Káoszközpont - VII.rész

Üdv! Visszatértem és végre hoztam az exot :D igen, tudom, sokáig tartott, de nézzétek el nekem. Amúgy a részre vonatkozóan: Kirinek van benn egy enyhén rasszista megnyilvánulása, azt nézzétek el neki, túl sok kertvárosi gettót nézett.
ÉS mivel jött az a bizonyos kérdés, hogy ki mit ír. A szereposztások randomok voltak, cetliket húztunk. De hogy még se áruljak el mindent, felsorolom azokat, akik el lettek találva a bizonyos kommentben :D
Kiri: Chanyeol, Sehun, Xiumin, Kris
Ani: Do, Baekhyun, Tao, Luhan, Lay
Egy rossz helyre lett tippelve, a maradék kettőre pedig mostantól lehet fogadni :D

Jongdae:

 S lőn világosság. Ezen kívül nagy forróság, bazinagy lénység és egyéb olyan dolgok, amik váratlanul érhetik az embert. Főleg legjobb barátom ernyedt, majdnem halott testének látványa, s ahogy Chanyeol tartja az apró testét… nagyon felkavaró. Jongin utolsó erejével elteleportált minket valami nem létező barlanghoz. Már épp kétségbe estünk és elkezdtem szokásomhoz híven pánikolni.

- Mind itt halunk meg! Pedig még annyi mindent meg akartam tenni. És ki tudja, az igaz szerelem talán ott vár rám azon a sarkon túl. – mutogattam oldalra, mire Jungkook felkiáltott.

- Ott a barlang! – örült a fiatalabb.

- Túlélhetjük! – sóhajtottam fel.

- Amúgy Jongdae, - lépett mellém Kookie – egy erdőnek nincsen sarka. – paskolta meg a vállamat.

Elindultunk a barlang felé, de három lidérc is utánunk jött. futva beértünk a barlangba, ami… foglalt volt? Már nyolc másik srác bitorolta az egyetlen búvóhelyet a közelben. Néhányukat ismertem látásból; ilyen volt Sehun, Kris és Lay. A legkülönlegesebb pedig az erejéről és tehetségéről méltán híres Minseok. Ahh… Ha most Baekievel nem lenne semmi gond, itt fanolnék neki. Hát igen, a melegségem jelei ezen mutatkoznak. Xiumin szinte tökéletes. Jól néz ki mind a teste, mind az arca, ügyes, bátor, és igen, én most éltetem őt.

Tinilányos örömömből egy ijedt kiáltás rántott ki. Valaki felébresztett egy sárkányt, ami eddig békésen szunyált. Szerencsére a sárkánypánik sem volt hosszabb fél óránál. Kris, - akiről eddig senki nem gondolta volna – meglepően jól értett a sárkányhoz és valamelyest lenyugtatta, Lay pedig megtömte valami féle gyógynövénnyel. Így az óriásgyíkveszély elhárítása után végre nyugodtan pihenhettünk. Kyungsoo ölében feküdt jongin, akit Lay gyógyítgatott. Chanyeol el sem mozdult Baekhyun mellől. Talán még engem sem engedne oda. Egész kisajátító a viselkedése. Ez a két bolond pár nap alatt úgy összemelegedett, szét se lehetne őket robbantani.

- Holnap reggel, amint felkel a nap kimegyünk az erdőből. – jelentette ki Kyungsoo. – Van ellenvetés? – mindenki csak a fejét rázta. Szabadulni akartunk erről az elátkozott helyről. – Addig próbáljatok meg pihenni egy kicsit.

Másnap reggel korán felkeltünk, már aki egyáltalán aludt valamit. Sietős léptekkel indultunk el, és haladtunk arra, amerre a kijáratot sejtettük. Még jó, hogy Kookienak ilyen jó a memóriája.

A kivezető utat egy hatalmas kőfal és egy vastag vaskapu torlaszolta el.

- Banyek, sose jutunk ki innen… – nyafogtam.

- Ezzel most mi lesz? – nézett körbe Luhan, hátha van valakinek valami használható ötlete. Én egyből Dyora pillantottam, aki az eddigi csapatmunkánk alapján, egész ügyes volt, mint csapatvezető és problémamegoldó. Ám mielőtt még bármit is mondhatott volna, valaki megszólalt hátulról.

