About us

2016. június 10., péntek

BTS - Már megin' karácsony? 2.rész

Tudom, hogy többen is az exos fanficet várjátok, de ezt könnyebb volt felrakni, mert csak Kiri töméntelen helyesírási hibáját kellett kijavítanom, a másikat pedig gépelnem kell papírról és abban nem vagyok olyan jó. :( Remélem nem hagytam benne sok hibát...

Jimin:
Reggel első dolgom volt átspurizni J-hope szobájába, megnézni, hogy milyen idegi állapotba van. Remélem V nem akadt ki rá nagyon. Habár a kocsis jelenetből kiindulva nem hiszem, hogy nagy botrányt csaptak volna. Jobban belegondolva, meg kellett volna akadályoznom, hogy megcsókoljon, de nagyon vágytam rá, hogy valaki rátapassza az ajkait az enyémekre. Mióta Sugával külön alszunk, egyszer sem csókolóztam, és tegnap mikor J-hope nekinyomott a falnak… Wáá! Bizsergek mindenhol.
- Hope? – nyitottam be a szobájába, ahol furcsa látvány fogadott. A két ágy még mindig össze volt tolva, J-hope az ágyban ült és telefonozott, de V nem feküdt mellette.
- Nagyon le lettél osztva? – érdeklődve léptem beljebb, s becsuktam az ajtót.
- Nem. – mosolygott.
- Hisz ha jobban belegondolsz utána V is megcsalt, méghozzá a szemem láttára. – mondta mosolyogva.
- És te ennek örülsz? – lepődtem meg.
-  Igen… – gondolkodott el.
- Ki vagy és hova rejtetted Hopit? – fintorodtam el.
- Amúgy, ahogy elnézem a berendezést – semmi nem tört el, és viszonylag rend van –, kibékültetek. – mosolyodtam el.
- Aham! – vigyorgott. – Minden olyan, mint régen.
- Ez szuper! – mosolyodtam el, bár kicsit féltékeny is voltam rá, mivel neki van valakije nekem meg nincs.
- És a legjobb az egészben, hogy nyugodt szívvel megcsókolhatlak… – hajolt hozzám közelebb.
- Baszd meg! – löktem el magamtól. – Te semmiből nem tanulsz? – akadtam ki.
- Tae megbocsátott neked, pedig megcsaltad. Erre most hogy minden rendben van megint képes lennél hátba szúrni? Nem ezt érdemli! – oktattam ki.
- Pontosan... – mosolyodott el. – Neki egy olyan kapcsolat kell, amiben viszonozzák azt a szerelmet, amit ő ad. Én nem érdemlem meg a szerelmét… – sóhajtott keservesen.
- És pont ezért szakítottunk. – nézett mélyen a szemembe.
-Szakítottatok? – lepődtem meg.
- Csak barátok vagyunk. – jelentette ki.
- Bírni fogod? Látni, hogy valaki más csókolja meg? – érdeklődtem.
- Muszáj lesz! – nevetett. – De ha valaki megbántja, azt megölöm! – váltott át a mérges arcára.
- Akkor javaslom legyél öngyilkos. – nevettem.
- Igazad van! – mondta, és fejére húzta a takaróját. Gondolom ez a fulladásra akart utalni, de elég béna volt.
- Amúgy, Taehyung merre van? – érdeklődtem.
- Erkély! – vágta rá Hoseok.

