Káoszközpont - VIII.rész

Meghoztam az újabb részt. Azt hiszem most gyors voltam :D vagyis nagyon remélem... 

Baekhyun:

Beszélgetést hallottam, aztán megint csönd. Kinyitottam a szemeim és megpillantottam egy ismerős arcot.

- Colos? – néztem rá, és rekedt hangom hallatán ráncolni kezdtem homlokom.

- Jól érzed magad? – ölelt át úgy, mintha legalább tíz éve nem láttuk volna egymást. Az egyetlen baj csak az volt, hogy Chanyeol ismét elfelejtett pólót felvenni, nekem pedig végigkúszott az arcomon a pír. Túl jó teste van. Egyértelműen bejön Yeol és az, hogy fedetlen mellkassal ölelget, az olyan mint egy heteronak (vagyis az eddigi énemnek) egy szexi lány sokat mutató melltartóban, vagy valami ilyesmi.

- Nem vennél fel valamit? – böktem ki neki, miközben csorgattam a nyálamat. Tuti meghaltam és ez a mennyország… bár Jongdae felfogásában nézve, akkor a colosnak ádámkosztümben kéne virítania, ezzel kápráztatva el kómás énemet.

Amint magára kapott egy pulcsit, jöhettek az udvariassági körök. „Hogy vagy?; Jól kösz, csak fáradtan. Azt hittem meghalok.; Jajj csak ezt ne… stb.” Chanyeol az utolsó mondatomra újból magához húzott. A hangulat teljesen megváltozott körülöttünk. Barátiból átváltott egy sokkal meghittebre. Tekintetem az övébe fúrtam. Egyik kezével a hajamba túrt. Az az intenzív érzés, ami akkor rám tört, remegésbe vonat a testem. Már szinte éreztem a leheletét és Yeol tipikus, kissé férfias illatát, aztán jött Jongin és mindent elrontott. Idióta.

- De jót hugyoztam. – jelentette ki nyugodt szívvel. Ezzel oda a hangulatnak. – Ti mire készültetek? – nézett először felénk, mióta visszajött. – Csak nem megza… - mondta volna, de beléfojtottam a szót.

- Inkább csak maradj csöndben. – ráncoltam a szemöldököm és haragosan néztem rá.

- Most miért, eltaláltam? – röhögött.

- Te csak találgass Kyungsoonál… ott úgy sem vagy ilyen sikeres. – morogtam, hisz most bármit megadtam volna azért, hogy Chan folytassa amibe belekezdett. Az eddig fáradt, nyúzott állapotomból kirángatott az adrenalin. – Amúgy tudjátok már a szobabeosztást? – kérdeztem a két szerencsecsomagtól.

- Pasz, de ha szeretnéd, megnézem. – azzal a colos kiment a betegszobából.

- Láttam ám mit csináltok. – kuncogott Kai.

- Akkor nem tudtál volna két perccel később jönni?

- A-a. Az úgy nem lett volna vicces. Nem láttad saját arcodat… - vigyorgott.

- Baekie! – jött be lelkesen Yoda.

- Mi az?

- Egy szobában vagyunk. – vigyorodott el. Meg velünk van Jungkook is.

- Ó, az egész jó, akkor én lehet, hogy fel is költözök oda. – pattantam fel az ágyból.

- Itt hagytok? Szívtelenek! – nyöszörgött megjátszott fájdalommal Jongin.

- Naná. Nyugi úgy is nem sokára jön vissza Kyungsoo is. Akkor nem leszel magányos. – felelt Chan.

- Hányasba lakunk? – kérdeztem fellelkesedve.

- A 184-es szoba. Azt hiszem, oda volt kiírva a nevünk. – jött a válasz.

A szoba, amit nekünk szántak egész nagy volt. Volt benne asztal, tágas szekrény a ruháknak és egyéb holmiknak, mini konyha, saját fürdő, meg három ágy.

- Ez egész nagy. – ámultam.

- Stip-stop, enyém a fürdő! – gyerekeskedett Chanyeol.

- Dehogy! Akkor megint a kádban kéne aludnod, és én azt nem hagyhatom. Tudod mit, inkább toljuk össze az ágyainkat és ha baj lenne, lesz közeleten egy poroltó.

- Hát… – fontolgatta az ajánlatom. – Legyen.

- Szupi, akkor segíts ezt odatolni. – mosolyogtam rá, majd a középső ágyhoz mentem és az egyik szélső felé kezdtem tolni, közben ő is beállt mellém segíteni.

Chanyeol:

Kissé vonakodva, de belementem, hogy ne a kádba aludjak. Miközben az ágyakat toltuk össze berontott Jungkook is, hogy ő is odatolja a harmadik ágyat, így giganagy franciaágyat kreáltunk. Jungkook említette, hogy abból a kétszáz emberből, akiket bezavartak az erdőbe, csak huszonhatan éltük túl és a súlyosabb sérültek közül is kérdéses hogy hányan érik meg a reggelt. A tanárok értetlenül álltak a probléma előtt. Nem értik a lidércek miért és hogyan bukkantak fel. A suli közelébe még egyetlen sötét lény sem merészkedett. Jungkook szavaiból ítélve Suhoék arra gyanakszanak, hogy az inferno erői mozgolódnak. Na, ez a része nekem még mindig némi magyarázatra szorulna…

- Megkeresem Jongdaet. – kelt fel Baekhyun.