- Ha jól emlékszem, vannak jó elemeink, amiket fel lehet használni. – kezdett bele Tao. – Például ott van Chanyeol, Xiumin, Kyungsoo, Jongin is lehetett volna, ha egy kicsit több energiája lenne annál, mint hogy vonszolja magát. – ütögette mutatóujjával ajkát. – Esetleg azok a srácok. – mutatott lazán maga mögé, ahol ismeretlen sötét srácok jelentek meg. Kicsit sem zavartatták magukat és leültek a kőkerítés szélébe, ahelyett hogy segítettek volna. Úgy tűnt páran ismerik őket, ezért nem háborgattuk őket.

- Chanyeol ki van zárva. – mondta Dyo. – Idevonzaná a lényeket, azt pedig senki sem akarhatja.

- Akkor maradtunk mi ketten. – mutatott magára a másik jelölt.

- Igen. – helyeselt Soo. – Viszont arra gondoltam, dolgozzunk össze. Végül is, az egész erdős túrának az volt a célja. Bár nem hiszem, hogy valóban ennyire durvára tervezték volna, de ez van. Szóval, benne vagy? – nézett Minseok felé.

- Benne hát. Terv?

- Te lefagyasztod, én áttöröm.

- Rendben. – bólintott. Ezután Xiumin beborította jéggel a kaput, Kyungsoo pedig egy hatalmas kődarabbal szétütötte a rácsot. Végre, megmenekültünk.

Joonmyun:

Ahogy kijutottunk az erdőből, rohantunk fel a kastélyba, hogy szóljunk Sungkyunak az erdőben történtekről. Ahogy felértünk, Xiuminnal berontottunk a tanáriba.

- Suho, Minseok, mi ez az ideges ábrázat? – lépett hozzánk a csábítás mestere, Himchan. – Csak nem rémeket láttatok? – nevetett fel, majd ráhúzott a borospoharára.

- Az erdőben lidércek támadtak a diákokra. – mondta Xiumin, mire Chani szemei elkerekedtek, a pohár tartalmát pedig az előtte lévő papírkupacra köpte.

- Bassza meg!  - pattant fel, és gyorsan letörölgette a papírokat. – Erről… - mutatott a halomra. – Bangnek egy szót se!

- Erre most nincs időnk. – akadtam ki.

- Na, most akkor magyarázzátok el, hogy mi a franc van a lidércekkel? – rázta meg a fejét és végre beljebb invtált minket. – Az ajtót csukjátok be. – mutatott az említett nyílászáróra, majd leült az asztalához. – Szóval…? – nézett ránk érdeklődve, arra várva, hogy elmeséljünk neki mindent. ekkor rontott be Do, hogy szóljon Himchannak Kai állapotáról. A tanárunk már semmit sem értett. Előkerítette Yonggukot, és együtt ültek be velünk az orvosiba. Bang leellenőrizte Jongin sérüléseit és az eszméletlen Baekhyunt. megnyugtatott minket, hogy az állapotuk nem vészes, de a fiatalabbnak egy ideig mankóval kell majd járnia. Előkerítették Sungkyut és Woohyunt, akik Chanyeoltól már tudtak a lidércekről és szerveztek egy csapatot, akik visszamennek velük az erdőbe. Persze Chan az ereje miatt nem tarthatott velünk, ahogy Jongdae sem a hányás rohama, vagy mi miatt. Tao szimplán csak felszívódott, Kris bealudt az egyik ágyon a rendelőbe, Lay nem mozdult a sérültek mellől és a Jungkook, Sehun Luhan kombó se nagyon őrjöngött az ötletért, miszerint vissza akarunk oda menni. Így maradt Minseok, Do, L és én, mert Hyunseung karján volt pár égésfolt, amit el kellett látni. És ha már ő nem jött, akkor Yoseob, Kangjun és Junhyung se.

- Hogy égetted meg magad? – érdeklődtem az árnymestertől.

- Kangjun… – nézett rosszallóan a mellette álló srácra.

- Jól van na, elnézést amiért megrémültem a fantomoktól és tűzzel akartam őket elijeszteni. – duzzogott Jun.

- Azzal nem lett volna gond, egészen addig, amíg le nem ütöttél azzal a faággal. – sértődött be Seung.

- Woohyun, te maradj itt és vigyázz a gyerekekre. – adta ki a parancsot Sungkyu. – A többieknek indulás. – biccentett a fejével, mire mindenki felpattant.