Rapmon:
- Kabátba megsülök, anélkül meg megfagyok. – morogtam a korlátnak támaszkodva.
- Szerintem pont kellemes. – állapította meg Jin.
- Talán V ölben kellemesebb lenne. – nevettem fel, mire V gyúrt egy hógolyót és hozzám vágta.
- Ez gonosz volt! – töröltem meg a képem. – Még a papucsomba is esett. – nyavajogtam, mikor felfedeztem a hideg forrását.
 - Szivacs. – nevetett V.
- De amúgy tegnap nem válaszoltatok… – tereltem vissza a témát arra a bizonyos csókocskára, melynek este én is szemtanúja lehettem J-hopepal, és Sugával együtt.
- Hoseok lekapta Jimint? – érdeklődtem, mire V bólintott, jelezve hogy igazam van.
-Te meg bosszúból Jint. – próbáltam felfogni a helyzetet.
- De azt nem értem miért csókoltad meg Jint tegnap a fürdő előtt. – vázoltam a problémám.
- Csak úgy. – vont vállat V. – Talán féltékeny vagy? – húzódott sunyi mosoly a szájára.
- Nem, csak meglepett a dolog. Azt már biztos nem haragból csináltad. – másztam a képébe.
- Rapmon! – jött ki a maknae a szobájából idegesen.
- A hangyáid átköltöztek a szobámba! – tette keresztbe a karjait idegesen.
- Ez az! – ugrottam fel. Abban a pillanatban nem éreztem a hideget, csak az örömöt mely fűtött belülről, bevált a kis méz csorgatta utacska melyet a maknae szobájáig csináltam tegnap este, hogy a dögök biztos eltaláljanak a legfiatalabb szobájáig.
- Nincsenek hangyáim! – kiáltottam világgá, mire valaki visszakiáltott, hogy jó neked.
- Úgy tűnik van egy lelki társad. – röhögött Jin.
- Fázol? – hallottam V hangját, majd mikor megfordultam rájöttem, hogy a maknaenek dumál.
- Picit. – vacogott az ajtóba.
- Talán nem pólóba kéne kiállni a teraszra decemberben. – motyogott Jin, s belekortyolt a forró csokijába.
- De nem akarok bemenni! Messze van a kabátom. – dörzsölte álmosan a szemeit Jungkook.
- Tessék. – adta oda a kabátját Taehyung a fiatalabbnak. – Csinálok magamnak reggelit. Ti kértek valamit?
- Szendvics! – vágta rá Jin.
- Komolyan csinálsz nekünk kaját? – lepődtem meg. V-től nem megszokott az ilyesfajta figyelmesség.
- Ja, de te nem mondtál semmit, ezért az kapod amit Jin. Jungkook, neked meg hozom a müzlit. – ment be a lakásba és becsukta a teraszajtót. Jungkook belebújt a kapott kabátba, majd befoglalta V helyét, s ráhúzott a kint hagyott narancslére.
- Ha a szakítástól figyelmesebb lesz, gyakrabban is csinálhatná. – állapítottam meg, mire a legfiatalabb a szájában lévő üdítőt Jin arcára spriccelte.
- Mi az, hogy szakított? J-hopepal? Mikor?- bombázott a kérdéseivel. De én inkább a szoborrá kövül csöpögő arcú Jint néztem és röhögőgörcsben törtem ki.
- Azt hiszem lefürdök… – állt fel Jin, majd elindult befelé.
- Bocsánat hyung. – húzta a száját Jungkook.
A nyitott ajtón Suga pont ki tudott surranni, kezében pedig a V által készített szendvicsem tanyázott a legújabb nem éppen vízálló, limitált kiadású vasemberes tányérommal.
- Na, melyikőtök köpte orrba Jint? – röhögött a rapper.
- Vigyázz a tányéramra... – morogtam neki, mire egy legyintést kaptam válaszként.
- Nem volt szándékos… – mentegetőzött Jungkook.
- Ja, csak meglepődött, hogy J-hope és Taetae szétmentek. – mondtam.
Jungkook ismét ráhúzott a piára, de ezúttal felém fordulva, nehogy Suga fenyegetve érezze magát, gondoltam mivel állok, engem úgy nem tud majd arcon köpni, a kabátomból meg ki lehet mosni.
-Na, látod így jársz, ha este korán lefekszel. És azt még nem is hallottad, hogy V lesmárolta Jint. – nevetett fel Suga.
A következő pillanatban pedig, az összes narancslé a maknae szájából a szemembe kötött ki.
- Ez csííííííííííp! – vonyítottam fel, majd berohantam a házba. Odabent beleütköztem egy… Kis tapogatás után rájöttem, hogy Jimin állta utamat.
- Merre van a fürdő? – kérdeztem csukott szemmel, a levegőbe hadonászva.
- Amerre eddig is. – vágta rá gonoszan.
- Ne szórakozz, mert kifolyik a szemem. – mordultam rá.
- Veled meg mi történt? – nevetett J-hope.
- Jungkook, az történt! – morogtam.
- Telibe köpött? – nevetett V, de benne legalább volt annyi, hogy egy vizes ronggyal letörölje a fejem, majd kezembe nyomta a rongyot. Ekkor ért hozzánk Jin is.
- Látom téged is eltalált. – nevetett.
- Ezt miből gondolod? – flegmáztam.
- De ezt mégis hogyan kivitelezte? – nevetett Taehyung.
- Meglepődött ivás közben. – válaszolt Jin.
- Mit ivott? – akadt ki Jimin. Nehogy már piáljon a kisebb és ő ne kapjon innivalót.
- Ezúttal csak V narancslevét. – morogtam.