- Az nem fog menni. Suhoval mentek könyvtárba. Az inferno után nyomoznak. – mondta a fiatalabb.

- És akkor most mi lesz? – néztem kérdőnk Kookra. – Mármint velünk? – érdeklődtem.

- Holnap után megkezdődik a tanításunk. – válaszolt vigyorogva.

- Szóval a taníttatásunk, mi? – mosolyodott el Baekie is. – Kíváncsi vagyok, mire lehet használni az erőmet.

- Na, erre én is kíváncsi vagyok. – gondolkodtam el. – Jungkook, mondd, a könyvtárban van olyan könyv, ami az erőmről szól? – érdeklődtem.

- Erről nem tudok semmit. Én nem sokszor jártam a könyvtárban, de Xiumin és Suho rendszeresen látogatják – igaz Minseok csak aludni megy be -, ó és Do is megfordult ott párszor, tudtommal ő pont ugyanezért járt bent legutóbb. – elmélkedett.

- Dyo utána nézett a képességemnek? – lepődtem meg. – Mikor a legutóbb érdeklődtem tőle, semmi konkrétumot nem tudott mondani. – értetlenkedtem.

- Fingom sincs, mi van az erőddel, de azt tudom, hogy a tűz klánját egy olyan húsz éve kiirtották. – mondta egyszerűen, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Kiirtották? – kérdezett vissza Baekhyun.

- Ja. Részleteket nem tudok, csak azt, amit mindenki más. Hogy az inferno el akarta pusztítani a világot, ezért azokat a klánokat, melyek a gonosz szolgálatában álltak, kiirtották. És ne aggódj, annak az esélye, hogy tiszta vérvonal szerint vagy tűz-elem használó, egy a tízmillióhoz. Hisz a klánok tagjai már babaként használják az erejüket, neked viszont csak nem rég óta alakult ki. Különös, hogy pont a tűz, de nem lehetetlen. – állapította meg.

- Értem. – gondolkodtam el. Azért holnap meglátogatom a könyvtárat. Szerinted Suho segítene nekem?

- Ha megtalálta amit keresett, akkor tuti, hogy igen. – vigyorgott a fiatalabb.

A beszélgetés után gyorsan lefürödtünk, majd befeküdtünk az ágyba. A két szélén Baekyun és én, középen meg Jungkook. A fiatalabb szépen elhelyezkedett, majd lehunyta a szemeit.

Gondolataim megállás nélkül a délutáni eseményekre tértek vissza. Ha Kai nem jön vissza a klotyóról, lekaptam volna a törpét. De határozottan feltehetem a kérdést, hogy mégis miért? Oké. Baekie aranyos, kedves és imádnivalóan random, de magam sem értem, hogy miért akartam már másodszor azokhoz a puhának tűnő, mézédes ajkakhoz érni. És ekkor megjelent egy kép a fejemben, ahol Baekhyunnal csókolózok, aminek hatására az arcomba szökött a vér és elpirultam.

- Na jó, én eddig bírtam. – pattant fel Kook és kiviharzott a szobából. Baekkel egymásra néztünk és felnevettünk, bár nem tudom, hogy ő min nevetett, mert Kookiet tuti az én gondolataim üldözték el. Ajajj! Most viszont itt fekszek egy ágyban gondolataim tárgyával és megint csak az jutott eszembe, hogy én meg akarom őt csókolni. De vajon mit szólna hozzá, ha eleget tennék az akaratomnak és… Ahogy ott ültünk egymással szemben, nem bírtam tovább távol maradni tőle. Bemásztam mellé a takaró alá, s szorosan magamhoz öleltem.

- Te meg… – riadt meg az idősebb.

- Nyugi, tegnap is így aludtunk. – vigyorogtam rá. – Olyan kellemesen hűvös a kezed. – fogtam meg az említett végtagját, mire a holdfényben pontosan láttam, hogy elpirult. Annyira aranyos. – elmélkedtem, de most nem tettem semmit. Nem akartam elrontani a pillanatot… Azt megtette helyettem Jongdae. Ahogy berontott a szobába, egyből letámadta a törpét s befurakodott közénk, hogy ő ma el nem mozdul Baek mellől. Csak elmosolyodtam és felkeltem, hogy akkor én lemegyek, megnézem Jongin hogy érzi magát odalent egyedül. Lefelé menet viszont ott állt egy szőke, fekete ruhás nő a folyósón a nyitott liftajtó előtt, én meg összeszartam magam. Mert ezt a nőt láttam az erdőben is. De mégis ki ez és mit keres itt?