- Soo, - ragadta meg Jongin a mellette álló Kyungsoo kezét. – légy óvatos. – kérte a fiatalabb, mire az idősebb csak aprót bólintott, s elhagyta a szobát. Vállba veregettem Layt, majd én is elindultam a többiek után. Amint a kapuhoz értünk, Yongguk – aki elől ment – egy pillanatra megtorpant, hunyorogva nézett a fák közé, ezt követően bevetette magát a sűrűbe.

- Hé! – hallottam meg Kris hangját az ég felől. – Azt hittem szóltok, ha akció van. – szállt le mellénk duzzogva.

- De olyan békésen alukáltál. – gügyögött neki Xiumin, mire Kris elfintorodott.

- Valami gáz van. – motyogott Kris maga elé, majd felröppent és eltűnt az elterülő sűrű lombok között.

- Yongguk! – rohant be Chani is. Minseok már indult volna utánuk, de Sungkyu megállította. ezt követően, feltűnt pár srác Himchan mellett, amint jöttek kifelé az erdőből, mögöttük Yongguk hozott ki ölben egy vérző, félkarú fiút… Ja, nem. Meg vannak a karjai, csak Guk pulcsijától, amit a srácra aggatott, olyan volt, mintha hiányozna az egyik karja.

- Mi az apokalipszis történt itt? – túrt idegesen a hajába Sungkyu. Ahogy elindult volna befelé, Yongguk útját állta, majd súgott neki valamit. Ezek után csíkszem professzor berohant az erdőbe a saját, villámgyors tempójában.

- Mi történt veletek? – lépett Xiumin a nemrég még sértetlenül látott Zeloékhoz. A villámok urát is szépen elintézték. Alig bír megállni a lábán, a mellette lévő Leonak kell támogatnia. Hoseok pedig el se mozdul az eszméletlen, alig lélegző Jin mellől, akit Yongguk tart a karjai közt.

- A nagy, sötét niggerek! – vágta rá ingerülten Zelo. – Mindenhol ott voltak… - túrt a hajába, s könnyeit visszafojtva bújt közelebb Leohoz.

- És Jinnel mi történt? – léptem Seok mellé, kezemet a vállára téve. tudom, nem lehet könnyű így látni a barátját.

- Leesett a fáról, amire felmásztunk. Le akartam menni érte, de a sötétben nem láttam, pontosan hol van. Aztán már csak a sikolyait hallottuk. Zelo lement érte, és néhány villámlás után, vérző combbal ugrott vissza a fára. Akkor már Jin ilyen állapotban volt. – szipogta Seok.

- Hol van Kris? – érdeklődött Do.

- Ugye nem ment vissza az a fogyatékos? – akadt ki Himchan.

- De… – húztam a számat, mert tényleg nem kellett volna visszaengedni.

- Srácok! – hallottuk meg Yifan hangját, majd amint odaért hozzánk, Himchanhoz lépett. Kezében egy apró szárnyasgyíkot tartott.

- Elhoztál egy bébisárkányt? – csapott a homlokára Minseok. Kris csak megrázta a kopasz fejét.

- Ez itt a sárkány a barlangból… – mondta. Chani és Yongguk összenéztek, és attól a sokat sejtető pillantástól, ahogy egymásra néztek, elfogott a rossz érzés. Azt hiszem, sokkal nagyobb bajban vagyunk, mint hogy felbukkant pár lidérc, ami nagyon nem jó hír.

Chanyeol:

Ahogy Baekhyunt a karjaim között tartom, különös érzések törnek fel bennem. Valóban vonzó fiú… Az istenért, csak nyitná már ki a szemét. Remélem ez az egész csak egy rossz álom, és igazából ebből semmi sem valóság. Kai lába még mindig épp és Baekhyun sem halt meg majdnem.

