodtam el gonoszan. –
Az meg amúgy sem olyan nagy dolog, nem igaz?
- Nem.
Hatra végül sikeresen elkészült a kölyök a segítségemmel. Én is
átöltöztem és indulhattunk is.
- Szép estét Jaebum. – integettem hátranézve, majd elindultunk a bár
felé.
Na ennyit az elgondolásomról... Azt hittem Jb még nem sejti, erre egyből rájött. És most meg megy a jó és rossz közti meccs Bambamért? Halálos. Amúgy azon a felkente az ördögöt a falra nagyot röhögtem. És nagyon érdekel, hogy mit fognak még csinálni, mert Jb elég veszélyes fazonnak tűnik. Megölt valakit? És most Jrt is fenyegeti? Beteg ez az angyal... Fogadjunk, hogy félig ördög, mi? De ugye nem bántja Jr-t. Kai törött lába után már nem tudom mit higgyek. Nálatok bárki bármikor lesérülhet, elájulhat vagy feldobhatja Sunggyu bűzös bakancsát. Amúgy akkor most Bami belerondít a Marksonba??? Komolyan? Dobjátok oda Yugyeomnak, hogy játszón vele. xd És Youngjaeval mi lesz? Még mindig játssza a fogyatékost? Pedig őt is bírom, szegényem. De Jb ha lehet ne bántsa Jrt, mert akkor megverem. Jrt max szeretni lehet, bántani tilos!!! Gyors folytatást xd
VálaszTörlésJajj, már hiányzott a szokásos kommented :D Hát igen, nem is értem, miért mondja mindenki, hogy Jb ördögi... de nyugi, nem olyan sablonos a sztori, hogy ördög legyen. arra azért ügyeltünk. Sunggyu büdi bakkancsa ennyire megragadó volt? Mert megsúgom, azt a rész a javításnak köszönhetjük :D és Jb nem fogja bántani Jr-t. :D
TörlésHuh. :D Nemrégiben kezdtem el olvasni a Káoszközpontot, ami szinten nagyon elnyerte a tetszésemet. :3 de eeezt, imádoooom~
VálaszTörlésNem tudom melyik a jobb a "rossz" Jaebum angyalka vagy a kisördög Jinyoung. :3 ^^
Jackson meg vigyázzon nagyon magára, meg ne bántsa Markiet.. Váh BamBamnek meg meg kéne ismernie mondjuuuk.. Yugyeomot. :D
Khm...Youngjae a biasom, de most egyáltalán nem kívánom, hogy megjelenjen Jaebumnál, lesz annélkül is elég nagy káosz úgyérzem. :s
Mikorra várható a kövi rész? :3 már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből, bár van egy sejtésem. :D
Szia :D örülünk, hogy tetszik a fanfic :D Általában hétvégén pakolom ki, szóval szombat, vasárnap körül lesz következő rész :D
Törlés