Baekhyun:

Az időzítés mesterei: Kim Jongin és Kim Jongdae, sőt Chanyeol is. Mindig csak olyankor jutok eszébe, amikor valaki másnak is.

- Kai mondta, hogy befoglaltátok a szobátok. Gondoltam, megleslek épp és egészséges állapotodban. – vezette rám aggódó tekintetét barátom.

- Mint látod, jól vagyok. – keltem fel az ágyról és az ablakhoz mentem kinyitni azt. A hűvös levegő jót tett felforrósodott arcomnak. – Miattam nem kellett volna aggódnod. – mondtam, de közben a távolba révedtem. Itt sokkal szebb az este, mint a városban. A telihold a horizont vonalától még épp csak eltávolodott, mégis úgy ragyogott, mint a nap. Nem is értem, hogy lehetett olyan sötét az erdőben, mikor a kastélyt és az udvarát ekkora fényárba vonja.

Jongdae szép lassan mellém sétált és átkarolta a vállam. – De hisz legjobb barátok vagyunk, nem? Mert szólj ám, ha változnak a viszonyok. – bár nem láttam az arcát, hangján tökéletesen hallható volt, hogy mosolygott.

- Ugyan haver, ne légy ilyen buzis. – löktem el magamtól és felnevettem. Magasra változtattam hangom, hogy minimálisan lányosnak hasson. – Te vagy a BFF-em, örökké együtt maradunk. – vihogtam.

- Azért ne vidd túlzásba. – hőkölt hátra kicsit. – Ez így igazán abszurd volt. – fintorgott.

- Nem ezt akartad hallani? – emeltem fel szemöldököm.

- Ha így lenne, akkor nem meleg, hanem transzvesztita lennék.

- Azt megnézném. Biztos szexi lennél magassarkúban, miniszoknyában, meg egy kitömött topban.

- Akkor talán bejönnék Xiuminnak.

- Xiumin? Az meg ki a halál? – Jongdae csak lehajtotta a fejé. – Azt ne mondd, hogy az a pasi is itt van. – barátom feje még lejjebb bicsaklott és egy aprót bólintott. – Ijj. – húztam el a számat. – És, bepróbálkoztál nála? – kérdeztem izgatottan, hisz az ő élete mindig is izgalmasabb volt, mint az enyém.

- A-a. – sóhajtott nagyot. – A gyerekkori barátja a szobatársam.

Chen már kb. három vagy négy éve kinézte magának Minseokot. Akkoriban is nagynak számított a neve, mivel iszonyat jól és taktikusan bánt az erejével vagy a csapatával. Megfontolt, humoros, szexi… ezekkel a jelzőkkel illette Dae a hörcsögfiút mikor először hallottam róla. Azóta is teljesen oda meg vissza van tőle, pedig szerintem nem nagy szám, láttam képet róla.

- Na és a haverja milyen? – terelgettem a témát más irányba.

- Okos.

- Csak… ennyi? Jobban meg szoktad figyelni az embereket. – lepődtem meg.

- Jó, akkor ömlengek. – forgatta szemeit. Vajon nem kedveli a srácot? – Figyelmes, némely szempontból helyes, eszes, sportos. Túl tökéletes. Olyan minta fiú, amilyet apám mindig is akart.

- Á, szóval innen fúj a szél… - kuncogtam. Furcsállottam is, hogy miért nem zúgot bele egy Xiuminnál ezerszer tökéletesebb srácba.

- Amúúúgy… - kezdett bele kurtán, elhúzva a szót.

- Amúgy? – ismételtem meg.

- Chanyeol jól kirohant. – ez volt az a mondat, amitől vérszemet kaptam.

- Te suttyó! – vágtam hozzá egy kispárnát, amit az ágyról szereztem hirtelenjében.

- Most miért? Láttam, amit láttam. Ha nem jövök be, most is itt barlangásznátok egymás szájában. – vigyorodott el, de olyan perverz, „mindet tudok” arcot vágva.

- És te örömmel bejöttél, hogy elrontsd a boldogságom. Szemét vagy. – biggyesztettem le ajkam. – Bezzeg, ha én zavarnálak meg téged… - hagytam nyitva a mondatot.

- Akkor futva menekülnél, drága barátom. – röhögött fel Jongdae. Hirtelen kirázott a hideg a hangsúlyától, és nem jó értelemben.

- Előre sajnálom azt a szerencsétlent, aki veled kikezd.

- Nem értem miről beszélsz, frenetikusan jó vagyok mindenben. – dörzsölte állát.

- Chen, megint előbújt az egoizmusod. Jobb, ha visszamész a szobádba, én megkeresem Yeolliet.

- Ó, már becézgeted is? Milyen romantikus. Egy órája sem menekült el, de máris hiányzik? Mi lesz így veled, ha nemet mond a szíved szottya, hm?

- Erre nem is gondolok. – löködtem ki az ajtón, majd én is mentem vele együtt egy darabig. – Hát akkor, jó éjt Dae. – mosolyogtam rá.

- Pá, Baekie.