Reggel mikor felébredtem kellemes hűvös szellő fújdogált az arcomba, majd ahogy kinyitottam a szemem, egy aranyló, sárga szempár tekintett vissza rám dühösen. Egyből felpattantam amint ráeszméltem, hogy a sárkány nézett velem farkasszemet. A karomban szuszogó Baek nem úgy nézett ki, mint aki nagyon magához akarna térni. Ugyan ez volt elmondható a csapatunkról is. Még mindig szürkület volt odakint. A nap talán csak pár perce kelhetett fel, de itt az erdőben sokat nem lehetett érzékelni belőle. Ott ültem szemezve a sárkánnyal, aki pont úgy szorongatta a karmai közt Krist, ahogy én tettem Baekhyunnal. Nem kellett, hogy beszéljek hozzá. A szemébe nézve láttam, valamiért nem kedvel engem, mégis megtűrt maga mellett. A sárkányok valóban hihetetlen lények. Amint így elmélkedtem, arra eszméltem, hogy szép lassan mindenki felébredt és amint összeszedték magukat, és elindultunk kifelé. Szerencsére Jongin is magához tért. Biztos nagyon fájt a lába, de nem panaszkodott. Do és Lay vállába kapaszkodva sántikált velünk kifelé, egy szót sem szól. Csak néha poénkodott azzal az L nemű sráccal. Xiumin és Dyo sikeresen áttörték a kaput, majd a kastélyba érve Kyungsoo felnavigált minket az első emeleten lévő orvosiba. Beérve letettem Baekhyunt egy ágyra, majd Soo kérésére elindultam, hogy keressek egy tanárt. Még ha tudtam volna, hogy kit kell keresni. egy kis ideig járkáltam az emeleten, majd váratlanul megláttam Woohyunt, akitől Baekie a karperecét kapta.

- Chanyeol. – nézett rám meglepődve. – neked nem az erdőben lenne még a helyed? – elmélkedett.

- De, de ránk támadtak valami lidércek. – mondtam, remélve, ő tudni fogja, mik azok a lények.

- lidércek? – kerekedtek el szemei. – De hisz az lehetetlen. – rázta meg a fejét.

- Miért mondja mindenki ugyan ezt? A saját szememmel láttam a lényeket, úgy, ahogy magát is látom. ráadásul az egyik magába akarta olvasztani Baekhyunt. – kezdtem már kiabálni, mire a csíkszem pasi is előbújt egy ajtó mögül a nagy kiabálásomra.

- Mi történt? – lépett hozzánk csodálkozva. Neki is elmondtam mindent, hogy ránk támadtak és vannak sebesülteink. Engem visszaküldte a többiekhez, mondták, hogy várjunk egy picit, rögtön jönnek.

Mire visszaértem Do is eltűnt akár csak Tao. Kris elaludt, Yixing pedig kötést cserélt Jongin lábán. A többiek egy kupacban ültek az ablak előtt, kivéve Chent, aki Baekie ágya mellett szobrozott. Odaléptem mellé, mire könnyes szemekkel pillantott fel rám.

- Ugye rendbe jön? – kérdezte szomorúan. Aprót bólintottam, Jongdae pedig a vállamra dőlve pityergett tovább. Nagyon remélem, hogy tényleg rendbe jön. nem is tudom miért, de ez alatt a pár nap alatt nagyon a szívembe zártam ezt a bátor törpét. Magamra haragszom leginkább, amiért nem tudtam megvédeni. Kezemet ökölbe szorítva néztem ahogy alszik. Az arca még mindig sápadt volt. Kookie elrángatta mellőlem Chent, én pedig leültem Baekhyun mellé. Kezét az enyémbe tartva figyeltem, ahogy szuszog, majd egy pillanatra, mintha megszorította volna a kezem. De lehet, hogy megint képzelődtem. A tanárok alakítottak egy csoportot a még harcképes önkéntesekből, akik Xiumin Suho és L voltak. Woohyun maradt itt velünk, mint felügyelő tanár.

- Na, csak hogy ne unatkozzatok, foglaljátok el a szobáitokat. azt hiszem közületek mindenki fel lett írva valamelyik szoba listájára. A második emeleten vannak, keressétek meg őket. – mondta apró mosollyal.

- Maradhatnék? – érdeklődtem a tanártól.

- Persze. – nézett rám Woohyun kedvesen, majd Kaira pillantott és leült mellé.

- Hogy sikerült eltörnöd a lábad? – érdeklődött.

- Őszintén? Fingom sincs. – vont vállat. – A lidérc az egyik csápját rátekerte a lábamra, azután már csak a reccsenő hangra emlékszem. De Chanyeol nem volt semmi. – hallottam meg hirtelen a saját nevem, erre persze felkaptam a fejem.

- Miért? Mit csináltam? – értetlenkedtem.

- Amikor a lény magába szívta Baekhyunt Chanyeol körül lángok jelentek meg, amik egy tűzmadár képében álltak össze. nem csinált semmit ezen kívül, de a lidérc letette elé Baekhyunt és meghajoltak előtte, mert idő közben legalább még hat másik odatódult hozzánk. – hadarta Jongin lelkesen. – Látnod kellett volna!