Suga:
- Öcsém, te egy időzített bomba vagy! – röhögtem, és örültem, hogy nem engem spriccelt arcon.
- Hogy V kit smárolt le? – nyögte ki két fulladozás között a fiatalabb.
- Jint. – ismételtem meg.
- És miért? – pislogott, mint hal a szatyorban, majd ivott még egy kicsit a narancsléből, nehogy megfulladjon.
- Elsőre vagy másodszorra? – tettem fel egy újabb kérdést, mire a fiatalabból ismét vulkánként tört ki a narancs láva, és ezúttal egyenesen felém tartott, de a hihetetlen reflexeimnek köszönhetően, a kezemben lévő tányérral hárítottam a frissítő katasztrófát, csakhogy a leadernek küldött szendvics az asztal alatt a hóban landolt, a féltett tányérkájáról meg ne is beszéljünk.
- BASSZUS… – hajoltam a kaja után, s gyorsan belemertem a tálba, némi kis hóval együtt. Tekintve hogy hamar elolvad a hó, a leader észre sem fogja venni a különbséget.
- Jobb, mint újkorában! – mosolyogtam a szendvicsnek már nem nevezhető kupac felett. A következő pillanatban pedig a tányérka is kezdett szétmállani. Amíg a kisebb fulladozott megragadtam az előttem lévő kupacot és letaszítottam a mélybe.
- Bocsi. – törölte meg a száját, majd a poharat letette maga mellé az asztalra, én meg beültem vele szembe, mint aki jól végezet dolgát.
- De mikről nem tudok? – akadt ki.
- Mivel kezdjem? – kérdeztem.
- V-vel! – vágta rá idegesen.
- Ki gondolta volna… – dünnyögtem. Majd ezt követően olyan gondolat villant be, ami igen elgondolkodtatott.
- Miért mindig V? – szegeztem a kérdést a fiatalabbnak.
- Mert a barátom. – jelentette ki gondolkodás nélkül.
- De mond má,r hogy miről maradtam le! Megöl a kíváncsiság. – nyúzott, mire elkezdtem a reggeli mesét. S a következő pillanatban hatalmas ordítás rázta meg a várost.
- A TÁNYÉRAM!!!

4 megjegyzés:

  1. Na ha tudom, hogy annyi kell az új részhez hogy kommenteljek előbb írok.XD De ez természet ellenes! Nem lehet így szakítani. Kiri te szakítottál már valaha? Gondolom nem, mert cuki ahogy leírod, de nem valóság hű. Mikor én szakítottam a barátommal kemény két hónapig depresszióztam. Bár ahogy elnéztem te mindig mindennek a pozitívumait keresed. És ez a történet szempontjából nagyon jó tulajdonságod. :) Jajj! Nem tudom eldönteni most kinek ki kell. Jimin nem tűnik szerelmesnek, és Hobi sem, viszont V mintha ilyen ,,csináljunk mindent, csakhogy ne a szakításra gondoljunk" szituációba került volna. Viszont ha ez így van ,akkor ő csak színlelte volna ezt a csak a barátod akarok lenni dolgot? Már megint nyitva maradnak a rohadt kis ajtók és nem tudom összerakni a képet.És Suga megfogalmazott egy nagyon érdekes kérdést...Ugye Jungkook bele van esve Taehyungba??? Nagyon imádom a Vkookot, bár ahogy elnéztem itt inkább Vhope volt, de reménykedek. Persze ha tévedek, akkor szóljatok! Nehogy fölöslegesen beleéljem magam... De eddig is imádtam a párosításokat, szóval bárhogy is alakul azt hiszem tetszeni fog. De Kiri, te még mindig furcsa vagy nekem, mert ennyire vidám világot én még életemen nem láttam, mint amit te ebben a történetben összeállítottál. Fogalmam sincs hogy alakul a végkifejlet mert nálatok nem lehet az ilyesmit tudni, de az tuti, hogy mindenki boldog amíg meg nem hal!!! Imádom, hogy egyre nagyobb a kavarodás, mert van mit kibogozni. Várom a következő részt. xd És a Káoszközpontból is!!!!! Talán abból jobban... xdd Amúgy ezt már egy ideje meg akarom kérdezni: Neked valami karácsony mániád van??? Már csak at várom hogy a Káosz közepén a képembe röhögjön a mikulás. xd Ja és semmit nem sértésnek gondoltam. Mert páran már megsértődtek mert őszinte vagyok...ezért írok névtelenül xd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából... Már régen raktam ki BTS-t és gondoltam, ha már ennyi kedves kommentet kapunk, kicsit gatyába rázom magam. Amúgy csak hogy beleszóljak... a szakítás dolog nem mindig fáj... Bár én nem vagyok az a tipikus lány...Kiri cuki világa a naivításából ered, amit szépen lassan Nidával lerombolunk, de mindig újraépíti :D (gonoszak vagyunk). HA jól tudom nem a karácsonyt hanem a havat fanolja...helyette is válaszolok amire tudok, mert sosem tudom mikor fog feljönni, de talán nem haragszik meg. Nos a káoszközpont... öh... előszedtem a papírt csak még kirinek meg kell írnom egy másik fanficrészt... majd utána... Az őszinteséget pedig mind a ketten nagyon szeretjük és sokra értékeljük, úgyhogy csak nyugodtan mondd el a véleményed, azt is ha valami nem tetszik, mert abból is lehet tanulni :D szóval ja,azthiszem kb ennyit akartam... bocs ha töve lesz helyesírási hibákkal ^~^

      Törlés
  2. De kis édes... Na egy horrorfilmben őt ölnék meg először mert megpróbálná megölelgetni a gyilkost. (Nem tudom én hosszabb távra tervezek, szóval nekem fájni szokott.) Egyébként akkor ha szereti a havat Xiumin részét tuti ő írja!!! Mivel nincs kiírva, hogy melyikőtök melyik szemszöget írja ezért a barátnőmmel fogadtunk. Egy 10 ezresem van a voksaimon szóval, ha nem jó mind akkor is hazudjatok. xd Aninál van (Lay de ő nem ér) Do, Baek, Tao, és talán Luhan, és Kai. Kirnél, akkor Xiumin-amiben biztos vagyok- Sehun, Chanyeol amilyen naiv tuti, és Kris lazán elmenne a BTSbe szóval ő is. Na mármost Suhora és Chenre nem fogadtunk, de ha tippelhetek Chen vidámabb szóval ő lesz Krinél, és Suho Aninál, de ez csak tipp. Amúgy már többen is mondták, hogy nem tudják melyiket melyikőtök írja, szóval majd lehet ki kéne írni. xdd a barátom meg ki van akadva hogy megint Yaoit olvastam, de a Káoszközpontra azt mondta hogy egész érdekes leszámítva a melegeket szóval ezt vegyétek elismerésnek, mert általában mindet leszarozza. xd Na csak így tovább!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. csak, hogy válaszoljak valamit... egész jól megtippelted. Itt ott vannak hibák, de nem sok :D A következő rész alapján már tippelhettek majd Chenre és Suhora is :D Sok sikert

      Törlés