- Meghiszem azt. – mosolyodott el Woohyun. – a sötétség lényeit vonzza a tűz, de ugyanakkor félnek is tőle. A lidércek nagyon különleges lények, akit elkapnak az vagy cafatokra tépik, vagy magukba olvasztják. – gondolkodott. – A tűz elem használói voltak csak képesek irányítani és legyőzni ezeket a lényeket. Ha elég erős a tűz akarata, a lidérc fejet hajt előtte. – mondta, majd rám nézett. – Még ha te nem is tudtad, mit csinálsz az erőd igen. Azért adta vissza Baekhyunt, mert akkor erre vágytál. Veszélyes, de ugyanakkor rendkívüli képességeid vannak. Baekből is lidérc vált volna, ha nem használod a tüzet. Megmentetted.

- Ha megmentettem volna, most nem feküdne itt. – néztem az ágyban fekvő törpére.

- Ne légy szigorú magadhoz. Nem csak Baekhyunt mentetted meg, hanem minket is. – mondta Kai egy félmosollyal. – Ezek nem érték volna be ennyivel. Dyo mesélt róluk párszor, mikor még gyerekek voltunk. Addig nem állnak le, míg mindent el nem pusztítanak. egyedül a fény képes megállítani és megsebezni őket, vagy ez esetben a tűz. – nézett rám bíztatóan. De ettől nem lettem nyugodtabb.

- Na, megyek, megnézem a többieket. – csapott a térdére Woohyun, s elhagyta a szobát. Kai pedig az ágy végében lévő mankót szuggerálta.

- Hová akarsz menni? – kérdeztem tőle.

- a mosdóba, de nem akarok azzal a szarral közlekedni. – morrant fel, erre viszont már elmosolyodtam.

- Miért nem teleportálsz? – érdeklődtem nevetve.

- Nem is rossz ötlet. – vigyorodott el, majd eltűnt az ágyból, s a mögöttem lévő kis helyiségből hallottam, ahogy káromkodott.

- Kell segítség? – kérdeztem nevetve.

- Megoldom. – morgott, majd elhallgatott.

- Colos. – hallottam meg Baek hangját, tekintetem visszakaptam az ágyra. Most már Baekie mosolygós, kissé sápadt arcával találtam szembe magam. El se hittem, amit láttam. Gondolkodás nélkül öleltem magamhoz, mosolyom pedig hatalmasra kerekedett.

- Jól érzed magad? – hajoltam el picit tőle, azonban furcsa mód, csak kikerekedett szemekkel bámult rám, arca vörös színben pompázott.

- Nem akarsz felvenni valamit? – érdeklődött a csupasz felsőtestemet bámulva.

- Ja, de. Máris. – néztem körbe a szobában. Megláttam Jongin pulcsiját és gyorsan magamra kaptam. Azt már tudom, hogy Baekhyun elég szégyenlős, és azt sem nagyon díjazza, ha pucéran mászkálok. Nehéz lesz megszokni.

- Amúgy minden rendben? – ültem vissza mellé érdeklődve.

- Kissé fáradt vagyok. – mosolyodott el. – Azt hittem meghaltam… – motyogta, mire a szívem kihagyott egy ütemet. – Mondd, hogy… – kezdett bele a mondani valójába, de ahogy magamhoz húztam elhallgatott.

- Ilyeneket ne is mondj. – motyogtam a nyakába. – Nem bírnám ki, ha meghalnál… – néztem mélyen a szemeibe, majd onnan tekintetem az ajkaira tévedt. Kezemet hátul a hajába futtatva húztam közelebb az arcát az enyémhez. Folyamatosan azokat a kívánatos ajkait bámultam és szinte égtem a vágytól, hogy megízlelhessem.

- Huhh! De jót hugyoztam. – hallottam Kai hangját az ágya felől, mire elengedtem Baekiet és felé kaptam a tekintetem. – Hali Baek. – intett a törpének. – Miről maradtam le? – nézett ránk érdeklődve. Baekhyunnal egymás szemébe néztünk, és ekkor jöttem rá, mit is akartam csinálni az előbb. Ha Jongin nem jön vissza, akkor én most megcsókoltam volna a törpét… – döbbentem le saját megállapításomtól.